Demonstratív sajtótájékoztató 27-én a Dráva utcában!



A Dráva utcában épült botrányos járda- bicikliút miatt, a Magyar Kerékpárosklub Észak-pesti szervezetének kezdeményezésére az MK demonstratív jellegű sajtótájékoztatót tart január 27-én, kedden délután 3- kor a Dráva utca- Kárpát utca sarokra.. Letakarjuk a járda- bicikliút táblát és egy nemzeti színű szalag összevarrásával ünnepélyesen bezárjuk a létesítményt, és bemutatjuk, milyen olcsóbb és jobb fejlesztések valósulhattak volna meg a szakmai tanácsainkkal.
Kb. fél óra lesz, gyertek minél többen, szükség van rátok!!

Miért? Novemberben a Kerékagyról kellett megtudnunk, hogy bicikliutat építenek a járdán. Kiderült, hogy a sarkon épülő irodaházat kötelezték az építkezésre, az ügy pedig „elveszett” a városházán, ezért az MK sem tudta megakadályozni. December végére meg is épült a bicikliút, szörnyű minőségben, veszélyeztetve a gyalogosokat, a bicikliseket, és kivágva a lakóházak előkertjeit. Nézd meg az MK ÉP képtárát>>>
Tiltakozó leveleinkre nem érkezett válasz, azóta Merker Dávid helyi képviselő és a fővárosi Városüzemeltetési Bizottság tagja levelet írt az ügyben Hagyó Miklósnak.

Elutasítjuk, hogy 2008-ban, az Alkotmány utcai biciklisáv évében olyan „fejlesztések” történjenek Budapesten, amik csak akadályozzák a biciklis és gyalogos közlekedést, és egy jó hálózat kialakítását. A jövőben folyamatos veszélyhelyzet várható a jobbhorgokban és a troli megállókban. A bicikliút pedig már most úgy néz ki, mintha 10 éve nem nyúltak volna hozzá.

Meghívtuk a környék lakóit, a közeli Berzsenyi Gimnázium tanulóit és tanárait, és várunk minden bringást, hogy megmutassuk, hogyan kell közlekedni egy nagyvárosban, az úton. Gyertek ti is, mutassuk meg, hogy nem kérünk ebből többé! Csatoltam a plakátot, ha segítenél, töltsd le, terjeszd! Nyomd a hírt mindenfelé, autós ismerőseidnek meg mesélj róla, miért tekersz az úton:)

(a szendvicseket meg csak a sajtó után ér megenni:)

CsatolmányMéret
Drava utcai_plakat.pdf228 KB
gyalogok, trolira várók, beláthatatlan kanyargás. közlekedés budapest 2008

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
lajhár képe
lajhár
1 cs, 2009-01-22 21:39

Meglehetős mennyiségü kerékpáros nyolctól négyig dolgozik. Másfél órával korábban lelépni azért nem olya egyszerü...ha ötkor lenne, többen elmennének. Így nekem se jó.

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

hf képe
hf
2 p, 2009-01-23 00:06

Ismerjük a problémát, de egyrészt a sötétedés, másrészt a sajtó miatt muszáj volt erre az időpontra tenni. Ha későbbre tesszük, nem kerül be az esti hírekbe. :( sajna, ez van.

hf, aki arra fordítja a szabadidejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen

proof88 képe
proof88
3 p, 2009-01-23 10:57

Viszont már később sötétedik! Pl fél 5 körül délután még alig sötétebb az ég! xD

http://people.inf.elte.hu/proof88

Tomacher képe
Tomacher
4 p, 2009-01-23 13:53

De az már legfeljebb a késő esti hírekben lesz benne, és nem kap akkora publicitást

------------
Life is Random

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
5 cs, 2009-01-22 22:15

For your information:
A "gyalog- és kerékpárút" táblák most is le vannak takarva, ebből arra következtetek, hogy a kerékpárút hivatalosan még nincs átadva.

Valószínüleg a gány módon lefestett zebrák miatt. A zebrák felfestését nem marták fel, csak felülfestették valami fekete vízfestékkel, ráadásul esőben. A fekete festék jórészt lekopott. Ráadásul van, ahol a szaggatott sárga csíkot sem festették a zebra mellé.
Ennél veszélyesebb az úttest, amit teljesen átfestettek egy középső 5. kanyarodósáv miatt. Ezt is ugyanazzal a fekete festékkel festették felül, ami helyenként teljesen lekopott. Este esőben csak azok tudják, melyik záróvonal választja el a szembeforgalmat, akik ismerik az új felfestéseket. Akik meg nem, könnyen szembe találhatják magukat egy másik autóval.

Normális országban az útburkolati jeleket magas nyomású berendezéssel leradírozzák az aszfaltról. Olcsóbb megoldás, mint havonta újra felülfesteni, persze annál drágább mint ami most van.

sh képe
sh
6 cs, 2009-01-22 22:16

én ott leszek
nekem pont jó is az időpont mert akkor tájt járok arra így még kitérőt se kell tennem :)

RoGeR képe
RoGeR
7 cs, 2009-01-22 22:49

Riadóláncra!

---
Bringasávot a Nagykörútra!

dorcssa képe
dorcssa
8 cs, 2009-01-22 23:32

Igaz nekem egy óra oda az út, de mivel 5-től van angolom, még éppen belefér az időmbe, és vizsgaidőszakban úgyis keveset bringázom, szal igyekszem ott lenni. Azért ha zuhogó eső lesz, inkább kihagyom, elég akkor elázni, amikor muszáj kimenni. :)

'One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all and in the darkness bind them'

urga képe
urga
9 cs, 2009-01-22 23:36

Igyekszem ott lenni.

PTeker képe
PTeker
10 cs, 2009-01-22 23:37

+1 sajnos de lélekben ott leszek és támogatom

urga képe
urga
11 p, 2009-01-23 00:08

"azóta Merker Dávid helyi képviselő és a fővárosi Városüzemeltetési Bizottság tagja levelet írt az ügyben Hagyó Miklósnak."

Jó levél (válaszoltak rá?)

aron képe
aron
12 p, 2009-01-23 00:57

HA-HA-HA
(= nem tudok róla, gondolom Dávid szólt volna, ha igen.)

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

aron képe
aron
13 p, 2009-01-23 00:56

gyertek, nagyon jó lesz:)

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

bocmok képe
bocmok
15 p, 2009-01-23 01:43

Mini OFF
Legyen saját bringsávod lézerrel. 8)
Bringasáv

aron képe
aron
16 p, 2009-01-23 03:09
Forci képe
Forci
17 p, 2009-01-23 11:11

Ez tök jó! Hol lehet kapni? Komolyan, tudja valaki?

addisz képe
addisz
18 p, 2009-01-23 02:37

Ha minden jól megy én is ott leszek veletek!

________________________________________
Nyekergő pedál, sok-sok matrica, gyönyörű rózsaszín bukó. Felfele lihegve, mindig. - ez én, addisz

városjáró képe
városjáró
19 p, 2009-01-23 03:32

A bringaút is fontos lenne (tényleg vicc, amit ott csináltak), de nem csak ez ott a baj. Átalakították az egész Dráva közlekedési rendjét. Többek között pl a Dózsa felőli balkanyarokat is megtiltották egészen a Pannóniáig. Amit persze nem tart be senki épeszű ember. Úgy lett szar ez az egész terület, ahogy van. És? Le fog mondani bármelyik fővárosi közl. ügyosztályos csinovnyik? Nem! Akkor meg? Dózer kell ezeknek, nem sajttáj.

Perillustris képe
Perillustris
20 p, 2009-01-23 11:01

Miért kéne bárkinek is lemondani? Te talán nem tudod, hogy a képviselők nem kötelesek érteni ahhoz, amiről döntenek?

városjáró képe
városjáró
21 p, 2009-01-23 11:08

Na jó, hát a bűnözöi jogértelmezés mindig is távol állt az igazságtól...
:)
:(

lajhár képe
lajhár
22 p, 2009-01-23 11:18

"A farkas és a bárány nem értenek egyet a szabadság fogalmának meghatározásában."( Carl Sandburg)

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

Cseya képe
Cseya
23 p, 2009-01-23 23:26

"A mocsár lecsapolásáról nem a békákat szokták megkérdezni."

Kóka János

lajhár képe
lajhár
24 p, 2009-01-23 23:39

Jellemző szemlélet. A béka meg a mocsár persze rossz, sötét, középkori, primitív. Ááá, hagyjuk, utálom a politikát... A két mondás közötti intellektuális különbség (nem beszélve emberségről, bölcsességről és humorról) mindennél többet mond. Ilyen alakot kár szidni: a szavaiból, gesztusaiból minden kiderül. Ha hozzáteszel valamit, csak higítod.

