2011. január 9., az előzmény

2011. február 14-én lesz a fenti panaszom tárgyalása, itt a meghívóm.

2011. január 18.: a rendőrök feljelentettek olyanokért, amiket nem követtem el. Íme a határozat: első lap, második lap, harmadik lap.

2011. január 26-án a "szabálysértési" ügy miatt ezt a kifogást adtam fel postán.

2011. február 1., a kifogásom megérkezett a dorogi rendőrséghez, akik elbírálásra továbbították az esztergomi bíróságra...

2011. február 14., megtörtént a panaszom tárgyalása. Megérkeztem a Halálcsillagba, elém jött az előadó, elvette a személyimet, adott egy belépőkártyát és felkisért az irodájához. Ott várakozott a két rendőr, köszöntem nekik, majd mivel természetesen a bepanaszolt rendőrök éltek a jogukkal, így a meghallgatásukon nem vehettem részt. Addig (kb. egy órát) egy irodahelyiségben kellett várakoznom, ahol egy rádióból a juventus szólt...
Az előadó egy szimpatikus pasi volt, nagy sportember, az iroda fala tele volt oklevelekkel, érmekkel, tájfutás, maratonfutás, stb.
Miután végetért a rendőrök meghallgatása, én is elolvashattam a vallomásukat, illetve én is tehettem vallomást. Megkaptam a rendőrök főnökének a levelét is és a feljelentést is, amit ellenem tettek. Pár aláírás és kész is voltunk. Teljesen normálisan viselkedtek, csak az időközben Kováccsá változott Horváth szólt, hogy a jegyzőkönyv utolsó lapját ne csak a nevemnél írjam alá.
Ezekután az előadó megtárgyalja a főnökével az ügyet, majd döntenek, amiről levélben értesítenek. A döntés ellen fellebbezhetek az ORFK-nál.
A jegyzőkönyv: 01, 02, 03, 04, 05.
Az iratismertetési jegyzőkönyv: 01, 02.
A bepanaszolt rendőrök főnökének levele és az ellenem tett feljelentés.

2011. március 4.: megkaptam a határozatot a panaszom ügyében. Részben helyt adtak a panaszomnak, mert nem mutatkoztak be a rendőrök. Erősen gondolkodom a fellebbezésen, hiszen még mindig hazudnak a többi dologban. (Sajnos nem fellebbeztem, részben egészségügyi okokból, részben lustaságból, de lekéstem a határidőt.)
Határozat: 01, 02, 03, 04, 05.

2011. március 23.: megérkezett az esztergomi bíróság végzése a kifogásom ügyében. Figyelembevéve a szabálysértés súlyát és azt, hogy az elmúlt két évben nem voltam elmarasztalva szabálysértésért, a pénzbírságot 10.000.- Ft-ra mérsékelték, tárgyalás nélkül. Kézhezvételtől számított 8 napon belül tárgyalást kérhetek, amit meg is fogok tenni. (A Comic Sans-t és az ostoba bírósági titkárt pedig súlyosbító körülményként értékelem ;)
A végzés: 01, 02, 03.

2011. május 11-én reggel fél kilenckor lesz a kifogásom tárgyalása az Esztergomi Városi Bíróságon. Mivel a rendőrök az intézkedés során egy törvényt és egy rendeletet is megszegtek, így remélem hogy az igazságtalan bírságot elengedik. A tárgyalás kimenetétől függetlenül erősen gondolkodom a feljelentésen.

2011. május 11.: megtörtént a tárgyalás, a bíró végülis megszüntette a szabálysértési eljárást ellen, a költségeket az állam állja.

A végzés: 01, 02. (Szerencséjükre elfelejtették végre a Comic Sans-t ;)

Élménybeszámoló nemsokára ;]

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Sárki76 képe

_már elnézést, de

_már elnézést, de 15km/h-val le bírt nyomni egy rendőrautó?
Mit csináltál? "Behúzott" fékkel tekertél? :)________________________________________________

***˙˙˙o˙˙˙***
***˙˙-=-˙˙***
***˙˙˙|˙˙˙***

... elo szovet a femvazon.

