még mindig nem hiszem el, ami az imént történt...
hazafele tekertem a lajos utcán, mikor a szépvölgyi út után megelőzött egy mini, de annyira centizve, hogy elvétette és megpöccintett. nem nagyon, de azért megsúrolt oldalról, majd a fickó húzódott is le, meg integetett, hogy csevegjünk. én viszont már eléggé haza akartam érni, és egy méééénemméééészabiciGliúútonn-jellegű beszélgetéshez sem volt sok kedvem, úgyhogy nem álltam meg, gondoltam béke, ki akar ordibálni. a kanyar után beért, és szép ügyesen le is szorított. majd kipattant, megragadta a bringát, álljak meg, én megkarcoltam az autóját, úgyhogy fizessem ki neki a kárt (sic). mondom majdnem elütött, nem gondolja, hogy még fizetek is magának? jó, akkor kihívja a zsarukat.
- hívja csak. nyilván magának adnak igazat, hisz megfelelő oldaltávolságot tartva előzött, ez látszik is a kocsin. én végülis ráérek.
vártunk. közben kedélyesen eldumáltunk, vele és a hasonlóan értelmes feleségével, közben a gyerek hátul ült, és tanult, hogyan kell ezt csinálni. a rendőrök persze nem jöttek, jaj, hát hol vannak már. közben valószínűleg kezdett lecsorogni neki, hogy ebből nem biztos, hogy ő jól jön ki, és az a karcolás sem olyan nagy tulajdonképpen.... úgyhogy végül újrahívta őket, hogy mégsem akkora a kár, nem kell jönni. majd, mielőtt elhajtottak volna, szóltak, hogy köszönjem meg, amiért ilyen jó fejek voltak, és nem kellett fizetnem nekik.












ismerős. balfaszok, le kell
ismerős.
balfaszok, le kell szarni.
"balfaszok, le kell
"balfaszok, le kell szarni."
+1
----------------------------------------------------
"A fájdalom csak ideiglenes. Eltarthat egy percig, egy óráig, egy napig vagy egy évig,de végül elmúlik, és valami más lép a helyébe.De ha az ember feladja,akkor örökké fog tartani." Lance Armstrong
nem kell az
nem kell az álszenteskedés. Aljas indokból belerántottad a kormányt szegénybe oldalról. Nem kéne nyomorult családfenttartókat folyton leszorítani, amikor még az ág is húzza őket
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
Szerintem vagy kihívod te a
Szerintem vagy kihívod te a rendőrt a leszorítás után, vagy teszel az egészre és minél hamarabb elfelejted. Minden egyéb köztes megoldás csak neked rossz. Pl én ide se írtam volna meg, minek. Tudjuk hogy vannak elmebetegek.
Engem meg a minap 4 sávos
Engem meg a minap 4 sávos frissen átadott Megyerin akart megverni (sic) egy barom, mert az üres belső sávot lett volna kénytelen használni az előzésemhez. Aztán mégsem vert meg. Pedig már úgy rákészültem... :)
Fölösleges ide beírni. Itt is csak annyi volt, hogy közel s távol senki nem volt rajtam kívül, akibe beleköthetett.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
a legjobb, hogy ilyenkor ő
a legjobb, hogy ilyenkor ő akarja kihívni a rendőröket! én ha nem sietnék akkor biztos megvárnám a yardot és lefényképezném az arcát, amikor közli vele a rendőr, hogy még meg is bünteti :D
Igazságügyi
Igazságügyi karc-szakértő ugyan nem vagyok, de ott kezdeném a vizsgálatot, hogy milyen irányú a karc.
Ha te akartad volna őt jobbról előzve lecentizni, kormányod valószínűleg előrefelé kivájt karcot hagyott volna kocsiján.
Az ő lecentizése és sebes elhúzása során hátrafelé vájhatta kormányod ki azt a karcot, bár a kormány billenésétől ez nem feltétlenül ilyen tiszta sor.