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

er13a18 képe
er13a18
25 szo, 2009-01-24 16:16

viszont a béka megszerzéséhez, le lehet "csaploni" a tavat, Béláim! :D

vaandor képe
vaandor
26 p, 2009-01-23 05:37

"I'll be there for you..."

(When the rain starts to pour? Hm... talán keresek másik nótát.)
:-)

- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."

vaandor képe
vaandor
27 p, 2009-01-23 05:42

Egyébként remélem, hivatalos meghívást is kapott az eseményre
- a beruházó
- az engedélyező hatóság
- a polgármester
- a hagyómiklós (azt ígérte, jövőre is eljön...)

- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."

Oversize Load képe
Oversize Load
28 p, 2009-01-23 07:28

2 hete kivettem szabit 27-re. Ritkán vagyok beteg, sajnos most sikerült valami vírusos nyavalyát összeszedni. 39 fokos lázam van, nagy valószínűséggel nem tudok ott lenni :( Valaki dobja fel a youtube-ra pls, thx.

dobermann képe
dobermann
29 p, 2009-01-23 09:41

nagy gond,ha bringanélkül megyek?
Igy tudnám csak megoldani,de a viselkedésem egyértelművé teszi azt,amit képviselni szeretnénk!

Tradicio és Minőség! 1954-ota :D

aron képe
aron
30 p, 2009-01-23 10:32

gyalogosokkal is kicseszés szóval nem

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

dova képe
dova
31 h, 2009-01-26 14:46

:)

+1 :) az aláírásért

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

Tomacher képe
Tomacher
32 p, 2009-01-23 10:41

lélekben veletek leszek!

------------
Life is Random

zsempi képe
zsempi
33 p, 2009-01-23 11:53

én szerintem le tudok lépni. meg ott lakom, tehát látom mi van. gyász... ott a helyem

http://zsempi.blogspot.com

aron képe
aron
34 p, 2009-01-23 16:48

dejó, itt laksz? nem akarsz csatlakozni hozzánk? nagyon kellenek az emberek!

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

dova képe
dova
35 h, 2009-01-26 14:48

Ha ablak rálátás van, akkor még videjót is nyomhattok onnan!
Tanulmányfélét a forgalomról?

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

dobákpeti képe
dobákpeti
36 p, 2009-01-23 12:14

Terjesszétek Facebookon is a demó hírét:
itt lehet csatlakozni, majd megosztani

A köpönyeg.hu szerint nem ígérkezik túl rossz idő...

dobákpeti
"Why don't you ask the kids at Tiananmen square?
Was fashion the reason why they were there?"

petiBlog

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
37 p, 2009-01-23 12:49

Tisztelt szervezők. Azt értem, hogy a mostani helyzet rossz. Az lenne a kérdésem, mit javasolnak, mit lehetne a már felépült úttal tenni?

dobákpeti képe
dobákpeti
38 p, 2009-01-23 13:03

Vissza kell minősíteni annak ami: járdának.

dobákpeti
"Why don't you ask the kids at Tiananmen square?
Was fashion the reason why they were there?"

petiBlog

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
39 p, 2009-01-23 13:37

Értem, de mi legyen a zöld terület kárára megépített új járdával?

Rav Antal képe
Rav Antal
40 p, 2009-01-23 14:11

Nevezzük ki azt úttestnek, a régit meg bicikliútnak, had lássuk hogy boldogulnak rajta! :)

Esetleg felszedni és visszaparkosítani? A költségét természetesen a felelősökön leverni.

Pray for atheism.

Zsurmi képe
Zsurmi
41 p, 2009-01-23 14:37

Elbontani.

-
Zsurmi

Böbebaba képe
Böbebaba (nem ellenőrzött)
42 p, 2009-01-23 14:40

Miért zavar titeket ott az a bicikli út. Nem kötelező használni a KRESZ szerint sem. Ha visszaminősítik járdának, ugyanott tartunk, mint most.

Tomacher képe
Tomacher
43 p, 2009-01-23 14:45

Nem, ha ebből botrány lesz, akkor talán nem épül több ilyen rossz megoldás. ez itt a lényeg!

------------
Life is Random

Kuku képe
Kuku
44 k, 2009-01-27 01:06

plusz hegy

--------------------------------

Lépj be a SZAKszervezetbe! :)

hf képe
hf
45 p, 2009-01-23 14:59

Kedves Böbebaba!

Azokon a helyeken sem volt kötelező, ahol a halálesetek történtek.
Ebben az infrastruktúrában előre kódolva ott van a baleset! Tök mindegy, hogy kötelező vagy nem.

hf, aki arra fordítja a szabadidejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen

aron képe
aron
46 p, 2009-01-23 16:56

plusz a mindennapos konfliktus gyalogosok-biciklisek-autósok között. ha az úton megyünk azért, ha a bicikliúton, azért.

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

Böbebaba képe
Böbebaba (nem ellenőrzött)
47 p, 2009-01-23 17:51

Én úgy látom, hogy ha a kereszteződésnél lassítasz, akkor nem fog elütni a kanyarodó autó. Szerintem ennyi a titka. Lehet, hogy lesz, akit el kell engedned, de a gyalogosok is megoldják valahogy. A város meg már csak ilyen, időröl időre lassítani kell. Szerintem.

Böbebaba képe
Böbebaba (nem ellenőrzött)
48 p, 2009-01-23 17:55

Persze ezt csak az látja át teljesen, aki autót is vezet, a gyerekeket nem árt erre külön megtanítani.

aron képe
aron
49 p, 2009-01-23 18:00

nem igazán értem ezzel mire gondolsz.
amúgy itt is sok alkalmi autóhasználó van, szóval van rálátásunk a dologra.

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

hf képe
hf
50 p, 2009-01-23 18:01

Meglepődnél, milyen sokan vezetnek autót az itteni emberek közül.

hf, aki arra fordítja a szabadidejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen

SzCiklon képe
SzCiklon
51 v, 2009-01-25 20:58

Kedves Böbebaba!
Én gyökkettővel biciklizem, ezer éve autót is vezetek, az ilyen bringagyalogokon rendszeresen ki óhajtanak vasalni annak ellenére, hogy lassítok minden egyes kereszteződésnél, ami gyakorlatilag egy beteg teknős tempóját teszi számomra lehetővé.
Valóban, ne tüntessünk, és hagyjuk, hogy megint valami oltári f..ságra dobjanak ki egy csomó pénzt azok, akik egy csomó pénzt visznek haza azért, hogy bármiféle felelősség nélkül baromságokat csináljanak...

http://www.facebook.com/profile.php?id=1577723032

Neelix képe
Neelix
52 h, 2009-01-26 18:28

tipikus:( azt hiszi kedves Topiktárs, hogy aki bringázik, az nem is látott még autót belülről? nevetséges...

----
A helyzet reménytelen, de nem súlyos.

aron képe
aron
53 p, 2009-01-23 17:56

a közlekedés nem arról szól, hogy mindig vmi miatt veszélyhelyzetbe kerüljéll, vagy lassítsál, és újra elindulj. menni kell. plusz lassítani sem kéne, mert az autós köteles lenne megadni az elsőbbséget. de mivel nem is tudja, hogy érkezel, mert el vagy szeparálva. nem is adja meg.

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

Böbebaba képe
Böbebaba (nem ellenőrzött)
54 p, 2009-01-23 18:11

"a közlekedés nem arról szól, hogy mindig vmi miatt veszélyhelyzetbe kerüljéll, vagy lassítsál, és újra elindulj."

Nem értek egyet. A közlekedéshez, főleg városban, hozzá tartozik hogy lassítasz, gyorsítasz. Az egyik legegyszerűbb szabály, a jobbkéz szabály is erről szól. Mindenki lassít, ha kell, meg is áll, aztán mindenki biztonságosan haladhat tovább. Persz, az autósoknak is kényelmesebb lenne autópályán közlekedni, de városon belül kompromisszumot kell kötni.

Zsurmi képe
Zsurmi
55 p, 2009-01-23 19:52

Persze forgalmi okból lassítani!

De amikor elsőbbsége van a bringásnak (mivel ő egyenesen megy, az autós kanyarodik), akkor miért kéne lassítania? Ez nem tartozik hozzá! Ez a rossz infrastruktúra!

Pont olyan, mintha a 2. sávból kéne kanyarodni, miközben a szélsőben egyenesen kell/lehet menni. A szélső sávban haladó meg lassítson, figyeljen. Fenéket!

