Minden, 15 évnél fiatalabb autó járhat a szmogriadó idején is...
Vége a rendszám alapú közlekedési tilalomnak, csak a környezetszennyezőbb autók közlekedésének korlátozását tartalmazza az új rendelet.
Az új, szmogriadó esetén alkalmazandó akciótervet gyakorlatilag összhangba hozták a nemrég bevezetett szigorúbb környezetvédelmi matrica-rendszerrel: már nem a rendszám utolsó számjegye határozza meg, hogy kiknek kell otthon hagyniuk a járművüket, hanem az, hogy milyen színű a plakett a rendszámon. A zöld és a kék matricás autók tovább használhatók – az 1996 utáni évjáratú benzines autók zöme ilyen – a fekete és vörös matricásokat viszont a szmogriadó ideje alatt nem lehet majd használni. A régi típusú plaketteket hordozó modellekre nem tér ki a rendelkezés, így – átmeneti kiskapuként – a régi rendszerben zöldkártyáztatott, de sárga matricás autókat, amelyek az új rendszerben már biztosan nem kaphatnak vörösnél jobb minősítést, nem korlátozza a mozgásukban. Ezek az autók azonban eltűnnek a következő két évben, hiszen az integrált műszaki vizsgán már új típusú rendszám-matricát ragasztanak fel.
A rendeletnek azonban nem ez az egyetlen újítása: a főpolgármester a jövőben riadó idején kérheti az autósokat, hogy azokon a területeken, ahol 30 km/h-nál nagyobb sebességet enged a KRESZ, 20 km/h-val csökkentsék haladási sebességüket. Egyelőre nehéz felmérni, hogy egy ilyen intézkedésnek miféle hatásai lennének – persze egy rakás bírságon túl – a főváros közlekedésére, de nem vagyunk derülátók. A dugóban vánszorgó autók így is a szmog elsődleges forrásai közé tartoznak, így nem valószínű, hogy javít a légszennyezettség helyzetén, ha azokon a szakaszokon mesterségesen lassítják a közlekedést, ahol amúgy zökkenőmentes lehetne.
Az új szmogriadó-rendelet a kihirdetését követően két héttel lép hatályba, azaz várhatóan a hónap végétől lesz érvényes.
http://totalcar.hu/magazin/hirek/2010/07/08/vanszoroghat_budapest_a_szmo...













Eddig is egy nevetséges
Eddig is egy nevetséges lufiszabály volt, amit bárki büntetlenül ignorálhatott. :(
CSI
http://szegedbicaj.blog.hu/
hát ez gyönyörű... arra
hát ez gyönyörű...
arra sem jöttek még rá, hogy a szmogot nem kizárólag a kipufogógáz okozza???
a felvert por és a fékek kopásából adódó PM10 szennyezés talán még károsabb és nagyobb is, mint a pöfékelés (korszerű autóknál).
vissza a kőkorszakba...
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
odaleszünk fiatalon..
odaleszünk fiatalon..
ÜDV.MAGYARORSZÁGON!
ÜDV.MAGYARORSZÁGON!
Én azért bizakodom abban,
Én azért bizakodom abban, hogy egy normális matricarendszerrel be fogják fejezni, amit most elkezdtek, és akkor nem lesz rosszabb a helyzet, mint volt.
És ezt mire alapozod? Mert
És ezt mire alapozod? Mert a cikk szerint ezek tények, szó sincs a matricarendszer módosításáról.
Arra, hogy legkésőbb
Arra, hogy legkésőbb télen csúnyán ki fog lógni a lóláb, és hogy egyre többen vagyunk, akiknek elegük van abból, hogy a politika ellenük van.
De alapvetően azért csak a "bizakodom" kifejezést használtam. :\
Klasz hogy normális
Klasz hogy normális matricarendszer, de a gond a méréssel van. Mikor vittem a szerelőhöz vizsgáztatni megkérdezte hogy feljebb soroltassa e környezetvédelmileg. Mondtam örülök ha átmegy. Mondta hogy ő is szokott aggódni de általában átmennek az autók. Sajnos kiderült hogy a 20 éves autót nem lehet feljebb soroltatni. mindenesetre kiderült hogy olyan kibocsájtási adatai vannak hogy ha 20 ilyen autót kötnének rá a mérőre akkor is átmenne. Nagyon büszke voltam az ügyes autóra, de volt egy olyan gyanúm hogy a kipufogócsövében nem volt mérőműszer.
Egy hétre rá a kollágám mutatta hogy az ő autója nem is bocsát ki semmit a vizsaeredménye alapján.
Amíg ilyen a rendszer bármilyen matricát lehet rakni az autóra.
Szerintem amit te mondasz,
Szerintem amit te mondasz, az is egy szempont, s a megoldása is egy lépés az Európa felé vezető úton, meg az is, amit én.
" az ő autója nem is
" az ő autója nem is bocsát ki semmit a vizsaeredménye alapján"
ezt az autócsodát miért nem használják többen? :D
Mert az illető nem adja
Mert az illető nem adja kölcsön senkinek. :)
Vár még egy kicsit hátha
Vár még egy kicsit hátha a következő vizsgán már tisztítani fogja a levegőt. Majd akkor.
Akkor még ahol lehetne
Akkor még ahol lehetne menni, ott is lassabban kell haladniuk az az autóknak, hogy így is többet szennyezzenek?
A következő lépés gondolom az lesz, hogy szmogriadó esetén csak az 5 millió forintnál magasabb értékű gépkocsikat lehet majd használni.
és csak a terepjárókat :)
és csak a terepjárókat :)
Komment a Totalcar cikk
Komment a Totalcar cikk után:
"Végre valami értelmes - semmilyen - megoldás! A város ilyen, van szmog és kész... meg kell szokni. Városban élni (ahol ugye minden közel van) is áldozatokkal jár."
