Nos ezt a blogot a Jurta megbírságolása okán írt, itt:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20140120/szomoruan-vegzodott-pirosozas olvasható kapcsán írtam, hogy leválasszuk kicsit a konkrét esetről, és az egyéb filozófiai kérdésekről, a rendőrség hozzáállásától, a diploma értékétől, satöbbi. (És persze hogy ne vesszen el rendkívül értékes véleményem a dudva és muhar között )

(Jurta gondolom továbbra is örülne pár felajánlásnak amikből eddig elméletileg csak 2 gyűlt össze)

Itt talán esetleg lehetne építő vitát folytatni a kérdésben, eltekintve a különböző felek szapulásától a szabályozásra figyelve, ami véleményem szerint jelenleg rossz.

Peta, a témában úgy tűnik alapműként értelmezhető szakdolgozatát kissé átbogarászva kerítettem a számokat. (Peta:Amúgy nagyon jó kis anyag, sokkal jobb mint a megújulós :) )
Ha hozzájárul a szerző, akkor természetesen beserkesztem ide a dolgozat elérhetőségét.

Szóval egyszerűen kíváncsi voltam hogy a bringások által elkövetett folyamatos, elméletileg rendkívül súlyos szabályszegés, nevezetesen a pirosozás hogyan csapódik le a baleseti adatokban. Hogy lehessen miről vitatkozni.

A következő a balesetek megoszlásának aránya, 2011-ben és 2012-ben, tehát összesen 2 év alatt, amikor a kerékpáros volt a hibás. (Csak a legfontosabbakat írom itt le, akit érdekel a többi, javaslom a dolgozat elolvasását!)
Összesen 573 esetben volt a bringás az okozó.
A balesetek száma tehát az ok megnevezéssel:
Elsőbbség meg nem adása: 283 eset.
Ittasság 83 eset
Zebrázás:47 eset
Ajtózás 42 eset.
Pirosozás: 41 eset.
Jobbhorog 27 eset

lakóház lerombolása nagysebességű becsapódással: 0 eset

Namost ha az autóközlekedéssel összevetjük az adatokat, (akikre az 50000 forintos bírság ki lett találva) akkor a következő az elgondolásom:

Először is azért elgondolás, mert sem az autók , sem a bringások balesetmentes pirosozásáról nincs biztos adat, tehát ez csak
egy egyéni megfigyelés, amiben azt hiszem viszont minden rendszeresen közlekedő igazolni tud:
A piroson autóval telibe áthajtás (tehát NEM amikor az autós, az éppencsak hogy pirosra váltott lámpán még átslisszol) az autósközlekedésben meglehetősen ritka. Nem mondhatnám hogy napi vagy akár heti rendszerességgel látnék ilyet. Ugyanakkor feltételezem hogy a megtörtént eseteknek a bringásokkal összehasonlítva jóval nagyobb része végződik súlyos balesettel, hiszen az autós sokszor 50 km/h feletti sebességgel halad ilyenkor, esélye sincs hogy meggyőződjön róla hogy mi a közlekedési helyzet,
nemhogy megállni. Ráadásul sebessége és tömege miatt veszélyezteti más autósok testi épségét.

Bringásoknál viszont a pirosozás marhára gyakori. Ha feltételezzük hogy naponta 10000-en bringáznak Budapesten, és minden második bringás mondjuk napi 4 piroson áthalad, akkor napi 20000 ilyen eset történik. az évente 7 300 000 eset, két év alatt pedig a duplája 14 600 000 darab.Ennél persze lényegesen több is lehet. Namost ebből 41 eset végződik a bringás hibájából balesettel.
Vajh ugyanezt az arányt kapnánk ha autósok pirosoznánk ilyen lendülettel?
Vagy lehet hogy a két járműnél ez a dolog másként működik? Igen, ugyanis autóval sem nem lehet becsurogni a kereszteződésbe hogy meggyőződjünk róla mi a helyzet, sem nem halljuk a környezetünket. Továbbá autóval a piroson áthajtva másokat is veszélyeztetünk, a bringás meg leginkább csak magát.
(Persze vannak kivételek)

Szintén érdekes összevetni a pirosozásos balesetek arányát néhány másikkal. Ugyanis azt kapjuk, hogy a teljességel szabályellenesen közlekedő pirosozó bringások (mely szabályok elvileg azért vannak megalkotva mert nem-betartásuk komoly balesetforrás) kevesebb balesetet szenvednek a folymatos szabályszegés ellenére, mint akik csak úgy haladnak az út jobb szélén
teljesen szabályosan egy kocsisor mellett. (ajtózás). Eme utóbbi helyzet pedig sem nem tilos, sem nincsenek intézkedések az elkerülésére.(Sőt, ha az ember az út közepén teker, még érezhet némi feszültségfelgyülemlést is a közeli autóvezetők elméjében,melyet a dudán keresztül légrezonancia formájában juttatnak ki a külvilágba.)

Illetve a pirosozásból eredő abszolút szabályszegés kevesebb mint 2-szer annyi balesetet eredményez mint a leválasztott bringautakon való közlekedés a kereszteződésekben. (jobb, avagy balhorog) Mely szintén nem szabályszegés.

Úgy érzem ha bizonyos, teljesen szabályos közlekedésformák nagyobb, vagy hasonló arányban okoznak baleseteket mint az egyik legkomolyabb szabályszegés, vagyis a piroson való áthaladás, akkor valami nem stimmel a szabályozással.
Vagy hullaniuk kellene a bringásoknak mint a legyeknek, vagy valami el lett nézve.

És ez magától értetődik, ugyanis a piroson áthaladás jogi, rendőri megítélése az autókra lett szabva.

Ebből kifolyólag amikor a rendőr találkozik az esettel, az jelenleg senkinek sem használ, viszont mindenkinek árt.
Hiszen amikor a rendőr elengedi a bringást, akkor ő érzi magát kellemetlenül, hiszen ő is szabályt szeg, illetve érezheti úgy hogy a környező autósok kibillennek a lelki egyensúlyukból amikor látják hogy nem tesz semmit a gonosz bezzegazénadómból bringás ellen.
Ha büntet, és mérlegelés nélkül(mely tevékenységet akkor a legutóbbi jogértelmezés szerint nem is gyakorolhat) elmeszeli pld. Jurtát amint komoly 10-20 km/h sebességgel átszáguld a tök üres zebrán (betört üvegeket, és kiszakadt dobhártyákat hagyva maga után) akkor nem előz meg balesetet, nem tesz jót Jurtának, és elveszi saját maga elől a lehetőséget hogy ezalatt az idő alatt ártalmat okozó szabályszegések nyomába eredjen. (A normálisabbak gondolom még el is gondolkoznak rajta hogy érdemes e valakit ezért megszívatni)
Illetve a nagy egészet tekintve a budapesti bringás közlekedést lassítja le jelentős mértékben, ezenfelül hozzájárul, hogy a pirosoknál a bringások az autósokkal való együttindulásból eredő töbletszennyeződést szívják. Továbbá növeli a balesetek kockázatát, az autósokkal egykupacba, és együttindulásra kényszerített bringásokkal.(Igen, több odafgyelést kíván autósként úgy elindulni, hogy adott esetben a kocsi mindkét oldalán bringások állnak, nem lehet csak úgy belelépni a gázba)

Magyarán én úgy látom, hogy a pirosozás kérdésében a bringásoknak az autósokkal egy kalap alá vételének az egyetlen előnye, hogy jogilag egyszerűvé teszi a helyzetet, de mind az autósok (irírgység :) , együttindulási nehézségek) mind a bringások,
mind a rendőrök szempontjából kifejezetten káros. Az össz közlekedés tempójának és áteresztőképességének szempontjából szintén káros. Az autósközlekedéssel szemben jótékony hozadéka alig van, mivel a komoly kereszteződésekben a leg elvetemültebbek is alig tekernek át jelenleg a piroson.

Hogy az autós közlekedéssel való összehasonlítást pontosítani tudjuk,(ami szükséges, ha a kiszabandó bírság pont ugyanannyi mint az autók esetében, és pont ugyanolyan jogi megítélés alá esik) ahhoz persz még tudnunk kéne hogy a bringás pirosozós balesetek kimenetele milyen, az autós -hasonló jellegű - balesetekkel összevetve, illetve, hogy az autók vajon mekkora arányban pirosozhatnak. Persze sem a bringás, sem az autós balesetmentes pirosozás nem mérhető pontosan, mint már említettem.

