"A város koncessziót szerzett a francia államtól a folyópart meghatározott szakaszainak hasznosítására. Négy tervezőcsapatot bíztak meg tervek kidolgozásával. A nagyobb részt várostervező, tájépítész szakértőkből álló zsűri az In Situ/Jourda/Coup d'éclats tervezőirodákból álló csoport tervét választotta ki 2003 február 13-án."
"10 hektáros városi park – 5 km hosszú sétány
A cél nem nemcsak egy egyszerű folyópart-rehabilitáció volt, hanem a városi életmódban bekövetkező változásokat és a városi közlekedési módok változását lekövető átalakítás, bevonva a tervezési folyamatba a lakosságot is."
"Lyon domborzati viszonyai hasonlók Budapestéhez: a dombtetőkön jellemzően kevés a bicikli, fölfelé ugyanis lényegesen kevesebben tekernek...Ennek a rendszernek a segítségével jelentősen csökkent a belvárosi munkahelyekre igyekvők autós forgalma."
"A projekt legkényesebb pontja a parkolás kérdése volt. A rakpartok átalakítását megelőzően ugyanis a terület a belváros parkolási zónájaként funkcionált. A munkálatok előrehaladtával fokozatosan számolták fel a parkolóhelyeket, újakat nyitva a város parkolórendszerének átalakításával. Ez önmagában nem lett volna elégséges, ha nem gondolják végig a város vezetői a városi közlekedés meglévő és kívánt állapotát és dolgoznak ki egy átfogó koncepciót, illetve ezzel párhuzamosan, ha a város lakói nem látják be közlekedési szokásaik megváltoztatásának szükségességét. Egy új metróvonal és a régebbiek meghosszabbítása már folyamatban volt. Emellett digitális jelzőtáblákat helyeztek a megállókba, melyek pontosan tájékoztatják az utasokat a buszok, trolibuszok, villamosok „hollétéről”. A radikális változást azonban a kerékpár, mint tömegközlekedési eszköz bevezetése hozta."
részletek az Építészfórumon
Lyon – avagy hogyan szépítsünk rakpartokat?




Hozzászólások
Úristen, de jó ez. Kicsit hunyorítva tényleg a Parlamentet meg a Margit hidat látom.
mit szívtál? Én is kérek belőle!!!!!
"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga
A hunyorításhoz vagy a látáshoz kellene neked az a szer? Mer' asziszem olyan nincs ami mindkettőhöz jó. Még a jó szilvórium is csak az egyiket tudja előidézni egyszerre. :D
__________________________________________________
Ami nem adekvált, azt meg köll jól adekválni, oszt az lössz.
Oda akarok menni!!! De jó is lenne ha nem kéne több száz kilométert utazni ezért, csak pár tízet.:)
--------------------
Fekete-szürke Mongoose Rockadile
elotte - utana, par kep pdf-ben ( utana - nagy szines kep, elotte : fekete - feher, jobb also sarok)
Kulon figyelmet erdemel a 4. es a 7. oldal, itt szepen lathato hogy az emlitett partszakasz legalabb felen hogyan parkoltak az autok... negyes sorban. Szoval nem harom parkolohely tunt el.
A legszebb az egeszben hogy az emberek nagyon gyorsan belaktak az atrendezett partot. Annyira, hogy haladosan biciklizni mar nem mindig lehet rajta szep idoben vagy hetvegen este - tul sok a gyalogos, a kijelolt kerekparuton is. De hat ez legyen a legnagyobb gond, elmeny volt latni ahogy ezt a tervet vegigvittek!
Mindenhol belakjak pikk-pakk. Csak valahogy at kell vinni a terveket a mindentakadajozo foosztalyokon es a sok tiltakozo varoslakon, aki aztan 2 nappal atadas utan mar kirobbanthatatlan a nyugalombol, a jo levegorol...
- errorka
*Before-after nagyon komoly. Tenyleg nagy a hasonlosag Lyon es Budapest kozott. Illetve egyelore meg csak a before-nal :F Remeljuk valtozik a helyzet...
