Orosháza csendes középváros Békés megye nyugati kapujában. Az elkészült elkerülő útnak köszönhetően az átmenő forgalom is mérsékelt. A kerékpározásnak nagy hagyományai vannak a közlekedésben és még mai is jelentős a részaránya.
Nem tudom milyen indok és döntési folyamat eredményezte,de elkészült és nyert is a
"Belvárosi kerékpárút Orosházán a biztonságos közlekedésért" című városi pályázat.
Aki már használt ilyen létesítményt tudja,hogy a belvárosi kerékpárút és a biztonságos szavak nem kiegészítik,hanem kizárják egymást.
Ennek ellenére Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete a 2008. április 22-én orosházi CM-t ennek jegyében tartotta.
"Az OKÉ üdvözli, hogy egy sikeres pályázat által végre az orosházi belvárosban nagyszabású kerékpárút-építés kezdődik, ezáltal elhárul, vagy legalábbis minimálisra csökken a kerékpárosokat sújtó balesetveszély. Szervezetünk korábban többször hangot adott a jelenlegi közlekedési helyzet tarthatatlanságának, ami a jelek szerint értő fülekre talált. Mindezek jegyében a földnapi felvonuláson a majdani kerékpárút menetvonalán haladunk."
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080418/fold-napja-2008-oroshaza
Az év végére el is készült nagyjából a nagy mű.Természetesen jelenkezet néhány probléma.Amiről az alábbi remek cikk jelent meg:
http://bekescsaba.hir6.hu/cikk/25768/081218_kerdesek_az_oroshazi_kerekpa...
a képek:
http://hir6.hu/cikk_galeriak/081217_kerekparut_oh/
Mindez közel 100 millió forintba került és legalább egy helyen a életveszélyes az átvezetés (16-17-es kép).Egy T-elagázásban a (T alsó szára felől érkezőknek kell elsőbbséget adni a másik útnak) a sarokhoz igen közel zebrát és macisajtos piros aszfaltos átvezetést tettek. Azaz a kerékpárosnak nemcsak a zebra és az elsőbbségadás tábla miatt megálló autónak,hanem pl a főútról a háta mögül bekanyarodónak is elsőbbséget kell adnia.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
hf képe

Hát, ezért nem a járdán

Hát, ezért nem a járdán kell vezetni a kerékpárutat. És nem macskakövesre kell csinálni...
És mindez 100 millából...brrr.

hf, aki arra fordítja a szabadidejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen

2
aron képe

miért nem kérik ki az MK

miért nem kérik ki az MK segítségét? lehetnének alapszerv, és minden mennyivel jobb lenne...
hagyták magukat sztem elkábítani, nem tudom mennyire tájékozottak a szakmában mondjuk,,,

és mindenki örülni fog gondolom, hogy dejó, és biztonságos és ááá

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

3
dova képe

Tudomásom szerint, az

Tudomásom szerint, az elsők közt voltak a vidéki bringások közül, akiket János megkeresett még 2006(?)-ban. :(

Egyébként, nem hiszem, hogy megvezették volna őket. Egyszerűen csak nem ismerik még a szakmai dörgést, illetve nem foglalkoztak eleget a témával.

Persze hozzá kell tennem, hogy Szegeden sincs akkora eredmény, mint ami a rengeteg munkánkból elvárható lett volna. :(

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

4
urga képe

"Egyszerűen csak nem

"Egyszerűen csak nem ismerik még a szakmai dörgést, illetve nem foglalkoztak eleget a témával."

Két nap alatt megismerik, ha elkezdik használni ezt a bringajárdát...

5
dova képe

Úgy tűnik, hogy a

Úgy tűnik, hogy a szilveszteri túra során is megvolt már a véleményük.
http://www.youtube.com/watch?v=n-87BCcEjLw#t=1m06s

...de könyörgöm! Utólag?
Utólag módosítsanak egy 100 milliós kivitelezésen?

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

6
RoGeR képe

Pedig ifj. Nagy Gábor és

Pedig ifj. Nagy Gábor és Csüllög Imre írásai alapján van ott egy rendesen felkészült stáb!

---
Bringasávot a Nagykörútra!

7
dova képe

Szegeden igen Dova Az MK

Szegeden igen

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

8
sagan képe

"Egyszerűen csak nem

"Egyszerűen csak nem ismerik még a szakmai dörgést, illetve nem foglalkoztak eleget a témával."

Ha nem ismerik a témát eléggé akkor ne próbálják az érdekeit védeni.Az MK oldalán 2 kattintással elérhetőek a szakmai anyagok.
A blogjukra http://oke.freeblog.hu persze kitették a Minden út bringaút bannert,de maximum a dizájn miatt,mert a jelentését nem értik az tuti.