Hogy mi lehetne a megoldás?
Én a magam részéről megtartanám a piros az tilos elvet az egy sávnál többet tartalmazó utak kereszteződésében hiszen a gyakorlatban az ilyen kereszteződésekben meglehetősen ritka az ártalmatlan piros, és jóval nehezebb felmérni, hogy biztonságosan át lehet e haladni. (Szóljatok ha nem ez a tapasztalatotok!)
Az ennél kisebb kereszteződésekben viszont csak akkor volna büntethető a bringás, ha közlekedési vészhelyzetet idézett elő, vagy gyalogoszebra esetén gyalogosokat az áthaladás közben veszélyeztetet, megállásra kényszerít, vagy hasonló. Magyarán "elsőbbségadás kötelező!" venné át sok piros helyét, viszont a rendőr, ha valaki baromságot csinál, továbbra is büntethetne természetesen, de nem kellene foglalkozniuk a normálisan közlekedőkkel.

Illetve lenne még egy hozadéka: Nem volna többé vörös posztó az autósok szemében a bringások "folyamatos szabályszegése".

Szerk: Kijavítottam a címet :D

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
tranyo képe

uff, elolvastam :) 3

uff, elolvastam :)
3 gondolatom van így elsőre:

1. ha a kötelező infrahasználatot nem lehet kilobbizni, akkor ennek mennyi az esélye?

2. ha vmi szubjektív(itt az, hogy zavar-e gyalogot az átkelés közben) azt nem lehet szabállyá konvertálni...

3. hamár, én csak a zebrás lámpák esetén engedném ezt a piros=eak, mert ha jöhet keresztbe autó, az jöhet úgy hogy igengyorsan...

2
JakiHUN képe

A "zavar" a kreszben is azt

A "zavar" a kreszben is azt hiszem, így van leírva:
Elsőbbség megadása: nem kényszerít hirtelen fékezésre vagy megállásra
Zavarás: fékezésre vagy pályaváltoztatásra (kormány tekerése) kényszerít

Ez a definíció meg egy zebránál megállja a helyét.

3
Törzsmókus képe

„mert ha jöhet keresztbe

„mert ha jöhet keresztbe autó, az jöhet úgy hogy igengyorsan...”

ez nem érv. az alapból macisajttal / stoptáblával védett kereszteződésre ez éppúgy igaz.

4
Peta képe

Alapmű, ez hízelgő. :) Már

Alapmű, ez hízelgő. :) Már csak azért is, mert így már majdnem arra a szintre helyeztél, mint ahol ez a zseniális szám van :D Kicsit még azért elmaradok XD
http://www.youtube.com/watch?v=94CyncUnQXA Remek szám, remek szöveg! :D

Egy pár dolog azért van. A bicajosok esetében azért meglehetősen alulreprezentált a rendőrségi szakba jutó pirosozások esete. Godold el. A bicajos nem csak azért nem hullik, mert akkora faszagyerek, hanem mert a többi közlekedő IS figyel. Azért a pirosozóknak nem csak az autó az ellenfele, hanem pl. a gyalogos is. És a gyalogos elugrik. Vagy a gyalogossal összeütköznek, de nem tudja meg a rendőrség. Nagy a látencia. A majdnem-balesetek aránya pedig még nagyobb. Én az előző ÉVBEN 1 esettel találkoztam autós telibepirosozással, akkor is csak én voltam a zebrán (csak egy zebra volt, nem csomópont). Bicajosként meg nap mint nap látom, hogy bezúz a többi mellettem jobbról-balról a gyalogosok közé, vagy a keresztforgalomba. Autósként is volt már hogy pirosozónak adtam "elsőbbséget", gyalogosként meg hogy a zebrán kellett félreugranom. Szóval nem csak a bicajosokon múlik ez a csudajó statisztika.

5
Vid képe

Pont ezek miatt amiket ide

Pont ezek miatt amiket ide leírtál írtam bele, hogy abban az esetben ha valaki vadbarom és helyzeteket teremt, akkor továbbra is mehetne a bírság, függetlenül attól hogy milyen piroson megy át, ez nem változna.(Ettől a módosítástól nem lenne ott véletlenül több vagy kevesebb rendőr aki lefülelje) ami változna az az, hogy ha valaki tényleg ésszel körültekintően átmegy egy teljesen üres zebrán, vagy kereszteződésen AZ ne legyen büntethető. (És ne rettegjen a rendőr se, hogy ha pont egy kameránál történik ilyen eset és nem bírságol, akkor ő issza meg a levét...)
UI: elképzelem milyen fazonokkal van tele az általad hivatkozott zenekar koncertje :)

6
Nuvanda képe

Az igazságosság jegyében azt

Az igazságosság jegyében azt mondom, minden közlekedőre (gyalogostól a villamosig) vonatkozzon az, ha körültekintően pirosozik, akkor ne lehessen büntetni!

Láttam már autót a 3 sávos Vácin, hogy piros volt, megállt, körbenézet (tényleg nem jött senki), majd átment óvatosan a piroson. A Megyeri úton meg egy kis kereszteződésben átment a csuklós busz. Majd két nap múlva ugyanakkor újra, gondolom ugyanaz a sofőr volt. Ott tényleg alig jön keresztbe autó, a zebrát meg a buszról leszálló gyalogok használják zömmel, és teljesen belátható. De majd figyelek, hogy látok-e veszélyesen pirosozó gépjárműveket, és majd arról is beszámolok. :D

7
kovácske képe

én már láttam:( a kőbányai

én már láttam:( a kőbányai vasútrállomásnál a vasúti felüljáró sínei alatt ronda kjereszteződés van, a végállomásra behajtó BUSZ mire a zöld lámpánál zebrára lépő gyalogosokhoz ért, pirosat kapott, pedig mikor behajtott a keresztbe, még zöldje volt. kis híja (kevesebb, mint 5 centiméter) volt, hogy nem lapított ki 4-5 gyalogost és egy kerrékpárost, akik akkor indultak el a nekik már zöld lámpás zebrán. és a sofőr utána sem látta át, hogy mi történt, méltatlankodott...
egyébként ott a buszvégállomás felől kikanyarodó autók (rá a kőbányai útra) is gyakran elütik a jobbról érkező kerékpárosokat, mivel sokan csak balra figyelnek, ahonnan az autóforgalom jön, nem számolnak a kétirányú kerékpárúttal (amin még várakoznak is, ahelyett, hogy megadnák a kerékpárosnak az elsőbbséget, annyira nincsenek vele tisztában, hogy hol vannak és mit csinálnak)
:(
csak azért nincs tele fejfákkal az a kereszt, mert álló helyből épp csak indulás után még hamar le tud fékezni mindenki, akinek hirtelen egy kerékpáros kenődik a szélvédőjére.)

8
Peta képe

Mindent megadtam volna, ha

Mindent megadtam volna, ha egyszer eljutottam volna koncertjükre, de sajnos 6 éve nem is hallottam róluk :(
http://prizma.uw.hu/ Rengeteget vesztett a társadalom ezzel!!

9
monster képe

"a piroson áthaladás jogi,

"a piroson áthaladás jogi, rendőri megítélése az autókra lett szabva" helyesen:
Az egész kresz az autósokra lett szabva, miattuk lett kitalálva.
És ebbe a prokrusztesz ágy kreszbe próbálják belegyömöszölni az összes többi közterületen mozgót.

10
eFZé képe

A pirosozásnak azért nagyban

A pirosozásnak azért nagyban az is az oka, hogy a lámpák az autókra vannak hangolva. Számtalan olyan hely van, ahol csak azért piros a lámpa, hogy a későbbiekben az autóknak zöldhulláma legyen, ami csak elméleti, mert úgyis beáll a dugóba. Lehetne gondolkodni olyan KRESZ módosításon, hogy amennyiben a bringással párhuzamos irányban haladó gyalogátkelőn már zöld, akkor lehessen menni. Vagy ha a szemből jövőknek zöld, és a balra kanyarodás tiltott, vagyis senki nem keresztezheti a kerékpáros útvonalát, akkor lehessen menni. Pl a körúton végig. A legtisztább persze az lenne, hogy ilyen helyeken mindenhol kikerüljön egy kiegészítő bringás jelzőlámpa, de erre nem sok esély van.

11
Törzsmókus képe

plusz nagyonsok

plusz nagyonsok

12
Toti képe

+1 Igen, ezt más sokan

+1

Igen, ezt más sokan megfogalmazták.

Eljutott már ez a gondolat illetékes körökbe?

