Huszonöt kerékpárt lopott el nyár óta egy hatvanhárom éves férfi Mezőtúron.

Az ügy nyomozása során kiderült, hogy az elkövető egy hatvanhárom éves, kuncsorbai nyugdíjas, aki nem bíbelődött a lelakatolt biciklikkel, csak a lezáratlan kerékpárokat tolta el a legközelebbi kocsmáig, ahol rövid árverés után - egy-kétezer forintos kikiáltási áron - megszabadult a járgánytól. A kocsmában sört és cigarettát vett, majd ismét vadászatra indult, újabb kocsma, újabb árverés, kicsi haszon, de biztos pénz reményében.

(...) a szétesőfélben lévő járgánnyal megpróbált elmenekülni. Végül elfogták, ám még a kihallgatásán is sikerült újabb meglepetést szereznie a rendőröknek: tagadás helyett kedélyesen elsorolta, mit lopott, honnan, és mennyiért adta azt tovább. A férfi már a kihallgatása alatt azt próbálta kiszámolni, mikor lesz a történetéből végrehajtható ítélet. Azt mondta, hogy jól jönne számára a decemberben, januárban kezdődő szabadságvesztés, mert a börtönben fűtenek, és a koszt is elfogadható számára.

forrás: http://nol.hu/cikk/473352

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Slampixxx képe

Végülis igaza van... :-)

Végülis igaza van... :-)

2
Pistabácsi képe

Nem egy pitiáner bűnöző

Nem egy pitiáner bűnöző gondolkodik így. Én is ismerek olyan embert aki erre tette fel az életét. Ősszel, mikor hűvösre fordul az idő elkövet egy két olyan bűncselekményt, ami 4-5 hónap szabadságvesztéssel jár. Tavasszal, mikor kijön a börtönből már jó idő van, lehet csövezni, piálni, aztán, ha jön a rossz idő vissza a sittre. Én az ilyen embereket nem tudom tolerálni. Szerintem a visszaesőknél, főleg, ha látszik, hogy mire megy ki a játék szigorítanám a büntetést. És, ha már úgyis szeret ott lenni, akkor kapjon életfogytot, és ne zavarjon másokat. Így mindenkinek jó.

3
csavar képe

a biciklikért kár, de én

a biciklikért kár, de én nem a 63 éves kuncsorbai nyugdíjastól féltem a társadalmat, hanem azoktól, akik egy pitiáner tolvaj láttán életfogytiglanit kiáltanak.

4
Pistabácsi képe

Nem egy pitiáner tolvajtól

Nem egy pitiáner tolvajtól féltem a társadalmat, félre ne érts. Pláne nem egy 63 éves nyugdíjastól. Hanem azoktól, akik rendszert csinálnak ebből. Én nem tudok együtt érezni valakivel, aki úgy gondolja, hogy hűha jön a tél, most már aztán fázni fogok, leütök valakit az utcán elveszem a pénzét aztán a közeli kocsmában jól leiszom magam, mire odaérnek a rendőrök. Aztán meg röhögve megyek vissza a sittre kihúzom ott pár hónapig, és mikor szabadulok, már megint tavasz van, jó idő, lehet az utcán csövezni. Sajnos én ismerek ilyen embert, és szerncsére már elitta minden erejét, úgyhogy nem veszélyes. De nem örülnék, ha egyszer lesz gyerekem, és úgy jönne haza az iskolából, hogy egy ilyen hagy ne mondjam milyen ember megtámadta hazafelé az utcán és elvette minden pénzét.
Meg tudod szar dolog ám, mikor betörnek hozzád, kipakolják a lakásodat. És érdekes módon mindig ugyanazok a tettesek. És mindig valahogy úgy alakul, hogy utána pont ősszel kell bevonulniuk a sittre. Milyen érdekes. Mondjuk lehet, hogy egyszer ki kéne velük baszni, és addig húzni a tárgyalást, hogy tavasszal vonuljanak be, és télen a legnagyobb hidegben szabaduljanak. Aztán meg lehet menni dolgozni, mert fűteni kell, ahoz meg kell a lóvé.

5
zsoltee képe

+1 ezek csak a társadalmon

+1

ezek csak a társadalmon élősködő csőcselékek...

Zsoltee

6
csavar képe

aki leüt valakit az utcán

aki leüt valakit az utcán és elveszi a pénzét, rablást követ el, amit kettőtől nyolc évig büntetnek.
nem gondoltál bele, hogy a szegénységet, hajléktalanságot büntetőjogi intézkedésekkel nem lehet megszüntetni. az adott eset épp ennek a paródiája.

