Újabb március, újabb kőfejtő cross. Immár harmadik és még futókkal is megfejelték. Mi voltunk a "lovasok", jövőre akár már egy kis sakktáblát is össze lehet állítani.

Vágjunk is bele a lényegbe, mert inkább a sztori legyen terjengős, részletes, mint sem a bevezető.

Hamar kezdődött az idei szezon,ahogy azt írtam legutóbb, így gyorsan azon kaptam magam, hogy viszket a tenyerem és hegyet másznék. Előnevezéssel regisztráltam, ahogy azt illik. A versenyt megelőző héten, már végig azon törtem a fejem, mivel tudnék kellően rákészülni, mint például étkezés, nyújtások és persze az energia takarékosság. Örömmel jelentem 2/3 ki volt pipálva... De, és én hülye már megint engedtem a denek. Ez a de a szokásos társasági tekerés, ahol szóba jött az év első százasa, nem edző tempó, inkább csak 25km/h-ás átlag körül. Hát, hogy francba hagynám ki gondoltam, még jó is lesz a versenyre amolyan átmozgató tekerésnek, így hát szombaton elindultunk tekeregni és basszus már megint 34-36-os tempókat mentünk... P*csába ez is komolyabb lesz, mint azt beszéltük. Ilyen mozgolódás mellett csavartuk le a százast erős szélben 30-as átlaggal, gyakorolva a lánctalpazást. Mondtam is magamnak szép volt Laci megérdemled a tapsot. Ilyen hülyének lenni. Bár már akkor gyanakodhattam volna, amikor a többiek azt kérdezték, holnap még így is elmegyek versenyezni?! Mondtam még szép, beregisztráltam.

Hosszú tekerés után, már mindennel foglalkoztam volna, mint sem a bepakolással. Gondoltam is, majd reggel lesz annyi időm, hogy mindent összeszedek és még így is nyugodtan indulhatok el. Ezzel nem is volt gond, reggel a lehető legnagyobb nyugalommal beraktam a ruháim, az innivalóm és a trektort is a jó kis "koromkályhába". Így indultunk el kettecskén a velem egyidős Jettával és egészen Rakamazig a legnagyobb nyugalomban töltöttem az utat amikor felpillantottam a hegyre és sziklaomlás érte az agyam... Ba**za meg! A sisak otthon maradt... Ez mindig rossz ómen, de gondoltam, ismerős mindig van, lomos is akad. Így vagy úgy lesz sisak nem autókázunk órákat oda-vissza.

Megérkezve a kinti hőmérséklet elég faramuci volt, mert hideg nem volt, de a szél átfújt mindenkit. Regisztrációnál újabb rossz ómen, mert azt hallottam, hogy a harminchatos számot kapom,(ennek annyi a háttere, hogy a Junkermann bringámat is a 36-ot viselve nulláztam le), de végül szóltak,hogy a tizenhetes lesz az enyém. Itt még mindig volt egy kis félsz bennem,( 317 volt egyszer a rajtszámom és ott pedig nem tudtam elrajtolni) és ugye még ezekhez jött még az otthon felejtett bukó. Ez után, sikerült sisakot kunyerálni Erőss Bélától, a NYIR MTB Master 2 csoportos versenyzőjétől. Amit követően, egy próba körre mentem, mert hallottam, hogy egy plusz kanyart is betettek az emelkedők csúcsán ami még egy amolyan fityisz volt. Gondoltam is magamban, hogy a tavalyi mászást kevésnek találták a szervezők?!

A próbakörre hosszú kantárosban, rövid mez és hosszú mez együttesben mentem ki, és a mászások végére, már éreztem, hogy nagyon izzadok és melegem is van. Ez egyáltalán nem hasznos, ha magas pulzuson amúgy is harmat vagyok. Mindegy, volt még két órám ezek után, hát "kolbászoltam" kicsit és bejártam ezt-azt, hogy teljen az idő. Majd rajt előtt fél órával elkezdtem nyújtani ismét és persze oszlopnak támaszkodva "görgőzni", gurulni pár métert hogy rákapjak az ízére.

