Egy haverom Facebookra írta:
"A rendőrség 20 rugóra büntet, amiért ittasan 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okoztam magamnak, és kárt tettem öcsém bicójában, amiben nem is esett kár. Lehet elkezdek inkább lopni, azok bezzeg megússzák..."
Mi a véleményetek?
pár infó még, hogy tisztábban lássunk:
- szentendrein mentek a srácok
- pont az esés után ment arra egy rendőr és megállt
- beszélni nem beszéltek a sráccal a körülményekről
- indoklás: vagyon és személybiztonságot veszélyeztette
- illetve akadályozott és zavart másokat a közlekedésben
- éjjel volt az eset
ha nagy vihar lesz ebből akkor kitörlöm a fenébe :-)
átírtam a címet is, mert egyáltalán nem vicces












véleményem, hogy a sztori
véleményem, hogy a sztori ismerete nélkül elég nehéz megítélni az esetet.
mi történt?
Az eset: elesett mert
Az eset: elesett mert lenyelt negyven feleset.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
Brekekemegyer fele.
Brekekemegyer fele.
mindjárt kibővítem a
mindjárt kibővítem a dolgot.
A rendőrség ilyen esetben
A rendőrség ilyen esetben is kiszabhat büntetést. Az, ha valaki ittasan kerékpározott, nem csak akkor büntetendő, ha balesetet okozott és más is megsérült.
Sőt, ha közúti balesethez hívsz rendőrt, benne van a kockázat, hogy mindkét felet megbüntetik, ha azok nem a KRESZ szerint közlekedtek (pl. az egyik gyorshajtott, a másik záróvonalon keresztül váltott sávot; elvileg a záróvonalas a ludas, de mindkettőt megbüntetik, mert mindkettő vétett a szabályok ellen).
Sőt akkor is megbüntethet
Sőt akkor is megbüntethet ha csak tolod a kerékpárt.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
hát, jogosnak jogos.
hát, jogosnak jogos. mindenesetre szívás.
20 ropit sokallom azér...
20 ropit sokallom azér... vagy nekem kell sokat dolgozni ennyi zsetonért? összetörik az arcom, biztos tanulok a dologból és még jól belevésik a fejembe a 20 ronggyal...
viszont ha kijön a
viszont ha kijön a bírságról a határozat, adjál be valami szívhezszóló szép levelet
hivatkozz nehéz anyagi helyzetre, a bírság megfizetése veszélyeztetné a megélhetésed ilyesmi, és kérd a bírság mérséklését
ennyit tudsz csak tenni, általában azért valamicskét szoktak belőle engedni
én koccantam egyszer kocsival már régen, egyikünk sem ismerte el a vétkességét, rendőrt hívtunk...utána tudtam meg, hogy nem kellett volna :) mindkettőnket megbüntettek.
írtam egy ilyen levelet, aztán csökkentették asszem a felére
Ajánlanám a
Ajánlanám a részletfizetési kérelmet, 5.000/hó formájában. A csökkentési kérelemhez okmánybélyeg, fizetési kimutatás, összes rezsiszámla stb. kell, gyakorlatilag be kell bizonyítani hogy éhenhalsz ha megbüntetnek. A részletfizetés kérelemhez csak okmánybélyeg kell. És mellesleg az esetek 80%-ában azonnal megadják. Kamatmentesen.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
Jogos a
Jogos a bünti.
Magánvéleményem hogy ha az útesten mentek akkor az intézkedésben szerepet játszhatott a "szentendrein te ne kerékpározzá" hozzáállás is.
A bünti jogos, nem azért
A bünti jogos, nem azért kapta, mert kárt okozott magának vagy a bicajnak, hanem mert "vagyon és személybiztonságot veszélyeztette". Értsd részegen nekimehetett volna bárkinek, de egy megbillenése is okozhatott volna autós karambolt.
DE: A "szentendrein te ne kerékpározzá" hozzáállás az neked is meg a rendőrnek is kizárólag a magánvéleménye lehet, amíg ezt tábla nem tiltja. És nem tiltja. Ha megemlítené egy büntetés indoklásaként, azonnal fellebbezni kell!
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
Úgy értettem hogy a
Úgy értettem hogy a rendőr jár kel a városban és sokféle szabálytalanságot lát. Van ami ellen intézkedik van ami ellen nem.
Lehet hogy ez most szúrta a szemét azért állt le büntetni. Teljesen jogosan.
De lehet hogy ha a bringaúton történik a dolog akkor oda se bagózik...
Azért a bringaút és a
Azért a bringaút és a Szentendrei út között van egy iciripiciri különbség. Nekem kissé demagógnak tűnsz, mintha próbálnál kikacsintgatni, hogy "szemét sünök, igaz?". Hát nem. Amelyik vörösvérsejt a vénát választja a hajszálér helyett, az vállalja a következményeket.
