Majdnem 3 év telt el a Bikemag-en megjelent cikk óta, mely "Búcsú a János-hegytől?" címmel jelent meg. Itt is téma volt...
Ilyen mondatok szerepeltek akkor a cikkben:
"Az akciók folytatásaként további útvonalakat, szakaszokat fogunk lezárni, és a turistaútvonalakra lassítókat építünk. Tehát jelenleg nem arról van szó, hogy azokat a sétaútvonalakat, melyeket eddig is kerékpározásra használt egy család, vagy egy hegyibringás, lezárnánk."
[...]
"- Sokszor említetted, hogy kifejezetten DH-sok ellen indultak az akciók. Az erdészek, természetvédelmi őrök mi alapján különítik el a DH-sokat? Rugóút, váz, teleszkóp?
- A használt nyomvonal alapján. Több esetben egyébként a hegyen kerekező, nem DH-s kerékpárosok vannak segítségünkre abban, hogy jelzik, mely nyomvonalakon indult el egy-egy csoport, illetve segítenek lezárni ilyen esetekben azokat az ösvényeket, ahova nem jut erdész."
Eltelt 3 év, sok szó esett a témáról, és sikerült eljutni odáig, hogy most már mindenkire kiterjed a tilalom. Én egyébként eddig nem nagyon hallottam DH-sok ellenőrzéséről, stb, tehát valahol kimaradt egy közbülső lépés, ami nyílván magával vonta volna azt is, hogy az erre szakosodott szervezetek és az erdészet(ek) egyeztessenek. Közös nevezőpont, kompromisszum, hagyjukmár...
Szóval a fölfele tekerőket kihívták az aszfaltra egy rövid eligazításra (pár méterrel beljebb fut a terep nyomvonal), de a lefele gurulókkal nem tudtak mit csinálni. Volt, akitől iratokat is kértek, de büntit nem kapott. Egyébként XII. kerületi döntés, arra a kerületre hivatkoztak, azt a részt védik. A többiről nincs tudomásuk sem, hogy mi a helyzet. Aszfalton lehet menni, de terepen egyáltalán nem.
Egyre többen montiznak, ingyen. Ez nem vadászat és nem is fakitermelés. Nem hoz hasznot. Jelen formájában, befektetés nélkül. Persze ha lennének pihenőpontok, és nem 400 Ft lenne fél liter kóla, stb, akkor simán lehetne bevétel. Lehetne éves bérlet, lehetne pályákat építeni, a megfelelő helyeken, csak ez első körben mind kiadás...
Persze erre nem lehet hivatkozni, úgyhogy marad er erdő védelme.
Eldugott szakasz a Pilisből, ahol mind a 4 irányba olyan egynyomtávos útvonal volt, mint ami a felső képen látható. Picit átalakult. A képről nem annyira jön át a szélesség: gyalog 6-8 ember szellősen elfér egymás mellett.
Az erdei munkálatokról szintén lehetne anyagokat bemutatni, és valószínűleg az is közrejátszik a kitiltásban, hogy ezek ne kerüljenek szem elé. Parkolóktól, "turistaközpontoktól" messzi helyek, gyalog ritkán járnak arra emberek, de bringával "könnyedén" eljutni.
Fél ember mélységű vájatok, turistautakra kidöntött erdő, bődületes méretű dagonyák, stb. Olyat is láttam már, hogy fenyőt kivágtak, és azzal tömték be a már szétcseszett úton a lukat, hogy a munkagép ne akadjon el a sárban. Vagy nagy kedvenc, amikor adott egy szakasz, ami már szét van cseszve, és mellette pár méterrel újabb nyomvonalat nyitnak. Pont, mint a DH-sok, csak természetesen azokon a pontokon sosem terem semmi, nem okoznak semmilyen kárt. Lehetne sorolni... Az se baj, ha volt tojástábla, és 150 méterre a tábla helyétől befele az erdőben még mindig házak és házak... Van az a pénz, amiért beépíthető az erdő. Az nem árt neki.
Na, összefoglalva: aki erdőbe megy, vigyen magával sok pénzt, vagy járjon aszfalton. Bár nagyon nem kell izgulniuk, ugyanis ha ilyen ütemben haladnak a fakitermelések, akkor hamar az erdő végére érnek, és a kutya se akar majd odamenni. Lehet, hogy ez a B terv...
