Az életveszélyes, szakmailag hibás, hiányos kerékpáros infrastruktúrákat csont nélkül engedélyező NKH biciklis jogosítványt vezetne be a biciklis gyerekeknek. A gyerekeknek tanfolyamon kéne résztvenniük,, mivel ekkor kezdik megkérdőjelezni a szabályokat, melyeket amúgy állítólag ismernek.

Nem derül ki, de vélhetőleg nem lesz jogosítványhoz kötve a biciklizés, csak egy tanúsítvány lesz a tanfolyam elvégzéséről, melynek végén ügyesebb, szabályokat ismerő gyerekek közlekednek majd a forgalomban.

Számtalan kérdés merülhet föl.

Ki viseli a tanfolyam költségeit?
A Magyarországon bicikliző, külföldről érkező családok gyerekeinek nem kell jogosítvány?
A gyalogos gyerekek is jogosítványt szereznek majd?
Ha sikertelen a "vizsga", akkor mi a helyzet? Ha a szülő nem vesz sisakot (melynek viselése nem kötelező!) a gyerekre, megbüntetik? Ez a tanfolyam is olyan lesz, mind a rendőrök által tartott felvilágosítások, melyeknek lényege, hogy a biciklisnek nehézpáncélos vértezetet kell viselnie, és az első helyzetben, ahol más járművel találkozhat, le kell ugrani a bicikliről, és tolnia kell?

Feltételezhetjük, hogy a jogosítvánnyal rendelkező, a szabályokat amúgyis ismerő, de be nem tartó gyerekek nem kérdőjelezik meg ezután ezeket?

A jogosítvánnyal rendelkező járművezetők szabályosabbak lesznek a bicikliző kölykökkel szemben?

Vajon hogy fogják megmagyarázni a jogosítványért küzdő gyereknek, hogy a következő, NKH által engedélyett forgalmi kialakításnál kialakuló helyzetben miként viselkedjenek? Mert még én sem tudom, és nem ismerek olyat, aki igen.

http://picasaweb.google.hu/imre.csullog/TompaiKapuUtAzAtjaro#54087488072...

Nem lenne elég, ha az NKH azon fáradozna, hogy a biciklis közlekedés megfelelő helyet kapjon a közlekedében, ésszerű, és használható infrastruktúrán lehessen közlekedni, a gyerekeknek pedig iskolai tantárgy keretében oktatnák a közlekedési ismereteket?

NOL:

http://nol.hu/belfold/20100503-kerekparos_jogsit_a_gyerekeknek

CSI

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Frajti képe

Már régóta azt mondom,

Már régóta azt mondom, csakis kizárólag az iskolai keret az ideális. És nem csak, mint bringás, hanem mint a közlekedés aktív résztvevője, mindneki tisztában lehet a táblákkal, helyzetekkel. Bőven beleférne a tantárgyi keretbe szerintem. Esetleg más lényegtelenebb dolgot mellőzve.

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

2
CsImre képe

Az is jó kérdés, hogy ha

Az is jó kérdés, hogy ha az autósoknak autóvezetők, motorosoknak motorosok tartják a gyakolrati oktatást, akkor a bicikliseknek gyakorlott biciklisek?

Mert ennek hiányában nem kicsit lesz érdekes a dolog.
Bocs az elfogultságért.

CSI
http://szegedbicaj.blog.hu/

3
Röptömben_Szedtem képe

A "jogosítvány" nem lesz

A "jogosítvány" nem lesz hivatalos irat, csak egy fecni, hogy Pistike eljárt bringás oktatásra. Semmiféle jogi következménye nem lesz. Viszont a gyerekek esetleg örülnek neki, hogy "juhé, nézd, Apu, már nekem is van jogsim!", ennyi örömük meg hadd legyen már.

Amúgy államilag szervezett oktatásra nagyon nagy szükség lenne, kevesebben mennének talán a járdán, akik pedig forgalomba mennek, magabiztosabbak és alapvetően gyakorlottabbak lennének. Az persze valóban érdekes kérdés, hogy hogyan is fog zajlani ez az oktatás, és kik fogják végezni; gondolom az MK-t senki nem kereste meg az ügyben, minek is, hisz nekik a Bebiciklizés miatt már van tapasztalatuk a kérdésben...

(A NOL-on született egy újabb színvonalas cikk erről: http://nol.hu//belfold/20100503-kerekparos_jogsit_a_gyerekeknek)

---------------------------
Ezüst/fekete városi hot rod.

4
Szajd képe

"A megkérdezett 965 diák

"A megkérdezett 965 diák úgy 90 százaléka pontosan tudja ugyanis, mire való a sisak..."
"Hasonló a helyzet a fényvisszaverőkkel: a diákok 80 százaléka tudja, hogy a láthatóság érdekében szükség volna rá..."
"A fényvisszaverőről és a sisakról például a hatodikosok csaknem 90 százaléka tudja, mire való..."
"Rabovszky Dóra szerint a diákok hozzáállásának az oka nem a közlekedésbiztonságra való nevelésben keresendő – hiszen a vizsgálatból egyértelműen kiderült, hogy nagyon is tudják, mire való a sisak és a fényvisszaverő..."

Meg vannak dicsérve a kölkök azért.

5
j_gergo képe

Az persze valóban érdekes

Az persze valóban érdekes kérdés, hogy hogyan is fog zajlani ez az oktatás, és kik fogják végezni;

Hát CSImre a leendő oktatás szervezőin dohogott, nem magán az oktatáson. Azok szervezik majd, akik eddig a járdára terelték a bicikliseket, és életveszélyes bringás infrákat erőltettek ránk? Az oktatásban vajon a Magwas-féle nothit-guide lesz a tananyag (ami már számtalanszor megvédett a busz alá kerüléstől), vagy az, amit a rendőrség volt képes a témában összehozni: http://auto.indavideo.hu/video/Balesetmegelozes_-_magyar_modra (vigyázat nagyon üt!).

6
atomboy képe

Maga az oktatast tamogatom,

Maga az oktatast tamogatom, Viszont igen, az a legfontosabb kerdes, hogy kik lesznek az oktatok. Ha nem tapasztalt kerekparosok, akkor annyit er kedvezmenyezes, mint a fing a tuzoltasnal. Remelem, a hatosagok ebben belegondoltak...

A masik dolog: engem a "Bringajogsi" elnevezes zavar, ugyanis ahogy a cikket olvasom, iskolas gyerekek fognak vizsgazni, es kapjak meg a papirt. Aztan az autosok hoborogni fognak, hogy felnott bringasok miert nem tesznek vizsgat...

Kivancsi vagyok arra az amerikai modellre, ami a cikkben emlitik. Tud valaki forrast adni?


atomboy

----
Biciklizes Szegeden

7
Flicka képe

Amerikában nem tudom hogy

Amerikában nem tudom hogy van, de ahol kint voltam most Németországban, úgy nézett ki, hogy általános iskola 4. osztályában van KRESZ-oktatás, aminek a végén a gyerekek írnak valami tesztet. Akinek sikerül, kap egy papírt róla. Ha valaki nem megy át a "vizsgán", annak sincs semmilyen következménye. Ez a papír abszolút nem hivatalos, maximum arra jó, hogy a gyerekek mutogathatják, hogy nekem ilyenem is van. Viszont legalább valahol biztosan hallanak a közlekedés alapvető szabályiról, ha otthon nem is.
Szerintem az amerikai rendszer is hasonló lehet.

Flicka

8
CsImre képe

Konkrétan erre a videóra

Konkrétan erre a videóra gondoltam a rendőrös résznél. :) Kriminális.

CSI
http://szegedbicaj.blog.hu/

9
lrdr képe

You know, it's a typical

You know, it's a typical Ezekiel 25:17 (in popular culture) situation.

