Bringázz a munkába akció



Európai példákon fellelkesedve a GKM meghirdette a "Kerékpárral a munkába" akciót Budapesten! Mivel nagyon hasznos kezdeményezésnek tartjuk, kicsit besegítünk a hírverésbe!

Terjesszétek a munkahelyeteken, és használjátok fel arra, hogy a még csak szabadidejükben bicikliző munkatársaitok kedve is megjöjjön a
próbanapokhoz.

A kampány lényege az, hogy szeptember 1 és 14 között legalább 4 alkalommal bringával érkezzenek a munkahelyükre. Nevezni egyénileg, vagy 2-5 fős csapatokban lehet. A feladatot elsőként teljesítő 2000 dolgozó garantált bringás ajándékcsomagot kap, ezen felül pedig az összes teljesítő részt vesz az akció végén tartandó sorsoláson, ahol több értékes bringás ajándék, és egy bringa flotta is megnyerhető.
Persze a legnagyobb főnyeremény az lenne, ha még a szokásosnál is több budapesti járna bringával a munkahelyére!

További részleteket, letölthető plakátokat, illetve a regisztrációhoz szükséges űrlapokat a http://www.gkm.hu/kamba weboldalon találhattok!

Már a bejelentésnek elég nagy feneket kerítettek, a média is ráugrott, de még lesz ünnepélyes megnyitó, mobilitási hét, autómentes nap, és lehet hogy még BKV sztrájk is, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy ne legyen hatástalan. Győzködjétek a mutkatársaitokat, és biciklizzetek minden hétköznap!

CsatolmányMéret
bringazzmunkaba.jpg34.59 KB

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
kare777 képe
kare777
1 szo, 2007-09-01 13:42

közlekedj bringával hétköznap is---magaddtól
szarj a kampányokra----is
boldogok leszünk

critical mass képe
critical mass
2 szo, 2007-09-01 20:39

Magától még senki sem közlekedett bringával. :)
Engem apám tolt seprűnyélen, bár nem volt miniszter.

Ha a közlekedési minisztérium a bringázást is tolja végre, az jó. Szerintem ez a dolga. És mivel végre a dolgát is végzi, ezt az akcióját érdemes felkarolni.
Nem a politikusokat persze.
Nagyon sok embert elérhet egy ilyen kampány. Hollandiában, Dániában, Németországban is sikerrel csinálják, nagyjából hasonló rendszerben. Nem véletlen a hasonlóság, hiszen Bodor Ádám a GKM kerékpáros miniszteri biztosa egyben az Európai Kerékpáros Szövetség alelnöke is. Van honnan merítenie.
Az ECF idei kongresszusa arról szólt, hogy jó az infrastruktúra építés is ahol kell, de a bringás propagandára költött pénz többszörösen növeli a bringások számát. Jó hogy erre is költenek végre. Jó lenne még egy pár olyan professzionális szpot is a tv-kben mint amit pl. Londonban nyomnak.

Perillustris képe
Perillustris
3 szo, 2007-09-01 14:02

SZVSZ jó elég lett volna a másik topik...

Györgyi képe
Györgyi
4 szo, 2007-09-01 16:40

már három van
.....................................................
No para!Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/

critical mass képe
critical mass
5 szo, 2007-09-01 17:38

hol vannak?

Györgyi képe
Györgyi
6 szo, 2007-09-01 18:05

http://criticalmass.hu/forum/20070827/bringazz-munkaba-kampany

http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20070831/bringazz-munkaba
.....................................................
No para!Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/

critical mass képe
critical mass
7 szo, 2007-09-01 20:28

Ezeket megtaláltam. Az egyik egy kérdés egy kis részletről, a másik egy videó a politikusokról.

