Hosszúra nyúlt a szombat éjszaka után nehezen kelve és zombiként készülve összehoztam a 2012 tavaszi szezon egyik legpocsékabb rajtját. Negyed egykor vágtam bele a tomboló szél hasznosításába. Igen, ez is vitorlás túra lett. Dunaharasztiban egy Bunko Motoren Werke tulaj centizéssel törte meg az eseménytelenséget. Taksonyban a Szent Imre utcára fordulva hátszélre változott az addig oldalirányból is támadó légmozgás. Át nem adott szeparált infra mellett vitt az utam. A kék táblák annyira vékony sötét nylon fóliába voltak csomagolva, hogy átlátszott, amit takarni szándékoztak. Lakott terület végéig tart. Volt egy pár száz méteres szakasz, ahol 35 feletti utazót tudtam tartani. Nem győztem betelni azzal az akusztikai élménnyel, melyet a Marathon Plus nyújt aszfalton ilyen sebességnél. Szinte üvölt. Csodálatos.
Taksony határában vasúti átjáró. Nem éppen hibátlan aszfalton jutottam el az 51 főútig. Nagy forgalom miatt elég sokat kellett várnom, mire át tudtam bújni a túloldalra. Ahol szürkére vált az úttest. Nagy méretű beton lapok váltják egymást. Köztük a rések szurokkal kiöntve. Kellemes csalódás ért, príma minőségű a pálya. Néztem, milyen porvihart kavart a szántók felett a szél. Traktorok jöttek szembe nagy, 3 tengelyes magas oldalfalú pótkocsikkal. Elég sokat elpotyogtattak a szerves trágyából, akadt bőven kerülgetni való sávomban is. A hűvösre tekintettel zárva volt a Rukkel-tó vízi parkja.
Bugyi előtt meglepődtem. Pedometer nem jelölt körforgalmat. Behajtottam a faluba. Jobb oldalon bringagyász kezdődött. Derékszögben kellett volna ráfordulni. Nem volt kedvem elpazarolni mozgási energiát. Jól tettem, hogy figyelmen kívül hagytam és tovább hajtottam. Nem messze a kezdőponttól kis termetű kutya bóklászott rajta. Nem vett üldözőbe. Végig az úttesten haladtam. Sári utcán kis tábla tájékoztatott, hogy Dabas felé haladok.
Távolban bal kéz felől fasor. A szél ellenére furcsa hangokat hallottam abból az irányból. Kicsit füleltem. Négyütemű krossz vagy enduro motorok szántották az alföldi homokot. Végére értem a hosszú egyenesnek, be kellett kanyarodni balra derékszögben. Lőttek a kényelmes 30 körüli utazónak. Küzdelmes kilométerek jöttek, balról kapva már nem volt akkora buli az erős szél. Főleg mikor szembesültem a ténnyel, hogy csúnya, sötét felleget sodort felém. Nemhogy egetverő, még elektronmikroszkóppal sem detektálható lelkesedést váltott ki belőlem a pillanatok alatt ronggyá ázás jövőképe. Próbáltam belehúzni ésszerű keretek között, de szembesültem vele, hogy zsírégető tartományban az adott feltételek mellett 20-t sem tudok menni. Az útra sem véletlenül adták ki a 6 tonnás súlykorlátot. Lepusztult állapotban volt a kopó réteg. Kínlódva, de elértem egy jobbos ívet, újra háttal fordultam a szélnek. Pár kósza cseppel megúsztam.
Dabas-Sáriba érkezve hamar szeparált infra jelent meg a menetirány szerinti baloldalon. Majdnem végigkísér addig az elágazásig, ahol jobbra fordulva Tatárszentgyörgy felé vettem az irányt. Egész használhatónak tűnt. Mégis az úton maradtam. Haladni akartam. Szélcsendben lehet rajta lazítani, gondoltam. 1 macisajtot láttam a gyászon, ami nekünk szólt, többit a mellékutcákból kikanyarodó autósok nyerték :-) A dabasi rész hosszú és unalmas volt. Sáriban az első táblára Tatárszentgyörgy 18 km volt írva. Az utolsónál 11 km. Gyón régi faluhatárnál már nagyon untam a banánhéjat. Végül elértem az áhított jobbost. Egy jelentéktelen púpocska tetejéről lefelé lendületet vettem. Érdemes volt megereszteni, mert jobb kéz felől egy állattartó telep eregetett ammóniafelhőt.
Bács-Kiskun megye határáig ritka hullámos, rázós szakasz következett. Gyakorlatilag jobb keréknyom környékét leszámítva teljesen közömbös, hol hajt az ember. A sáv szélén ímmel-ámmal végzett javítások fokozzák a csuklót és medencét érő terhelést. A domborzat totális egyhangúsága megszűnt, kisebb hullámvölgyek követték egymást. Olyan érzésem volt, mintha a leendő alföldi homoksivatag buckáit megszórták volna száraz fűvel és néhány extrém szívós fafajjal, köztük tűlevelűekkel is. Földutak csatlakozásánál több helyen tábla figyelmeztet, a lőtérre belépni tilos és életveszélyes.