Végül 12:15-kor rajtoltunk és tavalyi jól bevált taktikát gondoltam ismét hadrendbe állítom. Aki akar menjen, magamért megyek nem mások ellen. Nos ez a hozzáállás idén nagyon nem volt kifizetődő. Már csak azért sem, mert a köröket magamban nem tudtam számolni, és azt sem tudtam kihez viszonyítsam magam. Mindegy is első mászásoknál már elkezdődött az előzgetés. Menjetek! Majd lefele kifékezem őket. Így a mászások között ismét jött a jól megszokott lépcső, ahol mindig tolom a biciklit, mert az óra is azt mutatta, hogy nincs jelentős sebesség visszaesés és így nem 22/36-tal kell pörizni és ügyeskedni. Felérve innen a kőfejtő felé vettük az irányt ott már a trektornak első lépésként váltottam le négyet a tízből, hogy míg átérek a következő emelkedőig sem veszítsek túl sok időt. De lihegve, mint egy kutya, szükségem volt némi "pihenésre". Így indultunk neki a második emelkedőnek ami tavaly annyiszor megviccelt. Ám idén, haha kibasztam vele. 29er+700-as kormány+pici áttét=felmentem, mint macska a kerítésre. Aha csak itt volt az bónusz emelkedő ráadásul jó kis laza talajjal a közepén, széleken füves, poros, de tapadó felülettel. Azt hittem jó lesz, elsőre kb. az ötven méteres táv feléig fel is másztam, de bekeveredve a laza részre nem tudtam tovább sarkazni a gépet és kénytelen voltam tolni a maradék távon. A csúcsra érve felugrottam lovamra, mint Lucky Luck és az spd-t még be sem csatoltam de már nagy tányér sorközépen járt a lánc. Kezdődött az élvezkedés. Ez a plusz mászás amennyire "nem esett jól" annyira tetszett lejtmenetben. Első körben 38km/h körül kezdtem meg az ereszkedést, az erős szembeszél ellenére. A féket is kicsit többet használtam, mint szükséges lett volna. Őszintén szólva nem ismerem még a határát a 160-as tárcsáknak és picit bizalmatlan voltam velük szemben, és nem az ők teljesítménye miatt, inkább az aznapi 98kg-os súlyom és a trektor további 13 kilója miatt. De kopp-kopp a treki mindent elviselt, a rockshox is nagon finoman tette a dolgát és a versenyre feltett Geax AKA 29-ek is. 2,5bar-os nyomást használtam, mert ehhez a "lazázáshoz" inkább az illett, mint a gyári bontrager 2.2 ami kb olyasmi mintájú, mint a Conti speed king/mountain king külsők (inkább nevezném sárguminak) ráadásként az apró minta aszfalton is érezhető különbséggel mozgott. Szóval ott tartottam, hogy folyamatos ereszkedés és mindig utolsó előtti pillanatban fékezve piciket farolva kanyarogtam le a földutakon és a szőlőlugasok mellett. Itt külön örültem az első 160-as tárcsának, mivel kellően fogott, de nem lett volna képes (remélem) átfordítani a kormányon. leérkezve az aszfaltra, a már említett 44-es nagytányér és sorközépről gyorsan lepakoltam kiskerékre és 44/11-gyel verettem 44km/h körül. Ilyen tempónál azért érződött, hogy a gumi kicsit puha ehhez a mozgáshoz, mert szinte éreztem ahogy gyűrődik az ívbelső oldalfal és kicsit mászik a bringa, picit mozgatta a kormányt is, de tette ezt olyan nyugodtsággal és őszinteséggel, hogy rámerem fogni kiszámítható volt a viselkedése. Ezzel a lejtőző sebességgel sikerült is sokak mellett elmennem és kihasználni, hogy ilyenkor "pihentek", én pedig ilyenkor szeretem a legjobban nyomni. első köröm így lett 9perc 55 másodperc ami részben azért lett más, mert idén az első kört egy másik útvonal engedték el a tumultusokat elkerülve,de a tavalyi 12 perces időkhöz képest úgy gondolom javulás még ,ha a pálya is meg volt csavarva.

