Vonattal versenyeztek kerékpárosok szombaton, így tiltakozva az ellen, hogy elmaradt a Kaposvár és Dombóvár közötti vasútvonal rekonstrukciója; a 150 startoló biciklista közül 12-en előbb értek be a kaposvári vasútállomásra, mint a vonat, a legelsők 3 perccel előzték meg.
De legalább van új székház.
















Ők már rég megelőzték.
Ők már rég megelőzték. ;-)
http://images.uwinnipeg.ca/WCPI/images/gallery/railway.jpg
Jó hír, komoly hír, úgyhogy további vicces előzéses képeket az Off-ba csatoltam inkább.
__________________________________________________
Nem voltam ott ahol nem kellett lennem.
Nem tettem azt amit nem kellett tennem.
Csak nehogy eljusson az
Csak nehogy eljusson az autósfórumokra a dolog. Akkor panaszkodni fognak, hogy rendszeresen megelőzik őket a bringások, ezért még több városi autópálya kell Budapestre :-)
:D és mennyire így van.
:D és mennyire így van.
A helyi online médián az
A helyi online médián az első pár beszólásban megvolt már az autós fika.
Azért az tekintélyes
Azért az tekintélyes tempó!
Ha jól számolom, az első ember átlaga 50km/h körüli volt.
Csak nem tán K. Attilának hívták?
>---------------<
Piros CONOR paripán, időnként mellényben melynek hátán:
CMBP_0010000000001000
Semico
Nem, 39.6-os átlag kellett
Nem, 39.6-os átlag kellett ehhez a -3 perchez. Ez egy gyorsvonat volt csak, ami a két állomás között nem áll meg sehol...
És még tömegközlekedjen
És még tömegközlekedjen az ember, ha még a bringások is leelőzik a vonatot.
Egy TGV viszont már vonzó lehetőség lenne. Az meg egy ekkora országba felesleges.
nem felesleges, csak nem eri
nem felesleges, csak nem eri meg :)
de ha mondjuk elkezdenenk annak elonyeit kihasznalnai hogy europa kozepen fekszunk, es nem csak epp atvonul rajtunk egyik hadsereg a masik utan, akkor pl tok klassz lenne a kov 20 evben ha jarna erre tgv vonal :)
a vasuti teherszallitas nagyon klassz dolog (a vizi utan, de az ugye adott..) es ha mar a teher elmegy, elmegy a szemely is.
a ferenciek teren amugy is keresztul mega baghdad-london tengely... :)
szoval igen, vonatozni jo dolog.
Tényleg jó lenne.
Tényleg jó lenne. Free-wifivel, meg 220 aljzattal bőven el tudnék képzelni egy vonatozást!
Persze meg kell teremteni azt a plusz szolgáltatást, amiért az emberek inkább vonattal járnak, mint autóval.
Emlékszem, még a '90-es évek elején a vonatokon járt kiskocsival büfés. Ma semmi. Az ilyen apróságok nagyon sokat lendíthetnek a vonatozás megítélésén.
Persze az lenne a fő szempont, hogy a vonat ne késsen fél órákat, maximum 1-2 percet. Legyen kiszámítható. És az se ártana, ha pl. Debrecenből Győrbe nem kéne átszállni, tehát a pályaudvarok összekötése is megoldódna.
Úgy emlékszem, hogy tavaly
Úgy emlékszem, hogy tavaly nyáron még volt IC-n büfés.
A harmadik generációs IC-ken van 220, wifi viszont azt hiszem nincs.
üdv adamekp
Wifi annyira nem is
Wifi annyira nem is létfontosság. Talán németeknél akarják ezt bevezetni a vonatokra? Nem emlékszem pontosan.
... őőő mert az autóban
... őőő mert az autóban van 220 meg wifi? Ha vezetsz, hogy netezel? __________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...
Autóban egyrészt van
Autóban egyrészt van dolgom, másrészt hamarabb odaérek bárhova, mint vonattal.
Vonaton is lenne dolgom, ellenben lassabb, mintha kocsival mennék.