10
Krisi képe

mondjuk az alapvető az

mondjuk az alapvető az kéne legyen, hogy ha már az iskolában nem tanulnak KRESZ-t a kölkök akkor legalább apuka/anyuka elmagyarázza a gyereknek és megtanítja neki. nem értem, hogy miért várja el sok ember hogy az iskolában majd helyette megnevelik a gyerekét.
szóval inkább a szülők fejében kéne először rendet rakni. de persze az iskolában is kötelezném a közlekedési ismeretek oktatását. meg persze biztonságos közlekedési feltételek sem ártanának. meg ha esetleg a már jogosítvánnyal rendelkezők nem veszélyeztetnének minden nap. aztán ha ezek megvannak akkör jöhet az NKH a bölcs ötleteivel.

11
lovag képe

mi általánosban tanultunk

mi általánosban tanultunk kreszt, technika óra keretében :P

12
ATA képe

Mi nem. Otthon találtam egy

Mi nem. Otthon találtam egy kresz könyvet, azt elolvastam, és megvilágosultam.
De rengetegen lehetnek, akik még a legalapvetőbb szabályokkal sincsenek tisztában. Pl, hogy jelezni kell, ha irányt változtatsz, ilyenek.
Sokkal elfogadottabbak lennének az utakon a kerékpárosok, ha a gépjárművel közlekedők megbízható partnekként tekintenének rájuk.

13
Bendzsó képe

Rock"n"Roll A városi

Rock"n"Roll
A városi ficsúr

Az volt a kedvenc tantárgyam!!!!!!!!!!!!!!!!

14
ATA képe

Jó lenne erről valami

Jó lenne erről valami konkrét anyag. Az NKH honlapján nem találtam erről semmit. Jó kérdés, hogy ez milyen fázisban van, ez csak ötlet, vagy van már konkrét javaslatuk. Jó lenne, ha bevonnák ebbe a témában érdekelt civil egyesületeket (nem csak a Magyar Autóklubot). Úgy lenne a korrekt, ha megmondanák, ők mit terveznek, és azt lehetne véleményezni.
Egyébként én abszolút mértékben támogatom ezt az ötletet! Azzal a megkötéssel, hogy a gyerekek jogosítványát (ne csak egy emléklap legyen) elkérhessék a rendőrök, ha főútvonalon biciklizik. Az elején még ne büntessenek, hanem csak kísérleti jelleggel működjön a dolog. Aztán ki lehetne terjeszteni ezt az egész lakosságra. Aki főútvonalon közlekedik, annak legyen papírja arról, hogy ismeri a szabályokat.
Rengeteg balesetet meg lehetne előzni ezzel!

15
lovag képe

gondolod sok balesetet

gondolod sok balesetet lehetne megelőzni? szerintem a kerékpáros balesetek több, mint 90%-át nem a kerékpárosok okozzák...
meg egy kisebb gyerek nem fog ott tekerni a főúton... max a szüleivel, de azt sem hiszem.

16
ATA képe

És a 10% az nem sok?

És a 10% az nem sok?

17
lovag képe

most mondtam egy számot, de

most mondtam egy számot, de szerintem van az 99 is.. valahol olvastam erről, és nagyon elhanyagolható százaléka okozza csak... pl 100 balesetből 10... nem hinném, hogy sok.

18
ATA képe

Majd ha tudsz mondani

Majd ha tudsz mondani konkrét adatokat, akkor legyél okos! Ezek szerint csak a levegőbe beszélsz, hogy igazad legyen!
Ha én beírom, hogy valahol olvastam, hogy minden bringás hülye, akkor igazam van?

19
lovag képe

tényleg nem emlékszem hol

tényleg nem emlékszem hol olvastam, de azért megemlítem ha nem baj. különben is, azért mert van papírja róla egyáltalán nem jelenti azt, hogy balesetet nem fog okozni.

20
ATA képe

Persze, de nem baj, ha

Persze, de nem baj, ha tudja, hol van elsőbbsége, vagy éppen hol nincs.

21
ATA képe

Ezért mondtam, hogy csak

Ezért mondtam, hogy csak fűúton kelljen jogosítvány.
A kis utcában elvan az anélkül. De ha már főúton teker, akkor legalább legyen róla papírja, hogy tudja a szabályokat. Ez a minimum!

22
j_gergo képe

Eredménye: főútvonalon

Eredménye: főútvonalon lényegesen kevesebb bringás, ebből következően a maradék főútvonalon bicikliző lényegesen nagyobb veszélynek lenne kitéve. Gondolj bele, főútvonal sok magyar falu egyetlen utcája is! Főútvonal érintése nélkül sehova se jutsz el biciklivel, hiszen nincs összefüggő szeparált kerékpárúthálózat sehol, és valószínűleg nem is lesz ilyen soha. Amit mondasz, az lényegében azt jelenti, hogy a gyerekbe belenevelik, hogy a biciklijével a szomszéd pistihez sem mehet át, és biciklivel az úttest tabu.

Ezzel párhuzamosan a falu főutcáján átmenő autós megszokhatja, hogy a főútvonalon nyugodtan hajthat 40-50 helyett 70-nel, mert nem fog bicikliző gyerekkel találkozni.

23
ATA képe

Szerintem te nem vagy

Szerintem te nem vagy tisztában a főútvonal és a védett útvonal közötti lényeges különbséggel. Abban a faluban, amelyikben főútvonal megy át, általában nagyon nagy az átmenő forgalom. Ott nem igazán bringáznak... (Julika néni mellett 10 centire elcsorog 3 nyerges vontató...)

24
j_gergo képe

És ekkor szerinted Julika

És ekkor szerinted Julika néninek (vagy Pistikének) kéne otthon maradnia Mónika-showt nézni, vagy a nyergesvontatónak kéne 30-ra lelassítania, hogy Julika néni és Pistike páncélzat nélkül is el tudja hagyni az otthonát?

25
ATA képe

Nézd, én csak próbálok

Nézd, én csak próbálok reálisan gondolkodni... A teherautósnak van egy napi vezetési ideje, amit szigorúan tartania kell. Ha azt 2 perccel túllépi, már szarrá büntetik. Tehát minimum 60-nal fog döngetni, ha tetszik, ha nem, ezen nem tudunk javítani. Ez egy másik probléma.
Az viszont egy másik téma, hogyha kimegy a kisgyerek az útra, és pont ott kell átmennie, akkor legalább a legalapvetőbb szabályokat tudja alkalmazni. Pl ne kanyarodjon balra előzetes jelzés nélkül.

26
Nuvanda képe

Ja, reális vagy. Nekem nem

Ja, reális vagy. Nekem nem tetszik! És remélem előbb vagy utóbb annak se fog, aki ezt megakadályozhatja.

Én azt a gyakorlatot tartom követendőnek, ahol az erősebbnek (teherautó, felnőtt) kell figyelni a gyengébbre (bicajos, gyerek).

27
toreki képe

Tudunk rajta javítani, ha

Tudunk rajta javítani, ha azért is megbüntetik, ha 60-nal dönget, ha az akár csak relatív gyorshajtás is. A tachográfon az is rajta van, nem csak a menetidő.

28
ATA képe

Az is rajta van a

Az is rajta van a tachográfon, hogy lakott területen kívül vagy belül mentél-e hatvanat?
Csak lassan lehetett haladni a pályán...

29
ATA képe

"Ezzel párhuzamosan a falu

"Ezzel párhuzamosan a falu főutcáján átmenő autós megszokhatja, hogy a főútvonalon nyugodtan hajthat 40-50 helyett 70-nel, mert nem fog bicikliző gyerekkel találkozni."

Most is ez van.

30
j_gergo képe

És ez jól van így?

