Érdekes cikk a Totalcaron az autóipar EU-s szabályozásáról, de ami igazából megragadta a figyelmemet belőle, az az autós újságírók körében (ismét csak) megfigyelhető paradigmaváltás nyomai a végén a konklúzióban:
[...]
Ha eredményeket szeretnénk elérni, az úgynevezett modal spliten kell változtatni, vagyis a közlekedési eszközök használati arányán. Magyarul ki kell rángatni az embereket az autóból, és átültetni motorra, robogóra, biciklire, de főleg tömegközlekedési járművekre.
[...]
Azt gondolom, úgy lehet a leginkább visszafogni az abszolút fogyasztást és emissziót, ha kevesebbet autózunk. Ha csökkentjük a mobilitási igényünket. Például kitaláljuk, hogyan lehet otthonról hatékonyan dolgozni, és ezeket a foglalkoztatási modelleket támogatjuk. Ha a helyi árukat hozzuk helyzetbe, amiket nem kell a fél világon körbeszállítani. És amit muszáj szállítani, legyen az a testünk vagy a krumpli, azt minél hatékonyabban tesszük. Meggyőződésem, hogy ilyen jellegű optimalizálással sokkal többet lehet megtakarítani, mint az EU CO2-ostorával.
az öko trendi
Az más kérdés, hogy miként lehet erre rávenni az embereket. Bíztató, hogy egyre többünket foglalkoztat a téma, és egy darabig úgy tűnt, az öko trendi. Ma, 2013-ban már nem vagyok ebben olyan biztos. Talán az ezer forintos benzin hatna. Vagy egy személyes CO2-kvótarendszer. Leginkább az, ha a fejünkben változnának meg a dolgok, és nem arra törekedne a többségünk, hogy a zöldben lakjon és a városban dolgozzon. Ebben mondjuk sokat segítene, ha élhetőbbek lennének a városok. Ha ezt is olyan keményen vinnénk végig, mint az autógyártók rendszabályozását, a végén még sikerülne is elérni valamit.












Én azt nem értem az
Én azt nem értem az emberekben, hogy nem látják át a nyilvánvalót. Ha én felteszem a legagresszívabb autós sapkámat, akkor is az az érdekem hogy minél kevesebbet autózzanak (a többiek persze), tartsanak fel, foglalják el a parkolókat.
Szerintem érthető az emberek
Szerintem érthető az emberek viselkedése. Ha reggel nyolctól délután ötig dolgozol akkor nincs feltétlenül időd több órát bringázni oda-vissza a munkahelyed és a lakóhelyed között különösen akkor ha nem létezik a gyors és biztonságos kerékpáros közlekedést lehetővé tevő infrastruktúra. Valamint ha van x összeged lakásvásárlásra akkor a béna belvárosi lakás árából kapsz egy egész szép családi házat kerttel a külső agglomerációban (legalábbis régen így volt, nincs rálátásom a jelenlegi ingatlanpiacra). Ez az a két faktor ami az elmúlt néhány évtizedben jelentősen megnövelte az autóval ingázók számát. A drága és koszos tömegközlekedés sem segítette a helyzetet. Plusz a vidéki munkaerőpiac romlásával sokan Budapesten kerestek munkát, feltételezem hogy ők is inkább az agglomerációs ingatlanárak és az autós ingázás irányába mozdultak.
... egy egész szép családi
... egy egész szép családi házat kerttel a külső agglomerációban bár az ingázásra éves szintem több százezret vagy lehet már millió felett költ, cserbe jóval kevesebbet is van otthon és többet úton így sok ideje nincs is élvezni. :-)
ne csináljunk már úgy mintha
ne csináljunk már úgy mintha a várostáblán belül senki nem járna autóval...
egy pesti belvárosi embert hol érdekli hogy az az autó, ami ő és kis családja orra alá pöfögi az egészségkárosító anyagok masszáját, az kápmegyerig vagy dunakeszialsóig megy?
ez egyedül a dunakeszialsóiakat zavarhatja, hiszen ezáltal plusz forgalom csak ott keletkezik.
örüljünk inkább annak, hogy hamarosan, várhatóan 1-2 hónapon belül, gyakorlatilag is elkerülhetővé válik a város az elkerülő úton.