7
zsoltee képe

az se megoldás, hogy hagyod

az se megoldás, hogy hagyod folytatni, amit ő a megélhetése miatt csinál, ám másokra nézve káros.

Zsoltee

8
csavar képe

ez egy kétirányú

ez egy kétirányú probléma, mert az adott ember és a társadalom felelősségén is múlik. az adott ember felelőtlenségét korlátozza a büntető-törvénykönyv. másrészt ha lenne lakása, családja, akkor nem csinálna ilyet. a társadalom felelőssége, hogy az emberek ne kerülhessenek az utcára, ne szakadjanak ki a családjukból..

9
zsoltee képe

ez igaz. nem is arra

ez igaz. nem is arra céloztam, hogy durvábban kéne büntetni, hanem arra, hogy megoldást kell találni, hogy ne ez legyen számára a "normális" életvitel.

Zsoltee

10
pata képe

Sajnos vannak emberek, akik

Sajnos vannak emberek, akik nagyon mélyre csúsztak azon a lejtőn, ami az embertől az állatig lefelé vezet. A legtöbb hajléktalan már akkor sem dolgozna, ha állást ajánlanál neki, elszokott tőle, és nem tudja másként elképzelni a napját, mint hogy pancsolt szeszen vegetál.

Rehabilitálhatnád, de ahhoz el kellene küldeni elvonóra, és újra beleszoktatni valami munkába. Amíg ő nem akarja, addig nem teheted meg, mert szabadságában korlátoznád. Szóval kemény dió, de azért vannak önfeláldozó emberek (szeretetszolgálatok, alapítványok, de sajnos kevés), aki próbálják visszavezetni őket a társadalomba. Szerintem ez az egyetlen megoldás.

Sajnos nehéz úgy büntetni, hogy egyeseknek a börtön nem büntetés. Én megpróbálnám közmunkával (akkor nem tudná a börtönt lakásnak használni), és az ítéletben leszögezném, hogy ha megpróbál kibújni alóla akkor egyből 1.5 évet kap, szóval rosszabbul járna. A magyar bírák ugyanakkor nagyon lassan szoknak hozzá az alternatív buntetési formákhoz.

11
zsoltee képe

Ilyen esetben a közmunka

Ilyen esetben a közmunka tényleg jó megoldás lenne. Ha nem bűnöző, csak pancsolt szeszen él, és nem is akar változtatni, akkor az tényleg komplikált eset.

Zsoltee

12
csavar képe

"A legtöbb hajléktalan

"A legtöbb hajléktalan már akkor sem dolgozna..."
A hajléktalanok fele dolgozik. Igazából előítéleteket sorolsz. Persze vannak ilyen hajléktalanok. Meg nem ilyenek is.
A 'megoldás'-hoz közelebb segít, ha az emberek nem hárítják a felelősséget másokra. Nem kell, hogy rohanj adakozni és vállalj szociális munkát, de például jó, ha felülemelkedsz az előítéleteiden.

13
pata képe

A hajléktalanok fele

A hajléktalanok fele dolgozik.

Honnan van az adat?

14
csavar képe

a Menhely Alapítványtól

a Menhely Alapítványtól www.menhely.hu

15
pata képe

De ők is forrás nélkül

De ők is forrás nélkül közlik. Nekem az adat irreálisan magasnak tűnik - mondjuk az én definíciómban a Fedél Nélküllel való kolduló hajléktalan nem dolgozik, lehet az övékben igen.

16
csavar képe

ők a forrás. évente

ők a forrás. évente készítenek felvételt a hajléktalanszállókon, melegedőkön és az utcán.