Gondolom a kommentelő még életében nem járt tőlünk nyugatabbra fekvő városban...
Aki vágóhídról eszi az
Aki vágóhídról eszi az ebédet, ő maga is mások táplálékává válik.Még ha nem is közvetlen formában.Embervágás az emberfarmon,logisztika, statisztika, kalkulált veszteség, nyereség, profit.Milliók állnak mögöttem.
----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas
Millionen stehen hinter mir
Millionen stehen hinter mir :)
http://www.dhm.de/lemo/objekte/pict/d2z02541/index.jpg
--------------------------
www.barzongorista.eu
.
.
Az érdekes az, hogy
Az érdekes az, hogy szabály szerint környezetvédelmi szabályt csak úgy lehet változtatni, hogy az nem lehet gyengébb mint volt.... A tervezet során ez még felmerült, most mirét nem?
Beke Dávid
Na még szerencse. --- "Úgy
Na még szerencse.
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Effektíve eddig se nagyon
Effektíve eddig se nagyon alkalmazták a szmogriadót, sajnos. Kb most az változott, hogy mi alapján nem rendelik el.
Ha lenne egy tökös
Ha lenne egy tökös ombudsman, gyorsan megvizsgálná a fizetéséért, hogy ez véletlen nem-e visszalépés a korábbi védelmi szinthez képest, és véget vetetne az ügyeskedésnek.
CSI
Ezt az Alkotmánybíróság
Ezt az Alkotmánybíróság tehetné meg azon korábbi értelmezése alapján,amit Beked felidézett, nevezetesen hogy a jogalkotó nem élvez szabadságot abban, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos intézményi garanciák szintjét csökkentse. Pontos szöveg a 28/1994. (V.20.) AB határozatban. Bárki élhet beadvánnyal az Alkotmánybíróság felé.
De jó, hogy Te vagy
De jó, hogy Te vagy nekünk! :)
Hogy kell ilyet megfogalmazni, beadni?
Erre gondoltam, de lusta
Erre gondoltam, de lusta voltam kikeresni, köszi :)
CSI
http://szegedbicaj.blog.hu/
Tény: a szmogriadó
Tény: a szmogriadó rendelet könnyebb megváltoztatni, mint a közszemléletet.
Idén január februárban kb. minden 2. nap lehetett volna szmogriadót tartani. Ebből csak szmog lett.
Viszont,ha jól tudom a rendelethez hozzátartozik az avarégetés tiltása egész Bp területén. Szerintem ez jó ötlet.
Az avar égetését a
Az avar égetését a kerületek szabályozzák. Kétségkívül felesleges és káros, de városi szintű szmogot még nem okozott.
Persze nem az avarégetés a
Persze nem az avarégetés a legfőbb oka a városi szmog kialakulásának, de lokálisan és időszakosan ez is nagy szennyező. Az én kerületemben ha ősz van és délre harangoznak, már veszem is fel a legújabb Respro maszkomat, hiszen egy napig csak a füstöt érzem.
Ez volt idáig. Idén talán másképp lesz.
Miért felesleges?
Miért felesleges? Egyáltalán miért égetik?
Mert összegyűlik és az
Mert összegyűlik és az egyszeri ember nem tud vele mit kezdeni.
Ezt pont úgy kérdezted, mintha nem ugyanott laknánk és nem füstben úszna az egész környék minden ősszel.
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC
MK - KP
"Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
Az egyszeri ember
Az egyszeri ember komposztálhatna is, de most ezt nem azért mondom, hogy elítéljem azt, aki éget.
Szerencsére nincsen minden
Szerencsére nincsen minden kertben kaucsukfa, sem pedig olajkút.
----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas
de nem szokása neki.
de nem szokása neki. lehetne, persze.
(btw mi komposztáltunk, de azt a levélmennyiséget egyszerűen nem tudtuk - fél kert mégsem lehet komposztáló...)
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC
MK - KP
"Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
Igen, ezt megértem. A
Igen, ezt megértem. A természetes hasznosság miatt és szintén környezet tudatosságból mégis jó komposztálni annyi mennyiséget a száraz levélből, amennyit lehetséges, és a többit kényszerből égetni.
Innen a megértésem, hogy bűnösnek én nem látom az egyszeri embert ha csak éget, mert csak azt tud.
amúgy nyilván tudna mást
amúgy nyilván tudna mást is. idővel majd hall róla egyre több.
A környezettudatosság nem két év alatt terem meg/benne a fejekben.
De már hajt! :)
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC
MK - KP
"Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
Nem kell elégetni semmit!
Nem kell elégetni semmit! Az FKF ezt is elszállítja, mint a normál szemetet (igaz, hogy nem teljesen ingyen van, venni kell hozzá való zacskót.)
érted, anyám miért akarna
érted, anyám miért akarna venni pénzért zacsit, amikor ingyen elégetheti?
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC
MK - KP
"Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
A kuka sincs ingyen, a
A kuka sincs ingyen, a szemetet miért nem égeti el?
Mondjuk mert nem ezt szokta
Mondjuk mert nem ezt szokta meg.
Vagy mert nem hallott a levélgyűjtő zsákról.
Oké, ebből a szempontból nem anyukám a legjobb példa, legyen mondjuk az a szomszéd, akivel nem beszélgetek.
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC
MK - KP
"Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
Mondjuk, annyiban csaltam,
Mondjuk, annyiban csaltam, hogy kukát rendelni kötelező, azt mindenképp fizetni kell :)
Mi úgy oldjuk meg égetés nélkül, hogy ősszel begyűjtjük a leveleket a virágágyásba, tavaszra pedig összemegy annyira, hogy 3-4 hét alatt apránként belefér a normál szemét mellé a kukába.
...és akkor ott
...és akkor ott gyújtjátok meg?
