Megálmodtam a jövendő kerékpáromat, ami egy ősi retró-elemet hivatott ötvözni a csúcstechnológia vívmányaival.

Paraméterek (autóskártyás stílusban):

tengelyek száma: 3
csúcssebesség: 30 km/h
nyugalmi tömeg: 20 kg
elméleti tömeg fénysebességre számítva: ∞ (végtelen)
váz: acél/CrMo/egyéb acélötvözet
elülső lánctányérok száma: 1
hátulsó fogaskerekek száma: 1
fékrendszer: kivitelezés-függő
fékek száma: 2
áramfejlesztő berendezés: külső dörzshajtás
hasznos teher: 100 kg

A csúcstechnológiát ebben a szerkezetben a lengéscsillapítás minden ismert vívmányának felhasználása hivatott képviselni.
A klasszikus korszak retró eleme legyen a tömör gumi.
Mint ismeretes, a tömör gumi a kerékpározás történelmi őskorszakának előremutató vívmányaként bukkant föl először, az akkor forradalminak számító lépéssel drasztikusan lecsökkentve a talaj egyenetlenségeinek a zsokéra ható rázó erőit. Mai haladó kerékpárszakértők egyértelműen a tömör kerék alkalmazása ellen foglalnak állást, mivel az időközben felfedezett légballonos kerekek mind súlyban, mint rázkódást csillapító hatásban messzemenően felülmúlják.
Olyan speciális felhasználás esetén azonban, amelynek követelményei nem tartalmazzák kötelező elemként a súlycsökkentést és a rázkódás csillapítását a levegőballon helyett a váz egyéb részeibe épített lengéscsillapító megoldásokkal biztosítja, előtérbe helyeződnek a tömör gumiköpeny előnyei: a defektet okozó műtárgyakkal szemben tanúsított fokozott ellenállóképesség és a megfelelő anyagválasztás mellett elérhető kopásállóság.

Számításba vehető rezgéscsillapító elemek:

rugós stucni
rugós ülés
rugós üléscső
teleszkópos első villa
hátsó teleszkópos vázkialakítás

egyéb, éspedig: ...?

Megjegyzések:
1. A tömör gumi tömör gumit jelent, semmiképpen sem jöhet szóba habbal töltött "tömör" köpeny, mivel ennek kopásálló rétege nem haladja meg a levegőballonos gumikülsőét.
2.01. Számításba kell venni a gumiköpeny lengéscsillapító hatásának hiányában a a tengelyeken, továbbá a küllők és a felni területén fellépő romboló erőhatásokat a talajegyenetlenségeken való áthaladás folyamán.
2.02. Ezen romboló erők hatását hivatottak csökkenteni a váz különféle elemeiben alkalmazott rugós erőelnyelők, azonban ezek hatását figyelembe véve is szükséges lehet az átlagosnál szilárdabb anyag és szerkezeti megoldások alkalmazása a kerekek kialakítása során.
3. Alapvetően szükséges minden elem kiválasztása folyamán szem előtt tartani a költséghatékonyság szempontját, valamint a karbantartás nélkül elérhető üzemidő lehetőség szerint minél nagyobb mértékét.
4. Esztétikai szempontok nem játszanak.

Kérdés, hogy a felsorolt igények reálisan egyidejűleg kivitelezhetők-e, illetve milyen kompromisszumok árán?

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Street racer képe

Neked egy kis 12"-os

Neked egy kis 12"-os csillagküllős kerékpárra van szükséged,max 5 ezer forint.És ha még egy jó tanácsot is elfogadsz,akkor a tömörkerekes kritériumot add fel,és akkor jóval több lehetséges tipus,és kerékméret szóba jöhet.

2
kovácske képe

jól értem, hogy ezt

jól értem, hogy ezt ajánlod?
http://jatek.teszvesz.hu/gyerekjarmu/bebitaxi_tricikli/retro_gyerek_tric...
:DD

valójában kicsit nagyobb váz lenne az ideális:)
----------
sárga vót az...!

3
srich képe

Lehet, hogy a tapadást fel

Lehet, hogy a tapadást fel kell adnod...
-úton az idő is csak út-

4
Hotyhogy képe

Forradalmi a gondolatod a

Forradalmi a gondolatod a tömör gumiról. Csakis pártolni tudom azt.

Volt régebben egy ilyen kis nehéz, kemény, tömör gumiból készült labda, ami a földhöz vágva akkorát tudott pattanni mint állat. Veszedelmes volt a szemre nézve, mert iszonyún tudott ütni ha bele talált. Tehát a tömör gumi bizonyítottan rugalmas és jó.

A Dunlop féle kaucsuk bázisú pneumatikus tömlő hamis ígérete és korszaka lejárt. E sebezhető, nyűgös megoldás zsákutca volt, amiben az orránál vezetett világ száz évig botorkált. Most jól meg is ütötte az orrát a falba, ott a végén.

A jármű primér felfüggesztése maga az abroncs. Nézzük meg a vasútkereket, ami acél. Jó az acél is? Jó. A különc franciák tesznek légtömlős gummi czipőket is metróikra, de hát ezzel ne is foglalkozzunk tovább. Ők franciák.

A rugany, mint emberi valagringató találmány, az egyedüli előre mutató út. Mint merev kerékabroncsú hintók felfüggesztésének is lényeges eleme, át kell vennünk széles alkalmazását a biciklin.

A leleményesen beépített rugók összessége a gördülő járművünkön az egyenetlen talaj és a kényes derrière közötti zseniális elszigetelés, párnázás.

Aprópopó, párnázás. A közvetlen eszköz, az ülés is alkalmazzon rugany elemeket, tekercs és torziós felépítésűt. És, természetesen minden féle lágy tömést, ami lehet afrik, vagy ami a legjobb, magyar eredetű, világ-keresett luxus libatollpehely!

Aláírom felszólalásodat a ruganyos elemekkel teli kerékpárok elterjedése érdekében.

5
kovácske képe

talán egy fél tucat

talán egy fél tucat gördeszka-, vagy görkori kerék teherbírása megfelelne (esetükben még a tengelyek és a csapágyazás is azt hiszem, hogy bírná a tömör kerékkel járó terhelést), viszont ekkor felmerül a pedálos hajtás kivitelezésének kérdése...
----------
sárga vót az...!

