A nővérem egyik kifogása, hogy miért nem jár bringával az, hogy nem tudja hol tartani a gépét.
A liftbe nem igazán fér be, kézben nem fogja naponta felvinni az ötödikre.
Marad a pince a tárolóban, amin először le kellene cserélni az ajtót, majd csinálni belülre is valami bebetonozott tereptárgyat, amihez még U lakattal oda lehet zárni a kerót.
Sajnos a folyosó fala nem túl vastag téglafal, tehát egy erősebb ajtó esetén zsanérostul szednék ki. A pincerekeszek közti fal is tégla, ráadásul rácsosan rakva, tehát át lehet látni az egyikből a másikba. Az ajtó megfelelő biztonsága esetén 1/2 óra alatt kellő méretű lyukat lehetne bontani rajta.
Az utolsó vonal egy szokásos vascső lenne, lebetonozva / horgonnyal a betonfalhoz / födémhez rögzítve.
No és mindez egy 60..70 ropi körüli bringát védene.
Valami ötlet, hogy lehetne biztonságossá tenni a pincében tárolást?












Falbontás tényleg
Falbontás tényleg életszerű? Meglehetős zajjal jár.
Szerintem elég a megfelelően rögzített tereptárgy (pl becsavarozva és lehegesztve, vagy beöntve betonnal), amihez odazárja, és lezárja a másik kereket is egy U-lakattal.
A falbontás oly
A falbontás oly életszerű, hogy ilyen technikával családi házak téglafalát megbontják.
Szerintem a pincéből még a flex sem hallatszana fel.
Igaz áram sincs nagyon. A világítás áramköre biztos nem bírná el.
Igen, tudom hogy így
Igen, tudom hogy így pakolnak ki néha egy egész házat, de falat bontani egy 60 ezer forintos bicajért? Remélem itt még nem tartunk :-)
A legnagyobb baj itt szerintem az, hogy pince, ezért ott háborítatlanul lehet "dolgozni". Bpesten laktam egy darabig egy panelházban, ahol a lift mellett volt a bringatároló - faajtó védte, de a gyakori mozgás miatt elég volt rá egy hevederzár.
A ti saját pincétek, vagy közös? Amennyiben az előbbi, akkor szerintem tegyetek rá egy rendes ajtót valami acéllemezből, és készítsetek egy gyakorlatilag kitéphetetlen tereptárgyat, aztán ennyi.
Szerintem az is fontos, hogy ha megoldható, akkor ne látszódjon kívülről, hogy bringa van bent. Ha már van minimális védelem, akkor szerintem egy pincetárolóba találomra nem törnek be, macerás, aztán lehet hogy csak egy rothadó szánkó van ott meg egy kupac macskaszar.
Mindenesetre rendes egy öccs vagy, hogy így utánajársz :-)
Remélem itt még nem
Remélem itt még nem tartunk :-)
Eccer ellopták a még alkatrésznek sem jó bringámat, amiért épeszű ember nem adna pénzt. :(
Társasházi pince, jó sok rekesszel.
Szerintem az is fontos, ... ne látszódjon kívülről, hogy bringa van bent.
Apám szerint, ha egy rendes ajtó van fent, és nem látszik, hogy mi van bent, az felkelti a gyűjtögető szándékkal betérők figyelmét, és Dárius kincsét remélve macskaszar helyett biztos bepróbálkoznak.
Mindenesetre rendes egy öccs vagy, hogy így utánajársz :-)
A kerékpározás terjedéséért bármit! ;)
Nem értek egyet apáddal.
Nem értek egyet apáddal. Az alkalmi betérők lehet, hogy elgondolkoznak rajta mi van az ajtó mögött, de általában nincsenek úgy felkészülve, hogy egy közepesen komolyabb valaminek nekiessenek.
Emellett közös pincében kevés ember tart 100 e forint feletti értéket, akármilyen ajtó is legyen ott. Szerintem jobb bizonytalanságban tartani a tolvajokat, mint megmutatni a bringát.
Rokonomnál (társasház, Budapest, régi faajtó volt) egyszer betörtek. Rendőrség mondta, hogy a környéken akkor éppen volt egy betörési hullám, szóval máshol is rámoltak ki lakásokat. Kicseréltette komolyabb biztonsági ajtóra, jöttek is a kommentek a szomszédoktól rendesen, hogy most aztán biztos be fognak törni, ha ilyen spéci ajtót látnak, ők inkább meghagyják a régi ajtót. Aztán legközelebb a szomszédot rámolták ki, rokonhoz azóta se törtek be :-)
Nem értek egyet
Nem értek egyet apáddal.