mgworld képe
mgworld
8 v, 2007-09-02 04:45

Vicces lenne, ha a munkáltatóknak kedvezményeket nyújtana az állam amennyiben dolgozói kerékpárral közlekednek.
Ez ugyebár arra ösztönözné a vállalatokat (főleg a negyvállalatokat), hogy kedvezményben részesítsék a kerékpárral közlekedő dolgozóikat (jutalom, infrastruktúra kiépítése) ami óhatatlanul magával hozná a megnövekedő kerékpáros forgalmat, ami meg felpörgetné a környék kerékpárút fejlesztését. (aminek a költségeibe további adókedvezményekért akár beszállhatnak a cégek)

na majd ha indulnék a választásokon szólok :)

magwas képe
magwas
9 v, 2007-09-02 10:36

Első lépésként az is elég lenne, ha a helyi tömegközlekedésre is lenne kötelező bérlettámogatás. Akkor már el tudnám sütni a cégnél, hogy a bringásoknak is jusson valami annak fejében, hogy nem vesznek bérlet.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

magwas képe
magwas
10 v, 2007-09-02 10:36

Első lépésként az is elég lenne, ha a helyi tömegközlekedésre is lenne kötelező bérlettámogatás. Akkor már el tudnám sütni a cégnél, hogy a bringásoknak is jusson valami annak fejében, hogy nem vesznek bérlet.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

elk képe
elk
11 k, 2007-09-04 15:12

Nálunk van cafeteriában. évi X forint, kb 7-8 hónapot tesz ki: jó, mert a maradékban mehet a bringa.

Ha kötelező lenne, akkor az nagy változást jelentene szerintem is.

Egyébként nálunk kb a 10 % (kb 8-an)jár kisebb-nagyobb rendszerességel bringával munkába. Mivel a jelentkezésünk nem volt túl összehangolt ha jól számoltam 4 csapat van nevezve...

Egyébként a szebb napokon annyi bringa áll a belső udvarban, hogy az autók nehezen fértek be: ekkor volt egy felmérés erről, h.mennyi az az annyi, mert akkor beszereznek egy tárolót az udvarba... várom a fejleményeket.

elk

gaze képe
gaze
12 cs, 2007-09-06 23:21

Lehet első körben az is elég lenne ha a cégek bejelentenék a dolgozóikat..
Mert résztvenni egy ilyen kampányban, cégnévvel, címmel.. Ehe..
Aztán a végén úgy járnak mint a regisztrációs adót visszaigénylők: aki visszaigényelte, az közvetlen utána kapta is az APEH ellenőrzést, soron kívül.

Attól még hogy a GKM asszondja járjál bringával melóba, még nem oldódik meg a felmerülő kérdés: De hol?
Mert ugye kerékpárutak..
Szóval ez így szép és jó, de nem látok benne többet, mint személyes imázskampányt.
Ha a gkm olyan nagyon bringa barát lenne, akkor lennének hatékonyabb eszközei is erre...

GaZe

phorvath képe
phorvath
13 p, 2007-09-07 02:35

Most még nem túl kiforrott ez a kezdeményezés. Na meg persze a hatását sem lehet összehasonlítani mondjuk egy két hetes BKV-sztrájkkal. (Az lenne csak az igazi ösztönző a biciklizésre! ;-) Szerintem ennek ellenére NAGYON JÓ a kezdeményezés, mert példát mutat. Ráadásul az elérhető eredményhez képest nagyon olcsó. Sokkal hatékonyabb, mint bicikliutakat építeni. Én külföldön már láttam ilyen kezdeményezést, és nagyon tetszett. A biciklizők pozitív visszajelzést kapnak, hogy a társadalomnak is jó, amit csinálnak, és lehet, hogy lesz, aki emiatt próbálja ki a biciklizést.

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

feb képe
feb
14 k, 2007-09-04 12:28

Van aki mar registralta magat? En nem szivesen adom meg onkent az adataimat egy kormanyzati szervnek.

Amugy adtak egyet az eselyegyenlosegnek: BRINGÁZZ TE IS 2007. szeptember 3. és 14. között,
legalább 4 alkalommal Budapesten a munkahelyedre!

A maradek 8 millio ember le van sajnalva. Ok bringazzanak sajat kedvtelesukbol ezutan is

-------------------
Jo ez a bringasav a nagykoruton, csak ne jarna rajta annyi villamos

Perillustris képe
Perillustris
15 k, 2007-09-04 14:59

Lesajnalva senki nincs, am a projekt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat közös szervezésében a Kerékpáros Magyarország Program keretében valósul meg.