Világos. Én csak a
Világos.
Én csak a "kiköltözök, de jó lesz nekem aztán mégis panaszkodom" mentalitást figuráztam ki.
Elkerülő: igen, végre ez is meglesz, bár a kórus még mindig hangos lesz attól hogy "dehá nem é körbe"! :-)
Parancsolj, itt egy tavalyi
Parancsolj, itt egy tavalyi poszt a témában.
Pontosabban nem is saját poszt, csak linkeltem a portfolio.hu-ra, de ott már csak fizetős tartalomként fogod tudni megnézni.
A cikk ingatlanpiaci körképet nyújt és pont azt feszegeti, hogy az általad emlegetett trend (ti. hogy Bp. belvárosból mindenki ki akar költözni a kertvárosos külső kerületekbe, meg agglomerációba) megfordulni látszik, több tényezőnek (benzinár; sok időt vesz el az utazás, főleg a nagyobb agglomerációs forgalom és a dugók miatt; ingatlanárak változása stb.) köszönhetően.
Követjük a világtrendet 15
Követjük a világtrendet 15 éve várom.Londonban dettó ez volt csak ott előtte rendberakták a dokknegyedet és loft stílusú menő lakásokkal csalogatták vissza a jónépet.Ott már rájött a városvezetés hogy az iparüldözési jog nem minden emberből jön a lé főleg.
Itt sajátos magyar megoldásként dettó csak a szegénység mozgat mindent, semmit nem ismerünk föl, semmilyen szemlélet nem változik, csak már nem fussa rája...végül is szegénység nagy erő innen több hadsereget is kitakarított már.
Ott már rájött a városvezetés
Ott már rájött a városvezetés hogy az iparüldözési jog nem minden emberből jön a lé főleg.
Ennél a mondatnál kicsit elvesztettem a fonalat...
Iparüldözési jog=iparűzési
Iparüldözési jog=iparűzési adó.Önkormányzatok által beszedett adómennyiség az építményadóval együtt.Súlyadó dettó.
Régi vitatéma városfejlesztés kapcsán van ennek értelme még.A nagy Hipermarketek olyan kedvezményekkel dolgoznak beszerzési oldalon hogy könnyedén kicsapják az adót és még így is megfojtják a kis boltokat.Igen csak a sok kisboltból több adó jön be, mint egy nagy bazi boltból+a kisboltok emelik olyan mértékben a hely élhetőségégét hogy a lakók ne költözzenek ki a városrészből.
Többen érvelnek amellett hogy az iparűzési adót át kellene alakítani valami bevételhez kapcsolódó adóvá vagy el is törölni, mert így a kisboltokat aránytalan versenyhátrányba hozza.
Szegényebb településeken pl ki se veti az önkormányzat, mert örül hogy valamennyivel kevesebb a munkanélküli.
Eltörléspártiak nevezik Iparüldözési jognak egyfajta szarkazmussal.
Miután bevétele minden boltnak és a szolgáltatásnak a lakosságból van így minden önkormányzat elemi érdeke a lehető legnagyobb likvid lakosságszám fenntartása.Fajlagosan a nagycsaládosok és az egyedülállók a legjobb fogyasztói csoportok. A munkanélküli, vagy bűnöző elemek a nem kívánatosak, mert lenyomják a kerület városrész ingatlan árait, és több a segély igénylő.
Ezért a tönkrement városrészek rehabilitációjakor többnyire drágább lakásokat építenek jellemzően a középosztály, felső középosztálybelieknek akik még beköltöznek társasházba, de már nagyobb a likviditásuk a szegényebbeknél.
Vagyis egy mondatban kijelentve iparűzési adóból nem biztos hogy keres annyit az önkormányzat mint abból ha likvid lakossággal feltöltődik a kerülte, városrész, hiszen az iparűzési adót is az ő pénzükből szedik össze.
Igen de ehhez az kell hogy a városrész vonzó legyen:kis boltok ahol családiasan szolgálják ki és nem kell órákat autóval araszolni hozzá, forgalomcsillapítás, sok zöld felület, játszótér, iskola, óvóda, sport, és kultúrális létesítmények, megfelelő útburkolat és közművek, megoldott parkolás,lakható modern gépészetű lakások, alacsony bűnözési szint.
