Még nem láttam itt, a CM-en ezt az eseményt, így most felraktam ide. :-)

Balatonfüreden, festői környezetben várja, vendégeit 2010. június 9-13. között a Balaton Bike Fest. A Balaton északi partján elterülő, lankás dombok által körülölelt kisvárosban, azonnal megérezni a múlt és a jelen harmonikus ötvözetét. Északról a hegyek, délről a tó öleli át. A Tagore-sétány a Mesterségek utcájává változik át, kézműves bemutatót tart majd a kádár, a gombász, a méhész, a kosárfonó, a kovács, az üvegműves, a keramikus, a fazekas, a gyöngyfűző, a szappanfőző, a szőnyegszövő. A sétányon pedig tűznyelők, utcai zenészek, élő szobrok, artisták és mozgó árusok hada szórakoztatja majd a közönséget.
A tavaly először megrendezett, kiemelkedő közönség- és médiaérdeklődést produkáló Balaton Bike Fest 2010. június 9-13. között számos újdonsággal és meglepetéssel várja a versenyzőit és a rendezvény látogatóit.

Az idei fesztivál az Életfa X2S Tereptriatlon, Right Guard XCO szakágakkal bővül.

Az Árgus-Security Triál, MTB Balaton Maraton, Tihany Downhill, Right Guard XCO versenyszámok pedig a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által igazolt pályákon kerülnek megrendezésre.

A programok az egészségmegőrzés, a sport, a szórakozás és a kultúra keretein belül zajlanak majd. Szeretettel várjuk azokat is, akik látogatóként, nézőként érkeznek a rendezvényre, hiszen lesz majd ugráló vár, mászó fal, bringa suli gyerekeknek, chill out sátor dj-vel, Info pontok, folklór színpad. Valamint lehetőség nyílik a fotósok számára, hogy ismét megmérettessék művészi képességeiket a Canon Fotópályázat keretein belül. A programokat színesítik még a zenei fellépők és az élő rádióműsorok, díjátadók.

További részletek:
http://www.balatonbikefest.com/2010/

Balaton Bike Fest 2010

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Bendzsó képe

Rock"n"Roll A városi

Rock"n"Roll
A városi ficsúr

www.Bekebike.hu

A fenébe,ez pont mától van...

2
otapi képe

Elképesztően szomorú,

Elképesztően szomorú, hogy éppen ma böngésztem Balatonfüred hivatalos weblapját, és ott semmilyen programajánló nem ötlött a szemembe.
PR-ban nagyon messze kullog Bfüred :(

Köszi a posztot, lehet hogy megnézzük :)

3
Peta képe

Ez azért lehet, mert a

Ez azért lehet, mert a fürediek jelentős része nem lelkesedik ezért annyira. Én is köztük vagyok.

4
otapi képe

Ez meglep, Füred nem a

Ez meglep, Füred nem a turistákból/látogatókból él?
Elsősorban nekem sem a bicajos versenyek érdekesek (bár fél szemmel talán azok is), hanem a "Mesterségek utcája a Tagore-sétányon".

5
Peta képe

De, a turistákból IS.

De, a turistákból IS. Ugyanakkor nagyon éles kritikákat szokott kiváltani a helyi újságban egyegy ilyen tömegrendezvény után hátrahagyott mocsok, meg rongálás. Most újult meg a történelmi belváros, a móló, a strand, a megújult szabadstrand most készül el, viszont tényleg sokan vannak, akik nem becsülik a szépet. Van az a tipikusnak mondható hozzáállás, hogy "ha már egyszer egy évben sikerül leszakadnom a balcsira 3 napra, akkor már nekem mindent szabad, meg amúgy is császár vagyok". Mondjuk szerencsére Füred még a kultúrhelyek egyike, Siófok ebből a szempontból 1000szer rosszabb.
Persze lehet azt mondani, h a "k*rva ne panaszkodjon, ha b*sszák", vagyis a Balaton-parti települések viseljék el, hogy minden csicskaarc ott lazul egész nyáron, de cserébe a pénzét is ott hagyja. Ez egy adottság az ottani településeknek, de nem kell, hogy mindenki szeresse.

6
Pontagy képe

most komolyan: ha le akarok

most komolyan: ha le akarok menni a Balatonra, mert ahhoz van kedvem, akkor előtte kérdezzem meg az ott élőket? WTF? Mert én sem tudok sok időt eltölteni arrafelé, pedig szeretnék néha lemenni.

7
Peta képe

Szerintem nem értetted meg

Szerintem nem értetted meg a lényeget. Senki nem mondta, hogy ne menj a balatonra, sőt, füred nagyon vendégszeretően várja az oda érkezőket! Csak épp vannak emberek, akik nem tudnak viselkedni.
Én ha megyek valahova, akkor igyekszem az ottaniak életét nem zavarni mondjuk hangoskodással, vagy részegen kukába (vagy mellé) hányással, tisztelettudó vagyok, ilyenek. Jelentős viszont azoknak a száma (füreden elsősorban németek, de nem csak ők), akik azt hiszik, hogy a seggükből rángatták elő a világot. Gondolom te nem ilyen vagy, de hidd el, hogy vannak így gondolkodók, és az ilyenek nem szerettetik meg magukat a helyiekkel, nem csak füreden, de sehol...

8
otapi képe

Füreden legalább hagynak

Füreden legalább hagynak egy kis pénzt a bunkó turisták, a "büdös pesten" a huligánok viszont csak törni-zúzni tudnak :)
Szép lett a megújult belváros, de kár a móló előtti kis bazársorért. Számomra hozzátartoztak füredhez azok a pavilonok. Helyettük gagyibb kiadásban a Tagore sétány végére települtek...
A megszűnt kertmoziról már nem is beszélve :(

9
Peta képe

A kertmozit én is

A kertmozit én is sajnálom. De a bazárokat már 10 éve lebontották ám :)
Egyébként pesten is hagynak pénzt a túrhisták rendesen. A huligánok metszete sztem más. Pesten sztem jóval nagyobb arányban vannak jelen azok a helyi lakosok, akik a saját lakókörnyezetüket (városukat) rongálják.

10
Hubor72 képe

Ajánlom mindenkinek ezt a

Ajánlom mindenkinek ezt a programot, mert a tavalyi nagyon jó volt. Rengeteg színes esemény lesz ezalatt az 5 nap alatt. Ott a helyem!