Biglibansz képe
Biglibansz
16 k, 2007-09-04 14:20

A kalkulator furcsan mukodik. Azt allitja, hogy 20 km alatt 7440 grammal csökkentem a CO2 kibocsatast. Az 7,4 kg. Ez egy kicsit irrealis, nem? Az auto osszesen nem fogyaszt ennyi uzemanyagot.

RoGeR képe
RoGeR
17 k, 2007-09-04 14:24

Nem egyételmű számomra a kalkulátor. De valószínű a távolságot egy útra érti, a CO2-t meg oda-vissza.

2*20 km esetén 186 g/km CO2 jön ki, így az reális lehet.

A másik, hogy a "termelt" CO2 kb 30%-a jön a benzinből (az összes szén, és egy kis oxigén), míg a maradék 70% a levegőből megy.

---
Bringasávot a Nagykörútra!

norbijúzer képe
norbijúzer
18 k, 2007-09-04 14:46

de akkor a levegőből jövő co2-t miért számítják bele a termelésbe?

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

eti képe
eti
19 k, 2007-09-04 14:56

Nem a CO2 jön a levegőből, hanem a zokszigén, mint összetevő.

RoGeR képe
RoGeR
20 k, 2007-09-04 22:33

Mint ahogy leírta eti, a levegőből oxigén fogy el, és CO2 keletkezik.

Az egyenletet nem rendezve a következő reakció zajlik le:
CxHy + O2 = CO2 + H2O

CxHy durván leegyszerűsítve a benzin, O2 meg a levegő oxigéntarlmát csökkenti.
(x és y értéke függ a szerves anyagtól)

---
Bringasávot a Nagykörútra!

eti képe
eti
21 k, 2007-09-04 15:02

Több helyen is 2,3 kg / liter kibocsátást találtam.

szasza képe
szasza
22 k, 2007-09-04 16:18

Nekem pl azt írja, hogy kb 75 perc alatt kell beérnem melózni, tehát mivel tegnap bringával jöttem, oda-vissza a kalkulátor szerint az 2x75 perc = 600 percet töltöttem bringázással :D A jóhír, hogy ezalatt elégettem 3000 kalóriát :)

fából vasparipát

feb képe
feb
23 k, 2007-09-04 16:53

Ugy tunik regisztracio helyett csak a kalkulatort hasznaljatok :)

-------------------
Jo ez a bringasav a nagykoruton, csak ne jarna rajta annyi villamos

snoop képe
snoop
24 k, 2007-09-04 17:01

1 azaz EGY fős csapattal tudtam volna nevezni. viszont ha lenne olyan, hogy parkoljon ön is belvárosi munkahelyén kamu rokkant-kártyával, na azt úgy megnyerné a csapatunk, hogy hajaj. szomorú.

itt csak én járok bringával munkába, állítólag azért, mert "nem vagyok normális". pf. még szerencse, hogy nem vagyok. :)

Györgyi képe
Györgyi
25 k, 2007-09-04 20:00

Ma kiderült, hogy nálunk is én vagyok az egyetlen, aki kitartóan bringával jár mindennap, a mai eső a rajtam kívűl egy embernek elvette a kedvét.
A főnököm megkérdezte, h kié ez a sárga esőkabát, az ernyőknél, mondták a többiek, h az enyém, erre ő, ilyen esőben is bicajjal jöttél???? Azóta úgy néz rám, mint egy ufora.Most vajon ez jó vagy rossz pont......

.....................................................
No para!Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/

RoGeR képe
RoGeR
26 k, 2007-09-04 22:34

Engem egy tanár nézett meg a volt gimimben (eléggé konzervatív iskola), mert képes voltam bringás cuccban megjelenni.
Úgy nézett, mintha meztelenül mentem volna be.

---
Bringasávot a Nagykörútra!

gaze képe
gaze
27 cs, 2007-09-06 23:24

Hát, egy ilyennél engem figyelmeztettek, hogy kerüljem az ilyesmit, mert balesetveszélyes és nincs más grafikus aki megcsinálja az aktuális munkát helyettem.
Már rég nem dolgozom ott...