9
dova képe

Helyesbítenem kell

Helyesbítenem kell magam!

Most, hogy keresgélem a régebbi leveleimet az ügy kapcsán, jöttem rá hogy valszeg kevertem a szentesieket az orosháziakkal.
Ha így lenne akkor bocs!

... de az együttműködés a lényeg, amit most is felajánlok az Oké válasz posztjára.

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

10
urga képe

warrick2008-12-20

warrick2008-12-20 16:15:57

"Nem tudom kinek volt az ötlete ez a bicikliút, de tuti vele szedetném fel az egészet. Ezt mégis hogy gondolták? Így is sok helyen akadozott a forgalom, most még keresztbe-kasul mennek ezek is. Arra már nem volt viszont eszük, hogy legalább a kritikus helyeken a bokrokat is eltakarítsák, mivel lehetetlen észrevenni, hogy jön-e biciklis. Ráadásul elég széles a rákóczi út, úgyhogy eleve nem értem miért kellett szét...ni az egészet.. mindegy így legalább tuti lesz egy pár elütés.."

http://bekescsaba.hir6.hu/cikk/25768/081218_kerdesek_az_oroshazi_kerekpa...

11
szabomikulas képe

Érdekes, hogy a

Érdekes, hogy a hozzászólók jól látják, hogy ez bizony veszélyesebb mintha nem lenne semmi. A tervezők meg nem.

12
urga képe

a tervezők célja más (ne

a tervezők célja más (ne lássak több biciklit az úton!)

13
phorvath képe

Bicikli-elhárító út Az

Bicikli-elhárító út

Az elképzelés az, hogy vagy szétesik a bicikli a viacolor burkolaton, vagy elgázolják a biciklist a kereszteződésben. De leaglább addig sem zavarja az autósokat (akarom mondani KÖZLEKEDŐKET).

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

14
jenessanyi képe

"Az aszfaltok között

"Az aszfaltok között többféle minőség létezik. Egy kerékpárúton nincs szükség olyanra, mint egy autók által használt úton, hiszen messze nem éri akkora terhelés és igénybevétel, mely ezt indokolná. Ha azt a minőséget követelnénk meg melyet a közutaknál használnak, jóval drágább lenne a beruházás."

Elég nagy baj, hogy ezt így még ki is merik mondani, csak szép szavakkal. Gyakorlatilag azt mondta, hogy a kerósoknak a szar is jó, mert ők úgyis kevesebben vannak. Ilyen hozzáállással továbbra is kevesen lesznek.

Nem kell nekünk jó útburkolat, mert mi lassabban tesszük tönkre mint az autósok! Jó hogy nem azt mondja, hogy a legszarabb is jó kerékpárútnak, mivel úgyse mennek a kerékpárosok gyorsan.

15
Vehicular cyclist képe

"Nem kell nekünk jó

"Nem kell nekünk jó útburkolat, mert mi lassabban tesszük tönkre mint az autósok!"

Főleg, ha keresztül-kasul járnak meg parkolnak rajta az autók.

16
haggyma képe

1. Ha jól tudom, ki kell

1. Ha jól tudom, ki kell kérni kerékpáros szervezet véleményét, kerékpáros létesítmény közút létesítésekor. Főleg pályázatosnál.

2. Szerintem mint a hírből is kiderül a Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete nem az orosházi kerékpárosok érdekvédelmi egyesülete.

3. Punk's not dead.

4. Ez az út tipikusan az "útban vannak bringások tüntessük el Őket az utamból" elv a alapján épült.

5. Közröhej.

6. Az ilyen egyesület NE rendezzen kerékpáros felvonulást a Föld Napja tiszteletére!
"Az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete (OKÉ) április 22-én ismét kerékpáros felvonulást rendez a Föld Napja tiszteletére.
Szervezetünk felhívására ezúttal a belvárosba tervezett kerékpárút menetvonalán tekernek a kerékpárosok.
Az OKÉ üdvözli, hogy egy sikeres pályázat által végre az orosházi belvárosban nagyszabású kerékpárút-építés kezdődik, ezáltal elhárul, vagy legalábbis minimálisra csökken a kerékpárosokat sújtó balesetveszély"
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080418/fold-napja-2008-oroshaza

haggyma
------------------
http://bringapolo.extra.hu
http://kojo.extra.hu
------------------
Kerüld ki a dugót!
Bring-gáz!!!

18
Ubul12 képe

Hazánkban a

Hazánkban a kerékpárút(sáv) nem közlekedési lehetőség,
hanem statisztikai adat.