Tatárszentgyörgy előtt kiszúrtam egy tanya kerítésen kívül mászkáló kutyát. Ésszerű határok között gyűjtöttem némi tempó többletet az utazó mellé. Készültem a visszagangol és sprintel műsorra, de elmaradt a savasodási pont feletti pulzustartomány meglátogatása. Végig gurultam a fő utcán egyenesen Ladánybene irányába. Még pár kilométer rázkódás és búcsút intettem Pest megyének. Bár látszik, hogy régen volt felújítva, használható a sáv belső fele. Főleg Ladánybene területén. Sima felület, szélén apró hibákkal. Lehetett volna rakni, de megálltam a központban. 72 km után jólesett feltölteni a szénhidrát tartalékot. Közben mosolyogtam a kopott stop táblán, gyönyörködtem a tujákból álló kerítésen.
A folytatás kevésbé kedvező, sajnos hamar véget ért a felújított rész. Jobb oldal pocsék. Köszönhetően a gyenge vasárnapi forgalomnak, ki lehetett kerülni a problémás részeket. Pár kilométer után haladósabb szakasz jött, mely kitartott egészen Kecskemét Belsőnyír utcáig.
Jött szembe egy család. Öcsi elől nagyon koncentrált imbolygó járművének terelgetésére. Anya figyelemmel kísérte lelkes csemetéje útjának minden centiméterét. Testvére hátul a gyerekülésből csodálta a lassan tovaúszó fákat, tanyákat, fóliasátrakat.
M5 felüljáró előtt hátranézek. Nagyon jön valami. Odafent még egyszer megnézem. Outis kolléga nyelezi azonos irányban velem. Lendületet veszek lefelé. Beleadok mindent, 42-nél véget érek, mint a bot. Pulzus az egekben, országútis előttem. Hamar elfogy a szufla, sok ehhez a kettő-nulla. Sőt, nemcsak a versenysúly. A magasság is. Nem szeretek nagyon előredőlni, mert fáj tőle a derekam. Jobb oldalon kijelölt kerékpárút. 200 méter után felhajtottam rá. Sima, széles aszfalt, de nincsen rózsa tövis nélkül. Üröm vegyül az örömbe, nem lehet belátni a jobbra nyíló kis utcákba. A sors megkínált tesztlehetőséggel. Moderáltan csorgott kifelé egy autós az egyikből. Bringaút bal oldalán el tudtam kerülni a full kontaktot. Megállni nem tudtam volna. Számos kerékpárutat jelző tábla mellett suhantam még el a Máriahegyi iskola buszmegállóig. Az 54-re felkészülés jegyében megálltam vércukor szintet emelni.
Indulás előtt újra átnéztem a belvárost kikerülő szakaszt puskámban, majd belevágtam. A múltkori, ötösön hosszan elnyújtott 2*2 sávos orális szex gyakorlatot lezáró körforgalom előtt jobbra fordultam. Ritka keménykötésű fekvőrendőrrel gyűlt meg a bajom hamarosan. Nem elég, hogy magas és meredek, még szélen kikerülni sem lehet. Mivel az autósok azonos célú manőver közepette igencsak gödrösre járták a padkát. Fakk! Sőt akadt még belőle néhány az utca végéig. Sajnos szőr ment a karburátorba. Elírtam itinerem. Visszafelé is megjárhattam az említett csodálatos képződményeket. A harmadik aszfaltos lehetőséget jegyeztem fel előző este. Műholdképen csekkoltam. Bizony elnéztem, csak földutak voltak :( 5 körül járt az idő, közelgett a naplemente. Vissza a járt útra, döntöttem és vágtam a harci kunkort.
Egy haszna volt a Budai úti gyász ismételt meglátogatásának. Megörökítettem a múltkor lencsevégre kapott tankcsapdától nem messze terpeszkedő tekintélyes anyagfolytonossági hibát.
Rendőrség épülete előtt jobbra hajtottam ki a körforgalomból a Batthyányi utcára. Innen egyenesen mentem Kecskemét határáig. Könyves Kálmán körút kereszteződése után elhagytam a város közigazgatási határát. 2*1 sáv, mindjárt megvan az 54. No, nem ettem olyan forrón a kását, igaz nem önszántamból. Jó, hogy felírtam a puskába az első jobbos elágazást, mint egérutat. 50 méterre a kereszteződéstől szentháromság tábla várt. Szórtam az átkokat, mint tornyosodó sötét zivatarfelhő a villámokat. Jókívánságaimban a melegebb éghajlat nem Afrikát jelölte. Lucifernél a kénköves tűzön sincs hideg. Borús hangulattal nagy duzzogva tovább megyek a nyomvályús, repedezett aszfaltcsíkon és azon merengek, mi vár majd az 54 főúton. Láttam, hallottam az M5 forgalmát. Itt az a puskámban említett bal kanyar, mely után valami történt. Nem az, amire számítottam.