És ez jól van így? Szerintem nincs. És ha kampányt indítunk, és állami pénzeket döntünk bele, akkor nem a rosszat kell konzerválni, nem a rossz beidegződéseket kell még jobban megrögzötté tenni.

31
ATA képe

Nem, ez nincs jól így, de

Nem, ez nincs jól így, de ez egy másik téma. Bumm!

32
nrc képe

A bringajogsi bevezetése

A bringajogsi bevezetése sokkal több hátránnyal járna, mint előnnyel. Ha bevezetnék a bringások száma egész biztosan drasztikusan csökkenne, a baleseteké viszont már egyáltalán nem biztos, hogy ezzel arányosan.

Az pedig szintén kérdéses, hogy főúton menni a szabályok szempontjából bonyolultabb dolog lenne, mint mellékutcákban, hiszen főúton nem kell jobbkezet megadni és egyéb elsőbbségi kérdésekben dönteni, általában elég jó az útminőség és egyértelmű az út vonalvezetése.

A kezdeményezésben a legveszélyesebbnek azt tartom, hogy később esetleg sunyi módon fokozatosan általánossá tennék a bringajogsi szükségességét.

Egyébként is, így ezzel csak azt sulykolják, hogy bringázni veszélyes és kiváltságos dolog, ami nem "jár" mindenkinek. Ez pedig biztosan nem a kerékpározás népszerűsítését szolgálja.

Gyerekeket tanítsanak közlekedni iskolában vagy azon kívül, mert az hasznos, de ne akarjanak bringás jogsit adni senkinek, még játékból sem.

33
ATA képe

Legalább annyi lehetne,

Legalább annyi lehetne, hogy befizet 500 ft-ot, kap egy tesztlapot, ha az sikerül, akkor kap egy igazolványt, hogy letette a vizsgát.
Nem akkor van a gáz, amikor egyenesen követi a főút vonalvezetését, hanem akkor, amikor letér, megfordul, hirtelen átvág a bal oldalra anélkül, hogy hátranézne. Legyen róla képe, mi az a holttér, ilyen kis alap dolgok. Ne menjen rá az autópályára... Ne gondolja azt, hogy a járdán kell közlekednie. Mit jelent a piros szélű háromszög.
Ne tekerjen csak úgy ész nélkül.

34
nrc képe

Igen, tanítsák közlekedni

Igen, tanítsák közlekedni a gyerekeket, fiatalokat mert az mindenkinek a hasznára válik.

Ne kössék viszont vizsgához, papír megszerzéséhez a kerékpárral közlekedés lehetőségét.

Ha adnak is papírt a sikeres vizsgáról azt lehetőleg ne kerékpáros jogosítványnak hívják, felőlem lehet bringa-diploma, vagy akármi, de ne jogosítson.

Az "500Ft"-ot meg inkább kifizetném én az adómból, az oktatás pedig történjen iskolákban, hogy a biztonságos közlekedés ne kiváltság, hanem mindenki számára egyformán elérhető lehetőség legyen.

35
ATA képe

De ha van egy vizsga, akkor

De ha van egy vizsga, akkor készül egy kicsit, foglalkozik vele, nem csak végigalussza az unalmas órát, amin a bukósisak fontosságáról beszél a tanárnő, mert ez van a tantervben.
Magyarország afelé tart, hogy mielőtt megveszi a kisember az autóját, be kell ülni egy unalmas órára, és már vezethet is. A közlekedésbiztonság meg duma...

36
j_gergo képe

+1 Közlekedésbiztonság az

+1

Közlekedésbiztonság az nem kiváltság, hanem alapjog. A gyerekeknek egyrészt joguk van KRESZ-oktatásra, másrészt joguk van az úton biztonságban lenni. Legalább a lakott területen belüli utakon, a települések között pedig alapjog lenne a szeparált kerékpárút.

37
törlést_kérnék képe

Bocsi, nem akarok

Bocsi, nem akarok kötekedni, de csak és kizárólag, nem csakis.

szerk.: üzenem ezt az első hozzászólónak persze :)

38
aron képe

forrás? * mindig van

forrás?

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

MK észak-pest
cyclechic.hu

39
CsImre képe

A cikkben azt írják, hogy

A cikkben azt írják, hogy a gyerekek többnyire ismerik a szabályokat, csak nem tartják be. Ami kb. az egész lakosságra igaz, csak a gyerekeket azt hiszik, hogy meg tudják fékezni. Kérdés, hogy egy tanfolyam, majd egy papírfecni majd rászorítja-e őket a szabálykövetésre. Ennek csak akkor lenne tétje, ha a jogosítvány szükséges feltétele lenne a biciklizésnek. Ha elveszik, akkor nincs több bringa, ez pedig már némiképp abszurd, enélkül meg súlytalan a dolog.

Az viszont érdekes, hogy azt a sisakviselést is számonkérik, amit a KRESZ nem ír elő kötelezően. (azzal a kis kitétellel)

CSI

40
hf képe

én gyerekkoromban kaptam

én gyerekkoromban kaptam ilyet és örültem neki.
nem mélyedtem el a témában de miért rossz ez?

41
ATA képe

Jó ez a cikk, de jobb lenne

Jó ez a cikk, de jobb lenne többet tudni erről a dologról. Szívesen megismerném a részleteket.

42
ízirájder képe

Az öcsémet tanítom esni,

Az öcsémet tanítom esni, vettem neki sisakot, úgy oldjátok meg kérlek a közlekedésbiztonság forradalmasítását, hogy ne kelljen kifizetnem kötelező tanfolyamot, vizsgát, szervezést, meg minden ilyen projekten jól járó lehúzóembereket.

Menjen a lé Bebiciklizésre, ha már...

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

43
ATA képe

Ha végzek a buszos

Ha végzek a buszos tanfolyammal 730,000, forintnál fogok tartani az eddig jogsira költött pénzben (A,B,C,D, PÁV II, szolgáltatói). Sokkal egyszerűbb lenne csak úgy beülni, és vezetni, nem? Kb tudom a szabályokat, egyenesen tudok menni, tudom, mi az a megálló. Mert az embernek vele született képessége a közlekedési érzék. Tanfolyam nélkül ki tud menni az útra kocsik, buszok és nyerges vontatók közé.
Gondold meg, hogy csak egyszer megy át a kamion az öcséden!
Amúgy meg az tök hülyeség, hogy ha pénzbe kerülne (egyszeri, minimális költség), senki sem bringázna. Gyalog járna mindenki, mert nincs 500 forintja levizsgázni? Aki meg lusta arra, hogy elolvasson egy kresz könyvet, és felkészüljön egy vizsgára, az jobban teszi, ha gyalogol!

44
Nuvanda képe

Én minden már járni tudó

Én minden már járni tudó kisgyereknek bevezetném a gyalogosjogsit! És felolvasnám nekik a KRESZ-t mese helyett. És addig járókában tartanám őket és nem kapnának kakaót, amíg nem fújják kívülről!

45
ATA képe

Abban állapodjunk már meg,

Abban állapodjunk már meg, hogy a kresz leginkább a járművezetőknek szól. És mivel a kerékpár is jármű, és ugyanúgy az úttesten kell közlekedni vele, nem ártana egy minimális vizsga. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de legalább egyszer olvassa el azt a szar könyvet, és vizsgázzon le belőle, hogy megértette!
Ez nem egy olyan nagy dolog! A bringa nem csak szabadidős sporteszköz, hanem KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ!

46
Nuvanda képe

Azzal egyetértek, hogy

Azzal egyetértek, hogy tanítsák meg a gyerekeknek a közlekedési szabályokat, hisz van olyan fontos ez az életben, mint a matek, töri, kémia, nyelvtan stb. De nehogy már papírt kelljen vinnem mikor leruccanok a strandra bringával vagy átmegyek Ferikéhez fára mászni!
Az összes gépjárművezető vizsgázott, átment, talán megértette. Nézz körbe, mind tudja is alkalmazni ezt a tudást?

