Az év „legvilágosabb” hétvégéjén Budapesten jártam. Egészségügyi okból bicikli nélkül, így bár a szálláshoz közel volt Óbuda és a Múzeumok Éjszakájának biciklis célpontja, ebből mégis kimaradtam.

Láttam viszont mást. Budapesten tényleg, szemmel láthatóan egyre többen bicikliznek, és akit én este láttam, az többségében ki is volt világítva. A 6-os villamos érthetetlenül rángatott a sínen. A Károly körúton éjjel is nyüzsgés volt, szállingóztak a biciklisek is szépen a kerósávjukon, amivel, valamint a közvilágítással, a burkolatokkal és fákkal egészen európai hatása volt a közterületnek. Már-már irigy kezdtem lenni. A Belváros lassan kivirul, és még úgy is jó benyomást tett, hogy az itt-ott használt apró köves burkolat tuti nem kedvez a biciklizésnek. A nekem nagyon bejövős Ludwig Múzeumnál a kerékpártározó roskadásig volt, az óbudai főtéren pedig 3-4 bringás mindig nézelődött, vagy csordogált valamerre. (Az Arirang étterem hová tűnt?) Corvin-közben nyüzsgés, modern fénycsík, és reklámbiciklik, a Vigadónál riksa.

Duna-parton rendezvények voltak, az Akadémia előtt ocsmány parkoló, odébb viszont park és emberek. A Lánc-hídon magyar és vörös (kínai) zászlók lengtek, egészen elragadó volt, mintha valami régi képet néznék. Lánc-híd lezárva, rajta sétálók tömkelege, és közöttük - számomra felfoghatatlan okból - vagy 20 km/h-val cikázó biciklisek. Aki járművel hajt ekkora tömegbe, legalább lenne benne annyi alázat, hogy nem idegeli a gyerekekkel, vagy fényképezőgéppel ámuldozva sétálókat a sebes centizgetésével. A buszon utast ordítva szidó sofőrrel, cikázó biciklisekkel, itt-ott még mindig omladozó fekete házakkal, és a kátyús, büdös autóút rakparttal együtt nyomokban megvillantott magából a város valamit, ami világvárosra emlékeztetett.