Pár éve azt gondoltam hogy nem működhet, hiszen hozzá nem értők hoznának fontos döntéseket, amikből sok jó nem sül ki.

Ugyanakkor kicsit megfigyeltem hogy működik a dolog Svájcban:
Ha felmerül egy vitás téma, és összegyűlik elég aláírás, akkor kiiírják a szavazást, sokszor fél évvel előre.
Mivel a lakosság tudja hogy van beleszólása a kérdésbe, elkezd az üggyel foglalkozni, és elindulnak a párbeszédek minden szinten.

Bármiről rendezhetnek szavazást, nemrég a többség például úgy döntött hogy nem vesznek 20 Gripent.
Rengeteg cikket és érvelést lehetett olvasni hónapokon keresztül a médiákban.
Az egész olyan, mint nálunk a választási kampány, mivel mindenki tudja hogy ikszelhet, elkezd a témával foglalkozni.
Sőt, sokkal intenzívebb, mert nem politikai szinten folyik a vita pártok körül (ami egy viszonylag elvont dolog) hanem egy adott témával kapcsolatban, ami sokszor közvetlenül érint mindenkit. Úgyhogy a téma mindig új, és mindig fontos.

Előnyei:

-Mivel a többség dönt, társadalmilag sokkal elfogadottabb a végeredmény társadalmilag, hiszen végül mindenki tudja hogy
nem 1-2 politikus esetleg hülye , vagy korrupt döntésén múlt az ügy, hiszen mindenféle érv, és ellenérv mindenhol megjelenik,
nem egyszerű felülről jövő parancsnokként jönnek az utasítások a társadalomhoz.

-Olyanok is veszik a fáradtságot és elkezdenek foglalkozni a közügyekkel, akik amúgy év közben nem követik szorosan a

politikai játszmákat. Tehát összességében nem lesz ráhagyva a politikusokra hogy mit tesznek, a társadalom intenzívebben
foglalkozik a közügyekkel, ami egyébként mindenféle demokráciának előnyére válik.

-Ha olyan döntés születik ami felbosszant pár környező országot (mint most hogy úgy döntöttek korlátozzák a bevándorlást)
akkor sincs értelme az adott kormány megdöntését támogatni külföldről, hiszen nem egy kormány hozta meg a döntést, hanem a
nép, így kisebb a diplomáciai súrlódások esélye.

-Az emberek fenntartják az érdeklődésüket a közélet iránt, mert tudják hogy nem a fejük fölött intéződnek az ügyek

-Az aktuális kormányhatalomnak is kedvez a dolog hiszen nem fog bizonyos kérdések miatt szavazókat veszteni, hiszen
minden olyan kérdés, ami körül igencsak fellángol a vita népszavazás útján lesz rendezve.

-Kevésbé lövészárkosodik a politika, hiszen senki nem kényszerül egyik vagy másik blokkhoz "tartozni" hiszen a számára
leg égetőbb kérdésekben maga dönthet. A 2 pártalapú "demokráciákban" (mint pld az USA.) sokan nem azért szavaznak egyik,

vagy másik oldalra mert valamiÉRT szavaznak, hanem inkább mert félnek valamitől, és valami ellen szavaznak. Így viszont
a politika eltávolodik az adott konkrét kérdésektől, és egyszerű harccá alacsonyodik

Hátrányai:
-Elvileg a "sok hozzánemértő" miatt sok hülye döntés születhetne, de azért a svájci végeredmény nem tűnik rossznak, pedig
egyszerű földi halandók szavaznak mindenről.

Ami meg a képviseleti demokrácia "szakszerű" döntéseit illeti, látjuk, hogy rengeteg helyen nem is szakember adott kérdésekben
az illetékes politikus, és döntését sokszor egyszerűen egy erős lobbicsoport nyomására hozza meg.
Nem véletlen hogy a képviseleti demokráciákban folyamatosan csökken a hajlandóság a szavazásra.
Jó példa az EU, ahol mindenki szavazhat arról az emberről, aki majd szavaz azokról az emberekről akik majd zárt ajtók mögött döntenek mindenről, anélkül hogy az akire szavazni lehet érdemben beleszólhatna bármilyen döntésbe.
Még azok sem fogják lassan érezni a késztetést hogy szavazzanak, akik amúgy érdeklődnek a közügyek iránt.

Szóval miért nem követik más országok a svájci példát? Tehát nem minden törvény és határozat lenne vitára bocsátva, csak a leglényegesebb kérdések.

UI monsternek: Nem szeretnék itt belpolitikai homokozót, ez egy elvi szintű vita lenne, ha valakinek van hozzáfűznivalója,
úgyhogy remélem csak akkor szólsz hozzá ha zorbánozáson kívül esetleg más érved is van. Különben csak a szokásos anyázássá fog fajulni az egész.

UI 2.: Természetesen a tavaly nyári hírek óta fel sem merül bennem hogy internetes szavazásokat kéne rendezni, szépen mindent csak papíron ahogy most is, különben az informatikai tejhatalommal rendelkező országok kormányainak kezébe vándorolna a döntéshozás.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
monster képe

Kérdezed ezt 4 millió

Kérdezed ezt 4 millió funkcionális analfabéta, 1 millió kábítószerfüggő országában?
Néha már ezt a demokráciát is soknak tartom ami most van.
A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos választópolgárral. - Sir Winston Churchill

Legyen TÁNC!!! Legyen ZÁRCSÖKKENTÉS!!!
https://www.youtube.com/watch?v=aLKgfuJK4ZQ

2
Vid képe

Viszont ilyen alapon a

Viszont ilyen alapon a képviseleti demokrácia is felesleges.

3
monster képe

Abban a pillanatban amikor a

Abban a pillanatban amikor a professzionális politikusok között feltűnik egy populista demagóg, akkor valóban a képviseleti demokrácia is megrogyik.

4
Lompi képe

Pontosan. És amikor ezen

Pontosan. És amikor ezen vezető által irányított csoport (frakció) tagjai már a frakció, vagyis a vezető érdeke szerint szavaznak, és nem az általuk képviselt választók érdeke szerint, ott már meg is szűnt a demokrácia.

5
Kisember képe

Én azt szoktam mondani, hogy

Én azt szoktam mondani, hogy lehet, hogy a választó buta, viszont nem köti a párt- vagy a frakciófegyelem. :)

6
urijimi képe

Szenzációs a

Szenzációs a videó.
Demokrácia bábszínház ide vagy oda, ezekkel nem vagyok egyenlő!!!

7
dendru képe

Általában, de különösen az

Általában, de különösen az önkormányzati választások esetében, ezek döntik el, hogyan tovább, és ez nem vicc. El sem tudod képzelni, hány ember szavaz megszokásból, pofára, tüzifáért vagy csak mintha tippelnie kellene, gőzük sincs az egészről.
Hát az Viktorékat hogyan szavazták meg? Még programjuk sem volt. BEEEE! Ez ennyi.