2
Pölcse75 képe

:D

:D +1
-------------------
Szürke sárga RANGER

3
Sárki76 képe

_hát ez nem több, mint egy

_hát ez nem több, mint egy jól sikerült bull-shit generátor működésének eredménye. Legközelebb riadólánc és hívsz segítséget, ha tanúskodásban nem is, de az azt követő "tárgyalásoknál" jól jöhet... és 2:2ben már más a felállás...
;)
________________________________________________

***˙˙˙o˙˙˙***
***˙˙-=-˙˙***
***˙˙˙|˙˙˙***

... elo szovet a femvazon.

4
Miló01 képe

Megérdemled, SÜNnel nem

Megérdemled, SÜNnel nem vitatkozunk, mert megbök.

5
Nuvanda képe

Gondolom, ha a te károdra

Gondolom, ha a te károdra történne vmi igazságtalanság, boldogan fáradnál a pénztárhoz, és még meg is köszönnéd.

Ilyesmi nap mint nap megtörténik az emberrel (mármint a nem megfelelő oldaltávolsággal előzés), és küzdenünk kell ellene, mert ez is sokakat visszatart a forgalomba tekeréstől. És legalább a rendőrök betarthatnák a KRESZ-t.

6
NyilasMisi képe

Sajnos mindig a sünnek van

Sajnos mindig a sünnek van igaza, az állomány nagy része selejt. Barmoknak adnak hatalmat és fegyvert.
"Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik."
(Wass Albert)

7
Nuvanda képe

Azért én már győztem meg

Azért én már győztem meg sünt az igazamról. :)

Nem általánosítanék ebben a témában sem, és reménykedem, a többség normális. És még hiszek abban is, hogy a jog megvéd a túlkapásaiktól.

8
Miló01 képe

Mondjuk nem reklamálnék,

Mondjuk nem reklamálnék, és nem csapkodnám a sünmobilt, mert az alaposan kitud cseszni az emberrel. Ha megelőzi minek utána menni, hagyni a fenébe és az út közepén rakni. És most beljebb lenne 25 ronggyal... Persze tudom, hogy innen könnyű okosnak lenni, ő élte át ő tudja, csak szóltam sünnel nem kekeckedünk, csak ha megtudsz lépni!:D

9
sdd- képe

nem sunmobilra csaptam,

nem sunmobilra csaptam, hanem egy szabalytalan elozore, ami amugy nem szokasom. az, hogy ez egy sunmobil volt, hat... az viszont priceless, ahogy szciklon fogalmazta :)

10
Miló01 képe

Jó, de ez akkor jó, ha a

Jó, de ez akkor jó, ha a lámpánál utóléred, és ott veszel revansot, persze, ha látod, hogy dugó van járda is van, stb megtudsz lépni...
De én akkor se b*szogatnám a sünöket, mert ugye sorolhatnám az indokokat, ha pl átmennél a piroson, ami teljességgel kizárt, büntetésnél jó indulat is vezérelje. Aztán még szirénával utat törhet, akkor van gebasz. Szóval ne kössünk belé, ha csak lehet.
Harmadik variáció, az eseted.

11
err képe

Mondjuk van 1-2 gebasz az

Mondjuk van 1-2 gebasz az elmeletedben:

1. Rendor elol nem megyunk el. Biztos marhara meno, lehet ezek elol is korabban lelepett egy keros, azt' most szopatjak akit ernek. Ki tudja...

2. Barhol barmikor leallitanak, ha nincs tanud, barmit radhuznak. Es akkor lenyeled? Ugyan...

A rendorok vallomasa televan hujesegekkel, es mar hivatalos formaba ontve, tehat nem modosithato. Ez jo. Ha mashol nem, a fent is emlitett 15km/h-s elozesnel minden kibukik. Azt csak az nem hiszi el, hogy kamu, aki meg eleteben nem ult bringan, vagy kapott egy sagem-es dobozt (egy ilyen ugy nem er nokiasat :P)

A maganvelemenyem pedig: le sem tartoztathatnak, ha nincs bizonyitek. Pedig akkor is mondhatna 2 rendor egymast megtamogatva, hogy de ok bizony lattak, amint...