__
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.
Helyes. A fő ütőerekben a
Helyes. A fő ütőerekben a 15 tonnás vörösvérsejtek igyekeznek a létfontosságú szervek felé, az érfalhoz passzírozva és szétmorzsolva az eltévedt, magányosan, céltalanul poroszkáló apró társaikat.
J'ai vu la concubine de l'hémoglobine :)
http://www.youtube.com/watch?v=AIT1w6PrAmc
Az analógiát követve:
Az analógiát követve: örülj hogy rendfenntartásra rendőr van, nem fehérvérsejt, mert az megenne ha hiba vagy a mártixban.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
Addig jó, amíg nincs
Addig jó, amíg nincs pápua új-guineai rendőrünk :D
__
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.
Az is
Az is megesz?
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
De hát nem vagyok hiba a
De hát nem vagyok hiba a mátrixban. Egy vörösvérsejt vagyok a sok közül, nem valami idegen organizmus.
Egy egészséges szervezetben az immunrendszer békén hagyja a saját szövetet, és a vörösvérsejtek sem passzírozzák halálra egymást az aortában.
A hibásan viselkedő
A hibásan viselkedő vörösvérsejt megy a levesbe.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
Kakiba. __ Ceterum censeo
Kakiba.
__
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.
Szerintem az nem megy a
Szerintem az nem megy a kakikba, hanem reciklálódik új, rendesen viselkedő vörösvérsejtekbe.
De nemsokára megnézem újra az Egyszer volt az élet vonatkozó részét :)
Májba a feles jéger
Májba a feles jéger mellé.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
Nem kacsingatok sehova, és
Nem kacsingatok sehova, és ne keress mögöttes tartalmat mert nincs.
Fentebb is írtam hogy a büntetés jogos volt.
"Úgy értettem hogy a
"Úgy értettem hogy a rendőr jár kel a városban és sokféle szabálytalanságot lát. Van ami ellen intézkedik van ami ellen nem."
Nekem _ez_ úgy jött le, hogy szubjektív volt a büntetés szerinted. :)
__
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.
Így értettem: "-Mennyi
Így értettem:
"-Mennyi már az idő?
-Negyed kettő.
-B+ , ilyenkor én már nem futok..."
(link)
:-D
Hát ez bukó. Ittas
Hát ez bukó. Ittas vezetés az ittas vezetés.
Jogos, ittas vezetés, most
Jogos, ittas vezetés, most kerékpár, legközelebb autó?
Kettős mérce legyen?
Kettős mérce legyen? Szerintem ne. Jogos a bünti, fizesse be.
__
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.
Ma magadat töri össze a
Ma magadat töri össze a haverod, holnap engem. Szerintem jogos a büntetés.
Ha az életét nem sokallta
Ha az életét nem sokallta volna, akkor ne ezen a 20 rugón rugózzon.
CSI
Szerintem jogos. A
Szerintem jogos. A rendőrnek ez a dolga. Ha fának hajtó ittas autóst fog, az sokkal durvább büntetésre számíthat. De nem akarok itt ítélkezni sem. Egy tanács: ilyenkor legalább ne a Szentendrein. Ott józanul is nagyon figyelni kell, és kell egy erősebb tempó ahhoz hogy biztonságos legyen.
--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest
Lépj be a szakszervezetbe
ittas vezetésért jogos a
ittas vezetésért jogos a büntetés. Egyébként az esésért is jogos (volt hasonló eset, ki lett tárgyalva) a Szentendrein (BP-Szentenre végig és még Szentendrén belöl is, bár ott már 11-es út) meg bringatilos van. Szerintem örülhet, hogy ennyivel megúszta.
Nincs. Szentendrénél
Nincs. Szentendrénél kezdődik a bringatilos (nyári adat).
ok, de a tábla
ok, de a tábla valószínűleg nem szándékosan nincs ott, lehet, hogy egy baleset után nem pótolták, vagy valaki ellopta. Gondolod, hogy azért, mert pl. egy autópályát jelző tábla nincs ott egy szakaszon, föl lehetne rá menni bringával? Ha az egyik végén tiltják a bringázást, nagy eséllyel a másik szakaszra is érvényes -attól hogy nincs tábla, még szabálytalan vagy, ha rámész. Túlbeszéltük, szerintem.
"attól hogy nincs tábla,
"attól hogy nincs tábla, még szabálytalan vagy, ha rámész"
??????
És mégis honnan kéne tudnom, hogy tilos rámenni bringával? Hívjam fel a tudakozót? Vagy ez az alapértelmezett eset?
pl. józan paraszti ész +
pl. józan paraszti ész + érdemes felütni azt a térképet, ami Budapesten belül jelöli a kerékpárbarát útvonalakat. A 11-es/Szentendrei nem lesz benne.