Sose rezegjünk tehát az ilyen fenyegetésektől. Hasonló helyzetekben kérdezzük meg, no, hol is az a karc, hadd lássuk. És akkor megállapítva abban egy minket mentő bizonyítékot, bizakodással várhatjuk a rendőrt, akinek ezt nyomban elő is adjuk.
Karc! Az ángyom kínja, az a karc...
_____________________________
Túrtam dámám kalapjai között a szekrényben, de jaj, csak meg ne tudja. Ezt a legcukibbat választottam ki, hogy feltegyem, varkocs szórakoztatására.
Sisakkamera! atomboy ---- Bi
Sisakkamera!
atomboy
----
Biciklizes Szegeden
+1 Ami visszafelé,
+1
Ami visszafelé, tükörben olvasva, még nagyobb igazság, valami keleti varázsszó, Aremakkasis! :-)
_____________________________
Túrtam dámám kalapjai között a szekrényben, de jaj, csak meg ne tudja. Ezt a legcukibbat választottam ki, hogy feltegyem, varkocs szórakoztatására.
Őrült!
Őrült! :))))
--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!
Ilyesmi már velem is
Ilyesmi már velem is megesett nem egyszer, csak ott elémhajtottak a delikvensek és lett kis kocc. Az egyik egy erélyes ordításra meghátrált, a másik rendőrt akart hívni, de aztán nem jutott eszébe a számuk.
Egy volt, aki tényleg elgázolt, de ő meg tök korrekten intézte a dolgot.
CSI
Megnyugodtam, akkor az
Megnyugodtam, akkor az normális, hogy az Október 6. utcán - az új "csökkentett forgalmún" - ledudált egy taxis, hogy miért nem húzódok le szélre parkoló autók mellé szorosan. Habár 26-tal mentem, és ott 30-as tábla van, szóval a 100m alatt gyorshajtás nélkül meg se tudna előzni.
Amikor meg kedélyesen elordibálóztunk a következő sarkon, mondtam neki hogy azért megyek középen, hogy ne nyársaljanak fel a nyíló ajtók - őszerinte nem is parkolnak azon a szakaszon. Na, itt hagytam abba a "vitát" :)
Fél éve mindennap arra megyek, de ez volt az első ilyen inzultusom - érdekes, hogy mennyire megmarad az emberben a negatív élmény.
Én láttam azt a bringát,
Én láttam azt a bringát, és az igazán tréfás, hogy konkrétan a karc magasságában a legszélesebb dolog a szivacsos kormánybandázs rajta, (ami állítólag épp akkor oldalsó fogásban is volt (bullhorn)), szóval még a "biztosítási csalási kísérlet" gyanúja is felmerült (magyarul vmi. korábbi, pl. jóakarótól származó kulcsvégighúzásból származó sérülés javíttatási költségének begyűjtése egy kellő megszeppentésre alkalmasnak látszó delikvenstől), illetve ennek folyományaként az, hogy valójában senki nem volt a vonal másik végén a "hívások" során. Tréfás, na. :D
Én csak 2 dolgot nem értek:
Ez biztos, hogy szombati, családi program kell, hogy legyen?
Feltétlenül szükségünk van-e egy olyan rendszerre, amiben ilyen elmeroggyantak volán mögé kerülhetnek?
(Itt jegyezném meg, h a Firefox helyesírás-ellenőrzője nem ismeri az "elmeroggyantak" kifejezést.)
a szomorú ezesetben, hogy
a szomorú ezesetben, hogy lesz, akivel meg fogja tudni csinálni
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
Sajnos nincs meg a
Sajnos nincs meg a rendszám. :(
OMG! ekkora barmot. Ő ment
OMG! ekkora barmot. Ő ment Neked, és még neki állt feljebb? szánalmas...
Nekem még hála Istennek nem volt ehhez hasonló történetem. de tükörkoccintásom már volt a Nagykörtén. :-) ott, ahol a villamosmegálló miatt beszűkül az útpálya, ld. Baross utcánál. de nem történt semmi.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)
1X egy részeg állat
1X egy részeg állat kiverte alólam a lovat, kereszteződésben balról jött kövérgázzal, körülnézés nélkül, mivel láttam, hogy nem figyel, nekiléptewm, ezért nem feküdtem szélvédőre, hanem a hátsó kerekemet kapta telibe és kipördítette alólam a lovat. Én még továbblevitáltam ülőpózban, bringa nélkül egy pár métert, majd kihemperegtem, a bukómon keletkezett repedést leszámítva karcolás nélkül.