Elég lenne a lassújeleket
Elég lenne a lassújeleket felszámolni, néhol duplavágányosítani, 1500-2000 km drótot kihúzni és kiépíteni a Komárom-Székesfehérvár-Pusztaszabolcs-Cegléd vonalon egy Budapest elkerülőt, hogy az átmenő tehervonatok ne zavarjanak be az elővárosba.
A hazai vasút adottságai- még - jók, csak a pálya és a gördülőállomány állapota van iszonyat mód leamortizálva.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
azt azért felfogtátok,
azt azért felfogtátok, hogy egy fideszes csávó most befogott minket a vitorlájába?
hf
13. kerületi bringás hibabejelentő!
Sehol nem látom említve a
Sehol nem látom említve a cikkben a Critical Mass-t.
Hirtelen mindenféle színű
Hirtelen mindenféle színű párt kampányfilmjébe/plakátjára került kerékpáros téma. De június 7 után visszaáll a normál (kerékpár, ugyan már) állapot.
----------------------
Biciklizem tehát vagyok.
Meg van teremtve a plusz
Meg van teremtve a plusz szolgaltatas: adott osszegert (ami joval kevesebb, mint egy gepkocsi vetelaranak es fenntartasi koltsegenek aranyos resze) allomastol allomasig leszallit, anelkul, hogy foglalkoznod kellene a vezetessel, a jarmu muszaki allapotaval, fenntartasaval, stb.
Az elso mondatodhoz: free-wifi es 230V??? Ugy tudom, ez jelenleg egyetlen autoban sem szeriafelszereles. Es meg csak valaszthato extrakent sem lattam.
Mondjuk a premium-kategoriaju business-class jegyekhez hozzatartozhatna. De valoszinuleg a vasuti kozlekedes nepszerusege nem ezen (es az igenybevevokon) mulik...
Plusz szolgáltatás a
Plusz szolgáltatás a késés, az átszállás, a koszos, szutykos, undorító wc-k is?
Múltkor számolgattam itt egy keveset, 1 ember esetén agglomeráció - Debrecen táv egy személy esetén olcsóbb a vonat javára. 90 Ft-tal. Ellenben lassabb, legalább fél órával.
Autóban nem szériafelszereltség, de ne is almát hasonlítsunk a körtéhez :) Kicsit bajos lenne vezetés közben neteznem.
Nem tudom honnan van ez a "lehetetlenítsük el az autós közlekedést a többi fejlesztése helyett" hozzáállás. Nem igazán a fejlődést szolgálja.
...te commentvitéz mindig
...te commentvitéz mindig ugy elszomoritasz! kizárolag munkaidöben irogatott kizárolag negativ hozzászolásaid....kiváncsi lennék a burádra, egy kricsmiben dumálhatnánk egyszer, de gondolom hogy ott ülnél mint egy kukafasz...szar vagy
Gyere fel IRC-re, úgyis
Gyere fel IRC-re, úgyis kéne egy sörözést tartani :)
nem jo, ott sem látom a
nem jo, ott sem látom a fejed...
figyelj! elképzelem, hogy egyszer elmennénk kiskuglofokhoz (pl iskola alsotagozat, környezetora), és ott büszkén, kihuzott gerinccel elmondanád nekik, hogy mikor kb 15 év mulva ők akarnak élni, de 53 fok lesz pesten, csak lakásban levegőtisztitoval lehet majd létezni, akkor gondoljanak arra hogy shag beckur bácsi régen nem volt hajlando 20 perccel többet utazni a koszos bkv-n. Mert övele nem lehet baszakodni!! Remélem, ha majd a kis pöcsösök 25 évesek lesznek a bolyót végképp tönkretevő vén szarjancsikat jol leköpik és meggyalázzák!
kurvára unalmas az állandó megmagyarázás, hogy mért nem választok mást az autó helyett! Ne nekem magyarázd, én már kb 15 éve kiröhögöm a te tlottyadt seggű nyavajgo fajtádat!! Értsd meg, az utánunk jövőknek tartozol magyarázattal! És a helyükben én sem fogadnám el a begyepesedett, lusta, önző, fostalicska magyarázatokat! lehet, hogy nincs kölköd, és így nehezebben érted meg, (ha van, vagy valaha lesz és mégis továbbra is igy érvelsz akkor végképp köcsög vagy) de az vitathatatlanul igaz, hogy a földgolyót nem örököltük nagyapáinktol, hanem kölcsönkaptuk unokáinktol! gondold ezt végig, te digitbetyár!