8
Vid képe

Ha monster megállta hogy

Ha monster megállta hogy kihagyja a belpolitikát, akkor tőled is elvárható.

9
dendru képe

Nem, tőlem nem várható el,

Nem, tőlem nem várható el, hogy ne mondjam ki nyíltan, amit gondolok a témával kapcsolatban. Bocs! Ne is próbálkozz!

10
urijimi képe

"El sem tudod képzelni, hány

"El sem tudod képzelni, hány ember"
Gyakorlatilag mind, és még nem is kell ilyennek lenni, mint a videón.

3 embert nem lehetne összeszedni az országban (megjegyzem ebben a tekintetben máshol is ez van) akinek bármi fogalma lenne arról, hogy az az ember, akit beküldött a városvezetésbe, illetve az, akit a parlamentbe küldött, konkrétan milyen jövőképpel rendelkezik, milyen elvek mentén fogja őt képviselni, egyáltalán milyen ember.
Mondjuk ebből a választékból mindegy is, hogy melyik jut oda.
Ha más nem is, az elmúlt huszonév után bármelyikre is x-elni egyenlő a cselekvőképesség és az emberi tartás teljes hiányával.

Ha legalább minimálisan belegondolna az átlag Gipsz Jakab abba, hogy vannak tradicionálisan egyik vagy másik oldali települések, körzetek, akkor a szavazatok összeszámolásánál lekellene esnie, hogy amikor egy ilyen helyről bejövő szavazatok olvasódnak be, akkor az egyik versenyzőnek kikellene ugrania. Ehelyett 2010-ig birka módjára nézte a tv-ben a körmét rágva, hogy fej-fej mellett haladnak, majd a végén egy munkában meggörbült orrú kisebbség lesz a mérleg nyelve, aki mindent eldönt. Nemzeti érdekek nulla.
2010-óta meg nem veszi észre, hogy pontosan ugyanez megy csak más ruhában. Nesze paraszt megkaptad a piros fehér zöldet. A lényeg, hogy haladjon a konzumidiótává való átnevelés, legyen tánc.

Ha már megemlítettem a TV-t.
Azt tudtad, hogy a Magyar TV alapításánál és beindításánál magasrangú ávósók segédkeztek? És azt, hogy az Magyar TV első mindenki által fogható adása 1957 május elsején volt, amelyen közvetítették azt, ahogyan a néppel megünnepeltetik az előző év októberében levert forradalmat? Milyen lehetett nézni a TV-ben azt az ünnepséget, ami azt a hatalmat ünnepli, aki 6 hónapja meggyilkolta az apádat vagy a gyereked amikor az nekiment egy orosz tanknak egy benzines palackkal a szabadságért.
Non plus ultra: A mai kereskedelmi és közszolgálati TV-k dolgozóit kik tanítják a szakmára?

11
Vid képe

Szóval te is szeretnéd a

Szóval te is szeretnéd a szokásos belpolitikai sárdobálást, hogy ne lehessen érdemben vitatkozni? Nyissatok rá Dendruval egy másik topikot!
Remélem az értelmesebbje nem ezekre fog válaszolni.

12
urijimi képe

Szerinted a mai helyzet, a

Szerinted a mai helyzet, a legyen tánc effektus mint tünet, és mint társadalmi berendezkedés megvitatása hogyan lehetséges anélkül, hogy minimum az elmúlt pár évtizedet ne vegyük figyelembe? Ezek az évtizedek adtak tapasztalatot ahhoz, hogy megvitassuk a közvetlen demokrácia előnyeit és hátrányait, ami mellesleg off topik.

13
Vid képe

1.Azért mert bármi

1.Azért mert bármi belpolitikai megint anyázásba fog fajulni.
2.Mellesleg Magyarországgal amúgy sem jó példálózni, mert mi egy tanuló fázisban levő demokrácia vagyunk, és ha nálunk nem működne minden jól, de nyugaton meg igen, akkor mondhatnánk hogy nem a rendszer a hibás. Viszont több nagy nyugati demokrácia is ezer sebből kezd vérezni, és annak nincs köze a magyar helyzethez. Svájc viszont úgy is elvan, hogy lassan leépül a bankmonopóliumuk, így is az egyik legversenyképesebb országok egyike. Persze ez lehetne véletlen is, de szerintem nem az.

14
urijimi képe

Ha a demokrácia előnyeiről

Ha a demokrácia előnyeiről meg hátrányairól beszélünk, akkor nyilván lesz aki az előnye mellett áll ki, és lesz aki a hátrányát propagálja. Ez már önmagában anyázás kategória, csak a stílus a kérdés.

Svájcot nem verték tönkre háborúkkal, sőt megerősödve jött ki a bankrendszere által, csak úgy mint sok amerikai és angol bankház és iparvállalat.
A lassan leépül a banktitok cuccnál a lassan a kulcsszó. Ha itt valóban radikális banktitok megszünéséről lenne szó, akkor már tömegesen kimenekültek volna onnan az illegál pénzek, és szépen csődbe ment volna a Svájci bankrendszer. Az hogy még áll, azt jelenti, hogy szar se történt az ügyben.
Egy pillanatig ne hidd, hogy a Svájci emberek életszínvonalát a milka csoki meg pár karóra tartja fenn, mert a gazdaságuk kb ennyi.

Ami a hazai vs nyugati állapotokat illeti a lényeg ugyanaz, csak a nagyságrendek mások. Ők még egy ideig jobban kiemelkednek a szarból, mert a multi cégeik szívják be a pénzt az országba, ezért a politikai vezetőiknek nagy a hatalmuk. De kérdezz meg egy kilakoltatott usa polgárt, vagy egy uk embert ahhol a fekák autókat gyújtogatnak a szomszédban.

A nyugati világban egy iszonyat bontakozik ki kb 2-300 éve a gazdasági és a társadalmi berendezkedésben. Hol ilyen, hol olyan néven futva, arcot mutatva. Akik pedig erre próbálják felhívni a figyelmet, levannak hülyézve.
Kb úgy, mint pl az egyiptomi birodalomban. Ott is biztosan voltak olyanok, akik figyelmeztettek a bukásra, csak az öntelt többség nem hitt abban, hogy ez a nagy birodalom összeomolhat. Biztos ott is azt a baromságot mondták a birkák, hogy ilyen jó még soha nem volt. Most meg sivatag az egész, és el is felejtettünk róluk gyakorlatilag mindent.

15
Vid képe

Svájc bankrendszere a GDP

Svájc bankrendszere a GDP 6,2%-át és a bruttó értéktermelés 11%-át adja
http://en.wikipedia.org/wiki/Banking_in_Switzerland
http://de.wikipedia.org/wiki/Schweizer_Bankwesen

A világ legversenyképesebb országa Szingapúr előtt. Mondanak neked azok a nevek valamit hogy ABB, Oerlikon, SigSauer, Nestlé.......

