Győrött minden feltétel adott lenne a bringázáshoz,de egyirányú járdás vackokkal és bringatilos táblák özönével csábítják az embereket erre a környezetbarát közlekedési formára.
A legszélsőségesebb megoldások a belvárosban voltak,ahol környezet zóna táblát tettek ki,de motorkerékpár és smkp mellett a bringa is tiltólistára került,míg engedély birtokában autóval be lehet hajtani.

Ki érti ezt. Nyilván ha a 70 centi széles töredezett átnevezett járda alkalmas kerékpározásra akkor 7 méter széles utca nem.

A Kerékpárosbarát település címet megkapták már?

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
vnorb képe

Sajnos Győrben a közutakat

Sajnos Győrben a közutakat kezelők szörnyen konzervetívak, és komolyan vaszik a szlogent, hogy ez autopolisz.... szerintem az önkormányzat sem tud ellenük hogyan fellépni.
Itt gyakorlatilag 0 szinten áll az MK, nincs semmi lobbierőnk. (legalábbis az utobbi egy évben egyetlen levelemre sem válaszolt a helyi MK megbizott)

A tavaly felfestett bringás nyomvonalak is nagyrészt lekoptak, egyetlen egyirányú utca sincs megnyitva, és a belvárosba behajtani tilos.
De parkolni lehet a bringautakon...

2
sagan képe

A Rába Kettős hídnál a

A Rába Kettős hídnál a hétvégén fújták újra a nyomot. Az állomásnál még látszott. Jók voltak az új támaszok az állomás környékén. Láttam zsákutca bringás továbbhaladással táblát. Sőt környezet zóna tábla is újdonság volt. Tehát van némi jó elem,de a többség sajnos elszomorító.
A körforgalmak előtti bringaút gányolások is igazi tervezői bravúrok.

----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc

3
vnorb képe

Én arra leszek kíváncsi,

Én arra leszek kíváncsi, hogy a belvárosban meghagyják-e a Révfalusi hídon a kerékpáros nyomot. A kisalföldben már rebesgették, hogy a járdára kellene terelni a bringás forgalmat....

4
Sceptico képe

Ami a képeket illeti: az

Ami a képeket illeti: az első szerintem egy ottmaradt tábla, a Jedlik Ányos utca közműfelújítás miatti felbontásából maradhatott (most is csak ideiglenesen takarták vissza, jó ótvar módon, mindig parázok, hogy a gumim mikor lő bele egy kavicsot valamelyik kirakatba), de a duplatilost nemigen magyarázza.

A második tábla a belváros sétálóutcáján tiltja a bringázást. Győriként azt mondom, hogy ez rendben van, tekintve, hogy balfelől a Deák utca egy irányban, jobb felől a Czuczor utca két irányban teszi lehetővé a bringával való áthaladást a belvároson. (A színház előtti út minőségéről most ne beszéljünk...)

Ettől eltekintve azonban sajnos azt kell mondanom, hogy Győr egyelőre tényleg csak kampányszinten bringabarát, pedig a mérete és az utcái optimálisan bebiciklizhető hellyé tennék.
---
Inkább vagyok büszkén bringázó bomlástermék, mint idióta politológus...

5
sagan képe

Normális helyen ezt így

Normális helyen ezt így oldják meg.
https://picasaweb.google.com/saganbp/Frankfurt#5503878956878506482
Ott sem érdemes arra menni,ha csak át akarsz menni a belvároson,de nem tesznek minden sarokra bringatilost.
A Baross utcán volt fölöslegbe is,mert az utca közepére is jutott.
A Czuczor utca a szintén tiltott Szent Istvánba fut.
A belváros nem gyalogos övezet,hanem környezet övezet,így számomra elég furcsa megoldás volt,hogy a Baross utcán egyrészt jöhetett mögöttem autó. Másrészt a "sétálóutcának" EAK tábla volt a keresztutcáknál,de zebra nem.

----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc

6
Sceptico képe

:)Ez a frankfurti példa

:)Ez a frankfurti példa annyira szép és annyira futurisztikus... Egyszer majd eljutunk ide...
A Czuczor egyébként logikusan nem a Szent Istvánba fut, hanem az Árpádba jobbra-balra.
Ami a furcsa megoldásokat, logikátlan táblázásokat és egyebeket illeti: tényleg van belőlük egy pár.