-
Zsurmi

Kuku képe
Kuku
56 k, 2009-01-27 01:03

Én ugyanígy tiltakoznék, ha az autómmal 90 fokos kanyarokat kellene bevennem egy autópályán, és erre költenék az adómat.
Egy bringasávon megadják az elsőbbséged, de ott is figyelned kell. Egy váratlan és/vagy beláthatatlan bringaúton viszont már csak az egyik félen múlik az egész, emiatt a baleseti kockázat hatványozott.
Bénán sarkítva: ha az egyik fél 1:1000-hez hibázik, és a másik fél 1:500-hoz, akkor 1:500000 a baleset esélye az 1:500 vagy 1:1000 helyett.
Látni és látszani. A legfontosabb szabály. Tervezőknek is.

--------------------------------

Lépj be a SZAKszervezetbe! :)

Kuku képe
Kuku
57 k, 2009-01-27 01:17

De nem felesleges kompromisszumot.
A kompromisszum lényege az ésszerűség és az arányosság. A kerékpáros infrastruktúra tervezésénél minden szakirodalom szerint az egyik legfontosabb szempont a gyorsítások és lassítások minimalizálása. Persze van ahol ez elkerülhetetlen, de ha mindenkinek olcsóbb és biztonságosabb egyszerre a kerékpársáv, akkor talán ezt nevezhetjük ésszerűnek.

--------------------------------

Lépj be a SZAKszervezetbe! :)

hf képe
hf
58 p, 2009-01-23 17:58

Saját szempontodból igazad van. Mások szempontjából nincs. Statisztikailag kimutatható, hogy az ilyen bringautakon történik a legtöbb baleset.

Mi ilyen altruisták vagyunk: bár mi magunk általában nem járunk rosszul kialakított bringautakon, mégis fellépünk ellene. Leszarhatnánk a többi bringás érdekét, de nem tesszük.

hf, aki arra fordítja a szabadidejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen

lajhár képe
lajhár
59 p, 2009-01-23 18:10

Minek az óvszer, egészséges emberrel kell szeretkezni, és időben ki kell húzni. A szex már csak ilyen...

Hotyhogy képe
Hotyhogy
60 p, 2009-01-23 18:45

"...ki kell húzni."

Vigyázz, mert jöhet Lord, nehezményezni a férfi-központú mentalitást. Le kell jönni róla. :)

Perillustris képe
Perillustris
61 p, 2009-01-23 18:17

Sőt, ha otthon maradsz, még nagyobb biztonságban vagy.

Arról van szó, hogy az út úgy van megépítve, hogy bele van kódolva a súlyos baleset lehetősége, leginkább a kerékpáros kárára, hiába megy szabályosan.

Böbebaba képe
Böbebaba (nem ellenőrzött)
62 p, 2009-01-23 18:20

(Nem tudok mindenkire egyenként reagálni, inkább ide írom.)

Mész a bicikliúton, balra nézel. Ha a kereszteződésnél az autó eléd, vagy melléd fog kerülni, akkor csak akkor lát, ha külön jobbra néz kitekert nyakkal. Ilyenkor lassítasz/megállsz/elengeded. De valószínüleg az autó is meg fog állni.

Ha a kereszteződésnél te az autós előtt leszel, látni fog, a gyalogost is így veszi észre.

Ilyen egyszerű. Aki vezet, tudja, aki nem vezet (gyerekek) azoknak meg kell tanítani. Én erre gondoltam.

deniel képe
deniel
63 p, 2009-01-23 18:30

Ha a kereszteződésnél te az autós előtt leszel, látni fog, a gyalogost is így veszi észre.

bizonyára.... a ghostbike-ok is arra figyelmeztetnek hogy ott villám csapott egy bringásba...

Joe Forster/STA képe
Joe Forster/STA (nem ellenőrzött)
64 p, 2009-01-23 20:01

Az autós nem fog jobbranézni, mert az ilyen kereszteződések nagy részében nincsen sem tábla, sem villogó lámpa, sem felfestés, ami jelezné, hogy bicikliúton fog átkanyarodni.

A kamionos meg nem is tud jobbranézni, mert folyamatosan a holtterében vagy. Mielőtt kanyarodna, a párhuzamosan haladó bicikliúton közlekedő biciklivel túl távol vagy az úttesttől és nem látszol a visszapillantótükörben, amikor már kanyarodik, akkor meg a felépítmény miatt nem tud jobbranézni. Ezért is szándékoznak az idén (?) kötelezővé tenni a holttértükröt az EU-ban.

Miután a Könyves Kálmán körút#Kőbányai út sarkon (az egyik budapesti TOP10-es halálkereszteződés biciklisek számára) pár éve majdnem kilapított egy kamion, mindig nézek balra. Az eredmény maximum annyi, hogy legalább tudom: le kell lassítanom, mert valószínűleg nem adják meg az elsőbbséget a kanyarodók. És valóban: általában nem adják meg.

A gyalogos lassan halad, nem "robban be" a kereszteződésbe, könnyebben megáll és "visszatolat", és ezért az autós is könnyebben veszi észre.

Tapasztalat hiányából adódó rossz premisszákból rossz következtetéseket vonsz le. Nem csoda.

hf képe
hf
65 p, 2009-01-23 20:15

Megpróbálom még egyszer elmagyarázni.
Igen, igazad van, így kell csinálni. De azért kell így csinálni, mert rosszul van megcsinálva az út.

Régen én is így csináltam. Bringaúton mentem és ahol nem volt, járdáztam. Nem tudom mennyit bringázol, és milyen rendszeresen. Én kb. 2 évig napi 24km-nyi "balra nézek és megnézem hogy elengednek-e" után meguntam. Meguntam, hogy másodrendű állampolgár legyek, akinek sosem adják meg az elsőbbséget, és állandóan az életét veszélyeztetik.

És akkor kipróbáltam (szépen, fokozatosan), hogy lemegyek az útra. Az életem egyszerűbb lett. Hirtelen nem egy számkivetett voltam, hanem természetes része a forgalomnak. Az autókkal való természetes félelem eltűnt, ahogy megtanultam a forgalomban biztonságosan közlekedni. Nem mondom hogy minden tökéletes, de sokkal-sokkal jobb az úton menni. Egyszerűen, mert a forgalom logikája ezt kívánja meg.

Nagyjából mindenkinél így zajlik le a változás. Te még az első fázisnál tartasz. Ezzel semmi gond nincsen, mindenki így kezdi. Én is, Te is, meg úgy általában senki nem az útra születik, döntéshozóink a járdás infrastruktúrával pedig sugallják, hogy ott menjünk.

Most kérlek, olvasd el még egyszer, amit írtam, és próbáld megérteni.
Ha nem sikerült olvasd el még egyszer, és még egyszer. Ha sehogy sem sikerül, az sem baj, majd valamikor Te is meg fogod érteni. Addig is csak fogadd el, hogy nem mindenkinek az a véleménye, mint Neked.

Részemről nem kívánok a témában több időt eltölteni.

hf, aki arra fordítja a szabadidejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen

Böbebaba képe
Böbebaba (nem ellenőrzött)
66 p, 2009-01-23 21:27

Csak annyit árulj el még kérlek, hogy hány éves korodban tértél át az úttestre.

aron képe
aron
67 p, 2009-01-23 22:04
aron képe
aron
68 p, 2009-01-23 22:03

ha arra akarsz kitérni, hogy oké, egy 30 éves tekerjen az úton, de a gyereknek/fiatalnak a járdán a helye, akkor nagyon tévedsz. elvileg nem tudja felmérni a helyzetet, ami egy másik megoldásban várná, ezért inkább tévelyegjen hamis biztonságérzetben? vagyis haljon meg, kerülgessen, vagy üssön el gyalogosokat, kutyákat, menjen el a kedve az egésztől?? kösz, nem.

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

j_gergo képe
j_gergo
69 p, 2009-01-23 22:14

Én speciel 18 éves korom körül kezdtem városban, közúton biciklizni, pont, amikor autót vezetni tanultam. A bringautakat használtam, de akkor még (régi szép idők), sokkal kevesebb volt, így aztán nagyrészt úttesten mentem. És csodák csodája, ott is lehetett haladni.

A gyerek (12 éves) nyilván ne a Hungárián kezdje a közúti kerékpározást, de talán az üdülő környékén a forgalomcsillapított kisutcákban már gyakorolhatja a jobbkézszabály és a macisajt tábla rejtelmeit, aztán jöhet a város. Persze jóval nagyobb biztonságban lenne, ha az iskolában már tanítanák a közlekedési ismereteket. Talán egyszer azt is elérjük.

