lipilee blogja



Criticalmass.hu átállás: kezdődik (leálláshirdetés) (frissítve)

Ma este nekifutunk a criticalmass.hu régóta várt költöztetésének. Mivel meglehetősen nagy adatbázisról és adatmennyiségről van szó, az átállás akár 4-6 órát is igénybe vehet, a türelmeteket előre is köszi. A műveletre készülünk már egy ideje úgy szakmailag mint professzionálisan, de ha valami mégse sikerül, életbe lép a backout plan, és onnantól hibajavítás után naponta (esténként) addig próbálkozunk, amíg át nem állunk.

A kancafülezés állapotáról a @lipilee Twitter feeden status reportolgatok majd.

Frissítve: A jelek szerint ez megvolna. Az alleycatet még áttoljuk (ki hinné, hogy nagyobb, mint a CM), illetve ha bármi problémát észleltek, keressétek a lipilee-t.



A gépház üzeni

Sziasztok kedves sporttársak!  tovább »



Új KRESZ a Totalcaron.

...
Szerencsére az előkészítés során a láthatóan kerékpárosokra vonatkozó változtatásokon dolgoztak legtöbbet, a kétkerekű lobbisták jó munkát végeztek. Nagyjából a rendelet harmada tartalmaz rájuk vonatkozó engedményeket és az ezekhez kapcsolódó korrekciókat. Nem csupán új fogalmakat vezettek be, de az ehhez kapcsolódó szükséges módosításokat is végigvitték, egészen a fogalmak definíciójáig.
...

(Teljes cikk.)  tovább »



HELP: megint elvitték apán autóját

Megint elvitték apám autóját, ez egy ilyen év.
Apám autóját lopták megint el, a XII. kerületi Kiss János altábornagy utcából. Fekete Seat Toledo, IXA-079, ha látod, hívd a lee-t: 06 209 289 586, a megtalálót jutalmazzuk! Köszi, ragmeg!



Budapest, Maastricht

Amíg Winkler bringanácizik (ez új szó egyébként, vagy megvolt már ama híres MTI-közlemény előtt is?), addig Maastrichtban ilyeneket lehet találni:

(Innen.)

Azóta egyébként könyvtár lett ebből a templomból, ami szintén nagyon jól néz ki. 50 év, és Magyarországon is lehet majd ilyet...

(A Winkler-féle Belsőséges cikkhez azért hozzátartozik, hogy Csikósnak egyrészt bigup, másrészt marhajó az a kis kempingbringa. Az is igaz persze, hogy az Erdészbe simán belefér a Marinom is. És végülis hibrid: hóban és sárban is simán elmegy.)



Twitter live feed a criticalmass.hu főoldalán

Twitter live feed a criticalmass.hu főoldalán

Ha megfigyelted, a jobb oldali oszlopba kikerült egy Twitter doboz, ahol Critical Mass-releváns tweetek jelennek meg és frissülnek folyamatosan. Hogy a te CM-mel kapcsolatos tweeted is bekerüljön ide, nincs más teendőd, mint a #cmbp hashtag-et belepakolni a tweetedbe. Igen, jól érted: a tweeted ezután automágikusan kikerül a CM főoldalra.

Ha nem egészen vágod a szabályokat, vagy hogy mi az a Twitter, @steerio megmondja neked.



CM aloldal az Indafotón

Indafotós haverjaink kedves gesztussal készültek a CM-re, amit sajna csak most tudok kitenni, de úgyis az esemény után lesz igazán állat: a http://indafoto.hu/criticalmass oldal automatikusan összegyűjti a Critical Mass-szel kapcsolatos fotókat.

Ehhez annyit kell tenned, hogy az Indafotóra feltöltött képedre ráaggatod a "critical_mass" címkét, és Indában fotókat válogató manók egyből kiteszik az oldalra, ott pedig Ajaxos manók szemcukorkát adnak hozzá, a jó összhatás érdekében.

Ragmeg, fotózle!



Operation VM4CM: átálltunk

Sziasztok, itt az olajosképű gépész, a lee.

Átálltunk a CM-mel az új, átmeneti vasra, hogy a föld napján ne gyászoljon el az oldal a régin. Valószínű, hogy még reszelgetni kell majd a PHP- és MySQL configon, hogy minél jobban pattanjunk, úgyhogy kis kiesések még lehetnek. Bár háromszor dumpoltam adatbázist kendnek vissza (mint a l00das matyi), ha mégis találsz valahol eltört karaktereket, akkor dobj egy mail. A DNS még egyes helyeken törhet (mert új IP-t kapott a vas), de egyrészt ez normális és 1 napon belül megjavul, másrészt ha neked törik, akkor úgyse olvasod ezt.

És persze: az egész közösség hálás neked, ha adakozol, és ezzel segítesz állandósítani a gyors vasat!