Én a kiegészítő lámpa mellé a kiegészítő táblát is alkotnék, hátha van olyan, ahová elég az is.

13
horvathr képe

Az én munkába járó

Az én munkába járó útvonalamon van egy "intelligens, telezöldes lámpa". Alaphelyzetben a főútnak mutat zöldet. Csak akkor ad szabad utat a mellékútnak, ha azon autó érkezik. (gyalogost is gombnyomásra engedi át) Autós szemmel tökéletes. De ha bringával érkezek a kereszteződéshez/lámpához a mellékúton, akkor várhatom, hogy megzöldüljön.
Itt a lehetőségeim:
1, Várok, míg autó érkezik. - de mennyit?, este nem nagy a forgalom.
2, Megnyomom a zebránál a gombot. - eleinte ezt a megoldást választottam. Megállítottam az autókat vagy esetleg csak egy autót, mivel itt nincs nagy forgalom. Feleslegesen! utána 2 -3 percig egy autó sem jön sok esetben.
3. pirosozok. mostanában ezt csinálom "forgalom szervezési szempontok miatt"
Megvárom, míg nem látok autót az úton és áthajtok. Nem állítom meg az autó, esetleg kamiont feleslegesen. Általában, mire zöldet mutat nekem, addigra oda ér egy autó.

Az ilyen útkereszteződésekben célszerű lenne a piros lámpát STOP táblának tekinteni a kerékpáros esetében.

14
jurta képe

Ez egy minden rendszeresen

Ez egy minden rendszeresen bringázó által ismert jelenség, és egy közröhej, amellett aránya elenyésző a pirosozásokban (ahogy az ilyen lámpáknak az összes lámpa között). Az első ilyen esetemnél (balra kanyarodós piros, mögöttem BKK busz), mivel a szöveget nem értettem, percekig azt hittem, hogy csak azért kiabálnak a mögöttem várakozók, mert utálnak. :-) Amelyik nem súlyt mér, hanem "fémdetektor", azt egyesek a bringa úttestre fektetésével igyekeznek zöldre bírni.

Ha meg tudom oldani az átsétálást, gyalogosként sem szoktam megnyomni ezeket a gombokat. Minek állítsam meg a 30 másodperc múlva odaérkező járműveket IS, amellett, hogy előtte én is várok?

15
Peta képe

Motorosboltban lehet kapni

Motorosboltban lehet kapni keménymágnest, amit a moci aljára felcuppantva iszonyat térerőt produkál, és képes autóként érzékeltetni a motort :)

16
Vid képe

A vinyómágnes is "megteszi".

A vinyómágnes is "megteszi". Csak ne fékezzenek le miatta a csatornafedelek :)

17
kovácske képe

a "csak egy sávos"

a "csak egy sávos" meghatározás kicsit szűknek tűnik nekem, sok helyen az egyirányú, egysávos belvárosi utca 2, esetleg 3 sávossá szélesedikj arra az 5 méterre a kereszteződésben, hogy legyen külön kanyarodó sáv mindkét irányba.

igazából a gyalogosok is ésszel közlekednek, ha nem jön autó, nem várnak zöld lámpára, sem nem keresnek lámpát-zebrát-útkereszteződést, hogy átmenjenek az egy-két sávos úton, ha azon éppen akkor nem halad autó. mégsincs rájuk tekintettel külön kresz szabályozás, legfeljebb nem tart rájuk hajtóvadászatot a rendőrség.

ez csak adalék a fentiekhez, amúgy nem vitatom, jó felvetés.

18
Vid képe

"egy sávos": Gondolom itt az

"egy sávos": Gondolom itt az általam felvetett 2x2 sávosra gondoltál. Ha a meghatározásban benne lenne a 2x2 sávos kereszteződés is, az bonyolítaná a helyzetet, mert egyrészt meg kéne határozni hogy milyen kanyarodósávot tekintünk veszélytelennek. Mert vannak veszélyesek is. Másrészről a bringás sem tudná mindig kapásból eldönteni, hogy ahol épp átmenne az most minek számít. De végülis bármilyen ésszerű, és könnyen átlátható szabályozás megfelelne.

Igen a gyalogosokra nem vadásznak, és nem is ilyen polgárpukkasztó a megítélésük ilyen szempontból.

19
Vid képe

Egyébként még olyasmit is

Egyébként még olyasmit is lehetne csinálni mint az egyirányú utcáknál, és ahoz még jogszabálymódosítás sem kéne: Kitáblázni egyenként a veszélytelen pirosakat. Csak gyanítom ez egyszerűen túl sokáig tartana a jelenlegi módszerekkel.

20
Peta képe

Hogy a viharba ne kéne

Hogy a viharba ne kéne jogszabálymódosítás?? A kreszt mindenképpen módosítani kéne, de talán a jelzőlámpás jogszabályt is.

21
Vid képe

Jó, rendben, kell de nem

Jó, rendben, kell de nem olyan bonyolult, mintha ki kéne találni egy külön jogszabályt a bringás "lámpahasználatra", hiszen ahol ott lenne a tábla, ott lehetne menni, mint az egyirányúaknál.
Ugyanakkor mondom, valószínű a kitáblázás olyan hosszú ideig tartana hogy mégiscsak jobb volna a bringapiros jogszabályhoz nyúlni.

22
Törzsmókus képe

hamárakkor fordítva kéne.

hamárakkor fordítva kéne. azokat a piroslámpákat kéne megtáblázni, amiket nem vehetek stoptáblának ;)

23
Vid képe

Igen, lehet hogy ez lenne az

Igen, lehet hogy ez lenne az arany középút!

24
jurta képe

Na, lassan a társadalmi vita

Na, lassan a társadalmi vita beindításáért felajánlott áldozatként fogom tekinteni a bírságomat. :-)

Vid, szerintem ha lerövidíted a bejegyzés szövegét felére, kétszer annyian fogják végigolvasni.

A gyalogos és bringás pirosozások kisebb veszélyességének egyik oka, amire kevesen gondolnak: a mozgékonyság. Gépkocsival nemcsak azért nem megyünk be a pirosba, mert a hosszú orra és a holtterei miatt nem tudjuk belátni, mi van ott, és a zárt karosszéria miatt nem is halljuk annyira: egy gépkocsival nehéz kikeveredni is bármilyen helyzetből, amibe belehajtottál. A gyalogos, görkoris, biciklis a kisebb lendülete és mérete miatt egy pillanat alatt megáll, irányt vált, sőt ha kell, duplájára gyorsul, felugrik a járdára, akármi. (Ez a különbség még a motorkerékpárral szemben is fennáll.) Persze egy KRESZ-ben ilyen szempontra akár csak utalni is súlyos bomlasztás lenne. :-)

25
Icarus képe

"Vid, szerintem ha

"Vid, szerintem ha lerövidíted a bejegyzés szövegét felére, kétszer annyian fogják végigolvasni." +1

26
Vid képe

Azért nem írtam kevesebbet,

Azért nem írtam kevesebbet, mert akkor annyival kevesebb mondanivaló lenne leírva. :) Szerintem akinek nincs ideje elolvasni annak vitatkozni sem lesz.

27
err képe

Pont ma untam el, hogy hosszú

Pont ma untam el, hogy hosszú ideje nincs időm összevágni egy videót az elkerült balesetekről, úgyhogy végül kitettem anélkül:

minimalmass[pont]hu/diplomamunka-kerekparos-kozlekedesbiztonsag-baleseti-kockazatok-infrastruktura-gocpontok-iv-resz-a-balesetek-okai/273

(Anyád az: A beküldött tartalmat a reklámszemétszűrő elutasította. If you feel this is in error, please report that you are blocked.)

Én nem álltam neki elméleti számoknak, hogy hány pirosozás történhet egy nap. Nyílván kihozható alacsonyra a mutató, de szerintem hasraütni, hogy hány pirosozás lehet, nem célszerű, de nem baj, legalább több platformon, többféle stílusban és számítással kerül bizonyításra, hogy sokmindenben tévednek az illetékesek :)

28
Vid képe

Azért próbáltam egy számot

Azért próbáltam egy számot írni a pirosozásra, mert szerintem baromi sok van. És a számukhoz képest elenyésző a balesetek száma. Ha kétszer ennyi vagy feleennyi történik akkor is megállja a helyét az érvelés. Ha meg ugyanaz lenne az arány mint az autósoknál akkor meg természetesen nem érné meg pirosozni.

