Hivatalosan kiállt mellette a MK és a CM, ezért idebiggyesztem a történet végére.
„Úgy tudjuk, Lázár János miniszter tartotta fontosnak, hogy Vitézy folytassa a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésében megkezdett munkáját, de ezúttal országos szinten. Információink szerint Vitézy feladata a Volán autóbusz-társaságok átszervezése, majd várhatóan összehangolása lesz a MÁV-val. Az előzetes tervek szerint a teljes átszervezés 2018-ig tarthat.”
Remélem, a szakmai sikereit méltányolták, nem pedig a Tarlós kontra Lázár politikai csatában használják fel. De ez a része már nem ide tartozik.
Bővebben: Index.hu












Legalább nem vész kárba. Bár
Legalább nem vész kárba. Bár Budapesten sokkal több hasznosat tudott volna tenni.
úgy gondolnám, ilyen munkára
úgy gondolnám, ilyen munkára koncepcióval rendelkező embereket kéne pályáztatni, nem odarakni valakit, aki ért hozzá, hogy majd találja ki, hogy lesz jó. Gyümölcsözőbb lett volna neki és a munkaadójának is, ha marad nagyvárosi közlekedés témakörben valahol máshol
Ha képes
Ha képes tömegközlekedésszervezésre, akkor bőven talál feladatot és kihívást az új feladatkörében. Sok sikert neki!
A nyáron találkoztam például olyan szülőtársammal, akinek a gyermeke azért lett kollégiumi diák húsz kilométerre a lakóhelyétől, mert kilenc és fél óra (csak oda) a jólszervezett tömegközlekedés.
-Úton az idő is caak út.-
ez jó, ezt fejtsd ki
ez jó, ezt fejtsd ki kérlek
remélem, ajánlottad a biciklit mint 8,5h spórolás
A lényeg az lenne, hogy a
A lényeg az lenne, hogy a gyerek átlag 3 átszállással kb. 80 km-t buszozik, mert ilyen sugaras rendszerű a buszalapú (meg a vonat, ahol van)a tömegközlekedés. Olyan korai órán meg, hogy becsengetésre odaérjen, nem is indul járat. Persze, hogy említettem a kerékpárt a szomorú anyukának, bár hozzátettem, hogy sokaknak időjárásfüggő a tekerés. A gyerek zsákfaluban lakik, ronda, vízmosásos, karbantartásmentes földút is jönne neki szembe.
Itt az is sokat segítene, ha a kis és zsáktelepüléseket ténylegesen utasigény szerint látnák el, nem szolgáltatóigény szerint. Mondjuk akár mikrobusszal.
Kerékpáros szemszögből meg persze az jelentene sokat, ha nem lennék leűzve az aszfaltról. Olyan példát is ismerek ahol a 14 km buszozást jelenleg 70 km kerékpározással lehetne kiváltani, ha ragaszkodnánk a szilárd burkolathoz és a bringatilos elkerüléséhez. Persze ugyanott 3 km-t tolva szabályos és ezzel biztonságos...
Úgyhogy lenne itt kihívás bőven.
-Úton az idő is csak út.-
Ez melyik zsákfalu? És hová
Ez melyik zsákfalu? És hová megy a srác?
Persze ugyanott 3 km-t tolva
Persze ugyanott 3 km-t tolva szabályos és ezzel biztonságos...
Ez esetben a gyaloglást ajánlanám, és akkor csak 3/4 óra...
Szerintem kéne pár ilyen
Szerintem kéne pár ilyen figura az összes közlekedési szervezet és a minisztérium élére és akkor ez az ország menő lenne. A szó szoros- és átvitt értelmezésében is.