47
ATA képe

Most is vinned kell a

Most is vinned kell a papírjaidat, ha kimész egy közterületre. Mit csinálsz, ha igazoltat a rendőr? Vagy oda tudod adni, vagy bevisz...

48
Nuvanda képe

Képzeld, alapos ok nélkül

Képzeld, alapos ok nélkül nem kérheti el, nem vihet be. Én nem szoktam okot szolgáltatni, ezért sokszor nincs nálam.

Szerinted egy gyereknél vannak papírok? Gyerekként nálam lakáskulcson kívül semmi sem volt.

49
ATA képe

Az is lehet ok, ha gyanús a

Az is lehet ok, ha gyanús a viselkedésed. Vagy éppen közlekedésbiztonsági akció van, és a kerékpárosokat kell ellenőrizniük. Te bajod lesz, ha bevisznek. Majd megírod egy fórumra, hogy milyen szemetek a rendőrök...

50
Nuvanda képe

Ja az is gyanús, aki nem

Ja az is gyanús, aki nem gyanús. :-)

51
CsImre képe

Nem visznek be. Az régen

Nem visznek be. Az régen volt.

CSI
http://szegedbicaj.blog.hu/

52
toreki képe

Persze, hülye lenne a

Persze, hülye lenne a szülő a kulcs mellé még egy igazolványt adni, amiben ott van a lakás címe. Aztán a gyerek úgyis elmondja, hogy otthon vannak-e, mikor lehet menni kipakolni a lakást. :)

53
ízirájder képe

Ez tipikus magyar gyakorlat

Ez tipikus magyar gyakorlat tudjuk, honnan maradt ránk. Brit ismerősömmel beszéltünk erről a kötelező igazoltathatóságról, számára teljesen idegen, meglepő, sőt, megbotránkoztató volt a mi gyakorlatunk. Én szívesen megkönnyítem a rend éber őreinek munkáját azzal, hogy könnyen ellenőrizhető vagyok, de nem érzem magam bűnösnek, ha egyszer otthonhagyom a személyimet. Amellett egyébként 8 igazoló kártyácskát hordok magamnál, nem hiányzik még egy biciklis, egy gyalogosjogsi, engedély a svájci bicskámra, papír a beszámíthatóságomról, oltási igazolások, a szerdai uszira vizibiztonsági igazolás, padra leülési és padról felállási engedély. Ez megint brit gyakorlat lenne, de már más szempontból...

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

54
ATA képe

Ha kimész az útra, legyen

Ha kimész az útra, legyen róla papírod, hogy te tudod használni. Ez azért kell, mert ha már van ilyen papírod, akkor biztos, hogy te megtanultad a szabályokat. Nem egy nagy elvárás!
Amúgy meg nem anarchiában élünk, ez van...

55
ízirájder képe

de nem is sztálinizmusban.

de nem is sztálinizmusban. Ellenben ha majd nem lesz a közterületeknek szinte teljes egésze út, hanem mondjuk kevesebb mint 10%-a, akkor benne vagyok a jogsis felvetésedben. Amíg azonban gyakorlatilag a kapun kilépéshez kellene papír, nem

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

56
Lathor képe

Ez azért kell, mert ha már

Ez azért kell, mert ha már van ilyen papírod, akkor biztos, hogy te megtanultad a szabályokat.
TÉVES! Ez azt jelenti, hogy egyszer valamikor rég valahogyan átcsusszantál egy vizsgán.
Olvasgass pár autós blognál hozzászólásokat és meglátod mekkora a sötétség.

Gyalog is át kell menned sokszor az úton, sőt ahol járda nincs ott gyalog is az úton kell közlekedned.
Pont azért felesleges egy x+1-dik pecsételgetés, mert Nem egy nagy elvárás! és ne gyere itt nekem az 500Ft-os vicceddel, utazási költségnek kevés, nem beszélve a sorban-állással elb*szott időről, meg az elvesztegetett szabadnapról ...

Oktatni kell, de már így is bőven sok a felesleges aktatologatást.

Nem akarlak megbántani, de egy kicsit el vagy rugaszkodva a valóságtól.

U.i.: van jogsim, csak B-s, de már előtte is volt annyi eszem, hogy hátranézés nélkül nem dobok egy balost és a jogsin oktatottak ellenére nem indexelő autótól is számítok jobb-horogra.

57
j_gergo képe

Ha végzek a buszos

Ha végzek a buszos tanfolyammal 730,000, forintnál fogok tartani az eddig jogsira költött pénzben (A,B,C,D, PÁV II, szolgáltatói).

Nem mondod, hogy a 10 kilós gyerekbickli vezetéséhez kapcsolódó felelősséget hasonlítod a egy-kéttonnás vagy húsztonnás jármű vezetéséhez kapcsolódóéhoz. Ezek szerint, ha a markoló kezeléséhez képesítés kell, akkor ebből következik, hogy homokozólapátot is csak OKJ-val foghassa meg Benőke?

58
ATA képe

Annak a tizentonnás izének

Annak a tizentonnás izének egész más képességei vannak, mint egy kerékpárnak. Nagyon sok baleset elkerülése nem is a sofőrön múlik. Ott olyan holtterek vannak, hogy el sem tudnád képzelni. A jármű szélessége akkora, hogy éppen elfér a sávban. Sokkal nagyobb a féktávolsága, mint bármi másnak. Lehetnek olyan helyzetek, hogy nem tudok kijönni belőle baleset nélkül, és ez csakis a másikon múlik. Vagy egy vészfékezésnél az utasok egymás nyakába borulnak.
Sokan fel sem fogják, hogy egy ilyen jármű mit tud, és simán bevágnak elé.
Egy szabálytalan kerékpáros olyan helyre is bejöhet, ahol nem látom. Teherautónál van olyan holttér, hogy egy autó is elveszik benne.
Mit csinálok, ha éppen kerülök ki egy bringást, az meg bevág elém, hogy bekanyarodjon (index, hátranézés nélkül). Majdnem 1s a fékkésedelmi idő légfékes járműnél, plusz reakcióidő, (az utasok meg persze egy másik ügy) fékút. Ha csontig beleállok a fékbe, még akkor sem áll meg az a dög. Utána meg rámfogják, hogy miért nem vigyáztam a bringásra, mert őneki nem kötelező tudnia a szabályokat...
Kegyetlen, mit művelnek a bringások! Úgy mennek ki az útra, hogy fingjuk sincs a közlekedésről. Mennek azok össze-vissza semmi előjel nélkül. Hogy lehet az úttest jobb széléről balra kanyarodni? Ezek ön és közveszélyesek, jelenleg!

59
ízirájder képe

A hátranézésen nem segít

A hátranézésen nem segít egy papír. Vagy van valakinek túlélési ösztöne, vagy nincs. Ha meg ilyen halálos eszköz ez, akkor dudálni, mint a vonat sorompó előtt. Asszem, ilyen nagy holtteres dögöknél hátramenetben már kötelező csipogni

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

60
ATA képe

Biztosító személy is

Biztosító személy is kötelező. Az a csipogó annyit ér, hogyha van ott valaki, akkor elmenjen onnan...
Bal oldalt van nagy holttér, az ajtó alatt. Mert az ajtó takar, a tükörből meg pont nem látni. Ha állok, a bal oldali tükröt figyelem, nehogy bejöjjön valaki. Tiszta para egyébként...

61
j_gergo képe

Én ezt elhiszem neked. De

Én ezt elhiszem neked. De ha bringás gyerekeket adminisztratív eszközökkel tartanál távol az úttesttől, akkor soha nem válnának a közlekedés részévé, és kamaszkorban is a járdáról ugratnának le a kereszteződésben (ahogy most is teszik, hiszen már sikeres volt az útról leszoktatás).