GaZe

Biglibansz képe
Biglibansz
28 cs, 2007-09-06 22:50

Nekem most csak a kalkulator erdekes a regisztacioval szemben, mert jelenleg külföldön lakom es dolgozom, es munkahelyemre ket szintet kell legyalogolni, igy a biciklizes most csak hobbi.

lujka képe
lujka
29 k, 2007-09-04 22:12

Jó, srácok, biztosan én vagyok a fáradt, de vannak kérdéseim:
- Egyénileg ÉS csapatban nem nevezhetek? (mint a váltónál: lefutom a csapatnak az első etapot, oszt megyek tovább a saját szakállamra)
- Tényleg a csapatoknak jutnak a nagyobb nyeremények, az egyénieknek meg ami marad?
- Mit jelent az, hogy a csapatoknak átlagban kel teljesíteniük a 4-et? Hogy egy kétfősben megy az egyik 2-szer, a másik meg 6-szor?
- Tényleg nem tudok rákeresni, hogy tőlünk nevezett-e már valaki?

Amúgy nagyon tetszik a kezdeményezés, tök lelkes vagyok,a honlapon a bringás részek meg remekek.
A számolótáblánál - hááát, vagyok én vagyok nagyon lassú, vagy eléggé eltájolja az utazási időt a kalkulátor...

- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC

Hun bike képe
Hun bike
30 sze, 2007-09-05 09:13

Nyar elejen sikerult meggyoznom munkaadom, lenditsuk fel a bringahasznalatot a cegnel. Mindenki aki bringaval jon dolgozni kap egy kb. 250 Ft-nak megfelelo zsetont. (Tudom nem sok de ennyit tudtam “kisajtolni” a tulajbol.) A honap vegen mindenki megkapja az osszegyujtott zsetonoknak megfelelo osszeget. Mondtam jon a nyar ha sikerul az alkalmazottak 25%-at meggyozni akkor is nyert ugyunk van. Jo reklam lenne a cegnek is. 39 alkalmazott kozott 3-an lakunk 15 km-nel messzebb. 30-an 10 km-nel kozelebb. 2 jarnak tomegkozlekedessel, a tobbiek autoval vagy robogoval. Atlageletkor 25 ev korul.
Eltelt 3 honap. Tudjatok hany alkalmazott ragadta meg a lehetoseget?
Senki! Maradtam egyedul a felnotas aki bringaval jar dolgozni. Bp-en mar most fenyevekkel vagytok elobbre remelem bejon a dolog! Hajra mindenki kerekre!

mochook képe
mochook
31 sze, 2007-09-05 21:38

aztaaaaaaa, ezt hogy sikerult megbeszelni? ez jol jonne fizukiegeszitesnek:) nem akarsz beszelni az en munkaadommal is?:)

Eni képe
Eni
32 sze, 2007-09-05 20:50

ÓÓÓ miért csak BP-en???
Azé' hajrá két keréken!! Mondjuk BP-en nem árt, ha több bringa és kevesebb autó közlekedik a belvárosban. Legalább tisztább lenne a levegő.

..........................................................

Légysziii ne szoritsálmárle a nagy bazi kamijonyoddal!!!!!

HORBI képe
HORBI
33 cs, 2007-09-06 10:50

Sziasztok!

Most van kereken egy éve, hogy kizárólag bringával járok munkába. Amiért életmódot változtattam nagyon nyomós oka van: tavaly márciusban túléltem egy agyműtétet. Először tök hülyének néztek a kollegáim,és persze féltettek is, de mára megszokták. Egyébként titkárnő vagyok egy suliban, reggel bicajos cucc, aztán átvedlés nőibe. Szerintem minden megoldható. Remélem nem lesz kemény tél, mert a tavalyit egész jól átvészeltem. Azért a -8-10 fok elég gázos volt, de túléltem. Magát a kezdeményezést nagyon jónak tartom, és nem is beszélve arról, hogy ezalatt az egy év alatt kb. 100.000.- Ft-ot sporóltam meg. Most már elvből sem vagyok hajlandó a BKV-ra felszállni, nemhogy még jegyre vagy bérletre költeni. De azért az eső már elállhatna:)))

lujka képe
lujka
34 cs, 2007-09-06 17:35

Ezt jó volt olvasni. :)

- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC

gyorkos képe
gyorkos
35 h, 2007-09-10 05:12

Gratulálok, nagy vagy! Én most készülök átvészelni először a telet (főleg) elektromos bringázással. A brutális beöltözés rétegesen segít a -8, -10 fok elviselésében. Ezt már kipróbáltam nem egyszer, bár elég be tud izzadni az ember. E-bike-val még rosszabb a helyzet, hiszen még tekerni sem kell. A menetszél miatt iszonyat hideg tud lenni rajta. Egyébként a fizumhoz képest iszonyat drága a BKV bérlet (a jegyekről már ne is beszéljünk), úgyhogy ezért is kényszerültem a kerózásra.
Kanuni Sultan Suleyman

gyorkos képe
gyorkos
36 h, 2007-09-10 05:16

Gratulálok, nagy vagy! Én most készülök átvészelni először a telet (főleg) elektromos bringázással. A brutális beöltözés (rétegesen) segít a -8, -10 fok elviselésében. Ezt már kipróbáltam nem egyszer, bár elég be tud izzadni az ember. E-bike-al még rosszabb a helyzet, hiszen még tekerni sem kell. A menetszél miatt iszonyat hideg tud lenni rajta. Egyébként a fizumhoz képest iszonyat drága a BKV bérlet (a jegyekről már ne is beszéljünk). A megspórolt bérlet árából kivonom az E-bike árát és kb. másfél év múlva megtérült az ára.
Kanuni Sultan Suleyman

HORBI képe
HORBI
37 cs, 2007-09-06 10:53

Azt még elfelejtettem megosztani veletek, hogy az eltelt egy évben kerékpártárólót csináltak a suliban, hogy ne lophassák el a bringámat. Már volt olyan nap, hogy nem tudtam leparkolni a megszokott helyemre, mert már 4 bringa oda volt láncolva. Szóval fertőzőm a kollégákat. És ez jóóóóóóóóó!!!

urga képe
urga
38 cs, 2007-09-06 11:36

Tényleg nagyon jó! :)

anusi képe
anusi
39 cs, 2007-09-06 16:57

hajrá hajráá! Én is egy éve, az egyetem óta járok bringával mindenhová és imádomm!fertőzzünk!!!:)

phorvath képe
phorvath
40 cs, 2007-09-06 17:44

Én sajna jövő héten külföldön leszek, most meg esett az eső, így két nap kimaradt. :-(

A kalkulátor viszont eléggé szerénységre tanít. Kíváncsi vagyok, ki megy városban 30-as átlagot. Pláne pl. fel Csillebércre. :-)

phorvath

phorvath képe
phorvath
41 cs, 2007-09-06 17:45

.

Istencsászár képe
Istencsászár
42 cs, 2007-09-06 23:02

Tudom, hogy nem ide tartozik, de mikor lesz visszaszámlálós CM-banner? Már csak két hét van hátra.

Névtelenropy képe
Névtelenropy (nem ellenőrzött)
43 cs, 2007-09-06 23:05

Mint minden, ez a kezdeményezés is megfertőződött a csalás szellemétől. Nem hiszem el, hogy bankok, biztosítók emberei vagy pedagógusok az elmúlt napokban kerékpárral mentek volna munkába. Tapasztalatból tudom, hogy amint esik, marad otthon a kerékpár.
A számláló pörög, ellenőrzés nincs, hiteltelen az egész.

Györgyi képe
Györgyi
44 cs, 2007-09-06 23:20

Én a legszakadékabb esőben is bicajoztam, de nem neveztem be, elkezdtem, de vmi izé lett a neten és nem vacakoltam vele.

.....................................................
No para!Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Névtelenropy képe
Névtelenropy (nem ellenőrzött)
45 cs, 2007-09-06 23:56

Lenne vevő a suliban hagyott bringádra! Keress meg!

primusz képe
primusz
46 cs, 2007-09-06 23:37

Én azt tanácsoltam a "hazudós" kollégáknak, hogy ígérjék meg maguknak, később majd bepótolják... :)

Amúgy meg lehet ennek haszna is. Számokat, statisztikákat lehet majd mutogatni, hogy "lám-lám Budapesten milyen sok cég mennyire sok alkalmazottja jár cangával". És ezzel majd lehet érvelni az aktuális döntéseket megelőző tárgyalásokon. Gondolom...

lujka képe
lujka
47 cs, 2007-09-06 23:57

Hmm. Egy bizonyos ban egy bizonyos dolgozója ma eléggé szarrá ázott-fázott. Igaz, jóval kevesebb idő alatt ért be (nem akartok mostanában az Árpád úton-Szentmihályin menni semmivel).
Igaz, hogy mai körmél ellenére is magányosként regisztráltam.

- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC

Vityo képe
Vityo
48 cs, 2007-09-06 23:28

na igen én regisztráltam bár Bp-ről járok Budaörsre dolgozni, ennek ellenére 80%ot Bp-en tekerek. Remélem emiatt nem zárnak ki :) tekerek én eleget a városban is. A kalkulátorról annyit, hogy nem vagyok túl lassú, nem állok vigyázban minden pirosnál, mégis csak a 4-esnél jön ki az az idő amit normál időben produkálni lehet.
HORBI csak így tovább!!! Nagyon nagy vagy :)
Azt meg már megszoktam, hogy minden munkahelyemen ufónak néznek, hogy bicóval járok, de a főnökökből azért ez rendszerint elismerést vált ki meg "ma is kerékpárral jöttél" mondatokat rosszidőben...

Le Chef
Szabad Só Cycling Team

HORBI képe
HORBI
49 p, 2007-09-07 10:45

Névtelenropynak üzenem, hogy mindig, mindenhol vannak szerencsére kivételes emberek és kivételek, akik komolyan vesznek dolgokat, és szerintem nem kell általánosítani hogy mindenki csaló. Minden reggel a szakadó eső ellenére sok bringással találkozom a Népstadiontól az M3-as bevezető szakaszáig, és bizonyára őket sem nagyon érdekli, hogy még a bugyijuk ill. az alsógatyájuk is csontra elázik.
A bringám pedig nem eladó, sztem félreértettél valamit.

Krisztab. képe
Krisztab.
50 p, 2007-09-07 14:19

Szia Horbi!
Ropy nem neked írta ezeket! Ha beállítod a beágyazott nézetet a hozzászólásokhoz, akkor láthatod, hogy ki kinek válaszol (pl. a bicikli szabógyörgyié)

*CMS*

_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

Névtelenropy képe
Névtelenropy (nem ellenőrzött)
51 p, 2007-09-07 16:50

Kedves HORBI!

Nem általánosítok!
Mélységes tapasztalataimat írtam meg a bringázási szokásokról, a mentalitásról, és kételyek ötlöttek fel bennem a "játék" tisztaságával kapcsolatban.
Lapozd fel az eredményeket szombaton-vasárnap és megláthatod, hogy lesznek olyan egységek ahol, bár nem dolgoznak, még is gyarapszik a a km. szám, a bringázással töltött munkanapok száma. Klikkolni akárhonnan lehet.
Egyébként a szokásos hajnali túrámon esőben nem találkoztam csak 2 bringással. Velük mindig találkozom. Ma hajnalban alig esett ezért 5-6 bringás ragta neki hol nyélen, hol yárdán.

xcsanna képe
xcsanna
52 p, 2007-09-07 18:11

Engem megmosolyogtatott:

Kerékpárral a munkába => KAMBA
Bringával a munkába => ?!?

Azt hiszem, ez így nem lett volna túl szerencsés. :D

szasza képe
szasza
53 szo, 2007-09-08 14:32

Ez jó :DDD

Vegyél részt te is a BAMBA kampányban a munkahelyeden :D Akkor már rég meglenne a négy nap nekem is, így még szégyenszemre csak kettő :(

fából vasparipát

cangira képe
cangira
54 h, 2007-09-10 15:53

Ha részt vesztek a kampányban, akkor cangira bicajtáskákat is nyerhettek! Gyerünk, gyerünk!

www.cangira.hu

Lothengriol képe
Lothengriol (nem ellenőrzött)
55 p, 2007-09-21 11:25

Sziasztok!