denehogybkvézzvagybringázzmerazaztánnagyonrosszdolog
Egyrészt nem tudom hogy
Egyrészt nem tudom hogy jön ide a globális klímaváltozás, hiszen az egy teljesen természetes folyamat. Épp jövünk kifelé egy jégkorszakból.
A levegő szennyezésében igazad van, örülnék is, ha végre megújuló energiaforrások hajtanák az én autómat is, meg a buszokat is.
"Egyrészt nem tudom hogy
"Egyrészt nem tudom hogy jön ide a globális klímaváltozás, hiszen az egy teljesen természetes folyamat. Épp jövünk kifelé egy jégkorszakból."
ezt biztos a Mercedes vagy General Motors kutatoi állitják!!
uramisten! ezt komolyan mondod? egy ilyenfoku természetes klimaváltozás 10-20-50ezer év alatt megy végbe, az emberiség segitségével ez lecsökkent 200 évre!!!!!!! A föld meg lapostányér!!
és nyilván csak akkor tegyél valamit, ha már mindent megtettek helyetted!! addig semmiképp!! szemétség, hogy az utánunk jövő generácio az ilyen buta felfogás miatt fog szívni!! szégyenlem magam, pedig a te fajtádnak kéne de nagyon!!
te télleg elhiszed, hogy természetes folyamat megy végbe a földön, és ahhoz semmi köze az emberiségnek???? ezt a szemét gondolkodásmódot!!pfuj!
Nem. Én így gondolom.
Nem. Én így gondolom.
aha, igazad van télleg!
aha, igazad van télleg! bocs! semmiröl nem tehetünk.te vagy az az ember, aki simán elhiszi, hogy most 0 ft önrésszel elvihető, vagy lebeszélhető az előfizetési díj, tehát most aztán igazán megéri!!
és mikor rájössz, hogy duplán lehúztak, akkor nyavajogsz!
sötét fogyasztó vagy, "autózz, sprézzél halálodig...!"
de remélem, hogy az uccso 8 évedben tüdőráktol szenvedeve gondolsz a 100ezer évenként bekövetkezö éghajlatváltozásra...te, zéro
Már negyedik
Már negyedik kommentváltás óta személyeskedsz. Gondoltam észreveszed magad, de látom nem megy.
Most szólok, hogy vitában az ilyen nem illik.
igazad van! nem vagyok
igazad van! nem vagyok otthon a komment-etikettben! viszont, mint olvaso azt látom hogy van egy két durva kretén (pl te) aki azzal tölti a munkaidejét hogy szanaszijjel basszon egy felvetett ötletet, cikket, élménybeszámolot stb...mert általában a dologhoz hozzá nem tesznek, csak arctalanul osztanak, csak negativ cuccokat. de gondolom ez az egy lehetőség a magadfajta szarjankonak az életben...hogy érezze, ér valamit! pedig loszart se...
kicsekkoltam, nagyon megbántam, hogy irtam. soha többet ilyet..szia shag, további jo munkát...
buppa
ui: rájöttem ,hogy igaz az, ha 3-nál több komment van egy cikkhez, a kommenteket már elolvasni nem szabad!!!
Sajnálom, hogy nem
Sajnálom, hogy nem sikerült érdemben vitáznunk.
Minek húzod fel magad egy
Minek húzod fel magad egy trollon?
Csak a bioritmusodnak árt, őt meg úgysem tudod gondolkodásra késztetni.
Te is beszálltál a
Te is beszálltál a személyeskedésbe? Esetleg érveket a témához, ha kérhetnék.