Oversize Load képe
Oversize Load
70 p, 2009-01-23 22:17

Ott tanultam bringázni. Vidéki városban kisforgalmú mellékutcában a boldog nyolcvanas években :)))
Évekkel ezelőtt, amikor felhoztam Pestre a bringámat járdáztam kb. 3 kilométert. Majd visszataláltam a megszokott helyemre.

SzCiklon képe
SzCiklon
71 v, 2009-01-25 21:03

Én vagyok a szadistaanya, mert a 8 éves gyerekem, ha nem főútvonalon vagyunk, szigorúan mögöttem teker, az úttesten. A főútvonalon kénytelenek vagyunk járdázni, utáljuk is.

http://www.facebook.com/profile.php?id=1577723032

aron képe
aron
72 p, 2009-01-23 21:15

látszik, hogy nem szoktál pesten biciklizni. javaslom, hogy próbáld ki (talán még rá is szoksz:). lényeg, hogy ez a dolog nem így működik. én a bajcsyn másfél év kontans szopás után jöttem le az útra, pedig az ottani járda bicikliút tényleg nagyon fullos ki van díszítve.

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

dova képe
dova
73 h, 2009-01-26 15:01

Bazzz!
Nem is dicsekedtél még, hogy lejöttél a szerről... :lol:

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

Oversize Load képe
Oversize Load
74 p, 2009-01-23 22:22

"Aki vezet, tudja, aki nem vezet (gyerekek) azoknak meg kell tanítani."

Ebben egészen biztos vagy? Aki nem vezet az gyerek? Tetszene, ha visszakérdeznék: Szőke vagy, Böbebaba?

SzCiklon képe
SzCiklon
75 v, 2009-01-25 21:04

Nono, ezt kikérem magamnak!!! :-))))
(légyszi olvasd el a névtelen trollok hsz-eit, általában férfiak és Istenem, de hülyék!)

http://www.facebook.com/profile.php?id=1577723032

lajhár képe
lajhár
76 v, 2009-01-25 21:12

A hülyeség nem csak járműhöz nem kötött, hanem nemhez sem :).

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

AttentoRedaz képe
AttentoRedaz
77 k, 2009-01-27 00:37

23 Km-re lakom a munkahelyemtől. 55-60 perc alatt teszem meg ezt a távot biciklivel, közúton. "Szerinted" mennyi idő alatt érnék be, és haza, ha az általad leírt módszerrel, minden keresztutcánál megvárnám, hogy az autók elfogyjanak?

"Aki vezet tudja"

Naná, hogy tudom, teherautót vezetek, amiből nem látni ki jobbra-hátra. Folyamatosan szívatnak ezekkel a bringagyászokkal, próbáld ki egyszer, milyen érzés vakon ráfordulni egy ilyenre. Előbb félig át kell menni a szembe jövő sávba, és úgy fordulni rá jobbra, hogy a bringasávot már derékszögben keresztezzem. Így látni csak rá a jobb oldali ablakon. "Szerinted" rajtam kívül hányan csinálják még így?

_________________________

Priority for People, rather than automobiles

j_gergo képe
j_gergo
78 p, 2009-01-23 16:54

De, ha éppen nincs rajta haladást akadályozó gyalogos (fatörzs, sitteskonténer, stb), akkor kötelező. A rendőrség alapból bünteti az egyébként szabályosan, de az úttesten kerekezőket (saját tapasztalat), és legfeljebb utólagos kifogással lehet a büntetés alól kibújni.

És nem kéne a bringásokat se a járdára szoktatni, mert amint az ma is látszik, ott is járdán fognak menni, ahol nincs bicikliút felfestve.

A biztonságos és egyértelmű helyzet az, ha gyalog a járdán, jármű az úttesten megy.

Böbebaba képe
Böbebaba (nem ellenőrzött)
79 p, 2009-01-23 17:59

"De, ha éppen nincs rajta haladást akadályozó gyalogos (fatörzs, sitteskonténer, stb), akkor kötelező."

Ha nincs akadály akkor meg tessék tényleg kihasználni az üres bicikliutat. Megintcsak kihangsúlyozom: szerintem.

hf képe
hf
80 p, 2009-01-23 18:08

Én meguntam a vitatkozást, nézz meg néhány Koppenhágai videót, hátha az meggyőz.
Itt van pl. egy: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20081206/egy-kis-koppenhaga

hf, aki arra fordítja a szabadidejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen

j_gergo képe
j_gergo
81 p, 2009-01-23 22:04

Nagyon fárasztó ilyenekre válaszolni. Kb nulla helyismerettel írogatsz a közlekedésről bölcsességeket. A budapesti bicikliút-"hálózat" 100 méteres szakaszok darabjaiból áll, melyek között sokszor teljesen lehetetlen szabályosan haladni.

Egy példa (a többihez nézz szét az oldalon): A Kerepesin 50 méterre megszűnik a bicikliút, ott találom magam az út bal oldalán, járda sincs, és át kéne teleportálnom magam az úttest jobb oldalára (zebra nélkül), hogy 50 méter után újra visszateleportáljak a bal oldalra, és folytassam utam. Erre én azt mondom, hogy NEM HASZNÁLOM, mert nem lehet használni. Szakaszonként lehet, de én szeretnék a célomig gyorsan és biztonságosan elérni. Betartok minden egyéb szabályt, de ha az úttesten lehet haladni, a bicikliúton nem, akkor én jogot formálok arra, hogy az úttesten haladjak.

De sok hasonló helyzet van, MINDEN eddig épült városi bicikliúton. Ha messzebb nem tudsz elmenni, akkor javaslom, hogy tekintsd meg az Erzsébet-tér körül épített néhány méternyi bicikliút-csodát, és próbáld kitalálni, hogy honnan, hová vezet, és számold össze, hány veszélyforrást rejt.

Nem csak magunk érdekében sírunk, a Bajcsyra (amúgy rengeteg jószándékkal) épített biciklijárda például a gyalogosok és túristák életét keseríti meg azzal, hogy a forgalmas járdára ráterelték a bicikliseket.

Ha több évi tapasztalatgyűjtés, külföldi példák elemzése, és egy kísérleti projekt (Alkotmány u.) kiharcolása során kialakított állásponttal szeretnél vitatkozni, légyszíves saját véleményeden kívül még valamit mutass fel.

Böbebaba képe
Böbebaba (nem ellenőrzött)
82 szo, 2009-01-24 13:33

"Nagyon fárasztó ilyenekre válaszolni. Kb nulla helyismerettel írogatsz a közlekedésről bölcsességeket. A budapesti bicikliút-"hálózat" 100 méteres szakaszok darabjaiból áll, melyek között sokszor teljesen lehetetlen szabályosan haladni."

Nagyon sajnálom, ha nektek fárasztó egy fórumon olyasvalakivel beszélgetni, akinek ellenkezik a véleménye.
És most ne gyere nekem a Kerepesi úttal meg az Erzsébettérrel, mert most konkrétan a Dráva utcáról van szó, ami nem egy önálló 100 méteres szakasz, hanem becsatlakozik egy nagyon hosszú bicikliútba. Konkrétan ha a Dráva utca elején rámész az új bicikliútra, akkor csak bicikliúton haladva eljuthatsz nagy kedvencedhez, az Alkotmány utcához. És lehet hogy ez most nem olyan hosszú szakasz, de nehogy már azért ne építsék meg.

j_gergo képe
j_gergo
83 szo, 2009-01-24 14:26

1) Nem azzal van a baj, hogy más a véleményed, hanem azzal, hogy érveid kimerülnek a szerintem szó emlegetésével. Indokold meg, hogy az X millió forint elköltése, zöldterület kivágása, biciklisek jelentős lassítása, mint általad a fentiekben is elismert hátrányok mellett milyen előnyökkel jár ez a bicikliút. Sorold fel, érvelj, és akkor nem lesz fárasztó válaszolni rá.

2) Nem nagyon ismerem azt a helyet, mert nem arra lakom, és dolgom is ritkán van arrafelé, de a demonstráció alkalmával majd megszemlélem. Hasonló utakat látok viszont itt Budán (Széna tér környéke, Rakpart, Szilágyi E fasor, sorolhatnám), és csak konfliktusteremtésre és a biciklisek lassítására szolgálnak, valamint nap mint nap próbálnak elütni rajta.

Itt a képekről is nyilvánvaló, hogy BŐVEN volt mely az úttesten is a kerékpárosnak, akár sáv formájában is, egy többsávos úton a bicikliseket meg is lehet előzni, ha túl lassúak lennének, tehát mindenképpen felesleges a járdára kijelölni a kerékpárutat.

