Nemrég Pilisszentkereszten ért véget egy pilisi kirándulásunk. Már az erdőből lefelé jövet látszott, hogy valami itt más - az eddig parkolónak használt területből park lett. Hurrá! De közelebb érve előtört a jól ismert érzés, amikor az ember gyomra egy hatalmas kérdőjellé zsugorodik össze. Ez meg mi a kénköves pokol? A park mellé az elvtársak kerékpárutat álmodtak. De nem ám akármilyet! Legalább 15 méter hosszút! Egy kicsit hosszabb csak, mint a képen a korlát (természetesen a járdában folytatódik, útra kivezetés nincs). A szakavatott tervezők pedig semmit sem bíztak a véletlenre. Ott, ahol a fehér autó látható a képen, még egy rövidke felhajtót is csináltak a kerékpárosoknak a járdára, aminek segítségével kényelmesen és biztonságosan áthajthatnak a túloldali infrastruktúrára (semmilyen táblázás nincs, tehát a jobbkézszabály értelmében _halálbiztosan_ neki van elsőbbsége), majd a 15 métert megtéve elsőbbségadás közben gondolkodhat, hogy akkor most ez mi is volt.
Van egy olyan sejtésem, hogy azért készülnek ilyen orbitális baromságok, mert csak kerékpárutas pályázatból tudnak pénzt szerezni a parképítésre. Szakmailag meg senki nem nézi meg, hogy mi is készül.

CsatolmányMéret
szentx.jpg170.82 kB

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
eszemel képe

mindig legyen nálad

mindig legyen nálad törülköző! :)

Az EUnak díjaznia kéne a kamu pályázatipénzfelhasználás lebuktatását. Szerintem egész jó nép játék lenne belőle:)

Kéne rendes ellenőrző szerv, mert a fél országot viacolor fedi már, értelmesebb fejlesztések helyett

2
sagan képe

A kerékpárutak olyan

A kerékpárutak olyan eszközök, melyek nem teszik lehetővé, hogy egyesek A-ból B-be jussanak.

----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc

3
felder87 képe

a pályázatos részben

a pályázatos részben igazad lehet. valószínű, hogy a pályázat kivitelezésében muszály volt valamilyen infrastruktúra fejlesztést is felmutatni. hát, megcsinálták:)
___________________________________________________
Hauser Five-0-m:)
Slickel nyomom, oszt?:

4
Kovács képe

JJJJJ

JJJJJ

5
CsImre képe

Anyám borogass... ez még a

Anyám borogass... ez még a nyíregyháza-sóstói sumák-bicikliútnál is rosszabb, az legalább egyenes.

CSI

6
Csöre képe

Ezek szerint még senkinek

Ezek szerint még senkinek sem tűnt fel a Gellért térnél Budafoki utat keresztező bringaút, ami legalább 3 méter hosszú:)

8
Csöre képe

Vedd úgy, hogy nem

Vedd úgy, hogy nem szóltam:)

9
otapi képe

A Kálvin téren a Petőfi

A Kálvin téren a Petőfi Sándor utcát is keresztezi egy bicajos izé a zebra mellett. "Természetesen" a járdára vezet rá a 3m-re lévő bringasáv helyett :(

10
sagan képe

Ott komolyabb problémák is

Ott komolyabb problémák is vannak. Az az átvezetés a Baross utcai gyalog-kerékpáros zónát lenne hivatott összekötni.

MK Belvár képei:
http://picasaweb.google.com/mkbelvaros/KalvinTer#

----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc

11
Pontagy képe

Csepelen is van hasonló: a

Csepelen is van hasonló: a Szent Imre tér (Koltói Anna utca) sarkától az Ady Endre utca sarkáig ér a bringaút, kb 200m. Utána át lehet menni egy másikra, aminek 100m után van vége, (az egyik irányban 20m után a másikban 100) utána jön erről a gyorsforgalmi út (illetve annak a járdája) másik irányba pedig egyszer csak vége a lakótelep közepén.

12
otapi képe

Igen, így teljesebb a kép

Igen, így teljesebb a kép :) Annyira kíváncsi lennék, hogy ezt a listát vajon a tervező is látta-e, és neki mi a véleménye róla (vagy a saját megvalósított munkájáról)?

13
SzCiklon képe

Lehetne csinálni egy

Lehetne csinálni egy képgalériát Magyarország leghülyébb kerékpáros infrastruktúráiból. Egyik nap lehetne bringaút, másik nap tároló.
****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!

