Volt néhány szabad napom a Bastille nap előtt, és el kellett csapnom valahogy az időt. Hogy fogyjon. Úgy hogy kigondoltam egy bicikli túrát a Csatorna túloldalára.

Felnyitottam a nagyatlaszt, ami engem mindig elvarázsol. (Gilran, olvasod ezt?) Franciaország. Méricskélem, föntről lefelé, úgy harminc centi. Hisz nagy atlasz. De mégiscsak, az nem látszik soknak, az a harminc centi.

Nosza akkor nem nagy dolog Calaisből a Pireneusokig letekernem. Ott megszakítanám a túrát, hogy edzzek kicsit a magaslati légkörben a második szakaszhoz, ami kényelmes végig csorgás lenne az Azúr parton.

Áááá...! Ti ezt bevettétek? Mondtam, hogy engem az atlasz elvarázsol! :D

Na, jó, ne legyen akkor az Azúr part, hanem csak az Opál part, Calaistől Boulogneig. Az csak két centi azon a csalóka léptékű atlaszon. A táv kb. 35 km.

Fölmálháztam kis biciklimet és rágurultam vele a kompra, ami aztán átröpített engem a Csatornán.

Calais, ez a sokat szenvedett kis város, csúnyácska az ipara meg a kikötője miatt, meg a háborús károk miatt. Nekem mégis kedves. Sokszor utaztam rajta át és napokat is töltöttem többször már apránkénti felfedezésével.

Ott a biciklizés az erős szelek miatt sose volt egy nagy álmom, de most rá szabadítottam magamat minden terére és utcájára. De ám az eső... Mindenhol ezekben a hetekben az eső. Pedig reméltem, hogy kikúrálhatom már egy kicsit a krónikus angolkóromat.

Nagy szerencsémre másnap kicsicsásodott mégis az idő, bár a nagy szelek még inkább megerősödtek. És úgy indultam útnak Boulogne felé, már jó korán. Kb. úgy dél felé, mert ugye aki korán kel, aranyat lel.

Leltem is, mert nekem a reggeli csak több jó és erős eszpresszó kávé után jön, amiket ki kellett próbálgatnom több kávézóban kóstolgatással, ízlelgetős, összehasonlítós élvezet végett.

Bár a szokástól eltérően, mindezen kávézás előtt én már megreggeliztem a szállómban. Kontinentális vajas, lekváros, mézes briós volt az óvodás táplálék. Attól, úgy mondják, az igás ló a rúdra sz@rik. :D

No, nem baj, tekertem vidáman a sovány abrakon. Egy idő után egy óriás bevásárló központhoz értem, ahová az ile flottante gondolata engem bevonzott. Ez nem más, mint madártej.

Nekem a madártej egy ritka, csaknem elérhetetlen különlegesség, és hiába mondják a szerencsés hozzáértők akik mind megértő jótevőim, hogy ugyan, miből áll az, tíz perc és kész. És mindig csinálnak nekem. Én még soha nem csináltam magamnak madártejet, mert a fő akadály a tojás feltörése.

Kb negyven éve tervezek egy tojásfeltörő kézi konyhai eszközt. Valami rugós mechanizmusút mint a fagylalt kanál, ami megfogja szép egyenesen a tojást és egy él bele csap pont a felén és szétnyitja a tál fölött, és utána még egy nyomással kiveti az ember belőle az üres tojás héjat. De ez nem Internet téma és nem fecseghetem ki, mert ez komoly találmány és még valaki ellopja az ötletet.

Ó, ha nekem volna egy ilyen eszközöm! Nem lenne akkor az ile flottante ilyen egy ritka, nem mindennapi élmény amiért be kell térnem a hodály Auchanba.

Betértem, és vettem egy négyes csomagolásút, mert nem volt kisebb. Kikanalaztam, kiszürcsöltem mohón a tégelyeket sorra ott a parkolóban, mint egy mézes csuprokra szabadított medve!

Az energia lökettől aztán valamennyire könnyebben tekertem óriás ellenszélben, óriás emelkedőn egy jó negyven percet. És ott a hegytetőn, a Golgota hegyén, a Krisztus dombon, megpillantottam a tengert.

Szenvedésem véget ért. Gurultam. Elgurultam egészen Escallesig, ahol megpihentem. A parton fürdőzők tocsogtak, a kis templomban esküvő volt és csinos volt a menyasszony, és... És pihentem.

Majd gondoltam egyet, hogy tovább kellene már indulnom, és akkor az út... megint fölfelé ment, még meredekebben és még hosszabban!

Boulogne... Még húsz kilométer... Nnnneee...

Mennem kell: vissza. Megvacsorázni. Valami finom halas metéltet. Kagylót, csigát. Pótolandó az elveszett energiát.

Calais-Boulogne? Mindenhová jár komp. Majd máskor... :DDD

Vive la France!