A héten figyeltem, hogy már alapozzák a MOLBuBi állomásainak helyét a Műegyetem és az igazi előtt. (Nem fotóztam, aki igen, linkelje és beteszem)
Erről jutott eszembe, hogy van egy pár „intézkedési pont” a városban, amit nagyon jó lenne még a BuBi indulása előtt rendbe tenni, nem is kellene hozzá nagy beruházás, de egyelőre nem látom, hogy dolgoznának rajta. Én ezekre gondoltam:
- Kacsa utca!!!444!! itt komoly problémák vannak, „Ismereteink szerint a BKK tervezi a Kacsa utcai kerékpárút felújítását, addig is a kerület a balesetveszély elhárítást elvégzi.” illetve „Legjobb tudomásunk szerint idén a BKK átépíti-felújítja.” mindkét idézet még 2013-ból, és semmi haladás :(
igazából a folytatást (Varsányi, Retek) is jó lenne normalizálni (=egyirányú, biciklivel mindkét irányba az úttesten, járdát teljes szélességben visszaadni a gyalogoknak, szükség esetén parkolóhelyeket megszüntetni, picsogóknak a mammut parkolóját ajánlani), de a Kacsa az igazán sürgős.
- hirdetőoszlopos daráló az Erzsébet hídtól délre
Itt észak felől sokáig szépen külön van választva a kerékpárút és a járda; ezt kéne csak továbbvinni legalább a hirdetőoszlopon túlig. Ehhez szükség lehet néhány (kb 8) parkolóhely megszüntetésére (biztos ezért nem merik meglépni – az empamósok meg fogják kövezni szegény BKKt). Esetleg a buszmegálló is mehetne hátrébb, de annak talán már nincs annyi haszna.
Más?
És hogyan lehetne ezekben az ügyekben sürgősen nyomást gyakorolni?












Kacsa utcával nem tudom, most
Kacsa utcával nem tudom, most akarnak-e valamit, de elvileg a Csalogány utcában lesz kerékpársáv.
Ez az irányadó térkép - de az idő tényleg sürget, és eddig a tervezett beavatkozásokból nagyon kevés készült el (amit eddig észrevettünk a Belvárban: Jósika u., Rózsa u., Murányi u., Málna u. ki van táblázva/festve kétirányúnak).
hú télleg, kösz a térképet,
hú télleg, kösz a térképet, valahol már láttam egyszer, csak nem annyira reklámozzák (pl a http://www.bkk.hu/bubi/ oldalon se látom).
a Csalogány üdvözlendő (a rakpart felől már most is ott járok), de egyrészt a lámpák miatt a Kacsa sokkal kényelmesebb a körút felől jőve :D, másrészt a sarkán lesz egy állomás, szóval nem kéne elhanyagolni.
A nyomásgyakorlás másoknak is
A nyomásgyakorlás másoknak is eszébe jutott már. Elsősorban a Petőfi híd veri most ki a biztosítékot, ahol a tervek szerint a járdára akarják vezetni a bicikliseket.
azt próbálnák csak
azt próbálnák csak meg...!?
erre télleg kéne vmi demót szervezni. riadóhíradó, whatever.
Az már csak azért is nonsense
Az már csak azért is nonsense mert egyrészt ki van rakva mostanában valami "csak tolva" tábla, amit természetesen a járdán biciklizők közül senki sem tart be, másrészt pedig most ott vannak a felbontás óta ezek a fém bizbaszok amitől még hullámos is a pálya.
Na nem! Én ott legkevesebb piktogrammokkal fogok csak megelégedni.
A képen látható veszélyes
A képen látható veszélyes postaláda a felvilágosulatlan és kifinomulatlan utcabútor tervezés jó példája.
Ebbe, és ilyen fajta felállított szerelvényekbe a vakok bele ütközhetnek és súlyos arcsérülést szenvedhetnek. Ugyanis a lábazat a talaj szintjén hiányos, mert nem képes jelezni a tapogató bot segítségével a tárgy teljes kiterjedését a magasban. Csak maga a falhoz csavarozás meghagyná ezt a veszélyt. Lábak kellenének mindenképpen a láda sarkai alá.