6
Frenki képe

Igazából nem látom át

Igazából nem látom át ezt a konstrukciót, mi akar lenni,egy tricikli? (3 tengely)
Pár dolog megragadta a figyelmem:
"tengelyek száma: 3
csúcssebesség: 30 km/h
nyugalmi tömeg: 20 kg
....
váz: acél/CrMo/egyéb acélötvözet
elülső lánctányérok száma: 1
hátulsó fogaskerekek száma: 1"
Ezt simán eléred bármilyen ss géppel csak az erőnléted a határa, a tömeg még sok is ha hagyományos kerékpárban gondolkodsz,ehhez nem kell 3 tengely.Az acél outim pl 11,8 kg sárvédővel csomagtartóval, ez tkp egy igen rossz tanyabike súlya.
"fékek száma: 2"
2 db fék 3 tengelyre?
Akkor reális fékhatást csak akkor tudsz elérni ha két tengely a jármű elején van vagyis vagy hátsó kerék kormányzás van, vagy összetett kormányművet kell használnod.Vagy marad az egy fékes megoldásegy izmosabból elől_szabálytalan, vagy 3 fék kell mert különben bedriftel a jármű egy féloldalas fékrendszernél.
"Számításba vehető rezgéscsillapító elemek:

rugós stucni
rugós ülés
rugós üléscső
teleszkópos első villa
hátsó teleszkópos vázkialakítás"

Ezek jelentősen növelik a tömeget és rontják a hajtáshatékonyságot, mert eszik a hajtási erőt.
Terepen nem számít mert az egyenetlen talaj többet elvenne a teljesítményből de aszfalton igen számít.
Érdemes lenne átnézned jobban a vázkialakításokat, országúton pl használnak hajlított lánc- támvillás és első villás vázakat.
Ezek torziós rugóként dolgoznak és nem növelik feleslegesen a tömeget.
A rugózás egy szint után bonyolítja a hajtási módot is.

"1. A tömör gumi tömör gumit jelent, semmiképpen sem jöhet szóba habbal töltött "tömör" köpeny, mivel ennek kopásálló rétege nem haladja meg a levegőballonos gumikülsőét."

A külső rétegre szükséged lesz akkor is, mert ha a tömör gumin lekopik pl az eső minta mit csinlász ha esik? Kapsz egy víz filmet a gumi és az úttest közé, a folyadékok összenyomhatatlanok....
Egyébként annak a pattogó labdának amiről Hotyi ír érdemes megnézni mérlegen is a valóságát mondjuk egy bőr foci labdához képest.Meg a rugalmasságát is mindkettőnek.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

7
dirobi képe

3 tengely van a mostani

3 tengely van a mostani bicajodon is legalább. :)
-Első
-Hátsó
-Középső

8
kovácske képe

+1 köszönöm, így

+1
köszönöm, így gondoltam.
----------
sárga vót az...!

9
Frenki képe

És kettő pedál meg a

És kettő pedál meg a villanyak maga aminek az egyik funkcióját pl a gépjármű technikában a függőcsapszeg, a másik funkcióját pedig a kormánymű szerkezet oldja meg.
Nekem érthetőbb lett volna simán a futómű kerekek számának a közlése.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

10
kovácske képe

bocsánat, elsőre

bocsánat, elsőre félreérthetően fejeztem ki magam.
----------
sárga vót az...!

11
kovácske képe

a 3 tengely a

a 3 tengely a középcsapággyal együtt van meg. a kerekek száma csak kettő.
az alacsony sebesség és relatíve nagy tömeg mellett talán mellőzhető a bordázottság. (a folyadékok összenyomhatatlanok, de az út és a kerék közt keletkező filmréteg csak bizonyos sebesség fölött okoz problémát, illetve csúszást. elvégre a cipótalpam is lehet tömör gumi, mégse tudok vizen járni:D)
ugyanezen okból (tömeg/sebesség és tapadó felület arányai) talán a tapadás is elegendőnek bizonyulhat.

a hajlított első és hátsó villás megoldás ígéretesen hangzik. jó lenne ilyen vázgeometriát látni a már megvalósult konstrukciókban.
egy egyedi kialakítású váz nagyban növelheti a projekt anyagi beruházás igényét, azonban egyedisége, látszólagos használhatatlansága és más számára nem kívánatos volta különleges lopásgátló hatást nyújthat, ami miatt esetleg megéri a magasabb árat is megkockáztatni érte...

a sok rugózás csakugyan leronthatja a hajtásteljesítményt, de a tömör gumi rugalmatlanságát a levegőballonoshoz képest muszáj ellensúlyozni. cserébe a relatíve alacsony sebességkövetelmény megenged bizonyos mértékű hajtás-hatékonyságromlást. (egy 20 km/h utazósebesség már bőven jó lenne.)
----------
sárga vót az...!

12
Frenki képe

A víz csak egy példa sár

A víz csak egy példa sár pl feltapad a gumira ha agyagosabb, ha nincs esőminta lassabban taposódik ki a gumi alól.
Sebességgel nem értek egyet,Pajti bá nyáron vágódott hanyatt a strand medence mellett a vizes csempén egy szál strandpapucsban.78 körül van, mennyi lehetett a haladási sebessége? 5 bordáját törte el vele a hátában.Ha nem hallgatsz rám, legalább csinálj néhány kísérletet!
"a hajlított első és hátsó villás megoldás ígéretesen hangzik. jó lenne ilyen vázgeometriát látni a már megvalósult konstrukciókban."
Egy van nálam is felakasztva egy alu országúti váz és villa kombó formájában, nem akkora újdonság ez, de keresek neked valami igazán elegáns dolgot:

http://www.adventuretravellife.com/wp-content/uploads/2011/10/KOBHDogma.jpg

A csővastagság értelemszerűen a karbonnak szól.

Még egy dolgot fontolj meg.Az rendben hogy te nyakig teleszkópban nem fogod érezni az út egyenetlenségeket, de a kerékcsapágyak se?
Ha az abroncs rugalmassága a zéróhoz közelít akkor könnyebb felütni a csapágyakat is.
Egyik munkahelyemen ha kimentünk a csarnokból a targoncával a nehézgépek által feljárt betonútra olyan volt a tömör gumi rugózás nélkül mint egy gyufáskatulyában vergődni amit lerugdostak egy DH pályán. Majd szétesett a Mitsubishi.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

13
kovácske képe

sár: remélem, hogy ha

sár: remélem, hogy ha aszfalton maradok, akkor ezt ki tudom küszöbölni.

ezek a (karbon)vázak hullámosak? érdekes megoldás! acélból is lehet ilyet kapni? azt hiszem, hogy a hagyományos "gyémánt" formájú (rombusz-forma) váz eszméjétől el kell szakadni, ha komolyan tömör gumit akarok. talán egy ív alakú vázat lehetne tervezni, aminek a közepén van az ülés a legmagasabb pontján (a kerekek meg az ív két végén)?

a kerékcsapágyak miatt én is aggódom. lehetne a már létező/tömeggyártott görkori/gördeszka kerekekben gondolékodni, vagy olyan hatékony rugózást építeni a vázba, hogy minél többet elvegyen az utas tömege és a tengely/kerékcsapágy közötti erőhatásból. első esetben a hajtás problémája kíván további kreativitást, másodikban a jármű saját súlya és a lengéscsillapításban a gyakorlatban elérhető érték korlátozottsága fog további fejtörést okozni...
----------
sárga vót az...!

