Százötvenmillió forint. Közel ekkora összeget hagy veszni a pécsi önkormányzat azzal, hogy lemond a Budai vám és a Kénes út között tervezett kerékpárút megépítéséről, s nem veszi igénybe a már megnyert pályázati forrást. A városvezetők szerint a pályázati győzelem kihirdetése óta plusz terhek is felmerültek, s Pécs költségvetése nincs abban a helyzetben, hogy mindezekre pénzt különítsenek el.
Pedig ősszel még azt közölték lapunkkal az illetékesek, hogy legkésőbb tavasszal elindulnak a munkálatok, s a kivitelezés közbeszereztetése is küszöbön állt már. Most, a 2009-es büdzsé tervezésekor azonban kiderült, hiába nyerte meg a város a pályázati pénzt, annak önrészét sem tudja előteremteni.
Soó László, a költségvetési bizottság szocialista elnöke a Pécsi Újság.hu-nak adott nyilatkozatában elismerte, valóban nem tudnak forrást biztosítani a fejlesztésre. Mint mondta, a 47 millió forintnyi önrészt még csak-csak elő tudták volna teremteni, a bicikliút megépítéséhez viszont telkeket is ki kellett volna sajátítani, s komplett közvilágítási rendszert létrehozni. Mindezek együtt már a százmilliós határt is átlépték volna, ezért a visszalépés mellett döntött a városvezetés.
Teljes cikk: http://www.pecsiujsag.hu/index.php?p=article&aid=14963












"A városvezetők szerint a
"A városvezetők szerint a pályázati győzelem kihirdetése óta plusz terhek is felmerültek..."
Amikor pályáztak, akkor is tudniuk kellett az említett felmerülő költségekről!
Egyvalamit nem tudtak akkor: Azt, hogy polgármester-választás is lesz! Kell a lé a kampányra!
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________
Kérdés, hogy ez
Kérdés, hogy ez járdázós bringaizé lett volna-e. Mert ha igen, lehet hogy jobb így...
hf, aki arra fordítja a szabadidejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen
Ez lesz a pécsiek legkisebb
Ez lesz a pécsiek legkisebb baja jövőre. Sajnálom, mert a kedvenc vidéki városom.
Kéne egy patch Pécsnek. Húezdedurvamiértnemtörlöminkábbki...
Az MK ilyen esetben nem tud
Az MK ilyen esetben nem tud segítséget adni? Ez egy nagyszerű lehetőség lenne szerintem,ahol meg lehetne mutatni,hogy egy kis ész felhasználásával egy olcsóbb és biztonságosabb a kerékpáros szempontjából előnyösebb infrastruktúra is kialakítható.
Az a legszomorúbb az ügyben,hogy egy másik pályázat viszont miattuk nem tudott nyerni,és félek a nagy kerópénz befagyasztás időszakában ez az összeg is máshová kerül.
----------------------
"All this (Bogotá's) pedestrian infrastructure shows respect for human dignity. We’re telling people, “You are important" - Enrique Peñalosa
Olcsóbb lenne a 66-os
Olcsóbb lenne a 66-os útról leszedni a felháborító bringával (és egyéb lassú izével) behajtani tilos táblákat és felfesteni két szép sárga csíkot, néhány kerékpáros piktogramot és voilà, probléma megoldva, költségvetés is rendben.
A tervezett bringaút a 66-os úttal párhuzamos lett volna, ha jól tudom akkor mindentől elválasztva, független bringaútként. Nem mondom, hogy ott nincs létjogosultsága, de a marha széles, egyenes 66-oson simán lehetne bringasávokat kialakítani anélkül, hogy az bárkinek is fájna.
Mellékesen nem a legjobb környéken futott volna a bringaút, este lehet hogy még akkor se tekernék rajta, ha kiépítenék a közvilágítást. Főúton békésebb arrafelé.
Zsoltee