Normális, rendesen átgondolt tervezés nem enged ma már meg ilyen felfüggesztett, kilógó szerelvényt a közlekedők útjában. Alátámasztás lenne szükséges a tárgy teljes dimenziójában, hogy a vakok botja bele ütközhessen és jelezhesse az akadályt az útban.
Azt hiszem, erre már EU szabvány is létezik valahol, mert én már láttam módosított tábla lábakat és hasonlókat, megvalósítani a leírt célt.
Adminok, javaslom ezt a
Adminok, javaslom ezt a cikket címlapra.
igazából a folytatást (Varsányi, Retek) is jó lenne normalizálni
A Retekre a Városjáró - hivatkozás nélkül - azt szólta hozzá itt, hogy az a Széll Kálmán tér csomag része.
...vannak még adminok?
...vannak még adminok?
A címlapszerkesztő
A címlapszerkesztő jogosultság csak egy szűkebb körnek van meg (én pl. moderálhatok, de nem címlapozhatok). Hogy mennyire szűknek, arról fogalmam sincs.
"sürgős
"sürgős tennivalók?"
Irgalmatlan gyorsan megtanítani a potenciális Bubi felhasználókat közúton közlekedni.
"Ne járdázz, ne pirosozz" kampányt indítani, amilyen gyorsan csak lehet.
Igazad van! Jogsit az
Igazad van! Jogsit az autósoknak!
Én imádnék egy törvényt
Én imádnék egy törvényt amivel elkobozható és összezúzható lenne a jogsi nélkuli autósok autója. A börtön buntetésuk mellett.
Én már vezettem jogsi nélkül
Én már vezettem jogsi nélkül autót több okból is, pl
- otthon hagytam
- le volt járva, és a hivatalnak nem volt elég hogy másfél hónappal előbb kértem már újat
nem szerettem volna ha emiatt bezúzzák az autómat és beraknak a rács mögé.
De megkockáztatom hogy a társadalmi veszélyessége is kisebb volt a tettemnek ahhoz képest hogy mennyi gdp-t vesztett volna az állam azáltal hogy a termelőtevékenységem fel kell függesztenem néhány évre, plusz az eltartásom költsége...
Olyan alkalom, hogy otthon
Olyan alkalom, hogy otthon felejtetted, nem tett téged jogsi nélkuli autóssá, már ami értelemben ez értendő itt. Bűnöző jellemű autósok sokasága vezet autót érvényes jogosítvány nélkul, ami nem azért érvénytelen mert otthon lett felejtve vagy elveszett a zsebből a tulajdonosa tudata nélkul.
Ezek az autósok tudatosan és szándékosan szegnek törvényt, és gépjárművet vagyis veszélyes uzemet uzemeltetnek bűnösen, még nagyobb veszélyt hozva a közlekedőkre az utakon.
A kívánságom nem ellened vagy a hozzád hasonlón feledékeny autósok ellen van, hanem a felelőtlen jogosítványtalan bűnöző autósok ellen. Ezért a törvény is meg kell, hogy kulönböztesse ezeket az eltérő eseteket.
A lejárt és a hivatal által késlekedve felújított jogosítvány ugye is egy kulon dolog. Tudni kell pontosan, hogy mennyi idő elég a lejárás előtt? Mit mond a hivatal? És, ha ők késlekednek, akkor mit mond a törvény? Szabad e átmenetileg akkor a lejárt jogsival menni? Milyen hosszú az az átmeneti idő?
Rendes országokban minden rendesen szabályozva van. Szeretném, ha rendes országok még az én elkobzás és bezúzás javaslatomat is megfontolnák a törvény és a rend és a közúti biztonság érdekében.
jó kérdések, nekem az
jó kérdések, nekem az történt, hogy adtak egy a5-ös cetlit, amire ráfirkantották kézzel, hogy beadtam a hosszabbítás iránti kérelmemet még a lejárat dátuma előtt, meg valami pecsétet.