Szóval szerinted normális,
Szóval szerinted normális, hogy térképpel kell útnak indulnom, hogy megtudjam, melyik útvonalakról nem vagyok kitiltva kerékpárral?
A józan paraszti ész nekem azt mondja, hogy ha nem autópálya, akkor ott lehet biciklizni is. Ha meg mégsem, akkor az úttal párhuzamosan van egy használható kerékpárút.
Pl. Szentendrére mégis hogy kéne kijutnom biciklivel? Az Eurovelo 6-on? Vagy inkább a másik oldalt lévő kerékpárúton? Outival vagy csomagokkal megpakolt biciklivel mindkettő intenzív, hosszan tartó káromkodást váltana ki belőlem.
nem mondtam, hogy normális,
nem mondtam, hogy normális, de én biztos nem mennék rá látatlanban egy 2x2 sávos útra, ami kivezet a lakott területről (mert pl. kevés helyen tartják be a sebesség korlátozást az autósok). Ha meg tudom milyen, pláne nem, nem szoktam azon Szentendrére menni. Kerülök Budakalász felé, az a leggyorsabb, a 11-es után.
másrészt, ha ismeretlen helyre megyek, utánanézek a helyi infrának valahogy, nem baromság (ez külföldre hatványozottan igaz, akár csak Szlovákia esetén is -leggyakrabban oda megyek külföldre)
haversrácot megvágták
haversrácot megvágták forgalmin úgy, hogy elirányították egy kidőlt táblás egyirányúba.
(pest széle, családi házak, nem lehetett kitalálni hogy az ott egyirányú)
haverodat kérdezd meg,
haverodat kérdezd meg, fellebbezett-e? Ha máshol nem jelölte tábla, meg ahonnan ő ment, nem volt "kötelező haladási irány" jelzés, akkor még tán el is engedhetik a büntetést.
igazság szerint nem tudom, hogy abban az esetben ha nincs kint tábla, de mégis büntetnek, mi a teendő:
-érdemes-e fellebbezni?
-miért nem volt kint a tábla, és kell-e neked tudni azt, hogy ilyenkor mi a teendő?
-meg kell vizsgálni, mekkora kockázatot okozott az önkéntelen szabálysértéssel (nem tudok rá jobb szót) veszélyeztetett-e bárkit is?
kicsit pongyolán
kicsit pongyolán fogalmaztam. jogsizott és a forgalmi vizsgáján volt. a vizsgadíjat bukta.
asszem az volt a baj, hogy nem ment a "zsebpénz". másodszorra átment...
ja, azt hittem bicajjal
ja, azt hittem bicajjal volt.
zsebpénz nélkül szinte esélytelen átmenni, több oktató ismerősöm is ezért hagyta abba, mert nem volt hozzá gyomruk.
Látszik is a
Látszik is a közlekedéskultúránkon ez a zsebpénzesdi..
Pacsi KRESZ?
Pacsi
KRESZ?
A Szentendrei és a 11-es se
A Szentendrei és a 11-es se nem autópálya, se nem autóút. Nem kell nekem tudnom, hogy a túlsó (5-6 km-rel odébb levő) végén mit tiltanak.
Valahogy csak odakerülsz az
Valahogy csak odakerülsz az _útra_.
__
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.
hagyd, ő teleportál ;) ha
hagyd, ő teleportál ;)
ha nem látja a táblát, és tilos, akkor igaza van, tudod, a struccok, meg a homok.
A 20 rongyot talán
A 20 rongyot talán sokallom, főleg ha ahhoz mérem, hogy kollégám pár hónapja kapott egy fotót, amin az állt, hogy 50 helyett 75-el hajtotta az autót, és mellé egy 35 ezres csekket. Persze nehéz összehasonlítani két akármilyen hasonló szabályszegést, de szerintem logikusan nézve a dolgot látszik, hogy az utóbbi időben, a kerékpárosoknak kiosztott büntetések kicsit erősebbek voltak. Rendben, az ember hibázott, fizessen, csak a guta megüt az olyan helyzetekben, mikor pl. állok a dugóban a kocsival, mellettem áll a járőr autó, endúros elhúz a járdán 30-40-el, rendőrök megnézik, majd mintha semmit sem láttak volna, unottan néznek tovább maguk elé... De ha bringás vagy és csúnyán nézel ki a szemüveg mögül, vagy csak nem az ótvar szar bringautat választod, akkor rettegj.
Mi sorsüldözöttek
Mi sorsüldözöttek vagyunk! A világ összeesküdött ellenünk! Vadásznak ránk, én is látom! Amint bicajra ülök, minden rendőr a nyomomba ered! Hogy lehet ilyen terrorban élni?!