Igen, a kalkulátor kicsit érdekes. Én egyébként azt tapasztaltam, hogy nagyjából mindenki akkor pipált, mikor bicajozott. Én párszor el is felejtettem, így kevesebb kilométerem lett a végén, mint amennyit tekertem.
Ami kicsit kiábrándító: ott voltam a díjkiosztón, és végignézve a győztesek segegét, nagyjából azok vehettek részt a játékban, akik amúgy is bicajjal járnak.
Nekem is ez lesz az első telem bicajon, bár én kapok a munkahelyemen bérletet, jól jön in case of emergency. Bicajos infrastruktúra nálunk nulla, az udvarona falnak lehet támasztani a bicajt, tusolóról pedig ne is álmodjunk (a 40 fokban különösen jól jött volna) Engem is ufónak néznek, és én is megkapom a : Te ma is bicajjal jöttél? De hisz esik az eső! szörnyülködő kérdéseket, de mostanra már megszokták a kollégák. Pár fiúval együtt kezdtünk bicajozni, de ők elég hamar feladták, már egyéniben neveztem. Az azért bíztató, hogy szép lassan gyarapodik a bicajok száma az udvaron.
Sajna, nem tudok idén menni a CM-re, de nektek jó tekerést!
V

D.Kriszta képe
D.Kriszta
56 p, 2007-09-21 14:38

hat éve bringával járok dolgozni (meg mindenhova), télen-nyáron, regisztráltam is erre a játékra, aztán kiment a fejemből, és csak második héten jutott csak eszembe ikszelgetni. MIndenesetre jó lenne, ha valamilyen pozitív eredménye is lenne ennek a kezdeményezésnek. A munkahelyemen rajtam kívül még két ember szokott időnként bekerekezni (115-en dolgozunk itt), ha picit hidegebb van, vagy fúj a szél, hőség van, hogy az esőt ne is említsem, inkább a kocsira szavaznak :(
A probléma az, hogy a legtöbben talán nem is lustaságból, inkább azért nem járnak, mert félnek a forgalomban, és inkább meg sem próbálják, a tíz kilométerre lévő lakásomtól mindössze kábé 800 méter kiépített bringaút van, ami útba esik (azon is leggyakrabban sétálnak, meg kutyát sétáltatnak),nos meg is értem, hogy nincs a legtöbbnek nincs kedve megöletni magát egy idióta által

bonnie képe
bonnie
57 p, 2007-09-21 17:36

valahol kozzetettek a nyertesek listajat? es az elso akarhany garantalt ajandek buszke tulajdonosainak listajat? bonnie

D.Kriszta képe
D.Kriszta
58 p, 2007-09-21 18:28

Igen a honlapon, a nyertesek menüpont alatt

bonnie képe
bonnie
59 p, 2007-09-21 18:42

koszonom! tul kicsi betukkel volt irva :) de a garantalt ajandekokat meg mindig nem talalom :( bonnie

D.Kriszta képe
D.Kriszta
60 p, 2007-09-21 18:58

Nos, az volt, hogy az első kétezernek garantált ajándék, gondolom, hogy elküldik postán, erről valóban nincs szó. SAjnos én tök elfelejtettem ikszelgetni, így szerintem az első húszezerben sem vagyok benne :))bár fogalmam sincs hányan regisztrálhattak

bonnie képe
bonnie
61 p, 2007-09-21 19:06

"bár fogalmam sincs hányan regisztrálhattak"
hat igen, jo lenne ezt is tudni...
en (ebben a ket heten is) minden nap bringaval mentem, es bar a hetvegen nem mentem melozni (Halistennek :)) de mivel kedden-szerdan-csutortokon esett, igy ugy gondolom esellyel kerulhetek az elso ketezerbe.
bonnie

D.Kriszta képe
D.Kriszta
62 p, 2007-09-21 19:11

Az eredményeknél megkeresheted magad, ha tudod hány kilométert mentél, én sajnos csak négy napon ikszeltem, így az napi húsz kilométer, de nem találtam magam 80 kilométeresek között. Különösebben nem izgat, hogy hányadik lettem, hosszú évek óta bringával járok dolgozni, mindennap, összeszámolni sem tudom hány ezres van a lábamban :)nagyon-nagyon-nagyon-nagyon pocsék időnek kell lennie ahhoz, hogy letegyem, szerencsére a tavalyi télen egyszer sem kellett :)

bonnie képe
bonnie
63 p, 2007-09-21 19:45

912-nel er veget az eredmenylista.
akkor mindenki kap? jol ertem,h ez azt jelenti,h joval tobb resztvevore gondoltak? vagy ebben a listaban hogy szamoltak a csapatokat?
bonnie