Második körömön azt találtam ki, hogy az emelkedőkön fogok "szundítani" és nem köpöm ki a tüdőm, helyette nyugis 80-as 85-ös pedálfordulaton felcsorgok a hegyre. Na ezt ne csináljátok, baromi lelombozó, ahogy te nagy lazában laaa laaa laaa mész míg mások, dübörögnek, mint a Guns 'n Roses. Nem számít, ebben a körben sikerült a lépcsős emelkedőt leszámítva végig nyeregben maradva abszolválni a kört. Harmadikban mindössze annyi történt, hogy az utolsó mászáskor a szembe szél lökött egy olyat rajtam, hogy kénytelen voltam leugrani a lóról. És lényegében nagy változás nem is volt, én utaztam a saját tempóm és rettentően élveztem a küzdelmet. Közben az ismerős és ismeretlen arcok bíztatása melengette szívem. Akiket ismertek kérdezték, hanyadik körömön vagyok, és mondtam meglehetősen magabiztosan hogy hatodik. Hetedik körömön beérve a célba kiengedtem, mire szólt egy ismerősöm, hogy még van egy. Kicsit bizalmatlanul elkezdtem a nyeregben forgolódni, és magamban:
-Mi van? Még egy?! De... de nem számoltam el. Vagy mégis .
És ilyen verseny körülmények között nem voltam annyira magabiztos, hogy ne menjek még egy kört.

Végül ez a kör esett a legjobban. Mindenütt végig másztam ahol csak lehetett, lefele is kihajtottam amit tudtam és egyszerűen élveztem a helyzetet.
Ezek után, már nem volt más csak a jutalom gulyás/chilis bab amit Tarcal önkormányzat adott vendégeinek.

Majd hazatérve útközben lényegében meg interjúvoltam magam lévén rádió nincs a kocsiban és ezzel is felkészítve magam ennek a bejegyzésnek minél jobb megírására. Igazság szerint kicsit csalódottnak éreztem magam és nem ok nélkül. Ugyanis tegnap (2015.03.25.) kapott eredmények alapján a 62 indulóból (akik el is rajtoltak) 39. lettem és ugyan a mezőny második harmadába vártam magam, mégis jobban örültem volna egy harminc alatti helyezésnek. Sajnos pontos adat nincs a teljes verseny időről, mivel nekem 5 körig mérték és beírtak két kör hátrányt. Az ötödik körömet 56 perc 55 másodpercnél intették le pedig még további hármat is mentem. Az addigi időimet átlagolva 11 perc 20 másodperces köridőket számoltam amit tovább számolva 1 óra 19 perc és 22 másodperces eredménynek saccolok. Ami, ha igaz is akkor, teljesen vállalható és üdítő, mert sikerült javítani a hosszabb pálya ellenére is. A legfontosabb a megtett táv ami 22430 méter a méréseim szerint.

Akit érdekel a versenyről készült videó az itt megtekintheti: https://www.youtube.com/watch?v=LJ-rAVqoIn0
Itt pedig az eredményeket láthatók: http://sportkrono.hu/wp-content/uploads/2014/04/III.-K%C5%91fejt%C5%91-C...

Innen szeretnék gratulálni Mindenkinek aki ott volt, legyőzte magát és a hegyet is, illetve megköszönni a rendezőknek a kellemes eseményt.
Összefoglalva, ez a verseny megmutatta, hogy az országúti kilométereknek is van haszna a hegyen, de messze nem annyi, mint a montizással gyűjtötteknek. Mindenesetre, ez a verseny nem, hogy kedvem szegte volna, még inkább meghozta az étvágyam, hogy emelkedőt faljak és hegyet reggelizzek.