Az oktatással semmi gondom nincs, semmilyen épeszű kerékpárosszervezet nem tiltakozik az iskolai KRESZ-oktatás ellen, de kiskorúakon mégis hogyan kéred számon a jogosítványt? A strandra bicikliző tízéves majd a fürdőbugyijába tűzi a hivatalos okmányt, és a rendőrbácsi majd hazaküldi, ha nincs nála, lefagyizták, olvashatatlanra ázott?

62
ATA képe

Főúton nem is szoktak

Főúton nem is szoktak kisgatyás gyerekek tekerni...
Pont nem a leszoktatásról szól, hanem a felszoktatásról. Megtanulná a szabályokat, merne ott tekerni.

63
Nuvanda képe

Érdekes, nekem volt már

Érdekes, nekem volt már afférom ilyen többtonnás izékkel, de nekik hiába volt ezer papírjuk, mégis veszélyesen és szabálytalanul manővereztek. Mondjuk az lehetett a baj, hogy mindig egyenesen egyenletes sebességgel mentem semmi előjel nélkül, ezzel felbőszítettem és összezavartam őket. Éreztem is, milyen kegyetlen vagyok. :-)

64
ATA képe

Már megint

Már megint terelsz!
Egyezzünk már meg abban, hogy kell az a kibaszott papír! Ne menjünk már bele ilyen teherautós-bringás harcba, mert nem jövünk ki belőle. Azt akartam kihozni ebből, hogy mindenkinek, aki közúton közlekedik, legyen valami szaros papírja arról, hogy tudja a szabályokat! Már azt mondom, ne is fizessen a csóró bringás (fizesse ezt is az állam), csak legyen valami képe arról, hogy mi fán terem ez a közlekedés dolog. Erőltesse már meg a kis agyát, ha már ki akar menni a forgalomba.

65
toreki képe

Nem kell. De kell. De nem...

Nem kell. De kell. De nem... :)

A cikk pont arra világít rá, hogy gyerekek ismerik a szabályokat. A bringajogsi helyet a feleslegesen kidobott milliókat inkább arra kellene költeni, hogy menő legyen a szabályokat betartani. Mert most azt a mintát látják, hogy minden szabályt meg lehet szegni büntetlenül, az a menő, aki ügyesebben csal, aki nem bukik le, aki bedrogozva, ittasan száguldozik. És vannak, akik még ki is állnak mellette, és megvédik.

66
ízirájder képe

másképpen: Te egy

másképpen: Te egy különösen veszélyes eszközt fogsz kezelni, ami nehéz, gyors ---> lendületes, energikus. Itt pedig egy nyomorult lábbal hajtott kerékpárról beszélünk. Akkora a különbség, mint egy konyhakés (jelenleg nem engedélyköteles) és egy aknavető (egnedélyköteles) között. Egyébként meg lenne rá ötszáz forintom, de a már fentebb említett kételyek miatt nem ennyire számítok. Tanítsák is iskolában, az is jó, de a tilos és kötelező szavakat azokkal szemben használjuk, akik a veszélyt okozzák, nem akik elszenvedik. Ettől civilizált egy társadalom. Az Szudán és Afganisztán, ahová csak kiképzés után engedünk embereket, nem a saját közterületeink

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

67
ATA képe

Azt mondom, hogy ez csak

Azt mondom, hogy ez csak akkor lehet sikeres, ha minimál pénzből meg lehet csinálni ezt a vizsgát.
Én vigyázni fogok a kölyködre, mert nem akarom átvasalni, plusz én is szoktam bringázni, érzek valami minimális szimpátiát.
Kicsit más téma:
Critical Mass szervezői gyűlés:
Megkérdezték, kinek van jogsija. Nem hittem el, csak a felének volt. Tehát a saját megfigyelésem alapján az ott lévő kerékpárosok felének volt jogsija.
Nem értem, ezt hogy lehet engedni. Ugyanazon az úton fognak menni, mint én. Annyi különbséggel, hogy ők nem tudják a szabályokat, és könnyen manőverezhető járművük van. Én tudom a szabályokat, de egy sokkal tehetetlenebb járművet vezetek.
Kell az a jogsi, de tényleg csak minimál pénzért, mert nem lesz sikeres.
Gyanítom, hogyha ingyenes lenne, ti még azért sem tennétek le, mert nektek van önérzetetek.

68
Nuvanda képe

Én hosszú évekig

Én hosszú évekig kerékpároztam jogsi (KRESZ vizsga) nélkül. Sose okoztam balesetet, és nem is szenvedtem el. Pedig az úton mentem, minimális szabályismerettel. Mióta tudom a szabályokat arra jöttem rá, sokkal több jogom (elsőbbségem) van bicajosként, gyalogosként. Tehát tényleg oktassunk, kérjünk számon (mint a többi tantárgyat), de felejtsük el a papírt, az semmit sem ér!

Emlékeim (vhol itt olvastam) szerint Mo. csatlakozott vmi nemzetközi egyezményhez, ami tiltja a bringajogsit.

Ha pénzbe kerülne lenne egy olyan réteg, ami nem tehetné le anyagi okok miatt. Ez nagyon rossz és helytelen lenne!

69
ATA képe

"Emlékeim (vhol itt

"Emlékeim (vhol itt olvastam) szerint Mo. csatlakozott vmi nemzetközi egyezményhez, ami tiltja a bringajogsit."
Ez nagy hülyeség volt!
Mondom itt az lesz a következő, hogy az autóhoz sem kell majd jogsi... Majd megtanulja az ember a forgalomban, hogyan kell közlekedni.
Egyébként nekem sem volt még balesetem, de ez nem csak rajtam múlik.

70
Zsurmi képe

Nagy hülyeség volt, hogy a

Nagy hülyeség volt, hogy a civilizált országok a közlekedést egységes elvek szerint szervezik!

Az egyik elv, hogy az úthálózhat építés közfeladat, amit az adófizetők állnak és nem csak a használók. Cserébe az úthálózat (ami amúgy közterületen van) használatához mindenki hozzáférhet egyenlő eséllyel.

Ami nem jelenti azt, hogy bármilyen járművel bárki hozzáférhet. De ez azt is jelenti, hogy legalább egy járművel igen. Ez pedig a kerékpár.

Az említett egyezmény (1968-as), azt is lefekteti, hogy a közlekedés oktatása állami feladat és az oktatási rendszer minden szintjén. Tehát nem csak gépjárművezetői jogosítvány megszerzésekor.

Tehát az oktatás jó és kívánatos, a tartalma sem mindegy. De ez másodlagos.

Az ötletelés a hülyeség, hogy másokat mivel és hogyan korlátozzunk - csak mert a szabályalkotók bénák.

-
Zsurmi

71
ATA képe

"Ha pénzbe kerülne lenne

"Ha pénzbe kerülne lenne egy olyan réteg, ami nem tehetné le anyagi okok miatt. Ez nagyon rossz és helytelen lenne!"
Még nem is tudunk részleteket. Azt mondom, legyen 500 ft, ez elég arra, hogy kimegy a vizsgabiztos, csoportosan levizsgáztat sok embert, kiállít egy kis papírt, és megy haza. Akkor talán lehet nullszaldós.

72
Nuvanda képe

Van akinek ez is sok

Van akinek ez is sok lehet!

Nem hiszem, hogy 500 Ft-ot kérnének csak érte, az biztos nem érné meg.

73
ATA képe

Tudom, hogy nem érné meg,

Tudom, hogy nem érné meg, de többet nem kérhetnének érte, mert bukna az egész program. Ezt csak jelentős állami befektetéssel lehet végrehajtani.
Úgy vélem, nagyon megérné. Többet érne, mint 100 km bringaút. Elindulna valami, hogy a bringásokat is elkezdenék egyenrangúnak tekinteni.
Most minek nézik? Sporteszköznek. Nem kell hozzá papír, el kell őket különíteni a többi közlekedőtől, védőfelszerelést kell hordani, ilyenek...
Legyen csak papírjuk, és közlekedjenek az úttesten. Kezeljék a bringásokat egyenrangúnak a többi közlekedővel.