14
Frenki képe

Acélból is van ilyen csak

Acélból is van ilyen csak nem ennyire hullámos:

http://www.google.hu/imgres?q=steel+forks+bike&hl=hu&sa=X&biw=1241&bih=5...

A hét kérdése a fenti témához kötődve mi a különbség a két villa között?
Ugyanez alamóniumból:

http://www.ebay.com/itm/Cadex-1-Inch-Threaded-Aluminum-Road-Bike-Fork-/3...

Itt a merev verzió

http://www.alibaba.com/product-gs/371323057/White_Aluminium_Alloy_Track_...

Az acél nyilvánvalóan rugalmasabb anyag az alunál ás a carbonnál.Így nem kellenek bele akkora hajlíások mint a másik kettőbe.
Nekem van egy teljesen merev alu vázam és egy hajlított is. Mindkettővel mentem és a merev volt az első időben.Amikor el kezdtem menni vele kb 2 hétig 100 méterenként kellett megállnom vele mert azt hittem defektes.Nem vicc,a 3mm-es repedést is megérezni vele az úton.
De ha tükörsima betonra rakod, nincs gyorsabb nála, még a gondolataim által keltett energia is kimegy az úttestre olyan érzés.
A hajlított szinte semmiben sem különbözik komfortban az acélvázaktól.És a magyar országúton gyorsabb mint a merev vázam.
Ez a két váz tanított meg a vázrugalmasság jelentőségére.Hiába nincs szinte semmi veszteség a mereven mégis lassabb mert felpattog az útról és csökken a tapadás így romlik a tempó.A rugalmas vázam elnyeli a felütések egy részét és úgy fut mintha egy nagy kéz az útfelülettől függetlenül állandóan és egyenletesen nyomná a betonra.
Az általam hozott példák nyilván valóan a fenti hatás elérését célozzák.
Ha te többlet rugózást akarsz akkor pl acélból kell megcsinálnod azt amit pl aluból itt.Itt viszont ugyanaz lesz a hatás mint a rugóstagoknál,ha túl lágy lesz a váz akkor meg az erő a váz hajtogatására megy rá nem a hajtásra.

"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

15
Tomek képe

A 2.01-es ponthoz el tudnék

A 2.01-es ponthoz el tudnék képzelni egy olyan kereket, amiben a küllők nem küllők, hanem vékony, de ugyanakkor igen erős acélrugók, így csillapítva a talajegyenletlenségeket a tengelyek felé. Persze ehhez baromi erős, merev rugók kellenének, hogy ne hajoljon ki oldalra, amikor ráülsz! Egy műszaki szaki biztos meg tudná csinálni!:)

16
tranyo képe

szerintem a küllő egy

szerintem a küllő egy spéci és erős acélrugónak felel meg...

17
kovácske képe

az acélrugóhoz (amit én

az acélrugóhoz (amit én ismerek, pl a golyóstollakban) azért nem hasonlítanám a küllőt, mert a küllő nem az összenyomással szemben fejt ki erőt (főleg), hanem a húzással szemben, mint afféle rugalmas acélhuzal. a kerékben mindig a felső küllők viselik a terhet, nem az alsók.
----------
sárga vót az...!

18
stp1 képe

nem az erőkifejtés

nem az erőkifejtés irányától rugó a rugó (hiszen van húzott rugó, spirál rugó is...), de ettől függetlenül a küllő semmiképp sem az.

19
tranyo képe

:) szerintem a küllőtől

:) szerintem a küllőtől rugalmas a bicajkerék..
és ezért is képes elviselni iszonyat dolgokat.

ha tömör lenne, akkor hamarabb törne nagyobb erőhatásnál...(pl déhá)

a nagyon merevre fűzött is fűzött, így tud engedni ahol szükséges, ala rugózni.

de a rugózási ereje tényleg sokkal nagyobb mint egy tollrugónak :)

20
Frenki képe

A történelem folyamán

A történelem folyamán hosszabb ideig használtak tömör küllő nélküli vagy nyomott küllős kereket, mint húzott küllős kereket.
Tehát az hogy bármely kerék mekkora terhelést képes elviselni attól függ milyen a méretezése.
Napóleon lövegei pl nyomott fa küllős kerekeken gördültek és alig tudnék nagyobb dinamikus terhelést elképzelni jármű keréknek egy tüzérségi eszköz hordozásánál lövés közben.
A jelenlegi húzott küllős kereket egy Brit "repülő mérnök" George Caley találta fel aki olyan kereket keresett a sikló gépe futóművéhez ami a lehető legkönnyebb de mégis elbírja a landolás által keltett terhelést.
Ha megvizsgálod a 3 féle kereket azt láthatod a küllőzés célja nem más mint a tömeg csökkentésének leghatékonyabb elérése.
George Caley nagysága az hogy felismerte mindez elérhető a küllők előfeszítésével is akár csak vasbeton aminek előfeszített vasalása miatt nagyobb terhelést bír el mint ugyanannyi beton önmaga.
Rugó és küllő elhatárolása:
A rugó egy mechanikai akkumulátor, a bele tárolt energiát veszteséggel ugyan de képes vissza adni.
Célja tehát az energia tárolás,ehhez speciális formai kialakítás járul ami növeli a tárolható energia mértékét az eredeti alapanyag (huzal, lap) tároló képességéhez képest.
A küllő tkp ugyanaz az a rögzítő elem amit az építészek is használnak acélszerkezetek építésénél.
Működését tekintve közelebb áll az acél sodronyokhoz, vagy feszítő kötelekhez, de főleg a csavaros feszítő rudakhoz.
Itt a szerkezeti stabilitás biztosítása a cél nem az energia tárolás.A rugó szerű működést az anyag kohéziós erejéből adódó terhelhetőségének az un rugalmas nyúlása adja. Tehát képes energiát tárolni de igen korlátozott energia terjedelemben.
Kerekek estében ez a fűzési minta függvényében lehet szinte 0 is (radiál fűzés).
A keresztező fűzések egymásra fekvő része az előfeszítést érő dinamikus terheléseket hajlítássá, surlódássá is alakítja így védve a kereket attól hogy a szűk tartomány amit az anyag enged bővüjön és ne tépődjön el a terhelésre a küllő.Nem tudom ebből mennyi energia nyerhető vissza de gyanús hogy a bevitt töredéke.Hiszen a cél a rendszer egyben tartása nem az energia tárolás.Oka pedig a tömeg csökkentése,a terhelhetőség biztosítása mellett.
Ha akarnád megoldhatnád Flinstone kerekekkel is, csak kicsit nehéz lesz.Bár lehet hogy könnyebb lenne vele átkelni egy híd nélküli folyón.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

21
tranyo képe

biztos vagyok,hogy van oly

biztos vagyok,hogy van oly rugó,mely mint a küllõk, kifejezetten a csillapításra tervezõdtek, nem az energia tárolására és visszaadására... pl a teleszkópok egyértelmûen ilyenek...