Eddigi ellenőrzések helyszínei:
-Bükk, fegyveres természetőr (2011, de sokan találkoztak a Bükkben természetőrökkel. Olyan helyen is, ahol a Specialized a hivatalos tesztnapjait tartotta, pár nap különbséggel, tehát az sincs, hogy nyáron tilos, de ősszel szabad. Tesztnap, ha nem lenne érthető: ahol kipróbálod a bringát, teszteled a fékeket, mikor csúszik meg, hogy mozog a köveken, stb. Jó pénzért egyébként - ha időben jelzed, hogy mész - lehet venni útvonalengedélyt tesztnap nélkül is. Fizess, és már nem is kell védeni tőled a természetet!)
-Pilis (2011, aszfalton jelezték, hogy az aszfalton is tilos lesz a kerékpározás, de a parkerdo.hu nem írt erről később semmit, de több helyszínről is hallottam büntiről beszámolókat.)
-Budai-hegyek (2012, Határ-nyeregtől elküldött kerékpárosok, illetve most a János-hegyre fölfele figyelmeztetések, de csak a XII. kerületi résszel foglalkoztak.)
-Budaörs (2012, ellenőrzések, állítólagosan büntetések is.)
-Gerecse (Nem ellenőrzés volt, csak erdészbe botlás. Egy idézet többet mond ezer szónál: "Nem is baj, hogy nincs víz, legalább nem járnak ide a turisták." - Mr. Erdész)
-Írott-kő fele volt még valami balhé, most nem találom a linket, de ott építkeztek az erdőben, szóval az egy kicsit komolyabb szint.












"Fizess, és már nem is
"Fizess, és már nem is kell védeni tőled a természetet!"
olyan van, hogy valamit csak pénzért lehet, és akkor majd sokkal kevesebben csinálják, mint ameddig ingyen volt. a kérdés az, hogy ennek mennyi köze van a természet védelméhez, nézi-e valaki, hogy mi és mennyi kárt okoz, vagy ez csak ürügy a pénzszedésre.
----------
sárga vót az...!
Az aszfalton tilos a
Az aszfalton tilos a bringázás - ez mekkora faszság már?
Mindenütt máshol legyen tilos, de ne az épített úton. :)
——
Ahol az Isten integet, na ott az én hazám.
Bringásként, és
Bringásként, és természetjáróként mondom: nem tudom van-e jó megoldás, de innen nézve nagyon gáz: gyerekekkel (vagy nem gyerekekkel) szép nyugodtan sétálsz az érdőben, és megjelenik néhány bringás jó nagy sebességgel lefelé. Aztán ha elég gyors vagy félre tudsz ugrani. Gáz.
A motorosok persze ezerszer gázabbak, és vágtázó lovasokkal is találkoztam, na az is durva.
Azért van, hogy lehet
Azért van, hogy lehet hallani a bringásokat, de igazad van abban, hogy lehet veszélyes a lefelé száguldozó bringás. Ésszel kell csinálni, hogy ne legyen baj.
——
Ahol az Isten integet, na ott az én hazám.
Az a baj, hogy ha gyerekkel
Az a baj, hogy ha gyerekkel vagy (de ha anélkül is), nem tudhatod előre hogy a lejövő bringás ésszel csinálja-e vagy nem.
Tehát mindenképpen figyelni és félre ugrálni kell előle, és az erdőben túrázásnak nem erről kellene szólnia...
Így van. De még ha ésszel
Így van.
De még ha ésszel csinálja is, akkor is ott a konfliktus: egy gyorsabb és egy lassabb találkozása, teljesen ugyanaz mint a bringagyászokon. Az erdőben túrázásnak nem erről kellene szólnia.... ha még ott is erről szól, akkor hol lehet nyugodtan pihenni????
itt?
itt? :P
http://utazgatok.hu/kepek/2009/03/zion_nemzeti_park_szikla_szakadek_lent...
