Alaposan meglepődhet az, aki a Veszprém megyei Gicen járva betér Vock Balázs kerékpár-szaküzletébe. A szakbolt választékát bármelyik városban megirigyelhetnék a bringások. Az üzlet egyik helyiségében veterán bicikliket bemutató állandó kiállítás látható.
A 39 éves Vock nem a négyszáz lelkes bakonyi falu lakóiból akar megélni. Eddig például egyetlen biciklit sem adott el a helyieknek, akik viszont rendszeresen hozzá hordják ütött-kopott kerékpárjaikat apróbb javításokra: kerékcserére, gumiragasztásra, küllőhúzásra.
(...)
Tavaly nyárig logopédusként dolgozott az értelmi fogyatékosok helyi gyermekotthonában. Szokatlan pályakép az övé, hiszen felnőtt koráig kizárólag hobbikerékpárosnak számított, csak 28 évesen indult először versenyen. Azóta viszont állandó résztvevője a hazai és a nemzetközi terep- és maratoni kerékpárversenyeknek, évente 20-25 alkalommal áll rajthoz. A gici üzletet betöltő serlegek, érmek azt bizonyítják, hogy sikerrel.
(...)
A kerékpár-történeti tárlatnak már most kevés a hely, úgyhogy hamarosan szeretnék egy olyan nagyobb kiállítóhelyet kialakítani a bolt mögött, amelyben helyet kaphatnak a szintén gyűjtő Balzsay Béla barátom több száz darabos kollekciójának legértékesebb veterán kerékpárjai is - mondja Vock Balázs. - A nyáron megpróbálkozom a Bakonyban túrázók számára kerékpárkölcsönzéssel. A távolabbi terveim között pedig egy gici központú veteránkerékpáros-találkozó megszervezése is szerepel.
teljes cikk: http://nol.hu/cikk/486796












És idén is szoríthatunk
És idén is szoríthatunk neki a Transalpon, ami az egyik legkeményebb montis verseny. 8 versenynap alatt Németországból a Riva del Garda-ig 660km, 21000m összemelkedéssel!
Raggmeg!!!
A bátyámék ugyanezt
A bátyámék ugyanezt lefutják. iszonyú nagy bárki, aki ennek nekiindul.
Amúgy szponzort keresnek, van valakinek jó kapcsolata ezügyben?
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Forgass!
*CMS* RABIC
én bakonytamásin lakom
én bakonytamásin lakom gictől 5-6 km-re nekünk jó barátunk ismerősünk balázs és egy hete vettem tőle egy kelly's scarpe biciklit és a boltja télleg nagyon jó mert hát ő az aki télleg ért a biciklikhez ja és amikor vettem kipróbálhattam az ő 1.000.000 Ft-os bicóját amivel versenyzik amúgy a kelly's scarpe bicót 65.000-ért vettem sztem naon megéri marha jó canga
Elérhetőséget tudtok a
Elérhetőséget tudtok a szervizhez? Pestről érdeklődöm, de a szomszéd faluban sűrűn járunk, és inkább ott szervizeltetnék, mint Pesten (előítélet).
Köszi
http://www.sztehlo.sulinet.hu
http://www.sztehlo.sulinet.hu/alapitvany.htm
A lap alján
Miután kb. ötszázan lakják a települést, biztosan tudnak segíteni a polgármesteri hivatalnál is: http://gic.hu