29
err képe

Ezesetben valami

Ezesetben valami tudományosabb szám kell, és nem betippelni :) Keresni valami erre vonatkozó számot, ami felmérésből származik, vagy kiállni és számolni, több helyen, rendszeresen, és azokból esetleg már lehet következtetéseket levonni, bár figyelni kell, hogy hova áll ki az ember. Van, ahol tényleg durván jellemző, és olyan is van, ahol gyakorlatilag nincs pirosozás.

30
Vid képe

Ezt nehéz tudományosan mérni,

Ezt nehéz tudományosan mérni, mert minden piros más. Továbbá az, hogy valaki átmegy egy piroson még nem jelenti hogy még akárhány piroson átmegy. Lámpszámlálásnál ugye ez pont nem így van, mert akinek kikapcsolva van a lámpája, annak jellemzően úgy is marad. És fordítva. Ráadásul itt pont hogy a legforgalmasabb helyeken nem volna értelme mérni, mert (kivételektől eltekintve) jellemzően nem ott pirosoznak a emberek. Mindenesetre ártani nem ártana egy mérés, csak azt ésszel kéne felépíteni. Pld össze lehetne gyűjteni az olyan pirosokat ahol nagy forgalom halad át és mégis veszélytelenek.

Amúgy a te írásodban van egy óriási hiba: Nem a pirosozás a bringások által elkövetett szabálytalanságokból adódó balesetek 77%-a.
Ugyanis elsőbbség meg nem adásából 283 eset adódik. Ittasságból pedig 83 eset.

31
Fly képe

Szerintem -de javítsatok ki,

Szerintem -de javítsatok ki, ha tévedek- a pirosozás sem más, mint az elsőbbség meg nem adásának egy speciális esete...

Amúgy meg 40 éve még a lámpa piros jelzésénél is szabályos volt a jobbra kis ívben kanyarodás, amennyiben ezt biztonságosan végre lehetett hajtani (járműtől függetlenül). Érdekes, hogy napjainkban egyre több helyen vezetik be ezt a szabályozást -elég csak az itteni posztokra utalnom. Esetleg kezdetnek ezt kellene kilobbyzni, lehet hivatkozni mind a külföldi, mind a hazai működőképességére is...

32
err képe

"Itt nem jönnek ki Péter

"Itt nem jönnek ki Péter számai, ugyanis azt írja, hogy 42 esetben követett el pirosozás-balesetokozás kombinációt kerékpáros, míg az előbb néztük, hogy 12 esetben nem kerékpárral közlekedő volt az okozó. Ez 54 eset, miközben elvileg 53 volt. Mivel ez egy kerékpáros portál, most – ellentétben az eddigiekkel – egy kicsit elfogultak leszünk, és csak 41 esetet számolunk a kerékpárosokhoz. Így is kimagasló, 77.4%-os arány jön ki. (42/54 esetén 77.7% lenne.)"

Ez a pirosozásból történt balesetek kerékpáros okozói részaránya. A fennmaradó részt (lásd kicsit feljebb a 22.6%-os értéket) nem kerékpárral közlekedők okozták.

33
Vid képe

Ja hogy a 42 az 54-nek a

Ja hogy a 42 az 54-nek a 77%-a. Rendben, de így meg nem ad túl sok viszonyítási alapot az össz baleseti számokat illetően. Mert pont ez az összehasonlítás volt a cél a bloggal.

34
jeremy spark képe

Én azt látom évek óta - most

Én azt látom évek óta - most is - hogy a pirosozással kapcsolatban olyan területek mentén folyik az eszmecsere, ami igazából kutyát nem érdekel, ha egy szabályról van szó. Azért pirosozunk, mert a lámpák az autókra vannak beállítva? Hazugság. Röviden, tömören. Azért pirosozunk, mert türelmetlenek vagyunk. De van, aki szimplán csak vagány. Olyan jó egyoldalúan azt mondani, hogy pl. egy autós milyen paraszt, hogy neki nem mindegy az a 3 méter és 2 másodperc, ami miatt letol téged az útról pl., meg azzal jönni, hogy de ő egy x tonnás kocsiban ül....kit érdekel? Neked nem ér rá az a 10 másodperc a lámpánál? Jaaaaa....és ebből tanulmányt kell írni, hogy de arányában kevesebb baleset történik pirosozó kerékpáros hibájából. Értem. Valóban, a KRESZT az autós forgalomnak írták. Ha kerékpárral az autós forgalomban közlekedsz, akkor miért is kell rád más szabályoknak érvényesülniük? Ja mert követeled. Áhhááá...Ahogy az autósok figyelmét és tiszteletét is, áhhááá....
Én úgy gondolom, hogy akkor illene sírni bármiért is, amikor megtanultuk mi is tisztelni és betartani a másik oldal szabályait. Továbbra is jó pirosozást, kedves szervdonor barátaim :)

35
Hotyhogy képe

Az adó is csak azok számára

Az adó is csak azok számára létezik, akikből ki lehet azt kényszeríteni. Akikből nem lehet kikényszeríteni, azok nem fizetnek adót. És szerintük is ez így van jól. :D

36
jeremy spark képe

Ezzel is sok mindent

Ezzel is sok mindent elárultál :)

37
monster képe

Te se gondolod komolyan hogy

Te se gondolod komolyan hogy az autós veszélyeztetés analóg eset a kerékpáros pirosozással.
Az se gondolod komolyan hogy bárki annak tudatában pirosozik hogy szervdonorrá válásának nagyobb a kockázata mint mondjuk annak hogy BKV-zás közben elesik és halálosan beveri a fejét..
Hangvételed autós fórumok elvakult hülye autósaira emlékeztet. Az különösen aranyos hogy csalhatatlanul tudni véled hogy MÁS miért pirosozik.
Remélem ÁFÁs számla igénylésekor is ilyen makacsul törvénykövető vagy minden esetben.

38
kovácske képe

&jeremyspark: egyformán

&jeremyspark:
egyformán türelmetlenek vagyunk autót vezetve, kerékpározva és gyalogolva is. csak korántsem mindegy, hogy hány tonnával a fenekem alatt vagyok türelmetlen. nem gondolhattad komolyan ezt te sem, szervdonor barátom. inkább kérd vissza, amit elajándékoztál, az agyadat.

39
Vid képe

a KRESZT az autós forgalomnak

a KRESZT az autós forgalomnak írták. Ha kerékpárral az autós forgalomban közlekedsz, akkor miért is kell rád más szabályoknak érvényesülniük?

Valóban az autókra írták, mert ők képviselték a legnagyobb számú közlekedőt. A kresz lényege az, hogy olyan szabályok legyenek megalkotva, amik segítik a biztonságos, és lehetőleg gyors közlekedést. Amikor a jelenlegit írták akkor a városi bringások szinte nem létező kategória voltak. Most meg vannak.
Ha mindenki kombájnal, vagy rollerrel közlekedne, akkor is célszerű lenne rájuk szabni a szabályokat, és nem megtartani az autókra méretezett szabályrendszert.

Most beléptek a képbe a bringások, így olyan szabályrendszer kell ami nekik IS és az autóknak IS biztosítja a lehetőséget a hatékony közlekedésre, egymás mellett. Ugyanúgy mint ahogy a buszsávok sem azért lettek létrehozva mert valaki erőszakosan követelte, és kizsarolta magának, hanem mert a közlekedők egészét tekintve ez volt a legjobb megoldás.

A szabályok nem önmaguért való öröktől létező axiómák, hanem azért vannak, hogy a hétköznapi életben működjön a közlekedés. És ha egy szabály nem veszi figyelembe a valóságot, akkor az nem jó szabály.

40
elfroland képe

Mától az én kedvemért minden

Mától az én kedvemért minden zöldnél állj meg és számolj el 10-ig és csak utána indulj.
Ha nem teszed meg akkor türelmetlen vagy, minden más csak hazugság. :-)
"Neked nem ér rá az a 10 másodperc a lámpánál?"

41
Nuvanda képe

Három napja figyelem a

Három napja figyelem a pirosozásokat az útvonalamon, ami átvág a városon a Nagykörút-Váci mentén. Természetesen csak arról tudok infót adni, amit a velem párhuzamos haladók előttem követnek el. Mondjuk biciklissel főként a Körúton találkozok csak, ott se sokkal.
18. kedd:
4 autó ment át már a pirosra váltott lámpán, de senki se zavartak.
1 biciklis ment át ötször a piroson, abból kétszer eléggé zavarta a zebrán lévő gyalogosokat.
19. szerda:
Senki.
20. csütörtök:
1 autós benézte a zöldhullámot a Vácin, totális pirosozás. Mivel pont nem jött senki keresztbe, nem volt veszélyes. (ma nem találkoztam biciklissel lámpa közelében)

42
Hotyhogy képe

"1 autós benézte a

"1 autós benézte a zöldhullámot a Vácin, totális pirosozás. Mivel pont nem jött senki keresztbe, nem volt veszélyes."