----------
sárga vót az...!
itt még nem jártam de
itt még nem jártam de szívesen kirándulnék arra... :)
Nemsokara nem errol fog
Nemsokara nem errol fog szolni, nyugi. Autok fognak jonni ott is :P
Egyebkent nyilvanvaloan nem is errol szol...
+1 Az erdőben az
+1
Az erdőben az egészségéért és pihenésből, kikapcsolódásból sétáló ember öreg is lehet és vaksi, nehezen és lassan is mehet az ösvényen. Semmi keresni valója nincs gyors és vad, életerős fiatal bicikliseknek ugyanazon a gyalogösvényen.
Az erdőben az
Az erdőben az egészségéért és pihenésből, kikapcsolódásból tekerő ember idősebb is lehet,és nehezen és lassan is mehet az ösvényen. Semmi keresni valója nincs gyors és vad, életerős fiatal gyalogosaoknak ugyanazon a gyalogösvényen. :)
Ami igaz,annak minden megközelítésből igaznak kell lennie.Különben csak személyes véleményként vagy ízlésként lehet meghatározni.Az pedig ahány ember annyi féle.....
Yabu, te egy ravasz ügyvéd
Yabu, te egy ravasz ügyvéd vagy! Tudsz a szavakkal bánni. :-)
De a gyalogösvény, mint neve is mutatja, gyaloglásra és nem biciklizésre való. Ám legyenek kijelölt gyalogos-kerékpáros erdei ösvények is, és akkor azokon lehessen bicajozni. És továbbra sem a hagyományos gyalogösvényen.
Az igazi neve turistaut :P
Az igazi neve turistaut :P
...és legyenek kijelölt
...és legyenek kijelölt kerékpárosösvények, ahol viszont nem lehet gyalogolni.
A többivel egyetértek.
Szerintem meg mindenki ugy
Szerintem meg mindenki ugy kapcsolodjon ki, ahogy akar, csak figyeljen oda a tobbiekre.
En se mondom azt, ha poraz nelkul setaltatott kutyat latok az erdoben, hogy tiltsak ki az erdobol a kutyakat. Hadd rohangaljon, csak a gazdaja birjon vele, ha kell, es fokepp legyen ott a kozeleben.
Lehetne sorolni a peldakat...
Ez a szemlélet alapvetően
Ez a szemlélet alapvetően jó, csak a kettő néha ellentmond egymásnak (úgy kapcsolódik ki, hogy akar vö. odafigyelés)
Le tudsz jönni úgy is bringával a hegyről, hogy odafigyelsz közben a felfele mászó turistákra, megy úgy is, hogy nem kell attól félned, hogy a következő kanyar után szembe jön valaki. És ez a kettő nem ugyanaz.
Ausztriában tök jól megoldották ezt: Alapvetően ott is (akárcsak nálunk) csak ott lehet kerékpározni, ahol az engedve van. Ezek többsége megfelel a mi szekérút fogalmunknak (Schrotterweg). Itt találkozhat gyalogos és bringás is. Mindkettő számít a másikra, és mindkettő segíti a másikat. Vannak továbbá szép számmal ott is a kerékpározástól elzárt ösvények, ott csak a turisták mehetnek. És vannak csak kerékpározásra kijelölt ösvények, ahonnan viszont a turisták vannak kitiltva. (És persze van néhány nagy Bikepark, de az már külön történet.)
Valoszinuleg mast ertunk
Valoszinuleg mast ertunk kikapcsolodas alatt. Nalam nem az a kikapcsolodas, hogy zombi modjara setalok. Mi van, ha szembe is jonnek gyalogos turistak? Oda kell figyelni, hogy ne utkozzetek ossze! Es mi van ha jonnek a vaddisznok? Tiltsuk ki a vaddisznokat az erdobol...
Amugy meg egy csomo mindenre kell meg figyelni az erdoben. Noveny- es allatvilag, vizmosasok, kovek, stb. Vagy rombolas, vagy serules a vege, ha nem figyelsz.
Egyebkent vicces, de ellenvelemenyt nem nagyon hallok. Marmint hogy ki kene tiltani a turistakat, hogy nyugodtan szaguldozhassunk, pedig ahogy te is irod, tok jo lenne. Persze bringaval akkor is johetnenek szembe, de majd egyiranyusitjuk az erdot!