Ahhoz képest, hogy haverom
Ahhoz képest, hogy haverom bringával betakarózva édesdeden árokban szunyókáló apját 60.000 Ft-ra büntették, nem is sok.
Egyébként ezt az eseményt én úgy vittem volna bíróságra mint a szél.
Amikor a rendőrök rátaláltak, árokban aludt, rajta a bringa. Tehát a rendőrök semmiféle ittas vezetésnek nem voltak tanúi. hol a bizonyíték az ittas vezetésre? És ha simán rárakta vki a biciklit amíg aludt?
Én spec nem tartom jogosnak azt sem, hogy a kerékpárt tolva is szondáztathat és büntethet a rendőr.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
Ha tolod, gyalogos vagy.
Ha tolod, gyalogos vagy. Kérdés, büntethető-e az alkoholos befolyás alatt álló gyalogos, ha nem okoz balesetet? Vagy számít a helyszín is? És ha ül, fekszik, akkor is bűnös? Nem hiszem, én nem fizettem volna. :) Hisz bárki láthatta, gyalogolt az árokban egyszemélyes CM-ként, oszt elfáradván megpihent kicsikét. :D
Az mondjuk kérdés, ha országúton részegen közlekedek gyalog, az mi? (lusta vagyok utána nézni)
"Ha tolod, gyalogos
"Ha tolod, gyalogos vagy."
Na ebben nem vagyok biztos. Ha az autódat tolod, akkor sem vagy gyalogos. Akkor sem, ha talicskát ( a KRESZ ezt a kategóriát "kézikocsi2 név alatt kezeli) tolsz. A KRESZ szerint tudtommal járművel közlekedő személy vagy mindezen esetekben. Szal a kerékpár is kérdéses.
Mindenesetre ilyen esetben én vállamra fogom dobni a 9 kilós bringámat, aztán kössön bele a rendőr a válltáskám formájába ha tud.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
Hatarozottan ugy emlekeztem,
Hatarozottan ugy emlekeztem, hogy kerekpart es segedmotoros kerekpart tolva gyalogosnak szamit az ember, de csak ennyit talaltam:
III. A közúti forgalommal kapcsolatos fogalmak
a) Vezető: az a személy, aki az úton járművet vezet, vagy állatot hajt (vezet). A segédmotoros kerékpárt és a kerékpárt toló személy nem minősül vezetőnek.
Na ez vajon mit jelenthet? :)
A dolog azért kérdéses
A dolog azért kérdéses számomra, mert ha sima gyalogos vagy, járda hiányában az út menetirány szerinti bal oldalán kell sétálnod, ha bármilyen járművel közlekedsz, akár tolva, akkor a jobb oldalon. Pl. kézikocsit húzva is jobb szélen kell menned. Vagyis amint van valami húzott-vont-tolt toldalékod, már máshol kell közlekedned, tehát nem vagy teljes értékű gyalogos. A kérdés hogy milyen mértékben nem vagy?
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
Gyalogként általában nem
Gyalogként általában nem vagy kivilágítva. A kézikocsi kivilágítására/fényvisszaverőre nincs előírás, hogy forgalomban vehessen részt? Nem lehet, hogy ezzel függ össze?
Nem tom, nem láttam még
Nem tom, nem láttam még kivilágított talicskát.
:)
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
bevillant egy emlék amikor
bevillant egy emlék amikor a motoros kresz-t csináltam: ott azt mondták, hogy ha tolom a motorkerékpárt akkor gyalogos vagyok. viszont ha lejtőn ráülök és úgy gurulok nem járó motorral, akkor már motoros vagyok, hiába nem üzemel a motor.
szerintem bringával is így van.
ja, ultimate lekezelő/fölényeskedő válasz még nem is volt:
"nem biciklis vagyok hanem fixis!"
:D
Én akkor vagyok gyalogos,
Én akkor vagyok gyalogos, mikor gyalogolok. :) Árokban feküdvén max alvó lehetek, járművezető nem. Mert ha igen, akkor a leparkolt gépjárművek ittas tulajdonosait mind büntessék meg!
Kedvenc képem a témában.
Kedvenc képem a témában.
:) Felmentették?
:)
Felmentették?