Nem: "összemegy annyira,
Nem: "összemegy annyira, hogy 3-4 hét alatt apránként belefér a normál szemét mellé a kukába."
Ezért kéne a kerületnek
Ezért kéne a kerületnek összegyűjteni, és a komposztálás egy részét átvállalni. A XII. kerületben zacskókat adnak a levél begyűjtésére.
Az FKF-nek ez is a dolga:
Az FKF-nek ez is a dolga: http://www.fkf.hu/portal/page/portal/fkf/szolg/Lakossag/Hulladek/Szelekt...
Nem kellene égetni semmit...
sírok bammeg sírok! ezt
sírok bammeg sírok! ezt nem kéne hagyni! nyár van megtehetik mindenki nyaral egy demonstrációra alig jönnének. én szeptember elején sulikezdéskor úttorlaszokat emelnék a felelősöknek. NEM HISZEM EL!
egésznapos CM?Én ezért
egésznapos CM?Én ezért kivennék egy nap szabit..
----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas
én benne vagyok. mondjuk
én benne vagyok. mondjuk szeptember 22-én. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
+1 !!! Az mekkora
+1 !!!
Az mekkora lenne.
Egész napos CM.
De csakis illegálban és hétköznap!
Az szólna rendesen.
----------------------------------------------------
L I V E S T R O N G
Nem tiltja semmi sem, hogy
Nem tiltja semmi sem, hogy egésznap körbe tekerjünk spontán a városháza körül.
A legszívesebben viszont egy olyan önszerveződő telekocsi mozgalmat látnék a szmogos napokon, ami a BKV sztrájk idején beindult egyszer.Tudatosabban kellene közlekedni, minden téren.
----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas
hát tudod, az csak BKV
hát tudod, az csak BKV sztrájk idején működik. sokkal több BKV-sztrájk kellene, és akkor működne valamelyest a rendszer.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Kérdezem, mint főként
Kérdezem, mint főként kerékpárral közlekedő:
szerintetek igazságos, hogy egy modern autó ugyanúgy nem mehet, mint egy traubi limuzin vagy egy wartyogó, vagy egy szakadt golf1-es? ("Remélem" jó sok mindenkit megsértettem, vonatkoztassatok el a példáktól, légyszi!)
Szóval az igazságos, hogy a katalizátoros kocsit ugyanúgy kitiltják, mint a Kama3-t, vagy a Barkast??
Vonatkoztassunk most el az esélyegyenlőségtől meg az egyenlő bánásmódtól és nézzük szigorúan a szmog oldaláról...
Szóval aki megveszi magának a hibrid autót monnyuk, az ugyanúgy ne közlekedhessen?
Csak szigorúan páros-páratlan alapon kell ezt eldönteni? Tételezzük fel, hogy pont a páros-páratlan szabály miatt az autófüggő szigorúan két kocsit tart, azaz vesz a páros rendszámvégű kocsija mellé egy olcsóbb, de páratlan rendszámvégűt. Esetleg a modern kocsi helyett eleve két kevésbé modernet tart fenn, de váltórendszámmal?
Aztán egy másik kérdés:
Rendben van-e az, hogy egy intézkedéssel kitiltják a fél várost, miközben a tömegközlekedés egyre alkalmatlanabb a feladatai ellátására? Nem keveredett fel itt valahogy a sorrend? Mintha a tőlünk nyugatabbra fekvő egyik fővárosban 1,5 millió emberre jutna kétszer annyi metró (mellesleg tiszta és csendes) és egy sokkal fejlettebb tömegközlekedés, ha jól emléxem. Na, ott eszembe sem jut kocsival közlekedni, mert 4 euró egy egésznapos bérlet, idehaza meg 3 darab vonaljegyet sem kapok ezért...
Én csak kérdezek...
Csak pozitívan!
Nem tudom, hogy
Nem tudom, hogy igazságos-e, ha nem differenciálsz. Az igazságosság puha fogalom, mindenki a saját érdekeit szereti belelátni, nehéz róla objektíven vitatkozni,
De hatékonynak biztos nem hatékony. Az (is) ösztönzi az embereket a minél kisebb károsanyag-emissziójú autó megvásárlására, ha differenciáltan kezelik utána az autókat.
szerintem sem jo a paros
szerintem sem jo a paros paratlan, de az hogy majdnem mindenki jarhat, az nem szmogriado.
Sose lesz igazságos, de nem
Sose lesz igazságos, de nem is ez a cél.
A jó vagy legalábbis nem mérgező levegő a cél.
A plecsni színére hivatkozás se igazságos.
Minden gázadásra kormot köpő 2000cc diesel, elcsesződőtt részecskeszűrővel kontra 800cc Maruti.
A nagyobb nyomatékért és a zöldre mosás miatt kifejlesztett 2 tonnás hibrideket meg hagyjuk mert le találom fejelni magamat... :-)
Sose lesz igazságos az ha tiltani akarsz valamit.
Valakinek fájni fog.
Ellenben a rossz levegő mindenkinek fáj.
Azért vannak értelmes és
Azért vannak értelmes és hatékonynak tűnő hibrid megoldások is szerintem:
http://totalcar.hu/tesztek/prius3/
Illetve még egy idevágó cikk ugyaninnen a levegőszennyezés témában (bocs ha már volt):
http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2010/02/10/karosabb-e_a_fustolos/
A cél nem az igazsárosság
A cél nem az igazsárosság hanem a forgalom csillapítása.
Nem tudom, arányaiban hány
Nem tudom, arányaiban hány százalékot tesznek ki a régebbi szennyezőbb típusok az újakkal szemben.Ha jelentős részt, akkor én elfogadok egy ilyen változtatást a szabályozásban.Felőlem szabályozhatnak bárhogy, ha a végeredmény a tisztább levegő lesz.A páros - páratlan elv szépsége az egyszerűségében rejlik.Minimális bürokráciával jár,könnyű ellenőrizni és szerintem hatékony lenne ha megvalósulna a gyakorlatban.Azzal egyetértek, hogy a hibrid, netalán elektromos meghajtású járművekre ne vonatkozzon a rendelet.