A kisgyerekek pedig eddig is használhatták a járdát (mint bármely más járdát) kerékpározásra, max 10 km/h sebességgel.

Amíg (feltételekkel, de) kötelező a kerékpárút használata, addig tiltakozunk. Az ott lakók, és a buszt használók pedig azért tiltakozhatnak, mert zöldterületet, zajfogó növényeket szüntettek meg, és a buszmegállók körül veszélyes helyzeteket teremtettek.

Böbebaba képe
Böbebaba (nem ellenőrzött)
84 szo, 2009-01-24 15:14

Azért hangsúlyozom, hogy szerintem, mert nekem ez a véleményem, de nyitott vagyok, ha meggyőznek az ellenkezőjéről. De ha fárasztó, és nem győzöl meg, azt is túlélem.

j_gergo képe
j_gergo
85 szo, 2009-01-24 15:28

Pedig elég érv hangzott el. És a sok billentyűkoptatás helyett sokkal jobb lenne, ha tennél próbát, most épp süt a nap: egy kör az úttesten, egy kör a bringaúton. Én nap mint nap bringázok (ha nem is pont ezen a szakaszon), és egy-egy bringaútnak, amin nem jártam, mindig adok egy-két esélyt. Általában hiába, mert használhatatlannak bizonyulnak.

Oversize Load képe
Oversize Load
86 szo, 2009-01-24 23:42

Aki adásra állt (folyton előkerül "szerintem") garantáltan nem nyitott PONT

HaggymaNévtelen képe
HaggymaNévtelen (nem ellenőrzött)
87 v, 2009-01-25 02:48

Javaslok egy tanulmány utat koppenhágába.
Képet még nem tudok feltölteni de egy két dolog elgondolkodtató.
A Városban elhanyagolható a gépkocsi használat, szinte csak kerékpár és tömeg közlekedés a kerékpáros létesítmények átlagban 2-3 kerékpáros szélesek 150 cm fellet! Dugó akkor van ha egynél több lámpaváltás alatt haladsz át a kereszteződésen kocsival.
A forgalmat a kerékpáros tempóhoz igazították, ha egy 20-25 km/órás sebességet tartasz zöld hullámot van. Vannak helyek ahol a kerékpáros sebességét korlátozzák.
A kerékpáros létesítményeken senki sem parkol (max. 20-50 cm DE A kerékpáros elfér mellete) max. a rakodás végéig.
Jobbra vagy balra kanyarodó autós türelmesen vár akár 4-5 percet míg tud kanyarodni a kerósoktól, és nem türelmetlen F..Z (még a taxis is!)

Csak a gépjármű forgalom rovására fejleszetenek közlekedési infrastruktúrát.

Ha nincs viszonyítási alapod, akkor csak vedd elő a józan paraszti észt és járj nyított szemmel és gondolkodj.

haggyma

Kuku képe
Kuku
88 k, 2009-01-27 01:32

Böbebaba!

Még sosem sikerült szakirodalommal meggyőznöm senkit aki hitt a járdabringautak biztonságában, de azért most is bedobom, hátha:

http://mek.niif.hu/01200/01210/01210.pdf
12. oldaltól pár oldalon át.

--------------------------------

Lépj be a SZAKszervezetbe! :)

lajhár képe
lajhár
89 k, 2009-01-27 01:46

Aki HISZ, azt nem lehet meggyözni:

Credo quia absurdum

http://en.wikipedia.org/wiki/Credo_quia_absurdum

Ezért lenne szerencsésebb, ha emberek nem HINNÉNEK az közlekedési infrastruktúrák jó vagy rossz voltában, hanem olvasás, személyes tapasztalat, tapasztalatcsere, GONDOLKODÁS útján véleményt alakítanának ki, ami viszont már nem hítt, hanem tudás. Csak ez sokkal nehezebb, mint megállás nélkül szajkózni, hogy "de szerintem...,de szerintem...,de szerintem...de szerintem...", miközben bármilyen józan érv úgy pattan le az illetőröl, mint gumilabda egy T34 ről. De tisztelem a hozzáálásodat és a türelmedet.

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

j_gergo képe
j_gergo
90 szo, 2009-01-24 14:31

"Konkrétan ha a Dráva utca elején rámész az új bicikliútra, akkor csak bicikliúton haladva eljuthatsz nagy kedvencedhez, az Alkotmány utcához."

Közben, ha jól emléxem, kétszer-háromszor csapnak el a rakparton a keresztező autók, egyszer verem be a fejemet a behajló ágba, van néhány teljesen értelmetlen derékszögű kanyar, a Dráva utca#Népfürdő keresztben pedig egy szörnyen kialakított zebra. És még sorolhatnám a karban nem tartott, csupa kompromisszummal kialakított bicikliutak előnyeit. Miből gondolod, hogy a mostani bicikliút karban lesz tartva télen-nyáron, ha az eddigiek nem?

Böbebaba képe
Böbebaba (nem ellenőrzött)
91 szo, 2009-01-24 15:08

Ne építsünk bicikliutat, mert úgysem lesz karbantartva. Gratulálok.

j_gergo képe
j_gergo
92 szo, 2009-01-24 15:34

Nem értem, min gúnyolódsz. Egy ilyen bringaút adott szakaszon mérve nagyságrenddel több veszélyes szituációt rejt magában: minden kapubájáró, buszmegálló, minden zebra és kereszteződés potenciális veszély, elhárítása többletköltség (egy bringasávhoz képest).

Természetesen ki lehet küszöbölni mindet, csak éppen gondolj bele, hogy mindez mennyi pénzbe kerül. Egy "demszky-karó" telepítése már sok tízezer forint, a kereszteződésekben kiemeléssel, piros festékkel lehetne az autósoknak jelölni, hogy bicikliút van, bele se gondolok, mennyi lenne a speckó tartós festék négyzetmétere. Mivel a festék már kopott, ezért jó okunk van feltételezni, hogy a később felmerülő problémákat sem fogják megoldani. Egy ilyen bringaút nem fenntartható. Még az alapvető avar-jég-hópucolást sem végzik rajtuk el, gondolom nincs pénz külön gépre, ami ilyen keskeny helyen pucol.

Légyszíves írd már le végre, milyen előnyöket nyújt ez a megépült megoldás?

Joe Forster/STA képe
Joe Forster/STA (nem ellenőrzött)
93 v, 2009-01-25 01:14

Csakis konkrétumok, semmi általánosítás:

1. Valóban nem tartják karban a bicikliutakat, a nagy forgalmúakat (külső körút, budai felső rakpart) sem. Ha nem hiszed, menj végig rajtuk magad.

2. j_gergo írta neked válaszul: ""Konkrétan ha a Dráva utca elején rámész az új bicikliútra, akkor csak bicikliúton haladva eljuthatsz nagy kedvencedhez, az Alkotmány utcához." Közben, ha jól emléxem, kétszer-háromszor csapnak el a rakparton a keresztező autók [...]"

Engem konkrétan ott, a felső rakparton ütöttek el. A sofőr folyamatosan a másik irányba nézett, mert az AUTÓforgalom onnan jött.

3. városjáró írta: "Ez kb olyan szar megoldást eredményezett, mint amilyet a Szépművészeti Múzeum oldalában található 20/30/105-ös megállónál lehet látni."

Konkrétan ott több alkalommal is majdnem elütöttem gyalogost, akinek vagy arról nem volt fogalma, hogy ott bicikliút van, vagy arról, hogy neki bicikliúton tilos bóklásznia. És természetesen mind fel volt háborodva, amikor szóltam, illetve a visszadumálása után leüvöltöttem a fejét. ;-)

Zsurmi képe
Zsurmi
94 p, 2009-01-23 19:53

Nekem a KRESZ alapján úgy tűnik, hogy csak gyalogos forgalom miatt.

Sőt a KRESZ szerint a kerékpárútról úttestre téréskor tolni kéne...

A saját tapasztalatom az, hogy a rendőrök leszarják. Büntethetnek, de nem foglalkoznak vele amíg okuk nincs rá.