Csak akkor szamon kerik rajtuk a bizonyitekot.

Ilyen esetekben miert nem kell bizonyitaniuk? Erted, kikuldenek egy pappert 15 nappal kesobb, es akkor bizonyitsd te, ha tudod, hogy nem ugy volt. Normalis orszagokban ez nem igy megy. Meg ha lennenek profi terfigyelo rendszerek, amik nem 3 nap utan torlik a videokat, akkor azt mondanam, csinaljak, majd utanajarok, aztan leszophatnak a hamis tanuzasukkal egyutt. De igy mit tudsz csinalni? Miert van ez igy?

----------------------
szmog | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

12
Miló01 képe

"De igy mit tudsz csinalni?

"De igy mit tudsz csinalni? Miert van ez igy?"

Ne tőlem kérdezd, inkább attól a 386 képviselőitől, akik a Parlamentbe egyszer kitalálták!

Egyébként, meg azért nem kell rettegni, ha szabályt szeg a magyar, mert húha megbotoznak, de nem és mért nem, mert ez megy nagyban is.
Hallottam egy "embertől" nem nevezném meg kitől, hogy van egy haverja aki építkezéseken dolgozik, vagyis inkább azt irányítja néha f*rgeket is bevállal politikusokat, azt mondta 10/8 nem kér számlát, na tessék, és ők ugatnak, hogy igen abból van a kórház, a nyugdíj meg a bkv.

13
err képe

Nem egy dologrol beszelunk.

Nem egy dologrol beszelunk. En az artatlan szemszogerol beszelek, te meg folyamatosan a bunosokerol.

----------------------
szmog | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

14
Vegha képe

OFF és nem

OFF
és nem kötözködésképpen, csak egymás okulására:
az oké, hogy ők ketten voltak, de mi van ha Te és Én meg 49 másik "kerekes" jelentkezünk tanúnak - mert mi láttuk. Tudom, hamis tanúzás. De belebetegednek mire felveszik mind a 49 vallomást (amik ráadásul rendre ugyanúgy szólnak :). egy ilyennel elég keményen sarokba lehetne szorítani a senkiháziakat, nem ? Én simán vállalnám! Sokat megérne nekem ha ilyen gerincteleneket látnék pofára esni.

15
peet képe

Ha már gerinc, akkor fontos

Ha már gerinc, akkor fontos megjegyezni, hogy a hamis tanúvallomás is árt a gerincoszlopnak.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Royal fixi

16
Vegha képe

a cél szentesíti az

a cél szentesíti az eszközt : )

17
err képe

+1 ---------------------- szm

+1

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

18
atomboy képe

(signup) atomboy ---- Bicikl

19
Zsabor képe

.

.

20
fkrisz3 képe

Részvét

Részvét

21
elfroland képe

Jól belenyúltál a

Jól belenyúltál a palacsintába. Remélem azért jól ki lehet ebből jönni, mert ha nem akkor a maradék bizodalmam is elpárolok ami eddig a rendőrök felé megvolt.

22
jeremy spark képe

Neked még volt bizalmad

Neked még volt bizalmad rendőr felé?..:D...nekem ott szállt el, amikor a Meridámat ellopták, s jelentkezett egy srác, mert azt hitte, hogy az én bicajomat vette ki egy tolvaj alól ua. a napon, ua.ott. Kiderült, hogy nem, de elmesélte, hogy felvette az esetet telefonnal(a lopást is), aztán leszedte a gyereket a bringáról, s a kb. 40 méterre sétálgató rendőrhöz cibálta, mire az azt mondta neki, idézem: "hát én most ezzel mit kezdjek?"

