Mindig bennem van a kérdés, hol is kezdjem, hisz minden egyes bejegyzésem legalább annyira pillanat szülötte gondolat sor, mint maga a legutóbbi tekerésem. Aztán persze a válasz az egészre csak annyi, hogy az elején! :D

Így is teszek e néhány sorban :)

Történt egy unott napsütötte vasárnap reggelen, amikor ép a lábfejed süti a nap ami már reggel 6 óta melegíti azt és csiklandozza, ezzel is mintegy motivál, és zargat: KELJ FEL ÉS MENJ! -súgja füledbe csöndesen... Mégis fittyet hányva a noszogatásra csak reggelit készítesz, majd fokozatosan eszmélsz rá:
-Bazd meg egyedül vagyok itthon.
És ebben a tudatban ki-kipillantva az ablakon egyre csak tör előre a hang belülről: -Menj. Menj! MENJ!!!
majd megalkuvóan és nyavalyogva csak felhúzod az spd, csak felülsz a 29er-re, csak elindulsz nagy duzzogva. Konstatálod közben: -Tessék! Boldog vagy?! Biciklizünk!
Majd a hang egyszer csak megszűnik és egy másik nyugodt suttogás döngicsél a füledben. Nem érted mit mond, mert nem is mond semmit. Ez a menetszél ami csendben beveszi magát a fejedbe és egyszer csak megszólaltat és csak annyit kérdez: -Ugye megérte elindulni?! és akármennyire is mondatná veled a gőg, hogy nem nem érte meg, nincs szíved hazudni magadnak. Igenis megérte! Majd mire ismét belegondolsz hol is vagy, csak azon kapod magad, hogy mennél. Mennél tovább ki a világból.

Még szép is, hogy mennél. Tizenöt kilométer csak meghozza az étvágyad és rádöbbent. MA NEM ÉREM BE ENNYIVEL! Ezzel a lendülettel mész tovább mindenféle gondot és bajt hátra hagyva. Nem törődve azzal, hogy sem pumpa, sem pót belső, sem iratok, és még egy átkozott tip-top sincs a kezedben. Csak két markolat... Két markolat melyről érzed legjobb barátod lesz, ha tudatod milyen jól fogsz bánni vele. Közvetlen kapcsolatod van még a váltóval is aki szíve teljes mértékében csak is arra vár, hogy mond neki fel vagy le. Olyan, mint hűséges kopó aki várja gazdája minden szavát és úgy érzi, csak azért él, hogy az örömödben járjon. Azt is teszi mind a 30 fokozatban amit választhatsz.

Még, hogy a gépeknek nincsen szívük?!
Igenis van. Úgy pózol az kedves gép a híd lábánál, mint szerelmes hölgy a kedvese portréjának. Mert ezek a képek tudja, hogy abban a pillanatban az örökének szólnak. Nem is törődve mit hoz még a jövő.
Igenis van. Mert már 30 kilométer amit letekertél a Tisza védőgát tetején, végig hajtva árkon-bokron, döngetsz, mint egy idióta minden gond nélkül. Aki úgy teker, mintha egy falu készülne egyként lángba borítani és máglyára kívánna, pedig csak egy valami hajt. A szellő. Ösztönöz, hogy menj még, alig múlt egy óra és már kint vagy a világból.

Itt vagy a semmi közepén. Mégis ismered a területet, jártál már erre, de nincs már régóta egy sejted sem, ami közvetlenül érintkezett volna ezzel a tájjal. Mégis mint valami zsigeri érzés azt sugallja, jó helyen vagy. Előtörnek az emlékek a sejtjeidből melyek úgy tudnak az egész helyről, mint ahogy kisgyerek emlékszik nagypapája meséjére. Itt vagy a Tisza túl oldalán. A Zemplén szélén. Körbenézel és csak azt látod, ott van Sátoraljaújhely, amott Sárospatak. Aztán nini az ott micsoda?! Jajj, hát az már ott Királyhelmec. Majd elindulsz a frissen épített víztározó körül kijelölt kerékpárúton és hagyod, hogy elvigyen valahova. Közben mégis csak töprengsz megannyi kis csapongó gondolattal, merre indulj. Vonzanak a hegyek, mint méheket a virágpor illata. Aztán addig nem is igazán van értelme komolyabb döntést hozni felőle, míg nincs igazi választási lehetőséged, mert csak egyenesen mehetsz.