Engem egyébként a körforgalmak irritálnak legjobban, a nagy műgonddal kiépített, és tíz méter után az útra visszafutó értelmetlen viakolor-övekkel.

---
Inkább vagyok büszkén bringázó bomlástermék, mint idióta politológus...

7
vnorb képe

Szerintem meg kellene

Szerintem meg kellene számolni, de erősen úgy rémlik, hogy az egész belváros teljességgel bringatilos, a sétálóutca még ok is lenne, de minden keresztutca, és egyéb forgalomcsillapított utca is az.

8
Sceptico képe

Az MK-megbízott alatt

Az MK-megbízott alatt Kristófra gondolsz?

A bringanyomos kérdést feltettem a Kisalföld segítségével az útkezelőnek (személyesen nem méltattak válaszra) úgy három hete. A válaszuk lényege kb. az volt, hogy 1. most írták alá az új közbeszerződést a kivitelezővel, így eddig ezért nem föstöttek (ez kb. igaz lehet, mert azóta elkezdték, ahogy sagan is írja, bár pont a révfalusi hídon, ahol nagyon kellene, nem csináltak semmit) 2. azért kopott le a festés pár hónap alatt, mert olcsó festékkel dolgoztak, ami csak eddig (max egy év) bírja. Van drágább is, ami minimum 5 évig fennmarad, de az drága, két és félszer annyiba kerül, így nem használják. Vagyis öt év alatt az olcsóbb festék kétszer annyiba kerül, mint a drágábbik... Logikus, nem?
---
Inkább vagyok büszkén bringázó bomlástermék, mint idióta politológus...

9
vnorb képe

1. nem tom, a

1. nem tom, a gyor@kerekparosklub.hu címre írtam több levelet is, ahogy az MK honlapon szerepel. (Bringagyalogra tett parkolásgátló "nyársak" miatt leveleztem az útkezelővel, igaz az útkezelő sajtósa 2 nap után válaszolt is, másnapra javították a kivitelezést) de a győri MK-tól nem jött annyi sem, hogy jólvan vettük...
2. a felfestést olyanra csinálják, amire pénzük jut. A bringgyalogokra szerintem elég volt évekig az olcsóbb festés is, de a bringanyomos piktók nagyon gyorsan kopnak....

10
aghla képe

Köszönjük szépen! Ha az

Köszönjük szépen!
Ha az Öcsi fagyizó előtti nyársakról van szó, azt én is jeleztem, még aznap amikor kitették.

11
aghla képe

Kedves Norbi! Korábban jobb

Kedves Norbi!

Korábban jobb híjján én voltam az MK ter.vez. Győrben. A város kerékpáros koncepciójának kidolgozásában résztvettem, nem kevés bejárás, tárgyalás, érvelés van mögöttem. Amikor ez a munka lezárult, magam kerestem -és találtam- Kristóf személyében egy fiatalabb, sokkal alkalmasabb személyt a feladatra. Ő inkább eseményszervezésben jeleskedik. /Bringapolisz, Alleycat/ Az MK e-mailt átirányították hozzá, igaz a honlapon még az én címem szerepel.

Szerintem bátran aktivizáld magadat, szerezz további aktivistákat és szervezz összejöveteleket, túrákat, bebiciklizéseket vagy bármit. Légyszi értesíts, ott leszek!

12
vnorb képe

köszi, mindenképpen :)

köszi, mindenképpen :)

13
Icarus képe

Mi a legfelső tábla :D?

Mi a legfelső tábla :D? Környezettel behajtani tilos, kivéve engedéllyel :D?

14
err képe

Egy orokzold, a sok "mi

Egy orokzold, a sok "mi szabalykovetok vagyunk, de a kerekparosok nem ismerik a KRESZ-t" arcoknak/arcoktol:

http://www.origo.hu/auto/20100106-kreszmodositas-a-vezetoknek-fogalmuk-s...

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

15
Icarus képe

Ma is okosabb lettem :-]

Ma is okosabb lettem :-] Köszi

16
err képe

Mult hetvegen jartunk ott

Mult hetvegen jartunk ott (halisten megint csak atutazoban), es mi olyan mk/smkp/kp tilto tablaba botlottunk, amibe nyilegyenesen vezet bele egy kerekparut. Asszem a 2. kepen az lathato. Mondanom sem kell, 2 auto is behajtott, merthat az nincs egyertelmuen kitiltva...

