tegnap este lerazziáztak. mókás volt.
este bevittem a városba egy eladandó fixit, meg úgy volt, hogy találkozunk a barátaimmal a pannóniában egy helyen. le is lakatoltam az utcán a megszokott helyre a biciklit. nem akartam sokáig maradni, de jó volt a társaság, elúszott az idő.
sebaj, betolom a bringát a katonába. eleve ezt terveztem. gondolkodtam, hogy van időm, menjek-e gyalog két sarkot, vagy tekerjek. persze a tekerés győzött.
kilakatolok, elindulok. a sarok vagy 30-40m-re lehetett onnan. na, hát csak nem jutottam el odáig, mert a járdáról takarásból 4-5 jól szituált rendőr kiugrott az úttestre, és intettek, hogy álljak meg. a bal klipszbe még be sem léptem talán.
mondom, rendben, máris megállok. eljutottam a telefonfülkéig, mert ott jól le lehet támasztani a biciklit. kérdezték, van-e személyim, ilyenek. van. mondja a fő szónok, hogy ez ilyen razzia. tudom. vigyázzak a fülkével, nehogy betörjem az üveget a kormánnyal. persze, hogy vigyázok.
világítás megvan. küllőprizma megvan. tudom-e, hogy hátra is kell. mondom, a köhém szerint nem kell, csak opcionális. de hogy az kell. kérdem, mióta? 1977 óta. derék. én azt tudom, hogy elöl kötelező, hátul opcionális. várjon csak, megmutatom. elővesz egy nyomtatott köhém rendeletet. ide van írva, hogy hátra fehér prizma. mondom, nem, az az első prizma, a küllőre nem az való. akkor vörös nem háromszög formájú, satöbbi. nem nyert, az a hátsó prizma. jól van, látom, maga képben van. akkor a fékek. megvan-e a két külön fékrendszer. nézi. ja, látom ez még ilyen régi típusú kerékpár, akkor ez is rendben. következő, láthatósági mellényem van-e. nincs, én úgy tudom, csak lakott területen kívül kötelező, de nem vagyok benne biztos, hogy este lakotton belül ne lenne az. közben a famulusai lekérték az adataimat a kézi készülékkel, nem találtak semmit. volt-e közúti balesetem? igen. tavaly májusban. elestem egy kátyúban, és a mentőben ébredtem. nem, nem olyan. autóval. nem. rendben, köszönöm, jó éjszakát, további jó utat. maguknak is, meg kitartást az éjjeli szolgálathoz.
ezzel visszamentek a rejtekhelyükre, én meg tekertem két sarkot, hogy lepihentessem megint a favoritot.












Lol :-D Aranyosan
Lol :-D Aranyosan próbálkoztak te meg jól lekezelted :)
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
semmi szonda, semmi
semmi szonda, semmi vázszámvizsgálat? :)
--
--
-vasak alattam-
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!" "mindenhol lehet kerékpározni. ahol nem, ott tüntetőleg!"
lehet, hogy az energiájuk
lehet, hogy az energiájuk nagy része elment a búvóhely megtalálására, így nem maradt szusz a többi sallangra... :)
Ez a hátsó küllőprizma
Ez a hátsó küllőprizma úgy látszik ilyen beugratós kérdés lehet a rendőröknél, mert a múltkor nekem is felrótták, hogy pedig az kéne.
ezt hívjuk mi népnyelven
ezt hívjuk mi népnyelven szuttyogtatásnak
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
egy eladó fix vs. látom ez
egy eladó fix vs. látom ez még ilyen régi típusú kerékpár :DD
És még szorul is az a
És még szorul is az a fránya kontrás agy, mert viszi magával a hajtókarokat... :D Ráférne tán a nyócvannyócas cseréje... :D
---
„Lehet, hogy nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig védelmezni fogom a jogodat, hogy elmondhasd.” /Voltaire után szabadon/
én azt akarom ellőni, ha a
én azt akarom ellőni, ha a fékjeimet vegzálja a biztos úr, hogy "ez kontrás, a racsnija sajnos bedöglött..."
-----------------
A Kétkerekű Ember
az első fix élményem
az első fix élményem abból adódott, hogy eltört a sprint szabadonfutójában a kilincs, és befordult a racsniszerkezetbe. annyira nem volt jó érzés.
Úgy látom tényleg
Úgy látom tényleg rámennek a lényegtelen dolgokra. Ezután lehet, hogy nem fogok megállni nekik.
Nem biztos, hogy ez a jó
Nem biztos, hogy ez a jó megoldás.
--~-P-~-E-~-C-~--
"Never trust a smiling scout!"
Az ugyanis bűncselekmény.
Az ugyanis bűncselekmény. Ellenállás a hatósági intézkedésnek.
-
Zsurmi
lényegtelen dolgok, mint
lényegtelen dolgok, mint fékek és láthatóság...
azon már emóztunk itt
azon már emóztunk itt sokat, hogy mi az a köhémben, ami jogos, ami felett eljárt az idő, meg amit bele kéne venni.
a fékek és láthatóság mint szempont szerintem a két alapkő. emellett tartom, hogy maga a szabályozás rugalmatlan és avítt. ha nincs meg minden szabályos elem, de látható vagyok, meg meg tudok állni, az jobb, mintha fent van minden, de a kosztól nem látszik/működik, és szabályosnak titulálják.
a razziával semmi bajom. főleg, mert nekem a sztenderd bringáimon mindig is voltak kötelező elemek talán az első prizmát leszámítva.
mindenféle kötelező és
mindenféle kötelező és nem kötelező prizmák, kukásmellény városban...
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
azért az sem gyenge, hogy
azért az sem gyenge, hogy azért járnak csoportban, mert egyesek megpróbálnak elmenekülni, és ha többen vannak, nagyobb az esély, hogy meg tudják állítani az illetőt.
ezt honnan tudod?
ezt honnan tudod?
egyet büszkén mesélt el
egyet büszkén mesélt el egy bringás, hogy hogyan lógott meg, egy másik sztorit meg közvetlenül a razzia után hallottam.
szval másod kézből. azt
szval másod kézből. azt gondolják, akik átestek a razzián.
hát nemtom. én
hát nemtom. én elképzelhetőnek tartom sajnos...
persze ez az egész egy közepesen rossz vicc mindkét oldalról nézve.
én pl nem egy papírt adtam volna a rendőrkapitány helyében a szerencsétlen kezébe, hanem leültetem, és ha nem tudom, mi az a kerékpár, hívok egy embert mondjuk az MK-tól, hogy mondja el, mi micsoda, és hogyan. emellett akkor már kapnának tájékoztatást arról is, hogy mik a valós elvárások, amik nincsenek a rendeletben, és milyen alternatíváit illik elfogadni, miket nem.