A mai nap csodás ajándékkal lepett meg: Életem első országúti kerékpárjával. Kiskorom óta falom a kilométereket, gagyibbnál gagyibb biciklikkel. Mivel sok pénzt sosem tudtam költeni bringás cuccokra, nem is rendelkeztem semmilyen, különösebben értékes dologgal.
Utolsó bringám egy hervises ócskavas volt, apámtól "örököltem", sok évvel ezelőtt újította három Szent Istvánért. Gondoltam, nem kell a kutyának sem, így azt is egy vékony sodronnyal zártam, amit még kisgyerek koromban kaptam "dísznek".
Na igen ám, de egy országútit már nem lehet csak úgy otthagyni a Deák téren, ám — vasárnap este — nem vettem semmilyen extra zárat gondolván, hogy majd figyelek. A Gödör környékén volt dolgom, amely után megszomjaztam és felkerestem a környék egyetlen — általam ismert — nyitva tartó boltját, ami előtt semmilyen normális zárásra alkalmas helyet nem találtam. És ekkor ért a nagy meglepetés. Néhány külföldi turista, akik szemlélték, ahogy szerencsétlenkedem, oda szóltak nekem, hogyha nem maradok sokáig, ne aggódjak semmit, menjek be a boltba, majd ők vigyáznak rá. Kicsit furcsán ért a felajánlásuk, de más lehetőség nem volt, úgyhogy megköszöntem szépen, és igyekeztem a lehető leghamarabb végezni.
Alig egy pillanattal később rám került a sor, fizetek és... Ott a bringa a bolt előtt, körülötte a turisták beszélgetnek, és mintha semmi sem lenne ennél természetesebb vigyázzák a paripám.Nekem egy pozitív élménnyel és egy segítséggel több, köszönöm Kanada!












Hehe, én is szoktam
Hehe, én is szoktam segíteni, de legközelebb már u lakattal zárjad, mert egy outi már kelendőbb. Milyen outiról van szó?
Valami ősrégi osztrák
Valami ősrégi osztrák darab, Montana a neve, acélvázas paripa. Igen, tudom, hogy mik a lehetőségek zárásilag, csak egyelőre nem tudok kiadni 15-20e forintot. Beszéltem az előbb egy eladóval, aki évek óta szerelgeti a bringáim, hogy milyen zárai vannak, mondta, hogy 3000forintos u lakat és 15-ös található nála, de előbbit nem szeretné látni a bringámon egymagában.
Az élet életveszélyes. Eddig még senki nem élte túl.
(Most nézem a Montana
(Most nézem a Montana weboldalát, mintha olasz lenne, vagy nem tudom. Az enyémen minden esetre ott van pár matrica ami "austrian"-t ír)
És mi a baj az 5ezer
És mi a baj az 5ezer forintos, teljesen megbízható Krypto Keeperrel (12 STD)? Tesztelve, csak a flex viszi, elég sok embernek van ilyen az oldalon.
-----------
Kék fixi, zöld bagaboo
Nem sorolom fel a többi bringát mert hosszú lenne :D
+1
+1
dorcssa, mint hozzáértőt
dorcssa, mint hozzáértőt kérdezem, ez nagyon gagyi kategória?
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/u-lakat/15570+bikefun+fullback/
Hát, valszeg igen, a
Hát, valszeg igen, a teszkósat is vágta az acélfűrész, és hasonló árban volt. De optikai védelemnek jó, hiszen inkább mennek rá sodronyosra mint erre, az könnyebb préda még mindig.
-----------
Kék fixi, zöld bagaboo
Nem sorolom fel a többi bringát mert hosszú lenne :D
Vannak olcsóbbak is pl
Vannak olcsóbbak is pl Kriptonit keeper már 6 körül megkapod. Jah és olcsóbban használtan is lehet venni.
Jó a tipp, legközelebb nem
Jó a tipp, legközelebb nem kell vinnem a csapszegvágót sem. ;)
Szia Pank, üdv a bringások
Szia Pank, üdv a bringások közt is :-P
Zsú.
CMtúra | Észak-Buda
"Függőágy, koktél, homokozólapát!"
velem is volt már, hogy a
velem is volt már, hogy a wesselényi utcán járva kiszúrtam egy járdára ledobott dirtgépet, furcsálltam is úgyhogy inkább őriztem kicsit. pár perc múlva jött is a tulaj futva aki egy lerobbant trolit segített letolni az útról. :D
miből gondoltad hogy ő
miből gondoltad hogy ő volt a tulaj?
nem gondoltam, tudtam. de
nem gondoltam, tudtam. de titok, hogy honnan ezért kérlek erre rá se kérdezz.
:-D
:-D
te is tudod, csak én nem?
te is tudod, csak én nem?
A dörtösök trolit tolnak,
A dörtösök trolit tolnak, köztudott, de ezt most hosszú lenne kifejteni.
:D --------------------------
:D
-----------------------------
http://www.freeweb.hu/dhpage/
Korrekt :-) Szeretem az
Korrekt :-) Szeretem az ilyen pozitív történeteket! Mindig elhiszem miattuk egy ideig, hogy az emberiségnek még van esélye együtt ezen a sárgolyón :-)
Mondjuk én nem nagyon
Mondjuk én nem nagyon bíznék meg senkiben így. Igaz mindig velem az Abus Bordo...
De hogy fényezzem is kicsit magam, a múltkoriban mentem a Bringabutikba, kifelé jövet egy fickó az ajtóból próbált csengőt venni, mert nincs mivel lakatolnia, mondtam menjen, nem sietek, figyelek addig a bringájára. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Ez nagyonnagy! Én mondjuk
Ez nagyonnagy!
Én mondjuk nem mertem volna otthagyni. :)
-----------------------------
http://www.freeweb.hu/dhpage/
Ma én is magára hagytam
Ma én is magára hagytam este háromnegyed 10kor a Magyar Tudósok körútján a gépem, amíg bevittem a sapkámban egy szuicid hajlamú sünit az út széléről a bokrok közé. Iszonyú kemény másodpercek voltak, amíg visszafutottam Hozzá, és meggyőződtem róla, hogy nem lopták el.
-----------------
A Kétkerekű Ember
De legalább megmentetted a
De legalább megmentetted a sünit!Nagy vagy!
Nekem is ajánlották már
Nekem is ajánlották már fel a szemközti éjjel-nappali előtt ácsorgó alkeszek, hogy vigyáznak rá, valószínűleg meg is tették volna, de mi van, ha mégsem? Nehéz lenne utána elszámolni saját magam előtt, hogy ha így elvinnék, hogy én magam adtam oda valakinek. Szerintem is legyen mindig lakat és nincs ilyen gond.