Szerinted nincs köze a függetlenségnek a közvetlen demokráciához az utolsó két világháború alatt? Lehet szidni őket a bankjaik miatt, de ők is választhatták volna más gazdag országok útját, hogy lerohannak másokat, és mégse tették. Ahogy az Usa is választhatott volna egy hasonló irányt 89 után, és mégsem tette.
Gyarmatosításban sem nagyon volt részük. Senki másnak nem volt megtiltva egy hasonló bankrendszer kiépítése, csak hát máshol ez politikai okokból sem ment.

Szóval kevés olyan gazdag országot tudok mondani ami ennyire békésen tengette mindennapjait az elmúlt 100 évben.

16
urijimi képe

Svájc nem azért maradt ki a

Svájc nem azért maradt ki a háborúból mert jófej volt, hanem azért, mert kihagyták és széfnek nevezték ki a nagyok. Semmibe nem került volna lerohanni.

Eleve csak a munkabérek miatt sem lehet a világ legversenyképesebb országa. Az ABB meg a csoki meg a többi cucc olcsó termékek. Abba nem fér bele az 1millás minimálbér. Gyártat kínába, meg itt, és ezt a munkabér különbséget lekönyveli az anyavállalatnak, ami ezerrel emeli a gdp-t.

Ha Sztálin ott is okoskodott volna 40 évet, már nem is lenne Svájc.

17
Vid képe

"Az ABB meg a csoki meg a

"Az ABB meg a csoki meg a többi cucc olcsó termékek. Abba nem fér bele az 1millás minimálbér."

Szóval a Kínában kiépített 2000 kilóméteres nagyfeszültségű egyenáramú távvezetékrendszerek olcsó cuccok értem. (6, és 8GW átviteli kapacitás)
Megsúgom, hogy bizonyos adókedvezmények miatt rengeteg német cég gyártat Svájcban, mert olcsóbb ott mint otthon. Az alacsonyabb német bérszínvonal ellenére.

Kicsit mélyedj bele a nem teszkógazdaságos műszaki berendezések világába, és kissé megváltozik a képed Svájcról.
Amúgy ezeket a spéci cuccokat nem Kínában gyártják, hanem Svájcban.

Egy gazdaság nem attól versenyképes hogy olcsó a munkaereje, ezt nem tudom honnan szedted.

18
urijimi képe

OK, legyen neked Svájc a

OK, legyen neked Svájc a világ 7. csodája. Biztosan nem számít semmit gazdasági vonatkozásban pl a 45-ös állapot, és az, hogy mi jött azután itt, és mi ott. Tisztán az eszüknek köszönhetően élnek jobban. Biztos az eszükért menekít oda mindent a fél világ már vagy 100 éve amit másoktól rabolt el, és ez biztosan csak 11%, mert könyvelni csak egy módon lehet.
Kína is biztosan az eszének köszönhetően nő évi 10%-ot, és semmi köze nincs hozzá a rabszolga béreknek.

19
Vid képe

A 45-ös állapot nem Svájc,

A 45-ös állapot nem Svájc, hanem Ausztria esetében csodálatra méltó. Biztos mert Hitler német volt, ezért az osztrákokat nem bántották.
Szerintem tisztán az eszüknek köszönhették hogy nem léptek be a háborúba. Meg persze a fegyvereiknek is.
Ha egy kicsit szétnéznél ott társadalmilag, olvasgatnád az újságjaikat, stb, akkor rájönnél miről beszélek.

Pld: Svájcban több fegyver van egy főre lebontva mint az Usában, mégsem irtogatják egymást az emberek. Ez is a pénz miatt van? Ráadásul szinte mindenkinél kötelezően autómata fegyver van a fészerben, ami az Usában tilos, mert veszélyes ... :)

Szóval a pénz önmagában nem jelent semmit, azt el is lehet baszarintani, megalomániára ahogy az Amik csinálják.....

20
urijimi képe

Egy háborúba nem csak úgy

Egy háborúba nem csak úgy lehet bejutni, hogy előveszem a puskát, mert nem birok a gyilkos ösztöneimmel, hanem úgy is, higy megtámadnak.
Így lépett be Lengyelország is, és így nem lépett be Svájc. Lehetsz te akármilyen okos nembelépő zenmester ha megtámadnak, bent vagy.

21
Vid képe

Jah, és amúgy Svájcot annyira

Jah, és amúgy Svájcot annyira lett volna egyszerű lerohanni, mint az oroszoknak a békés kis Finnországot.

22
Kisember képe

Ne haragudj, de neked semmi

Ne haragudj, de neked semmi fogalmad nincs Svájcról. Svájc arra az útra lépett, amire nekünk is kellett volna: nyersanyag- (és velünk ellentétben termőföld-) hiányos ország, tehát a magas hozzáadott értékkel bíró termékeket állítanak elő. Ezzel biztosítják a minőségi árut és szolgáltatást. Ehhez pedig kiváló oktatást és szakképzést nyújtanak.
Vegyipar, gépipar, szolgáltatás szektorok, tudományos kutatás. És - bármilyen furcsa - idegenforgalom.
Minek köszönhetik mindezt? Hogy a nép mindig előrelátóan és keményen gondolkodott. Képesek megszavazni nagyobb adóterhet pl., ha látják, hogy ebből az államnak (és nem a kormánynak!) több haszna van, mint amennyit egyénenként befizetnek a közösbe.
Aki csak annyit tud Svájcról, hogy csoki, bank és bicska, az inkább ne szólaljon meg egy viszonylag intellektuális vitában, hanem húzzon a kocsmába a pult mellé vitatkozni.

23
dendru képe

A lezárásod aztán

A lezárásod aztán intellektuális volt a javából. :-D Hogy te mekkora tahó tudsz lenni!

24
Kisember képe

Az internet demokratikus,

Az internet demokratikus, annak minden előnyével és hátrányával. Bármilyen ostoba ember irkálhat ide hülyeségeket, pedig 1 perc guglizással kideríthetné, mekkora ökörséget mondott.
"Az ország GDP-jének több mint fele a külkereskedelemből származik... Legfontosabb exportcikkek: Gépek, gyógyszerészeti termékek, órák, ékszerek, mezőgazdasági termékek"
Szóval ha ott a net, tessék használni, mert másképp a kocsmában szokás vitatkozni. Igaz, a mobilnet korában már ott se.