Vagyis akik meglépték ezt , látsd London dokknegyed ott meg is történ a visszatelepülés.Révén hogy az emberek se hülyék, gyerek városi oviba jár, másik ugyanaz csak iskola,szülők városban dolgoznak, mi fenének laknak akkor a városon kívül?Igen ha a komfort kb ugyanolyan mint a keres városrészben.Ez pedig telek nélkül főleg a szolgáltatásokat és rendezett közterületeket jelenti.Mert pénze csak az embereknek van.
Mo ezzel szemben sajátos fejlődési pályát jár be, mert ugyan követjük a világtrendet csak nem a fejlesztések kapcsán hanem a szegényedés miatt.A kitelepülteknek egyre nagyobb nyűg az ingázás és a nagyobb lakások fenntartása.Vagyis a visszatelepülők nem likvidebb lakók lesznek hanem lecsúszó likviditásúak miközben a helyi önkormányzatok is fényévekre vannak mondjuk a Dokk negyed fejlesztési szintjeitől.
Már mikor írtad ezt a
Már mikor írtad ezt a kommentet, szúrta egy részlet a szememet ("kis boltok ahol családiasan szolgálják ki"), de lusta voltam felhánytorgatni, meg aztán kicsit offtopic is itt.
Most viszont valaki megírta azt, hogy a kis boltok ==> minden fasza összefüggésről kb. mit gondolok én is, úgyhogy inkább belinkelem.
Mondjuk a linkelt írás álláspontjával se értek egyet 100%-ig (Ceglédi mintha a ló másik oldalára esne át egy ponton, úgymint: hiperek ==> minden fasza).
Bonyolultabb ez a téma annál, hogy így le lehetne egyszerűsíteni.
Mondjuk a kommented többi részével meg nagyjából egyetértek.
A cikk írója teljes szociális
A cikk írója teljes szociális érzéketlenségről tesz tanúságot. Számomra az a nyilvánvaló a szituációból hogy a cigiforgalmazástól megfosztott hamarosan csődbemenő kisboltban rossz a hangulat.
A magyarok bunkók. Ha ebből a premisszából indulok ki, akkor az van, hogy a nagyboltokban kevesebb az érintkezés a személyzettel, egy elidegenített környezet, vagyis kevésbé érvényesül a bunkóság.
Logikus, hogy az adott
Logikus, hogy az adott szituációban a cikkírónak az eladók kritizálása helyett inkább a lelküket kellett volna felápolnia. Arról nem beszélve, hogy az is nyilván a turista hibája, hogy a bolti eladók nem beszélnek angolul, még az érdemi kísérletezés szintjén se. Sajnáljuk kórusban szegény bolti eladókat, éljen a szociális érzékenység. Nem azért kötözködöm, mert szerintem nem csesztek ki egy csomó kiskerrel, de ez nem mentség se a vevővel szembeni bunkóságra, se az inkompetenciára. Engem se fog kiszolgálni készségesebben egy bolt azért, mert éppen aznap elütötték a macskámat.
A nagy boltok (cégek) személytelensége szerintem egyszerűen csak azt eredményezi, hogy az egyes dolgozók egyéni teljesítménye kevésbé befolyásolja az összélményt (pl. kevesebb mozgásteret hagy nekik a céges szabályzás). Egy kisboltban ha maroknyi ember dolgozik, az viszont lehet szélsőségesen rossz (mind bunkó) vagy szélsőségesen jó (mind jófej) is. Az előbbi esetet pedig nem feltétlenül rostálja meg a piac, pl. egy jó helyre nyitott bolt békésen elvan úgy is, hogy színvonaltalanok (tapasztalataim szerint tipikusan a forgalmas belvárosi csomópontok közelében ill. lakótelep közepén találni ilyet, tisztelet a kivételnek).
A lényeg szerintem annyi, hogy a bolt mérete kevésbé meghatározó az összkép tekintetében, kicsit túl van ez misztifikálva. Szerintem téves mindkét szélsőség (csak a kisboltok jók vs. csak a hiperek/plázák a nyerők), mindegyik méretnek megvan a maga helye, nem kéne ebbe nagyon beleavatkozni ilyen ingatag érvek alapján (lásd pl. plázastop, de ilyen fából vaskarika a trafikkoncessziók erőltetése is).