A szivárgó gáz betöltötte a lakást, totális robbanó gáz keverék koncentráció. Mivel pont senki nem nyomta meg a csengőt, nem volt veszélyes. :D

43
Shag_Beckur képe

"Magyarázom a

"Magyarázom a bizonyítványom..."

44
Hotyhogy képe

:-) Két biciklis egymást

:-)

Két biciklis egymást keresztezve pirosozik. Melyiknek van elsőbbsége? :D

45
monster képe

A jobbról jövőnek.

A jobbról jövőnek.

46
Hotyhogy képe

A jobbkéz szabály nem

A jobbkéz szabály nem vonatkozik működö lámpás kereszteződésekre. Úgy látszik, te önkényesen, tetszőlegesen alkalmazaod azt itt. :-)

47
monster képe

Persze hogy

Persze hogy önkényesen.
Miért, olyan működő lámpás kereszteződés van, ahol mindkét irányból egyszerre lehet pirosozni?

48
Hotyhogy képe

Igen, van. Amikor a lámpa

Igen, van. Amikor a lámpa vált, akkor egy rövid, kalkulált ideig mindkettőnek piros, tilos.

49
promontor képe

Ismerek olyan kereszteződést,

Ismerek olyan kereszteződést, ahol négy lámpafázis van, mindegyikban egy irány mehet szabadon egyenesen, jobbra és balra is. A másik három irányból piros. Tehát itt elvileg lehetne két irányból is pirosozni. Igaz, nem szoktak, mert nagy a forgalom.

50
monster képe

Tényleg tényleg. Amikor egy

Tényleg tényleg. Amikor egy ideig Debrecenbe jártam, fel is tűnt hogy sok ilyen kereszteződés van ott. Gúnyos gondolatokat fogalmaztam meg magamban a helyiek szellemi képességére vonatkozóan. És rettenetesen lassította a közlekedést, mert tényleg az a rendszer, hogy egy ideig az egyik irányból jövő autósok mind a 3 másik irányba szabadon mehetnek és ez körbemegy mind a 4 irányra. De ez ugyebár feltételezi hogy a gyalogosok egyik zebrán se mehetnek közben. Szóval kell egy 5. fázis amikor minden autónak piros és csak a gyalogosok mehetnek minden irányban egyszerre, mintha akár átlósan is mehettek volna akkor? És ilyenkor a bringások is gondolhatják magukat egy kicsit gyalogosoknak, mennek minden irányból egyszerre.

51
promontor képe

Ebben a kereszteződésben a

Ebben a kereszteződésben a gyalogosok megharcolnak a kanyarodó autókkal. Vidám jelenetek következnek ebből.

52
Peta képe

Hol van ez a csomópont?

Hol van ez a csomópont? Bpesten?

53
promontor képe

Igen. Újbuda, Etele-Tétényi

Igen. Újbuda, Etele-Tétényi sarok.

54
Peta képe

Köszi, megnézem majd. Meglep,

Köszi, megnézem majd. Meglep, hogy bpesten létezik még négy fázisú csomópont.

55
Hotyhogy képe

A pirosozók, csakúgy mint a

A pirosozók, csakúgy mint a sisak viselők, elrettentik a biciklizést még csak fontolgató tömegeket a biciklizéstől.

Ők látva a pirosozókat, aggodalommal gondolhatják: "Úristen, a biciklizés veszélyes!" Amikor aztán a pirosozók azt bizonygatják nekik, hogy pirosozni nem veszélyes csupán figyelni kell, akkor azt kell gondolják, hogy "Hát, akkor bizonyosan, megállni a pirosnál és úgy is figyelni, az veszélyes, aminél a figyelmes pirosozás, ha nem is teljesen veszélytelen de veszélytelenebb!"

Erre lehetséges, hogy csúsztatás vádjával rukkolnak elő a pirosozók. Amire pedig az összezavart, a biciklizéstől rettegő néptömeg fia az ösztöneinek súgására vissza billenti tépődő elméjét a számára legbiztonságosabb megállapításra:

"Biciklizni akár pirosozva akár nem pirosozva veszélyes. Én nem fogok biciklizni."

Ezzel nem nő kellően a biciklisek tömege, ami bizonyítottan csökkentené a biciklizés veszélyességét, amint azt tudjuk ugye a sisak viselés visszahatása tárgyában is.

E hátráltatásért a pirosozók és a sisak viselők tehát egyformán felelnek. A sisak viselő pirosozó akit látsz, az pedig maga az ördög. :D

56
Vid képe

Amikor egy üres zebra előtt

Amikor egy üres zebra előtt ál a forgalom, és egy bringás átteker rajta, szerintem senkinek nem fordul meg a fejében hogy ez veszélyes művelet lenne.
Nagyon kevés olyan esetet látok amikor valaki veszélyes lámpánál pirosozik.

Viszont a sisakviselők tényleg nagyon rossz emberek, ők maguk az ördög!

57
Nuvanda képe

Ördög mondá: a bringások zöme

Ördög mondá: a bringások zöme a teli zebrán is átteker, ha nem jön nála erősebb, csak holmi gyalogos. És bár azt szajkózzuk, legyen a leggyengébbnek mindig elsőbbsége, csak magunkra gondolunk, másra nem! :(

58
Vid képe

Mondom: A bringás ugyanúgy

Mondom: A bringás ugyanúgy legyen büntethető ha gyalogokat ilyeszteget, veszélyeztet. Aki most csinálja az ugyanúgy büntetendő, ahogy ezután lenne. Csak azt nem kéne elkapni a rendőrnek aki normálisan közlekedik.

59
Nuvanda képe

Kicsit szubjektív szabály

Kicsit szubjektív szabály lenne, hogy ki mint érzékeli, értékeli a veszélyeztetést. Ki miként döntene, ha baj van, vagy majdnem baj van? Én nagyon nem szeretném, ha mikor elsőbbségem van (mondjuk zöldem a zebrán), reszkessek, hogy jön egy idióta. Tetejében bicajjal is lehet simán ölni, hisz kemény fémből van a gép és jó nagy mozgási energiával rendelkezik egy gyalogoshoz képest.

60
Vid képe

És most az nem szubjektív,

És most az nem szubjektív, hogy vagy van kedve elkapni a rendőrnek vagy nincs?
A veszélyeztetés sokkal egyértelműbb, mert ha emberek vannak a zebrán és valaki fékezés nélkül áthajt rajta, akkor az már lehet veszélyeztetés és el van intézve.
De azt is rendeletbe lehet iktatni, hogy pusztán már a zebra keresztezése (amikor gyalogosok vannak rajta) veszélyeztetésnek minősüljön.

61
Peta képe

Nem szubjektív elvileg, mert

Nem szubjektív elvileg, mert papíron intézkedési kötelezettsége van a rendőrnek, és amiatt ő tartozik felelősséggel, ha elenged eg szabálysértőt. Szerinted ha reggel az eligazításon azt mondják neki, hogy csak akkor intézkedj a pirosozóval szemben, ha te úgy ítéled, hogy veszélyes volt, akkor szerinted hányat fog veszélyesnek ítélni? Zérót. Az utolsó mondatod szerinti megítélés szerinti szabálybetarttatás meg ugyanolyan mértékben lenne "szubjektív", mint a pirosozók elkapása.

62
Vid képe

Rendben, ha feltesszük hogy

Rendben, ha feltesszük hogy mindkét eset szubjektív, akkor a mostaninál, elvileg mindig el kellene kapnia, a másik esetben meg csak akkor tudná ezt megtenni ha kifejezetten szívatni akarna. Még mindig az utóbbi a jobb, pláne a szaporodó kamerák miatt aminek okán sokszor már lassan akkor sem engedhet el ha szíve szerint megtenné. (Éljen a szép új világ!)
Ha meg nem a rendőr rosszindulatára utalsz, akkor meg azért ki lehet találni olyan szabályozást amit egyszerű betartani, a fentebb vázolt éppen nem is volna tökéletes.

