Nappal is halál közeli élmény a 471-re kimerészkedni. Tempó határa a csillagos ég, oldaltávolság a zérusba tartó konvergens sorozattal írható le, melynek határértéke zérus. Részvétem :( Talán egy erős fényű Cateye villogó friss elemekkel megmentette volna:
http://sportgeza.hu/futball/2009/08/29/kerekparost_gazolt_halalra_a_dvsc...
Teleszórnám az egész istenverte szakaszt (Nyíregyháza-Mátészalka) automata, traffipax vezérlésű gépfegyverekkel természetesen álca mögé bújtatva.












Ezen a fotón kivehető,
Ezen a fotón kivehető, hogy volt lámpája, és a dinamó ferde állásáról sejthető, hogy be is volt kapcsolva. Persze mivel a gyilkos jármű teljesen eldeformálta az egészet, nehéz ezt megállapítani.
Hogy a picsába lehet elütni amúgy egy láthatósági mellényt viselő kerékpárost? A bicikli geometriájából adódóan egyenes háttal ülhetett az áldozat, tehát a mellény sárga és fényvisszaverő felülete hátulról 90 fokos szögben tökéletesen látszódott.
„Elmondta, amennyiben valaki nem bűncselekmény gyanúsítottja, akkor elhagyhatja az országot.
Így valószínűleg Bodnár László képviselheti hazánkat a Liverpool otthonában rendezett, szeptember tizenhatodikai BL mérkőzésen.”
Ez kurvára megnyugtató. Esetleg autót is vezethet?
További képek itt.
Hogy ki a(z ön)gyilkos és
Hogy ki a(z ön)gyilkos és az áldozat, majd kiderül a rendőrségi nyomozás után, illetve ha igaz a pletyka, a bringás véralkoholszintjéből.
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
Szvsz az mar kiderult, ki az
Szvsz az mar kiderult, ki az aldozat: aki mar nem el. Mas kerdes, h a felelos ki volt, ezt meg valoban nem lehet biztosan tudni - mi tobb, lehet, h soha nem is fog egyertelmuen kiderulni
*******************
Wenson Splice 5500
... es a valasz 42 :D
Ha 170-nel hasított a
Ha 170-nel hasított a Merga, indifferens.
Akkor természetesen
Akkor természetesen az.
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
Hát, szinte biztos vagyok
Hát, szinte biztos vagyok benne, hogy a csávó gyorshajtott (ha az a szám az aszfalton távolságot jelöl... majdnem 80 méter az nem kevés).
De a kocsi sérülései (a helyzetük) is elég meghökkentőek. Szóval várjuk meg a nyomozás végét.
- - - - -
Narancs/fehér/fekete Skarpea Glide, rajta hozzá passzoló hullajelölt.
Egy svéd gyártmányú
Egy svéd gyártmányú középkategóriás autónál (direkt utánanéztem) a féktávolság 100-ról 0-ra 37 méter. A Mercinél ennél valamennyivel kevesebb lehet. Mondjuk 34-35 méter. (A svég kocsi nagyobbik testvérénél ilyen adatra emlékszem.)
A reakcióidőről én azt tanultam, hogy kb. 0,6-1 másodperc, de véleményem szerint ennél jóval kevesebb is lehet, főleg egy fiatal, élvonalbeli sportolónál. Tehát a reakcióidő alatt megtett út 90-nél nagyjából 15-25 méter egy átlagembernél. Így 90-ről egy ilyen autóval 50-60 méteren belül meg kellene állni.
kár, hogy börtönbe is
kár, hogy börtönbe is csukhatnának érte, ha leírnám amit érzek.
http://www.mon.hu/hirek/magyarorszag/cikk/ugy-elgazolta-a-lokijatekos-ho...
ezeket a képeket nézve megszakad a szívem.
piás volt a bringás, már ezt szajkózzák mindenhol.
meg a hányás hsz, hogy szegény bodnár.
száguldozott a mercijével, aztán pont leszarta, hogy kukkot sem lát a töksötétben.
és csak az tombol az agyamban, mint amikor a ribi a felkelő napot csodálta.
gyilkos.
Debrecen csapata nem
Debrecen csapata nem határolódott el a gyilkostól annak ellenére, hogy azt elsődleges rendőrségi vélemények szerint ő a bűnös, és egyértelmű a nagymértékű sebességtúllépése.
Ezért kérek mindenkit, hogy BOJKOTTÁLJUK a DVSC mérkőzéseit, senki se menjen ki a meccsükre, senki se nézze őket a tv-ben vagy vásároljon a csapattal vagy a szponzoraival kapcsolatos terméket!
Sajnos egy olyan országban, ahol fontosabb, hogy a gyilkos könnyebben megsérült és a gyilkos csapata mentegeti őt, többet nem tehetünk.
Küldjétek tovább minél több embernek ezt a bojkottfelhívást!
akkor Mercit sem fogok venni
akkor Mercit sem fogok venni
hogy te mekkora kretén
hogy te mekkora kretén vagy...