Nem tudom, de szövegnek
Nem tudom, de szövegnek jó.
haverod apjának mond meg,
haverod apjának mond meg, hogy ilyen részegen árokba borulós mókákat inkább ne nagyon süssön el a jövőben, mert egyszer halálra fagy az árokban, és az nem tesz jót az egészségnek. hetente történik ilyesmi, tényleg oda kell rá figyelni.
amúgy én is bíróságra vittem volna a dolgot, részegen alvásért nem büntethetnek meg senkit. bár azt hiszem németországban van olyan, hogy ha valaki részegen az autójában a sofőr ülésen alszik, akkor megbüntetheti a rendőr. ezt mondjuk csak hallottam, ha valaki megerősítene vagy megcáfolna akkor bölcsebbek lennénk a végére :)
gondolom nem ezért kapta a
gondolom nem ezért kapta a büntit:
8 napon túl gyógyuló sérüléseket okoztam magamnak, és kárt tettem öcsém bicójában,
hanem az ittasért
ami, mint tudjuk a kerékpár jármű, nem hajtható ittasan
Ha valaki ittasan bicajra
Ha valaki ittasan bicajra ül,vállalja, hogy megbüntethetik. A rendőrnek mellesleg ittas vezetésnél nincs mérlegelési joga. Örüljön az arc, hogy nem vonták be a jogsiját. Furcsállom is. Valószínűbb, h nincs is jogsija.
Egy kérdés. Felhívod a haverod figyelmét erre a topikra?
mi köze ehhez a jogsinak?
mi köze ehhez a jogsinak? nem vezetői engedélyköteles járművel szabálytalankodott.
Az, hogy a kreszmódosítás
Az, hogy a kreszmódosítás óta (teljesen jogosan) nézik, hogy van-e jogsija a kerékpárosnak, és be is vonják, ha ittasan biciklizik. Nem egy esetről hallottam már, többek közt itt is.
Ha van jogsid, tudnod kell, hogy ittasan nem vezethetsz. Ahogy azt is, hogy ittas vezetésért a helyszínen bevonják. Ez az elv. Maximálisan egyetértek vele.
Pacsi így is van, ha már
Pacsi
így is van, ha már egyszer jármű.
Azért fontos különbséget
Azért fontos különbséget tenni: nem GÉPjármű, ami elszabadul, és lemészárol egy teljes óvodás csoportot.
Pacsi egy kiskanál is lehet
Pacsi
egy kiskanál is lehet gyilkos fegyver nem is erről van szó, hanem a használójáról.
De azért ugye nem
De azért ugye nem ugyanolyan érzelmi reakciókat váltana ki belőled, ha egy kiskanállal közelítenék feléd ittasan, mintha egy láncfűrész lenne nálam? :)
Nyilván nem. De ez azért
Nyilván nem. De ez azért van mert az emberek előítéletesek a láncfűrészekkel szemben. Valójában ugyanannyi gyilkosság történik kiskanállal mint láncfűrésszel. :-D
Engem jobban megrémisztene
Engem jobban megrémisztene a kiskanalas ember, lévén tudom hogy mire képes a kiskanál.
__
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.
Ezt most sajnos nem tudom
Ezt most sajnos nem tudom pontosan idézni, de valahogy így volt:
-kiskanállal fogom kikaparni a szívét!
-de.. miért kiskanállal? nem lenne jobb egy nagy kés?
-mert az tompa, te barom! és sokkal jobban fáj!
ekkora demagóg dumát,
ekkora demagóg dumát, ómájgád!
amúgy volt pár hónapja egy eset, hogy reészeg bringás papát az utolsó pillanatban vett észre egy furgonos, félre rántotta a kormányt hogy ne üsse lel (bár ne tette volna) és frontálisan összeütközött egy szabályosan szembejövő autóval, halálos baleset lett a vége.
szóval nem csak autóval lehet ölni
Ha már úgyis demagógnak
Ha már úgyis demagógnak minősítettél, itt sokkal inkább az volt a halálos baleset oka, hogy a részeg papa nem volt kivilágítva, és láthatósági mellényt sem hordott (kivéve ha mégis, vagy nem is volt sötét, ebben az esetben viszont nem tudom, hogy lehet, hogy a furgonos az utolsó pillanatban vette észre).
Szóval vegyetek lámpát, mert kivilágítatlanul embert ölhettek!
a mondanivalóm lényege az
a mondanivalóm lényege az volt, hogy biciklivel is lehet halálos közúti baleset okozni, nem kell hozzá 40 tonnás kamion. de jogos a válasz, konkrétan a lámpa hiánya okozta a tragédiát, nem a részegség.
persze ha mindenki biciklivel járna az már jobb lenne, de erre belátható időn belül nem sok esély van :)
Részegen be tudta volna
Részegen be tudta volna kapcsolni, ha van?
linket tudsz adni? nem
linket tudsz adni?
nem mintha nem hinném el, de egyik módosítás leiratban se találtam meg.
Ez viszont érdekes, én
Ez viszont érdekes, én még nem hallottam ilyesmiről. Tudsz példát vagy alátámasztást mutatni rá? (Ettől még ittasan bringázni tilos, és bírságolni érte korrekt!)
Tudtommal a jogsimra B betű van írva, ilymódon csak a személygépjármű vezetésével függ össze.
Egy ittas sofőrnek a pilótaengedélyét is elvehetik? És az idegenvezetői jogosultságát?
