Sokan írtátok, hogy későn szereztek tudomást az akciókról és felvonulásokról. Ezentúl bármikor feliratkozhatsz a riadóhiradóra. Így időben értesülhetsz mindenről ami különösen fontos...
Az oldalon fellelhető tartalmakat és a Criticalmass-t a következő emberek készítik.
Az oldalt a ninja fejleszti Drupal-al, a lipilee adminisztrálja, a Solid rajzolja, a Dejahu teszi fel a netre.

gerilla akció?
gerilla akció?
Ha igen, akkor: 184. § (1)
Ha igen, akkor:
184. § (1) Aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával avagy más, hasonló módon a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halálos tömegszerencsétlenséget
okoz.
(2a) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetekben, az ott tett megkülönböztetéshez képest, két évig, három évig, öt évig, illetve két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) A büntetés korlátlanul enyhíthető - különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető - azzal szemben, aki a veszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti.
... és aki a közlekedők
... és aki a közlekedők számára értelmetlen és VESZÉLYES táblát, forgalmi rendet, szabályt, útburkolati jelet megrendel, tervez, megépít, átvesz és használatára kötelez az ???
Na?
http://www.szelvesz.hu/
Dova bejegyzései óta
Dova bejegyzései óta tudjuk, hogy aki ebben az országban jót akar, az ne váron a közútkezelőkre.
Bizony mondom néked testvérem, üdvös dolgot cselekszel, ha engedély nélkül kerékpárosokat segítő felfestéseket végzel. Legyen meg a kritikus tömeg akarata, ámen!
--------------------------
www.barzongorista.eu
Sőt, ha leszedsz egy
Sőt, ha leszedsz egy táblát, az még akkor is közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, ha az épp egy takarásban lévő szakadék felé irányít. Ellenben aki kiteszi, az nem követ el semmit, sőt, csak a közlekedők a felelősek.
CSI
...megtévesztő
...megtévesztő jelzéssel... a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti...
Jávor Tamás
Budapest-Krisztinaváros
Gyönyörű kitétel :-]
Gyönyörű kitétel :-] Szóval ha elvileg csak biztonságosabbá teszem a közlekedést, akkor nem is vagyok büntethető... Lol :-D
Shag mostanában egyre
Shag mostanában egyre gyengébb. Bizonyára a magas benzinár miatt titokban ő is bicajjal jár a városban és emiatt frusztrált.
:-)
http://www.szelvesz.hu/
"...megtévesztő
"...megtévesztő jelzéssel... a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti..."
És mi történik azzal, aki megszünteti ezt a biztonságot veszélyeztető megtévesztő jelzést? (Ezt Dova tudja legjobban.)
Kéne már keresni egy hivatalos bírósági jegyzékben szereplő szakértőt, aki ad szakértői véleményt egy (szerintünk) rosszul megoldott biciklis infráról.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Most kicsit kíváncsi
Most kicsit kíváncsi lettem, hogy hogyan tudom megtévesztő jelzéssel a légi közlekedés biztonságát veszélyeztetni... :-D
Nem építhetek Boing leszállópályának látszó tárgyat a kertembe :-P?
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Pl. rádióamatőrként
Pl. rádióamatőrként belepofázni a légiirányítás frekvenciájába.
De az is, amit te mondassz. Ugye nem csak Ferihegy van Mo-n, hanem van sok beton és sok füves leszállópálya is. Ha pl. leszállópályát jelölsz ki poénból pl. mocsáron, annak nem hiszem hogy örülnének.
És amúgy igen, kisgépes repüléseknél van olyan, hogy csak repked az ember, jéé, ott egy leszállópálya és van valami étterem is, szálljunk le, együnk, nézzünk körül.
McFly? atomboy ---- Bicikliz
McFly?
atomboy
----
Biciklizes Szegeden
Új szendvics a
Új szendvics a McDonaldsban?:)
McFly - Millió légy nem tévedhet :)
Nana!
Nana!
Medvecsaládnál vendégség
Medvecsaládnál vendégség van. Jön le a kismedve, rászól a faterja:
- Kisfiam, még be se mutatkoztál!
- Ja! Bocs.