22
Frenki képe

A csillapító tagként

A csillapító tagként használt rugó is eltárolja az energiát csak nem cél az energia minél jobb hatásfokú kinyerése ezért tesznek rá valamilyen energia elnyelető elemet (van mechanikus is)
A teleszkóp(olajos, gázos, vagy vegyes) a lengést csillapítja a rugó veszi fel az erőt.Vagy az elasztomer.De vissza is adja csak a csillapító tag elnyeli az energiát és lassítja az energia visszaadást.

"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

23
Peta képe

Ha hiszed, ha nem, a

Ha hiszed, ha nem, a géptanban a csavarszárak üzemi körúlmények melletti hosszváltozásával, mint rugóhatással számolnak. A motorok szelepfedél/hengerfej-csavarjai pl konkrétan méretezve vannak rugózásra. Nem tartom kizátrnak, hogy a komolyabb gyártók az előírt küllőfeszesség melletti kirugózást, lazító hatást, meg az osszes többi csavarszár-deformációs számítást elvégezték a küllőikre. Nem mellesleg a keresztek száma is biztosít rugózást a kerékben.

24
stp1 képe

így jár az aki megcsúszik

így jár az aki megcsúszik az előkövetelményekkel és nem tud gépelemeket felvenni.
elhinni elhiszem, de ezzel az erővel mindennek van rugalmas alakváltozása amitől még nem nevezzük rugónak, maximum számolhajtuk abban a szakaszban az elmozdulását.

bár egy épkézláb keréknél a radiális alakváltozás elhanyagolható kell, hogy legyen.

25
Peta képe

Hát nálunk a

Hát nálunk a közlekedésmérnökin annó gépelemek 2-ből orrbaszájba számoltattak minket a csavarok rugójellege kapcsán, (plusz mindenféle cuki diagram). És akinek volt hozzá kedve, még mehetett 3 félév gépgyártás-tervezésre még többet számolni :D

26
Nuvanda képe

Ilyenkor nagyon élvezem,

Ilyenkor nagyon élvezem, hogy nekem egy tervezésnél csak azzal kell számolnom, elég nagy-e, hogy le tudják-e gyártani, és elfér-e rajta a csavar feje. :D

27
kovácske képe

ne ragadjunk le a

ne ragadjunk le a rugó/rugalmas tulajdonságokkal (is) rendelkező elem elnevezésének problematikájánál. végül is nem a neve fontos, hanem a paraméterei:)

(szerk:) végül is a húzott küllős biciklikerék tervezésében fontos szempont volt a lehető legkisebb súly, amitől ennél a mostani prodzsektnél eltekinthetünk. és a biciklikerék mai megvalósult formájánál a tervezők a légb allonos gumiabroncs csillapító hatását is belekalkulálják a terhelési követelményekbe. tömör gumival szerelve valószínű, hogy nagyobb terhelés éri a kereket.

a küllők és az agy és a tengely terhelésénél (elvégre ez a probléma egyszerűen kiküszöbölhető a méretek növelésével egy bizonyos fokig) is jobban aggaszt a tömör guminak az abroncsra történő rögzítése.
----------
sárga vót az...!

28
Frenki képe

+1 Nekem így 25 év

+1
Nekem így 25 év távlatából rugalmas nyúlás kifejezés ötlik fel, még hozzá az anyagvizsgálati részből a szakító próbából anyagismeretből.
Rugalmas nyúlás-ami után az anyag visszanyeri az eredeti formáját ha megszűnik a terhelés.
Folyáshatár-amikor az anyag el kezd maradandó alakváltozást szenvedni és vékonyodni kezd a keresztmetszet, a szükséges húzóerő nagymértékben csökken
Szakadás-amikor a próbadarab kettéválik.
Az az érzésem Peta tanárja valamit rosszul magyrázott vagy csak érzékeltetni akart a jelenségről.
Faterom mikor tanított csavarokat meghúzni az első megszakított M10-es csavar után így okított:
"Fiam,úgy kell meghúzni a csavarokat, hogy megszakadás előtt egy -félmenettel meg kell állni!"
Először azt hittem hülyeség,egy év múlva mikor már éreztem is a villáskulcsot nem csak markoltam ,rájöttem miről beszél.Érezni a rugalmas nyúlását a csavarnak ahogy csökkenni érzed a erőt már cserélheted is ki a csavart újra.
De mielőtt ez bekövetkezik érzik a csavarnál hogy picit nő a szükséges erő, és utána rögtön könnyebbedik.
Na ott kell megállni ahol egy picit nő még az erő a megfeszített csavaron.
Nem is emlékszem mikor szakítottam meg csavart utoljára.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

29
Peta képe

Persze lehet folyáshatárig

Persze lehet folyáshatárig húzni a csavart, de nem feltétlenül kell. :)

30
Frenki képe

Ez csak egy trükk, de

Ez csak egy trükk, de gondoltam elmesélem mert kapcsolódik a témához és hasznos.Apám és nagyapám is mezőgazdasági gépszerelő volt és dolgoztak is benne.
Így tudok pár dolgot a 40-50-es évek szerelő trükkjei közül mert megszületésemkor már kikopotak az iparból,de apám még emlékezett rá hogy gyerekkorában az apja mit csinált és hogy, meg mire tanította.
Ahogy öregszem egyre érzelgősebb leszek,jól esik megemlékezni a fateromról is.Időnként szóba kerül, hogy valami vacakkal mennyit szívtak, és hogy oldották meg.Én meg elrakom a megoldást.
Fater mutatta meg pl azt is, hogyan kell tömítéseket készíteni bármilyen szabálytalan formájú gépház tömítő felületére is.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

31
Peta képe

Egyébként igazán lehetne

Egyébként igazán lehetne gyereked, akinek ezt továbbadod, vagy igazán írhatnál könyvet (vagy mindkettő :)) ezekről a régi trükkökről, mert manapság már ilyen dolgokat kb sehol nem lehet megtudni.

Tömítés hogy készül? (Lézeres, vagy vízsugaras kivágáson kívül :D).