Rettenetesen kétszínű
Rettenetesen kétszínű vagy. Kb minden topicot megpróbálsz széttrollkodni, aztán amikor erre felhívják a figyelmedet, akkor úgy teszel mint ha érdemben szeretnél vitázni. Az ilyen emberekkel nem lehet mit kezdeni, kár hogy nincs valami szűrő az oldalon, ami távoltartana.
Tehát a másik
Tehát a másik szemszögből kommentelés trollkodás. Értem.
Van itt valakinek esélye, akinek más a véleménye mint nektek, hogy ne trollozzátok le?
Nem, nem érted. A
Nem, nem érted. A trollkodás trollkodás. Nézz körül, hogy hány kommentelőre mondják még rajtad kívül hogy trollkodik. Nem sokra, mert az értelmes kommenteket szeretjük, gazdagítják az oldalt, akkor is ha nem értünk egyet velük.
Te viszont egy troll vagy, akkor is ha megpróbálod felvenni az "én csak kommentelek" pózt.
http://criticalmass.hu/blogbe
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090524/ervek-vitaban#comment-250853
"Esetleg az emberi létbe alapból bele van kódolva a környezetszennyezés? Mert miért lettünk csúcsragadozók? A technológiai fejlettségünk okán. Ha nincs technológia, az ember elpusztul.
Persze a mérték kérdéses, de az tény, hogy az ember eszközhasználó, az eszközhasználat viszont szennyez."
Kaptam rá választ? NEM!
Inkább belémkötöttetek, szóval mentek ti a francba a trollkodós dumátokkal együtt.
:))) a lelkiismeretet
:))) a lelkiismeretet probalod egy azzal nem rendelkezo embernek elmagyarazni.
gida
Találkoztunk mi már
Találkoztunk mi már valahol?
Jé, neked van WC az
Jé, neked van WC az autódban? Akkor már értem, miért van mögötte olyan büdös.
www.gruppetto.hu
Nem megy neked ez, ne
Nem megy neked ez, ne erőltesd.
Elnézést kérek, hogy
Elnézést kérek, hogy hozzád mertem szólni, többet nem fordul elő. Értelme úgy sincs, teljesen igazad van.
www.gruppetto.hu
Ha a személyeskedésen
Ha a személyeskedésen túllépsz, akkor esetleg tudunk érdemben vitázni is.
Hát igen, elfelejtettem
Hát igen, elfelejtettem hogy te és az autód elválaszthatatlan egységet képeztek, így ha róla írok, akkor a te személyedről is szó van egyúttal. Tényleg nagyon botor vagyok, ráadásul megszegem a saját ígéretemet is... Meg tudsz bocsájtani?
www.gruppetto.hu
loop
loop
Ez most igen vagy nem?
Ez most igen vagy nem? Válaszolj kérlek, már aludni sem tudok a nyugtalanságtól!
www.gruppetto.hu
Troll :(
Troll :(
Hát ez igen mókás épp
Hát ez igen mókás épp tőled... Biztos ezért szeretnek (?) egyesek.
www.gruppetto.hu
Komolyan csak
Komolyan csak személyeskedni tudsz?
Tedd fel normálisan a kérdésed, úgy egyszerűbb.
Gyertek gyerekek,
Gyertek gyerekek, uzsiszünet van. Utána megint kimehettek a homokozóba.
üdv adamekp
Normális kérdés volt.
Normális kérdés volt. Legalább annyira biztosan, mint amit te írtál. Max. neked nem tetszik, ha visszaüt a butaságod. Erről nem én tehetek, szerintem.
www.gruppetto.hu
Ha normális kérdés volt
Ha normális kérdés volt szerinted, akkor felelek rá normálisan.
Nem, nincs az autómban WC. Ellenben vannak benzinkutak, ahol különb a tisztaság, mint a vonatokon. Vonatról leszállni elvégezni a dolgod nem lehet, hiszen nem fog rád várni a vonat és a pályaudvari WC-k minősége se feltétlenül szerencsés (bár már rág volt szerencsém hozzá), ellenben egy benzinkút mosdóját óránként ellenőrzik, rendberakják. Nem is tudom mikor találkoztam utoljára okádék WC-vel benzinkúton.
