Magyar Kerékpárosklub.
De miért itt!?
"Lásd pl Dova friss topikját: "A kivilágítatlan bringások szopni fognak! *" 82 hsz-al, ugyanez az MK honlapján 0 db. hozzászólás." (MK Dél-Pest tag bejegyzése a Thököly uram kavicsai blogban.)
Én is áthoztam ide a túrameghívókat az MK oldalról, hiszen ott semmi reakció nem volt (más témában is próbálkoztam, érdemi eredménye annak sem volt), és most ezt is itt kívánom tárgyalni.

Mit kellene most tenni a Klubnak, a Klub vezetőinek, nekünk, azért, hogy a Kerékpárosklub meglévő és leendő tagjai aktívabban részt vegyenek, vehesenek a klubéletben?
Az MK ősszel nekikezdett a területi szervezetek (tsz-ek) vezetőinek továbbképzéséhez (Cselekedj helyben!), annak érdekében, hogy a tsz-ek belső munkája még eredményesebb legyen. Ez a képzés azonban egy hosszabb folyamatnak csupán a kezdete, addig bizony a meglévő tsz-ek egy részénél komoly problémák vannak, illetve a tsz-hez nem tartozó tagok (tevékenyek vagy paszívak egyaránt) "lógnak a levegőben". Az aktívak konkrétan kiábrándulhatnak és rossz esetben elfordulhatnak az MK-tól, a paszívak pedig - bár egy részük nyilván képes és szándékozó lenne -, nem kerülnek bevonásra az MK munkába.
Hogy ez a helyzet változzon, szerintem, több irányba kell egyénileg és közösen elindulni:

  • Az MK vezetését közvetlenül és közvetve arra kell "bíztatni", hogy a tsz-ek működését nagyobb figyelemmel felügyelje. Ennek több módja van. Lehet a tsz-ek vezetőit és az elnököt közvetlenül megkeresni - nem biztos, hogy örülni fognak neki, de ez a vezetői pozició egyik kellemetlen hozadéka, jobb híján elkezdenek több energiát fektetni a megoldás keresésébe. Részt lehet venni az MK szervezeti összejövetelein (pl. elnökségi ülések), és ott személyesen felvetni, tárgyalni a problémáról. Már az is ösztönző, ha csupán részt veszel hallgatóként egy-egy MK munkacsoport (pl. kommunkikációs) megbeszélésén, és beszámolsz társaidnak róla.
  • Meg kell találni azt a kommunikációs módot, amivel az MK tagok különböző csoportjai közelebb kerülnek egymáshoz. Ezt jelenleg nagyon komoly hátráltató tényezőnek érzem. Nincs olyan fórum, ahhol a tagok szívesen részt vennének a diskurzusban. Az MK honlapon valamiért alig van hozzászólás (ennek mi lehet az oka?), a CM beszélgetések viszont csak részben fedik a Klub tevékenységével kapcsolatos problémákat (leginkább sehogy). Gondolkodom egy új, más jellegű fórum oldal (Bulletin Board) indításán, azonban nem szeretném, ha ez a MK fórumainak kárára történne, illetve kérdés, hogy meglenne-e a "kritikus tömeg" a párbeszédhez.
  • Tudatosítani kell a tagokban, hogy az MK-val együtt tudják hatékonyan képviselni a kerékpárosok (egyéni és közös) érdekeit. Ezen is folyamatosan dolgozik az MK, csaképpen nem sok jön át belőle. Segíthetünk ebben úgy, hogy megpróbáljuk "kibontani" a nyilvánosság elé Klub tevékenységét. Emelett nagyon fontos lenne, hogy a tagok jelezzék a vezetésnek mik az igényeik, elvárásaik a klub felé.
  • Meg kell tanítani a tagokat, hogy saját érdekeik érvényesítése céljából, bizony részt kell venni mások segítésében, a kölcsönös közöségért áldozatokat kell hozni. Ez a hozzásjárulás millió féle képpen megvalósulhat az egyén habitusától, szakértelmétől, lehetőségeitől stb. függően. Elmúltak azok az idők, amikor mástól várhattuk (és csak tőlük...) problémáink megoldását, ezen klubot mi formálhatjuk, sőt kell formálnunk azért, hogy a megoldásában segíthessen!