17
lajhár képe

Bocs, de ez bassza a

Bocs, de ez bassza a csőröm. Mi az, hogy:"akik nagyon mélyre csúsztak azon a lejtőn, ami az embertől az állatig lefelé vezet." ?!?! Láttál te már normális kutyát? Lovat, macskát stb?
Ezek az emberek nem az elállatiasodás felé csúsznak, hanem egy olyan szubhumán lét felé, mely úgyanúgy nem állati, ahogy nem is emberi.
Ne legyen morális leminősítés, hogy állati. Melyik állat bassza szét teljesen szét szülőbolygóját, írtja, gyötri, alázza meg saját fajtársait okkal-ok nélkül, habzsol mérhetetlen mohósággal, gyilkol és rombol a puszta örömért? Segítek, a nyertő vállasz nem a lajhár, de még nem is patkány vagy kullancs.Az ember ember, mely bizonyos mértékik kilépett az állatvilágból, és ilyeténformán az emberre vonatkoztatható bármilyen erkölcsi megállapítás nem alkalmas arra , hogy bármilyen módón az állati léttel összevessük, vagy fordítva. Különben maradhatunk a farkas gyilkos, a szarka tolvaj, a kakukk meg rossz szülő típusú idióta, begyöpösödött sztereotipáknál. Lehet, hogy OFF, de ez az elállatiasodás nagyon is emberi, és társadalmi termék. Beteg társadalmak terméke.És végtelenűl emberi. Ha megnézed hány Mozart, Rembrant, Newton vagy Toilsztoj volt történelmünkben, és hány ilyen fél ízi-bigyó emberszerü hulladék (most azt nem keverném ide, kinek a felelőssége, hogy ilyenné lett), akkor durva kérdés, hogy mi is a jellemzően EMBERI? Mert ha alehetőséget nézzük, csoda, ha amegvalósulást, tragédia. Aranyból szart...

Üdv.

Ádám

18
Cseya képe

Ez jó téma. - Ha valaki

Ez jó téma.
- Ha valaki elfogadhatónak tartja a "megélhetési bűnözés" megfogalmazást, akkor gondoljon bele nyugodtan az ugyanazon az alapokon nyugvó "szükségleti nemi erőszak" ötletébe.
- Meg mi is az a megélhetés? Mindenkinek máshol van a mérce, a legtöbb (akár erőszakos) bűncselekményre egyébként rá lehet húzni a megélhetési meghatározást. Hát most tényleg, a milliárdos adócsalók talán nem a saját életkörülményeik jobbítása folytán, a megélhetésükért követik el tetteiket?
- Megélhetési bűnözés: Sokan űzik hazánkban azt a vállfaját, hogy kifizetik rendesen a közüzemi számlákat, aztán jön az éhkopp, s mennek a henteshez, zöldségeshez vagy a helyi Tescoba lopni. Mert a magánszférába került energiaszolgáltatóknak aztán megvannak az állam által is támogatott behajtási módszerei és szankciói, ami a kisboltoknak nem adatott meg.
- Meg egyáltalán ahol még a számlákat is gyújtósnak használják, ott a megélhetési bűnözés áldozatai többségében épp azok a személyek, akik nem sokkal járnak feljebb a támadóiknál, s ezáltal ellehetetlenedik az ő megélhetésük.
- A társadalomra meg nem szerencsés hivatkozni, hisz minden lehetséges módszerrel megakadályozzák, kerékbetörik a civil kurázsi, az összetartás lehetőségét, nem utolsósorban az ön- és magántulajdon védelmének aránytalan korlátozásával.
- A megélhetési bűnözés mint fogalom bevezetése nem a problémák megoldását szolgálja, nem "kell megtanulni együttélni vele", sőt csak újabb gócpont, példa. Ha az erőszak nem lehet válasz semmire, akkor a bűnözés hogyan lehetne az?

19
lord képe

/Eszembe jutott megkérlek,

/Eszembe jutott megkérlek, hogy fejtsd ki mit értesz "szükségleti nemi erőszak" alatt, de aztán rájöttem, hogy ez itt off./

Mezőtúr lakossága uszkve 20.000 fő (19 329 fő (2001) in wiki) Kuncsorbán 742 fő (2002) él, a kettő közti távolság 20 km.

Tehát a 63 éves kuncsorbai nyugdíjas valahogy bement Mezőtúrra (vagy eleve ott lakik és csak a személyiben szerepel Kuncsorba), és ott bringákat tolt odébb. A leírt módszert követve "nyár óta" - ami jelenthet akár hat hónapot (havi átlag 4 bicó), de hármat is (havi 8), összesen 25 járgányt lovasított meg. Lehet több is a lopott bringák száma, mindenesetre ennyit vallott be, vagy ennyit tudtak a rendőrök utólag beazonosítani (ez utóbbi változat újabb kérdést vet fel: orgazdaság? Akik megvették tőle 1-2000 forintért, nyilván nem is gondolták, hogy lopott, ugye.)

Szerintem egyébként ebben még nincs semmi meglepő, vidéken gyakran találkoztam és találkozom ilyenfajta lopásokkal, bár az is igaz, hogy az esetek túlnyomó többségében saját célra lopnak így kocsma elől bringát a delikvensek és általában akkor, ha az övéknek már lába kelt (tanulság: soha ne te légy az utolsó a krimóban) és az sem ritka, ha másnap vagy piacnapon visszagurítják a tulajdonosnak a sajátját, mert általában mindenki tudja, melyik kié. Minél kisebb a települlés, annál inkább - ez olyan 8-10ezres népességszámig működik tapasztalataim alapján, de mondom, nincs ebben a körforgásban semmi extra - bármilyen elitélendő is - tényleg csak a lekötetlen bicókat viszik és bevallom, én is loptam már vissza a sajátomat 3 hónap után a faluban.