-
Zsurmi

Hemü képe
Hemü
95 p, 2009-01-23 23:40

Ha a gyalog- és kerékpárúton a gyalogosforgalom akadályozna a továbbhaladásban, akkor mehetek az úttesten, egyéb esetekben meg nem tilos. Legalábbis a KRESZ sehol nem tiltja, csak a kerékpárút esetében.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

povi képe
povi
96 p, 2009-01-23 16:22

Erre mást nem lehet mondani: botrányos... :-(
(a bicikliút, nem a demonstráció! :-))
Remélem, nem épül többé ilyen sz*r.
Én ugyan nem használok sehol bringautat, csak zavar, amikor az autósok azt hiszik, hogy ott kéne mennem, és ezért mutogatnak, meg dudálnak.

kisember a hajóról képe
kisember a hajóról (nem ellenőrzött)
97 p, 2009-01-23 16:27

Mennék, de épp Bombayben vagyok. Itt egyébként nemhogy a bicikliutat nem ismerik, de semmilyen forgalmi jelzést. Ennek ellenére egészen jól boldogulnak. Hogy miért? Mert figyelnek egymásra.
Ha mennék, vinnék egy 90.000 tonnás hajót is. Az lenne ám a feltűnő! Veletek vagyok!

Hotyhogy képe
Hotyhogy
98 p, 2009-01-23 16:49

Mumbai ott lehet a közelben. Ott is kiköttök majd? ;-)

dobákpeti képe
dobákpeti
99 p, 2009-01-23 16:51

Mumbai=Bombay, nem? :)

dobákpeti
"Why don't you ask the kids at Tiananmen square?
Was fashion the reason why they were there?"

petiBlog

Hotyhogy képe
Hotyhogy
100 p, 2009-01-23 17:14

:)

Körülbelül tíz éve tértek át hivatalosan a szintén régi Mumbai elnevezésre.

Akkoriban vicces kacsák jelentek meg könnyed újságokban, hogy a népszerű Bombay mix csemegét is csak Mumbai mix néven engedi meg a törvény forgalmazni.

aron képe
aron
101 p, 2009-01-23 16:58

ne csináld már, ilyen béna alibit:)

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

dova képe
dova
102 h, 2009-01-26 15:08

Azért tuti neked lenne a legnagyobb csokibetétes nacid, ha mégis megjelenne. :)))

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

aron képe
aron
103 h, 2009-01-26 15:27

hát remélem a zongorát nem hozza:)

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

mcysh képe
mcysh
104 p, 2009-01-23 18:52

1-től vizsgáztatok. Majd rákapcsolok. :-)
===
bácsi a biciklin

lujka képe
lujka
105 p, 2009-01-23 22:30

ez jó. :D

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Forgass!
*CMS* RABIC
MK-KP: titkárnő

orsi__ képe
orsi__
106 p, 2009-01-23 23:19

Szerintem módosítsd az időpontot 3-ra és tedd át a helyszínt a Dráva utcába :)))
vagy egyéb ötlet: aki eljön a megmozdulásra az 5, a többiek 1 vagy aki nagyon akar felelhet (a kettesért) :) szerintem gyorsabban megúszod és még hasznos is a megmozdulás szempontjából:)

Vitéz képe
Vitéz
107 h, 2009-01-26 23:01

Szegény vizsgázók....én aznap vizsgázok kettőtől...együtt érzek velük...még jó hogy az én vizsgáztatóm nem siet bringaútbezárós-tüntetésre:-)

_________________________
"Ha nem baj én is megpróbálom,
Van célom és van irányom"

városjáró képe
városjáró
108 szo, 2009-01-24 12:15

Azért azt megkérdezném, hogy az építtetőknek mi járhatott vajon a fejükben? Jóideje tudott dolog ugyanis, hogy a bringások nem preferálják az ilyesfajta bringaút építésekett.
Olvasom, hogy a Városházán "elveszett" az ügy. Baszki, ilyen hogy lehetséges??? És mi az, hogy mindezek után nincs személyi felelős???

Kedvees Szervezők! Minden tiszteletem a tietek, hogy ahelyett hogy emigrálnátok ebből a balkáni koszfészekből, mégis inkább a harcot választjátok.

városjáró képe
városjáró
109 szo, 2009-01-24 15:08

Én sem vagyok egy éjjel-nappal tekerő, télen-nyáron kerekező valaki, de hogy ne szidjuk alaptalanul a biztonságosan bringázni szándékozókat, a helyismerettel nem rendelkezőknek elmondanám, hogy eddig a Dráván a Duna felé voltak balra kanyarodó sávok és volt egy parkolósáv is. Mindezt felszámolták, de ahelyett hogy mondjuk a parkolók helyére tették volna bringasávot, felQrták inkább a járdára - megszüntetve többméternyi zöldsávot is. Ez kb olyan szar megoldást eredményezett, mint amilyet a Szépművészeti Múzeum oldalában található 20/30/105-ös megállónál lehet látni.

mcysh képe
mcysh
110 v, 2009-01-25 19:01

Kikerült 40 plakát. De jó is lenne, ha legalább 40 embert bemozgatna.
===
bácsi a biciklin

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
111 h, 2009-01-26 14:10

Kedves plakátolós jóbarát. Nem lehetett volna azokat a nyomorult plakátokat 4 db celluxcsíkkal rögzíteni? Remélem a demonstráció után végigjárod a lépcsőházakat, és lesuvickolod a kapukról a ragasztót. Köszönettel egy lakó.

dova képe
dova
112 h, 2009-01-26 15:39

O-ó
Erre én is nagyon harapnék.
(még a cellux csíkkal is)
:upsz:

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

mcysh képe
mcysh
113 h, 2009-01-26 16:01

Megnéztük, hova tesszük a plakátokat, nem a provokáció volt a cél. Mindkét oldalán ragadós ragasztószalaggal rögzítettük őket, simán el lehet távolítani.
===
bácsi a biciklin

mcysh képe
mcysh
114 h, 2009-01-26 15:59

Természetesen a demonstráció után eltávolítjuk a plakátokat. Cserébe azt kérnénk, hogy addig ne tépkedjék le őket.
===
bácsi a biciklin

dova képe
dova
115 k, 2009-01-27 02:47

Ez így fajintos.
GRAT.

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

mcysh képe
mcysh
116 k, 2009-01-27 18:08

Kedves lakó!

Tőlünk telhetően eltávolítottuk a plakátokat. Ha valahol fent maradt volna egy, legyenek szíveek szólni, és holnap azt is leszedem.

===
bácsi a biciklin

Lakó képe
Lakó
117 cs, 2009-01-29 15:58

Kedves mcysh!

A plakátok valóban eltűntek. Most szeretnélek titeket megkérni, fáradjatok vissza a helyszínre, és a lépcsőházak kapuiról suvickoljátok le a ragasztót is.

Köszönettel, egy lakó.

mcysh képe
mcysh
118 cs, 2009-01-29 16:21

Kedves lakó! Mondja meg, legyen szíves, a konkrét házszámot: hol maradt fent a ragasztócsík?
===
bácsi a biciklin

Vitéz képe
Vitéz
119 h, 2009-01-26 23:03

Hogy lehet legközelebb ilyen plakátozásra jelentkezni? Mert én is kitennék egy párat szívesen ;)

_________________________
"Ha nem baj én is megpróbálom,
Van célom és van irányom"

aron képe
aron
120 k, 2009-01-27 01:31

északpesti vagyol? még lehetsz:) mert ezt az ép levlistán hirdettük meg.

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

Vitéz képe
Vitéz
121 k, 2009-01-27 22:48

Egy ideig belváros lettem majdnem, de aztán hazaköltöztem az albérletből...Szívesen lennék én minden, de a szívem a BME-környéke felé húz. Valszeg ott is lesz a paripáim istállója: Martos Flóra kolesz (reméljük összejön, ha nem akkor ismét bejárás:S)

Szóval engem bárki bárhova bármikor hívhat. LEgfeljebb épp nem érek rá.
_________________________
"Ha nem baj én is megpróbálom,
Van célom és van irányom"

Andris 2009 képe
Andris 2009 (nem ellenőrzött)
122 h, 2009-01-26 16:41

Tényleg veszélyes ez a szakasz, én pont a trolimegállóban ütöttem el egy gyalogost, nem mentem se gyorsan se lassan, gyalogos meg futott a troli után. Frontálisan ütköztünk, gyalogos sípcsontja megsérült, bringa és én megúsztuk.
Sokat jarok arra felé, legjobb ha a szomszédos Révész utcában teker az ember... nincs akkor forgalom. Ez a járda+gyalogosút vonallal elválasztva életveszélyes.

brm képe
brm
123 h, 2009-01-26 18:05

És akkor a kb. 1 hónapja felhúzott III. kerületi 50 méteres "bringaútról" ne is beszéljünk:

http://maps.google.com/?ie=UTF8&ll=47.531969,19.041715&spn=0.00293,0.004...

Lajos u. - Árpád fejedelem utca között a Nagyszombat utca mellett fut, érdemes megnézni!

aron képe
aron
124 h, 2009-01-26 20:02

mi? nincs képed?