A váltórendszámos dolgot szerintem te sem gondoltad komolyan, csupán az elvvel játszadoztál gondolatban.Nem életszerű csak azért fenttartani két kocsit hogy a szmogos napokon is közlekedhessen valaki.Mondjuk tízezer emberből talán egy megteszi mert van akkora marha.Ellenben ha eleve 2 autót tart fent egy család, akkor egyszerre csak az egyiket használnák aznap, nem pedig mindkettőt.
----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas
Nem, nem az elvvel
Nem, nem az elvvel játszott. Simán megtehető a dolog.
Egy kocsi neked, egy a feleségednek. Ez az év néhány napján okozhat érdekütközést, de ha indokolt, tudjátok egymásét használni.
"....Nem életszerű csak
"....Nem életszerű csak azért fenttartani két kocsit ..."
Szerintem semmi logikát, életszerűséget vagy ésszerűséget nem érdemes keresni a gépkocsitartás miértjében. Egyik rokonomék pl. úgy tartanak autót, hogy azt kb. kéthetente vagy ritkábban használják. Persze folyamatosan cserélgetik, szépítgetik, mintha hobbi autó lenne. Illetve nekik az is, csak a költségeit soha meg nem térülő kiadásként kell leírniuk.
Akkor mi van azokkal a családokkal ahol mindkét fél aktív kereső és még a gyerekeket is másfelé kell hordani? Manapság "teljesen megszokott/normális", hogy két autója van egy családnak és a páros-páratlan rendszer további híveket tud toborozni azok közül, akik nem adták rá a fejüket az ilyen nyolckerekes családmodellre.
Szóval, teljesen jogosnak érzem Sanciman ebbéli aggodalmát. :(
--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!
szóval akkor ezt a Lexust
szóval akkor ezt a Lexust lehessen vezetni, de egy 1100 ccm eggyes Golfot már ne? elfroland megfogta a lényeget: ma a hibrideket azért erőltetik a gyártók, mert papíron (!) kevesebbet fogyaszt és laboratóriumi körülmények között kevesebb CO2-t ereget.
ez kamu.
valójában azért jók a hibridek, mert a villanymotor plusz nyomatéka folyamatosan rendelkezésre áll, sokkal jobb a nyomatékgörbéje mint bármelyik benzinmotornak. meg persze kevesebb rá a regisztrációs adó.
szerintem inkább az lenne az igazságos, hogy ha nem rendszám plakett hanem ccm vagy lóerő alapján lenne a korlátozás. így talán ki lehetne szűrni a terepjárókat megy a V8-as S-Merciket. csak azzal meg az lenne a gond, hogy az áruszállító furgonok is belelógnának, nekik kéne valami kivétel.
és arról se feledkezzünk meg hogy jelenleg Budapesten a legundorítóbb füstöt kiokádó járművek azok a BKV buszok. lehet, hogy 50 embert visznek, de akkor is megfulladok mögöttük.
Azért én ezekkel a Lexus
Azért én ezekkel a Lexus típusokkal óvatos lennék :)
http://totalcar.hu/magazin/hirek/2010/07/04/ongyilkos_lexus_motorok/
Mozgó zweitakt Trabit és
Mozgó zweitakt Trabit és Varnyút alig látok, pedig minden nap tekerek.
Szerinted igazságos, hogy a füstös D6-t koromkibocsátásban alázó Audi A4/A6 és BunkoMotorenWerke olajkályhás példányai, néhány Mondeo, stb. büntetlenül okádhatja a 2 Kamaznyi illatosítót bárhol, bármikor?
Szénhidráttal rakom, oszt?
a másik kérdésedre +1. a
a másik kérdésedre +1. a BKV ahelyett, hogy buszokat vett volna, inkább végkielégítésre költötte a 320 Ft-os jegyekből. nesze neked, tömegközlekedés... már rég futnia kéne az Alstom metróknak a 2-es vonalán, de mindig valami hibára hivatkoznak. aha, persze... (most 2010 ősze a cél).
a 4-es metrót is ahelyett, hogy kiépítenék most már a Bosnyák térig, inkább megállítjuk a Baross térnél potom 500 milliárdért... áhh, ez az egész vállalat el van cseszve, úgy ahogy van. de remélem, a következő főpolgármester valahogy jobb irányba téríti a vállalatot.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
erősen OFF felé
erősen OFF felé kanyarodunk, de már sokan, sokfelé megírták, h azért mert sikerült félbilliót elcseszni az első szakaszra, még mindig nem lesz rentábilis a második (még annyira sem, mint az első), viszont a rászánt pénzből hatékonyan lehetne fejleszteni a felszíni közlöködést.
aham. így már jónak
aham. így már jónak tűnik a dolog. csak lehet, hogy a 2. szakaszra megspórolt pénz is más zsebekbe vándorol(t)...
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
bár auto ellenes vagyok,de
bár auto ellenes vagyok,de számoljunk.ha összeülünk egy autoban 4-5-en sokkal olcsóbb mint pl.4-5 vonatjegy.szóval az árak biztos nem ösztönzik az embert arra,hogy tömegközlekedjen
egyreszt autoseknal nem
egyreszt autoseknal nem szokas osszeulni az autoba, hanem egy ember +aktataska... Masreszt most kifejezetten a szmogriadorol van szo.
A végén még
A végén még összepiszkolják az ülést, sőt, az is lehet, hogy pont egy sorozatgyilkost veszek fel.
Gyakorlatilag
Gyakorlatilag eltörölték?
Eddig se volt csókolom.