D.Kriszta képe
D.Kriszta
64 p, 2007-09-21 19:50

FEltehetően többre számítottak, mondjuk szomorú, hogy csak ennyi nevező volt, hiszen ez egy országos szintű akció volt, de feltehetően az volt a baj, hogy nem volt reklámja, ha nem kapnám a hírlevelet, vagy nem járnék itt időnként, akkor feltehetően én sem hallottam volna erről. Nos én az ajándékokat illetően szkeptikus vagyok, részt vettem már olyan akcióban, ahol garantált ajándékokat ígértek, azóta is küldik :)
Feltehetően az ajándékok tekintetében is valami egyszerűre kell gondolni, mondjuk egy kulacsra, vagy homlokpántra, nem hiszem, hogy bicósmezeket osztogatnának

Névtelenropy képe
Névtelenropy (nem ellenőrzött)
65 p, 2007-09-21 19:09

Én a 208. lettem! Egymagam! Az ajándokot pedig kapja majd a suli! :)

bonnie képe
bonnie
66 p, 2007-09-21 19:14

a kanyarban sem vagy :) en a 195.lettem. :) lehet tudni,h mi az ajandek? bonnie,orul.hu

D.Kriszta képe
D.Kriszta
67 p, 2007-09-21 19:51

huh, most hogy újra olvastam, csak ötször írtam le, hogy feltehetően, bocsesz :)

lujka képe
lujka
68 p, 2007-09-21 19:56

484., de nem is tudtam, hogy 2000-ig garantált a nyeremény. :)
Kár, hogy az első 3 nap után betegedtem le pont, illetve, hogy az elejéről komplett lemaradtam. :(
De lujka örül! :)

- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC

szasza képe
szasza
69 h, 2007-09-24 14:25

Én a 197. vagyok egyedül és csak négy nappal (jójó, kicsit ellustultam), de ez egyáltalán nem jelent semmit szerintem, mert nem a távolság volt a lényeg, hanem hogy ki teljesíti leghamarabb. Na nekem az utolsó előtti nap jött össze a négy, szóval nem tudom, hogy benne vagyok-e az első kétezerben, de feltételezem, hogy mindenki benne van. Szombaton ki is ugrottam lóhalálában az Andrássyra a GKM sátorhoz, mert ott elvileg át lehetett volna venni a csomagot, de nem volt időm megvárni, mert rohanni kellett a rendezőira, másrészt meg nem nagyon láttam ott csomagokat. Szóval ha valaki kap ilyet, mondja meg, hogy mi van benne :)

Egyébként tipikus, hogy három csapat indult tőlünk (bár abból kettő egy főből állt) és ketten nyertek csak én nem :D

fából vasparipát

D.Kriszta képe
D.Kriszta
70 h, 2007-11-12 13:58

Képzeljétek, most hozta nekem egy futár az ajándékot. Oklevelet, két fényvisszaverős izét, olyan rugósat, meg nyakba mobil pántot. Teljesen meg vagyok hatva, nagyon klafa az a fényvisszaverős cucc, bár éppen most kaptam a barátomtól egy párat, de így legalább minden végtagomra jut majd egy :))

lujka képe
lujka
71 h, 2007-11-12 14:52

Nekem még nem jött, pedig én is futárt várok.

Mindenestre megnyugtató, hogy még folyamatban a a kiszállítás.

- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC

Tibor_Nesze képe
Tibor_Nesze
72 h, 2007-11-12 19:18

JEEEEE! most hozták meg a cuccot! cuki fényvisszaverőt kaptam én is! meg kókuszos ajakírt. emléklapot kirakom az irodában, hogy mindenki lássa, hátha kedvet kapnak tavasszal ;-)

pont azon poénkodtam az elején, hogy még akkor is megéri regisztrálni, ha megdobnak egy ilyennel, és bejött :-)

furi volt, hogy hozzám jött futár. egy grafikai cégnél vagyok gépelöttrabszolga és nekem soha nem hoznak semmit, főleg nem ilyen váratlanul :-)

Tibor_Nesze képe
Tibor_Nesze
73 h, 2007-11-12 19:21

ja meg bringó hintó kedvezményre jogsító bón-t is kaptam!