74
Zsurmi képe

Nem vezethetsz be vagyoni

Nem vezethetsz be vagyoni cenzust a közlekedésben.

-
Zsurmi

75
Oleever07 képe

csak aztán a vizsgabiztos

csak aztán a vizsgabiztos nehogy így vizsgáztassa szegény bicajosokat. :-) (0:55 körül kezdődik.)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet, aki immáron 1 éve CM-tag! :-) YEAH!!! :D
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal.
Jellegzetességem: egy Kappa táska, amin egy kitűzőkből kirakott CM felirat van. :D

76
toreki képe

Volt, akinek a 300 forintos

Volt, akinek a 300 forintos vizitdíj is sok volt. Pedig annak tényleg lett volna értelme.

77
Lathor képe

Nem, nem volt értelme, a

Nem, nem volt értelme, a kórház az x*300Ft-ot megtarthatta viszont ugyanannyival csökkentették a központi kifizetést, a kórház meg találjon neki helyet, üzemeltesse, a kismillió kivételével együtt meg adminisztrálja.
A hipochonder meg kiperkálja azt a 6000-et (ennél többet költ gyógyszerre havonta) és ugyanúgy jár az orvoshoz.
Ha meg valaki inkább lábon kihordja a pár szövődményes eset elég, hogy elvigye azt az időt és pénzt amit a többi megspórolt.
Az emberek eddig is érezték, hogy nincs ingyen egészségügy (ha más nem a gyógyszertárban).
A jól hangzó ötletekkel csak az járt jól aki az adminisztrációt intézte.

Na nem akartam ebbe ennyire belemenni, csak ez is olyan, hogy nincs olyan hogy "csak pár száz forint az egész".

78
ízirájder képe

Azt nehezebb megérteni,

Azt nehezebb megérteni, hogy lehet téged ugyanarra az útra engedni, amin emberek közlekednek, ha egyszer ennyire veszélyezteted őket. Miért másokon kéred számon a saját veszélyességedet? Merthogy önveszélyes akkor vagyok, ha előszeretettel hajtok neki ezerrel a betonfalaknak, nem akkor, ha mások kivasalnak. Természetesen értem, hogy szükség van közúti tömegközlekedésre, áruszállításra, azt próbálom érzékeltetni, hogy a bürokrácia nem oldja meg a problémát. Szerelj fel tükröt a holttereidhez, növeljük a kötöttpályás közlekedés és áruszállítás arányát, takarítsuk ki a fölösleges személygépkocsikat, hogy a közlekedés többi résztvevője jobban és biztonságosabban elférjen, tanítsunk biztonságos közlekedést, kreszt, és még ezer ismert ötlet. Amit te javasolsz, a legegyszerűbb, legolcsóbb, politikusbarát megoldás.

Ami meg engem illet, nagyonhivatalos oktatás nélkül is meg tudom tanulni a kreszt, előbb megyek edzésre megtanulni esni, fejleszteni az erőmet, reflexeimet, önuralmamat, illetve elsősegélytanfolyamra, megtanulni sebet ellátni, mint kresz oktatásra, azok jobban növelik a biztonságomat. Nem kell mindenkit egy kaptafára kényszeríteni.

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

79
ATA képe

Nem lehet mindenhova

Nem lehet mindenhova tükröt rakni. Szép lenne, ha 15 tükröt és 8 kamerát kéne néznem ahhoz, hogy elinduljak. Mindezt a szabálytalankodók, szabályokat nem ismerők miatt.
Pont az a baj, hogy állandóan a teherautósokat basztatják, amikor bringás oldalról nem történik semmi. Miért nem? Nekik miért nem kell levizsgázniuk a közlekedés legalapvetőbb szabályaiból?

"Azt nehezebb megérteni, hogy lehet téged ugyanarra az útra engedni, amin emberek közlekednek, ha egyszer ennyire veszélyezteted őket."
Miért veszélyeztetem az embereket? Ezt kikérem magamnak! Az emberek veszélyeztetik saját magukat azzal, hogy nem ismerik a legalapvetőbb szabályokat. Vagy ismerik, csak basznak betartani. Azért jöttem fel, hogy leírjam az érveimet. De konkrét szakmai vita nem alakult ki, csak fikázzátok (hozzáteszem ketten) a véleményeimet csakazértis, szerintem azért, mert kurvára unatkoztok, és rámszálltatok.
Nem csak bringás szemmel látom a dolgot, úgy érzem, jobb képem van a közlekedéssel kapcsolatban. Ezért mondom, hogy szükség van erre. De ti azt sulykoljátok, hogy nincs szükség vizsgára. Ez egy nagy hülyeség! A közlekedés nem játék! Igenis szükség van egy vizsgára, mert olyan emberek mennek ki, akik veszélyesek a többi közlekedőre nézve.
Lehet, hogy te nagyon fasza vagy, és nem sodortál még senkit veszélybe, de hidd el, nekem nem egy helyzetem volt, amikor csak rajtam múlott, hogy ne legyen baleset.

80
CsImre képe

ATA, nézd meg a nagy

ATA, nézd meg a nagy biciklis nemzeteket, és hogy ott van-e kötelező jogsi bicikliseknek. Josi nincs, áruszállítók, autók ott is vannak, de mégsem balesetben meghalt biciklisekkel teli temetőkről szólnak a hírek, noha rengetegen bicikliznek a nagyobb városok forgalmas útjain is. Szerinted ha itt, nálunk jogosítvány kéne, ezzel párakat még el is rettentenének a biciklizéstől, megszegnénk a vállalt nemzetközi kötelezettségünket, azzal olyan jó lenne nekünk? Kétlem.

Gond az is, hogy a mai KRESZ a gépjárművekhez, főleg az autókhoz lett szabva, a biciklis csak periféria, még úgy is, hogy a mostani módosítás picit javított a helyzeten. A közlekedési szabályokat nem a biciklizőkre szabják, mégis ezt a szabályrendszert akarják hatósági papírért számonkérni. Járművezetőként akarják a biciklist kezelni a jogsi követelésével, de nem akarják akként kezelni a közlekedésszervezésben (járdára vezetés, stb) Félő, hogy ezt vernék a biciklis lurkók fejébe is, az pedig nagyon rossz felé vinné a tehergépjármű-biciklis viszont is.

CSI
http://szegedbicaj.blog.hu/

81
Zsurmi képe

A közlekedési szabályokat

A közlekedési szabályokat nem a biciklizőkre szabják, mégis ezt a szabályrendszert akarják hatósági papírért számonkérni. Járművezetőként akarják a biciklist kezelni a jogsi követelésével, de nem akarják akként kezelni a közlekedésszervezésben (járdára vezetés, stb) Félő, hogy ezt vernék a biciklis lurkók fejébe is, az pedig nagyon rossz felé vinné a tehergépjármű-biciklis viszont is.