Majd jön egy kis ördög ki válladra ülve elkezd biztatni:
-Látod, itt vissza tudsz fordulni... Menj itt jobbra hidd el, visszatalálsz oda ahonnan indultál... Nem kellenek neked azok a hegyek...
És engedsz a csábításnak. Letérsz a föld útra és csak mész, majd egyszer csak rádöbbensz innen nem tudsz arra menni amerre azt javallották neked. Nincs mit tenni. Menni kell arra amerre elindultál, és hagyni az útnak, hogy elvezessen oda, ahova az vinni akar. És felbukkan egy falu kicsit a semmiből, de azért valahol legbelül már vártad, mert a szomjúság még nem is az, hogy gyötörne, de még csak megcsiklandozni sem hajlandó a torkod. Egyszerűen szükséges ennyi idő után.

Bent tekersz a faluban, ahol a rád pillantó emberek tekintetéből nem tudod eldönteni, hogy az élet királyának, vagy a világ legnagyobb balekjának tartanak. És igazából nem is tökéletesen mindegy?! Azért vagy ott, mert ott akarsz lenni. Kit érdekel mit gondolnak azok akik nem téged látnak, csupán egy arcot és pillanatot az életedből. Azt láthatják csupán biztosan, hogy szabad vagy, távol a bürokráciától, távol a szabályoktól. Minden amit betartasz csak is a saját szabályod, és azt érzed, hogy, ha most úgy döntenél, hogy az ég a föld és a föld az ég, akkor ép fejjel lefelé tekerhetnél...

Közben pedig találsz egy kutat aminél, megállsz, és nem azért, mert fáradt vagy nem is azért, mert szomjas vagy. Csak azért, mert az egy kút. Egy ismerősöd rokona. Egy másik kútnak, aki egyszer már kihúzott a szárazságból a nyár nem egy meleg napján, és e hálás kis brigádnak bármikor hajlandó vagy megállni, hogy ismét hálát adhass annak az első kútnak, aki akkor jobbját nyújtotta feléd.

Ahogy telnek már a percek és gyűlnek a kilométerek, úgy kezd el egyre jobban furdalni a kíváncsiság, hol is jársz. Aztán olvasol egy táblát, Nagyrozvágy. Felötlenek az emlékek, hogy itt is árultál dinnyét, mikor még a zsiguli ablakán át csak az ülésre felállva láttál ki. Aztán tudod már merre akarsz menni. Zemplénagárd pont jó lesz... Ott a komp és majd visszajutsz kedves kis megyédbe, ahol sajnos nem hobbitból van sok, mint sem inkább az orkokból, de szíved mélyén ez akkor sem hajlandó zavarni.

Tekersz és tekersz amikor egyszer csak mégis elkap egy érzés, "Ha Mohamed nem megy a hegyhez." A hegy pedig elkezd vonzani fel-felpillantasz, majd egyre jobban vonz a hegy. Királyhelmec még nincs kihúzva egyetlen listádról sem. Színes paneljai, úgy vonzzák a tekinteted, mint kisfiú mázos mancsát a cukorkabolt legfényesebb drazséi. Hát hagyod a lábad és rábízod magad az útra, mert tudod, hogy jártál ott egyszer... Egyszer valamikor régen. Azóta amúgy sem változtak az utak. És ott találod magad. A magyar-szlovák zöldhatár furcsa valóságában... Ahol az egyik oldal már csak azért szlovák, mert azt mondja egy tábla?! Mindegy is csak a pár hónap különbség miatt nem fogsz magázódva belépni az országba, mert ő az idősebb. De hopp ott van a Policia... Vajon pont rád várnak?! Téged akarnak néhány euróra lehúzgálni, mert nincs rajtad sisak?! Vagy, talán a kukás mellény miatt?! Állj! Ez itt nem a kis hazád, lehet, hogy az itteni rendőrök nem, azért vannak kint, mert le akarnak fejni rólad pár eurót, hanem, hogy kiszúrják a rosszat és óvják a rendet... Persze ez egy hiú ábránd, de, ha nem pillantasz rájuk, akkor remélhetőleg ők sem fognak zargatni téged. Majd könnyed, lendületes mozgással egyszer csak átvágódsz és ott is hagyod őket a picsába, mint azt már egyszer tetted azt valamikor a kirándulás elején.

