Ötszázhetven P+R és százhúsz, kerékpárok tárolására alkalmas B+R parkolóhelyet adtak át pénteken Budapesten; az őrzött, ingyenesen használható parkolókat a XVII. és a XXII. kerületben, vasúti megállóhelyek mellett alakították ki.
A 480 millió forintból megvalósított projekthez az unió 400 millió forinttal járul hozzá. A beruházás a Parking Kft., Rákosmente és Budafok-Tétény Önkormányzata, valamint a MÁV összefogásával jött létre. Gyarmati Zoltán, a Parking Kft. ügyvezető igazgatója a rákoshegyi vasúti megállónál kialakított parkoló átadásán elmondta: ez az első lépés afelé, hogy Budapesten megfelelő számú és mennyiségű P+R (park+ride) parkoló és B+R (bike+ride) biciklitároló legyen.
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes hozzátette: jó úton haladnak, de ez még kevés, tízszer ennyi parkoló kell ahhoz, hogy az autósok nagyobb számban vegyék igénybe a közösségi közlekedés járműveit. (MTI)












Hurrá és éljen!!!! Ezt
Hurrá és éljen!!!! Ezt találtam még róla: http://www.zetapress.hu/belfold/6975
Képet nem leltem, ha valaki talál, vagy arra jár, fényképezze le és dobja fel ide légyszi!
"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts
2010 febr: Parkolj és
2010 febr: Parkolj és vonatozz! Kezdetét veszi az ország legnagyobb P+R beruházása
http://www.mav.hu/mav/fejlesztesek/parkolok.php
Képek a cikkben alul (nem kinagyítható)
Rodrigó @ Miskolc - www.kerekpar.net
zsír :)
zsír :)
Láttam ezeket mind a két
Láttam ezeket mind a két kerületben, nagyon frankók, használják is a népek, lustaságból kifolyólag nem csináltam képet. Akárki is intézte, köszönjük!!!
Angelus Pali
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
A magányos bicajos
Tök jó. Viszont még
Tök jó.
Viszont még nagyobbat dobna az egészen, ha a Budafok-Belváros vasútállomásnál lenne egy buszmegálló is.
Hogy miért is?
A parkolót nyilvánvalóan azok a budafoki lakosok fogják használni, akik fönt laknak a "hegyen", tehát 58-as, vagy 150-es busszal is lejöhetnének.
Jelenleg a Tóth József utcánál és Városház téren van buszmegálló, a vasútállomás pedig pont a két megálló között fekszik. Ez a távolság pedig pont akkora, hogy a lusta ember ne buszozzon, mert sokat kell gyalogolni az átszálláshoz.
ha az utazóközönség
ha az utazóközönség kéri, akkor szerintem a BKV telepít oda egy megállót.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
végre két jó beruházás.
végre két jó beruházás. még olyan 2-nek a 10. hatványáig kéne elmenni, és akkor már jobb lenne minden. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
láttam őket (22.ker.) a
láttam őket (22.ker.) a vonatról, szuperjók! fedett, sok, szép, pipec...
*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.
MK észak-pest
cyclechic.hu
és eközben újabb
és eközben újabb parkolókat adtak át 13 vasútállomásnál.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
itt van egy a budafoki
itt van egy a budafoki borkatakombával majdnem szembe,diosd felé gyakran látom:
http://picasaweb.google.com/lh/view?q=bicigliparkol%C3%B3&psc=G&filter=1...