63
Nuvanda képe

Pár hónapja kivételesen nem

Pár hónapja kivételesen nem tekertem a Nagykörúton, hanem bicajt tolva átkeltem rajta egy zebrán zöld jelzésnél. Kicsit bambultam, és vagy 3 másodperccel a zöldre váltás után kezdtem lelépni. Ekkor egy bicajos centikkel előttem tépett el. Kérdésem, a te új szabályod szerint, most ki zavart kit? Hisz még nem voltam ténylegesen a zebrán.
Mondjuk én csak azért nem szedtem le a delikvenst a bicajáról, mert nem volt kedvem utána eredni, majd visszacaplatni a bolthoz. Pedig nagy volt a kísértés. :D

Párszor már bicajozás közben veszélyeztettek azzal, hogy centikkel mellettem mentek el. Az olyan szubjektív dolgokat, mint ez, vagy az általad vázolt, nehéz egyöntetűen megállapítani, így semmit sem érne a szabály, csak növelné a káoszt.

Az meg nem tartozik a témához, hogy szabályszegés esetén ki mikor és hogy büntet meg. Vagy hogy nem.

64
Vid képe

Jó, akkor értelmesebb volna

Jó, akkor értelmesebb volna úgy szabályozni, hogy nem mehetsz el gyalogos mellett 3 méteren belül. (Zebránál) Így még a hirtelen ugráló gyerekek, meg túristák is biztonságban lennének. (Én akkor is nagy ívben kerülöm a gyalogokat ha történetesen nekem van zöldem, mert pillanatok alatt léphetnek egyet egyik vagy másik irányba. Pláne a gyerekek.)
Így az sem menne kárba, ha a zebra szélénél állókhoz (akik csak ácsorognak) képest tennének a bringások egy nagyobb ívet(akár zöld esetén), mert így is komoly balesetforrást lehet megszűntetni.

És mondom a rendőr ha úgy ítéli meg hogy valaki tényleg veszélyeztette a gyalogosokat akkor megbüntethet, de nem volna kötelező megbüntetnie a körültekintően közlekedőket.
Mert most minden egyes alkalommal amikor elenged a rendőr szívességet tesz, és kockáztat, szóval most is a rendőrön múlik hogy mi történik, így viszont nem volna kötelező eljárnia.

Aki viszont bunkó az most is bunkó, és szerintem nem nehezményezi ha elmeszelik.

65
Peta képe

KI TARTATJA BE?? Ha már

KI TARTATJA BE?? Ha már beírsz egy méretet egy jogszabályba, mondjuk 3 métert, akkor a rendőrnek ugyanúgy el kéne indítania az eljárást 2,99 méternél. Ki méri ezt le? Senkinek nincs olyan szeme, hogy ezt megítélje, sokkal szubjektívebb lenne ez így, mint a piroson való áthajtás igen, vagy nem volta.

66
monster képe

Pedig egyes hatóságok

Pedig egyes hatóságok ránézésre tudják hogy mi hány méter:
http://varos.blogter.hu/459927/hany_meter_a_20_meter

67
Hotyhogy képe

Egy magasabb rendű közlekedés

Egy magasabb rendű közlekedés szervezésnél minden előírt és fix távolság látható vonallal van megjelölve a közterületen.

Így például a zebra előtt egy méterrel való megállási és várakozási kötelezettség betartását nem csupán a vezetők egyéni felbecsülésére bízza a rendszer, hiszen valaki harminc centinek becsülheti az egy métert, míg más valaki mínusz másfél méternek, és úgy rámegy a zebrára amikor is nem szabadna neki.

A másik példa az utcasarkok közelében való parkolás tilalma, ahol is elmaradott országokban az le van írva szabályban, hogy x méter a saroktól. Aztán a tahó autósok sokasága parkol a sarkokon ott, mert nincsenek felfestve világos vonalak x méternél. Rendes országokban fel van festve és meg van jelölve a határ, és a ritka áthágásokat a rendész bünteti.

Magyarországon van még bőséges hely és tér a haladásra és felzárkózásra a rendes országok mögé és mellé.

68
Vid képe

Rendben, akkor először is el

Rendben, akkor először is el kell dönteni, hogy az érv, melyszerint a gyalog kellő mértékben történő elkerülése megfelelő e ahhoz hogy ne legyen veszélyeztetve.
Ha igen, és csak a gyakorlati kivitelezés a kérdéses, akkor a következőt is meg lehet tenni:
A zebrának a csíkjai elvileg szabvány hosszúságúak és szélességűek, tehát valahány darab csíkból össze leet rakni egy kellően biztonságos távot, amit így nem kell majd méricskélni.

69
Vid képe

Lentebb egy ötlet. De mondom,

Lentebb egy ötlet.
De mondom, a két szubjektív változat közül, melyeknél:
a.:A rendőrnek elvileg mindenképpen meg kell büntetni, ezentúl ha szívatni akar természetesen szintén megbüntethet.Ráadásul mint írod nem mérlegelheti a bírság összegét sem.

b: Nem kötelező megbüntetnie, de ha szívatni akar vagy ha valamit nagyon elnéz megbüntethet

Szerintem mindenképpen az utóbbi jár kevesebb ártatlan megbűntetésével, és még határeseteknél sem születnének olyan helyzetekben bírságok mint Juráé.

És ha valaki bunkó és behajt a gyalogok közé, vagy egyéb baromságot csinál szintén büntethető csakúgy mint most.

Szóval a két nem tökéletes megoldás közül még mindenképpen az utóbbi járna kevesebb feleslegesen kiosztott cédulával.

70
Peta képe

Választások után esélyes az

Választások után esélyes az új kresz. Nem módisítgatás, hanem kompletten új jogszabály. Az itteni diskurzus szempontjából rossz hír, hogy már megszövegezve benn van pár verzió a fiókban )

71
Vid képe

Akkor lesz egy teljesen új

Akkor lesz egy teljesen új kresz, de lényeges dolgok nem lesznek benne módosítva, vagy azért lesznek benne értelmes változtatások? Mindenesetre, ha már itt tart a helyzet csodálom hogy komoylabb formában ez eddig nem merült föl. Vagy igen?

72
Peta képe

Nem olvastam, így nem tudom,

Nem olvastam, így nem tudom, milyen, csak azt tudom, hogy létezik új verzió. 1975 óta már párszor felmerült az igény az újra.

73
Fly képe

Az biztos, hogy a jelenlegi

Az biztos, hogy a jelenlegi KRESZ a sok módosításával már eléggé áttekinthetetlenné vált -sok esetben ezt ki is lehetett használni.
Valószínűnek tartom, hogy az alapjaitól új szabályrendszerbe nem fognak átkerülni az eddigi kiskapuk (pl. a 13.paragrafus (2)), viszont konkrétan beleírják a zebrán áttekerés tilalmát.
Az is elképzelhető, hogy belekerülnek a közkeletű urbanlegendek, mint pl. az egyszámjegyű főutakon való kerékpározás tilalma. Ki tudja?
Mindenesetre én remélem a legjobbakat, de a legrosszabbra számítok...

74
Hotyhogy képe

Milyen szép is, és tiszta

Milyen szép is, és tiszta ügy, az az elméleti megkövetelés, hogy a gyalogos átkelő helyeken, már átkelésük látható szándékánál és átkelésük közben, védve kellenek legyenek a gyalogosok mindenféle vezetett, mozgó jármű jelenlététől azokon.

Ez azt jelenti, hogy semmilyen vezetett jármű nem haladhat vagy tartózkodhat a gyalogos zebrán amikor azon gyalogos kel át. Akár egyetlen gyalogos, akár több, akár fiatalosan és szaporán lépkedve, akár öregesen totyogva. Minden jármű ami az úttesten közelíti meg a rendes vagyis például a brit zebrát, az előtte egy méterre felfestett vonalnál köteles megállni és várakozni.

A megkövetelés logikusan vonatkozik mindenféle haladási irányra, ami a ká-szor pí radián vektor iránya. Ez nem támadható elv a kis okoskodó, tudálékosan vitakedvelő biciklis nyehók által. Ezek az "igen de a gyalogokkal párhuzamosan tekerve nem veszélyes" érvelésükkel akarják igazolni az ő erőszakos akaratukat.

A gyalogos zebra, már a nevéből is érthetően, kizárólagosan a gyalogosoké az átkelés céljára. Ahol megosztott bringagyalog van, ott a bringás átkelő is egy külön párhuzamos létesítmény, és annak van megjelölve felfestése módján is.

