Sikerült aszfaltot fognom ezen a fostaliga Szerémin. Olyan utakon járunk gond nélkül, ahol a turisták a létező vagy nem létező kalapjukat emelgetik, respectelnek, de ezen a kcsg Szerémin elkenődök. És nem először. Viszont ez a mostani már tényleg nem az én hibám...
Az első is esőben történt, ahol egy kanyarba rajzolták be szépen a bringautat, és gondosan a közepére festettek egy zebrát, 2 csík képében (asszem a Barázda utcánál van ez, csak a kugli térképen még mintha máshogy lenne az út vonalvezetése - lehet áttervezték erre a fantasztikusra?). Ezt száraz időben is mindig kikerültem, csak egyszer nem, mikor épp takony volt. Ez végülis az én hibám is, nem csak az elcseszett vonalvezetésé és a tök fölös zebracsíkoké, mert gyalogot itt még nem láttam keresztben elhaladni, sosem.
De ez a mostani... A Porsche szalon után ha kifele haladunk (http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=en&geocode=&q=Budapest,+Sz...), akkor bájos kis puklik fogadják az erre vetődő mazochistákat, amik aztán teleszpók híjján a szrt is kirázzák az emberből. Nem tudom kinek a javaslatára, de a bokor tövében (rögtön utána kanyarodik az út, és nem látni, jönnek-e szemből, és persze rájönnek a kifele menő népek is, mert azt hiszik, hogy jó) leaszfaltoztak egy kb. 50 centis sávot, pár méter hosszan, ami szépen kikerüli ezt a göröngyös részt. Ez idáig még üdvözlendő is lehetne, ha eltekintünk a beláthatatlanságtól...
De persze ez nem olyan aszfalt, ami tapad is. Rámentem a mai kis eső után, paff. Bringa jobbra el, én meg balra hassal az aszfaltra. Kesztyűt sajnálom, mert kiszakadt a tenyere. Aztán gyorsan megvizsgáltam az aszfaltot, és bizony...
A régin oldalirányba alig tudtam elindítani a brinyót, míg az újon úgy csúszott, mintha jégen tologatnám.
Szóval aki erre jár, takonyban inkább válassza a "rázóköveket"...
(Később ez nem lesz aktuál, de egyébiránt nyírják a bokrokat a cajgaút mellett, ami megint csak pozitív dolog, de jó hosszan nem volt eltakarítva a nedves csúszós lenyírt cucc. Többek között kanyarokban sem. Remélhetőleg később összeszedik, addig is óvatosan.)












Én is estem egy hete, igaz
Én is estem egy hete, igaz az sín volt, de annyi a közös, hogy esett akkor is az eső.
Örülök, h komolyabb baj nem történt, én egyébként utálom azt a részt, sok helyen beláthatatlan, rossz minőségű úttal, és persze a "kedvenc" jobb horog lehetőségekkel!
Akárhányszor mentem arra fele, (ami ritkán van) a Budafokit használtuk(tam), sokkal gyorsabb és szerintem biztonságosabb is!
Szerencsére, eddig valahogy
Szerencsére, eddig valahogy mindig sikerült nem a Szerémi úton jönnöm, és most, hogy kezdem észrevenni, hogy kb kéthetente előkerül az út neve valami nemjó dologgal kapcsolatban, azt hiszem jó is ez igy.
Az emlékeztetőt mindentől függetlenül köszönöm. Itt a nyár, jönnek a záporok...
Azt a bringagyászt érdemes
Azt a bringagyászt érdemes kerülni, vagy a budafoki, vagy a fehérvári, vagy kisutcák (nándorfejérvári befelé, soproni kifelé) felől.
Egyébként ugyanaz a fos aszfalt van a barázda (?) utcai megújúlt díjnyertes-beláthatatla-életveszélyes-jobbhorgos kacskaringóban, és a hengermalom-szerémi újraaszfaltozott átkelőjében is. Ez utóbbi helyen pár csepp eső után én is majdnem pereceltem egyszer, megcsúszott az első kerekem, a mai napig nem értem, hogy maradtam nyeregben. Azóta felejtős a szerémi, csak aranyesőt szimatolni megyek arra, ha nagyon ráérek.
-----
atysh
Ha mar viragok... A multkor
Ha mar viragok... A multkor egy auto parkolt a cangauton. Sofor meg az anyosuleses meg nyirtak azt a lila novenyt. Nem tudom a nevet :P
Baratosnemmel szoktam arra kozlekedni csak, vele meg nem tudunk egymas mellett duma-dumalosan mashol, de lehet, hogy majd maskor duma-duma. A testi epseg fontosabb :P
----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"
Érdemes a bringautat
Érdemes a bringautat elkerülni... Hát e itt a baj. Meg kéne tanulnunk a megfelelő helyen hisztériázni amikor gond van, és nem legyinteni. :)
2 év, 8 koppanás és
2 év, 8 koppanás és máris megy ez a szakasz. Szalon után irány a szervíz út és meg is van oldva ez a probléma kifelé. Befelé meg úgyis ott fordulok ki tehát marad a lassú tempo, majd gyorsitás az új aszfalton.
"http://maps.google.hu/maps?f
"http://maps.google.hu/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=vegy%C3%A9sz+utca&sll=47.446665,19.003601&sspn=0.828423,1.766052&ie=UTF8&hq=&hnear=Budapest,+XI.+ker%C3%BClet,+Vegy%C3%A9sz+utca&ll=47.448564,19.04374&spn=0.000809,0.001725&t=h&z=19
Kedves Címzett,
Szeretném jelezni, hogy a térképen jelzett útszakaszon, pontosan a XI. kerület Szerémi úttal párhuzamos kerékpárúton az Építész utca és a Kondorosi út között a fák gyökerei annyira felgyűrték az útburkolatot, hogy az kerékpárral lassan járhatatlan lesz, de már jelenleg is balesetveszélyes. Kérjük szépen az útburkolat felújítását.
Köszönettel,
Ducz Beatrix
fkfzrt@fkf.hu
to me
show details Apr 19
Tisztelt Ügyfelünk!
Köszönjük megkeresését! Az Ön által küldött levél feldolgozását megkezdtük és rendszerünkben az 201004190753025790 számú érkeztető számon érkeztetve lett.
Ez egy automatikusan generált levél, kérjük ne válaszoljon rá!
Üdvözlettel:
Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt.
1081 Budapest, Alföldi u.7.
Központi Ügyfélszolgálati Iroda
1098 Budapest, Ecseri út 8-12.
Telefon: 459-6700 Fax: 459-6850
Internet: www.fkf.hu
E-mail: fkfzrt@fkf.hu
Kék szám:06 40 FKF-FKF (06 40 353-353)"
Es azzal micsinalsz, hogy
Es azzal micsinalsz, hogy szar aszfalttal burkoltak le, es ha raesik 2 csepp eso, jegpalyava valtozik? Merthogy felszedni es ujraaszfaltozni nem fogjak, az tuti :/
----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"