25
dendru képe

Ez most komoly? Neked az az

Ez most komoly? Neked az az intellektuális vita, hogy a vitatkozó felek nézzék ki a google-on, mik a tudnivalók egy témával kapcsolatban és aztán CTRL+C, CTLR+V?? Ne idegesíts már! Komolyan azért küldesz el valakit a picsába, mert azt írta le, amit tud és nem azt amit hirtelenjében talált? És te áhitozol itt intellektuális vitára? Szóval ezek szerint neked sem volt idáig fogalmad Svájcról, csak kikerested a google-on, beírtad ide amit találtál, és nagyképűen elküldöd a sok ostobát a fenébe. Ráadásul olyan embernek írtad ezt, aki alaphangon többet tud, legalább a saját országáról, nemzetéről, annak valódi történelméről, mint gyaníthatóan te. Ja és nem a google-on tanulta. Amit idéztél, az a wiki-n van, de gondolom, ha megkérdeztelek volna egy személyes vita kapcsán, ugyanezt tudtad volna magadtól is. :-D Gratulálok!
Ilyen vitákat akarok én látni itt a jövőben, amikor két google vitázik. Vajon ki lesz az okosabb?

26
Kisember képe

Ez most komoly? Ezt

Ez most komoly?
Ezt írta:
"...sem lehet a világ legversenyképesebb országa. Az ABB meg a csoki meg a többi cucc olcsó termékek. Abba nem fér bele az 1millás minimálbér. Gyártat kínába, meg itt, és ezt a munkabér különbséget lekönyveli az anyavállalatnak, ami ezerrel emeli a gdp-t."

Én erre írtam egy választ saját kútfőből és aztán neked bizonyítékot is kerestem rá, hogy milyen könnyű lett volna NEM ostobaságot írni. Nekem elég sok közöm van Svájchoz, google nélkül is tudok róla, de nem kell nekem elhinni, ezért linkeltem be a cikket.

"aki alaphangon többet tud, legalább a saját országáról, nemzetéről, annak valódi történelméről, mint gyaníthatóan te."
Komoly érv, hogy "gyaníthatóan" többet tud. Miből gyanítod?Te is a levegőbe beszélsz.

Gondolkodik - ha nem tud utánanéz - érvel - alátámaszt.
Üdvözöllek az értelmes viták honában! :)

27
urijimi képe

A magas hozzáadott értékben

A magas hozzáadott értékben igazad van, és ez nálunk valóban gond. Abban sem kételkedem, hogy az ipari felhasználás területén vannak erős Svájci cégek.

Azt viszont nem tudom elfogadni, itt most nem csak Svácrol beszélek, hanem a nyugati országokrol összeségében, hogy a mai gazdagságuknak semmi köze nincs ahhoz, hogy gyarmatosítás címen lerohanták, legyilkolászták és kifosztották a fél világot, majd a rabolt pénzböl útnak indították a kapitalizmust, közben pedig érintetlenül hagyták Svájcot, ahova odahordták még a zsidók aranyfogait is. Az, hogy most az van a közölt adatokban, hogy ez csak 11%, az egy dolog, de elég logikusnak tünik a kérdés, hogy miböl épültek azok az iparvállalatok.

Majd bónuszként meglett hirdetve a tőke szabad áramlása, amelynek következményeként a legnagyobb cégek leányokat nyitnak mindenhol, aminek a hatására mindenütt tönkremegy a helyi gazdaság. Természetesen a dolgok rendjének megfelelően a leányok haszna hazamegy, ami hozzáadódik a helyi hdphez.

Elhinni azt, hogy ezek az országok azért gazdagok, mert az ott élő népek okosabbak, az szerintem butaság. Mi azért állunk szarul, mert gyarmatositási fasz rossz oldalán álunk. Egyszerüen szétszedték, egymásnak ugrasztották a csak hivazalosan 1000éves Magyarországot.
De ha akkora google matyi vagy, akkor keress rá a Török szultán hadinaplójára, aki mellesleg az iszlám világ szellemi vezetője is volt, hogy a Mohácsi csata előtt mit írt a hadinaplójába a Magyar királyi központról. Hadinaplóba nem nagyon szoktak butaságokat irkálni.
Segítek.
Ebből a királyi központból irányítják a teljes kárpátmedencét öröklődés útján a Magyar királyok 4700éve.
Ha googlézol, ne a tudományos akadémia oldalát bálaszd.

28
urijimi képe

Ahoz tudnám hasonlítani a

Ahoz tudnám hasonlítani a helyzetet, mintha neked lenne 2milla megtakarításod, én odamennék hozzád, pofánvágnálak, elvenném a 2millát, felgyujtanám a házad, a 2millábol csinálnék egy pékséget, majd egy hét mulva mikor látom, hogy éhezel az utcán, akkor azt mondanám, hogy látsd milyen rendes vagyok, itt egy kenyér, edd meg, de holnap reggeltöl a pékségemben dolgozol kosztért meg szálásért. Te meg azon morfondiroznál, hogy milyen okos ez az urijimi.

Nagyszerű faj ez a római. Brian élete.

29
Vid képe

Azt viszont nem tudom

Azt viszont nem tudom elfogadni, itt most nem csak Svácrol beszélek, hanem a nyugati országokrol összeségében, hogy a mai gazdagságuknak semmi köze nincs ahhoz, hogy gyarmatosítás címen lerohanták, legyilkolászták és kifosztották a fél világot, majd a rabolt pénzböl útnak indították a kapitalizmust, közben pedig érintetlenül hagyták Svájcot, ahova odahordták még a zsidók aranyfogait is.

Akkor ilyen alapon most te is hibás vagy a közeleleti helyzet miatt, mert onnan van a benzined az autódba, és azokból a bankokból húzol hasznot(igaz most már nem is :)), amik kétes befektetéseket eszközölnek, és gyerekmunkával előállított thaiföldi rákot veszel a boltban. Vagy csak egyszerűen halat, amit az afrikaiak elől halásznak el.

Ráadásul pont Svájc nem gyarmatosított, pedig pénzük lett volna rá.

Elhinni azt, hogy ezek az országok azért gazdagok, mert az ott élő népek okosabbak, az szerintem butaság.

Pedig hidd el aki nem okos, az gyorsabban elszórja a pénzt mint hogy kettőt pislognál. Magától az nem marad meg.

Attól amúgy nem lesz jobb a helyzetünk hogy milyen rég óta vagyunk itt, lehet Magyarország 100000 éves, jelenleg sajnos attól még sok szempontból putri vagyunk.

Nem tudsz abból ötletet meríteni egy jó vállalkozáshoz, vagy megtervezni valamit mert mi voltunk itt valaha a nagyfőnökök.

Sajnos nálunk addig szeret csak eljutni a vita a helyzetünk elemzésénél, hogy csak is mások vittek rossz utakra minket, a mások bűne, nem a mi hibánk.
http://www.youtube.com/watch?v=pzWe8gIOl2c

És hogy csak a pénz kérdése, pedig nem. Hidd el ha most Magyarországon egy csomó vállakozásnak adnánk rengeteg befektetni való pénzt, nagy részük elcseszné, mert egyszerűen nincs képben.

Amúgy most megint arról vitatkozunk hogy Svájc miért gazdag, és minden érv elhangzik, egyedül a demokráciájukkal kapcsolatos összefüggések nem.