75
Hotyhogy képe

Koromfekete Bell sisakom van,

Koromfekete Bell sisakom van, most rá fogok ragasztani tűzpiros ördögszarvakat. Búúú! :D

76
Doom3d képe

Én itt vidéken jó helyzetben

Én itt vidéken jó helyzetben vagyok. A munkába járós útvonalon két hely van, ahol a pirosnál kis ívű jobbra kanyarodásnak hasznát vehetném. A többi kereszteződés túl forgalmas ahhoz, hogy megpróbáljak pirosozni. Így aztán évek óta szabályosan közlekedek, a bringatilos táblákat és hasonlókat leszámítva. Azokat a táblákat 300 watt alatt közlekedőknek rakták ki. :)

Fontosnak tartom, hogy a szabályok - amennyire lehetséges - egységesek legyenek. Ne követeljünk külön szabályokat kerékpárra, monociklire, robotzsiráfra, gőzautóra stb., csak ha indokolt a külön szabályozás. A kresz annyira legyen elbonyolítva, amennyire muszáj.
"Áttérünk a jobbkéz szabályról a balkéz szabályra. A fokozatosság elvét követve, ezt egyenlőre csak kedden és csütörtökön, a dohánybarna színű bérautókra vezetjük be."

Ötlet: Egyszerű, jól belátható kereszteződésekben a piros lámpa legyen az elsőbbségadás kötelező táblával egyenértékű. --> Ha nincs keresztező forgalom, zöldnek számítana jogilag. Autóknál is. És ebben benne van a biztonságos kis ívű jobbra kanyarodás speciális esete.

77
Vid képe

Szerintem mi ugyanarról

Szerintem mi ugyanarról beszéltünk, csak a beláthatót én nem beláthatónak hanem 2x2 sáv alattinak nevezném. Mert vannak Bp-n "belátható" kereszteződések 4x4 meg több sávval is, de az ilyen helyeken nem tanácsos pirosozni.

A külön szabályozás az autókra szerintem ugyanazon okból szükséges ebben az esetben mint az egyirányúaknál, és még pár hasonló esetben.
Én autóval sosem pirosozok, mert csak nagyon ritkán lehet megbizonyosodni róla hogy milyen a keresztforgalom.

78
chicoye képe

Na, és mi van azokkal a

Na, és mi van azokkal a lámpás, sorompós vasúti átjárókkal, amiknél ki van írva, hogy akár 10 percen túl is zárva tarthatók?

79
Hotyhogy képe

Én, ha ismerném ezeket és a

Én, ha ismerném ezeket és a legrövidebb út a számomra az ottani átjárással lenne, akkor e rendszeres feltartás miatt kidolgoznék magamnak egy másik útvonalat ami időre tekintve optimális, ha nem is távolságra.

Ehhez szükséges lenne egy felmérés, hogy átlagosan hány percet kell várakoznia az arra járó közlekedőnek ott.

80
chicoye képe

Nincs ilyen. :/ A

Nincs ilyen. :/

A legrövidebb kerülő a Hungária felüljáró, de arra nem szívesen mennék. A Dózsa György út még messzebb van, az már plusz fél óra lenne. Vagy van még egy lehetőség, de ott a rengeteg sínen kellene sárban, hóban, fagyban átcipelnem a 20 kg-os biciklit, így ezt sem szívesen választanám. Szóval marad a rendszeres szabálytalankodás.

81
Peta képe

Rákospatak utcai felüljáró?

Rákospatak utcai felüljáró?

82
chicoye képe

Emlékeim szerint ott az M3-as

Emlékeim szerint ott az M3-as bevezető felett van felüljáró, utána a síneken kell átcipelni a biciklit. Vagy építettek valamit oda mostanában, amiről lemaradtam? :D

Vagy mindig is volt ott valami, csak én nem tudtam róla? (Ezt is simán el tudom képzelni :D )

Szerk:

Megnéztem google maps-en, tényleg van ott valami, de ezzel a kerülővel is minimum megduplázódna a menetidőm.

Én inkább bevállalom, hogy lehet, hogy egyszer tetten érnek a rendőrök. :)

83
Hotyhogy képe

Istenem, jobb ha a rendőrök

Istenem, jobb ha a rendőrök érnek téged tetten, mintha a vonat érne. :(

Az ilyen kemény problémák ellen kellene fellépnie az MK-nak, szerintem. Alá kellene dörgölni az illetékesek orra alá ezt a tarthatatlan állapotot, vagyis azt, hogy a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak igazságtalan hátrányt jelent a jelen infrastruktúra.

Az íly közömbösen cserben hagyott társadalmi rétegek emberi természetüknél fogva jobban hajlamosak lesznek a kényelmesebb, szabálytalan utat választani, aminek statisztikailag előbb-utóbb egy újabb áldozat lesz az eredménye.

Ezt az ügyet a magát modernnek valló és a biciklizést előmozdítani vállaló politikusoknak az asztalára kellene tenni, meg nem alkuvó, nyílt követeléssel, hogy dolgozzanak rajta és haladéktalanul oldják meg.

84
chicoye képe

Hát igen. Annyi változtatás

Hát igen. Annyi változtatás volt ott Rákosrendezőnél az elmúlt években, hogy a régi sorompót lecserélték olyanra, ami összeér teljesen. Ezzel csak annyit értek el, hogy a motorosok, robogósok nem tudnak közte átmenni, de a gyalogosok, biciklisek ugyanúgy átmennek, csak mellette.

Azért ott már tényleg mindig kiveszem a fülhallgatót a fülemből minden átkelésnél, mert nem árt hallani is a vonatot, nem csak látni.

De ismerek ám egy olyan bringa úttal keresztezett vasúti átjárót, ahol vagy stop tábla van csak, vagy elsőbbségadás kötelező (nem emlékszem pontosan). Pedig élesen kanyarodik a sín, eléggé beláthatatlan, Balatonalmádiból Fűzfő felé, miközben Balatonalmádiban természetesen sorompós, lámpás átjáró van belátható egyenes szakaszon, ahol ráadásul szerintem még lassabban is mennek a vonatok. Na ott tényleg félnék naponta átkelni, egyszer egy átkelésnél halálfélelmem is volt, pedig az nagyon ritkán szokott előfordulni nálam.

85
Peta képe

https://fbcdn-sphotos-d-a.aka

https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/t1/1920101_669507... :)
Így legyen ötösöd a lottón :) Az 50-es évek óta tervezik ezt a felüljárót.

86
chicoye képe

Basszus. :) Nem tudom, hogy

Basszus. :)

Nem tudom, hogy mi a fene van velem, de ahol én egyszer csak megjelenek rendszeresen, ott egy kis idő után vagy felújítják az utat/utcát, vagy valami biciklis infrát építenek oda. :D A Thököly úttal kezdődött az egész... :) Aztán már elért az is egészen a Keleti pu-ig. A Rákóczi úti Aldiba is szoktam járni, úgyhogy hamarosan megnyitják szerintem a Rákóczi úton a buszsávot a bringásoknak. :DDD

87
Vid képe

Legyél kedves innentől pár

Legyél kedves innentől pár hónapig a Rákóczi-n járni, aztán a Hungárián az autók között, meg úgy egyáltalán, egyeztess az MK-val, hogy merre óhajtassz tekerni!

88
chicoye képe

Jó, megyek majd arra. :) Az

Jó, megyek majd arra. :) Az Ajtósi Dürer meg a Kerepesi is várólistán van, az Örsön pedig azért nem adták még át azt a szörnyű bicikliutat, mert (bár járok arrafelé), de nagyon nem tetszik nekem a helyzet ott, úgyhogy azt a csomópontot függőbe tettem egyelőre. :D

89
Vid képe

Ha például nem feküdnél le

Ha például nem feküdnél le aludni hogy megszakítsd a tekerést esetleg gyorsítható a folyamat? :)

90
chicoye képe

Természetesen gyorsítható így

Természetesen gyorsítható így a folyamat, de egyben le is rövidülne a projekt 48 órásra. :D

91
monster képe

Legközelebb Bp-n jársz,

Legközelebb Bp-n jársz, meghívlak oda a restibe egy sörre (Manó Büfé). Aztán amikor 10 perce le van engedve a sorompó, de vonatnak híre hamva sincsen, akkor megkérdezem majd tőled hogy jó-e ez így?
Szombatonként bográcsozás van, sok bringás arccal.

92
monster képe

Voltak ott betonlapok a sínek

Voltak ott betonlapok a sínek között még pár éve, leszállás nélkül át lehetett tekerni, de szerintem pont ezért felszedték őket.
A gyalogos hídon a lépcsőkre egy L profil van hegesztve, azon fel-le lehet könnyen (?) tolni a bringát. Én egyszer tettem meg, csak azért hogy megnézzem a kilátást onnan.