Szóval az, hogy van-e vagy nincs WC az autómban teljesen érdektelen, hiszen bármikor megállhatok, hogy egy kulturált helyen elvégezhessem a dolgom, míg ezt a MÁV vonatairól nem igazán tudom elmondani. Az új szerelvényekkel még nem utaztam, arról nem tudok véleményt formálni.
Én benzinkúton is láttam
Én benzinkúton is láttam már nem egyszer koszos WC-t, és vonaton is találkoztam normálissal nem egyszer. Valószínűleg én kicsit többet vonatozom mint te. Ellenben kevesebbet autózom, mint te... (Szóval fura, hogy én találkoztam olyannal autózás közben, amivel te nem.)
Viszont ha nincs WC az autódban, akkor mitől büdös? És téged ez miért nem zavar, ha a vonat WC-je meg igen? Érzek némi zavart az erőben...
www.gruppetto.hu
Régebben én is
Régebben én is találkoztam szutykos WC-vel benzikúton, manapság már elég ritkán, szinte sose. Átlagban a benzinkutak mosdójának állapota jobb, mint a vonatoké.
Azt meg nem tudom miért gondolod, hogy büdös lenne az autóm. És végképp nem értem, hogy ez hogy jön a vonatok mosdójához.
Hogyhogy hogy? Te kezdted el
Hogyhogy hogy? Te kezdted el összehasonlítgatni a plusz szolgáltatások alapján a közlekedési módokat! És még rajtam kéred számon. Mókás figura vagy nagyon!
www.gruppetto.hu
Most ezt mire válaszoltad?
Most ezt mire válaszoltad?
Nemár. Nem emlékszel, mit
Nemár. Nem emlékszel, mit kérdeztél? De hát segít az internet, csak el kell olvasnod a saját hozzászólásodat. Idézem: "végképp nem értem, hogy ez hogy jön a vonatok mosdójához."
Amúgy azt, hogy az autód büdös, onnan tudom, hogy minden autó büdös, amit belső égésű motor hajt. Szagolj bele pl. a nagykörút levegőjébe. (Bár ott kevésbé feltűnő, mint amikor egy hegyi szerpentinen húz el előtted egy autó.) A tiéd is ugyanilyen szagot okád.
www.gruppetto.hu
Jogos. Mégis valahogy
Jogos.
Mégis valahogy tisztábbnak érzem az autómat :)
Ez egyéni szocializációs
Ez egyéni szocializációs defektus lehet. Közösségi szempontból a vonat sokkal tisztább. A többi a te kifogásod.
www.gruppetto.hu
Átlagban a benzinkutak
Átlagban a benzinkutak mosdójának állapota jobb, mint a vonatoké
Azért arra kíváncsi lennék, hogy ezt miből gondolod mikor nem is vonatozol.
Idézd hol írtam olyat,
Idézd hol írtam olyat, hogy nem vonatozom.
És még tömegközlekedjen
És még tömegközlekedjen az ember, ha még a bringások is leelőzik a vonatot.
Na most vagy én nem tudok magyarul, vagy te, de ebből nem az jön le, hogy te szoktál vonatozni. Bár lehet hogy folyton megállsz minden benzinkútnál és vonatállomáson megnézni a WCt és onnan van ilyen átfogó rálátásod a témára.
Gyertek gyerekek,
Gyertek gyerekek, uzsiszünet van. Utána megint kimehettek a homokozóba.
üdv adamekp
es mikor lesz a csendes
es mikor lesz a csendes piheno?
gida
Az a színes kréta
Az a színes kréta foglalkozás és a gyurma foglalkozás között lesz. :D
__________________________________________________
Nem voltam ott ahol nem kellett lennem.
Nem tettem azt amit nem kellett tennem.
De csak rossz időben, mert
De csak rossz időben, mert jó időben a színes kréta és a gyurma foglalkozás is délelőtt van a csoportszobában. Ezt követi az ebéd és a csendes pihi, ami után minkenki kimehet az udvarra és játszhat a kis biciklijével uzsiig .