Egyirányúsított erdőért
Egyirányúsított erdőért nem kell Ausztriáig menned: még a Visegrádi-hegységben is van ilyen.
Talan az egyetlen hely az
Talan az egyetlen hely az orszagban, raadasul ott pont nem lehet (fizikailag sem) bringazni.
Amugy ironizaltam, es arra gondoltam, hogy mondjuk csak lefele lehet az erdoben haladni. Bringaval is, gyalog is. Gyakorlatilag egyetlen konfliktus helyzet sem adodna, de ettol meg nem lenne jo megoldas...
Az hely konkrétan
Az hely konkrétan Magyarország egyik legjobb hegyikerékpáros ösvénye...
De nincs gond, egyszerűen mások a kerékpározási preferenciáink.
Azt hittem, hogy a
Azt hittem, hogy a Ram-szakadekrol beszelsz. Hol van meg egyiranyusitas?
A Rám-szakadék egyirányú
A Rám-szakadék egyirányú lenne? Igaz, nem voltam évek óta, bringával, télen, meg csak egyszer, lefelé. Az durva volt, mondjuk nem sajnáltuk a gépeket.
Nagyon sok lett a turista
Nagyon sok lett a turista arrafele, ezert a Lukacs-arkon jonnek felfele, Ram-szakadeknal lefele, de lehet pont forditva :) Par eve mar egyiranyu egyebkent, de a Lukacs-arokra tereles azt hiszem csak 1-2 eves. Azelott ritkasabb volt arra a turistaforgalom.
Kerekparosok szamara amugy nincs egyiranyusitas (szerintem sehol az orszagban, en meg ugye errol irtam, de ez mar reszletkerdes :), de aki a Ram-szakadekon felbringazik, az minden tiszteletemet kierdemli :)
Pap-rét felől Visegrád
Pap-rét felől Visegrád felé a piros kerékpáros jelölésen van egy szakasz, ami egy hegyet odafele az egyik, visszafele a másik irányból kerüli. A turistautak.hu nem jelöli, de az offline térképeken van irányt jelölő nyíl a bringás piktorgram mellett.
Azért a Rám-szakadékba és se megyek bringával :)
Ott nem tudok ilyenrol, bar
Ott nem tudok ilyenrol, bar az esetek tobbsegeben nem azon a jelzesen kozlekedunk. Papirterkepemen az a resz nincs rajta, de mondjuk nem is friss a terkep. Tied mikori?
http://www.parkerdo.hu/_user/browser/Image/kesz_terkep%5B1%5D.JPG
Mondjuk ennel frissebb :) Meg Urasztalnak hivtak az Urak asztalat, meg ilyenek. Igazi nosztalgia terkep...
Cartographia térkép, úgy
Cartographia térkép, úgy emlékszem 2010-es.
Pedig az viszonylag frissnek
Pedig az viszonylag frissnek mondhato a papir terkepek kozott :)
A helyszinen jelezve van az egyiranyusitas?
(Usseko amugy, akkor legyen 2 egyiranyusittot szakasz :)
A legdurvább élmény
A legdurvább élmény gyalog az volt,amikor szembejött egy komplett Gerecse 50. Valamiért ők úgy gondolták,hogy a szűk ösvényen minden esetben nekünk kell lehúzódni.
----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc
Nekem eddig 150 fo koruli
Nekem eddig 150 fo koruli turistacsoport a rekordom, raadasul vegig ketnyomtavos szakaszon. Es elfertunk. Poenkodtunk, mosolyogtunk, mindenki jol erezte magat. Kikapcsolodott :)
Lehet igy is, meg lehet egybol morogni is, ha valaki megjelenik, akire nem vagyunk kivancsiak :)
Igen,persze. Épp arra
Igen,persze. Épp arra akartam példaként hozni,hogy gyalog-gyalog esetben is lehet érdekes a szitu. Ott keskeny volt az ösvény két embernek,ráadásul mi mentünk felfelé. Rossz volt minden esetben lehúzódni, ők viszont szinte kivétel nélkül elvárták, hogy én tegyem meg.
Túrázni csak gyalog szoktam,de bringásokkal nem volt még problémám :)).