Aztán a csapásszám felgyorsul és egyre hevesebben ver a szíved. Érzed az illatát a hegynek. Beérsz Királyhelmec közelébe és ismerős arcok tűnnek fel, kikkel sose váltottál egy szót sem, még csak nem is emlékeznek rád, de te tudod, hogy már láttad ezeket a cigá... kisebbségieket, akik megannyi lomot és romot halmoznak fel, kupeckednek mindennel amivel csak lehet. Hátra is hagyod őket és tekinteted előre szögeződik az első pici kis emelkedőre ahonnan tudod, hogy csak is felfelé vezet az út. Egyszer csak nyugodtan elkezded pörgetni a lábad, mert a kedves váltód kedvedre pakolja feljebb és feljebb a fokozatokat. Teszi azt, mert tudja, erre van szükséged. Így folytatod utat a színes panelek közé amelyek messziről még cukorkákra emlékeztettek, de ilyen közelségből, a málló festék rétegek mellett egyszerűen csak emlékeztet arra, hogy a rög valóságban élsz. Arra, hogy a szomszéd fűje kibaszottul nem zöldebb, csak a te ablakodból másképp esik rá a fény. De közben küzdesz a heggyel, nem engedsz neki, mert aszfalt út vezet feljebb és feljebb. Látod magad előtt ahogy ezen a sok-sok százalékos emelkedőn, hogy a helyi nyugdíjasok nap-nap után, itt felmásznak a kis szatyrukkal benne mindenféle jóval, amit a szocializmus alatt nagy nehezen összeküzdött munkájuk, mostani értékéből megengedhetnek az unokáiknak. Ez a meredély amin ép kaptatsz arra emlékeztet, miközben a panelprogramtól szenvedő romos épületek színes falait nézed, hogy lehet az életben folyton feljebb és feljebb vágyunk, mégsem biztos, hogy ennek a törekvésnek, a célja valami jobbhoz vezet, ha annak nem a saját fejlődésünk a vezérelve.

És igen felértél az aszfalt út csúcsára. Melletted miközben fújtatva veszed a levegőt, a kismama a babakocsit úgy tolja, mint akinek ez a legtermészetesebb dolog. A vicc pedig ebben ép ez. Neki ez a világ legtermészetesebb dolga. Döbbensz rá, hogy, csak te vagy ide kevés... Meg is látszik, hogy az az alföld peremén, a rétköz lösz hegyei között élsz. Azok között a lösz hegyek között amelyek 10 méteres magaslatai gyermekként a világcsúcsát és annak minden sikerét jelentették. Ahonnan látva Tokajt nem egy hegyet jelentett számodra, hanem egy eszmét ami tudatta veled, a világ csak annyira kicsi amennyire annak képzeled.

Hát itt vagy aztán Királyhelmec tetején és mit látsz a kavics úton feltekerve?! Jól mondod, semmit. Csak gyönyörködsz a semmiben. Csodálod azt a szépséget ami körbevesz. Mert nem kell ahhoz sem a Mona Lisa, sem egy tavi rózsa, sem bármi más kifejezetten szépnek titulált dolog. Csak a környezeted kell és a tudat, szép helyen élünk, nevezzék akárhogy. Ha ilyen közel van felőlem "sekenyérsevízpusztának" is hívhatnák és lakhatnák akármilyen drótos vagy szőröstalpú népek. Szép és tudom, hogy valaha ugyanannyira is az enyém volt, mint most az övék. Olyan ez mint, feldolgozni azt, hogy az első igaz szerelmed ki viszont szeretet, már rég nem a tiéd.

Ezzel a lendülettel elkezdtél elindulni le. Ahol nem rég még küzdelmesen tekertél fel, most elfelejtet mind azt, hogy féked is létezik a kedves gépeden. Csak hagyod, hogy a súlyod egyre nagyobb erővel húzza a gravitáció. Ez a lendület még kiegészítve némi tekeréssel sivítva tudatja veled, jó dolog hatvannal száguldani, de ha itt elveszted a kontrollt már csak egy idézetet kapsz egy koszorún ami megdicsér. Ügyes voltál. Persze eme sötét gondolatoknak csak átfutni van idejük, mert a sebesség, olyan mosolyt csal az arcodra, mint az első mobilizált férfinek aki nőt vitt magával, hogy meghódítsa annak szívét.

Majd miután már tudatosítod, megmásztad a hegyet, le is száguldottál onnan, csak egyre tudsz gondolni... Innen csak haza vezethet az út és átlépve a határt feltűnik, hogy Lácacsékén láttál egy roncsot olyan hot rod, pick up valamit aminek hátra fele nyílik az ajtaja, és biztos vagy benne, hogy nem lehet semmilyen amcsi vas itt az sztyeppék szélén. Hát a haza vezető úton azon töröd magad mit írj be a gugliba, hogy megtaláld. Aztán ott van előtted GAZ M415. Közben pedig szövögeted bolondos ötleteid arról, hogy milyen mulatságos kis gép lehetne belőle rengeteg ráfordítással.

Hát ezek a gondolatok futhatnak végig egy ember agyán, ha hagyja azt kalandozni, csapongani és kiszabadulni a sok-sok unalmas és szürke hétköznapok sűrűn gomolygó ködéből.

http://app.endomondo.com/workouts/415602738/5719365