30
urijimi képe

Persze. Ilyen alapon én is

Persze. Ilyen alapon én is hibás vagyok, nem is büszkélkedem vele.
Az 1000éves multat nem a szegénység okának irtam, hanem annak példájaként, hogy miként hat egy országra az, ha feldarabolják és egymásnak ugrasztják őket.
Itt voltunk nagy multal erősen, lenyomtak feldaraboltak összeugrasztottak, és most szarok vagyunk. Szerinted hol tartana most Németország, ha nem szedik ketté, és nem teszik tönkre agyilag a ruszkik a nép felét? Vagy hol tartana Svájc ha porig bombázzák és szétosztják a területe nagyrészét?

Mi lenne, ha a hazai vállalkozások tőkeerősek lennének, ők is kapnának 5 év adómentességet mint a multik, meg alkalmazottanként 9millát pénzben és infrában? Ezt komolyan kérdezed?

Olvasd el a pékséges példát.

31
Vid képe

Kérdés az hogy mi miért

Kérdés az hogy mi miért hagyjuk magunkat egymásnak ugrasztani. Svájcban miért nem ugranak egymásnak a franciák, az olaszok meg a németek?

"nem teszik tönkre agyilag a ruszkik a nép felét?"

Ezzel mit akarsz mondani? :)

Én rengeteg olyan céget látok itthon aminek a vezetői láthatóan nem fogják fel hogy merre van az arra. A Sió gyümölcslét már egyszer felhoztam régebben is példaként. 10 évig kellett várnom arra, hogy végre gyártsanak 1-2 100%-os rostos gyümölcslevet. Évekig nem jöttek rá, hogy ha a Hoches-C meg Rauch levek bizony fogynak a boltokból, akkor talán nekik sem ártana megpróbálkozni vele.
Ott állt Vid a boltban még pár évvel ezelőtt is, és nem értette, hogy ha egyszer itthon egy csomó gyümölcs terem, akkor miért nem jut eszébe egy cégnek ezekből egy jó minőségű teljes értékű gyümölcslevet csinálni.
Én sok ilyet látok.
Hasonlíts össze egy svéd gyümölcslekvárt egy magyarral. A magyar színezett cukor. A svédek közül rengeteg olyan mintha gyümölcsöt ennél, mindezt tartósítószer mentesen. És ott alig van gyümölcstermelés, majdnem minden import gyümölcsből lesz készítve.

32
urijimi képe

A ruszki ügyben a gondoskodó

A ruszki ügyben a gondoskodó álamra gondoltam. Ha 40 éven át belenevelik egy népbe, hogy azok a feltételek vannak, amit fent kitalálnak, akkor annak az a vége, hogy a szabolcsi parasztnak ha azért fizetnek, hogy kivágja az almafát, akkor kivágja. Ha volt tsz elnök akiből felvásárló lett 10ft-ot ad az almáért, akkor annyiért adja oda, és eszébe sem jut, hogy egy pótos ifával felhozzon Pestre és eladja a piacon 100ft-ért, amikor itt 200ft.

33
urijimi képe

Ha valaki csak annyit tud a

Ha valaki csak annyit tud a hazájárol, hogy nyersanyag hiányos, az húzzon a kocsmába a pult mellé votatkozni.
Nézz utána a szénkészletnek, a bauxitnak, és a recski aranynak.
Apropo arany. Azt pl tudtad, hogy az egyiptomi fáraó sírokban talált arany 80%-a a kárpátmedencében bányászott arany?

34
ízirájder képe

Vanni van, de nagyon kevés és

Vanni van, de nagyon kevés és nagyon nehezen hozzáférhető, azaz drága kitermelni. Egy szibériai vagy egy mandzsúriai bányamérnök nevetőgörcsöt kapna ezektől a lelőhelyektől

35
dendru képe

Tényleg, mennyire értelmetlen

Tényleg, mennyire értelmetlen dolog a Criticalmass.hu-n, egy demokráciáról szóló poszt alatt, belpolitikai vonatkozásban hozzászólni. Igazad van, kérek engedélyt meghunyászkodni!
Amúgy én kizárólag a mostani helyzetet szemléltetendő, említettem meg a FIDESZT, mert csak a hülye nem látja, hogy pont az ilyen emberek megvezetésével és a határontúliak csalizásával tudott hatalomra jutni. Nem foglaltam állást és nem is akarok egy párt mellett sem, itt és most, mert nem ez a lényeg. Szóval, ha rajtam múlik, nem lesz sárdobálás, de azt ki kérem magamnak, hogy egy off poszt alatt, megszabd nekem, milyen vonatkozásban szólhatok hozzá.
Ennyit a te demokráciádról.

36
monster képe

Aki álszent módon "nem akarok

Aki álszent módon "nem akarok aktuálpolitizálni"-zik, meg azt mondja "ezek a politikusok mind egyforma tolvajok" az gyakorlatilag a fidesz szekerét tolja. Bármit is gondol magában magáról.

37
dendru képe

Na ez sárdobálás a javából,

Na ez sárdobálás a javából, és egyben baromság is.

38
Törzsmókus képe

a kódolt zsidózás még sokkal

a kódolt zsidózás még sokkal undorítóbb, mint az egyenes és őszinte. :(

39
urijimi képe

a kódolt gojozás még sokkal

a kódolt gojozás még sokkal undorítóbb, mint az egyenes és őszinte. :(

40
monster képe

A politika annak művészete

A politika annak művészete hogy a rövidtávú és hosszútávú érdekeinket összehangoljuk. Az egyén általában nem képes a hosszútávú érdeket felismerni, csak professzionális szakértők. Ezért őket külön ki kell választani és megfizetni hogy a hosszútávú érdekeket képviseljék.
Ha egy családban 3 gyerek 2 szülő szavazhat demokratikusan hogy mi legyen ebéd, akkor spenót lesz vagy csokoládé?

41
Vid képe

A "professzionális" szakértők

A "professzionális" szakértők azok nem döntenek. A politikusok sok esetben ugyanis nem azok. A szakértők meg, akik körülöttük vannak, sokszor fizetett lobbisták.

42
Névtelen képe

Miért ne lenne képes az egyén

Miért ne lenne képes az egyén hosszútávon gondolkodni? Mindenki hosszútávon gondolkodik az életéről, de előfordul, ahhoz, hogy legyen lehetősége hosszútávon gondolkodni (hogy megélje), rövidtávon ennek ellentmondó döntéseket kell hoznia. Amikor a mindennapi megélhetés a tét, akkor ne várd senkitől, hogy az unokáira hagyandó családiházról fantáziáljon...
Aztán: ha az egyén képes felismerni a professzionális szakértőben, hogy az majd neki megfelelően hosszútávon gondolkodik, akkor képes önmaga is így gondolkodni. Képviseleti demokráciában vadidegen emberekre bízod olyan kérdések eldöntését, amelyeket még fel sem tettek. Ez szerinted hosszútávú gondolkodás?
Az a baj, hogy nagyon sokan félreértik, nem értik a demokrácia lényegét. A demokrácia nem arról szól, hogy felteszik a kérdést, és te gondolkodás nélkül megnyomod a gombot. A lényeg a kérdést követő vita, a párbeszéd, a meggyőzés és a meggyőződés, és csak utána a döntés. Optimális persze az lenne, ha egy kérdésre addig keresnék a választ, amíg a nagytöbbség eggyet nem ért vele és a kisebbség sem ellenzi. Na, azok lennének sikeres hosszútávú döntések.
Amennyiben pedig rossz kérdést teszel fel (pl. spenót vagy csoki), a párbeszéd során szépen megszületik a helyes válasz, amit minden gyerekes tud: aki megette a spenótot, kap csokit.