A nagy kérdés: Legyen-e a miénk a Magyar Kerékpárosklub, avagy hagyjuk el, mint a patkányok?

(Aztán Pilátus csak ott maradt: a fent idézett hozzászólás-sor okán (MK DélPest problémával, mint ÉBuda tag) megkerestem Pál Viktort, a Cselekedj helyben! szervezőjét, majd László János elnök úrtól is kaptam visszajelzést, úgy éreztem, nem léphetek ezek után le.)

Hasonló témában (tagok aktivitása a Klubban) az MK oldalán is megindult egy párbeszéd: http://kerekparosklub.hu/del-pest-unofficial-2 Nézz be oda is, szólj hozzá!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
László János képe

Szívemből szóltál! De

Szívemből szóltál!
De jó lenne, ha valaki tudná, pl. ,miért nem olvasott eléggé az MK honlap Tudom, ócska, javítjuk, azonban félek, ez utána sem fog változni!
Sokat foglalkozunk ezzel a kérdéssel a kommunikációs csapatban (ők is aktivisták!), és pont ez a fő kérdése a Cselekedj helyben programnak is.
Most éppen felmérünk: hogy ki miért tag, vagy ki miért nem tag, mit vár el az MK-tól, aki tag, és aki még nem,stb.
Az már most is látszik, hogy az aktívak csoportja jelentősen átfedésben van a CM olvasóival (mily meglepő...). Azonban a passzív tagság halmaz, az már más csoport. Akik már csak azért fognak belépni, hogy jó legyen nekik (szerintem ez a kulcsa annak, hogy jelentősen megnőjön a tagság számma). És ezt a két dolgot keverjük össze: hogyan legyen az MK az aktívak és a passzívak sajátja is? Hát jó nehéz feladat. Én még nem tudom a választ..
János

2
pixel képe

Szerintem elég

Szerintem elég egyértelmű, miért ekkora a különbség az olvasottságban - a CM egy független, "kúl", szinte kizárólag beküldött anyagokból összeálló lap, valamint a CM kapcsán ide jutnak el a tömegek. Az MK lapját egy vállalati honlaphoz lehetne hasonlítani. Nincs rajta élet. Ezen egy módon lehetne váltotztatni, ha nagyon nyílt fórumok alakulnának ki rajta, ahol a felhasználók közösséget teremthetnek. Nem csak tagok, hanem bárki. Lásd Bikemag, Index. Olyan szolgáltatásokat kell elhelyezni rajta, amelyek vonzzák a felhasználókat, pl. apróhirdetés, túratársak keresése... lehet tematikus kereteket adni, a tartalmat utána már a felhasználók szabják meg. Ezzel párhuzamosan persze a hivatalos cikkeknek is meg kell adni a helyet. A Bikemag pl. jól megoldotta ezt a kérdést.

3
Törölt felhasználó képe

Csakhogy ez így a "róka

Csakhogy ez így a "róka fogta csuka - csuka fogta róka" esete. Önmagában a fórum lehetőség adott az MK honlapon is, éppúgy mint itt, lehet nyitni bármilyen témában beszélgetést. Nem lehet, hogy az MK tagok közt azonos arányban van aktív ember, mint a CM látogatói közt (ez kb. 1% lehet)? Mert ha így van, akkor egyszerűen az MK-nál nincs meg a kritikus tömeg. Ráadásul nem tudom lenne-e értelme olyan témákban fórumokat indítani, amelyek máshol jól kiszolgálják az igényeket.

4
MK Dél-Pest tag képe

Az MK honlapja szerintem

Az MK honlapja szerintem jó, ahogy van. Lehetne rajta mit fejlesztgetni, de nem valószínű, hogy bármikor is utol fogja érni a nézettsége a CM-ét. A megoldás egyszerű és mégis nehéz. Össze kellene olvasztani a két honlapot egy bivalyerős szerver alatt. Egy portálról lehetne elérni a két honlapot, sőt majdnem egybe is lehetne gyúrni akár a kettőt. Bocsánat, csak egy ötlet volt. :-)