93
Hotyhogy képe

Van egy hasonló rámpa-pálya

Van egy hasonló rámpa-pálya az ecseri piacnál is, azon forgalmas út fölött ott.

94
monster képe

Megnézném azt a mérnököt aki

Megnézném azt a mérnököt aki ilyent tervez valahova. Vagy inkább a főnökét, aki erre utasította.

95
jurta képe

e rendszeres feltartás miatt

e rendszeres feltartás miatt kidolgoznék magamnak egy másik útvonalat ami időre tekintve optimális, ha nem is távolságra.

Szirénázó tűzoltóautóval ténylegesen előfordul, hogy így terveznek útvonalat (inkább választják a kicsit távolabb levő, de nem szintbeli keresztezést).

96
chicoye képe

Nem ide akartam írni, hanem

Nem ide akartam írni, hanem Petának, csak fáradt vagyok nagyon. :)

97
Peta képe

De ugye nem ímélben? :D

De ugye nem ímélben? :D

98
chicoye képe

Annyira fáradt vagyok

Annyira fáradt vagyok mostanában, hogy nem csodálkoznék rajta egyáltalán, ha levélben küldtem volna el neked a cm hozzászólásomat, de azért szerencsére észnél voltam még annyira, hogy ne kövessek el ekkora irreverzibilis hibát. :)

99
Kuku képe

Hétfőn megyek a BRFK-ra

Hétfőn megyek a BRFK-ra raportra, balesetmegelőzés, szabálytalan bicikliták témában.
Tudna addig valaki nyomozni nekem ehhez egy ugyanilyen adatsort autókra és esetleg gyalogosokra?

100
Peta képe

Hová mész, Hungária krtra?

Hová mész, Hungária krtra? Meg pontosan mi érdekelne?

101
Vid képe

Nem tudom a gyalogosokra

Nem tudom a gyalogosokra milyen büntetés szabható ki, de a pirosozásuk megfigyeléséhez nagyon szemléletes helyszín a Móriczon a Bartókot keresztező nagy járda. Itt olyan a forgalom, hogy a teli gyalogospirosban sokszor nincs autó a láthatáron, és az egész tömeg, érzésre majdnem 100 ember megindul keresztbe a pirosban. Nem tudom előfordult e már hogy egy autó hirtelen feltűnjön, és teljes gázzal letaroljon néhány embert, de én nem hallottam róla.

102
elfroland képe

www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany

www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany?p_kiadvany_id=15721

29. oldal

Már ha jól értelmeztem a feladatot. :-)

103
elfroland képe

Csak nem bírom ki :-) cs,

Csak nem bírom ki :-)

cs, 2014-02-27 14:38 — Peta 47
Peta képe
Rosszul érzem, hogy a zöldnél való megállás egy hangyányit feleslegesebb időtöltés, mint a pirosnál? Egész konkrétan az egyik baromság, a másik meg baromság, de kötelező.

A béke kedvéért beszélhetnénk pár sor erejéig az irányjelzésről vagy a stop tábláról, hogy meg legyen a konszenzus és akkor talán a többi " baromság, de kötelező" szabály már szóra sem érdemes.

104
promontor képe

Kis szines a témában:

Kis szines a témában: http://9gag.com/gag/aVO2RpO ;-)

105
Hotyhogy képe

A Top Gear az egy infantilis

A Top Gear az egy infantilis TV musor egy kreten musorvezetovel, eretlen auto es sebessegmamoros megszallott nezokozonseghez cimezve. Ala kellene asni a karos sebesseg uzenetet, a hangosan berrego szar lapos gyilkos autok kulturajanak terjeszteset.

Modositom a tanulsagot:

Kozlekedok, a piros es a zold kulonboznek. Tanuljatok meg a nyavajas kulonbseget. A gumi csikorgasos kisodrodo tulsebesseg is elter a szabalyos sebessegtol. Ezt is tanuljatok meg.

106
promontor képe

Általában próbálom

Általában próbálom elválasztani azt, hogy ki mondja és azt, hogy mit mond. Persze nem mindig könnyű.

Egyébként nem ismerem a Top Gear-t (valószínűleg nem vagyok autó és sebességmámoros, azért), készséggel elhiszem a jellemzést. A módosított tanulsággal is egyetértek.

108
Vid képe

Ha már

Ha már kreszmódosítás:
http://kerekparosklub.hu/kresz-modositas-bicikli-javaslat-kerekparosklub

A veszélytelen pirosok egyéb esetei miért nem merülnek fel? Nehogy túl sokat kérjünk? Vagy bonyolult lenne a szabály? Mert Idahoban ugye működik.

109
pere képe

Szerintem nehéz lenne

Szerintem nehéz lenne lenyomni egy ekkora falatot azon a szűk torkon.

110
feb képe

Valamikor el kell kezdeni.

Valamikor el kell kezdeni.

111
Vid képe

.

.

112
pere képe

Bármilyen javaslat jöhet a

Bármilyen javaslat jöhet a KRESZszel kapcsolatban a kozlekedes kukac kerekparosklub.hu címre, a részletes javaslatok még most készülnek.

113
Vid képe

Nagyjából arra gondolok, vagy

Nagyjából arra gondolok, vagy annak a finomítására, amiről már itt is vitatkoztunk:
Hogy megpróbáljuk megfogalmazni közlekedési nyelven, hogy mik azok a pirosok amiken mindenki rendszeresen gond nélkül áthajt.
Az ötlet kissé finomítva az volt, hogy ha a kerékpáros útját
a:Zebra
b:Egy autóútsáv keresztezi,
akkor a piros elsőbbségadás kötelezőnek minősüljön.
És ha a zebrán a bringás nem adja meg az elsőbbséget a gyalogosoknak, továbbra is legyen büntethető, de a büntetés
ne legyen kötelező a rendőr számára mint most, amikor az üres zebrán áthajtásért is büntetés jár.
Persze ha van még más ötlet azt is megvitathatnánk.

Egyébként nem csak nálunk kerül fel a terítékre:
http://kerekpar.mandiner.hu/cikk/20160715_atengednek_a_kerekparosokat_a_...

http://www.n24.de/n24/Nachrichten/Auto-Verkehr/d/8826388/radfahrer-solle...

Úgy látszik nagy ritkán a német zöldeknek is vannak értelmes ötleteik, viszont hogy az ottani kerékpároklubbok
nem mernek beállni mögéjük azt nem értem.Bár mondjuk a német néplélek szempontjából tényleg komoly törést jelentene a piroson áthajtás. :) Az eredeti cikkben is említik a pirosnál együttindulás nehézsgét.

"Die Diskussion um den genehmigten Rotlichtverstoß ist nicht neu. Sie schwelt schon einige Jahre. Rückenwind gibt es vom Fachbereich Verkehrsplanung
und Verkehrstechnik der TU Wien. Mobilitätsforscher Ulrich Leth sagte der österreichischen Zeitung "Die Presse" bereits 2013, er halte die Forderung für eine "sinnvolle Legalisierung vom
bereits weitverbreiteten Verhalten, rote Ampeln – immer unter Berücksichtigung der Sicherheit aller Beteiligten – zu überqueren".

Ford: A vita a megengedett pirosvétségről nem új. Már néhány éve terebélyesedik. A bécsi műegyetem közlekedéstervezési szakáról hátszelet is kap.
A közlekedéskutató Ulrich Leth már 2013-ban azt nyilatkozta a DIE PRESSE című lapnak, hogy értelmesnek tartja a követelést, hogy a jelenleg is elterjedt gyakorlatot amikor a piros lámpán - minden résztvevő biztonságára tekintettel- átkelnek megengedetté tegyék. (Az eredeti szöveg egy részét lehagyták :))

MEgemlítik hogy valami bringásklubbjuk több elszeparált bringainfrát szeretne...(Heinrich Strößenreuther a "Bringás Népszavazás Berlin"
egyik kezdeményezője)

Ami érdekes volna, hogy vajh a németeknek van e olyan Peta féle baleseti statisztikájuk, esetleg a pirosozásra
vonatkozóan közvetlenül, amiből több mindent lehetne leszűrni, mint ahogy mi is próbáltuk itt. Esetleg meggyőzhetnénk őket is! Kinél érdemes kérdezősködni, ha ilyen adatokat szeretnék tőlük?
Mi ott a fő kerékpáros szervezet? A bécsi bringásklubok hogy látják a helyzetet?