32
Frenki képe

Igazi műhely klasszikus,

Igazi műhely klasszikus, már mint a 10-es 80-as évek műhelyeié, mert még az akkori kosz is szerepet kap benne.
Mondjuk hengerfej tömítés kell klingeritből. Megnézed a furatokat,és keresel hozzá nagyobb átmérőjű csapágygolyót. Kikészítel hozzá egy kisebb kalapácsot kézközelbe, és a formától függően egy 22-24;17-19;14-15 ös villáskulcsot, nem baj ha régi és az éles élű.
Hengerfejet érdemes tömítő felület megtisztítás után felfektetni a satupadra, hogy stabilan feküdjön, de befogni nem érdemes.
Klingeritet ráteszed a tömítő felületre és (én) bal kézzel rátehénkedeve hogy el ne csússzon sehova, jobb kezemben a villáskulcs élével végig símtom erősen a hengerfej tömítő felületeinek élét kívül-belül. Ekkor a koszos villáskulcsról a kosz kirajzolja az éleket.A furatokat is át kell simítani.Ahol kijön a helye oda belehet tenni a golyót és kalapáccsal ráütve ki lehet vágnia lyukakat.Kezdők itt tehetnek bele csavarokat hogy ne csúszkáljon a klingerit.
Utána a villáskulcs élével végig kell verni a teljes élhosszt kívül belül.Úgy kell ütni hogy elvágja a hengerfej éle a klingeritet.
Aki rájön az ízére az olyan szépre tudja vágni hogy szinte gyári a külseje.
Nekem a fater papír tömítéssel mutatta meg egy sima kör alakú tömítő felülettel egy Niagara szivattyúházon. A látszólag egyszerű feladat kiváló tanuló feladat. Ha elcsúszik nem lesz körkörös ergo rossz.De a papírt is hiába könnyű vágni, mert nyúlik is, így ismét könnyen lehet vele ellipsziseket gyártani. Kisebbeket ölben is lehet csinálni.
Na így készül, biztos ismerik sokan, legalább is tanuló korom elején tanulói munka volt pl gyakorlatból.
Ugyanígy készítettünk papírtömítést az azóta eladott Jawa californiám sebességváltójához.
Van aki azt mondja ez már hülyeség mert van pl Hermetic. No pont itt szívtuk meg.Azzal volt összerakva, használtan vettem.Szétkaptuk összeraktuk semmi gond nem látszott.A 4-ik fokozatot meg állandóan kilökdöste.
Végül szereztünk egy szerviz könyvet, kiderült van a blokkban egy 3mm-es papírtömítés.
Megcsináltuk beraktuk oszt' jó lett.
Hát nem az a rusnya 3mm kellett a léptető villának hogy ne menjen neki belül a blokk oldalának és be tudjon reteszelni a kapcsolt fogaskerék?
Na ennyit a Hermetic és egyéb tömítő pasztáról.
Aki pl restaurálni akar annak érdemes tudni ilyet.
A gyerek egy dolog, ha nem érdekli akkor úgy se tudod megtanítani neki.Ha nincs a sok szerelő a családban (sógorok, nagybácsik is azok voltak, vagy sofőrök szinte mind),és főleg nem akkor növök fel amikor épp elkezdett összeomlani az erőltetett magyar nehézipar és az ahhoz kapcsolódó területek akkor lehet én se lettem volna gépész.
Mindenki ezt csinálta és szemben volt a Tsz gépállomás a házunkkal.Apám ott (is) melózott én meg átvittem a reggelijét ebédjét a műhelybe.
Bp-en lehet programozó lettem volna, ki tudja?
Annak kell megtanítani akit érdekel, az tovább viszi.

"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

33
aPala képe

http://upload.wikimedia.org/w

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/thumb/1/13/Stress_v_strain_A36h...

Ennek alapján nincs "nehézzé válás" a folyáshatár előtt.

*******
http://imgur.com/tCp90.gif

34
Frenki képe

Azt hittem érthető volt a

Azt hittem érthető volt a leírtakból, hogy tanultam az egészet így szakítópróbás diagramot is.
Tudom hogy diagramban nincs ilyen.
Ez a szép a gyakorlatban,mégis van jele annak mielőtt megszakad.És az ember az érzékszervei kiélesedésével tud olyat sokszor amit a gép nem.
Ezért kell egy felszabadult szakinak a suli után még kb 4 év mire önálló lesz.
Sajnálom hogy megosztottam veletek egy kis rutint, úgy látom zavar.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

35
aPala képe

Ez a különbség az

Ez a különbség az elméleti és a gyakorlati szakemberek között. Én örülök, hogy leírtad, mert hasonló módon barkácsolok én is.
Kivéve autószerelésnél, mert ott nyomatékkulcsot használok az előírt értékre való meghúzáshoz. :)

*******
http://imgur.com/tCp90.gif

36
Peta képe

Én most dobok össze egy

Én most dobok össze egy bicajt egy ismerősnek karira, és most jutottam oda, hogy megvan minden adapter, így a legnagyobb típusú autókerékszerelő nyomatékkulcsot (nekem csak az van)tudom használni a legkisebb, 6-os krovafejjel, meg bitadapterrel igazából mindennel :D És mivel jobb bicajalkatrészeken is meg van adva a meghúzási nyomaték, ézért oda sem árt :)

37
Peta képe

Egyáltalán nem tartom

Egyáltalán nem tartom lehetetlennek, amit írsz, ugyanis a diagram első, meredeken felfutó, és elsőre lineárisnak tűnő szakasza (a rugalmas alakváltozásos rész) sem teljesen rugalmas, a folyáshatárhoz közeledve elég nagy nagyítással simán lehet benne egy meredekebb hupli, ami MPa-ban mérve alig nagyobb, mint a kellete, de kézzel érezhető.

38
kovácske képe

a szakirodalomban (tömör

a szakirodalomban (tömör gumikkal kapcsolatos felhasználói élmények) találtam még egy, eddig nem részletezett problémát:
a túl puha tömör gumi "gyűrődése" egyenetlen hajtást okozhat, illetve fennáll a kanyarban megdőlő keréken a tömör gumi oldalirányú elmászásának kockázata.
nehéz lehet még a tömör guminak a felnihez rögzítését megoldani, különösen, ha a gumi különösebb technológiai bonyodalmak nélkül felszerelhető, hiszen mivel nincs benne nyomás, ami a felnire szorítsa, ugyanolyan könnyen le is jöhet róla.

esetleg ragasztás?
vagy a tömör gumiabroncsba utólag belehegesztett/kovácsolt kerék? esetleg a felni mérete valamely csavarokkal működtetett feszítő megoldással megnövelhető, miután a gumiabroncs rákerült?
ez esetben azonban egyedi tervezésű és gyártású felnikre/kerekekre is szükség van.

lehet, hogy egyszerűbb lenne a hotyhoty által felemlegetett vasalt szekérkerekekkel megoldani?:)
----------
sárga vót az...!