Egyszer mondták hogy lééégyszíííí nem menjenek már a párosak, de persze mentek és nem történt semmi.
Se a szmoggal se semmi mással.
Persze jó lenne ebben a rendeletben legalább a szándékot látni a szmogtalanításra, de egy rendelet amit leszarnak pont olyan mintha nem lenne...
Szmogriadó?! Ez balkán
Szmogriadó?!
Ez balkán kérem szépen!
Tessék felébredni!
----------------------------------------------------
L I V E S T R O N G
jó és aki már ébren van?
jó és aki már ébren van? az menjen nyugatra?
Vagy Dalmáciába.Az
Vagy Dalmáciába.Az Balkán.Bár szerintem ott is emberibb már sokminden.
----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas
Persze hogy ne menjen (bár
Persze hogy ne menjen (bár lehet,hogy jobb ott...).
De mi min tudunk változtatni?
Elmondjuk (évről-évre) a véleményünket és érdemben nem változik semmi.
Olyan,mint egy szélmalomharc...
Autós állam vagyunk....egyelőre mindenképpen.
Ha tetszik,ha nem.
----------------------------------------------------
L I V E S T R O N G
Épp arról szól a topik
Épp arról szól a topik hogy most is változott vmi. :)
Wad
Ez
Ez igaz:)
----------------------------------------------------
L I V E S T R O N G
Pont ez az amin lehet
Pont ez az amin lehet változtatni. Ha nem is gyorsan, de egyszerű szavakkal és folyamatos jelenléttel el lehet csepegtetni az emberekben a tudást. A környezettudatosabb gondolkodás ugyanúgy divattá válhat, ahogy a kerékpározás azzá vált. Ehhez is elég annyi, hogy folyamaotosan jelen legyen, az amberek, ha nem is tudatosan, de váltani fognak gondolkodásmódban. Ez az amit el kellene érni. Mert akkor egy ilyen változtatás már nem történhetne meg nagy figyelem és az ezt követő nagy felháborodás nélkül. Most is az emberek kedvében járnak, de most még azt hiszik a szmogriadó ellenük van. és annak eltörlése nekik jó és ez jófejség.
De az sajnos nem megy, hogy holnapra már mindenki menő zőőd lesz.
Beke Dávid
A szmogban két dolog a fő
A szmogban két dolog a fő probléma: a lebegő füst (korom) szemcsék és a széndioxid-szint (meg persze a monoxid is, de a fő tényező a CO2).
Nos: kormot, füstöt, szénmonoxidot azok a bizonyos nemzöldmatricás járgányok püfögnek ki főként.
A kibocsátott széndioxid mennyisége csak a jármű által megevett üzemanyag-mennyiségtől függ. a benya elég, és ha tökéletesen égne el, csak széndioxid meg víz jönne ki a csövön. De az mindenképp kijön. Ezen katalizátor nem segít, ez annyi amennyi.
Tehát, ha a szmogszintet akarjuk csökkenteni, két párhuzamosan végezhető és egy radikális megoldás van:
1. csökkentjük a korom- és monoxid-kibocsátó járművek számát, vagyis a sárga, piros matricásokat kiszedjük
2. csökkentjük a kibocsátott széndioxidot, ehhez a nagyfogyasztású (főként nagyköbcentis) benzines járműveket szedjük ki.
radikális 3. megoldás:
mindent lexarunk és csökkentjük a járművek számát, úgy ahogy vannak. Ez a rendszám alapján történő módszer.
Eddig azért volt ez a módszer alkalmazva, mert gyakorlatilag nem kell hozzá semmi jelentős adminisztrációs költség, nincs kategorizálás, besorolási rendeletek, semmi. Páros? Páratlan? Ennyi. Tehát ez a költségtakarékos megoldás, de ez nem fejleszti a környezettudatosságot. A páros-páratlan rendszám téma senkit nem fog környezetbarátabb autó beszerzésére motiválni. Ezért rossz megoldás hosszútávon, csak kiegészítésként használható akkor, ha annyira xar épp a helyzet, hogy durvítani kell.
A mostani tervezettől elvileg hosszútávon javulás várható, a rendszámos módszer meg csak tüneti kezelés, a problémát nem oldja meg.
A hibridautókat én is valamilyen szinten átverésnek érzem, annyival nem jobbak egy új hagyományos motornál, sem fogyasztásban, sem károsanyag-kibocsátásban.
Wad
Egyszóval: a cím alapból
Egyszóval: a cím alapból ferdítés. A szmog tüneti kezelését olyan módszerre cserélik, ami esetleg hosszú távon megszünteti vagy legalább mérsékli a szmogot mint olyat.
Wad
Ez így leírva nagyon
Ez így leírva nagyon szép, és igaz is, csak azt vedd szemügyre, mik kaphatnak pl. zöld matricát a jelenlegi rendszerben (esetleg utána még azt is, h mik nem).
Ez azt mutatja, van mit
Ez azt mutatja, van mit csiszolni a rendszeren, de az irány és alapelv jó.
Wad
Egyetértünk.
Egyetértünk.
A szmog képződéséhez
A szmog képződéséhez pont a széndioxidnak nincs semmi köze.
A télihez a koromszemcsék (és a por), a nyári (Los Angeles típusú) szmoghoz pedig a NOx-ek járulnak hozzá.
A vicces az egészben az, hogy a kétütemű járművek pont a NOx-ből kb. tizedannyit bocsátanak ki, mint a négyüteműek.
Ami kék füst látszik utánuk, azok a tökéletlenül elégett szénhidrogének (ami persze nem egészséges).
A jelenleg kialakított rendszerben pont az a hiba, hogy mivel nagyon kevés azoknak az autóknak a száma, amiket nem lehetne használni szmogriadó esetén, semmi látszólagos hatásuk nem lenne a korlátozásukkal (tehát szmogriadó esetén kb. ugyanakkora forgalom lenne).
