És igen, Hölgyeim és Uraim!
Itt a régóta várva-várt alkalom!
Hol van a magyar sport bölcsője?
Mi volt az eredménye az első magyar focimeccsnek?
Mi volt a múlt század elején a kerékpárpályaépítésben az úttörő technológia?
Melyik kiemelkedő kulturális örökségünk védelmét utasította vissza eddig kétszer a kultuszminiszter?
Hol dolgozik a kultuszminiszter egyáltalán?
Melyik műemlékünk helyére álmodtak lakótelepet és diszkont áruházat egy 50 milliós díjazású ötletpályázat nyertesei?
Ezekre a kérdésekre fogjuk megkeresni a választ, miközben a Millenárison zajló pályaverseny végeztével átgutulunk a CM rajtjához, szeptember 22.-én 5 órakor.
Szabályosan fogunk közlekedni, legalábbis én, mindenkin lesz bukó, legalábbis rajtam;)
Ez túra, nem pedig demonstráció: ha egy kirándulóbusznak nem kell bejelentenie az útvonalát, nekünk miért kellene? Az út a miénk is.
A 15 napos mai állása szerint nem tudni, hogy milyen idő lesz, de hát kit is érdekelnek ilyen részletek?
A túra előtt a Millenárison szurkolunk, a túra után az autómentes napi criticalmasson veszünk részt.












Én biztos ott leszek!
Én biztos ott leszek! Bukóban, villogóval és remélhetőleg CM mezben :)
És igen! A belváros szerintem is legyen lezárva az autómentes napon.
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
hmm, lehetne ugy, hogy aki
hmm, lehetne ugy, hogy aki szervezni megy, az is reszt tudjon venni? olyan reg volt mar jokis magwas-fele tura, kar lenne kihagyni :(
bonnie
Szerintem lesz ebből 2
Szerintem lesz ebből 2 túra is. Egy a szervezőknek, akik a megbeszélt időre mennek a Dráva utcához, meg akik később túráznak át. Én mindenesetre kimegyek a Millire CM előtt.
És igen! A belváros szerintem is legyen lezárva az autómentes napon.
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
Az jó, akkor én is ott
Az jó, akkor én is ott leszek, részt veszek!
És mi lenne ha a szervezők
És mi lenne ha a szervezők a Millin gyűlnének és onnan közösen mennénk a Dráva utcába?
üdv adamekp
Ez nem is olyan rossz
Ez nem is olyan rossz gondolat. Mekkora lenne már, mikor 300 zöldpólós átteker a Dráva utcához :)
csak hát azért a túra az mégiscsak kis létszámot feltételez.
Másrészről meg kit érdekel. Elvégre AUTÓMENTES nap lesz :)
És igen! A belváros szerintem is legyen lezárva az autómentes napon.
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
Több kisebb csapat és
Több kisebb csapat és kész. "Ők is túráznak? Mi közöm hozzá?! Ja, hogy ugyanolyan pólóban vannak mint én? Már a póló miatt is gyanús vagyok?" :) Szóval mondjuk húszfős csapatok, kis távolsággal egymást követve, szabályosan.
üdv adamekp
az autósoknak se kell
az autósoknak se kell engedély, amikor hétvégente mondjuk mindgyik a balatonhoz igyekszik...
;)
----
LEZÁRT BELVÁROST AZ AUTÓMENTES NAPON! and more... :)
Csak a kerékpárosokra - ha
Csak a kerékpárosokra - ha jól tudom a kreszben - vonatkozik egy olyan szabály, hogy meghatározott hosszúságú lehet egy sor, és mivel libasorban kell közlekedni, ez limitálja a darabszámot.
üdv adamekp
hmm, erről nem
hmm, erről nem tudtam.
negatív diszkrimináció :/
----
LEZÁRT BELVÁROST AZ AUTÓMENTES NAPON! and more... :)
Ismétlem: Autómentes nap
Ismétlem: Autómentes nap lesz.
És mi megmutatjuk, hogy sokan használnak pesten alternatív közlekedési eszközt :)
És igen! A belváros szerintem is legyen lezárva az autómentes napon.
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
És mi minősül egy sornak?
És mi minősül egy sornak? Mekkora minimális követési távolságot kell tartani, és hány emberenként, hogy ne egy sor legyünk? :)
ja, kihagyunk 1 métert, és
ja, kihagyunk 1 métert, és a következő akárhány ember már a másik sor! :)
----
LEZÁRT BELVÁROST AZ AUTÓMENTES NAPON! and more... :)
kerekszepen
kerekszepen paragrafust!
bonnie
Én sose hallottam ilyen
Én sose hallottam ilyen szabályról, a KRESZ-ben egész biztosan nincs még csak hasonló sem! Légyszíves jelölj meg valami pontos forrást, jogszabályt!
Én iet nem láttam
Én iet nem láttam benne.
Paragrafus?
A belvárost pedig le kell zárni az autómentes napon.
--
a bátor kommutátor
Gondolatomat ezennel
Gondolatomat ezennel visszavonom, úgy látszik rosszul emlékeztem egy cm-villamosos hozzászólásra.