5
Törölt felhasználó képe

Pontosan ezekre az

Pontosan ezekre az ötletekre van szükség! (És szaktudás sem kell :-) Az összeolvasztás inkább "politikai" kérdés azt hiszem. A CM egy független szerveződés, a vezetőkön és a honlapon kívül nem kötődik semmihez, és ez az egyik vonzereje és erőssége az érdekérvényesítésben. Az MK hivatalos szervezet, aminek a tagsága érdekében korlátok közt kell működnie. Az MK pl. nem engedheti magának meg, hogy lefasisztázzák, vagy közösséget vállaljon esetleges jogsértésekkel. Az MK-nak kötöttebb a tagsága, amit el is veszíthet, míg a CM-nek jelentősebb a feltöltődése.
(ez csak egy, álltalam gondolt szempont volt)

Viszont meggondolva az ötletedet (a technikai kivitelezést most hanyagolva): valóban jó lenne, ha a fórumok egy része (pl. mint ez) párhuzamosan (vagy közösen) mindkét helyen megjelenhetne, azonos formában, mindkét oldalról írhatóan...

6
MK Dél-Pest tag képe

Igen, igazad lehet. Ehhez

Igen, igazad lehet. Ehhez egy politikai döntés kell az általad felvetett kérdések mentén. Nem tudom mit szólnak hozzá nagyjaink? :-)

7
MK Dél-Pest tag képe

"És ezt a két dolgot

"És ezt a két dolgot keverjük össze: hogyan legyen az MK az aktívak és a passzívak sajátja is? Hát jó nehéz feladat. Én még nem tudom a választ.."

Szubjektív lesz válaszom. Én pl. a dél-pesti TSZ-hez való csatlakozáskor találtam meg azt a fórumot, ahol hozzá tudok tenni az MK munkájához. (Volt olyan dolog, amiben én tudtam volna többet adni, és arra nem volt igény, volt, hogy kértek tőlem valamit, de egyszerűen azt nem tudtam megtenni, mert olyan a munkám) Szerintem ezt a vonalat kellene erősítenetek! Mindent nem lehet elvárni azoktól, akik civilkedni szeretnének, és természetesen, ha elvárások, kitűzött célok, megadott munkák nincsenek, akkor a tagság is szétszéled. A minimális kereteket szerintem nektek kell biztosítani (ez nem egy tárgyalóhelyiség, azt mi mindig meg tudtuk oldani - persze lehet, hogy másik csoportnak pont az a legfontosabb kérdés), legalább az elindításban közre kell működnetek, ha megakad a szekér át kell segítenetek a kátyún, stb. Akkor lehet visszavonulni, "passzívabbnak" lenni, ha minden megy a maga útján, mindenki végzi a dolgát. Ez az én meglátásom a dologról, de olvastam az MK honlapján a tiédet és tisztelettel elfogadom, ha Te úgy látod. Tiéd a döntés.

8
Törölt felhasználó képe

Igen, én is azt gondolom,

Igen, én is azt gondolom, hogy az MK profiainak (értsd: klub-iroda) rajtuk kell tartani a kezüket az amatörökön. A civil szabad energiáit fordítja a szervezésre, közreműködésre, nem lehet elvárni tőle, hogy folyamatosan toppon legyen, ilyenkor be kell segítenie az irodának. Másrészt, miután a civilek munkáját pénzzel nem ismerik el (fizetés), nagyon fontos, hogy folyamatosan kapjanak legalább visszajelzést (lehetőleg pozitívat, de támogatót, segítőt ha nem), információt a munkájukról, munkájukhoz. A tsz-tagoktól ez sokszor hiányzik, vagy nem olyan formában érkezik, hogy motiválja a másik tagot.

9
László János képe

nem az enyém a döntés!!!!

nem az enyém a döntés!!!! Meg az Mk sem az enyém. Sokat vádoltok-vádoltok ezzel, hát ne legyen így, ne engedjétek, vegyetek részt a döntésii folyamatban, az előkészítésben! Többek között éppen ezt készítjük elő a Cselekedj helyben programmal is. Azt gondoltuk együtt Miskolcon az első meetingen, hogy a területi szervezetek vezetőinek csoportja válhatna az MK "bordjává"