_________________________
Ha egy kék Mali Ironman húz el melletted a belső sávban: Én voltam:-)
Nem nagyon értek egyet egy
Nem nagyon értek egyet egy ilyen jellegű bojkottal, mivel nem a DVSC ütötte el a bringatársat. Azzal azonban igen, hogy a hatóságok a törvényben előírtak szerint járjanak el a vétkessel szemben.
Azért az elfogadható lenne, hogy a vétkessel a bíróság adaptáltassa az áldozat családját a kieső jövedelem és a nem anyagi jellegű kár erejéig.
Valószínűleg nem lenne nagy érvágás.
-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.
Múlt héten jártam
Múlt héten jártam arrafelé, még autóval is életveszélyes az a szakasz, annyi a prosztó 60-as táblánál 100-120-al menő gyökér.
Elhiszem neked ezt. Nem
Elhiszem neked ezt. Nem ismerem azt az utat. A közelmúltban azonban néhány más magyarországi úton közlekedtem autóval, ahol ugyanezt tapasztaltam.
Általános véleményem tehát az, hogy az ország útjain nagy számban autóznak gyorshajtó bűnözők, akik nagy valószínűséggel okozhatják más közlekedők halálát.
Az állapotok nem látszanak enyhülni, mivel nem látszik hatásos rendőri beavatkozás. Nem látszik hatásos megállítás, ellenőrzés és büntetés.
Hozzá járulhat e sebességmámoros, bűnöző stílusú és barbár helyi autós kultúrához az is, hogy egy hamis értékrend ezen rengeteg éretlen autóst ily primitív megnyilvánulásra ösztönöz.
Arra a mimikrire, hogy saját maguk által kicsinynek s hiányosnak érzett emberi értéküket gépeik erejével és gyorsaságával mutassák meg a világnak.
Itt igen mély, káros történelmi és társadalmi beidegződések játszanak szerepet. Tipikusnak látom a spirituális értékrendeket egy huzamos koron át elvető társadalom sok egyedének az ilyen siralmas kallódását bűnős életvitelük során.
______________________________
КРИТИКАЛ МАСС!
Tipikusnak látom a
Tipikusnak látom a spirituális értékrendeket egy huzamos koron át elvető társadalom sok egyedének az ilyen siralmas kallódását bűnős életvitelük során.
ez mehetne a best of-ba!
Ne keltsétek a hangulatot!
Ne keltsétek a hangulatot! Nem kivégzés volt és nem gyilkos! Mindkettőhöz szándék kell!
Ha a hírekben is az van, hogy valószínűleg az autós hibája akkor gyors-hajtott. A bringás ittasságát valaki mindig felhozza, ezt tisztázni tudják (persze mire már nem hír az eset).
Azért amikor meghal valaki, akkor nem csak egy rendőr dönt helyszínen a tényállásról és nem egy előadó arról, hogy ki a hibás. Tehát nem verik a bringásra. Még ha ittas is volt is számít, hogy gyors-hajtott az autós. Hibás lesz érte, büntetést fog kapni.
Más kérdés, hogy a "híresség" a jó ügyvédjével milyen enyhítést ér el. Ami nagyobb baj, hogy a "hírességnek" nem lesz különösebben kínos az eset, mert a társadalom nem ítéli el igazán az ittas vezetést/gyorshajtást stb és csak szerencsétlen balesetnek veszi az ilyen gázolást.
Amúgy is "csak" egy cigány/biciklis/hippi/buzi volt (a nem kívánt részek áthúzandók), "nem kár érte".
-
Zsurmi
A gyorshajtas szerintem
A gyorshajtas szerintem feler egy gyilkossagi szandekal, ahogy az ittas vezetes is es meg nehany nagyon gyakori kihagas.
Szerintem jogos hogy az ilyen gusztustalanul felelotlen fergeket gyilkosnak kialtjuk ki, mert azok, tudatos donteseik kozvetlen kovetkezmenye hogy egy masik ember meghalt, marcsak jogilag kene lekovetni, es az elso 1000 kiosztott eletfogyt utan helyere kerulnenek a dolgok a fejekben.
gyorshajtas szerintem feler
gyorshajtas szerintem feler egy gyilkossagi szandekal
Szerinted. De az aktuális büntetőjog szerint nem. Vannak fokozatok a tudati tartalmat illetően, pl hanyagság, gondatlanság, szándékosság, előre kitervelten stb. Jogrendszerünk differenciál ezek alapján, ezért nincs sok értelme az összemosási kísérleteknek.
Most mit okoskodsz, leírta,
Most mit okoskodsz, leírta, hogy szerinte és a jog szerint nem, elég lett volna egy -1.
Neki +1.
ezek a blog címek...
ezek a blog címek...
EZ nem a DVSC hibája. A
EZ nem a DVSC hibája. A játékos hibázott, vállalja érte a felelősséget. Ez van. A forgalomszervezők meg elgondolkodhatnának, miért is van ennyi halálos baleset arrafelé. Mondjuk csak 10 km-t sétálnának gyalog az út szélén, kíváncsi lennék, hányszor ugranának be az árokba félelmükben.