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
Nekem a B,C jogsimból a B
Nekem a B,C jogsimból a B betűt vették magukhoz a pékek másfél évre ittas vezetésért (igaz, kidöntöttem egy kerítést, meg egy fát), bár külön kérni kellett, hogy a C-t megtarthassam, mert akkoriban az nekem munkaeszköz volt! Azaz csak a kategóriát korlátozták, nem a komplett jogsit!
(Mindenesetre vicces volt, hogy egy 18 tonnás döggel simán részt vehettem a forgalomban, egy picsa kis személyautóval pedig nem.)
Persze ez már régen volt, és azóta változtattak ezen biztos, de ha netán elkap bringával ittasan a rendőr (persze nem kap el, mert olyankor teleportálással közlekedem), és be akarja vonni emiatt a jogsimat, akkor tuti, hogy ott a helyszínen körberöhögöm, még ha le is lő érte!
erre én is szeretnék egy
erre én is szeretnék egy megerősítő linket ha nem probléma :)
amúgy ha megállítana a rendőr amint pár sör után tekerek haza akkor egyszerűen nem mondanám meg neki, hogy van vezetői engedélyem, csak a személyimet meg a lakcímkártyát adnám oda, és arra töltené ki a csekket a helyszínen.
ha meg annyira preciz, hogy másnap utánanéz a rendszerben és kideríti hogy van nekem jogsim is, hát akkor megérdemli :)
Szvsz ott, akkor
Szvsz ott, akkor ellenőriznek. Pl. nem vagy-e körözött, meg ilyenek.
Sajnos nem tudok linket
Sajnos nem tudok linket adni, mert már nem tudom, hol volt róla szó. :/ De itt az oldalon is.
Gondolom abban nincs ellenvélemény, hogy a kresz szerint tilos ittasan biciklizni.
Ma már nem ott tart a világ, hogy ha nem mondod meg a rendőrnek, hogy van jogsid, akkor nem tudja meg egy CB-n feltett kérdésből a központból, hogy mi az igazság. Mellesleg ha közúti balesetet szenvedsz, vagy okozol, az aztán teljesen logikus, hogy megbizonyosodik róla, hogy rendelkezel-e azokkal az ismeretekkel, és jogosultságokkal, hogy ott legyél.
az egyértelmű, hogy nem
az egyértelmű, hogy nem szabad ittasan tekerni, ha teljesen jogosan megbüntet a rendőr akkor első dolgom lesz befizetni (nem fogok nyafogni mint a többiek amikor CM volt)
csak az a kérdéses, hogy egy ittas bringázásra rámehet-e az autós meg a motoros jogsim. régebben biztosan úgy volt, hogy kapott az illető egy csekket szabálysértésről, de semmi köze nem volt ahhoz, hogy mellesleg van-e bármilyen vezetői engedélye. ezek szerint ez változott, jó tudni, de azért keresek egy hivatalosnak tűnő oldalt is.
a baleset okozás már megint más téma, az biztosan nem fog bekövetkezni :)
Nem is rólad feltételeztem
Nem is rólad feltételeztem a baleset okozását :D A topik indult ezzel. Csak szerencsére nem történt személyi sérülés, csak anyagi kár.
na azér' :)
na azér'
:)
Van olyan ország ahol igen,
Van olyan ország ahol igen, de idehaza nem.
Egy nézet szerin nem, mert a jogosítvánnyal nem éltél vissza. Másik szerint meg igen, mert csak.
-
Zsurmi
"Másik szerint meg igen,
"Másik szerint meg igen, mert csak."
A másik szerint meg igen, mert aki A járművet ittasan vezet, az B járművet is vezetheti ittasan.
Feltételezés nem
Feltételezés nem bizonyíték.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
Az egész közlekedés
Az egész közlekedés feltételezésre épül. Arra, hogy betartja mindenki a szabályokat. Ha ezt valaki megszegi, és lebukik, akkor így járt.
"az B járművet is
"az B járművet is vezetheti ittasan"
én erre írtam.
"Az egész közlekedés feltételezésre épül"
A büntetés nem épülhet feltételezésre. Büntetés csak bizonyíték illetve bizonyított szabálysértés esetén van.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
Nem elég bizonyíték, hogy
Nem elég bizonyíték, hogy tajtrészeg a biciklis, holott papírja van arról, hogy tudja, hogy nem lehet az?
azért mert tol maga mellett
azért mert tol maga mellett egy biciklit miért esne olyan elbírálás alá mintha forgalomban közlekedne?
eléggé sántít nekem. ha meg egyszer az életben megélek ilyet tuti kiröhögném a majmot.