Vegyülj el

23
felder87 képe

az finom. én egy olyan

az finom. én egy olyan szituációnak voltam szemtanúja, ahol egy zárt garázsból loptak el egy bringát. Ez ugye a betörés. A zseka annyit mondott a bejelentőnek, hogy lopjon másikat, szó szerint.

___________________________________________________
Hauser Five-0-m:)
Slickel nyomom, oszt?:

24
Vid képe

Hát le kéne közűlük is

Hát le kéne közűlük is párat cserélni.

25
jeremy spark képe

Cserélni....de finoman

Cserélni....de finoman mondtad..:D

Vegyülj el

26
Wadmalac képe

A rendőrség pillanatnyi

A rendőrség pillanatnyi szabályai megakadályozzák az azonnali intézkedést. Ha a szemed előtt lopják bringád, autód és épp arra jár egy rendőrjárő, meg is mutatod nekik hogy ott viszik, tudod mit fognak mondani?
Azt hogy menjél be a helyi rendőrőrsre és tegyél feljelentést, aztán majd intézkednek.
Az a leghalványabb rugalmasság, hogy a szabályaik betartásának megőrzésével, normál közúti ellenőrzés címén megállítsák és ezzel meg is legyen fogva azonnal, az már nem fér bele.
Szolgálunk és védünk.
Vicc.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem

Wad

27
jeremy spark képe

Én ezt értem, de ha ennek

Én ezt értem, de ha ennek tükrében megmérem a srác arcának súrlódási együtthatóját a betonon, akkor SE álljon neki intézkedni! Mert akkor persze intézkednek.

Vegyülj el

28
Stefidzsi képe

Nekem ez a kedvencem: [...]

Nekem ez a kedvencem:
[...] a külső sáv közepén "kacsázott". A kerékpáros cselekményével veszélyeztette az őt kikerülni szándékozó gépjárműveket, ...

Bullshit #1: szegény gépjárművek, biztos veszélyeztetve érzik magukat a biciklistől. Mellesleg: "veszélyeztetés: ha valaki a közlekedés más résztvevőit kár, baleset bekövetkezésének, a személy- és vagyonbiztonság sérelmének a lehetőségébe sodorja."

Bullshit #2: 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól: Kikerülés 35. § (1) Az úttest menetirány szerinti jobb oldalán álló jármű vagy ott levő egyéb akadály melletti elhaladásra (kikerülés) a 34. § (1)-(5) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell - értelemszerűen - alkalmazni.
Szeretem amikor a hivatalos közegek egy szabályra hivatkozva büntetnek, aztán a saját papírjaik tele vannak baromságokkal.
_______________________________
BringAlap-om
Újpest blogja - Terjeszd!
Városi cirkálóm

29
sdd- képe

belinkeltem a kifogast a

belinkeltem a kifogast a bejegyzes vegere ^^^

30
Zsabor képe

Tisztelt Juhász Balázs! A

Tisztelt Juhász Balázs!
A kifogását sajnálatos módon nem tudjuk elfogadni az alábbi okok miatt:
-nem értjük az "irónia" kifejezést.
-mi soha nem viccelünk
-a kifogásaiban több helyen szerepel, hogy "szerintem", "véleményem szerint". Szerintünk meg nem.
-ön szerint a rendőrök nem mutatkoztak be, és nem írtak feljelentést. A két kollégánk egybehangzóan állítja, hogy a helyszínen feljelentették önt, és birtokunkban is van a helyszínen készült, dátummal ellátott, feljelentés. Kérjük, öt munkanapon belül fáradjon be a rendőrkapitányságra aláírni a helyszínen készült feljelentést.