Ragmeg!



No more öccá: péntek este és hétvégén belerakjuj a tutit

A gépház hallja a nép szavát, ezért a hétvége folyamán megreszeljük a genferfejtömítéseket meg a szimmeringeket, hogy ne legyen több 500-as hiba. Ha kimarad kicsit a site, ne lepődj meg, csak a lee kancafülezi.

Holnap (szombaton) Ubukonf, remélem mindenki aki jön bringával jön, szevasztok hej!



New York parkosítja és bicikliutasítja a Broadway-t

fotó: midweekpost.com

Kottkénál olvastam: New York városa a Broadway 2 sávját zárja el az autóforgalom elől a 42-iktől a 35-ik útig, hogy parkot, gyalogos- és bringautat építsen rá. A beruházás költsége 700 ezer dollár körül van, de a lényeg szerintem mégis a kezelhetetlen autóforgalom ellen való küzdelem eme szokatlan módja. Képzeld el (mekkora lenne!), ha itthon az Andrássy úton és a körúton lezárnának és beparkosítanának 2-2 sávot. (Én nagyon el tudnám képzelni a Krisztina körutat itt előttünk +2 sávnyi park/járda/bringaút megoldással!)



Segíts! Ellopták lipilee autóját

Ma reggel az I. kerületből ellopták az autómat. Mivel lehet, hogy még a városban van, ÓRIÁSIT segítenél, ha nyitottabb szemmel jársz és egyből felhívsz, ha meglátod.
Telefonszámom: 06 20 928 9586
Az autó típusa: fekete Seat Leon
Rendszáma: JMX-700
Különös ismertetőjegye: a hátulján van egy Critical Mass matrica, ilyen.

Az autó pedig így néz ki.

ÓRIÁSI jutalmat kap, aki megtalálja nekem!



Azok a napok

Megint eljöttek azok a napok, újra nekiesünk a szokásos félévenkénti nagytakarításnak a CM gépháza táján. Mosóbenzinnel kitakarítjuk aztán újrazsírozzuk a Drupal node-ok csapágyazását, beállítjuk a Suhosin nyomását (5 bar!), kicseréljük a lehasználódott markolatot a PHP-n, és persze megolajozzuk a Lighty hajtásláncot.  tovább »



Adatbázis-frissítés a criticalmass.hu alatt

Ma este 8 körül befrissítettem a criticalmass.hu alatti adatbázist. (Egészen konkrétan storage engine-t váltottam, de ez lényegtelen, technikai részletek majd később, másutt.)

Ha bármi gondot észlelsz, főleg: ékezetes betűk kicserélődése ?-re, vagy eltűnése, funkciók hibás működése, ilyesmi, akkor közvetlenül engem zaklass: lipilee kukac lipilee pont hu.  tovább »



Critical Mass, 2007-04-22: az utolsó film

Gondolom az utolsó vagyok a filmemmel, de akadt némi nehézség az elkészítésében.

Mindenesetre itt van, lebutított flash-verzió alant, ha pedig rendes (-ebb) felbontásban kéred, innen töltögetsz.

Köszi NagyGa1-nek és ninjának minden segítségért a rögös úton!



Szerveroldali látogatottsági statisztikák

Mától megnyitjuk a criticalmass.hu-hoz tartozó szerveroldali statisztika oldalt, hogy lásd, mekkora látogatottságot mérünk mi, a "gépházasok". Miért jó ez?  tovább »



Csontical Mass!

Beküldte: Marci. Zene: Rutkai Bori. Köszi!




Toronto vs. bringások

Azért nyugaton sincs mindenhol szingóból a kerítés! Az egyébként igen komoly költségvetési problémái miatt útfelújításokat félbeszakítani kénytelen Toronto egyik képviselője, Rob Ford mondta:

I can't support bike lanes. Roads are built for buses, cars, and trucks. My heart bleeds when someone gets killed, but it's their own fault at the end of the day.

Vagyis: "Nem tudom támogatni a kerékpársávokat. Az utak buszoknak, autóknak, teherautóknak épülnek. Vérzik a szívem, amikor valaki meghal, de végső soron ez az ő hibájuk."

Az idézetet itt nézheted meg a saját szemeddel. Lemondatnád-e?



Bringások hétről hétre a Civil Rádióban

Mi újság a Kerékpárosklub táján?

Holnap 9-től 11-ig a Civil Rádióban műsorunk lesz, ez egy sorozat első része (mindíg ebben az időpontban, hetente), és csak a kerékpározással foglakozik.