Más: én magam is boldogan veszek részt területi szervezeti alakuló meg nem-csak-alakuló ülésein, ha hívnak. Voltam jó sokon, vidéken is, meg itt Bp-n is. Ilyenkor igyekszem többek között olyan kérdésekre is választ adni, amiket Te is írsz. Hogy segít e, azt nem tudom. talán. Speciel Dél Pest soha nem hívott, nem is tudtam soha, hogy mi a helyzet velük!
János

10
Törölt felhasználó képe

Arra bíztatok minden

Arra bíztatok minden klubtagot, hogy igenis merjen "nekimenni" a vezetésnek véleménnyel, kritikával, mert ez az ő klubja, van lehetősége formálni. Tudnivaló, hogy egy jól működő szervezetnél a vezető kénytelen szolgálni a beosztottjait, hiszen ők végzik el a munkát. Nincs ez másként az MK-nál sem, csak itt az a vicces helyzet áll, hogy a beosztottak egyúttal a vezetők főnökei is.

Tisztelt MK-tagok! Ha jó vezetőt szeretnétek, ne legyetek lusta főnökök!

11
MK Dél-Pest tag képe

"nem az enyém a

"nem az enyém a döntés!!!! Meg az Mk sem az enyém. Sokat vádoltok-vádoltok ezzel, hát ne legyen így, ne engedjétek, vegyetek részt a döntésii folyamatban, az előkészítésben!"

Elég távolról nézem az MK dolgait, de nagyjából értem, hogy miről beszélsz. Nagyon szimpatikus a hozzáállásod és a látásod egyébként. Mindent nem lehet áthárítani a tagokra, sokszor a vezetőknek is lépni, cselekedni kell. Amennyire látom Te ezt kiválóan teszed és valószínűleg észre sem veszed, hogy mennyire jól vezetsz és mi mindent teszel az ügyért.

Ilyenkor igyekszem többek között olyan kérdésekre is választ adni, amiket Te is írsz. Hogy segít e, azt nem tudom. talán.

Ne viccelj már! Akkora lökést adott az első gyűlésen a beszéded, hogy több, mint egy évig működött utána a csoport. (Csak félig-meddig viccelek!) Kiváló szervező és jó előadó vagy.

"Speciel Dél Pest soha nem hívott, nem is tudtam soha, hogy mi a helyzet velük!"

Ez azért így egy kicsit most meglepett és furcsa. Soha nem beszélgettetek a E. Z-val a csoport ügyeiről? Na, mindegy. Én a helyedben biztosan érdeklődtem volna, sőt talán rendszes időközönként találkozót is tartottam volna a vezetőkkel, vagy bármit, amiről információhoz jutok. El sem tudom képzelni ezt a helyzetet a helyemben. Ennek nagy jelentősége van szerintem. Pont most van szó arról az MK-nál, hogy miként lehet bevonni a passzívakat az aktív körbe és az aktívakat még jobban foglalkoztatni. Gondold el, hogy a TSZ-ek az az egyik legnagyobb eredményességel működő terület, ahol ezeket a céljait (és feladatait) az MK meg tudja oldani! A Dél-Pest területe hatalmas, és sok kerület tartozik hozzá.

12
MK Dél-Pest tag képe

Kedves madam! Kiváló ez a

Kedves madam!

Kiváló ez a blog, köszönöm az összefoglalódat. Csak néhány észrevételt szeretnék hozzáfűzni. Hogy az MK honlapján miért kicsi a látogatottság és itt miért nagy én nem kutatom. Egyszerűen elfogadom a helyzetet és pragmatikusan alkalmazkodom hozzá.
Másrészt kicsit felületesnek érzem azt a látást, hogy vannak a passzív és az aktív tagok. Ennél összetettebb a kép szerintem. Pl. az aktívnak tartottak is lehetnek passzívak és aktívak. Nevetségesnek tűnik, de nem az. Minden az ösztönzéstől, indíttatástól függ. Ez személyenként változó, van akit a túrázás, hoz lázba, van akit az MK szakmai csoportjaival való konzultáció, van aki csak bringautakat szeretne takarítani, vagy részt venni a kerületi rendezvényeken az MK képviseletében, de mindannyian szeretnének dolgozni, tenni valamit a kerékpározás ügyéért. Ha nincsenek célok, nincsenek kihívások elhal minden ügy. Minden ember más kvalitásokkal rendelkezik, más az iskolai végzettsége, más a munkája, ami mellett végezné a munkát. Mással és mással tud hozzájárulni minden ember a közös célhoz - erről Te is írtál már. Én csodálatos energiákat láttam megmozdulni a csoportomban, ilyet csak nagyon ritkán látni manapság. Hogy mi mozgatta az embereket egy irányba megmondani nem tudom. Talán nem kellett hozzá sok, csak egy jó vezető?