És mondták hogy majd ezt lobogtassam ha a szerv kéri.
Ezzel jártam vagy két hónapig. A szerv persze nem kérte, mert már vagy 10 éve soha nem kér tőlem semmit.
Tehát ha úgy vesszük, akkor az otthonhagyásossal ellentétben ekkor "tudatosan" vezettem járművet dokument nélkül, hiszen fogalmam nem volt arról, hogy az a cetli ami nálam van jogilag 100%-ban pótolja-e hiányzó okmányomat.
Tudatosan vezettél úgy, de a
Tudatosan vezettél úgy, de a törvény talán ezt megengedi ilyen körulmenyek alatt Magyarországon, ezt én nem tudom.
Én úgy látom, te jóhiszeműen követted annak a kormány hivatalnak, vagyis a jogosítványok kiadásáért felelős intézménynek a tanácsát, utasítását. S valóban, mégse biztos 100 százalékosan, hogy szabályosan, törvényesen cselekedtél.
Mert ha ellenőrzés lett volna, és ha ez a cetlire írt felmentés mégis jogszerűtlen lett volna, akkor lehetséges, hogy szarban hagyott volna téged a hivatal, nem vállalva a felelősséget. Hogy aztán a másik hivatal, a rendészet, packázzon veled és megbuntessen.
Rendes államokban hasonló dolgokhoz kivételes, rendkívuli eljárásokat iktat be előre tervezett formai papírokkal. Például a hiányzó útlevele nélkul is utazhat olykor valaki aki ideiglenes utazási okmányokat kap indokolt esetekben.
Jó ismerni a törvényt, s hiszen az ismert caveat is mindig erre emlékeztet: a törvény nem ismerete nem menti fel a törvényszegőt. A tanulság, hogy még a hivatal megnyugtatása és igazoló cetlije se biztos, hogy rendesen igazol, és mi maradunk a szarban. :(
Még szépemlékű Demszky urat
Még szépemlékű Demszky urat is megtréfálta annak idején a jogosítványának a lejárati ideje...
Mindenesetre ha kérsz egy állásfoglalást a navtól valamilyen adózási dologról, akkor ők konkrétan odabiggyesztik a válaszuk végére, hogy
"a válaszlevélben részletezettek szakmai véleménynek minosülnek, kötelezo jogi erovel nem bírnak."
Se ne zebrázz, egyirányúban
Se ne zebrázz, egyirányúban szembe forgalmazz, stb.
Plusz told ahol tolni kell.
"Ne járdázz, ne pirosozz"
"Ne járdázz, ne pirosozz" kampányt indítani, amilyen gyorsan csak lehet.
A ne pirosozz kampány már elkezdődhetett egy ideje, februárban egy jelentősebb adománnyal támogattam is :-) (lehet, hogy pont nem voltál itt Shag, és a címlap ellenére nem olvastad).
http://www.criticalmass.hu/blogbejegyzes/20140120/szomoruan-vegzodott-pi...
http://kerekagy.blog.hu/2014/
http://kerekagy.blog.hu/2014/03/10/ha_ugyeskedsz_ingyen_is_hasznalhatod_...
"Ha ügyes vagy, ingyen is használhatod a Bubit"
"A rendszeres használók féléves, illetve éves bérletet válthatnak. Nekik személyesen kell szerződést kötniük, utána pedig a Bubi-kártyával használhatják a rendszert. Az éves díj várhatóan 18.900 forint lesz.
Az alkalmi bringások és a turisták 24 órás, háromnapos vagy hetijegyet válthatnak, ezek ára 500, 1000, illetve 2000 forint lesz."
Erről ez jut az eszembe: ha ügyes vagy, és előfizetsz egy mobiltelefontarifára havi 10ezerért, ingyen telefonálhatsz és mobilnetezhetsz.
Ha veszek egy kiló kekszet,
Ha veszek egy kiló kekszet, akkor egyet közuluk ingyen kapok a csomagban! :D
10% free!
10% free!