31
sdd- képe

teljesen vilagos, ez esetben

teljesen vilagos, ez esetben feljelenest teszek a ket rendor ellen indokolatlan kurthasznalat, szandekos kozuti veszelyeztetes, fenyegetes, hatalommal visszaeles, hamis tanuzas es hatosag felrevezetese miatt. bizonyitsak be, hogy nem igy volt. ;]

32
fkrisz3 képe

Az a baj, hogy ezeket neked

Az a baj, hogy ezeket neked kell bizonyítani, és nincs rá tanúd. Sajnos ezeknél nem mégy semmire sem. Hiába ott a jogszabály feketén-fehéren, ha panaszt teszel azt a rendőrség vizsgálja meg. Amit megtámadhatsz az az amit leírtak: kürthasználat, bár erre azt fogják mondani, hogy balesetveszély elkerülése, de te hivatkozhatsz arra, hogy nem ezt írja a feljelentés. A másik a 15km/h-val előzés. Itt véleményem szerint azt akarták írni, hogy 15km/h sebességkülönbséggel csak *lb*szt*k. Van KRESZ szabály ami kimondja, hogy előzéshez 15 km/h-ás sebességkülönbség kell, tehát 15-el csak álló biciklit lehet megelőzni, az meg már kikerülés, de mivel azt is írják, hogy "kacsáztál" ezért biztosan haladtál. Emiatt tehetsz szerintem feljelentést ellenük, amire kb azt fogod kapni, hogy megvizsgálják a kérdést. Nem sok jóindulat van ezekben. Ha ledolgoznád, akkor szívesen megyek segíteni, ha ráérek, ha más nem demonstratív jelleggel :D (ne legyen igazam)

33
err képe

Tehat ha ot vadoljak, akkor

Tehat ha ot vadoljak, akkor neki kell vedekeznie, ha o vadol, akkor pedig neki kell bizonyitania.

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

34
blajo képe

A jelen esetben en is ugy

A jelen esetben en is ugy gondolom (nem tudom, csak okoskodok...), hogy ez a vegeredmeny. Altalanos esetben annak kell bizonyitania, aki vadol.
A "jo" tanuk (tobben vannak, egybevag a vallomasuk) eleg jo bizonyiteknak szamitanak, innentol mar a vadlottnak erdeke, hogy valamit a sajat oldalan mutasson fel. (Ez akar a jozan esz is lehet...)
Ez a rendszer nem feltetlenul igazsagos, de talan eleg kozel van hozza.

35
fkrisz3 képe

Sajnos így van. Az egyik

Sajnos így van. Az egyik rendőr megvádolta, a másik, mint tanú bizonyítja. Ami szomorúbb, hogy ha lenne neki is tanúja és ellentétest állítanának, akkor is a rendőrnek lenne igaza, mert a rendőrség vizsgálja ki... Aztán a bíró mit mond az már más tészta.

36
blajo képe

A "rendorseg vizsgalja ki"

A "rendorseg vizsgalja ki" gondolatmeneted nem ertem... Viszont ha birosagig eljut az ugy, ott mar tudtommal nincs olyan (legalabbis hivatalosan...) hogy a rendor "erosebb" tanu mint barki mas.

37
toreki képe

De két rendőr igen. Ha nem

De két rendőr igen. Ha nem is számít, hogy rendőr, akkor is van tanúja. Még ha hazudik is.

38
fkrisz3 képe

Másodfokon is rendőrség

Másodfokon is rendőrség dönt. Nehezen tudnék olyan hatóságot elképzelni, aki nem a saját állományának ad igazat. Én is jobban hiszek a rokonomnak, mint másnak...

39
Wadmalac képe

Egy lépcsővel feljebb nem

Egy lépcsővel feljebb nem ugyanaz az őrs dönt. És a rendőrségen belül max őrsön belül van összetartás. A megyei kp. meg szokta fingatni a lokális políszt, van remény.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem

Wad

40
fkrisz3 képe

Remény az van,bár nem sok!

Remény az van,bár nem sok! Én is írogatom a jogszabályokat, amiben nekem van igazam, azt kiveszik, amiben nekik azt beleteszik. Eredmény: nekik van igazuk....

41
Vid képe

A helyszínen készült

A helyszínen készült feljelentésen nem kellett volna hogy ott legyen a nyoma hogy tudatták veled hogy ilyen készült? Vagy a jegyzőkönyv amit aláírtál?