Sajnos igen gyakran én sem.
Ha nincs felkészülve, visszajöhet.
Nálunk is volt egy ilyen sorozat. Többször is jöttek, vittek amit értek. Tőlünk egy működésképtelen cirkót vittek el. Az ajtó megcsináltatása (amit szétbarmoltak) többe kerülne, mint amit a MÉHben kaptak érte.
És ha kötnétek egy
És ha kötnétek egy lakásbiztosítást, ami kiterjed a pincére is, önrész nélkül? Nem olyan drága, sok egyéb kárra is hasznos, aztán ha elviszik, akkor kifizeti a biztosító (érdemes pótlási értékre kötni, és elolvasni az apróbetűt).
Ez jó ötlet. Van valami
Ez jó ötlet. Van valami hasonló a háznak is, meg talán a nővéremnek is.
Szerintem is, egy
Szerintem is, egy láthatóan bombabiztos ajtó a többségnek elveheti a kedvét.
Wad
kb egy éve törtek be
kb egy éve törtek be hozzánk nem tudom hányadszor. Azokat a pincéket törték fel, ahol komolyabb lakat volt, a kicsiket ki se nyitották. Jah és megfurták a hátsóajtó és a pince zárját is, mindkettő kb3 méterre van földszinti lakástól, a hátsóajtóhoz 3 ablak is elég közel van, nyár volt, nyitott ablakok...
Beke Dávid
Az utcánkban két hete egy
Az utcánkban két hete egy garázst bontottak ki hátulról (a kerítés és a garázs hátfal közt volt 40 cm rés), és három bringát hordtak ki. Eddig én se hittem volna hogy van ilyen. Valaki tudta hogy érdemes.
Igyekszünk figyelni a telepen gyanúsan nézelődő idegen arcokat-autókat, de eddig semmit nem láttunk, pedig biztos hogy vki kifigyeli, hol mi van.
a telep is kezd attól tartani, hogy vagy bennszülött a tettes, vagy helyi infós segítője van, aki esetleg százalékért adja a zsíros címeket.
Wad
Első osztályú akkus
Első osztályú akkus flexek vannak.
Ami viszi a betont is? Bár
Ami viszi a betont is?
Bár talán az inkább vágókorong kérdése.
Egy olyan dögnehéz vas
Egy olyan dögnehéz vas tárolószekrény kell, aminek a váza acélból van, és a két kerék illetve a váz úgy zárható, hogy fűrésszel bonyolult legyen szétvágni.Esetleg egy Uvas a pincébe mélyen lebetonozva?
----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas
A pince alja föld, tehát
A pince alja föld, tehát jó mélyen le kéne ásni, hogy fogjon is valamit a beton. Persze nem kivitelezhetetlen.
Ha elég nehéz betonlabdát
Ha elég nehéz betonlabdát tesztek oda, nem kell mélyre ásni.Megnézem, ki az aki kitolja a bicajt U-vassal és 30Kg betonnal az utcára.
----------------------------
Ewing ChainOil,Dallas-Texas
Nálunk keresztülmegy a
Nálunk keresztülmegy a pincén egy 6 colos gázcső, városi biciklit ahhoz zárjuk U-lakattal. A drágát meg inkább felcipelem a negyedikre (nincs lift). Idáig még csak egy növényt nyírtam ki az egyik fordulóban a hátsó kerékkel.
Flicka
A 6"-os gázcső külső
A 6"-os gázcső külső átmérője 133 (vagy 139) mm, jó nagy U lakat kellhet hozzá. Persze cserében biztos lehet az ember, hogy nem vágják el.
A kézben cipelésről nem próbálom meggyőzni a nővéremet. Én magam sem tenném szívesen.
Egy nagyobb tarsashaz
Egy nagyobb tarsashaz kozossegi pince tereben levalasztott lakoi tarolo helyisegrol van szo, ha jol ertem.
Ugy kerdes itt az is, hogy az ottani lakotarsakban megbizik e a biciklijet tarolo lako, vagy csak kulso behatolo bunozoktol tart.
Ha az ott lakok altalaban torveny tisztelok es jo jellemu emberek, akkor az elvalaszto falak erossege kevesbbe jelentos. Nem kell tartanunk szomszedunktol, hogy az lop meg majd minket.
Jo elovigyazatosnak lennunk azonban portyazo, betevedo tolvajokkal szemben, akik bejuthatnak a kozossegi pince terbe.
Ezt megakadalyozando, a lakok hatarozhatnak a tarsashazuk altalanos biztonsaganak egyuttes, kozponti noveleserol.
Azzal eloszor is a haz bejaratait alkalmas belepo rendszerrel es megfigyelo es keprogzito rendszerekkel is biztosithatjak.