A rendszámtáblás korlátozás esetén meg csak feleannyi autó...
Hiába szennyeznek kevésbbé a mai autók, ha sok fut belőle, a sok kicsi összeadódik.
Tehát én inkább rendszámpárti vagyok. Egyszerű, és hatásos, és könnyen betartatható.
"A szmog képződéséhez
"A szmog képződéséhez pont a széndioxidnak nincs semmi köze."
A szmog képződéséhez nincs. De szmogriadót elrendelhetnek magas CO2 szint miatt is, mert simán arról szól, hogy xar a levegő, nem arról ,hogy átlátszik-e.
Az egészre nyári melegben rárak az ózonképződés is egy adagot. Elvileg az sem szmog, ha ez magas, mégis ez is alapadat a szmogriadóhoz, mert káros.
Egyébként elgondolkodhatnának odafenn arról is, a lepukkant ezeréves helyijárati buszok mennyi szmogfelelős gázt dörrentenek. Meg hogy honnan van zöldkártyájuk.
A kétüteműek nem feltétlenül kisebb NOX missziójúak, a koromhoz és a CH-szinthez meg elvileg durván odatesznek, de hát már alig van belőlük. Asszem a robogókat meg irreális korlátozni.
Olyan korlátozásoknak volna értelme, melyek a szmogriadó kiadását előzik meg, ilyen pl. a területi korlátozások matrica szerint.
A rendszámos módszer pánikmegoldás, akkor, amikor már szinte minden késő, erre az esetre mint írtam, tüneti kezelésként alkalmazódik. Megvalósítása/betartatása pedig szinte lehetetlen. A belváros szennyezéséből sztem min. 30% a tranzit teherforgalomé. A személyautóforgalomnak már jóval kisebb %-a áthajtó. Szmogriadó esetén a tranzit forgalmat kellene elsősorban kitiltani. És sürgősen produkálni megfelelő kerülő utat (M0-t befejezni).
Ez a rendszám játék Kínában, Pekingben mindennapos, de sztem nem ebben az irányban kellene mennünk.
Wad
"Az egészre nyári melegben
"Az egészre nyári melegben rárak az ózonképződés is egy adagot."
Igen, ezt katalizálja a NOx.
"Olyan korlátozásoknak volna értelme, melyek a szmogriadó kiadását előzik meg, ilyen pl. a területi korlátozások matrica szerint."
Tegyük fel, hogy már az összes autó zöld matricás. Szerinted akkor nem alakulna ki szmog?
Akkor is kialakulna, de akkor kit korlátoznának?
Ezért nem látom értelmét a matrica-alapú korlátozásnak. Nem azért van szmog, mert egy-egy autó (arányaiban már most is viszonylag kevés) nagyon szennyez, hanem azért, mert SOK autó szennyez (ugyan mindegyik csak egy kicsit, de az már sok... :-)).
Nem minőségi probléma van, hanem mennyiségi (túl sok az autó).
Hát amíg egy közvetlen
Hát amíg egy közvetlen befecskendezésű benzinesből 8-10x, egy (bármilyen!/bármikori) fostaliga dízelből pedig kb. 100x annyi jön ki a bp-i szmog fő összetevőjéből, mint egy közvetett befecskendezésű katalizátoros benzinesből, és közben ugyanazt a zöld matricát kapják, addig szerintem gondold át ezt a dolgot még 1x.
Koromhoz kétüteműek
Koromhoz kétüteműek durván odatesznek? A CH egyértelmű, de a korom elsősorban dízel motorból ömlik....
Szénhidráttal rakom oszt?
O3+NOx+CxHy=>PAN
O3+NOx+CxHy=>PAN (peroxi-acil-nitrátok, rákkeltő anyagok)
Szénhidráttal rakom oszt?
volt valami cikke múltkor
volt valami cikke múltkor az indexen, hogy a katalizátoros dízelek is nyomnak ki koromszemcséket, csak egy nagyságrenddel kisebb a mérete ezeknek, mint a "kormot pöfékelő" régiek kibocsátásában levő részecskék. a cikk még arról is szólt, hogy ezek a kisebb részecskék feltehetően (vagy bizonyítottan - pont erre nem emlékszem) jóval nagyobb egészségkockázatot jelentenek. (a magyarázat szerint a több kisebb részecske nagyobb összfelületet ad és az ezen megkötődő üza. maradék a kisebb méret következtében mélyebben és nagyobb arányban marad lerakódva a tüdőben...)
mégis csak a kevesebb autó - több villamos lenne a jó megoldás...
---------
sárga vót az...!
Igen, Csikós mester
Igen, Csikós mester eresztette meg a Totalcaron.
A magyarázathoz még az is hozzátartozott, hogy a nagyobb méretű részecskék hidrofóbok - ami miatt a régebbi dízelek/2T-ken bár érzed, hogy nem virágillatúak, de alapvetően mégsem zavarnak úgy, mint mikor a "modern" fostalicskák a hidrofil cuccaikkal le akarják marni az agyadat.
Én egyébként az egységsugarú user döntését még talán meg is tudnám érteni (bár elfogadni nem, és a műszaki kultúra általános hiányát egyébként is elképesztő mértékűnek tartom itthon), azt viszont életfogytig tartó fejlövésre ítélném, aki ezekre a szarokra forgalombahozatali engedélyt adott így, minimum 2 évtizedes lemaradásban a benzines technológiától (bár tüdőrákcsíkhúzásban bőségesen megelőzve azt).
Azért volna néhány
Azért volna néhány kérdésem. Ha autós vagyok, nézzek tévét? Minden nap gülüzzem, hogy van-e szmogriadó? Vagy hogy van elképzelve, mi a kihirdetés módja, honnan értesülök kötelezően?