Ami a fenti hírt hírré tehette, az az elkövető különös indoklása: azért lopott, hogy börtönbe kerülhessen.
A hozzászólók gyorsan eljutottak a hajléktalanságig (és még tovább), de ilyesmi nem szerepelt a cikkben. Csak az, hogy nyugdíjas. És neki - ha hihetünk a hírnek - jobb körülményeket biztosít bármilyen börtön, mint a jelenlegi lakása/otthona vagy egy szociális otthon. Na ez a megdöbbentő. Vagyis én ezen döbbentem meg.
(Hozzáteszem: a bácsi előéletéről semmit nem tudni. Azt sem, hogy világéletében így élt volna, vagy végső kétségbeesésében folyamodott ehhez, szóval minden ilyesmi csak spekuláció. Én meg csak azt szeretném, ha olyan sajtónk lenne, ami mindezen - itt felületesen vázolt - kérdésnek utánamegy. Oknyomoz. Föltár. Megír.)

20
Pistabácsi képe

Sok hajléktalan dolgozik.

Sok hajléktalan dolgozik. Rengetegen vannak, akiknek nincs lakásuk, albérletet nem tudnak fizetni, ezért kénytelenek hajléktalan szállókon élni. Egy barátom dolgozott ilyen helyen, és ő mesélte, hogy rengeteg ember van ott, akik minden reggel elmennek dolgozni, és igyekeznek ugyanolyan körülményeket teremteni maguknak, mint minden más ember. A szállónak az a része, ahol ők laknak inkább egy munkásszállásra emlékeztet,mint egy hajléktalan szállóra.

21
KoBold72 képe

Hajléktalanszálló -

Hajléktalanszálló - munkásszálló.
Ha jól tudom, a módszerváltás után tömegesen megszűnő munkásszállók lakói egyúttal tömegesen váltak hajléktalanná.
Biztos vagyok benne, hogy a hajléktalan-ellátás keretei között lenne értelme visszaállítani valamilyen formában egy munkásszálló jellegű rendszert.
Már csak azért is, mert szvsz a dolgozó, igyekvő hajléktalanoknak segítségre van szüksége a boldoguláshoz, míg a szétesett, lezüllött szerencsétleneknek gondozás, ápolás, rehab kell. És a két dolog nagyon más.

Azt gondolná az ember, hogy nagyon off mentünk. Pedig nem: lám, mennyire összefügg minden az életben.

- - - - -
6É futás
Következő járat indulása: január 11.
www.6efutas.hu

22
gyorkos képe

"Biztos vagyok benne, hogy a

"Biztos vagyok benne, hogy a hajléktalan-ellátás keretei között lenne értelme visszaállítani valamilyen formában egy munkásszálló jellegű rendszert."
Micsoda?! Pont ellentétes tendencia érvényesül manapság. Most december végén lépett be hozzánk egy új kollega. Sajnos elég rossz anyagi körülményei vannak és szüksége lett volna az intézményen belüli férfiszállóra. Mivel tudtam, hogy több műtősfiú is itt van elszállásolva nagy reményekkel megkerestük a szakszervezetist, hogy hogyan lehetne igénybe venni a lehetőséget. Ekkor estem pofára. Megszüntették a férfiszálló és csak nővérszálló van már a kórházban. Az is csak néhány fő számára. Azért találtunk neki a közelben két munkásszállót is, de az mégsem olyan, mint a helyi volt. Állítólag elég csöves szálloda feeling-je van ezeknek, bár én nem ismerem.
Kanuni Sultan Suleyman

24
pata képe

Sajnálom akinek ellopta a

Sajnálom akinek ellopta a bicaját, de a srácot is. Szinte már most nulla az esélye, hogy beilleszkedjen a társadalomba.

25
zsoltee képe

Nagyon durva! Egyszerre

Nagyon durva! Egyszerre taszító, undorító amit művel a srác és sajnálatos, hogy így kell felnőnie.

Zsoltee

26
lajhár képe

Javasolt irodalom: O'Henry:

Javasolt irodalom:

O'Henry: A zsaru és az oltár

Kötelező! (szerencsére nem a suliban)
Ádám