43
monster képe

Az a demokrácia amit te

Az a demokrácia amit te leírsz az egyszerű többségi diktatúra a kisebbség felett. A képviseleti demokrácia és a jogállam a biztosíték arra hogy a kisebbségi érdekek is érvényesüljenek valamelyest.

44
Vid képe

Az a többség diktatúrája a

Az a többség diktatúrája a kisebbség felett, ha évente 5-10 fontosabb kérdésben népszavazás van? Az a diktatúra, hogy nem pár tucat ember dönt ilyenkor???

45
Bencze képe

Szerintem érted, azt mondja,

Szerintem érted, azt mondja, sosem történne olyan, hogy a kisebbség védelmében szülessen egy döntés, ha az a többség vélt vagy valós érdekét sérti.
Jó lenne ha tudnám a megoldást, de a képviseleti demokrácia viszont arról szól a jelek szerint, hogy pár embernek korlátlan hatalom van a kezében amivel néha visszaél.
A dolog ott kellene kezdődjön, hogy legyen egy korrekt alkotmány amit nem lehet könnyen szétverni, és pl ez szavatolja bizonyos funkciók teljes körű függetlenségét pl. korrupció, politikusbűnözés stb.
Viszont minden alkotmányt szét kell lehessen verni így vagy úgy másként sosem lehetne a hülyeségeket kijavítani benne, és amint manapság látjuk, ha a népre van bízva a döntés az sem elég, mert egyrészt érzelmileg manipulálják a népet másrészt rossz kérdéseket rosszul tesznek fel.
Ha holnap bevezetnék nálunk az ilyen rendszeres népszavazósdit, nagy összegben fogadnék, hogy az sem működne jól. Ha papíron csinálnánk akkor még több pénzt el lehetne égetni pl a megszervezésére.

46
Vid képe

Hát visszamenőleg azt mondom

Hát visszamenőleg azt mondom ha az összes felesleges óriásberuházásba ölt pénzt nézzük az elmúlt 30 évben, akkor az árát biztosan behozta volna egy ilyen rendszer.
Persze mindent lehet rosszul csinálni, de ez most sincs kizárva, a választásokra ugyanúgy mindenkit lehet "manipulálni", sőt, most sokkal elvontabban kell tájékozódni a választáshoz, mint az adott ügyekről szóló döntések esetében. Most gyakorlatilag totózás folyik.

47
Kisember képe

Én kb. 20 éve mondom

Én kb. 20 éve mondom ezt.
Azért nem "vezetik be" máshol a svájci típusú demokráciát, mert azok, akik ezt megtehetnék, azoknak nem érdeke. Svájcban sem "bevezették", hanem még a három őskanton kiharcolta magának.
A rendszer ott sem tökéletes, de mindenképp százszor jobb, mint az itteni.
Erről sokszor, sok heéyen írtam már bővebben, most csak annyit mondanék: a technika most ért el arra a szintre, hogy jelentős költségek nélkül működtetni lehet a közvetlen demokráciát. És nincs már messze az az idő, hogy ez bekövetkezzék!

48
Vid képe

a technika most ért el arra a

a technika most ért el arra a szintre, hogy jelentős költségek nélkül működtetni lehet a közvetlen demokráciát.

A bevezetőben fejtetem ki a véleményemet mindenféle digitális szavazásról, remélem nem erre gondolsz. Svájcban is jól megvoltak a papírral, szerintem nem ezen múlik.
Digitális rendszerek esetén amúgy jó eséllyel senki nem hinné már el a neki nem tetsző eredményt. És jó okkal.

49
Kisember képe

Nézd, ha az emberek képesek

Nézd, ha az emberek képesek rábízni a pénzüket a digitális világra, akkor egy jól átlátható rendszerrel simán rábízhatják a szavazatukat is.

50
Vid képe

A digitális pénz: a.: Egy

A digitális pénz:
a.: Egy titkosszolgálatnak, vagy egy jobban képzett hekkernek nehogy azt hidd hogy különösebb gondot okoz egy magánbankszámla kifosztása. De kisebb halak is nagyban lopnak, nem véletlenül vezetnek be újabb és újabb biztonsági óvintézkedéseket a bankok, hidd el hogy nem szórakozásból teszik. Külföldi sajtóban azért sok eset lát napvilágot. A bankoknak viszont nem érdekük hogy minden esetet közhírré tegyenek, egyszerűbb ha kifizetik a károsultat, különben bezárna a bazár. Az ügyes hekkerek meg nagy valószínűséggel nem naponta 5-ször lopkodnak kisemberektől, hanem inkább kevésszer nagyoktól, legalábbis így a logikus.

b.:Moszkvában rekedt hősünktől tudjuk, hogy az amik a nemzetközi pénzmozgást biztosító igen komoly rendszereket is megtörik, ahol nem pc-hez kell hozzáférni.

Nagy mennyiségű pénz persze nem tűnik el, hiszen ügyes hekkerekből nincs sok, a titkosszolgálatoknak meg nem a bankrablás a fő tevékenysége.
Választások befolyásolása, kormányok buktatása viszont igen. Legalábbis a nagyobbaké mint tudjuk.

Úgyhogy ez a nagyszerű lehetőség tavaly óta már nem igazán alternatíva az emberiségnek, amihez mondjuk csak "gratulálni" tudok.

De mondom az egyetlen működő rendszer papír alapon működik, és köszöni szépen jól van.

51
dendru képe

Valamilyen szinten a népnek

Valamilyen szinten a népnek kellene bevezetnie ezt a fajta demokráciát nem? Úgy értem, miért várjuk el egy csoporttól, hogy megfossza magát a hatalomtól? Előbb nekünk kell megfosztani azokat az irányítástól, akik a nyakunkra ültek, majd olyanokat felengedni, akik azt teszik, amit mi akarunk, utána jöhet a szavazgatás.Sajnos itt nálunk a döntő kérdések zöme (és ez régóta így van), egyesek zsebének a tömködését is jelenti, ilyesformán, hogy mi döntsük el, legyen-e vagy sem, szinte a rémálommal egyenértékü a mindenkori vezetés számára.
Amúgy tök jó a dolog, mert kicsit már belemegy az én általam korábban firtatott rendszer, vezetési struktúrájába.
Számomra csak az a kérdés, az emberek ma ezt miért nem harcolják ki? Miért csak zúgoldónak, és miért nem szereznek érvényt az akaratuknak? Nálunk már egy ideje szavazni sem mennek jóformán az emberek.