Viszonylag rovid idon belul 2x voltam Gyorott. Elmondhato, hogy egy rohej, ami ott zajlik. Ahhoz kepest komolyan mondom, hogy meg kene becsulni az ilyen Andrassy fele profi kerekparos infrakat :F

Kerekagyon volt ilyen "szavazosdi" a kerekparbarat telepulesekrol, blabla. Rengetegen emlitettek Gyort, mint a legjobb hazai km keros infra / km2 mutatoval rendelkezo varos. Hat, en inkabb sirtam volna. Sot, sirtam is, minden megtett meter utan.

Ja, es persze a bringatilos egyeb helyeken is mukodik. 30 (vagy meg regebbi :F) eves, szanaszejjel toredezett jardat kineveznek keroutnak, es azonnal megy a bringatilos az uttestre.

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

17
Vegaaa képe

az utolsó mondatodra egy

az utolsó mondatodra egy durvább szegedi példa:
http://www.norc.hu/pano/F1QDfDKF/
bringatilos a JÁRDÁN(!!) alatta táblával hogy kerékpárút a túloldalon. ha elforgatod a képet akkor egy sárga csikon kivül semmi különbséget nem fogsz látni, ellenben páran tudjuk az okát. úgy 20 méterrel feljebb van egy épület melyben sok-sok rendörbácsi és rendörnéni dolgozik. ezeknek fönöke egyik nap kilépett a kapun és elütötte egy kerékpáros. teljesen logikus volt hogy ezek után nem a közúton teremtették meg a kerékpározás lehetőségét, hanem kinevezték a túloldali járdát gyásznak, hogy a honpolgárok ott konfrontálódjanak. mert az nem járja hogy a rendörség elött ne lehessen parkolni (persze van méretes belső udvar...), vagy az oda vezető 5 métert egy kis körültekintéssel kelljen megtenni. persze mint tudjuk demokráciában élünk és mindenki egyenlő...
____________________________________________________
Schwinn Csepel Adrenalin országuti, Chevrolet Kalos 1.4, Jungheinrich EFG 110-115 ;)

18
err képe

Nem megy epp a norc, de cuki

Nem megy epp a norc, de cuki tortenet :/

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

19
feb képe

nekem m1

nekem m1

20
err képe

Mar itt is...

Mar itt is...

21
atomboy képe

A Kerékpárosbarát

A Kerékpárosbarát település címet megkapták már?
Rohej, hogy a ketosz nemhogy honlapot nem kepes mukodtetni (mire koltik a tagdijat, ha erre nem jut?), de meg egy nyomorult listat se lehet talalni az interneten, nekunk kell kulonbozo cikkekbol osszeollozni.

atomboy

----
Biciklizes Szegeden
Kameraval rakom, oszt?

22
Norbi6908 képe

Szép jövő.Azt hittem

Szép jövő.Azt hittem Székesfehérvár kerékpár ellenessége nem űberelhető.Azt nem értem,hogy ezek a dilettáns idióták klónozzák magukat?

23
monster képe

Az Audi gyárban találjatok

Az Audi gyárban találjatok egy magasabb szintű patrónust. A németeket valószínűleg könnyebb arról meggyőzni hogy ez marhaság. Az önkormányzat az Audi tenyeréből eszik, aki beszól, hogy kicsit csökkenti a városnak adott támogatást, mert a kerékpáros dolgozók nem tudnak normálisan közlekedni. Lehet, hogy mindjárt lekapnák azokat a táblákat.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

24
aghla képe

folyamatban

folyamatban

25
Oversize Load képe

Jó ötlet

Jó ötlet :)

Szénhidráttal rakom oszt?

Powered by OLMA dobré mléko

26
feb képe

Nem új a

27
Oversize Load képe

Galántai út csodás

Galántai út csodás körforgalmától nekem sem sikerült eljutni szabálytalankodás nélkül a Kossuth hídra :(

Szénhidráttal rakom oszt?

Powered by OLMA dobré mléko

28
vnorb képe

Nem reprezentetív

Nem reprezentetív számolásom alapján a 2. képen levő táblák tulajdonképpen az egész belvárost lefedik, egy-két utcát kivéve É-D, illetve K-Ny irányban, de ott meg vagy kirakodás van, vagy parkoló kocsik a bringajárdán. Érdemes lenne egy nagyobb térképezést tartani, ha lenne valakinek kedve.