13
Törölt felhasználó képe

"Talán nem kellett hozzá

"Talán nem kellett hozzá sok, csak egy jó vezető?"
Még jó vezető sem kell. Magam példáján: kitaláltam, hogy megyek úgyis kirándulni és meghírdettem a csoportban: jöttek, és örültek, hogy valaki nem tőlük várja az időpontot és a helyszint, hanem (mert volt mihez) tudtak alkalmazkodni. Hasonlóképpen szerveződött a Baglyok-túra (igaz, az itt a CM-en), tizen indultunk neki, pedig elég eszement ötletnek tünt. És ezek a túrák arra is jók voltak, hogy megismertem pár embert, beszéltem velük, és legközelebb, ha ki kell menni megtisztítani a szentendrei kerékpárutat (én szeretek arra járni), akkor nevükön tudom megszólítani őket.

14
MK Dél-Pest tag képe

Csinálsz még öt, tíz

Csinálsz még öt, tíz ilyen túrát, ami mindenkinek a megelégedésére szolgál és megkapod az Elsőosztályú Kerékpáros Programszervező jelvényt. :-))

15
drótszamár képe

Én nem szeretnék azzal

Én nem szeretnék azzal foglallkozni, hogy harcoljak a biciklizésért. Én szeretek biciklizni és a "harcot" meg támogatom a tagdíjjammal meg talán a videóimmal bár az számomra szórakozás.

Szerintem egy klubbtól azt várja el az ember, hogy szórakoztató legyen adjon egy közösségi élményt.

Aminek nem a legfontosabb része szerintem a tegyünk a bringázásért érzés hanem a legfontosabb része, hogy együtt bringázzunk.

Az mk honlapot meg azért nem olvassák sokan, mert a cm az a bringás oldal ahol minden olyan hír megjelenik ami egy városi biciklisnek fontos. Ezért minden mk-s hírt linkjét ide is fel kell rakni. Aztán lassan de biztosan növekedni fog az mk honap olvasó tábora is. De mindig a cm lesz az a hely amit először egy városi biciklizés iránt érdeklődő emberke első körben megtalál.

16
aron képe

"Szerintem egy klubbtól azt

"Szerintem egy klubbtól azt várja el az ember, hogy szórakoztató legyen adjon egy közösségi élményt."

ez szerintem csak egy halmaz. ha nagyon nagyon sokan akarunk lenni, akkor a nagyon nagyon sok ember ezt nem feltétlenül igényli, hanem csak egy jó szolgáltatást akar, ami megéri neki. aztán jön még talán, hogy tudja, egy közösséghez is tartozik, stb. lehet, hogy a klub megnevezés akkor nem jó, de az autóklub is klub, és mégis tömegek vannak benne. akik pedig sehogysem csatlakoznak egymáshoz.

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic

17
drótszamár képe

Ebben van igazság. De

Ebben van igazság. De szerintem a biciklizés abban más mint az autózás, hogy tud közösségi érzést adni. Mi másért járnának ki az emberek 2X a cmre évente. "kis cm-ket" kell adni a népnek hagy érezzék még jobban az összetartozást szerintem ezt az mk különféle eseméynekkel megtudja csinálni.

De az maximálisan igaz, hogy jó szolgáltatást kell adnia a klubnak. Amin szerintem jó uton jár csak szerintem jobban ki lehetne emelni azokat a dolgokat, amiket a tagdíjért cserébe ad az mk már most.

