SzCiklon legfrissebb blogja hozta nekem ezt az ötletet.
A közúti veszélyeztetés előfordulása, és az ilyenekért felelős BKV járművezetők sokasága tűrhetetlen. Ám nem látszik, hogy a BKV komolyan veszi a kerékpárosok ismétlődő panaszait. A budapesti kerékpárosok részéről nem érezhető még egy hatékony kiképzési és kellően szigorú felelősségre vonó fegyelmi rendszer annál a közlekedési vállalatnál.
Ezért a kerékpárosok kezükbe vehetnék a kezdeményezést egy BKV-t segítő oktató film elkészítésével és annak felajánlásával.
Ezt a filmet tehetséges rendezők meg tudnák jól rendezni, és hasonló képességű filmesek és színészek fölvenni. Egy alkalmasan magasabb vezetőfülkéjű busz vagy teherautó még az előteremtendő kellék. A film lényege a kerékpárosokra való vigyázásra intés lenne, a BKV busz és troli vezetők kifejezett célközönsége számára.
A film egyenként foglalkozna mindazokkal a veszélyes körülményekkel, melyek a budapesti kerékpárosokat érintik. A képi megjelenítés, és a narrátor nyugodt, oktató hangja jól és emlékezetesen kiemelnék ezeket a veszélyeket. Mindez remélhetőleg maradandó óvatosságra késztetnék az intelligens és megértő vezetőt legközelebb a volán mögött.
Csak pár hete annak is, hogy egy társunkat a járdaszélre szorította és elesésre kényszerítette egy megállóba beálló busz sofőrje. Most pedig egy másikat centizett le egy trolibusz sofőr. Ezek a kifejezett körölmények is hangsúlyozottan részeit képezhetnék az oktató filmnek, sok más mellett, amin ötletelni lehetne.
Ha valamily vak büszkeségből a BKV egy párbeszédre és együttműködésre fölkért osztálya nem fogadná el ezt a filmet, akkor se veszhetne kárba szerintem, vagy legalább úgy remélem. Az Internetre föl lehetne tenni, és buszosok, trolisok közösségét oda irányítani. Hátha az érdeklődésük elég ahhoz, hogy valami megragadjon, és a kezdeményezésnek legalább kicsiny haszna legyen.












Ez így túl rövid, el se
Ez így túl rövid, el se olvasom.
__
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.
:D Na, jó, akkor egy rövid
:D
Na, jó, akkor egy rövid oktató film leírása:
Kamera hátulról ráközelít a suba kabátos buszvezető fejére, amin egy hatalmas barna szőrkucsma van. A szélvédőn át jobbra-balra elhulló biciklisek látszanak. Tompa puffogások és néha egy elfojtott úúú-aaa-a-ááá hallatszik be.
A buszvezető oldalra fordítja fejét, és akkor látszik, hogy egy óriási kanyargós bajusza van, és egy pipa is kilóg a szájából. A vezetőfülke sarkában egy odatámasztott kapa is látható: világossá válik, hogy mekkora egy paraszt ő! :-)))
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.
Nagy bajuszú pipázó
Nagy bajuszú pipázó vidéki emberek igen ritkán szorítanak le nagy járművekkel bicikliseket. Ha kombájn van alattuk, akkor is nagy ívben kerülnek, ez a tapasztalatom.
Inkább a f*sz másik végén vannak ők, mivel legtöbbször maguk is bicikliznek.
Úgyhogy ezt a képsort a helyedben jobban átgondolnám.
A képsor, környezetéből,
A képsor, környezetéből, áttételesen vezet a "paraszt" szó egy jelentésére. Ez az elterjedt jelentés nem az, amelyik a tiszteletre méltó vidéki agrár dolgozót írja le.
Valamilyen politikai korrektség kedvéért én nem tartom magam vissza a viccelődéstől, amit könnyen föl lehet ismerni.
Így egy fajta balkáni népi viseletben vezető buszvezető is azt jelölné az én jól átgondolt képsoraimban, hogy a sofőr "balkáni", és nem pedig azt, hogy bármely balkáni nép is alsóbb rendű más népeknél.
Tehát ne féljünk, a "balkáni paraszt" nem mindig az a becsületes és jóra való ember, akiről Strausz Adolf, a Keletakadémia professzora olyan szépen írt néprajzi könyveiben.
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.
Nem szükséges hogy
Nem szükséges hogy megtartóztasd magad, hiszen ez csak egy gondolatkísérlet.
Általában a "paraszt" szó indokolatlan alkalmazását szeretem kijavítani, mivel szerintem ez egy szép szó, pozitív töltettel.