Dragabb es talan ezert meg ritkabb a szinten alkalmazhato biztonsagi vagy orzo szemelyzet, akiket jobb modu lakok tudnanak konnyen megfizetni.
A masodik vedogat a pincenek es mas kozos tereknek is a kulcsra zarasa.
Legyen egy tolvajlas korsagatol megvert helyen minden zug, ami csak lehet, kulcsra zarva. S lehet elovigyazatbol is ugyanugy, ha ilyen fajta bunozes meg szerencsere nem utotte fol a fejet valamely megaldott, jo hazban.
Ha azonban valahany nem jo lakojatol nem jo az a haz, mert tolvaj szomszed lop meg szomszedot, ott nagyobb a baj. Amig a jo elkulonul a rossztol es mashova megy lakni, addig nagy szenvedes lehet kozel laknia az ot meglopo bunozokhoz.
Ilyenkor ideiglenesen sancoljon be pinceben, padlason, valoban eros falakkal es zarakkal, a torveny keretein belul. S birja jo embersegevel ra szomszedjat a jo utra, es segitse a rendorseget es birosagot is, igaz tanu vallomasaval a vetkezorol.
Gyulolje a bunt es ne a bunost, es szeresse hat a ugy a bunos szomszedjat, egy jobb szomszedsagert, egy jobb, erenyes lakossagu lakohazert.
Be kell valljam, ilyen
Be kell valljam, ilyen hosszú hozzászólásokat nem szoktam elolvasni, de most kivételt fogok tenni, ha lesz rá időm.
Koszonom a kivetelezo
Koszonom a kivetelezo kezelest. :-)
Hogy ne raboljam az idodet, osszefoglalom.
Egy tagabb orvoslast erintettem nagy vonalakban annal, hogy csak rejtsuk szem elol vagyontargyainkat es erositsuk azok lezarasat vastag falakkal, pancel ajtokkal, talajba alapozott beton-horgony pontokkal, es a tobbi.
En a nyugalmas es biztos otthont magaba foglalo lakohaz behatolhatosagat is erintettem, annak vedelmet, es az abban elo bunos lelkek vonatkozasat is foldi vagyonunk biztonsagara.
Minden lehet ugyan nesze semmi fogd meg jol, de tudjuk, hogy taborunkat, tankunkat, repulogepunket, hajonkat megis hogy vedjuk. Hat, vegeredmenyben biciklinket is csak ugyanugy, annak a szamunkra becsult erteke szerinti mertekben.
Ha a ponce elja föld, akkor
Ha a ponce elja föld, akkor elég egyszerú, mert egy gödör, bele az Uvas meg beton. Nem kell túl nagy beton hozzá, hogy máris dög nehéz legyen. De a betörés és a háboríthatatlan munkálkodás továbbra is probléma sajnosa pincében, ha kifigyelik, hogy oda viszi lesz könnyen előfordulhat, hogy benéznke érte.
De a pince már csak ilyen, nem lehet teljesen biztonság, ez van.
A liftbe, szerintem meg ha maszáj befér. :)
Beke Dávid
Ha muszáj, le tudok tekerni
Ha muszáj, le tudok tekerni egy nap 400 km-t. Mindazonáltal önszántamból nem tenném meg nap mint nap.
A beton meg nem kellő alak és vasalás esetén ki lehet fordítani a földből. Igaz, megfelelő kialakítás esetén még így is együtt van a beton, az vas U és a bringa, amivel feltűnés nélkül nehéz elsétálni.
De vajon furgonnal felszerelt tolvajok lopnak-e bringát pincéből?
Kifordítani ki lehet, de 50
Kifordítani ki lehet, de 50 kiló betonnal (kb 25 köbdeci: 20X20X60 cm már majdem ennyire nehéz plusz a bringa és a vas együtt már legalább 70 kiló. Nem mozdíthatatlan, de kievickélni vele nem könnyü és lehet több anyagot is használni. Ennyi, de szerinteme egy lakás pincéje soha nem lehet elég biztonságos. De szerintem a félsz nagyobb, mint a valós kockázat.
Beke Dávid
a zén lovam a szobámban
a zén lovam a szobámban alszik, mondjuk másodikra nem téma azzal a 9 kilóval felfutni.
Nálunk este 9től zárják a lépcsőházat, ez +1 biztonsági pont. Ez sztem bármilyen társasházban bevezethető.