42
sdd- képe

olvass, mielott irsz, koszi

olvass, mielott irsz, koszi

43
Zsabor képe

A helyszínen készült

A helyszínen készült feljelentés még nem biztos hogy elkészült.

44
Wadmalac képe

Ez sajnos nagyon

Ez sajnos nagyon igaz.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem

Wad

45
Vid képe

A helyszínen készült

A helyszínen készült feljelentésen nem kellett volna hogy ott legyen a nyoma hogy tudatták veled hogy ilyen készült? Vagy a jegyzőkönyv amit aláírtál?

46
Bendzsó képe

Rock"n"Roll A városi

Rock"n"Roll
A városi ficsúr

Indokolatlanúl,csak úgy nem is lehet dudálni!!!!Mint ezt sokan teszik...

www.bendzsobringaruha.hu

47
CirBike képe

Nagyon kíváncsi leszek a

Nagyon kíváncsi leszek a végeredményre.Sok sikert és kitartást kívánok az ügyhöz.

48
Törölt felhasználó képe

A méltányosság kérését

A méltányosság kérését szerintem itt még felejtsd el, hiszen a teljes szabálysértési határozat ellen élsz kifogással és nem a birság ellen. Továbbá a határozat semmissé tétele az éredeked amiatt is, hogy ne kerüljél be a szabálysértési nyilvántartásba.
Vedd igénybe az MK ügyvédjét is, pontossan ezért van, ezért fizetjük.

49
Vegha képe

túl finom vagy. miért lett

túl finom vagy.
miért lett divat nem használni a hazudik szót ?

50
petrovics képe

Én biztos kérném a

Én biztos kérném a "poligráf" vizsgálatot!
-aki nem tudná, hazugság vizsgáló,
én biztos igénybe venném.
__________________________________

nagy kempingkormánnyal rakom,oszt?

51
Sárki76 képe

_az igazsagnak ket oldala

_az igazsagnak ket oldala van: az o szemeben te vagy a hazug... hazug vagy? ilyen egyszeru... :))
_______________________________________________

***˙˙˙o˙˙˙***
***˙˙-=-˙˙***
***˙˙˙|˙˙˙***

... elo szovet a femvazon.

52
Vegha képe

az igazság szempontjából

az igazság szempontjából csak 1 valaki hazudhat.

53
Zsabor képe

az attól függ, *melyik*

az attól függ, *melyik* igazság szempontjából :)

54
toreki képe

Ha be tudtál kopogni, nem

Ha be tudtál kopogni, nem megfelelő oldaltávval előzött. Ha a vészhelyzet elhárítása miatt dudált, a vészhelyzetet ő okozta az oldaltáv nem megfelelő megválasztásával. Ha nem a másik sávban előzött, akkor nem tartott elég oldaltávot, mert ha te a sáv szélétől 1 m-re haladsz, akkor megfelelő oldaltáv tartásával nem fér el a sávban.

A kikerülés-előzés témába is bele lehet kötni rendesen.

Jelezd, hogy azért nem keletkezett a kár, mert nem az volt a szándékod, hanem az, hogy felhívd a figyelmét a nem megfelelő oldaltáv tartására. Ehhez pedig nem húzódtál bentebb, hanem a kresz által megengedett sávban haladtál (egy autósnak tudnia kell, hogy a bringa nem egyenesen halad, egy rendőrnek meg pláne). Az út és a forgalmi viszonyok nem teszik lehetővé, hogy az útteszt széléhez közel haladj.

"szabálysértési nyilatkozatot nem volt hajlandó kitölteni": vagyis ott helyben nem vettek fel jegyzőkönyvet.

Ha nem tettél semmit, akkor ne kérj méltányosságot. Ha azt kérsz, elismered a vétkességed. Viszont nem a bekopogás miatt büntettek (talán garázdaság), hanem a kresz szabályok megsértése miatt, amit meg nem ismersz el. Nem a bírság elengedését kéred. Kérd a határozat megsemmisítését, és a bírság törlését.

