Minap a kezembe került a Mérnök újság (ami a Magyar Mérnöki Kamara lapja) májusi száma, amiben a lenti felhívást találtam. Keresgéltem neten is, inkább linkeltem volna, de nem találtam. Valszeg itt kellene lennie, csak az online megjelenés késik a papíros után. (Amúgy meg nem vagyok mérnök, teljesen véletlenül bukkantam az újságra.)


Közlekedési mesteriskola
Kerékpáros közlekedés

Az MMK Közlekedési Tagozata együttműködve a BME Út és Vasútépítési Tanszékével és a Magyar Útügyi Társasággal mesteriskolát indít a Mérnöki Kamara Nonprofit Kft. szervezésében. A mesteriskolai képzés meglévő felsőfokú végzettséghez mint alaphoz kapcsolódik. A mesteriskola azon tervezői jogosultsággal, valamint már gyakorlattal rendelkező mérnök kollégák jelentkezését várja, akik a kerékpáros közlekedés tervezéséhez szerzett tervezési ismereteiket szeretnék bővíteni.

Szakmai koordinátorok: Hamarné Szabó Mária, dr. Fi István, Pej Kálmán, Sztaniszlav Tamás

Időtartam: 1 félév, 50 óra

Tervezett időpont: 2012. október 1-5.

Tervezett költségek: 80000 Ft + ÁFA (27%) + 50000 Ft (bruttó, szállás, ellátás)

Képzés helye: Balatonföldvár

A mesterkurzus célja: a tervezők gyakorlatának fejlesztése, kerékpárforgalmi létesítmények tervezés ÚME ismeretének elmélyítése, az érintett témákban új ismeretek nyújtása.

A résztvevők segédanyagot és lehetőséget kapnak a kiadás előtt álló Tervezési útmutató kedvezményes beszerzésére.

Előzetes bejelentkezés: juhasz.tamas@mmk.hu címre írott e-mailben (tárgyban: Közlekedési Mesteriskola - Kerékpáros közlekedés modul) vagy a 06-1-455-8865 telefonszámon Juhász Tamásnál.

A képzés megfelelő számú jelentkező esetén indul el.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
asztalosgabor képe

terepgyakorlatkánt mehetnek

terepgyakorlatkánt mehetnek egy Balatonkört.

2
kombi képe

Bizony, de legalább

Bizony, de legalább Fenyvesen, Bogláron és Lellén, mégpedig országútival, és természetesen, kizárólag csak a bringaúton...

legalább megtapasztalhatnák sk. azt is, hogyan NEM szabad bringautat kijelölni.. :)

3
atomboy képe

Magyar Kerekparosklub tud

Magyar Kerekparosklub tud errol? Kivancsi lennek az oktatasi anyagra.

atomboy

----
Biciklizes Szegeden
Kameraval rakom, oszt?

4
toreki képe

János írta a KMCS

János írta a KMCS listájára:

"két témában hívtak meg előadni:
1.A Magyar Kerékpárosklub közlekedéspolitikai prioritásai, szempontjai
2. A kerékpárfogalmi létesítmények javasolt kiválasztása külföldi tapasztalatok és az UME előírásának tükrében."

Embereink mindenhol ott vannak. :)

5
airdace képe

"Nemsokára megjelenik a

"Nemsokára megjelenik a tematika, civil szempontok is megjelennek.
Szintén napokon belül lesz egy másik felhívás is önkormányzatok és civilek részére is lehetőség részt venni."
(az egyik koordinátor írta)
_____________________________________
Ezüst Magyarország
Arany a szegélye
Beteg a királyunk
De boldog a népe

6
Frenki képe

Legalább van egy

Legalább van egy részmagyarázat az eddigi elbénázott infrákra...eddig még képzés szintjén se foglalkoztak vele.
Amúgy se értettem soha a viták indoklásában ha az útépítésből lehet lopni, a bringaútépítésből nem? Valahogy furcsának éreztem a korrupció szelektivitását ezen téren.Miért nem akarnak több száz km bringautat építeni? A sok keskeny sáv is ki tud adni egy kicsi ottópályát...Ezek szerint csak szimpla hozzá nem értés miatt lettek ilyenek.Ami jó lett az lett a mázli.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"