Tegyük fel, agglomerációban élek, nem tévézek, nem rádiózok, és nem olvasok ujságot mert a sok reklám meg politikus csak felbassza az agyam és van igazi életem helyette. Akkor most hogyan büntetünk meg engem?
Másrészt, ez az örökös nyafogás hülyeség. Nyafogás volt a felezésnél is mert igazságtalan és nem hatékony, és van most is, pedig ez már kibocsátás alapra próbál helyezni. Mitől nem sírnánk? Teljes tiltás? Naigen. Van egy hírem: nem lesz.
szerintem is ez inkább azt
szerintem is ez inkább azt jelzi, hogy jófele megy a rendszer.
Wad
1.)azért a lakosság zöme
1.)azért a lakosság zöme tévézik, masszívan.
2.) a szmogriadót, mint a katasztrófahelyzetet, vagy a háború kitörését bemondják minden tv-rádió adón, mondjuk óránként, a hírekkel, vagy ilyesmi.
3.)nyilván az intézkedő rendőrtől is tudomást lehet szerezni a szmogriadóról, mármint ha betartatnák... (és ebbe az intézkedésbe még az is beleférne, hogy csak a szmogriadó 2. napjától büntetik jármű-elkobzással a riadó szabotálását, első nap még lehetne azzal magyarázkodni, hogy nincs otthon tévé.)
------------
sárga vót az...!
Igen, és ha van áram a
Igen, és ha van áram a lakásodban nézd a környező villanyoszlopokat. Mert azt tudnod kéne elvileg, hogy szmogriadó elrendelése előző nap estig történik és a médiában fog megjelenni, egyébként elég, ha olvasod a CM-et, biztos cimlapon lesz, ha véletlen elrendellik.
Beke Dávid
Azért itt a
Azért itt a hozzászólásokból kezd kibontakozni az az ésszerű megoldás, hogy azokat az autókat lehetne kitiltani szmogriadó alatt a városból, amelyekben kettőnél kevesebb ember ül.
Megyek Ferihegyre
Megyek Ferihegyre apuért-anyuért-hugomért, visszafelé 4en jövünk. Hogy tiltod ki? Igazad van, de nem megoldható.
Wad
Sehogy.De van busz meg vonat
Sehogy.De van busz meg vonat és taxi meg transzfer a reptérről.
----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas
Ez megint a megyek a 2
Ez megint a megyek a 2 gyerekkel az óvodába, öltönyben, tárgyalásra, és a csomagtartóban még egy diszperzites vödör is el kell férjen jellegű példa :)
Fejenként maximum 2 kerék,
Fejenként maximum 2 kerék, ne legyen kék vagy fekete matricás, viszont a rendszáma prímszám legyen!!!
látszik, hogy egész nagy
látszik, hogy egész nagy hatással bírt a városvezetésre ez a bizonyos akció. :-(
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
Végül is egy nap Pesten
Végül is egy nap Pesten csak 2 skodát, meg egy wartburgot látni forgalomban, ami idősebb, mint 15 év, csak nem tudom már megint mi van az Ikarus-szal...
♫-_-♫
Tilos; Budapest-Borsodivánka
Egyáltalán nem értem,
Egyáltalán nem értem, miért kell azon agyalni, hogy szmogriadó esetén milyen gépjárművet engedjünk az útra.
A válasz adja magát. SEMMILYET! Kivéve persze:
- tömegközlekedés
- taxi
- mentő/rendőr/tűzoltó/orvos
- áruszállítás (fuvarlevéllel igazolva)
A többiek maradjanak szépen otthon, vagy használják a fentiek közül valamelyiket.
Tudom, radikális gyökér vagyok, de ez a véleményem. És szerintem ez demokratikus, mert akinek csak trabantra futja, az sem megy, meg aki megengedheti magának a Hibrid Lexust, az sem. Mint, amikor valaki edzésen fegyelmezetlen volt, az egész csoport nyomta a fekvőtámaszt.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
soha nem értettem hogy a
soha nem értettem hogy a taxi miért élvez ilyen kitüntetett figyelmet. mintha az tisztítaná a levegőt...
Nálam azért, mert az nem
Nálam azért, mert az nem köthető menetrendhez, így gyorsan mozgósítható, ha szükség van rá. Nem jár, ha nincs rá szükség.
Továbbá adóbevételt generál, szóval még a gazdaságnak is jó.
Nálam ezért élvez kivételt a taxi.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
legritkább esetben látok
legritkább esetben látok olyan taxit amiben nem megy a motor...
ha nincs utas akkor járkál a városban, hátha lesz, ha megáll akkor persze járatni kell a légkondit, ha meleg van azért, ha hideg van azért, ha esik akkor azért. Mindez nem megy álló motorral.
Adóbevételt pedig minden más autó is generál...
Minden más autó is
Minden más autó is generál adóbevételt, ez igaz. A taxis viszont - ha számlát kér az utas - további adókat pakol a kasszába.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
és visszaigényel áfát,
és visszaigényel áfát, valamint dízelre kisebb a jövedéki adó is, ki tudja miért...
Ez már nagyon OFF, de
Ez már nagyon OFF, de általában magánvállalkozóként a taxitársaság alvállalkozói, vagy ügyfelei. És bár visszaigényel áfát, ugyanakkor:
- ha a pénzt "kiveszi", jövedelemadózik, járulékozik utána
- főállású vállalkozó ha jól tudom, amúgy is köteles pl. TB járulékot fizetni, még ha nem is volt bevétele.
- év végén osztalékadó, vállalkozói nyereségadó a kasszában maradt összegről.
- ha a jármű utáni költségeket elszámolja, akkor cégautóadózik is.