Itt a lényeg.
-
Zsurmi

82
vnorb képe

Elolvastam, elég gáz egy

Elolvastam, elég gáz egy cikk.
Az iskolai rendszerű oktatást támogatom, de úgy lenne demokratikus, ha a tananyag összeállításánál megkérdeznék a civil szervezeteket is (autóklub, MK, buszosok, teherautósok motorosok), hogy életszerű legyen.
A vizsgázásnak és fizetős jogsiszerzésnek nem sok értelmét látom.
(A többieknek meg: ne etessétek a trollt)

83
j_gergo képe

azért remélem nem ATÁ-ra

azért remélem nem ATÁ-ra mondod a trollt. Merthogy az ő nézőpontja teljesen érthető. Máshogy látja az ember az utat egy nyergesvontató vezetőüléséből. Én csak azt nem szeretném, ha a közlekedés és a közterek jövőbeli alakulását ebből a nézőpontból terveznék meg. A teherautósofőr a munkáját végzi, de a közút nem munkaterület. A munkaterületre ki van írva, hogy "idegeneknek bemenni tilos" meg "sisak és láthatósági mellény viselése kötelező". A közút nem ilyen, az mindenkié, és annak kell jobban vigyáznia, aki veszélyesebb járművel használja.

84
ATA képe

Én mindenképpen vigyázok.

Én mindenképpen vigyázok. Van bennem annyi felelősségérzet.
Engem egy dolog zavar, hogy úgy ki lehet menni a közutakra, hogy valaki nem tudja a kreszt. A járdán elvan a gyalogos, mert megszokta, hogy nem léphet le az útra akárhol, de a kerékpáros már más tészta. Az már részt vesz a közlekedés forgatagában.
Lehet, hogy ez a jogsi dolog tényleg nem fog összejönni, de akkor is tanítani kellene ezeket a gyerekeket. 12 éves kissrácok kiszabadulnak, és azt hiszik, övék a világ. És ott a baj. Utólag lehetünk okosak, ez rajta már nem segít.
Bármilyen járművel közlekedjünk, nagyon kell figyelni. De az teljesen megengedhetetlen, hogy valaki ne ismerje ezeket a teljesen alapvetőnek tűnő szabályokat.
Nem tudom, most mi megy az iskolákban, de az biztos, hogy ezeket meg kell tanítani. Ha nem külön tanfolyam keretében, de akkor is ezzel foglalkozni kell, mert biztos rengeteg balesetet vagy kellemetlen helyzetet lehet elkerülni így.

85
varkocs képe

Én mindenképpen

Én mindenképpen vigyázok...Bármilyen járművel közlekedjünk, nagyon kell figyelni

Ne csak magadból indulj ki, mások másmilyenek, és a bármilyen járművel sem figyelnek, inkább mobiltelefonálnak, rádiógombokat csavargatnak, miegymás. Az sem jellemző, hogy a 12 éves gyerekek nagyon részt vennének biciklivel a forgalomban, inkább a nagyobbak, felnőttek, sok esetben olyanok, akiknek autójuk is van, és mégsem tartják be a szabályokat.

Vagyis a mondanivalóm lényege, hogy hiú ábránd azt hinni, hogy egy ilyen vizsgától majd kimennek a gyerekek biciklivel az útra (egyáltalán), és ott szabályosan fognak közlekedni.
________
http://clevercycles.com/energy_and_equity/
http://carbusters.org/

86
Zsurmi képe

Attól, hogy valaki

Attól, hogy valaki nyergesvontatót vezet, még nem tud közlekedést szervezni.

Ugyanez igaz a személyautó vezetőkre. De a biciklisekre is.

Ehhez több kell, minimum utánajárás. A dolgok más szemszögből való vizsgálata, de leginkább gondolkodni tudás. Ja és nem elég a sűrűjében lenni, mert pont a más szempontok nem látszanak, pont átlátni nem lehet a témát.

Persze úgy tűnik idehaza, a közlekedésszervezéssel foglalkozók sem értenek igazán hozzá.

-
Zsurmi

87
ATA képe

A troll 4 éve regisztrált,

A troll 4 éve regisztrált, még narancssárga pólós cm-et is rendezett, tagja a Bringaút Egyesületnek, nem kevés önkéntes munkával segítette a kerékpárosokat és részt vett nem kevés kerékpáros témában rendezett megbeszélésen.
Régen nagyon benne voltam ebben a dologban, de egyszer csak ellaposodott az egész, nem történt semmi, legalábbis Budapesten. Viszont mostanában van egy olyan érzésem, hogy tennem kell valamit kerékpáros témában. Azt tapasztalom, hogy ezen a fórumon nem történik semmi, csak fikázzátok azokat, akik esetleg nem értenek veletek egyet. De semmi érdemi munka.
Mi lenne, ha például szerveznénk valami bringaút takarítós izét? Vagy tartanánk demonstrációkat annak érdekében, hogy egy-egy szélesebb egyirányú utcában megoldják, hogy be lehessen menni kerékpárral.
Ilyenek kellenének! Vagy már ki is dolgozhatnánk javaslat formájában, hogy mit csempésszenek be a kerékpárosok tananyagába. Magwas-nak volt egy tök jó kis füzete erről. Le kéne már szállni erről az anyázásról. Én is beszóltam, hogy buszvezetőnek tanulok, máris troll lettem. Mi van, ha csak segíteni akarok? Mert mondjuk, ha tehetem én is bringával járok...

88
vnorb képe

Bocs de nem rád

Bocs de nem rád gondoltam.
Igaz, hogy te írtad ide a legtöbb hozzászólást. Azon akadtam fenn, amikor a baleseti arányokon ment az értelmetlen százalékháború, bocs mindenkitől...
Örülök, hogy sokat dolgozol a CM-en és más szemszögből is próbálod látni a dolgokat.

89
ATA képe

Ok.

Ok.

90
Oleever07 képe

ebben a blogban Kükü

ebben a blogban Kükü pontosan erről beszélt, hogy rengeteg ötlete van neki is, csak egyszerűen nem tudja kivitelezni, megvalósítani.

Mi lenne, ha például szerveznénk valami bringaút takarítós izét?

ugyanitt írtam, hogy a Thököly úton volt már bringasávos takarítás. a megjelenő biciklisek körében egész sikeres volt, sőt, állítólag még be is segítettek az ott lakók, ha jól tudom. szóval ez itt sikeresen el van könyvelve, csak, ahogy a fenti linkben írtam, nem kapott akkora médiavisszhangot, mint pl. a Margit hidas akció.
de egyébként a Te ötletedet is támogatom, hiszen valahogy muszáj elérni, hogy majdnem mindenütt be lehessen hajtani az egyirányú utcába biciklivel. ezt egy ilyen demonstrációval meg lehetne oldani. ha lesz ilyen akció, arra is szívesen elmennék.
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet, aki immáron 1 éve CM-tag! :-) YEAH!!! :D
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal.
Jellegzetességem: egy Kappa táska, amin egy kitűzőkből kirakott CM felirat van. :D

91
toreki képe

A brigaút takarítás a

A brigaút takarítás a közút kezelőjének feladata. Max rájuk kell szólni, hogy dolgozni kéne, nem helyettük megcsinálni.

Az egyirányú utcák megnyitásában az MK területi szervezetei dolgoznak. Mivel szakmai munka, nem igazán itt van a helye. Akit meg érdekel, csatlakozhat a munkához (szerintem még MK tagnak sem kell lennie, csak megkeresni a területi szervezetet, hogy csatlakozna a levlistához).

92
Spikk képe

Bocsánat, most nincs időm

Bocsánat, most nincs időm végigolvasni. Csak azt szeretném megosztani, hogy nekem milyen oktatáson kellett részt vennem a bringás jogsi megszerzéséhez annak idején (~'85). Ez a jogsi volt a feltétele annak, hogy suliba bringával lehessen menni. A rendőr ellenőrizte is. :-)

(Nem biztos, hogy mindenre emlékszem...)

Elmélet: Kb. a táblák és útburkolati jelek ismerete (nevük, jelentésük magyarázata, ilyesmi).
Gyakorlat: ügyességi pályát kellett teljesíteni. Volt benne pl. libikóka is, szóval nem az a mindenki lazán megcsinálja pálya volt, uralni kellett hozzá a járművet.

Az oktatás meg az egész a suliban zajlott, de a körzeti megbízott aktív részese volt az egésznek az oktatástól a vizsgáig.