Másik a "mint az oviban", "olyan vagy mint egy óvodás" kifejezések: aki ezt használja, annak halvány sejtelme sincs a 3-6 éves gyerekekben megjelenő hihetetlen bölcsességről, amelyet aztán szerintem az oktatási rendszer fejleszt vissza, meglepő sikerrel.
Tisztelem a véleményedet.
Tisztelem a véleményedet. A formai szavak változatos értelmei nem képesek küzdeni egymással, és az emberek sem képesek küzdeni azok nevében.
A meleg is szép szó. Lehetséges olyan, hogy oda bújunk az ágyban a kedvesünkhöz, és azt mondjuk: "De jó meleg vagy!". És a válasz: "Te is!".
A szavak, szépségüktől függetlenül tehát, különböző értelmeket hordozhatnak, és általában az alkalmazott értelem világos. :-)
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.
A negatív kommunikáció
A negatív kommunikáció nem túl sikeres a bringázás tekintetében. Hacsaknem elriasztani akarsz embereket a bringázástól.
Nem akarok negatív
Nem akarok negatív kommunikációt, sem elriasztást a bringázástól. Ezért tudhatok viccelődni még tulok jelmezes buszvezetők szerepeltetésével is, ami mégsem lenne abban a komoly filmben. :-)
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.
No, a parasztozás után,
No, a parasztozás után, és komolyan inkább anélkül, lehetne a filmben egy angliai busznak a türelmes biciklist követéséről egy képsor.
Ez bemutatná, hogy a busz vezetője percekig lassan követi a sávban a kerékpárost, káromkodás, dudálás és türelmetlenül ki-kihúzó előzési szándék nélkül.
A narrátor összehasonlíthatná ezt a budapesti busz vezetési stílussal, és nyugalomra, megértésre és türelemre oktathatná a buszvezetőket, és a szokásos jó példa átvételére fejlettebb országokból.
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.
Kontra: megtörtént, 2x3
Kontra: megtörtént, 2x3 sávos soroksárin hajtottam békésen hazafelé .. kifelé buszsáv, abban. 22:00. halk zene füleimben ..
lagymatag tekerészés az utolsó emelkedőn ..
Amikor megszokásból hátrapislantok látom ám, a busz zümmögve halad mögöttem, két hosszú megálló közt és jócskán utasokkal :)
tudnám mit akart ?
kulcsszavak : kona lava dome samu arpad sorry zold
Ez szép ellenpélda, ami
Ez szép ellenpélda, ami sajnos még nem ellensúlyozza a tipikus rosszat. Az a vezető szerintem egy dolgot akart. Vigyázni az épségedre.
Ha a körülmények nem voltak alkalmasak a biztonságos előzésre, akkor helyesen is járt el: követett téged szép türelmesen, a biztonságodat előbbre helyezve a siető utasok érdekénél és a menetidő betartásánál.
Az utóbbi különben is bőséges ráhagyással kell legyen megtervezve, pont ilyen előre látható, lassú menetszakaszok előre látásával.
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.
Errol jutott eszembe
Errol jutott eszembe ez:
http://kerekparosklub.hu/oktatofilm-keszitese-es-sajtoesemeny-a-bkv-jarm...
Azt hiszem, azota se lattam az oktatofilmet.
atomboy
----
Biciklizes Szegeden
Nocsak! Ezt nem tudtam. De
Nocsak! Ezt nem tudtam. De jó, hogy már megvolt ez az ötlet. Pont ilyesmire gondoltam én is. Vajon miért nem valósult még meg? Köszi szépen, hogy felhívtad rá a figyelmemet.
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.
FYI http://www.youtube.com/wa
FYI
http://www.youtube.com/watch?v=HL6-vhIyDqY#t=1m38s
1 perc 38-nál!
Valóban, annak idején
Valóban, annak idején nagyon akartunk egy ilyet, el is kezdtük a BKV-val közösen. Az volt a terv, hogy megpróbáljuk a forgalmi szituációkat mindkét szempontból megmutatni. A forgatás meg is volt, az egyik garázsban (troli és busz is volt) két stáb készített felvételeket (a részünkről Peril), és a közös anyag előállítását/öszevágását a BKV válalta. No ez aztán úgy történt, hogy hosszú szünet után kaptunk egy olyan anyagot, amiből éppen a kerékpáros szempont maradt ki. Akkor kicsit nem értettük, és nem is mutatuk be. Annak idején még Kiricsi Karola vot a BKV-nál, nagyon szívén viselte a kerékpáros ügyet, de valószínüleg ez már meghaladta a lehetőségeit. (jól meg is bántottam valószínüleg, amikor nem voltam hajlandó az elkészült filmet közös munkaként bemutani).
László János
www.kerekparosklub.hu