:)
Zita
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
trek 3700 zöld-fehér-virágos
Állatvédelmi beadvány, küldjétek be ti is
jujjj, de abbol mar megin
jujjj, de abbol mar megin veszekedes lesz, mer kevesebb a kisbicikli, mint a ra acsingozok szama...
gida
Meg azon is összevesznek,
Meg azon is összevesznek, hogy fúj biciklis, fúj lábbalhajtósmoszkvicsos, fúj fiú, fúj lány.
üdv adamekp
nahat es a sapka! gida
nahat es a sapka!
gida
-
-
Vammá higénikus is.
Vammá higénikus is. :D
http://news.bbc.co.uk/1/hi/technology/4578895.stm
__________________________________________________
Nem voltam ott ahol nem kellett lennem.
Nem tettem azt amit nem kellett tennem.
"Az elmúlt héten
"Az elmúlt héten elgondolkoztam, hogy Budapestről Zalaegerszegre hogyan jutok el? Vonat: néhány éve még 3 óra 25 perc volt az IC, ma már 4 órán belül nincs oda vonat. Busz: 3 óra alatt odaér.
...
Személygépkocsival minap mértem: 2 óra 45 perc alatt háztól házig megvan.
Árak is érdekesek: Vonatra 2 főre oda-vissza 2x2x3230 Ft = 12920 Ft. Buszra is ugyanennyi. Plusz a helyijárat, amit most nem számolok, feltételezve hogy a bérletet másért eleve megvettem. Személygépkocsi: 8400 Ft üzemanyagköltség (háztól-házig) Így marad 4500 Ft utanként, amely bőven fedezi a ráeső szerviz és egyéb költségeket, autópálya matrica erre az útra eső részét. Az autót szintén egyéb okok miatt kellett megvásárolnom.
Tőlünk nyugatra levő vasút társaságok is érzik ezt az ár-problémát. A német vasút például ezért szorgalmazza az ICE -ket. Például Frankfurt am Main -- Stuttgart 210 kilométere személygépkocsival 2 óra 10 perc (Google maps alapján), vonattal azonban 1 óra 18 perc.
Tehát ott az árakat a gyors célba jutással próbálják versenyképessé tenni.
...
Hazánkban ugyanerre az 1. osztálynak becézett kocsiban, amelyet tapasztalatom szerint bármely német másodosztály felülmúl, itthon 101900 Ft a 135 km-re jó havibérlet ára. Vesd össze német 69800 Ft-tal."
http://mavfigyelo.blog.hu/2009/06/05/az_auto_olcsobb_es_gyorsabb_mint_a_...
Üdv! gyertek segíteni
Üdv!
gyertek segíteni dönteni:
http://szavazasblog.blog.hu/2009/05/24/budapest_auto
eddig 7-2 az autó ellen
eddig 7-2 az autó ellen
Miért lett
Miért lett törölve?
Érdekelt volna az eredmény.
Szerk: Csak át lett nevezve.
http://szavazasblog.blog.hu/2009/05/24/autok_a_kiskoruton
A pártatlanság végett
A pártatlanság végett belinkeltem az autozz.blog.hu-ra is
Bocs, közben változott a szavazas linkje:
http://szavazasblog.blog.hu/2009/05/24/autok_a_kiskoruton
"...Heintz Tamás kaposvári
"...Heintz Tamás kaposvári fideszes országgyűlési képviselő állítását, aki szerint olyan lassú a vonatközlekedés a két város között, hogy egy jobb kerékpáros is leelőzi a vonatot a mintegy 30 kilométeres távon."
Kiváncsi lennék, a képviselő úr benne volt-e a 12-ben. Én biztos nem lennék :(
Remélhetőleg nem fogják megbüntetni a bringásokat gyorshajtásért :D
Szerintem örüljünk, hogy
Szerintem örüljünk, hogy egyáltalán létezik még ilyen minőségű vasúti közlekedés nálunk, hiszen kevesen támogatják. Gondoljatok a teherszállítás áthelyeződésére az autópályákra, a fejlesztések hiányára stb...:-/
A magam részéről építenék egy gyors, kétirányú bringautat a sínek mellé! Vagy engedélyezném a kerékpáros hajtányok közlekedését a vasútvonalakon! :-)