Ezerhatsáz Fresnel lencsét osztanak szét a londoni Olympiai Park építésén dolgozó nehéz gépjarművekhez.

A közelmúlt kirívó kerékpáros balesetei nyomán indult ez a kezdeményezés.

A vezetőfülke ablakaira rögzített lencsék kiszélesítik a látómezőt és a szokásos holtteret is láthatóvá teszik a vezetők számára.

Nagyszerű lenne népszerűsíteni és átvenni ezt a kezdeményezést, hogy csökkenhessen ezáltal is a kerékpárosok elütése nehéz- vagy tehergépjarművek által, most a magyar utakon is.

Az eszköz viszonylag olcsó. Hiszem, hogy még a szélesen elterjedt irodafelszerelési, filléres műanyag változata, a nagyító-lap, is megfelel.

Az nem csupán jobb lenne, mint a semmi. Az is tökéletesen hatásos lenne, gazdaságos áron.

De belenézve a dologba, legjobb mégis a rendes megoldást választani és nem feltétlenül spórolni.

Ha kis izgalmat és zümmögést okozna ez a hír a kasban, akkor szerintem legjobb lenne egyből beszélni a VOSA-val, ahol a tanulmány folyt, és akik kapcsolatban vannak a jó gyártókkal és forgalmazókkal.

Tapogatózó becslések és hozzávetőleges adatok kellenének.

Mely típusú teherautó a legveszélyesebb Budapesten? Mely vállalat üzemelteti ezeknek zömét? Mennyi az a szám?

Mennyibe kerülne pontosan egy ilyen, lehetőleg a Londonban alkalmazottal azonos gyártmányú lencsét beszerezni, a megrendelés méretétől függően? (2-3 Font)

Milyen szabályok szerint lehetne a vezetőfülke ablakaira helyezni úgy a lencséket, hogy a megkövetelt szabad kilátás szabályaval az ne ütközzön?

Meg lehetne közelíteni e vállalatok képviselőit és együttműködésüket lehetne keresni.

Oszt tapasszcsuk a lencsét, ezret! Mindenki!

http://www.thisislondon.co.uk/standard/article-23562428-details/The+lorr...

http://www.vosa.gov.uk/vosacorp/repository/Final%20Fresnel%20VOSA%20repo...

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
kruger képe

nekem is kéne egy fresnel

nekem is kéne egy fresnel lencse, eltörött az írásvetítőmben :(

2
Hotyhogy képe

Asszem az vaskosabb es

Asszem az vaskosabb es uvegbol is van, raadasul valoszinu, hogy a gyarto egyedi meretu darabja. Ami illik az Olympusba, ha ugyan van olyan, az nem illik a Nikonba, es igy tovabb.

De nezz korul kiszuperalt irodagep uzletekben, hatha talalsz egyet, amit bele illeszthetsz egy adapter keretbe, ha nem a meret. De nem tudom, mert nem lattam, csak elmelkedek.

_________________

Hotyhogy?!

3
lord képe

Eeeezt nevezem, nagyon

Eeeezt nevezem, nagyon komoly tanulmány.

Az ügyben még:
Kötelező lesz a Holttér-tükör
Hogyan ne tartózkodj holttérben

4
Hotyhogy képe

Jaja. Nagyon megorultem

Jaja. Nagyon megorultem amikor a hirekben lattam. Buszok hatso ablakan, meg szemelykocsikeban is, szelesen elterjedt dolog, de ez egy ujszeru alkalmazas a vezetofulke oldalablakain.

Tok egyszeru es ertekes otlet, es jo, hogy kitalaltak. Ezert is lelkesedtem egybol, mert nekem regota voltak ilyen, kartya nagysagu nagyitoim, meg valahol egy konyvemben egy nagyobb is. Olcso Apisz cuccok, muanyagbol.

Persze, forgalmi celra tisztabb es jobb minosegu kell, de az se draga ket es fel Fontert erre a fontos feladatra.

Irok majd ennek az ugynoksegnek, megkerdezni ki gyartja. Jo lenne meghallgatni tobb velemenyt is tobbunktol.

A Holtter blog jo volt, en is figyelemmel kovettem annak idejen. Koszi!

_________________

Hotyhogy?!

5
Oversize Load képe

Személy szerint Budapesten

Személy szerint Budapesten belül legtöbbször 3-4 tengelyes billenccsel vagy mixerrel találkozom. Tranzit útvonalakon sok nyerges szerelvény jár, de nem szoktam a Hungárián rakni. A Budafoki út külső szakaszára szerencsére kevés kamion téved :))) Metróépítés kezdete óta sokszor látom a Verestransz Kft. MAN teherautóit az utakon. Ez csak 1 vállalkozás a sok közül. Elég elaprózott a fuvarozó piac, sok céget kellene megkeresni.
Sokszor láttam figyelmeztető táblát betonkeverő tehergépkocsi jobb oldalán hátul, jól láthatóan elhelyezve. Méretes betűkkel kérik és figyelmeztetik a bringásokat a jobbról előzés/kerülés mellőzésére a manőver baleset- és életveszélyes volta miatt.
Az ötlet jó, de még jobb, ha az ember óvatos és elkerüli a holttérben tartózkodást.

6
lord képe

Arra gondoltam, ha a

Arra gondoltam, ha a 'Fresnel lencse' helyett olyan címet adnál neki pl., hogy 'Olcsó megoldás holttér ellen' vagy valami hasonlót, akkor talán többen kíváncsiskodnának.

Tudom, fúj bulvár, de a téma szentesíti az eszközt ;)

7
Hotyhogy képe

Köszi a javaslatot,

Köszi a javaslatot, megtettem. Ékezetesítettem is. :)

_________________

Hotyhogy?!

8
Hotyhogy képe

Keresztbe linkelem ide

Keresztbe linkelem ide Szciklon blogját egy másik bicikliseket óvó kezdeményezésről:

http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20100305/jo-kulfoldi-pelda-teheraut...

__________________________________________
Jó kórházban születni, ha van kór. Ha nincs, akkor nem jó.

"And the bottom line is this: Q.E.D." I