Keresd fel az MK ügyvédjét.

55
Lompi képe

Pontosan ez volt az első

Pontosan ez volt az első gondolatom. A köcsög kékek a saját jelentésükkel igazolták, BIZONYÍTOTTÁK, hogy megsértették a KRESZ-t. Előzési szabályok be nem tartása, ez az egyik a hét főbűnből. Márpedig úgy szól a rendőr egyszeregy, hogy a törvényt BETARTANI és BETARTATNI. Meg kell fellebbezni a határozatot, hivatkozva a sünök szabálysértésére, és kérni, hogy legalább ekkora pénzbírsággal sújtsák őket. Ja és a jogsijukat be kell vonni. :)

56
Györgyi képe

de ócska már, hogy nincs

de ócska már, hogy nincs lájk gomb :(
egykét hsz megérné.
elvek ütköznek. minden biciglis terrorista /mint dova/ minden rendőr bunkó /mint mindenrendőr/
én mindig meg tudom őket győzni, hogy megbocsássák nekem milyen kis tudatlankák.
nem hagyunk magadra, kitartás.

.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

57
otapi képe

Több sebből is vérzik a

Több sebből is vérzik a rendőrök sztorija, drukkolok neked! Érdemes lenne ügyvédet bevonni ha van rá mód.
Az egyik papír szerint ezek a vasútbiztonsági alosztály rendőrei voltak, így még reménykedek benne, hogy a normál közlekedési/utcán posztoló rendőr nem használja ki ilyen gátlástalanul öncélúan a "szervezet" előnyeit :(

58
Vid képe

Azért is érdemes

Azért is érdemes megfingatni az ilyeneket, mert akik ilyen pitiánerségben ennyire kihasználják a helyzetüket és szívóznak, azok miért ne fogadnának el bárkitől kenőpénzt. Erkölcsi szintjük nyílván a béka segge alatt.

59
winston smith képe

próbáld meg Vele felvenni

próbáld meg Vele felvenni a kapcsolatot!

http://www.testbike.hu/kerekparos_baleset.php

____________________________________________________

60
sdd- képe

nahh februar 14-en mehetek a

nahh februar 14-en mehetek a panaszom targyalasara

61
Icarus képe

Drukkolunk neked

Drukkolunk neked :-)

-----------------------------------------
Icarus blog [LINK]

62
petrovics képe

Én legvégső esetben

Én legvégső esetben kérném a "poligráf" vizsgálatot!
__________________________________

nagy kempingkormánnyal rakom,oszt?

63
sdd- képe

minek, en igazot mondok, a

minek, en igazot mondok, a rendor meg nem hazudik ;)

64
petrovics képe

Én akkor se hagynám, hogy

Én akkor se hagynám, hogy ilyen mélyre ássanak a hazugságaikkal!
__________________________________

nagy kempingkormánnyal rakom,oszt?

65
Icarus képe

Hogy nem hagynád? Mit

Hogy nem hagynád? Mit tennél ellene már az elején?

-----------------------------------------
Icarus blog [LINK]

66
petrovics képe

Jogállamban élünk, valami

Jogállamban élünk, valami kiút csak van.
Ismered a mondást, "addig jár a korsó" ...
NE ADD FÖL!
_________________________________

nagy kempingkormánnyal rakom,oszt?

67
Zsabor képe

...a kútra, amíg be nem

...a kútra, amíg be nem lövik!
(Vektor)

69
Vegha képe

Király! a tegnapi nap

Király!
a tegnapi nap függvényében még annyi jutott eszembe, hogy szerintem bedobhatod a "megcsapott egy apró oldalszél" szöveget is, ha nagyon lovagolnak a kacsázás témán.
További kérdések egy esetleges stratégia kialakításához:

- honnan tudja, hogy 15 km/h-val előzött ? Az utat figyelte vagy a műszerfalat?
- honnan tudja, hogy előzés közben Te balra húztad a kormányt és még rá is rácsaptál ?
ez utóbbit valszeg a jobb első ablakkal akarják megmagyarázni, gondolom ott ült a másik közeg, s azt ő állítja.
Így fejben leforgatva, a behazudott 15 km/h-val még meg is állná a helyét az ő verziójuk. Egyszerűen annyian irreálisan lassú, hogy ha dudál, majd elkezd előzni, s Te meglátod a motorházat, valójában tényleg marad annyi időd, hogy behúzd a kormányt és odaüss (még akár a jobb elsőre is).