Szerintem ebbe belefér az áfavisszaigénylés, meg a csökkentett jövedéki adózás.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
ha nincs utas akkor járkál
ha nincs utas akkor járkál a városban, hátha lesz
Amennyire én tudom, nem így működnek. Magyarországon nem annyira elterjedt "leinteni" a taxit. Diszpécserközpont mondja meg nekik, hova menjenek, cirkálással csak feleslegesen égetnék az üzemanyagot. Ha üres taxit látsz mozogni, az valszeg utasért megy.
el akarok menni A-ból B-be,
el akarok menni A-ból B-be, és vissza.
Az saját autóval 2xAB távolságnyi üzemanyag elégetése.
Ugyanez taxival: taxi eljön értem A-ba, onnan elvisz B-be, majd B-ből megy tovább ki tudja hova (azaz járkál a városban, u.i. még sosem láttam olyat hogy a célnál megállt volna a taxi és ott várt volna további teendőkre).
Visszafelé ugyanez. Ez akárhogy is nézem, de mindenképpen nagyobb mint 2xAB, mégpedig a 4 darab plusz úttal. Ráadásul a taxi csúnya gonosz dízelt használ, míg nekem alacsony fogyasztású benzinesem van.
Lehet persze mondani hogy a parkolóhely kereséssel többet elfogyasztasz, mint a taxi a 4db plusz úttal, de az inkább csak feltételezés, ugyanúgy lehet, vagy még inkább, hogy nem.
Ezt nem értem mire írtad.
Ezt nem értem mire írtad. Senki nem mondta hogy a taxi kevesebbet fogyaszt azonos távon.
A taxi azért jó, mert olyan városban, ahol van megfizethető és gyors taxi, megcsinálhatom azt, hogy nem tartok fent saját személyautót, hanem általában bringával járok, és amikor tényleg szükség van rá, akkor hívok egy taxit. Ezért támogatják egyes városokban, pl annyival, hogy mehet buszsávon.
Ebben igazad van. Viszont
Ebben igazad van. Viszont lassanként indokolt lenne a taxik esetében a környezetvédőbb taxikat valamilyen előnyben részesíteni. Mert a taxik motorja tényleg mindig jár, a széthajtott dízelmotorok meg elég sok finomport nyomnak a levegőbe. A taxiknál (és persze a bkv-buszoknál) nagyon fontos lenne a kisebb kibocsátás elérése, hiszen ezek a járművek járnak gyakorlatilag folyamatosan.
Az általad említett biciklis-taxis összefüggés ezen kívül felveti azt a kérdést, hogy miért pont a taxisok utálják leginkább a bicikliseket (itt mindenkinek van bunkó taxisról "anekdotikus bizonyítéka"), amikor tudhatnák, hogy minden hétköznapi biciklis egy potenciális kuncsaft. Vonathoz, túrabuszhoz én is taxival megyek ki.
Lehet, hogy velem van a baj,
Lehet, hogy velem van a baj, de én nem vettem észre, hogy a taxisok utálnák a bicikliseket, sőt, nem nagyon emlékszem olyan esetre, hogy taxis szólt volna be, általában udvariasak velem. Persze ez csak anekdotikus bizonyíték.
Mázlista vagy. Míg a
Mázlista vagy. Míg a Wesselényin közvetlenül a Nagykörte után, Kertész utca előtt jobb oldalon lehetett parkolni, a taxisokkal volt a legtöbb gondom :(
Szénhidráttal rakom oszt?
Egységes taxik
Egységes taxik lehetnek Budapesten vs. Lecserélik New York legendás taxijait
Ezen témában pengettem én
Ezen témában pengettem én már sokszor az unalmas hárfámat. És látod? Rájönnek, megértik végül. Nem kellenek feltétlenül egységes, egy gyártótól származó taxi kocsik egy fővárosnak.
Ám legyenek azok a kocsik városi taxi fuvar céljára tervezve, és ne alkalmatlan családi autó szériákat használjanak arra. Legyen nagy ajtajuk, bőséges, magas utasterük, elegendő lábhellyel. Legyen kerekesszéket is befogadó az az utastér egy négy-öt utasnak is kényelmes, igazi taxi kocsiban.
Fontos még, hogy kis ívben tudjon megkanyarodni, ha a túloldalon intenék le, vagy hogy mozgékonyan mehessen mindenhonnan új fuvarra.
Általános széria személygépkocsit használni taxinak, az pont olyan igénytelenség, mint vegyesen idei őszi divat lódenkabátot meg farmer dzsekit meg mindenféle pólót a nemzeti díszőrség egyenruhájaként.
_____________________________
Túrtam dámám kalapjai között a szekrényben, de jaj, csak meg ne tudja. Ezt a legcukibbat választottam ki, hogy feltegyem, varkocs szórakoztatására.
ezt arra írtam, amiből az
ezt arra írtam, amiből az egész kiindult: taxival semmivel sem eregetek kevesebb bűzt (sőt!), mint saját autóval, ezért nem tartom a taxisokat szent tehénnek, akiket minden esetben - ezúttal a témánál maradva szmogriadó esetén - előnyben kell részesíteni bármilyen más személyautóval szemben.
Így is van éppen elég kiváltságuk.
ebben csak az a bosszantó,
ebben csak az a bosszantó, hogy egyből a szegényebb réteg, akinek nincs pénze EURO 2 vagy annál ujjab motorral szerelt autóra az szívja meg...
nem hiszem hogy egy régebbi autó sokkal jobban szennyezné a környezetet mint egy új...mivel hogy üzemanyagfogyasztásban az újak többet fogyasztanak...
Nekem lenne pénzem autóra,
Nekem lenne pénzem autóra, EURO akármilyen motorral, mégsincs autóm. Felpattanok a bringámra - amit egy olcsó autó árának is csak töredékébe került összerakni - és már közlekedek is.
Szóval nem értem, hogyan szívnám meg ha szegényebb lennék.
az újgazdag mehet a
az újgazdag mehet a hibriddel,a melós meg rohadjon meg a transitban!igazi nácizmus!!!!!!!!!!