52
ízirájder képe

mert nem értik vagy nem is

mert nem értik vagy nem is tudnak róla, vagy ha igen, nincsenek eszközeik. A közéleti érdekérvényesítésnek azért elég professzionális know-how-ja van. Ennél a pontnál akadok el én is

53
Vid képe

Előbb nekünk kell megfosztani

Előbb nekünk kell megfosztani azokat az irányítástól, akik a nyakunkra ültek, majd olyanokat felengedni, akik azt teszik, amit mi akarunk, utána jöhet a szavazgatás.

Na igen, nálunk(meg keletebbre) ez így szokott menni, hogy akkor csinálunk valami nagy forradalmat, teljes káosz lesz, aztán mire leül a dolog, addigra kiderül hogy aki beül, az "új" vezetés, valójában mindent ugyanúgy képzel, amikor már ő irányíthat. Szóval nem hogy előre nem jutunk de még visszafelé sem. Én nem hiszek a hirtelen "forradalmakban". A fejekben az nem változtat semmit.

Szerintem azt kell feldolgozni, hogy a mindenkori vezetők is a nép fiai, tehát amit ők gondolnak azt azért gondolják úgy, mert ebben a társadalomban nőttek föl. És én nem hiszem hogy bármelyik kifejezetten rosszindulatú lenne. Egyszerűen úgy gondolkoznak erről mint monster, és valójában nem is foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mert olyan messzinek tűnik. Az önkritika meg nem igazán része a magyar szellemi vagyonnak.

Amúgy sok nyugati országban folyamatosan csökken a választásokon résztvevők száma. Extrém példa Szlovákia az EU választáson.

54
dendru képe

"Na igen, nálunk(meg

"Na igen, nálunk(meg keletebbre) ez így szokott menni, hogy akkor csinálunk valami nagy forradalmat, teljes káosz lesz, aztán mire leül a dolog, addigra kiderül hogy aki beül, az "új" vezetés, valójában mindent ugyanúgy képzel, amikor már ő irányíthat. Szóval nem hogy előre nem jutunk de még visszafelé sem. Én nem hiszek a hirtelen "forradalmakban". A fejekben az nem változtat semmit."

Pedig a nagy "rendszerváltás", az éppen nem forradalom szinten zajlott, mégis visszalépés lett a vége. Ezek szerint akkor erre csak olyan megoldás létezhet, hogy önszerveződő csoportkat hoznak létre az emberek és belülről átalakítjaák a szellemiséget? Valami ilyesmire gondolsz?
Én egyébként mindig azt mondom, hogy talán, ha 90-ben az emberek nem ujjongással töltik az idejüket, miközben álnéven ugyanazok ülnek a fejükre, mint akik előtte is tették ezt, hanem mondjuk megmutatják, hogy jobb lesz vigyázni, mert ütni is tudunk, akkor ma nem itt lennénk. Ha megnézed, az elmúlt 24 évben bármilyen döntést hoztak is odafenn, azt a morgáson kívül semmilyen kötvetkezmény nem kísérte. Ezért hát, miért válogatná meg bármelyik vezetés is a döntéseit, amikor nincs mitől tartania?
Szerintem egy ország demokráciája, olyan mint a kutya. Amikor még fiatal, akkor kell megnevelni, mert később már nem lehet vele bírni, ha elvadult. Nálunk ez pont így történt, most meg már törhetjük a fejünket, hogy mit tegyünk.

55
Hotyhogy képe

"Amikor még fiatal, akkor

"Amikor még fiatal, akkor kell megnevelni, mert később már nem lehet vele bírni, ha elvadult."

De lehet.

http://www.google.co.uk/search?q=its+me+or+the+dog&hl=en-GB&gbv=2&prmd=i...

:D

56
dendru képe

Akkor fogadjunk fel egy

Akkor fogadjunk fel egy ilyet, hogy nevelje meg a demokráciánkat. :-D

57
Hotyhogy képe

Igen. Kene egy vilag

Igen. Kene egy vilag vallakozo aki korbe jarva az ugy nevezett demokratikus orszagokat, kitanitja az ottani nepeket, hogy hogy regulazzak meg az elkanaszodott kutya-politikusaikat.

Viszont attol tartok, hogy az elete hatalmas veszelyben lenne. Buszbaleset, polonium, mergezett esernyo-hegy, auto-erotikus fulladas, stb... :D

58
dendru képe

Találok egy jó hasonlatot,

Találok egy jó hasonlatot, erre te kinyírod. :-D
Már rád sem számíthatok.

59
Hotyhogy képe

Pedig szamithatsz. En vagyok

Pedig szamithatsz. En vagyok egy ilyen vilag vallakozo.

Vigyazz, mindig vedd tekintetbe, hogy kit loknek a buszod ala! Ugy hogy csak jo megfontolassal, jo megvalogatassal taposs a fekre vagy eppen a gazra! ;-)))

60
dendru képe

Körültekintően végzem a

Körültekintően végzem a munkám, ennek köszönhető, hogy balesetmentesen vezetek. Megállnék mindenképp, megnézném kiről is van szó, és utána döntenék arról, melyik a megfelelő pedál, az adott szituációban. :-D

61
Vid képe

"Szóval nem hogy előre nem

"Szóval nem hogy előre nem jutunk de még visszafelé sem"
Természetesen "Nem hogy előre nem jutunk, hanem még visszalépés is lesz a vége"-t akartam írni.

"Ezek szerint akkor erre csak olyan megoldás létezhet, hogy önszerveződő csoportkat hoznak létre az emberek és belülről átalakítjaák a szellemiséget? Valami ilyesmire gondolsz?"

Igen, valaminek lassan de biztosan alulról kellene kialakulni, és rá kéne állnunk hogy adott kérdésekkel foglalkozzunk és ne pártokkal. Talán a legjobb népnevelés az lenne, ha szép lassan egyre több szavazás lenne, hogy beleszokjon a társadalom. De elismerem, nem csak ezen múlik. A jelenlegi méfiákban még paksi bővítés is fele részben arról szólt, hogy melyik párt mikor mit akart, a műszaki lehetőségek alig lettek megemlítve.

Elmúlt 24 év:
Nem tudom a büntetés mit hozott volna, mindenesetre egy nem egyértelműen rossz vagy jó döntésnél nehéz megállapítani hogy valaki szándékosan hibázott e.
És amúgy volt következmény, 89-óta, rendszeresen váltották egymást a pártok. Bár börtönbe tényleg kevesen kerültek. Népszavazásokkal meg lehetne előzni a gondot, és nem utólag keresni a bűnösöket.