Visszasétáltam hozzá, az emberke azzal kezdett, hogy borgőzös lehelettel állította hogy elsőbbsége volt. Megmutattam a kereszteződésben lévő mackósajtját először a bal, majd a jobb szemének (mert az alkoholtól külön célkereszten voltak), és közöltem vele, hogy ha nem lett volna táblája, akkor is jobbkézszabályom lenne.
Két csuklás közt megpróbált rendőrt hívni, kétszer mellényomta a telefont, majd valszleg leesett neki, hogy nem kéne szondát fújnia, plusz mellettem állt +3 bringás viszkető tenyérrel, így megegyezés született, miszerint másnap veszek egy új bukót a törött helyett, ő meg fizeti. Rendszáma, személyi adatai fel lettek írva.
Másnap a megbeszélt találkozóról késett másfél órát, amikor 2X rácsörögtem, kelletlenül megjelent, majd kijelentette hogy a bukó amit vettem, szerinte jóval drágább mint ami volt, mert az már használt volt, ő ezt nem fizeti ki.
Elszámoltam magamban tízig (a velem ottlévő előző napi tanú haverok legalább húszig), majd elmagyaráztam neki, két választása van, vagy most azonnal fizet, vagy rendőrt hívok, itt helyben 3 tanúval feljelentem, plusz rendszáma alapján az elkövetkező év folyamán minden létező környékbeli rendőr minden találkozásnál szondáztatni fogja (erre mellesleg addigra már megkaptam az ígéretet rendőr havertól).
Emberünk állati sértődötten fizetett és köszönés nélkül elhúzott.
Utólag jöttem rá, hogy sajnos a bringa is sérült, a hátsó kerekemben a küllőanyák felrepesztették a felnit, új hátsó felnit kellett vennem, amit már nem volt kire ráverni.
Tanulság:
1. ahogy fellöknek, és miután megállapítottad, hogy kresz szerint ő a felelős de az autós nem hajlandó vállalni a felelősséget és betétlapot tölteni, maradj ott helyben, azonnal hívj rendőrt. Személyi sérülésnél kötelesek kijönni, mindenképp fájjon vmid. Nem kell kartörést játszani, de első pillanatokban te sem tudhatod, csak megrándultál vagy életveszélyes belső vérzésed van. A baleseti sokk fájdalomcsillapító hatású lehet, ne bagatellizáld el a sérüléseidet. Bármi komolyabb sérülés legenyhébb gyanújánál mentőt.
2. rendszámot azonnal rögzíteni, a lehető legtöbb tanút ottartani vagy min. elérhetőségüket
3. azonnal az adott helyen lehetséges maximális mértékben mérd fel a bringában esett kárt, mert bekerül a rendőri jegyzőkönyvbe, és így a biztosító nem vádolhat utólag esett kár behúzási próbálkozással
4. ha lehet, fotózzál, a lehető legtöbb nézőpontból a helyszínt az érintett járművekkel, plusz a látható károkat a bringán. Ha bírósági folytatás lesz, a fotók döntő értékűek lehetnek. Normál helyszínelésnél a rendőr nem mindig fotóz.
5. károd szempontjából még a normálisan viselkedő autóssal se légy elnéző, meg kell neki magyarázni, hogy a kerékpárod nem filléres teszkóbájk és hogy nem az általa okozott kárra óhajtod költeni a fizetésed, épp elég pénz a fenntartása, az ő biztosítása meg pont erre van.
Én mindezeket kihagytam, meg is jártam vele.
Wad
Én ragaszkodtam volna
Én ragaszkodtam volna hozzá, hogy várjuk meg a zsarukat... :)
----------------------------------------------------
Péntek 13-án regisztráltam és sárkányon lovagolok, mi kell még? :)