Jó off vagyunk már az eredeti témától :-(
amíg mindenki ki akart menni,
amíg mindenki ki akart menni, egyre drágábbak lettek a kinti árak, annyira hogy egyre kevesebben akarjanak, sőt egyre többen vissza akarjanak menni.
Most hogy a folyamat megfordult, az árak megint lemennek, a forgalom megint kisebb lesz, és kezdődik minden elölről...
Nem feltétlenül akarna
Nem feltétlenül akarna mindenki kiköltözni, ha a város kellemes lenne. Pld engem Koppenhágában nem zavarna ha naponta át kellene bringáznom a városon, ám ezt Bp-ről sajnos nem tudom elmondani. Bár azért javulgat a helyzet.
a kérdés, mennyit szeretne
a kérdés, mennyit szeretne naponta bringázni a nemlétező átlagember. Nálam ez 10-40 perc. Így HÉV-vonalon abszolút elofgadható agglomerációból napi szinten a BKV+bicikli kombináció. Én a Nemzeti Színháztól Budakalászra 20-30 percet bringázom és 20 percet hévezek. Mozgás van, olvasás van, olcsóság van. Ha vonatra is lenne olyan bicajbérlet konstrukció, mint a hévre, és lenne a metrón bicajos kocsi, némileg szebb világ köszöntene ránk
"Gyanútlanul bringáztam a
"Gyanútlanul bringáztam a városban, és arra riadtam..."
http://totalcar.hu/tesztek/2013/07/03/kia_carens_20_gdi/
Winklerről eddig is lehetett tudni hogy kerékpárral is közelekedik, de már a cikkeit is így kezdi...
Déli agglomerációból járok be
Déli agglomerációból járok be Bp-re, autóval szörnyű. Most volt cikk a Ráckevei HÉV-ről is a BKV figyelő blogon, hogy sok rajta a bicikli, grr.. Mert bemegyek én is Bp-re, ott bicajjal tovább. Másképp egy órával több, azért annyira nem jó munkába menet.
Ezt a felhívást láttátok már? Augusztusra keresnek bicajos bloggereket magyarországi túraútvonalakra nem is kevés pénzért, két ember 1 millió forint: http://bit.ly/1millio
Nem tudod bemásolni a
Nem tudod bemásolni a hirdetés lényegét? Sajnos nem tudok belépni a fészbúkra.
Hú, kissé hosszú a szöveg, a
Hú, kissé hosszú a szöveg, a lényegi részeket kimásolom, de facebookra szükséged lesz, ha jelentkeznél:
"Pályázz egyénileg, ha...
elmúltál 18 éves;
ha van saját biciklid, amivel 2013. 08.01-től 1 hónapon át teljes időben tudsz bringázni;
képes vagy napi átlag 25-30 km-t megtenni két keréken 1 hónapon át;
saját magad tudod elkészíteni és a webre feltölteni a videókat (tehát jártas vagy videó blogolásban);"
...
"Pályázzatok párban, ha...
elfogadod a fenti feltételeket, és ráadásul akad még egy jó barátod, akivel végigcangáznád az augusztust, miközben fesztiválokon és különböző szabadidős programokon vesztek részt 1 teljes hónapon át."
...
"Amit nyerhettek:
1.000.000 pedáltekerést Magyarországon 08.01-08.30. között: egy 1 hónapos bringás felfedező körutat a Balaton, a Fertő tó és a Dunakanyar régiókban, egy általunk meghatározott útvonal/programterv alapján, amelyről napi rendszerességgel egy videó blogon kell beszámolnotok.
1.000.000 Ft-ot (fejenként nettó 500.000 forint), amelyből fedeznetek kell az út során felmerülő költségeiteket a szálláson kívül (utazás, kaja, buli stb.) – a szállást ugyanis mi álljuk!"
Azért köszi!
Azért köszi!
ha nem tudnám, hogy a
ha nem tudnám, hogy a Nyóckerből vett idézet a dinoszauruszlé, fájna a geológiai analfabétizmus