62
monster képe

Bázisdemokrácia keretében pl.

Bázisdemokrácia keretében pl. szavaztassuk meg a budapesti lakosokat a bp-i biciklizés betiltásáról.

63
tranyo képe

ha ezt svájcban szavaztatnád,

ha ezt svájcban szavaztatnád, azt mondanám, hogy hajrá, hiszen jelentősen többet beszélnének a bringázásról a viták során, így összességében több embernek esne le a hasznossága...
de itthon nem biztos hogy működne...

64
Vid képe

Még ha minden autós a

Még ha minden autós a betiltásra szavaz, akkor sem lenne megszavazva. Te sokkal hülyébbnek nézed az embereket mint amilyenek.

65
monster képe

Az emberek sokkal hülyébbek

Az emberek sokkal hülyébbek mint ahogy te gondolod róluk.
Legalábbis a magyarok.
4 millió funkcionális analfabéta, 1 millió kábítószerfüggő az országban, fél millió értelmesebbje már az országon kívül.

66
dendru képe

Az első kategória kevesebb,

Az első kategória kevesebb, kb a fele, ráadásul az első két csoportba tartozik úgy 600e, akinek köze sincs a magyarsághoz, szóval nem rossz a helyzet. :-D

67
monster képe

Csak lefordítom hogy más is

Csak lefordítom hogy más is értse: most cigányoztál.

68
dendru képe

Nem, most te cigányoztál! És

Nem, most te cigányoztál! És légyszíves ezt ne itt, ez a tolvajkergetőkre való!
Én ide vettem a nemzetiségeket is és a bevándorlókat is, akik letelepedtek, ugyanis jórészt elmaradott országokból jönnek.
Amúgy felettébb érdekes, hogy ezen nem akadsz ki:

"Az emberek sokkal hülyébbek mint ahogy te gondolod róluk.
Legalábbis a magyarok."

Na, de amit én írtam, az aztán már tényleg tűrhetetlen, igaz?
Nem tudom, hogy belemenjek-e abba, milyen ember is az, aki hozzád hasonlóan köpködi a sajátjait, miközben másokra dobálja a szart, inkább kihagyom. Tükörbe nem nekem nehéz néznem.
Amúgy veled ellentétben én tényt közöltem, amely igaz, ezzel szemben te, hasraütésszerűen kijelented, hogy a magyarországi magyarság hülye, a 40%-a funkcionálisan analfabéta is, míg a 10%-a drogfüggő. Nettó hazugság! De nehogy bárki cigányozni merjen! Jajj Monster, egyre mélyebbre süllyedsz, remélem azt tudod!

A magyarországon élő FELNŐTTEK, kb 25%-a funkcionális analfabéta, szóval szerinted hazánkban csak a felnőtt lakosság lélekszáma, úgy 16 millió fő. Nagyszerű! Ezt az adatot honnan szetted Monster?
A lakosság úgy 2%-a amúgy analfabéta, amelynek nagy részét, cigányok adják. Ebből következően, a cigányság nagy része, funkcionálisan analfabéta, ami az alacsony iskolázottságnak köszönhető.
Egy 2001-es felmérés alapján, 13 éve a cigányság 90%-a volt analfabéta vagy funkcionális analfabéta. Nos azóta vagy 6-700 ezren lettek és nem váltak könyvfalókká, ha érted mire gondolok. (tényleg így van, nem a rasszizmus mondatja velem)
Tetszik vagy sem, ez van. Szóval a 4 millió magyar, nem 4 millió és nem teljes egészében magyar. Ha számodra cigányozás az, ha a hazugságodra valaki tényekkel reagál, akkor bevallom, cigányoztam. De amit te tettél, az ennél is rosszabb, hidd el.

69
Vid képe

Neked kb annyi önfegyelmed

Neked kb annyi önfegyelmed van mint egy légynek. Minden topikot ti ketten csesztek szét, számotokra semmi más kérdés nem létezik a világon csak a cigánykérdés, és a belpolitikai sárdobálás. Ennyire vagytok képesek.
Dendru, miért nem nyitsz ennek a témának egy "Cigánykérdés Magyarországon" topikot ahol monsterrel édes kettesben hónapokon át nyűhetitek egymást folytatásokban?
Miért kell állandóan bármilyen témától ide kilyukadni?
Légyszi írjatok még sokat, tinélkületek mindenki egyedül érzi magát.
Jah és Dendru, a témához való hozzászólást egyből a belpolitikával kezdted, mert direkt kértem monstert, akit ilyen szempontból sötétebbnek tartottam nálad, hogy ne tegye, de te csak azért sem. És utána még neked áll feljebb. tudom felesleges neked bármit magyarázni mert úgysem fogod fel, de azért ki kellett írnom magamból.
Monster, mivel nálad még mintha lenne remény kérlek ne reagálj rá!

70
dendru képe

Elnézést kell tőled kérnem,

Elnézést kell tőled kérnem, ez a kérés elkerülte a figyelmem. Ha látom, hidd el, tiszteletben tartom. Nem cigányoztam és nem is akartam, ha így lenne, azt írom konkrétan, amit. Monster bicskanyitogató magyarellenességét vettem célba, mert nem igaz amit rólunk állít. Mégegyszer, elnézést kérek tőled!

71
Vid képe

El van nézve.

El van nézve.

72
dendru képe

Köszi! Akkor igyekszem

Köszi! Akkor igyekszem konstruktív lenni. :-D

73
monster képe

Funkcionális analfabétaként

Funkcionális analfabétaként olvastam, csak a számra emlékeztem, a jövő időre nem. Persze lehet ez a jövő már nagyon közel van.

A négymillió analfabéta országa leszünk
http://hvg.hu/itthon/20140221_szazezreket_zuditunk_analfabetakent/

A kábítószerfüggéshez annyit, hogy legalsó becslések szerint is csak alkoholista van 800ezer.
http://hvg.hu/itthon/20120419_kormanyzati_terv_alkoholizmus/

74
ízirájder képe

én nem ellenérvnek, hanem

én nem ellenérvnek, hanem megoldandó problémának látom, ha valakinek nincs meg a képessége vagy a lehetősége a tájékozott döntéshez

75
Vid képe

Amik amúgy nagyon sokat

Amik amúgy nagyon sokat segíthetnek, azok olyan fórumok, tv-műsorok, amik teljesen aktuálpolitikai fennhangok nélkül beszélnek bizonyos aktuális kérdésekről, két ELLENTÉTES véleménytábor szakértőit meghívva. Pld. Maybrit Illner műsorai a ZDF-en ilyenek.
Amúgy ez is jó, és rosszindulat kérdése, hiszen ha mindenki az ellentétes tábor "ügynökét" látja a vitapartnerben, és képtelen adott témákkal kapcsolatban elvonatkoztatni, akkor abból nem lesz építő vita.