18
Törölt felhasználó képe

A kérdés az, hogy a Klub

A kérdés az, hogy a Klub milyen többletszolgáltatást tud nyújtani azon túl, amit a piacon el tudsz érni?
A jelenlegi szolgáltatás-csokorból például nekem csak a felelősség-biztosítás érdekes, amit máshol is megkaphatok. A különböző kedvezmények kiválthatók másként, az érdekképviselet nem izgat, úgyis megyek amerre látok.
Viszont egy többletszolgáltatás - és ez lehet csak a Klubbé - a közösséghez tartozás, a közösségi élet. (Lásd: emberek mindenféle klubokba jelölik magukat az iwiwen, pedig ott aztán semmit nem kapnak ezért.)

19
MK Dél-Pest tag képe

Felelősségbiztosítás:

Felelősségbiztosítás: 1-10/8

Kedvezmények: 1-10/1

Érdekképviselet: 1-10/10

Közösségi élet: 1-10/6

Tisztelt CM fórumozók, ti hogy vagytok ezzel?

20
SzCiklon képe

Felelősségbizti:

Felelősségbizti: 1-10/6
Kedvezmények: elenyésző, de azért, mert elég kevés van, én régen megkerestem volna az összes bringaboltot együttműködésért. Most 1, lehetne akár 9-10 is.
Érdekképviselet: x - szerintem ez nem mérhető
Közösségi élet: 10/10
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

21
toreki képe

!!!biztosítás: 10 Nagyon

!!!biztosítás: 10
Nagyon jól jött az a 20eFt, amit a törésre kaptam, meg a 8(nap)x3eFt a kórházi bennfekvésre, amikor én összetörtem a könyököm, párom meg otthon volt a 3 hónapos kislányunkkal. Nem egy nagy összeg, de akkor szükség volt rá.

Felelősségbiztosítás: 10
Bár eddig nem volt rá szükségem, de nem akarok fél évig csak azért dolgozni, hogy egy véletlen lezúzott autó kárát kifizessem. (Ehhez még hozzájön a lakás felelősségbiztosítása is.)

Kedvezmények: 5
Jó, hogy van, de eddig még egyszer sem vettem igénybe.

Érdekképviselet: 10
Szükséges, hogy ne a VBB, és társai (nem szakmai alapon működő) szervezet döntse el, mire van szükségünk.

Közösségi élet: 1
Erre itt van a CM.

Bulit, túrát szervezni a CM-en kell, szakmai dolgokat meg az MK-nak. Ha jó a webes felület, akkor a kettő szétválását ügyesen eltakarhatja előlünk. Pl CM fenti menüben lehetne MK menüpont, a friss fórumtémák mellett MK fórumtémák...

22
Törölt felhasználó képe

Pl. a

Pl. a balesetbiztosításról nem is tudtam!
Viszont az MK frisstartalmak menű áthozása a CM oldalra nagyom jó, és megvalósítható ötlet!!! Így mintegy "reklámként" szemek elé kerülne az MK.
__________________
Mert így kerek a világ.

23
Törölt felhasználó képe

Felelősségbiztosítás:

Felelősségbiztosítás: 1-10/ 8
Kedvezmények: 1-10/ 1
Érdekképviselet: 1-10/ 8
Közösségi élet: 1-10/ 5

24
Törölt felhasználó képe

"Én nem szeretnék azzal

"Én nem szeretnék azzal foglallkozni, hogy harcoljak a biciklizésért."
El kell szomorítsalak, a kiüzetés óta mindenért meg kell küzdeni. Persze hagyhatod, hogy más kaparja ki neked a gesztenyét, de ne csodálkozz, ha a kukacosa jut!
Természetesen nem kötelező részt venni az MK munkájában, bár avval, hogy tag vagy már meg is tetted, és most, evvel a hozzászólásoddal is segítettél. Látod, ilyen egyszerű! :-)
Például használsz egy kifejezést ("városi biciklis"), ami nagyon fontos, mert rögtön tematizálja az MK-t. Szintén fontos, hogy kiemeled a hír-igényt! Nagy segítség, az is, amikor leírod, te mit vársz el a klubtól - de még eredményesebb lenne a közlés, ha ezt a klub szervezetein belül tennéd.
Bár mindenki ennyire nem harcolna a kerékpározásért!!!
__________________
Mert így kerek a világ.

25
MK Dél-Pest tag képe

Bár mindenki ennyire

Bár mindenki ennyire pozitívan állna hozzá a többi véleményezőhöz!