Te hol látsz tolást? A
Te hol látsz tolást? A diskurzus sztem az ittas kerékpárvezetésről folyik, mint pl. a topikindító.
húha, összefolyt két
húha, összefolyt két topik. benéztem, bocs :D
Semmi gond, én is
Semmi gond, én is sejtettem, hogy ez lehet az ok :D
az, hogy nem éltem vissza a
az, hogy nem éltem vissza a jogosítvánnyal, az azt jelenti, hogy olyan járművel követtem el a szabálysertést, amihez nem kell jogosítvány? ez mondjuk logikusnak tűnik.
az ittas bringázásért autós/motoros jogosítvány bevonás viszont azért nem feer, mert pl. megyünk hárman, mindannyian ittunk három sört és bringával vagyunk. elkap a rend őre, és akkor tőlem bevonják az A, B jogsimat, haveromtól a B, C, C+E jogsit (targoncás engedély és motorcsónak jogsi azért csak megmarad), a harmadik pedig csak simán a sárga csekket kapja, mert nincs semmilyen jogosítványa amit bevonhatnának?
ha ez tényleg így van akkor valakik valamit nagyon elbasztak :D
"Másik szerint meg igen, mert csak"
igazi empamo-féle érvelés, valld be hoyg tűlök loptad :)
Igazából én nem látok
Igazából én nem látok rá valódi indokot, ezért a "mert csak".
A törvény előtti (elvi) egyenlőség csak személyekre vonatkozik. Nem személy+járművekre. Amúgy az ittas járművezetés nem öncélúan tilos, hanem a potenciális ön- és közveszélyeztetés miatt. Az pedig jelentősen eltér járműtípusonként, beleértve a gyalogost is.
-
Zsurmi
"A törvény előtti (elvi)
"A törvény előtti (elvi) egyenlőség csak személyekre vonatkozik. Nem személy+járművekre."
A járművet nem veszik el. Csak a jogát, hogy vezethesse. "Jogosítvány..."
"Amúgy az ittas járművezetés nem öncélúan tilos, hanem a potenciális ön- és közveszélyeztetés miatt. Az pedig jelentősen eltér járműtípusonként, beleértve a gyalogost is."
Hát őőő...
Nem az elvételről van
Nem az elvételről van szó, hanem a súlyozásról. A szabálysértés mértékéről. Ami nem ugyanaz egy személyautónál, vagy egy nyergesvontatónál. Vagy egy kerékpárnál.
Ha az ittas vezetés nem jelentene különösebb veszélyt, nem izmoznának vele.
-
Zsurmi
Mégis vannak olyan
Mégis vannak olyan országok, ahol diszkrét mennyiségű alkohol engedélyezett, és mégis sokkal kevesebb a baleset, mint nálunk.
Ha ott képesek autót vezetni egy-két sör vagy pohár bor után, akkor valószínű a bicikli nekünk sem okoz gondot.
Nem az a kérdés, hogy
Nem az a kérdés, hogy tudnak két sör után vezetni, hanem az, hogy tudják két sör után, hogy az volt a második. A zéró tolerancia a számolni nem tudók miatt van. :)
Bringán a vezetés helyett arra figyelsz, hogy ne dőlj el. Autóval kicsit nehezebb eldőlni, mint bringával.
Ennyi erővel egyáltalán
Ennyi erővel egyáltalán nem szabadna bringára/volán mögé engedni az embereket, mert lehet, hogy elkezdenek inni...
Aki nem tud számolni, az vegyen magának szondát.
Bringán részegen gyök2-vel mész, ha nagyon részeg vagy, semennyivel, mert az árokban fekszel.
Autóval kicsit elbambulsz a gázpedálon, és 100km/h sebességgel repítesz egy másfél tonnás vasat egy buszmegállóba. Azért nem ugyanaz.
Egyébként nekem az lenne a legszimpatikusabb, ha felnőttként kezelnének. Mindenki igyon, amennyi belefér, vagy küldje szét magát, amivel akarja, de ha balesetet/kárt okoz, feleljen érte.
Neked lehet h az lenne a
Neked lehet h az lenne a szimpi, de ettöl nem javulna a közlekedésbiztonság, az fix.
Mi meg fizessük az adóból
Mi meg fizessük az adóból meg a tb-ből a kezelését, meg az általa okozott kárt, mert ha élete végéig dolgozik, akkor sem tudja kifizetni amit okozott. Értelmes hozzáállás...
"a biciklisekre is
"a biciklisekre is vonatkoznak a járművezetőkre vonatkozó szabályok, tehát ők sem vezethetnek páldául ittasan, és rájuk is vonatkozik a zéró tolerancia szigora.
"
Bár azt ezek sem mondják, h honnan szedik :)
de ennek még mindig semmi
de ennek még mindig semmi köze a jogsihoz.
"kárt tettem öcsém
"kárt tettem öcsém bicójában, amiben nem is esett kár"
és ezt így hogy?
