Amikor megláttam a címet, tökre megörültem, hogy csak nem lezárnak végre a kocsik elől egy teret ebben az országban? De nem. Pont a fordítottja történik: egy már lezárt szakaszt akarnak újra megnyitni a helyi polgárok. Kérem, ha valaki több helyismerettel rendelkezik, segítsen eligazodni a történetben, mert az MTI-től ezt hiába is várom.
"Vasárnap Esztergom történetében először, helyi kezdeményezésre népszavazást tartanak, mellyel két forgalmi korlátozást szeretnének megszüntetni. "A város főterére két éve tilos behajtani, az ott élők fizették a garázsadót, de autótárolásra nem használhatták saját ingatlanjukat. A térről ugyanazzal az elektromos kisautóval vitték el a szemeteszsákokat, mint amelyik a cukrászdába hozta a süteményt, amíg a tulajdonos el nem költöztette az üzletet" - mondta el az MTI-nek a közlekedési helyzetről a népszavazás egyik kezdeményezője. Kékesi Lívia hozzátette, akciójuk nem az önkormányzat ellen irányul, csupán emberséges megoldást szeretnének elérni.
A Széchenyi térre engedélyezett célforgalom mellett a népszavazás másik kérdése a Lőrinc utca egyirányúsításának megszüntetése. A rendelkezés miatt autóval 2-3 kilométeres kerülőre kényszerülnek a környék lakói, a két iskolát felkeresők és az élményfürdő látogatói." (MTI 2008. június 6.)












Na, jó, eddig azt sikerült
Na, jó, eddig azt sikerült kiderítenem, hogy a helyi önkormányzat vélhetően meg van sértődve. A saját hivatalos honlapján nincs értesítés a népszavazásról, ellenben van egy ilyen híradás:
Pontatlanul tüntetik föl a kérdéseket egy, a helyi népszavazásról szóló röpcédulán - Félrevezető felhívást terjesztenek
2008.06.04. 11:06
1. A forgalom a Lőrinc utcán legyen kétirányú. 2. A Széchenyi téri lakóknak engedjék meg a behajtást. Ezt a két kérdést találhatják Esztergom lakói egy, a helyi népszavazáson való részvételre, illetve az „igen” szavazatra buzdító röpcédulán. A kérdések valójában így hangzanak: 1. „Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergomban a járműforgalom a Lőrinc utca teljes hosszában és a Bottyán hídon kétirányú legyen?” 2. „Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergomban a Széchenyi téri lakóknak engedélyezzék a gépjárművel való egész napos behajtást a Széchenyi térre, mint engedélyezett célforgalmat?”
A röpcédula a pontatlan kérdés-föltevés után azzal riogat, hogy azért kell elmenni szavazni, mert ha ezt nem teszik meg a választók, akkor az önkormányzat az újbóli egyirányúsítás mellett dönt majd. Valójában az önkormányzatnak nem áll szándékában ismét egyirányúsítani a forgalmat az említett útszakaszon.
forrás: http://www.esztergom.hu/wps/portal/aktualis?docid=HKRN-7FACPM
Igaz, h. érvénytelen lett
Igaz, h. érvénytelen lett a helyi népszavazás.
Azonban az IGENEK győztek!
Úgy zárták le a Széchenyi teret, h. elfelejtették, h. ott laknak is, s vannak, akiknek garázsaik vannak, idősek+ ott a bíróság, s a tárgyalásokra pl. a vádlottakat láncon viszik végig a Főtéren!
Nem parkolást akarunk a téren, hanem, h. az ottlakók beállhassanak garázsaikba, legalább időkorlátozással engedjék meg, s ne másokat nyomorítsanak meg kisajátításokkal!
További infó: http://www.szeretgom.hu