93
ATA képe

Most jut eszembe, minket is

Most jut eszembe, minket is elvittek az Autóklub egyik tanpályájára. Ott is volt ilyen kis kresz átbeszélés, libikóka, beültettek minket egy kocsiba, azzal fékezni kellett, hogy rájöjjünk, mi az a féktávolság.
Élménynek is teljesen jó volt.

94
Zsurmi képe

Én meg egy nyári

Én meg egy nyári táborban, de ott csak KRESZ teszt volt. És nem buktató kérdések voltak, hanem a lényeg. Voltak még ügyességi versenyek is.

Azt is megjegyeztem, hogy a kb 40 gyerekből 5 vett rajta részt. és Hülyének néztek miatta.

-
Zsurmi

95
smv képe

Debrecen-Józsán jártam

Debrecen-Józsán jártam álltalános iskolába. Ott működött a biciklis jogsi gyerekeknek, mégpedig a következőképpen:

- Kijött a rendőrség, és felvilágosító délutánt tartott, beszéltek a kreszről stb.
- Közben kint a suli felállított egy kis biciklis ügyességi pályát.
- Abban az esetben ha kitöltöttél egy kis kresz tesztet és a pályán végigmentél, illetve bizonyos ponthatáron belül voltál akkor kaptál bicajos jogsit.

A jogsi maga egy kis kartonpapír volt rajta egy biciklis ikonnal egy körben, ráírva, hogy "kerékpárhajtási engedély" (erre nem emlékszem 100%-osan) + a név + rendőrségi pecsét (emiatt nagyon nagyon menő cuccnak tűnt:D).

Miért volt jó a bicajos jogsi? Mert csak az a gyerek mehetett biciklivel a suliba aki rendelkezett vele. Mivel józsa egy falusi jellegű hely volt még akkoriban így a gyerekek között már csak a rajsági szempontból is gáz volt, ha valaki nem kapott ilyet. (Ezért készültünk is kreszből rendesen) Ki ellenőrizte? A tanárok.

Ettől függetlenül a kresz vizsgát később is kötelezővét tetetném bicajosoknak.

97
Zsurmi képe

Lófaszt. - Zsurmi

Lófaszt.

-
Zsurmi

98
kambekk képe

Félsz, hogy bebuknád? Hát

Félsz, hogy bebuknád? Hát az élet harc, komám!

99
Zsurmi képe

Aki azt hiszi, hogy a harc a

Aki azt hiszi, hogy a harc a vizsgán van...

Én már szereztem bringás jogsit - 12 évesen.

-
Zsurmi

100
Oleever07 képe

azért nézz ide:

azért nézz ide: http://www.hir24.hu/elet-stilus/63096/nemsokara-johet-a-kerekparos-jogsi...
ajánlott linkben benne vagyunk mi is, szóval úgy fogalmazok most:
volt most egy kis időm végigolvasni a hsz.-okat, nem semmi, hogy kinek mennyi véleménye van.
az én véleményem az, hogy kell támogatni ezt az általános iskolában való Kresz-oktatást, hiszen a gyermek így tanulja meg, hogy mit hogyan kell cselekedni egy adott szituációban, hogyan kell betartani a Kresz-szabályokat. de ezt már az általános iskola 2. vagy 3. osztályában el lehetne kezdeni oktatni, így még jobban a gyermekek fejében marad, hogy pl. mit jelent az elsőbbségadás kötelező tábla vagy hol szabad kerékpározni, stb. mindezt játékos formában lehetne előadni. mert szerintem a 10-12 éves korosztály már nem annyira fogékony ilyen szinten. egyszerűen nem érdekli őket ez az egész téma. (bár ez lehet, hogy csak néhány suliban igaz.)
erről a jogosítványról meg kb. hasonló a véleményem, mint Röptömben_Szedtembennek. tehát ez semmiképpen se legyen hivatalos, csak egy sima papír, amivel anyunak/apunak örömet okozhat azzal, hogy eldicsekszik vele, hogy: "Nekem ilyenem is van!" mert akkor az lenne a vita, hogy: "Ha a gyerekek leteszik a jogsit, a felnőttek miért nem?"
még általános iskolás koromban lehetett kapni ilyen ingyenes kiadványt, amiben a Kresz-t ismertetik, még nekem is volt ilyen példányom, csak már nem emlékszem a nevére. ezt lehet újra a nyomdába küldeni, és sok példányban kiküldeni az iskolás diákok felé.
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet, aki immáron 1 éve CM-tag! :-) YEAH!!! :D
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal.
Jellegzetességem: egy Kappa táska, amin egy kitűzőkből kirakott CM felirat van. :D

101
ATA képe

Kicsit átgondolva a

Kicsit átgondolva a dolgokat, teljesen igazad van.
Ezért lenne jó tudni, mit is tervez az NKH.

102
Oleever07 képe

ez így van, ha el tudnák

ez így van, ha el tudnák mondani a részleteket, akkor lehetne ebből egy szakmai vitát nyitni, hogy mi tetszik, meg mi nem. és ebbe a vitába főleg azokat vonnám be, akik kaptak régebben bringás jogsit.
ilyen esetben az NKH olyan, mint a most alakuló kormány: semmilyen részleteket nem árulnak el, elbizonytalanítva a magyar állampolgárokat...
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet, aki immáron 1 éve CM-tag! :-) YEAH!!! :D
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal.
Jellegzetességem: egy Kappa táska, amin egy kitűzőkből kirakott CM felirat van. :D

103
varkocs képe

Azt is figyelembe kéne

Azt is figyelembe kéne venni egy ilyen szakmai vitában, hogy bármilyen szabályozás, korlátozás, ami feltehetően újabb pénzkiadással is jár, feltehetően csökkenti a biciklizős hajlandóságot. Több okból is: egyrészt veszélyesnek tünteti fel, másrészt újabb kiadás a semmire. A trend most az, hogy minél több embert biciklire ültessenek, remélhetőleg lesz kölcsönző is, aminek ugyanúgy akadálya lenne a bringás jogsi, mint a kötelező sisak.

Az emberek meg nem hülyék, pontosan tudják, hogy már megint le akarnak nyúzni róluk egy réteg bőrt.
________
http://clevercycles.com/energy_and_equity/
http://carbusters.org/

104
Oleever07 képe

én ebben a szakmai vita

én ebben a szakmai vita kérdésében csak annyit gondoltam, hogy hogyan lehetne megoldani azt, hogy könnyen megszerezhető legyen ez a bringás "jogosítvány". hogy hogyan kell oktatni a gyerekeket arra, hogy biztonságosan kerékpározzanak. és ezt hangsúlyozom, hogy ez a "jogsi" csak egy papír lenne, szóval aki jól teljesített, az kapna ilyet, aki nem, az megpróbálhatja újra. én ezt a bringás "jogsit" nem kötelezném senki számára, ez nem lenne olyan jogsi, mint az autós jogsi.
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet, aki immáron 1 éve CM-tag! :-) YEAH!!! :D
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal.
Jellegzetességem: egy Kappa táska, amin egy kitűzőkből kirakott CM felirat van. :D

105
jurta képe

Félelmetesen félrevezető

Félelmetesen félrevezető cím.
Miközben a szöveg ugyanaz, mint a NOL-on.

Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék

106
Oleever07 képe

szerintem ez a hir24.hu kb.

szerintem ez a hir24.hu kb. a Blikk színvonalához hasonlít. ez az új híroldal a Startlapon szokott nekem megjelenni, és onnét ollóztam ide ezt a cikket.
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet, aki immáron 1 éve CM-tag! :-) YEAH!!! :D
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal.
Jellegzetességem: egy Kappa táska, amin egy kitűzőkből kirakott CM felirat van. :D