26
Zyzka képe

Ezen véleménnyel és az

Ezen véleménnyel és az okok keresésének konklúziójával tökéletesen egyet értek. Így én már nem is ismétlem az előttem szólót.

27
László János képe

Ez most jó! Megy

Ez most jó! Megy párhuzamosan a vita mindkét oldalon. Arra, amit Drótszamár írt, ellőre reagáltam az MK-n. Pont azt írtam, mint Ő..

28
drótszamár képe

Most mentem rá a

Most mentem rá a kerekparosklub.org-ra, hogy megnézzem, hogy mit írtál. Nem találtam a vita helyszinét.

A linket megadod hol van ez a vita?

29
Törölt felhasználó képe

http://kerekparosklub.hu/del-

http://kerekparosklub.hu/del-pest-unofficial-2 (beraktam fentre is)
__________________
Mert így kerek a világ.

30
htmm képe

Szerintem az is a probléma,

Szerintem az is a probléma, hogy lenne még egy honlap, amit rendszeresen látogatni kellene. Én nagyon tudnék örülni levelezőlistáknak. Azt el sem lehet felejteni, mert a mail megjön, akkor meg ha tudok, válaszolok rá. Úgy vettem észre, hogy a nyílt forrású szoftverek fejlesztésénél ez egészen jól működik, szerintem itt is lehetne létjogosultsága néhány tematikus listának.

---
http://blog.htmm.hu/

31
phorvath képe

Érdemes olyan módon

Érdemes olyan módon folytatni az ilyen vitákat, hogy más érdeklődők is hozzászólhassanak. Pl. erre jó a CM honlap. Persze ha valami nagyon titkos, akkor lehet zárt levelezőlistán is közzétenni. (Bár hosszú távon úgysem marad titok az, amit egynél több ember tud.)

32
Törölt felhasználó képe

Erre gondoltam a

Erre gondoltam a bulletinBoard-al. Pl. a tsz vezetők között most is zajlik egy párbeszéd a tagdíjról illetve a szolgáltatásokról. Ez levelezőlistán egy idő után már követhetetlen, illetve nehezen bontható, adott esetben nem moderálható. További hátránya, hogy a "későn jövők" nehezen tudnak előzmények ismerete híjján bekapcsolódni. A BB-n jól kezelhetőek a jogosultságok, tehát a vitákat mederben lehet tartani, könnyen lehet a nyilvánosságot-zártságot kezelni.

Egyúttal vissza is kérdezek: szerinted mennyire fontos, hogy az MK ügyeinek (külső, belső egyaránt) megtárgyalása nyilvános legyen? Segítene-e avagy ellenkezőleg, ha nyilvánosság elött folyna például a kommunikációs munkacsoport belső (szakmai) vitája?

33
Vegha képe

A külső attól külső

A külső attól külső (számomra), hogy bárki beleszólhat (akár nem MK tag is). Mivel van egy alapkoncepció, ezért jöhetnek a büdületes baromságok, akkor is automatice kimoderálódik, mert nem tesz hozzá a témához.
A belső attól belső (számomra), hogy nem nyilvános.
Ha a tagok között különbözőség lép fel ezeket illetően, akkor ott döntsön valaki más, az adott téma fontosságát illetően.

34
László János képe

Mi az a bulletin board?

Mi az a bulletin board? Küldj már nekem léygszi infót erről! Mibe több a google csoportnál? Mert a TSZ vezetők most azon dolgoznak, nem csak levlistán.

35
Törölt felhasználó képe

Talán a legjobb példa az

Talán a legjobb példa az egyik legismertebb bulletin board-nak a saját fórum oldala:
http://www.phpbb.com/community/index.php

Ezeknél a forumoknál annyiban tud többet, hogy sokkal kifinomultabban adminisztrálható, illetve a felhasználók számára is rengeteg plusz szolgáltatás van benne. Elsőre bonyolultnak tűnik, de jól beállítva egyszerűen használható.
__________________
Mert így kerek a világ.

36
Névtelenn képe

Tavalyi bringaexpón

Tavalyi bringaexpón hallottam egy számot, miszerint konkrétan hány tagja is van ennek az MK-nak. Elkeserítő volt.

37
MK Dél-Pest tag képe

Kicsi a bors, de erős!

Kicsi a bors, de erős!