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

brm képe
brm
125 h, 2009-01-26 20:47

Jelenleg még félkezű vagyok, esésem után februárig nem is szedik ki a titán csavarokat a kezemből :( Pont esés előtt láttam a kerékpárút táblát, gondoltam másnap visszamegyek lefotózni :S

Azóta egyszer láttam hévről, elég gyász. Igyekszem lefotózni mihamarabb de szerintem bárki más gyorsabb lesz nálam ezügyben.

mcysh képe
mcysh
126 h, 2009-01-26 21:08

Titáncsavar, óbazz... :-(
===
bácsi a biciklin

lajhár képe
lajhár
127 h, 2009-01-26 21:13

Olyannak kelett volna kirakni a plakátokat...

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

brm képe
brm
128 k, 2009-01-27 00:01

Igazából nem csavar, hanem 2mm vastag titán drót, a két nagyobb ujjcsontot rögzíti 2db, mégpedig úgy, hogy egymásra átlóssan keresztezve van "tűzve" a csontokba.

Én még nagyon olcsón megúsztam, kb. minden csúnyább törésnél kell tűzni, ha "diszlokálódott" azaz nem arra áll a cucc mint kéne. Láttam csuklóba, vállba, stb., na az komoly :)

Ne rakjátok ki a kezetek esésnél :D Majd csinálok posztot tanulsággal meg minden ha befoltoztam szárazbetonnal a lyukat ami megvezetett (margit híd máv állomás).

lajhár képe
lajhár
129 k, 2009-01-27 00:06

Nekem a vállamban volt egy tízcentis. Fasza volt!
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

aron képe
aron
130 k, 2009-01-27 01:33

"újabb áldozatát szedte a rosszul tervezett és nem karbantartott bicikliút budapesten - a bringások ezt is bezárják!"

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

brm képe
brm
131 k, 2009-01-27 12:32

Ugyanezt mondta ma reggel barátnőm is, hogy én vagyok az élő példa :D

Kár, hogy az adott szakasz (a "peron") jelenleg nem bringaút, hisz előtte ki van rakva a megszűnését jelző tábla (ezért nem fordulhatok a közútkezelőhöz sem).

gontar képe
gontar
132 k, 2009-01-27 12:44

hmm oda húztak egyet? nem is tudtam róla. na majd holnap reggel arra megyek és lefotózom. kíváncsi vagyok rá

Wilika képe
Wilika
133 k, 2009-01-27 11:57

Röhögni fogtok de... XIII. ker. ugye?
_____________________________
http://wilika.hu

aron képe
aron
134 k, 2009-01-27 13:47
mcysh képe
mcysh
135 k, 2009-01-27 13:49

Jaja. A Dózsa folytatása.
===
bácsi a biciklin

papicspeter képe
papicspeter
136 k, 2009-01-27 17:05

Csak most értem haza szigorlatról (5), szóval sajna nem tudtam elmenni :( Remélem sokan vagytok/voltatok!
-------------------------------------------------
Ezüst Merida, fekete bukó, és az alábbi Bagaboo:
http://www.flickr.com/photos/papics/3118074537/
http://papics.eu/

lajhár képe
lajhár
137 k, 2009-01-27 17:25

Én is rágom a kefét a melóhelyen. GRRRRR!!!

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

SzCiklon képe
SzCiklon
138 k, 2009-01-27 17:28

Lélekben én is veletek voltam. Sajnos fél ötig dolgozom, és kicsit ciki ha munkaidőben bringástüntetésen látnak a híradóban.

http://www.facebook.com/profile.php?id=1577723032

Kuku képe
Kuku
139 k, 2009-01-27 17:41

Ez nagyon rendben volt.
Egy biciklis média SWAT.
Ennyi tévést fotóst egy helyen... Szuperül megszerveztétek, a szalagvarrás, a zacskózás is kameraképes volt, de a két papírlap az oszlopon egyszerűen zseniális mélyhorog. Sinya szerint amiatt sajnos valakit kirúgnak az irodaház építtetőjétől.

--------------------------------

Lépj be a SZAKszervezetbe! :)

lajhár képe
lajhár
140 k, 2009-01-27 17:47

Viszont talán a jövőben kevesebb ember sérül meg és hal meg szar infrastruktúra miatt. Think positive! És készülj a trollokra :).
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

gaze képe
gaze
141 k, 2009-01-27 19:02

Így már értem.
Hát, a terv nem ez volt, a tény viszont tény: valaki szarul költött el pénzt. (az volt a terv, hogy azt mutassuk meg, hogy olcsóbban jobbat lehet építeni. Sőt, ennek azt a vonulatát se lenne hülyeség gazdasági lapokban vesézni kicsit, hogy ha már úgy is kötelező pénzt költeni, akkor azt lehet értelmesen is, olcsóbban is.)
Tehát a dolog nem a kárörömre irányult, hanem szimpla "szakmai" (gazdasági szempontú) kritika akart lenni.

Mondjuk ha most amiatt kirúgnak valakit az állásából mert belement egy ilyen kerékpárút kivitelezésébe... hát... nem ejtek könnyeket.

er13a18 képe
er13a18
142 k, 2009-01-27 18:06

a munkás nép képeket akar! :)

dobákpeti képe
dobákpeti
143 k, 2009-01-27 18:51

Mivel még mindig az irodában rohadok 20 kilométerre a helyszíntől, sajna nem lehettem ott, de - bízva Kükü ítélőképességében - így látatlanban is gratulálok!

Egyébként pedig az előbb mondták a RádioCafén, hogy a most kezdődő "Bolhacirkusz" című műsorban ez lesz a 2. téma, tehát kb 6 és 7 között foglalkozik majd a demóval a műsor.

dobákpeti
"Why don't you ask the kids at Tiananmen square?
Was fashion the reason why they were there?"

petiBlog

mcysh képe
mcysh
144 k, 2009-01-27 19:02
aron képe
aron
145 k, 2009-01-27 19:26

Olvassátok el, érdemes!
Hagyó Miklós válasza a képviselői levélre az ügyben.
indítsunk versenyt: ki emeli ki a legdurvább szöveget!
kezdeném: "A kihelyezett kerékpárút-táblák nem ártanak a kerékpáros közlekedőknek. Leszerelésük nem indokolt. A kerékpárút nem használhatatlan"

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

Tomacher képe
Tomacher
146 k, 2009-01-27 19:35

"A Váci úttól a Duna felé haladva gyakorlatilag nem jelent kerülőt vagy időveszteséget a kerékpárút igénybevétele az úttesthez képest, viszont nem az 50 km/h sebességű gépjárművek forgalmi sávjában kell haladnia a kerékpárosnak."
------------
Life is Random

bonnie képe
bonnie
147 k, 2009-01-27 19:44

"a magaménál jobb egészséget kívánok Neked."
mit mond erre a Hagyó-magyar szótár? sajnáljatok, léccilécci!
bonnie

aron képe
aron
148 k, 2009-01-27 20:41

amúgy kamu, hogy egyirányú lenne ez a bicikliút, mert kétirányban van kitáblázva!

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

j_gergo képe
j_gergo
149 k, 2009-01-27 22:45

Kiragadni nem tudnék. De az figyelemre méltó, hogy a levél elején elismeri, hogy a főváros jóváhagyta, a levél végén viszont arra hivatkozik, hogy a civil kontrollt a Kerékpárosklub gyakorolja.

Tekintve, hogy ti írtatok neki ebben az ügyben tiltakozó levelet, amint megtudtátok, hogy mi épül, némi ellentmondást vélek felfedezni a levél eleje és vége között.

„A beruházáshoz előírt többi közlekedési létesítmény (pl. kanyarodó sávok) helyigényét is figyelembe véve, mivel magánberuházáshoz kapcsolódó, korlátozott mértékű beavatkozásra volt lehetőség, a tervezők ezt a megoldást (egy oldali kerékpárút) javasolták.”

Magyarul: még a kanyarodósáv is fontosabb volt, mint egy harmadannyi helyet elfoglaló kerékpársáv.

gaze képe
gaze
150 k, 2009-01-27 22:53

"Amennyiben figyelemmel kísérted működésemet, tudod: hivatalba lépésem első pillanatától kezdődően azon munkálkodom, hogy Budapest környezeti állapotát (zaj- és légszennyezési mutatóin) javítsunk."

"Jövőre is eljövök - Hagyó Miklós, Stop Smog 2008.

Na ennyit a működéséről.
apropó: idén lesz ilyen jellegű hepaj?
Mer' igény az vóna rá...

Körte képe
Körte
151 k, 2009-01-27 19:03

kb 50 ember volt, annak a harmada sajtó.