Ominózus kereszteződés előtt álcázott kerékpárút. Kecskemétre befelé tartóknak EAK és kerékpárút vége tábla jelzi, hova értek. Kifelé zérus tájékoztatás. Felhajtok rá. Tipikus szeparált infra. Keskeny és a semmiben véget ér. Cserébe az ötvennégyesről nem vagyunk kitiltva. Zsír! Kétszámjegyű főút szentháromság tábla nélkül, lencsevégre vele! Felújított sima aszfaltszőnyeg, de a jutalomjátékot elrontja a szél. Jobb kéz felől fúj, ezen a szakaszon nem kapok tőle segítséget. Sőt helyenként inkább akadályoz.
Minden jónak vége szakad egyszer. Imádott tüköraszfaltos szakasszal is ez történt a 13 kilométerkő környékén. De nem ez volt az egyetlen zavaró tényező, mely egyre inkább felheccelt. Település közigazgatási határát jelző tábla sehol, mégis sok helyen pislákolt az úttól nem messze lámpa. Biztos tanyák hosszú lánca mellett haladok. Sötétedett, jobb szerettem volna már Jakabszálláson lenni. Távolban megpillantottam a nátrium-gőz lámpák jellegzetes fényű láncolatát. Jó, akkor most megnyomom. Tapostam magasabb fordulaton, de a fény fűzér mintha menekült volna előlem. A nyomvályú mélyül, az út széle egyre rosszabb, kocsik jönnek. Ideges lettem, mire megpillantottam az áhított táblát. Végre, megvolt Jakabszállás. Gyász is a bal oldalon. Sorry, az itinert útvonalhoz igazítottam. F kategóriás és kész. F, mint felejtős. Maradtam az 54-n.
Kisvasút sínpárja keresztezte a Dózsa György utat. Előtte elágazás. Balra Kiskunfélegyháza, 54 enyhén jobbra fordul. Befordultam balra, az első alkalmas tereptárgyhoz döntöttem drótcsacsim. Kihalásztam a Nikont. Point and shoot, azaz céloz és lő. Jól becsillant a vaku fénye, véletlenül sem a tábla alsó részén. Éjszaki tájkép programmal megvolt a teteje és a templom is.
Nem sokat gurultam befelé, első buszmegállóban a posta előtt megálltam. Pihenő egybekötve az elmaradhatatlan preventív jellegű szénhidrát pótlással, nehogy leszédüljek nyeregből. Belepillantottam puskámba és tovább indultam.
Petőfi Sándor utca végén nightride vette kezdetét. Forgalom gyér, az út nem éppen hibátlan, amikor tehettem a sáv belső felén haladtam. Rugós nyereg ellenére érezhető volt a különbség. Tanya és kutya nélkül nincs alföldi táj. Fáradtam kifelé. Párszor megnéztem telefonom kijelzőjének világításával, tényleg haladtam vagy csak hallucináltam. 20-21-gyel döcögtem Fülöpjakab felé. Örökkévalóságnak tűnt, mire megláttam fényeit. Cserébe nagyon rövid idő alatt magam mögött hagytam.
Bal kéz felől kitáblázott szeparált infra futott, melyet praktikus okból kihagytam. 3 wattos halogénnel nehéz lett volna kiszúrni a táblát a túloldalon. Kár volt paráznom. Említett kereszteződéstől nem messze a kerékpárút is át van vezetve a jobb oldalra.
Nekivágtam a február 26-n bejárt szakasznak. Elkezdett csöpögni. Enyhén rákapcsoltam, segített a szél. Elértem az enyhe jobbost, leborítottam jobbra Bugac felé. Kb. 200 méterrel a kereszteződés után, az első alkalommal annyira megkedvelt bal kanyart éppen elhagyva rázendített az ég. Az esőcseppek és a szél hangosan versenyt zörgették a fóliasátrakat. Nem volt sok választásom, az első fedett buszmegállóig úgyis eláztam volna. Megeresztettem, ahol tudtam. 48:13 is belefért néhány helyen. Nem néztem el Felsőgalambosnál a kereszteződést, egyenesen tekertem tovább.
Akkora lendülettel, hogy a majsai útnál satuzni kellett. Későre járt, Kiskunmajsát nem tekintettem opciónak, nem lett volna mivel hazajönni. Elindultam balra, Kiskunfélegyházára. Majdnem szembe fordultam a széllel és esővel, alig tudtam vánszorogni. Kis híján letépte fejemről a kapucnit az intenzív légmozgás, többször kellett kézzel fogni. M5 alatt szeparált infra kezdődött. Elvből ez is kimaradt.
Néztem az időt, húzósnak ígérkezett az utolsó előtti vonat elcsípése. Szegény embert az ág is húzza. Félegyháza előtt 2 külön vasúti átjáró van. Az első pirosat dobott. Dühöngtem és paráztam, de a vonat elment és a másodiknál nem szívtam meg a gyíkot. 20:31-kor sípszó jelezte rendkívül rövid villámlátogatásom végét.
Ugyan morogtam menet közben párszor, de megérte, összességében jól sült el a túra. Bejártam a délnyugati átjárót.
Fotók itt:
https://plus.google.com/photos/115142196554422587589/albums/591858494600...