39
aPala képe

A 00-t ki tudod cserélni

A 00-t ki tudod cserélni erre: ∞

:)

*******
http://imgur.com/tCp90.gif

40
kovácske képe

köszönöm,

köszönöm, cseréltem:)
----------
sárga vót az...!

41
Peta képe

Miért ekkora kritérium a

Miért ekkora kritérium a tömör gumi? Kaptál egy defektet tegnap? :) Fúvott abroncsot azért is használnak, hogy a kerekek forgási tehetetlenségét csökkentsék (indulásnál ez téged zavarna, megállásnál meg a fékedet, valamint a rugózatlan tömeget is csökkenti, ami azért bicajnál talán nem olyan kardinális kérdés, de a kónuszok/tengelyek/agy pereme/küllőfejek talán előbb megtalálnák a diszlokációikat :D (eltörnek).

42
kovácske képe

a válasz nagyjából igen.

a válasz nagyjából igen. (meg tegnapelőtt, meg azelőtt, meg...:PPP)
az én problémám a rendszerben innherensen bennefoglalt megbízhatatlanság addig, amíg a defekt elméleti lehetősége nincs kiküszöbölve:)
----------
sárga vót az...!

43
Street racer képe

Defekt elleni folyadékról

Defekt elleni folyadékról nem hallottál még?A komfortérzet marad a tömlős abroncsok miatt,és a defekt valószinűsége sokkal kissebb lesz.És a többi kritérium milyen problémád ellen kell?Egyébként ha van bringád,1 sebességes,akkor csak a gumiprobléma miatt akarod lecserélni?Azért kár lenne.Ha jelenleg váltósod van,akkor már érthetőbb...

44
kovácske képe

a defekt elleni folyadék

a defekt elleni folyadék használata részben megoldja a defekt problémát, és habár vannak nemkívánatos mellékhatásai, a pozitív hatás ezeket felülmúlja/feledteti. azonban ez még mindig csak részleges megoldás. a tömlő ugyanis továbbra is kilukad és kopik, csak a lyuk foltozása az esetek zömében "automatikusan" megtörténik. mikor anyaghibás belső eldurran, a folyadék nem segít. mikor 8-as facsavart piszkálsz ki a kerékből, a folyadék nem segít. mikor a külső elkopik, a folyadék nem segít. mikor km-ként két defektet kapsz, mert az út fenntartója soha nem takarítja le az autóbalesetekből eredő üvegtörmeléket, és az út karbantartója szerint az út menti levágott gazt, azon belül az igen szapora bogáncsot levágás után a keróúton szétteríteni normális, a folyadék az így fellépő defektek 90%-át semlegesíti, ezért csak 10 km-ként állsz ott az út szélén lapos kerékkel. igaz, ezen esetek többségében ha újra felfújod a kereket, már nem ereszt le. kivéve, ha túl nagy a lyuk, túl sok a betömött lyuk és időnként valamelyiken elszivárog a nyomás, vagy elöregszik a folyadék és már nem tömi be az új lyukakat.
tehát egy nagyszerű megoldás a defkt-folyadék, amely feltétlen érdemes rá, hogy megemlékezzünk róla, de a problémát csak részben orvosolja.
----------
sárga vót az...!

45
Frenki képe

Abroncsból Antipunktúre

Abroncsból Antipunktúre alatt nem venni.Rakhatsz bele defektvédő szalagot ami azért jó mert,átrakható az új abroncsba.Van 26"-ban pl Rubena Tas nevű tömlő, aminek vastagított a futófelület felőli oldala, cserébe rövid a az AV szelepe.És tehetsz bele slejmet is még.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

46
kovácske képe

a rubenával nem voltak jók

a rubenával nem voltak jók a tapasztalataim, de ez csak annyi, hogy a márka iránti bizalmam nem igazán eerős. nem próbáltam sokszor, úgyhogy lehet, hogy további kísérletezést megérdemel.
a defektvédő külsővel eddig contiban voltam tényleg elégedett, csak hát méregdrága lett.
a külön betehető szalagról azt mondják, hogy szétnyíródott tőle a belső az illesztésnél. egyik sem oldja meg a kopás gondját és továbbra is ott a macera a keréknyomás fenntartásával.
de ha végleg zsákutcának találom a tömör gumit, akkor persze ezek a defekt-csökkentő megoldások maradnak:)
----------
sárga vót az...!

47
elfroland képe

Az a baj hogy a tömör gumi

Az a baj hogy a tömör gumi megold egy problémát de előidéz egy csomó másikat. :-(

48
kovácske képe

igen. de mindenki szereti

igen. de mindenki szereti saját szájíze szerint megválasztani a problémáit:)
----------
sárga vót az...!

49
elfroland képe

Jó. Csak láthatóan a

Jó. Csak láthatóan a tömör gumi egy olyan választott probléma aminek megoldása nem fog menni saját erőből. :-(

50
kovácske képe

pesszimista! még hol

pesszimista! még hol vagyunk 300-tól... még van remény:)
----------
sárga vót az...!

51
Peta képe

A probléma, hogy

A probléma, hogy tömörgumi-abroncsot tippem sincs, hol lehetne venni, illetve szerelni utána. Ezen kívül az is kopik, és ha a futófelület elkopott, akkor egy életveszély az egész. Vagy olykor-olykor elvinnéd valami kamionszervízbe újrafutózni? :D

52
kovácske képe

ha tudnám,

ha tudnám, kérdezném?:)
----------
sárga vót az...!

53
Peta képe

Szerintem békélj meg azzal

Szerintem békélj meg azzal a szomorú ténnyel, hogy a mai felnőtt biciklik ötkilences arányban nem tömörgumisak :D És a maradék sem hiszem, hogy használható xD

54
kovácske képe

:) maj'

56
kovácske képe

stp1 szo, 2012-12-22

stp1 szo, 2012-12-22 04:01
http://criticalmass.hu/comment/reply/17492/522274
----------
sárga vót az...!

57
GriN képe

De legalább tudunk róla

De legalább tudunk róla és majd meglátjuk mi lesz belőle. :)

GriN

58
kovácske képe

:) ---------- sárga vót

:)
----------
sárga vót az...!

59
Street racer képe

Gyakorold a

Gyakorold a defektjavítást,ás akkor csak 5-10 percedet rabolja el alkalmanként :-))Én is sokat megyek,de alig pár havonta futok bele defektbe.Nem tudom te hol jársz..