De mi az a SWAT?

Tomacher képe
Tomacher
152 k, 2009-01-27 19:11

http://en.wikipedia.org/wiki/SWAT
------------
Life is Random

Körte képe
Körte
153 k, 2009-01-27 19:07

Most épült, a kerékpárosok pedig be is zárják. Egy rosszul megépített kerékpárutat zárnak be képletesen a Dráva utcában -- helyszíni beszámoló.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=22&cid=81733

-katka- képe
-katka-
154 k, 2009-01-27 19:20

Hamarosan lesz róla szó a radiocafén is (FM 98,6).

aron képe
aron
155 k, 2009-01-27 19:29

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki eljött, segített szervezni, ügyködni az ügyben, összevarrta a szalagot, hozta a zsákot, a kaját, beszédet mondott! nélkületek nem ment volna!

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

hf képe
hf
156 k, 2009-01-27 19:58

És köszi mindenkinek aki: plakátot ragasztott, plakátot szedett le, nyomtatott, meggyőzött másokat, úton biciklizett, 40millió forintos meggyőző plakátot készített, eljött!

hf, aki arra fordítja a szabadidejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen

Körte képe
Körte
157 k, 2009-01-27 19:53

„Megszüntették” az új kerékpárutat
Metropol 2009-01-27 15:30

http://www.metropol.hu/itthon/budapest/cikk/354443

Hemü képe
Hemü
158 k, 2009-01-27 20:39

"Jó példa erre a helyszíntől nem messze lévő Dózsa György úti buszsáv, amelyet a kerékpárosok is használhatnak."

Miva'? Direkt figyeltem a táblát hazafelé, és nem használhatom. Nem is használtam.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

bonnie képe
bonnie
160 k, 2009-01-27 20:44

Fuss neki mégegyszer! Használhatod, ha nem is végig..
bonnie

Hemü képe
Hemü
161 k, 2009-01-27 20:59

Akkor elnézést, biztos egy korábbi táblát néztem meg, aztán meg már nem.

_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /

Körte képe
Körte
162 k, 2009-01-27 19:56

Fejetlenség a kerékpárutaknál – letakarják a táblákat
[Belföld] 2009.01.27 13:11

http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=39128

hf képe
hf
163 k, 2009-01-27 20:00

Most jön a rádiócafés cucc, hangoljatok!

hf, aki arra fordítja a szabadidejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen

gaze képe
gaze
164 k, 2009-01-27 20:01

Ejha, már így felpörögött a mediawave?
Na, fasza ez :)

hf képe
hf
165 k, 2009-01-27 20:36

Nagyon jó volt a 40milliós plakátod! Ahogy felraktuk és ránkszegeződött 20 kamera......... hú, leírhatatlan.
És utána mindenki ezekről az összegekről beszélt!

hf, aki arra fordítja a szabadidejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen

gaze képe
gaze
166 k, 2009-01-27 22:17

a számok, azokat mindenki zabálja, mert egyszerű infó...

aron képe
aron
167 k, 2009-01-27 20:24

http://echotv.hu/index.php?akt_menu=72&newsid=95231

http://www.hirado.hu/Hirek/2009/01/27/18/Jardara_telepiteni_kerekparutat... - ez a regionális híradó volt negyed6-kor, második hír

ha vkinek megvan a filmes változat, tolja!

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

er13a18 képe
er13a18
168 sze, 2009-01-28 12:06

http://www.mtv.hu/videotar/?id=37129
02:04-től

aron képe
aron
170 k, 2009-01-27 20:55

na, háromnegyed órás műsor a cafén, hát hmm:)
gratula zoli, norbi, györgyi, jános, dávid!
és a tipikus autós kommentelők (fizessenek súlyadót,, bicikli már nem vasló a városba, stb) meg jól ki lettek osztva

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

AttentoRedaz képe
AttentoRedaz
171 k, 2009-01-27 22:40

Megvan-e ez valakinek, ill. nem tudjátok, hol lehetne letölteni? Sajna lekéstem.

_________________________

Priority for People, rather than automobiles

Tomacher képe
Tomacher
172 sze, 2009-01-28 10:41

"Vasló" ?

nem tudom, hogy sajtóhiba-e, de nagyon jól sikerült :-P

------------
Life is Random

aron képe
aron
173 k, 2009-01-27 21:03
RoGeR képe
RoGeR
174 k, 2009-01-27 21:04

TV2 nem adott hírt...

---
Bringasávot a Nagykörútra!

gaze képe
gaze
175 k, 2009-01-27 22:19

"leavatott"
ez de nagyon nagy :D

bios képe
bios
176 k, 2009-01-27 22:51

mónik és laccik! méreteink mekkorák voltak? :)

www.myspace.com/loudsociety

mcysh képe
mcysh
177 sze, 2009-01-28 16:15

Te egy két lábon, mit beszélek, két keréken járó kognitív disszonancia vagy. Egyfelől ez az aranyos futárszleng, másfelől a 20+ezres teksztrány cicaruci... Én már lemondtam arról, hogy megértsem a mai fiatalokat. :-)
===
bácsi a biciklin

lajhár képe
lajhár
178 sze, 2009-01-28 16:44

Ebben az esetben nem lenne rendjénvaló redukálni a kognitív disszonanciát. :).

Ádám
______ _______ ______ _______ ______ _________ ________

"Fear is the path to the dark side... fear leads to anger... anger leads to hate.. hate leads to suffering."

mcysh képe
mcysh
179 sze, 2009-01-28 20:35

Isten ments! Nekem így tetszik, ahogy van. Nem úgy értem. Na.

Wow, most látom, pontot teszel a szmájli mögé! De vagány! :-)!

===
[cukros]bácsi a biciklin

Wilika képe
Wilika
180 sze, 2009-01-28 20:48

Szerintem az egy kilógó fog :)
_____________________________
http://wilika.hu

mcysh képe
mcysh
181 sze, 2009-01-28 22:55

Szépségpötty.
===
bácsi a biciklin

er13a18 képe
er13a18
182 sze, 2009-01-28 17:12

főiskolai tanulmányaim kedvenc kifejezése :)

Wilika képe
Wilika
183 sze, 2009-01-28 17:22

Ilyenkor megnyugszom, hogy nekem csak olyanokat kell tanulnom, mint diszlokáció és tixotrópia... nem, inkább elkeserít, mert még mindig nem mondták meg nekem, hogy mihez fogok ezekkel kezdeni.
De a rojtos micellák továbbra is viccesek.
_____________________________
http://wilika.hu

mcysh képe
mcysh
184 sze, 2009-01-28 22:56

Te miért nem valami művészmédiasuliba jársz?
===
bácsi a biciklin

Wilika képe
Wilika
185 sze, 2009-01-28 23:01

Mert? (amúgy az volt az alapkoncepció, mert itt van nyomda-média szak... csak hát... na mindegy, órákat tudnám szidni a magyar oktatást, a tananyag összeállítását, miegymást)
_____________________________
http://wilika.hu

mcysh képe
mcysh
186 cs, 2009-01-29 00:16

Mert?
Már csak az új avatárod miatt is.
===
bácsi a biciklin

Wilika képe
Wilika
187 cs, 2009-01-29 00:25

Azzal még nem hatok meg egy diplomára való bizottságot. :D
Amúgy tőled irigyeltem meg a mozgó avatárt. :)
_____________________________
http://wilika.hu

mcysh képe
mcysh
188 cs, 2009-01-29 01:13

Megtisztelő, de az enyém a sokadik.
===
bácsi a biciklin

Wilika képe
Wilika
189 cs, 2009-01-29 01:28

De a leginspirálóbb. :)
(illetve Hemü egyik régebbi avatárja volt még komoly :) )
_____________________________
http://wilika.hu

lujka képe
lujka
190 sze, 2009-01-28 23:16

nekem is toplistás. :)

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Forgass!
*CMS* RABIC
MK-KP: titkárnő

gaze képe
gaze
191 sze, 2009-01-28 23:44

az egyik kedvenc reklámszlogenemben is benne van:

"Ennek a háznak a falai olyan jól védenek a kognitív disszonancia ellen, hogy Önnek nem is kell tudnia mi az!"

lord képe
lord
192 cs, 2009-01-29 01:07

Miért, én se tudom mi az a falai.

mcysh képe
mcysh
193 cs, 2009-01-29 01:12

Majdnem jó (egyes/többes)! :-)
===
bácsi a biciklin

AttentoRedaz képe
AttentoRedaz
194 sze, 2009-01-28 00:54

Néhány kép
_________________________

Priority for People, rather than automobiles