----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc
Ferde hegyoldalban egy nyom
Ferde hegyoldalban egy nyom széles kitapos ösvényen a fagyott hóban féltávnál egy 20 fős francia csoport szembeindult. Kicsit paráztam, hogy hágóvas nélkül kicsúszok a szakadékba, mert nem bírták kivárni, míg átérek.
+1 ---------------------- Hog
+1
----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc
ezért érdemes a Vértesbe
ezért érdemes a Vértesbe járni, bár én csak aszfalton megyek, vannak fehér foltok, jövőre tán montival is megnézem. Aggtelek környéke is szép, és elvben vannak természetvédelmi őrök, még sosem találkoztam velük, pedig mindig a tilosban jártunk (nagyrészt gyalog, olykor montival).
Mi a rendeltetése a
Mi a rendeltetése a fegyveres természetőr fegyverének? Lelőni vagy megadásra kényszeríteni vele a természet megtámadóit?
Mivel az orvvadászoknak is
Mivel az orvvadászoknak is van fegyverük, és néha be is vetik a természetvédelmi őrök ellen, ezért elég nagy lépéshátrányban lennének egy dugóspuskával.
Köszönöm, Peta. Akkor
Köszönöm, Peta.
Akkor gondolom, hogy ezek a hivatalos személyek kiképzett rendészek akik arra alkalmas és csak arra rendeltetett lőfegyverrel járőröznek. Vagyis nem állatok lelövésére készült vadászpuskával, hanem például Heckler & Koch MP5 géppisztollyal.
Mert rendes természetvédelmet az orvvadászok ellen én úgy tudok csak elképzelni, hogy a járőrök emberek elleni használatra tervezett pontos és hatékony fegyverrel lépnek fel amikor bele botlanak az erdőben egy zöld csizmás-kalapos ellenfélbe.
Nem ám durrogtatnak egymásra vadászpuskáikkal a fák mögül, mint valami komikus filmben. Hanem felszólítás a megadásra, hasra fektetés, megközelítés, kezek hátra bilincselése.
Vagy ellenállás esetén, a hosszú kiképzés alatt elnyert hivatásossággal és nagy felelősséggel végre hajtott célzott lövés, lehetőleg nem élet kioltásával.
Elnézést az enyhe offért, csak nyugtalanítana, ha olyan tervezetlen, szervezetlen állapot lenne, hogy járjon az őr is vadászpuskával amikor ő nem is vadász, mert hátha egy orvvadász ellen kell majd fegyveresen fellépnie és védekeznie.
MP5-öt még csak a
MP5-öt még csak a rendőrség bevetési egységeinél láttam. Viszont szimpla maroklőfegyvere minden rendőrnek van, de nem azért, hogy az utolsó senkiházi bolti csórót is szitává lője. A fegyver nem csak lövöldözésre való. Egyfajta visszatartó ereje is van. Pl egy fatolvaj mondjuk nem fog élből fejszével nekiesni, vagy ilyesmi.
Ezért és így találták
Ezért és így találták ki a Nemzeti-park Rendőrséget. Na nem itthon, hanem a tengeren túlon. Ott eléggé hatékonyak is a rettentően nagy mennyiségű emberi jogok ellenére is.
-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.
-szürke b'Twin 5-
Hétvégén a fogaskerekű
Hétvégén a fogaskerekű tele volt bringással (8 bringa per kocsi a max vagy mi), nem tűnt fel bármi változott volna.
Viszont a Tündér-sziklás hegy ösvényei tényleg szépen be voltak építve bringalassítóval.
a Pilisben nem lehet
a Pilisben nem lehet montizni? ezt úgy érted, hogy a nagy szerpentínen, amelyik a Makovecz féle kápolnától indul, nem lehet fel/le tekerni az orosz bázisig?!? :o
ez csak valami vicc ugye, ezt nem mondjátok komolyan :O ??? épp terveztem, h elmegyek, mert kb 4 éve voltam arra...
Ha a Pilis tetején lévő
Ha a Pilis tetején lévő légvédelmi bázisra gondolsz, akkor az nem orosz volt, hanem magyar, az elképzelés szerint az védte volna meg Budapestet az imperialisták légicsapásától.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pilis_%28hegy%29
--------
A CM-en nincsen rasszizmus, de igény az van rá.