Konkretan a McDrive utan
Konkretan a McDrive utan szabadon, de az se rossz.
atomboy
----
Biciklizes Szegeden
Már megtörtént. Az NKH-s
Már megtörtént. Az NKH-s szemlén félkésznek, és problémásnak ítélték (holott előtte az NKH engedélyezte, de mindegy), az igazságügyi szakértő már mindent rendben talált. Igaz, a feljelentés után a városüzem megjelent, és még a szemle előtt belevariált a forgalmi rendbe, de a hiányosságot akkor sem pótolta.
http://szegedbicaj.blog.hu/2011/01/24/amikor_a_rendorseg_hazudik_valovil...
CSI
Nem gerillának néz ki.
Nem gerillának néz ki. Teljesen igazinak néz ki. Tök vastag a festékréteg, mint a normál útburkolati jeleknél.
És mettől meddig tart a
És mettől meddig tart a közösködés?
Szerintem a teljes 50 méter
Szerintem a teljes 50 méter hosszú buszsáv átalakult a kép alapján.
----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc
kemény
kemény
de nagyon szükséges!
de nagyon szükséges!
Ki a kicsit nem becsüli..
Ki a kicsit nem becsüli.. az szedjen viagrát. :-D
A kicsit? Ezzel az 50
A kicsit? Ezzel az 50 méterrel szinte megduplázódott a budapesti buszkerékpársávok hossza. Forradalmi változásnak vagyunk tanúi ;)).
----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc
...mint a faszom és rövid!
...mint a faszom
és rövid!
Gerilla akciórol jut
Gerilla akciórol jut eszembe, az Andrássy gyalog-kerékpárúton belváros felé valaki leragasztgatta a bicikliket a táblákon szürke X-el. Ez gerilla, vagy megbüntet a rendőr, ha ott megyek?
Menj az úttesten, az a
Menj az úttesten, az a biztos. Legalább nem riogatod a babakocsitulajdonosokat.
Ha kérdezik, mondd, hogy azt hitted, hatóságilag lett leragasztva a tábla.
höhö, ez jóó
höhö, ez jóó :)
kérdés, hogy kit zavart, bicóval vagy gyalog arra járót? :)
Ma reggel már nem volt
Ma reggel már nem volt rajta, köszi aki leszed(et)te. Babakocsisok sem voltak.
Miért is köszi?
Miért is köszi?
hja, ezt én sem
hja, ezt én sem vágom...
bár mostanság az andrássyn annyira rossz az aszfalt, lehet ezért?
Egyre profibb :-)
Egyre profibb :-)
Suti, lehetne Szegeden is,
Suti, lehetne Szegeden is, Csongradi sgt-n...
atomboy
----
Biciklizes Szegeden
Viccelsz? EU-s pályázat
Viccelsz? EU-s pályázat nélkül? Abban mi a buli? Szó sem lehet róla.
CSI
Ma (is) mentem végig a
Ma (is) mentem végig a Podmaniczkyn, és nem láttam. Ez hol van ez, melyik részén?
-----------------
A Kétkerekű Ember
biztos dolgozóba mentél,
biztos dolgozóba mentél, ez meg hazafelé van a körút előtt (a kép szerint, de lehet fotosopp) :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Úgy olvasol bennem, mint
Úgy olvasol bennem, mint egy nyitott könyvben... :)
-----------------
A Kétkerekű Ember
c sak aza zasszony mneg ne
c sak aza zasszony mneg ne tudja,,,
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
ez még
ez még belefér.
-----------------
A Kétkerekű Ember
Én is ma láttam,
Én is ma láttam, ledöbbentem, zsír. Azt nem tudtam megfigyelni, hogy a másik irányból (Dózsa felől) is van-e. Mert az kicsit problémásabb.
______________________-
Ezüst Magyarország
Arany a szegélye
Beteg a királyunk
De boldog a népe
belsősávban vezetett
belsősávban vezetett buszsávot közös busz-bringasávvá alakítani? az is szép lenne...
Annyi előnye azért lenne,
Annyi előnye azért lenne, hogy az ott a lámpánál rendszeresen feltorlódó kocsisort szépen szabályosan meg lehetne abban a sávban előzni, és beállni előre.
Ráadásul aki átmegy a körúton, annak úgy is be kell sorolnia a belső sávba, szóval megúszható lenne az indulási-dzsúdó közbeni besorolás.
-----------------
A Kétkerekű Ember
Megnéztem, visszafelé
Megnéztem, visszafelé negatív.