14
Frenki képe

Akkor már inkább úgy mint

Akkor már inkább úgy mint egy netes Bp térkép, ahol az adott térképészeti ponthoz fotó is van rendelve.Ez még nyári rövid együtt tekerős programnak is jó.Kimenni és felmérmi, hol mi van, milyen állapotban, mikortól/honnatól megcsinálva/felújítva, átalakítva+adott szaksz neuralgikus pontjai.
Térképen az útszakaszhoz tartozó kerékpár út bejelölve.
neuralgikus pontok fotózva és a térképen betéve a link az adott helyre, vagy ha nagyon izé, akkor beikszel számoz és picasa-ba számozott képek.
Ez a keveset tekerőset túrázni szeretőknek, meg a lassan menős túrázóknak pont jó progi.
A végén a gyűjtemény mehet az EU-nak.Meg kerékpáros információnak a netre.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

15
Miló01 képe

DE könyörgöm, vidékre

DE könyörgöm, vidékre kis falukba minek kerékpárút, jobb lenne, ha két település közé tesznek, főleg olyan helyekre, ahol ki van tiltva vagy nagy forgalmú.

16
err képe

Azert kell ide, mert a

Azert kell ide, mert a Dobogokoi uton folyton rongyolnak a donorjeloltek.

Ezert aztan idealis gondolat, hogy keresztul vezessuk elottuk az ovatlan kerekparosokat, igy megduplazva a potencialis donorok szamat. Erti?

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

17
Wadmalac képe

Kár az üveg pezsgőért

Kár az üveg pezsgőért meg a selyemszalagért ami ráment az avatásra.
:D
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem

Wad

18
fkrisz3 képe

Emberek! Mi is

Emberek! Mi is kisgyerekként születtünk! Majd megnő:P

19
Stanci képe

Akkor holnaptól te

Akkor holnaptól te büfizteted :P

20
fkrisz3 képe

Ha előtte megszoptatod :P

Ha előtte megszoptatod :P

21
Stanci képe

te nyertél :)

te nyertél :)

22
j_gergo képe

A következő főúton

A következő főúton érkező, kereszteződésben elütött kerékpáros emiatt lesz vétkes. És egy nagy +1 a kerékpárosok által okozott balesetek statisztikájában. Hurrá.

23
monster képe

Igen. Ebben az esetben az

Igen. Ebben az esetben az még a jobbik változat, ha bicikliinfrára adott pénzből parkot építenek.
De szerintem ennek a 15 m útnak az az oka, hogy az edzési célból Dobogókőre napi rendszerességgel feltekerő outisok amikor gurulnak vissza lefelé 60-nal ne zúghassanak át a pilisvörösvári elágazáson, hanem le kelljen 0-ra lassulniuk, fel a 15 méter infrára, majd a végénél valahogy keresztezni a vörösvárra menő utat (a kresz szerint lehet, hogy ezt tolva kéne?), és utána a kereszteződés után vissza a pomázi irányba az útra. Mindezt persze a bringások érdekeire hivatkozva.
Ez arra megy ki ténylegesen, hogyha ebben a kereszteződésben biciklist gázolnak, akkor mondhassák, hogy ő volt a hibás. Ez szerintem egyébként a kresz teljes félreértelmezése, mert akkor se lehet valakinek nekimenni, ha ő a kresz szerint nem lehet ott. És az csak a biciklis privát pecchje, hogy ő a gyengébb. Ha traktort ér mondjuk utol valaki az autópályán, ezerszer meggondolja, hogy nekimenjen-e, noha traktornak oda behajtani tilos, a bringást meg simán elcsapja.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

24
Doom3d képe

Ez egy régi dilemma.

Ez egy régi dilemma. Kereszteződésben csak egy irányban építenek ki kerékpárutat, én meg nem arra mennék..
Azt meg nem értem, hogy főúton -elkerülő út hiányában- mehetek biciklivel több száz kilométeren át, aztán három (vagy éppen most tizenöt) méteren keresztül hirtelen marha fontos lesz a biztonságos közlekedésem. Lakott területen kívül mehetek főúton, lakott területen meg majdnem mindenhol ki vagyok tiltva, mert ott lassabb, és ezért veszélyesebb a forgalom. (?)

Nem értem.