60
kovácske képe

majd

majd megfontolom.
----------
sárga vót az...!

61
elfroland képe

6-8000km egy defekttel. Az

6-8000km egy defekttel. Az se lenne ha nem sajnálnám lecserélni a külsőt amikor még tök jól néz ki de már el van annyira kopva hogy átmegy rajta a behatoló. :-)

62
kovácske képe

anecdotal

anecdotal evidence.
http://www.wisegeek.com/what-is-anecdotal-evidence.htm
----------
sárga vót az...!

63
elfroland képe

Tessék. A gumiját meg

Tessék.
A gumiját meg kinyomjuk szilóval oszt jóvan. :-)

(Valaha valahol láttam egy képsorozatot egy elül hátul rugózó kardános bringáról ami 1920 körül készült de nem találom. Pedig az jobban passzolna ide:-( )

64
kovácske képe

gondoltam rá, de hogy oldom

gondoltam rá, de hogy oldom meg a szilóval kinyomott gumi abroncsra (felnire) rögzítését, ha nincs benne 5 bar nyomás, ami odaszorítja?
és a sziló a külső gumiabroncsréteg elkopása után már gyaorsan amortizálódna, úgyhogy ez a változat elméletileg is csak a probléma egyik tényezőjét küszöbölné ki, mint a greentyre habbal töltött (nem)"tömör" gumija is...
----------
sárga vót az...!

65
srich képe

http://humorswitch.com/9857/a

66
kovácske képe

micsoda hangja lehet, ha

micsoda hangja lehet, ha eső után a pocsolyákon át csattog!:D
----------
sárga vót az...!

67
stp1 képe

levegő nélküli

levegő nélküli külső

http://www.youtube.com/watch?v=v9SWIsY8rzQ

68
kovácske képe

úgy látom, hogy egyelőre

úgy látom, hogy egyelőre a szabadalmaik felsorolásánál, befektetők keresésénél tartanak. a honlapjukon csak gépjárművekhez való kerekek képeit találtam, gyártásról, árakról, szállításról, forgalmazásról nem esik szó. szóval korainak tűnik az öröm.
----------
sárga vót az...!

69
srich képe

Mielőtt elfelejtem, bár

Mielőtt elfelejtem, bár lehet, hogy volt már, ebből szerintem lehet szeletelni is:
http://www.youtube.com/watch?v=2wAvxQfusWU

-Úton az idő is csak út-

70
srich képe

Hát ha nem is volt, nekem az

Hát ha nem is volt, nekem az előző linknél első javasolt videónak teszi...

-Úton az idő is csak út.-

71
kovácske képe

úgy emlékszem, ezt már

úgy emlékszem, ezt már néztem, de még nincs gyártás-forgalmazás, hanem csak a befektető keresésénél tart a cég:(
amúgy tetszik.

nagy kérdés, hogy ha nincs levegő fújva a tömlőbe, ami rászorítsa a felnire a gumit, akkor mitől nem esik le egy húzósabb kanyarban. a greentyres-nél úgy láttam, hogy nagyon feszegetve lehet csak fölrakni a gumit a felnire. ami ugyan kisebb szívás, mint egy defekt az út szélén, de azért macera. főleg, ha nincs hozzá szervíz, aki megcsinálja, hanem a vevőnek kell nekiállni szenvedni vele. ha komplett kerékkel együtt árulnák, az megoldaná ezt a problémát, viszont akkor az ára is több lenne...

régen azt hiszem simán odadrótozták a tömör gumit a felnire 10 centis közönként...

72
Peta képe

Én felfeszegetnék egy ilyet,

Én felfeszegetnék egy ilyet, és feldrótoznám, de biztos nem úgy, hogy a futófelületen menjen a drót, mert az tuti perec. Akkor már a tömör gumit inkább átfúrnám.

73
elfroland képe

Ezt keresem neked már hónapok

Ezt keresem neked már hónapok óta:
http://www.nostalgic.net/bicycle649

74
Hotyhogy képe

Oriasi! Szep tiszta vonalu es

Oriasi! Szep tiszta vonalu es technikailag is zsenialis bicikli.

75
kovácske képe

gyönyörű! bár gurulhatnék egy

gyönyörű! bár gurulhatnék egy kört egy ilyenen!

77
kovácske képe

ez nem a közlekedési

ez nem a közlekedési múzeumban készült képsorozat?

78
monster képe

A Nicolis úr privát 5

A Nicolis úr privát 5 emeletes közlekedési múzeumában Villafranca di Veronában...
http://www.museonicolis.com/

79
kovácske képe

az is jó:) csak mert a

az is jó:) csak mert a háttérben mintha fakereket látnék és a városligeti közl. múz.-ban is volt hasonló.
azért ezek a szerkezetek az összetettségükben, bár rendkívül impozánsak, de egyben kissé riasztóak is (a magamfajta koca-bringásnak).

80
monster képe

Azt se tudtuk kitalálni, hogy

Azt se tudtuk kitalálni, hogy hogyan működött az a szar (vagy 5 járműgépészmérnök társaságában voltam ott). Persze mozgatni nem lehetett. Valószínűleg fel-le kell taposni azt a pedálszerűt, ami valahogy felhúz egy vekkerrugóhoz hasonló spirálrugót ami hajtja a kereket ki tudja hogy tárolva és kisimítva az energiát?

81
kovácske képe

ha jól látom a múzeum

ha jól látom a múzeum honlapját, luxuskocsik is vannak...
...de azért ez még annál is különlegesebb: http://www.tankmuseum.org/asset_arena/object/high/TracerPix/Vehicles/Int...
(szerk:) és http://en.wikipedia.org/wiki/File:Rolls_Royce_1920_Mk1_1_Bovington.jpg
(ajánlom figyelmedbe a faborítású kilépő peremet:)

82
monster képe

Jaj, ezek a harci járművek...

Jaj, ezek a harci járművek... Németországban is voltunk közlekedési múzeumban, amit szerintem csak alibinek hoztak létre a II. világháborús harci jármű-, egyenruha- és fegyvergyűjteményük kiállítása köré, ezzel legitimálták.
http://sinsheim.technik-museum.de/
Itt nem sok bringa volt viszont.

84
Hotyhogy képe

Biza ma gondoltam rád és a

Biza ma gondoltam rád és a felpattanódra! Nagyon jól emlékeztem a tömör gumis ideálodra ebben a blogodban. Mert ma kituremkedett a belsőm a kulsőmből, nagy riadalmat okozván ahogy éreztem valami nem stimmel ott hátul. Döcögött a kerekem.

