Szóval az úgy alakult, hogy csütörtökön elindultam bringával, le is kötöttem a Nagykörte és a Fényes Elek sarkán (az valamivel a Mechwart után van, ha a híd felől jössz).
Aztán alakultak a meetingek, háztűznézők és vidéki elvonulások, így aztán csak ma este tudtam elmenni csak a bringáért.
Jelentem, Kicsikém éppen olyan állapotban volt, mint amilyenben hagytam. A hátsó lámpa gyorskötözővel lakik rajta, az is maradt, a kerekei is rendben voltak, a bowdenek érintetlenek és a lakaton sincsen semmilyen külsérelmi nyom.

Mert persze U-lakat volt a hátsó háromszögben, illetve hurcoltam magammal a kulacsot és az első lámpát.

Tehát spontán tesztünk remekül alakult, nagyon boldog vagyok.

Ááááá, az események sodrása alá kerültem.

- összeismerkedem az egyik itteni albérlővel, mert bringás.
- megkapom tőle a főbérlő elérhetőségeit, mert fontos most a lakógyűlés.
- hivataloskodás, telefonbeszélgetés alapján vártam egy középkorú-idősebb nőt, aki épp a MüPá-ból érkezik.  tovább »

Röpke nyári szösszenet, amellyel még egy autóval van kevesebb a pesti utakon, a "mindenkinek jobb így" jegyében.

Totalcarbike

Kicsit távolról érkezett a megkeresés, a lényeg, hogy ismerős ismerőse vak, de kerékpárversenyezne, ezért aztán látó versenypartnert keres, akivel együtt raknák a tandemet. Tudsz ilyet, vagy hogy kinél lenne érdemes kérdezősködni?
Ha igen, írj komment vagy a kapcsfelvételin bátran.

Ha kapok még részleteket, természetesen írom ide is.

Az ötlet mindenestre mindenképp egy big up-ot, úgyhogy hajrá! :)

A bejegyzés munkában születik, a frissítések között 1-2 óra vagy akár nap is eltelhet. Remélem, 2-3 részletben fel tudom tolni.

Milánóban szerintem sokkal kevesebben bringáznak alapból, mint itthon. Viszont a belvárban gyakorlatilag mindeki sikkesen, de nem kicsit. Ott alapból is mindenki nagyon ügyel a kinézetére. Mindenestre egy cyclechic-tanulmányutat megér a város. :)  tovább »

Ma megtekintettük. Mindenki, aki még nem látta, menjen el, mert nagyon érdemes! Holnap van az utolsó nap, szóval tessen igyekezni...

Láttunk rengeteg vicces kiírást, érdemes a részletekre utazni. Volt vagy 5-10 Millire szóló invitálás, ezeket jobb időkben a Millin állítanák ki...

Nem lövöm le a poént, de a legjobb szerintem a BKV által szponzorált két felirat volt.

Volt ős-cm, ős-mk, tényleg szuperül szórakoztunk.  tovább »

Emlékeztető:

Most szombaton, március 7-én, 11 órai kezdettel tartjuk a fórumok fórumát, minden területi szervezetek össznépi gyűlését.
Bárki jöhet! A helyszín az MK-iroda: XIII., Hegedűs Gyula u. 23.

Téma: kapcsolattartás az MK-n belül, az MK képviselete az önkormányzat és lakosság felé.
Konkrét példáink a bringás infrastruktúrák kapcsán felmerült megoldások és nehézségek lesznek.  tovább »

Ha tudunk, szerveznénk Kelet-Pestnek mindenféle programokat mindenféle jeles napra, ennek kapcsán merült föl, hogy eddig nem hallottunk a biciklizés világnapjáról. Holott nagyjából mindennek van már ilyenje.

Gugli a barátom, de az LSD-s Bicycle Day volt az egyetlen értékelhető találatom (mondjuk ez is szép sztori.)

Tudtok valami mást esetleg?

Vasárnapra, 2008. október 5.-re bejárást tervezünk Csömör Kis-, Kerepes-, és Nagytarcsa területére, egy kellemes kerékpározás keretében, megismervén ezen településeket, felmérni a jelenlegi és jövőbeni lehetőségeket.

Találkozó vasárnap 10:00h-kor a XVI. kerület Veres Péter és Bökényföldi u. sarkán.

A csapatépítés mellett az eddigi eredményeinket is átbeszéljük, közeljövő feladatait és októberi találkozónkat is előkészítjük.  tovább »