Kükü nem hajlott rá, de
Kükü nem hajlott rá, de ha sokan mondjátok neki...
A belvárost pedig le kell zárni az autómentes napon.
--
a bátor kommutátor
na, akkor mondom, figyelj
na, akkor mondom, figyelj Kuku!
kellene egyezkedni magwassal, hogy akik szervezest vallaltak, azoknak is beleferjen az aznapi Tour de Milli. az lenne a legjobb, hha a tour picit elobbre tudna kerulni idoben. vagy esetleg lehetne ott tartani az eligazitast, kitudja, jovore lesz-e ra lehetosegunk, hmm, mit gondolsz?
/igy jo lesz? ;) /
bonnie
Kükü,
légyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszilégyszi
:-D
És igen! A belváros szerintem is legyen lezárva az autómentes napon.
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
A versenyt úgy
A versenyt úgy időzítjük, hogy láthassátok, részt vehessetek rajta.
Nyugi, lesz még. A Tour de Tücckőt pl nagyon meg akarom megint tartani. Épp most olvastam vissza a kiírását: "A 15 napos mai állása szerint mínusz tíz fok környékére fog melegedni az idő, kevéske hóval."
A belvárost pedig le kell zárni az autómentes napon.
--
a bátor kommutátor
Tücckő jó lenne. Az pont
Tücckő jó lenne. Az pont kimaradt nekem anno. Akkor az időpont nem volt jó, most már úgy intézném, hogy csak az lenne a bajom, hogy mivel is menjek... fixi vagy óriás :)
És igen! A belváros szerintem is legyen lezárva az autómentes napon.
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
Milyen verseny lesz? És
Milyen verseny lesz?
És mikor megyünk késszáh kört? :)
Amatôr verseny is lesz? El lehet indulni rajta? Mert én
Amatôr verseny is lesz?
El lehet indulni rajta?
Mert én indulnék....
csatlakozom én is,mekkor jóóó dolog ez!! :)
csatlakozom én is,mekkor jóóó dolog ez!! :)
Nagyon jó ötlet! Én azt tervezem, hogy olyan helyen
Nagyon jó ötlet!
Én azt tervezem, hogy olyan helyen kéne tekerni pár órát az autómentes napon, ahol a lehető legnagyobb gyalogos és autós forgalom van együttesen, azaz ott ahol sok gyalogos láthat bennünket, és egyúttal ott, ahol elviselhetetlenül nagy a forgalom az emberi lét számára (pl. Rákóczi-út, körutak).
A próbaút, félig-meddig bejárás 12-én, kedden lesz. A Blaháról indulunk, ahogy már írtam.
Ha a kresz szerint nem lehet sokan biciklizni egymás-után, akkor:
1. Valaki mutassa meg ezt a szabályt, légyszíves.
2. Ha nem lehet sokan egymás után, akkor biztos az is definiálva van, hogy mi az egymás után. Pl. ha négy métret kihagyunk, akkor már nem vagyunk egymás után, nem?
Aztán olyat is lehetne, hogy összegyűlünk, és ha túl sokan vagyunk, akkor külön csapatokban megyünk a szélrózsa minden irányában.
De ettől én nem félek (mármint, hogy sokan leszünk).
Tehát a Blahán, a Blahán!
12-én 18.00-kor találkozunk, 22-én 16.00-kor kéne, hogy a CM előtt legyen idő egy jót tekerni. CM-hez csatlakozás ízlés szerint, én mondjuk az alsó rakparton a kőfalak alatt most nem tolom, csak utána, a járókelők között.
medvegyu
Kormányblog
Na mien volt? A belvárost pedig le kell zárni az
Na mien volt?
A belvárost pedig le kell zárni az autómentes napon.
--
a bátor kommutátor
A túra? csúcs. jó sokat tekertünk :) szerintem hamrosan
A túra? csúcs. jó sokat tekertünk :)
szerintem hamrosan lesznek képek is (én most nem fotóztam).
És igen! A belváros szerintem is legyen lezárva az autómentes napon.
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
Fajin volt, kár hogy nem jöttél! Itt van minden
Fajin volt, kár hogy nem jöttél!
Itt van minden fórumozás a témával kapcsolatban, meg képekre linkek:
http://criticalmass.hu/forum-tema/20060906/bicajos-kirandulas-a-belvaros...
És persze a Kormányblogon pár kép.
medvegyu
Kormányblog
Milyen verseny is lesz a Millenárison egyébként? Google
Milyen verseny is lesz a Millenárison egyébként? Google nem adott semmi értelmeset a kérdésemre. (A Milli Wiki-ben is csak egy sort találtam, és azt se volt könnyű fellelni.) Valami részletesebb kiírás program található valahol? Pl. mikor/hogyan lesz amatőr futam?
Az útvonal: http://www.gmap-pedometer.com/?r=444274 A
Az útvonal:
http://www.gmap-pedometer.com/?r=444274
A belvárost pedig le kell zárni az autómentes napon.
--
a bátor kommutátor