Szerencsére nem durrmányoskodott ki a gummancsom, de mint a hurka, úgy dagadt ki oldalra a véknya belső. Azonnal leeresztettem, tehermentesítendő a szegény nyavajást. Oszt fölpumpáltam újra. Amit többször is le kellett eresztenem mert megint kidudorodott oldalt. A kulső nem kapaszkodott rendesen a felnibe.

Megmasszírozva, vissza nyomogatva többször, két oldalról, végre sikerult állandósítani a jó illeszkedést.

A baj az lehetett, hogy valahogy nem bírja a kerekem az 5 bart amit bele nyomtam a reggel. A huppanók, bedőlős gyors kanyarok túlságosan meggyötrik a gumimat, azért jött le, szerintem. Ilyen volt már régebben is, sajnos. Hát most épp 4 barra nyomtam de inkább kicsit alá, és imádkozva tekertem tovább, lassabban, kerulve az utca egyenetlenségeit. Éreztem is a puha laposságot, meg a nagyobb gördulési ellenállást.

Hát, de milyen igazad van! Legjobb egy kőkemény tömör gummi, és a rugózásról gondoskodjanak más gépelemek. A pneumatikus abroncs jó ötlet volt annak idején, de gondoljunk csak bele, milyen megbízhatatlan is az. Lássuk ezt a jövő tudományával, mintha vissza néznénk a mai primitív korunkra. A hajócsavaros hajtást ismerők is így néznek vissza a gályaevezőkre. :D

85
monster képe

Mennyi van ráírva, csak

Mennyi van ráírva, csak érdekességképpen? Mintha neked valami méregdrága külsőd lenne, ha jól emlékszem. Lehet nem is külső a hibás ilyenkor hanem a felni, abban rossz a perem talán egy helyen.
Esetedben a gyors kanyar hogyan értelmezendő???

86
Hotyhogy képe

Köszönöm kérdésed. Schwalbe

Köszönöm kérdésed. Schwalbe Marathon Plus külsőim vannak, amire 3.5 - 6 bar ajánlott nyomástartomány van ráírva. Nekem sokáig egy kék felíratú ilyenem volt hátul is, amíg azt ki nem szúrta egy gonosz hegyes kis üvegszilánk pár hónapja.

Akkor futkostam beszerezni újat, de a ritka méret miatt, sok helyen az nem volt kész raktáron. Nem akartam herce-hurcás megrendelést több napos várakozással, és elszántamban bementem abba a műhelybe ahol, tudod, a nyereggel kekeckedett egyszer az asszony. Hát ott nagy örömömre egyből volt, és megvettem kettőt, harminc Fontért darabját.

Azokon a logo piros színben állt, és én naiv, még azt hittem, hogy az a legújabb kiadás. O.K., fölraktam és örültem az új, megbízhatónak hitt kerekemnek. Még a minap több napos franciaországi túrán is voltam vele, és jól viselkedett.

Ám a tegnapelőtt észre vettem, hogy valahogy túl hamar puhult a gumi, és ezt annak is tudtam be, hogy sokszor durva rücskös, rázós utakon nyargalok viszonylag nagy utazósebességgel. Néhány lejtős, jól belátható körforgalomba akár huszönöt kilométerrel megyek bele, jó hetven fokkal is bedőlve.

Nem féltem az acél felnis kerekeimet, azok nagyon erősek. Az eredeti egy holland volt hátul, de most, mióta egy másik agyváltóval hajtok, egy névtelen de Rigida-nak hitt tök hasonló van beépítve.

Szóval, egy tényező lehetett, hogy bátran túlfújtam, egy másik az, hogy a kérdéses napon esős volt az idő, talán csúszóssá téve a felni-gumi kapcsolatot, továbbá a felnim viszonylag sekély is, és a negyedik pedig az abroncs drótjának a rendellenessége.

Ez utóbbira a mostani szerelőműhelyben mutatott rá a tapasztalt srác. Azt mondta, hogy a piros logójú gumik már régiek, és egy évtizedig is állhattak raktáron, és sílányultak, öregedtek. A drót, talán a szögön lógás miatt is, de valószínűleg gyártási hibából, el van csavarodva és nem képez folyamatos peremet. Ezért nem kapaszkodhatott a felnibe rendesen, és makacsul kicsúszott a bár viszonylag magas, de mégis normál nyomásnál.

A gumi használhatatlan tehát, és én is végig tapogatva konstatáltam a tapintható hibáját. A fiúk föltettek nekem egy új, kék feliratú külsőt, amivel jelenleg boldog vagyok. Leckéket tanultam. Ne akarjon már kőkeményet az ember ebben a korban, és elégedjen meg annyival amivel tartósan tud kicsúszás vagy eldurranás nélkül menni. És ne használjon kiöregedett, fáradt, gyárilag hibás gumit. :-)

87
monster képe

Biztos ennek a csóknak is

Biztos ennek a csóknak is piros feliratos volt, de neki sajnos Katmandu előtt dudorodott ki a drótról a Schwalbe... Ő megfoltozta belülről, amit neked is kellett volna?
http://www.downtheroad.org/India-Nepal-Subcontinent/Bicycle_touring_pict...

88
Hotyhogy képe

Az én külsőm nem szakadt ki,

Az én külsőm nem szakadt ki, így nem segített volna megfoltozás. Sem a szokásos paraszti megpatkolás belülről egy gumidarab betételével.

A külsőm egyszerűen kicsúszott egy helyütt, 10-20 cm szakaszon, féloldalt a felniből. A merevítő - kapaszkodó, belevulkanizált drótperem szinte nemlétező volt abban a szakaszában, mert ott befelé kezdett fordulni a kifelé helyett. Eltorzult, gyártási hibás volt.

Nem tudom, mennyire gyakori az ilyen hiba. Gondoltam egy lehetséges paraszti fixre, igénytelen faluhelyen, az ilyen típusú hibás külsők hasznosítása céljából.

Két drótperemet kellene pár centiméterenként ismétlődő kis lemez bilincsekkel, szegecsekkel, körös körül fölerősíteni. Aztán a szegecsek lehetőleg lapos fejeit betakarni belül védő csíkokkal, megóvandó a belsőt a sérüléstől. De ez már tényleg szalonnabőr kaparó, fukar tanyasi megoldás lenne, tudom. :D

Minden elismerésem különben a csókának. Én nem vagyok alkalmas mentális, sem fizikai állapotban olyan biciklitúrához. Száz kilométer és nem több, pont az én kaliberem, és életcélom. :-)

89
Peta képe

Kovácske, ajánlom szíves

Kovácske, ajánlom szíves figyelmedbe:
www.criticalmass.hu/node/18307/547793

90
kovácske képe

köszi!

köszi!