én úgy gondolom hogy a
én úgy gondolom hogy a bejegyzés idézet része és a pár info még hogy tisztábban lássunk köszönöviszonyban sincs egymással.
Szerintem is jogos a
Szerintem is jogos a büntetés. Ha valaki iszik az nem szálljon biciklire. Mit várjunk el az autósoktól, ha köztünk is vannak olyanok akik nem képesek betartani a szabályokat?
Egyáltalán, miért
Egyáltalán, miért történt rendőri intézkedés? Mentőt kellett hívni a balesethez? Egyébként személyi sérüléssel járó közúti balesetnél rendőri intézkedést kell kérni. Amikor megállapítják (utólag), ki volt az okozó fél, akkor is eljárnak, ha ő szenvedett el egyedül sérülést.
"5 évesen fixivel skideltem, csak nem tudtam mi az."
3. § (1) Aki a közúti
3. § (1) Aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles
c) úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.
A szabályokat nem csak akkor kell betartatni, amikor már megtörtént a baj. Sőt, akkor már nem is lehet ugye.
Nem is értem ezt a
Nem is értem ezt a bejegyzést. Milyen véleményt vársz ? Sajnáljam meg az ittasan kerékpározó haverodat vagy szidnom kellene a rendőrt aki megbüntette ?
(ezt sem)
(ezt sem)
(bocs, nem ide)
(bocs, nem ide)
Halkan kérdem, hogy az évi
Halkan kérdem, hogy az évi több százezer "megegyezéssel", azaz betétlapcserével végződő kisebb-nagyobb - csak anyagi kárral járó - balesetek okozói miért úszhatják meg a bírságot?
Mert ha minden koccanáshoz
Mert ha minden koccanáshoz rendőrnek kellene mennie, vagy nem lenne aki vigyáz a házadra, vagy minden 10. magyarnak rendőrnek kellene lennie.
Egyébként szabály előírás: két esetben kell rendőrt hívni: ha személyi sérülés történt, vagy ha a felek nem tudnak megegyezni a felelősségben és hivatalos döntőbíra kell.
De kérdem én: miért kellene minden kis koccanást büntetni? Mert hogy attól nem fogják kevesebben eldobni a vasat száz felett, nem fognak kevesebben gázolni zebrán ,az tuti.
Egyetlen eredménye a rendőrség emelkedő bevétele lenne. Persze ehhez olyan mennyiségű személyállomány kellene amit ez a plusz bevétel nem tart el.
Egyébként lehetséges baleset anélkül is, hogy bárkit büntetni kellene érte. De ha a rendőr már kijön, valakit mindenképpen meg fog bírságolni, már csak hogy ne legyen ingyen a benzin. Az meg senkinek sem segít. Akkor meg minek?
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
én csak annyit tudok, hogy
én csak annyit tudok, hogy májusban zakóztam egy kátyúban, elájultam, bevittek a balesetibe a mentők. hivatalból kihívták a rendőröket, alkoholos volt a leheletem, kétszer vért vettek. kijött, mittoménmennyi ezrelék, de nem sok, mert tényleg nem ittam sokat. a verdikt 30000 forint lett úgy, hogy egyedül a fejemben, és az első kerekemben esett kár. utóbbiban végzetes mértékű. a dolog húzódott, a szabálysértésnél a fellebbezésről lekéstem, mert hülye vagyok, és nem megy a szövegértelmezés. aztán kértem részletfizetést, ezt elbénázták, aztán kértem megint, azt megkaptam, így ma sikerült befizetnem az első 6000ft-ot, meg a 2200ft eljárási illetéket.
A járókelők első
A járókelők első reakciója pedig az volt, hogy "futár kinézetű, biztosan szétküldte magát mindenfélével, mert ezek ilyenek", a mentősök bunkón elhajtottak, és nehezményezték, hogy odébb mozdítom a bicajt, amit ott akartak hagyni a földön, nehogy valaki elvigye, mondván, tönkreteszem a baleseti helyszínt.
Szép este volt...
Lehet, hogy legközelebb, ha ilyet látok, odébb teszem a bicajt, és azt mondom, a járdaszegélyben esett el szegény, gyalog.
simán. tekintve, hogy a
simán. tekintve, hogy a jegyzőkönyvben engem a parkoló autók közé rajzoltak be, hogy én ott estem el, mert a vérfolt ott volt. vagyis nem abban a kátyúban, ami teljesen kézenfekvő oka egy ekkora esésnek. valóban szétküldtem magam. egy jó masszív aszfalttal :)
amúgy asszem jövök neked egy sörrel.
Ha egyszer neadj isten
Ha egyszer neadj isten elesnék és elájulnék, és arra járnál, kérlek lakatold le a biciklim.
Sört nem kérek ezért, ezt kötelességemnek tekintettem.
rendben, megbeszéltük, de
rendben, megbeszéltük, de ne ess el.