Csak fenyegetozott az
Csak fenyegetozott az erdesz, de a hozzaallas leszurheto belole...
Amugy nem tudom melyik utra gondolsz. Ha a panorama utra - koves szerpentin -, akkor azon hivatalosan eddig se lehetett bringazni, mert nem kerekparozasra kijelolt utvonal.
Ja igen, es akkor ott van
Ja igen, es akkor ott van meg ez is:
http://hvg.hu/itthon/20121008_fogaskereku_meghosszabbitas_tervek
Elég elfogult egy irás ez,
Elég elfogult egy irás ez, de azt gondolom a felvetés időszerű (még akkor is, ha közeleg a tél)
Egyre több a bringás az erdőkben, és a szabályozásről az egyszeri túrás sem tud sokat. Utolsó emlékem, hogy a terület kezelője dönt, beengedi-e a bringát és hova. Ha még igy is van.... ki nézi meg épp kinek a területére téved (no meg érdekes mennyire up to date-ek a honlapok)
És ez nem csak turisztikai probléma. Sokan így gondolják kedzeni a nagy biciklis életet vagy mit és azt hiszem nem a legjobb első élmény lesz egy családi büntijegy meg gyerek előtt veszekedés, szidalmazás....
Én tartom sokra a DH-t és még a hétvégi bringások is zavarnak a túráim során.
Nagyon kiváncsi lennék egy hatástanulmányra, de itthon bitzos nincs ilyen....
Na de ki fogja az ügyet felkarolni? Ki karolta fel tavaly?
Egyébként ez az egyik legkényesebb ügy. Mint említve van, bármit rá lehet húzni az erdő védelmére, és bármit ár lehet hőzni a másikra (az erdésze), annak aki nem ért hozzá és nem tudja mi miért történik.
De éppen elég rejtettek kis erdeink ahhoz, hogy ne csak a kijelölt utaktól távol épülhessen teljesen új pihenőhely (Vértes) minden viszhang nélkül, de a törvénytelen is lehet törvényes, mint egy kutya lelövése (szabad, ha nincs pórázos és a vadat üldözi, aka fut), vagy éppen bringás veszélyeztetése, vegzálása, büntetése (tavaly relytéjes kötelek is voltak egyes helyeken, persze jelölve szalaggal - de ezt minden gyermekes turista azonnal elvágta, de a kidöntött fa beláthatatlan helyre téve sem OK szerintem).
Miközben az orvvadászok is be-bedurvulnak, és az időjárás is megmutatja, mennyire szereti az erdőben kitaposott ösvényeke özönvizzel árkokká nyaldosni, finom sárlavinát görgetve rajta a falvakba...)
Itt csak hozzáértők konszenzusa lehet jó megoldás. Belőlük kevés van és nem elég bringázik
Beke Dávid
Evek ota nem karolta fel
Evek ota nem karolta fel senki, de nem is ugy nez ki, mintha nagyon fel akarnak karolni. Ha ugy lenne, akkor nem figyelmeztetni/buntetni meg tiltani jarnanak ki a kozteresek meg a termeszetorok, hanem megkerdeznek, hogy mondjuk altalaban hanyan es milyen surun jarunk arra, honnan jottunk, stb. Magyarul kozvelemenykutatnanak...
Igen, de ez kétoldalú.
Igen, de ez kétoldalú. Emlékeim szerint a tavalyi esetnél sem volt egy sportklub, vagy szervezet sem, aki nekilátott volna rendezi a DH-sok ügyét.
Amíg ilyen nincs, addig nem fog változni semmi. Az erdészek tiltanak, mert nekik rosz, a DH-sok pedig azt gondolják, hogy ellenük van minden ezért "lázadnak" ami az erdőnek és a természejáróknak rosz. Már csak azért is mert a lázadásban mindíg van valami pökhendiség is, ami viszont nem a párbeszéd barátja.
Beke Dávid
Melyik az a tavalyi eset?
Melyik az a tavalyi eset? Csak mert ha az Irott-koves, amirol irtam, az osszehasonlithatatlan egy turazassal...