"ezzel párhuzamosan, ha a város lakói nem látják be közlekedési szokásaik megváltoztatásának szükségességét"
Nalunk itt (is) bukik...
- errorka
dublinban meg corkban a folyó fölé nyúló 3-5m-es fém szerkezetes fa járdás cuccal csináltak korzót. mondjuk az ottani folyók más jellegűek, és a hajóforgalom a városon kívülre szorult, nálunk meg rengeteg a móló, de azért vannak jó példák, amin el kéne gondolkodni.
×
ogreflikker
Milyen szép is lenne, ha mindkét alsó rakpart hatalmas sétáló, bringa útvonal lenne. Árnyat adó fákkal, sok-sok békésen sétálgató emberrel...
De jó is lenne, de valahogy úgy érzem, hogy soha nem lesz itthon ilyen, pedig optimista vagyok.
__________
Jazzműhely
Kéne.
Nagyon,nagyon kéne!
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
OFF: azért ez se semmi: külön deszkás és BMX-es terület (az a másik képen van fent)! Ilyet itthon sehol nem látni, hogy köztéren kialakítottak volna, ahol tényleg úgy lehet deszkázni, hogy nem szólnak az emberre. Az Erzsébet tér ilyen volt, csak eladta a tervezője állítólag jó pénzért.
Lehet irigykedni rendesen.
__________
Jazzműhely
félcső van, a 9. kerületi Lenhossék parkban - ami amugy szinte az egyetlen olyan park a városban, amit egy teljes(!) lebontott(!) háztömb helyére hoztak létre, gondolva azzal, hogy a környező lakások értéke nőni fog, egyszerűen attól, hogy élhetőbb környezetbe kerülnek (így végsősoron nem veszteség az erre a területre föl nem épített lakások száma - bevétel kiesése...), sőt még egy kis füvesített dombot meg lejtőt is építettek - ami sokszor (sajnos) egy városi gyereknek kuriózum számba megy! ha nem jártatok még ott megnézni azért érdemes egyszer! Mondjuk talán nem is véletlen, hogy épp franciákkal van együttműködésben a 9. kerület... meg is látszik!
A főváros is tanulhatna tőlük... :-) Milyen óriási és szép parkjaink, bicikli útjaink, futópályáink és játszótereink lehetnének végig a Duna mentén...
Nagyon jól néz ki és egyértelműen működő modell, akárhol is próbálják az Egyesült Államoktól a Távol-Keletig. Én a levélfelületi indexet azért még növelném egyes szakaszokon, különös tekintettel a klímaváltozásra, valamint néhol javítanám még az esztétikai minőséget (ha erre a látványtervekből egyenesen lehet következtetni). Bár ellentmondásosnak hangozhat, a terület leromlásának elkerülésére a vonzó megjelenés és a tartós, igénybevételt álló megoldások a legjobbak, mivel ezek együttesen garantálják a terület folyamatos használatát és védelmét.
Nagyon jó ötlet a városrészeknek megfelelő szakaszolás, a periférikus területeken a galéria/ártéri erdő helyreállítása és a sétányok beillesztése (bár ennek módja a látványtervekből nem derül ki, de a természetközeli flórába ez szépen és kulturáltan megoldható), remek ötlet a közösségi funkciók (gördeszka/BMX park, játszóterek, sportlétesítmények) integrálása (ez hasonló azokhoz a tervekhez, amit a pesti rakpart északi meghosszabbítása helyett a vonatkozó Duna szakaszra terveztek, bár ezt az új lakóparkok részben keresztülhúzzák), és egészen kiváló ötlet a víz többszöri szerepeltetése a sétányon (bár közegészségügyi kérdéseket felvethet, tisztább Duna mellett nálunk sem volna műszakilag megoldhatatlan probléma).
Kötözködés: a cikkben szereplő "gabonafélék" vélhetőleg pázsitfűfélék akartak lenni (poaceae/gramineae), vagy már megint lemaradtam a taxonómiában...
Biztató, hogy az egyik európai "ősdemokráciában" is közel 20 év telt el az igény felvetődése és a nyertes terv kiválasztása között...