Pince: téglafalba fémdübelezett akármi vas, amihez a lovat U-lakattak rögzíted. pinceajtó zártszelvény kerettel, szintén fémdübelezve, normális zárral. Normális acéllemez ajtót zártszelvény kerettel és ugyanilyen zártszelvény "ajtófélfával" csak kétméteres fewzítővassal vagy flexszel nyomnak föl, ammeg hangos. Ha ez is kevés, mozgásérzékelős riasztó, visítson az egész ház.
Aki ezen is átmegy, majdnemhogy megérdemli a bringát.
Wad
Nekem a pincéből lopták
Nekem a pincéből lopták el pár éve a bringát.Maga a gép nem volt lelakatolva de bíztam benne hogy 3zárt ajtó/pince lejárat,pinceajtó és a tárolórész/ éleg. Nem elég, szerintem hacsak nincs riasztó nem biztonságos.Vagy ha a háznak olyan biztosítása van ami lopás esetén fizet.
Lopás ellen nem véd, de
Lopás ellen nem véd, de egy mozgásérzékelős nagy felbontású rejtett színes kamera adatrögzítéssel felveheti a betörő arcát. Erre köthetsz riasztót is. Ha túl drága, akkor az épület bejárataihoz tegyetek közös rejtett kamerát 24 órás automata rögzítéssel.
A betont meg úgy érdemes lerakni, hogy leversz egy rudat úgy két méter mélyre a gödörben, és arra teszed rá a mázsa betont+ üreges U-vasat köves betonnal töltve.
Így meg kell emelni a betont a bringával együtt ahhoz, hogy kihúzd és elvágd a rudat. Egyik kézzel emeled a másfél mázsát, a másikkal meg fogod a flexet. Az U-vas átvágásához meg a benne levő kovaköves betont is kell flexelni.
És persze ha van rá pénz, lehet biztosítást kötni.
Hmm, gyémántozott
Hmm, gyémántozott vágókorong viszi a kavicsot mint a vajat. Mondjuk fémet még nem próbáltam vágni vele, ahhoz más korong kell, de 5 másodperc cserélni a korongot.
A betont meg kőtörő kalapáccsal el lehet repeszteni, de persze az is zajjal jár.
A riasztó + kamera + tettre kész akciócsoport (pl. távfelügyelet) inkább.
Riasztó, kamera, tettre
Riasztó, kamera, tettre kész akciócsoport vagy távfelügyelet, mindez, és még több, együtt az erős, páncélozott falakkal és zárakkal, elemi vagyonvédelem.
Anyagi jómódban élő lakók háza, legyen az egyéni vagy közösségi lakóház, jó ha be van hálózva alkalmas biztonsági riasztó és megfigyelő rendszerrel, és járatai, kapujai megbízható zárakkal és a jogosultakat beléptető rendszerekkel, amik biztosan kizárnak minden hívatlan birtokháborítót.
Akciócsoport pedig legyen az alkalmazott biztonsági őrség csoportja inkább, mint buzgó függöny rángató, ki-ki kukkantó, betyár-verő lakók csapata.
Amiről itt szó van, az elérhető tiszteletre méltó amatőrös, ezermester erőfeszítéssel is, ha túl drága valóban a lakóknak professzionális vagyonvédelmi rendszert létrehozni társasházuknak.
Könnyű lenne mondani, hogy legyen egy arany bank fokozatú páncélszoba beépítve az egyéni pincetérbe. Ám azt kivitelezni pénzbe kerül, és ezért beszélgetünk itt az egyszeri ember bealapozott betontömbjéről meg vascsövéről amihez oda bilincselheti az értéktárgyát.
Azzal vigyázni kell, mert nem tudhatni, mily közművek, föld alatti csövek vagy vezetékek haladnak el a bármily régi és soká nem bolygatott földes pincepadló alatt. Építési, átalakítási engedély is szükséges lehet ilyen munkához.
Jó amatőr módon lehetséges tehát megvalósítani ilyen fizikai védelmet, ám én mindenek előtt legfontosabbnak látom a közösségi ház teljes biztonsági megerősítését, együttes lakói akarattal. Legyen onnan kizárva minden idegen akinek semmi keresnivalója ott nincsen.
Sajnos ez van, mióta a
Sajnos ez van, mióta a tulajdon fogalma létezik, azóta valamilyen módon őrizni is kell. Passzív, fizikai eszközökkel legfeljebb csak késleltetni lehet a behatolást, ha nincs mögötte/mellette őrzés, akkor nem sokat ér, viszont sokba kerül. Egy középkori várnak is hiába szép vastagok a falai, ha nincsenek katonák benne.