-----------------
A Kétkerekű Ember
nincs. legalábbis szerdán
nincs. legalábbis szerdán jártam arra, akkor még nem volt
csak a címet olvasva én is
csak a címet olvasva én is megijedtem, hogy a Dózsa felől a körút előtt a középső sávban vezetik a bringásokat, de szerencsére nem. :-)
erről a buszsávról (ami a cikkben van) meg nem tudtam, ha arra járok, szemügyre veszem. :-)
----
Össztelós montival rakom, oszt? :D
nem lett volna az olyan nagy
nem lett volna az olyan nagy tragédia.
-----------------
A Kétkerekű Ember
Pl. Barcelonában sok helyen
Pl. Barcelonában sok helyen a belső oldalon megy a bringasáv.
_______________________________
Ezüst Magyarország
Arany a szegélye
Beteg a királyunk
De boldog a népe
oké, de ez el van
oké, de ez el van szeparálva. :-) ha jön a troli mögötted, és Te éppen a középső buszsávot használod, a troli mögött meg még sok autó jön, akkor mit csinálsz? :D
----
Össztelós montival rakom, oszt? :D
Semmit, nyugodtan tekerek
Semmit, nyugodtan tekerek tovább. A Troli meg kibírja, mögötte a sok autó is kibírja. Ha gyakran jársz arra tudod, hogy 90%, hogy pirosra érsz oda. Ha piros a lámpa, a trolinak is piros, szóval nem erőlködik. Ha nem piros, akkor a lámpánál úgyis véget ér a buszsáv, ráadásul rögtön ott a megálló jobbra, a belső sáv meg megy tovább egyenesen...
Csak előnyünk lenne belőle, ha az is busz-bringasáv lenne.
-----------------
A Kétkerekű Ember
az a baj, hogy elég ritkán
az a baj, hogy elég ritkán érintem a Podmaniczkyt, tegnap is csak ezért a piktogramért mentem oda. szerintem ez gerilla-akció volt, mivel ismerős volt a bicikli rajza számomra. :-) de semmi gond, lényeg, hogy ez jó lépés volt. :-)
----
Össztelós montival rakom, oszt? :D
nem az volt érv a középen
nem az volt
érv a középen haladó sáv mellet, ha dugó van, amúgy is bal oldalról előzöd a sort, ha ott egy busz, birnga/busz, vagy bringasáv van, az csak előny, nem kell a szembejövőkre annyira :)
így már világos minden.
így már világos minden. köszi! :-)
----
Össztelós montival rakom, oszt? :D
New Yorkban is. De
New Yorkban is.
De Washingtonban egyik utcaban az ut kozepen van a kerekparsav. Sot, Ottawaban egy hidon is kozepen lett felpingalva.
atomboy
----
Biciklizes Szegeden
Ott van a logikus helye. A
Ott van a logikus helye. A bicikli városban gyorsabb, mint az autó. Autós arra, hogy megelőzik, balról számít. Így nézegetheti a bal tükrében folyamatosan, hogy nem előzi-e egy bringás.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Én is láttam, kb 1
Én is láttam, kb 1 hónapja, van vagy 20m. HA folytatják végig, akkor örüljünk.
még! :)
még! :)
Az a baj, hogy miután a
Az a baj, hogy miután a körúton átgurul az ember, 2 okból kell besorolni a belsőbe: 1: macskaköves trolimegálló (nem tetszetős) 2: megálló után mindig parkoló autók.
Kíváncsi vagyok holnap milyen eredménnyel juttok rajta át :)
Ezért kellene
Ezért kellene kiegészíteni egy szép nagy kerékpáros felállóhellyel az egészet még a kereszteződés előtt.
----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc
Etele tértől követtem a
Etele tértől követtem a buszokat központ felé, ameddig egy szakaszon bringa+buszsáv van! voltmár?
kulcsszavak : kona lava dome samu arpad sorry zold
Már a NightRide is
Már a NightRide is megjárta :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
utanajartam, hogy mindenki
utanajartam, hogy mindenki megnyugodjon. nem gerillaakciot lathatunk a kepen. teljesen legalis a tortenet. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Mesélj a részletekről!
Mesélj a részletekről! Kit kérdeztél meg? Mit mondott?
Az FKF Rt. közlekedési
Az FKF Rt. közlekedési főosztály (nem ez a nevük már, de mindegy) illetékes emberét. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Azért milyen melankolikus
Azért milyen melankolikus ez, hogy a budapesti bringás -ha meglát egy kerékárosnyomot- rögtön azt hiszi, gerillaakció
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?