A Magyar Kerékpárosklub szervezi, egyelőre László János ül majd a mikrofon mögött. Egy-egy témát igyekszünk majd kicsit mélyebben és elemzően kibeszélni. Holnap, a tervek szerint arról beszélgetünk, hányan is vagyunk, meg hány félék vagunk. Próbáljátok meg minél többen hozzászólni. Mi több, írjatok, miről szóljon a műsor. Várunk minél több ötletet, gondolatot. Arra is van lehetőség, hogy akik kedvet éreznek, bakapcsolódjanak az adás szerkesztésébe stb. Végre egy állandó műsor a nagy nyilvánosság felé.

Mondjátok, írjátok, csináljátok!

(Rakjátok! - a szerk.)



Magyar Kerékpárosklub ma a Petőfi Rádióban

Psychogirl küldte be a Fórumba:

Ma a Petőfi Rádióban a Csúcsforgalom című műsorban délután 5 órától (17-től) egy órán keresztül a Magyar Kerékpárosklubbé a terep. Hallgassátok és akár itt is adjatok hangot gondolataitoknak.

Az MK-t László János képviseli. Bizonyára szóba kerül a Milli ügye is. Ha nem, úgy ti, a hallgatók telefonos hozzászólásotokkal megtehetitek.

http://www.radio.hu/index.php



RAGACS felhívás

Nem vágom pontosan, hogy ki áll a RAGACS (RAdikális GyAlogosok CSoportja) mögött, de a levelet (amit a Critical Mass info emailcímén kívül a BRFK-nak is elküldtek) érdemes elolvasni. Mivel az utolsó bekezdés a szervezet saját módszereiről kissé erősre sikerült, a kommentekben szeretettel várjuk a RAGACS képviselőjét érdemi vitára, és a saját módszerek kifejtésére.

Update és fontos: a RAGACS (RAdikális GyAlogosok Csoportja) semmilyen összefüggésben nincs a RAGYA (RAdikális GYAlogosok) szervezettel. Bármilyen hasonlóság csakis a véletlen műve lehet, a RAGYA véleménye nem a RAGACS véleménye és vica versa. Nota bene, a RAGYA elhatárolódik a RAGACS-tól. Köszi.  tovább »



Nagy dudák

Ubi barátom a tegnapi önfeledt, csak a dudálás által zavart zebrakoptatás közben elgondolkodott:

A tegnapi Radikális Gyalogos demonstráció - egyik oldalról szokásosan mosolygós, másikról türelmetlenül dudálós - röpke tíz percében merült fel bennem a kérdés, hogy miért is van az, hogy nálunk boldog (de inkább) boldogtalan használhatja a dudáját eredeti rendeltetésétől tökéletesen eltérő célokra, és mi mindezt szinte természetesnek vesszük, az ott sétafikáló rendorökkel együtt.  tovább »



Leglátogatottabbak vagyunk!

Jelen adat szerint a Statgépen a Critical Mass a leglátogatottabb site, köszönhetően a múlt hét közepe óta tartó pörgésnek. Ha érdekelnek a száraz statisztikai/technikai tények, olvass/kérdezz gépházblogot! (Első rész, lesz még. Geek alert!)



A site alatt új szív dobog

Ahogy azt tegnap látni lehetett, a Critical Mass site ma saját dedikált webszervert (nem vasat, csak szoftvert) kapott: a DNS zóna átírva, úgyhogy 1 napon belül (de remélem teljesen transzparensen) már te is biztosan új, gyorsabb szerverről fogod látni a cuccot. A hétvégét nevezem ki tesztüzemnek, bármilyen problémával szólj nekem. Az ideális az, ha nem látsz semmi változást. A cél természetesen a nagyobb híroldalakra, portálokra való kilinkelés utánra várható robbanásszerű terhelésnövekedés kivédése.

Akit a száraz technikai háttér érdekel, itt megtalálja. (Email elérhetőség annak az oldalnak az alján.)



Kisebb tesztüzem.

Csak hogy a gépház is szavát hallassa: az elkövetkezendő pár órában (sűrű sötét éjszakával bezárólag) kisebb teszteket fogok küldeni az oldallal (a hamarosan érkező durva terhelésre valós felkészülés jegyében), úgyhogy időnként problémákat tapasztalhatsz a cookie-igényes műveleteknél: kommentelés, beloggolás.

Fear not, tudunk róla. Ha mégis úgy érzed, hogy valami nagyon törött, akkor dobj mailt a lipilee kukac lipilee pont hu címre. Barátod, nemharap.



Kerékpárút? Hol?

Nem csak mi szívunk a bringaútnak szánt területek alternatív felhasználása miatt: most a BBC közölt egy olvasói kollekciót, illusztrálandó, hogy ott se küllőkből van a kerítés. (Érdemes kicsit továbbmenni az eldugott hónap műtárgya linkre is!)

Forrás: Eszpee a sesblog.hu-ról.

(A szerk. megjegyzése: azért szeretnék már én is amiatt rinyálni, hogy a színben-szintben elkülönített, spéci burkolatú 2 sávos bringaútra odatelepítettek néhány bóját...)