Jaja. Hát ezért ne is
Jaja. Hát ezért ne is gyűjtsünk magunknak kincseket a földön, ahol a tolvaj azt kiáshatja. :-)
De akkor tedd hozzá a
De akkor tedd hozzá a másik felét is:
", hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is." (Máté evangéliuma 6,19-21)
(És végül is ez a végső lényeg a témában. Mert helyes lakatolni, helyes rázárni az ajtót, helyes biztosítást kötni, de a bringa végső soron, bármennyire is szeretjük, egy használati tárgy. Ami azt jelenti, hogy bár vigyázunk rá, elveszhet. S a tárgyak szolgálnak minket, nem mi a tárgyakat. Avagy az élet több a javaknál.)
Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék
:-) Igen, oda képzelem, oda
:-)
Igen, oda képzelem, oda álmodom, oda építem rozsdamentes vázú és molyálló polysztirol-hab tömésű műbőrnyerges gépemet, a mennybe!
Nem lesz rajta lakat, de már félek, ha onnan is ellopják, első kérdés lesz a Mennybenneten, hogy mivel volt lezárva!? :DDD
_____________________________
A Priapista Gimnázium jeles véndiákja
Szoval mar most is a
Szoval mar most is a mennyekben jarsz :P koszi, ezt boknak vesszuk :-)
-----------------------------------------
Nem allok le amig nem lesz egy igazi Crescent Moon-om :-P
Ha neked 5 mp korongot
Ha neked 5 mp korongot cserélni, eljöhetnél hozzánk szerelőnek. Egymagad kiváltanál egy brigádot.
Van jobb szakmám, de ha
Van jobb szakmám, de ha beüt a válság, akkor majd számíthattok rám :)
- Szorító anya meglazít (a flexemen a drótra rá van szigszalagozva a kulcs, így mindig kéznél van)
- Anya kipörget
- Korong le, másik fel
- Anya bepörget, megszorít
Nem egy túl hosszú művelet. Ugyanarról beszélünk?
Hogy lazítod meg az anyát?
Hogy lazítod meg az anyát? Rárakod a kulcsot az elcsavarod?
Új korong pozicionálásával fölös bajlódni?
Kezdünk nagyon off
Kezdünk nagyon off lenni...
A flex koronggal ellentétes oldalán van egy gomb, ha benyomom az rögzíti a tárcsát hogy ne forogjon el, és a másik kezemben lévő kulccsal elcsavarom. Ez kb. egy mozdulat.
Pozicionálás alatt mire gondolsz? Ha egyforma vastag a két tárcsa, akkor nem kell rajta állítani semmit.
Erről van szó. A fém
Erről van szó. A fém vágása közben beleér a tárcsa a kavicsba. Például kovakőbe.Azaz egy korongot kell használnod egyszerre két anyaghoz. Egy kis nehezítés ez a tolvajnak.
Riasztóval kombinálva
Riasztóval kombinálva biztonságossá lehet tenni. Csak addig kell a védelemnek kitartania amig oda nem ér valaki. De ha megszólal a riasztó és a tolvaj látja, hogy van U-lakat is, akkor valószínűleg gyorsan távozik. Persze a riasztó a lakásban is kell szóljon, sőt, inkább ott.
+1 Annyi még, hogy a
+1 Annyi még, hogy a szomszédok is hallják a riasztót, ha éppen nincs otthon senki.
Köszönöm az ötleteket.
Köszönöm az ötleteket. Jövő hét elején lemegyek terepszemlére, oszt tájékoztatom a nagyérdeműt.
Van még egy ötlet. Föl
Van még egy ötlet. Föl lehet szerelni kívülről láthatóan egy félelmetes, ám teljesen ártalmatlan, kamu elrettentő szerkezetet.
Például, látszódjék két nagy porcelán szigetelő amihez vastag kábelek csatlakoznak, és elektródokban végződnek. A készülék szekrényén egy piros lámpa égjen fenyegetőn. Az sem baj, ha hallhatón búg és zümmög ez a dolog.
Lehetséges további megoldás, hogy egy jól kivitelezett zománcos vagy maratott tábla van rajta, amin valamily kitalált, elgondolkodtató gyártmánynév áll. Például ZAP SECURITY SYSTEMS, USA.
Végső húzás, hogy az is rá lehet írva, hogy akit érdekel ez a termék és annak tulajdonságai, az hívja ezt meg ezt a telefonszámot és hagyja meg üzenetben az ő elérhetőségét.
No, azzal ha bárki bejelentkezik, arról bizonyosan tudhatjuk, hogy ő ott ólálkodott, mert honnan is tudhatna másfelől a mi kamu biztonsági berendezésünkről. Így szemmel tarthatjuk azt, aki talán a mi biciklinkre pályázik. :-)
Takard el a géped egy MVP
Takard el a géped egy MVP lepellel.