Nem tudom, hogy van-e rá lehetőség, de helyszíni szembesítést kellene kérni. (volt pár éve vkinek egy 105-ös buszos afférja az Andrássyn, ott volt ilyen ha jól emlékszem) Ott már eleve nyeregben vagy (szó szerint :), mert Te adod meg az alap sebességet, ami valószínűleg több lesz az ő előzési 15 km/h-juknál.
Az is furcsa számomra, hogy külön kitér az irányjelző használatára, mint előzési szándék jelzése. A KRESz szabályai erre őt KÖTELEZIK, tehát teljesen természetes kell hogy legyen, hogy ezt ő használta. Ha így van, akkor miért jegyzi azt meg külön?

Ha minden kötél szakad, akkor egy egyszerű, de érzelmekkel kiszínezett monológgal még megspékelheted az esetet:
lássák már tisztán, hogy eszed ágában sincs autókkal hadakozni a forgalomban a saját testi épséged veszélyeztetésében. Előzetes priuszod nincs, és eztán sem lesz! (ezt nagyon fontos kihangsúlyozni! - a mindenkori feddhetetlenségedet hangsúlyozza) A sok éves rutinod közepette beugrott a képbe két felajzott rendőr, akik most megpróbálnak megszorongatni mondvacsinált indokokkal. S mivel ők ketten vannak, innentől fogva hiába szajkózod, hogy mi történt valójában, akkor is nekik lesz igazuk és ez a rendszerbe kódolt igazságtalanság (itt nem baj, ha elcsuklik a hangod és lefordítod a fejed :)

70
Sárki76 képe

_+1; vizuális típus

_+1; vizuális típus vagyok: (itt nem baj, ha elcsuklik a hangod és lefordítod a fejed :))
dramaturgia -> thumb up! :)
már csak a elfojott sírástól rángó vállak látványa hiányzik és én is besírnék a bírói székben... :)

________________________________________________

***˙˙˙o˙˙˙***
***˙˙-=-˙˙***
***˙˙˙|˙˙˙***

... elo szovet a femvazon.

71
BeMark képe

arról nem is beszélve,

arról nem is beszélve, hogy egy motorháztetőre/autó elejének oldalára rá sem nagyon lehet csapni! Ahhoz le kell hajolni, legalábbis az én bringámmal (ami átagos). Sokkal magasabban ülök, hogy motorháztetőkre csapkodjak. Sokkal életszerűbb az oldalüvegre csapás... Ha már csapkodunk.

72
Vegha képe

a kacsázás téma nem hagy

a kacsázás téma nem hagy nyugodni : )
(ugye arra alapozzák az egész történetüket)
Tehát ha ő látta, hogy Te kacsázol, akkor a Te testi- és az ő autója épségének érdekében választja meg a kikerülési távolságot, hogy biztonságban megelőzhessen, s csak aztán jól móresre tanítson. Nos, úgy tűnik, ha mindez még igaz is lenne, akkor is eltévejedett a szentem számolás közben és túlságosan közelről előzött.

73
eszemel képe

http://www.origo.hu/auto/2010

http://www.origo.hu/auto/20100505-korlatok-kozott-uldozik-a-rendorok-a-m...

Kacsázáshoz :) a videó(sárga keretben) kapcsolódik ide a suzukival. Elvileg ez volt a helyes eljárás, mert figyelembe vették, hogy se a sofőr se a rendőr se az autók ne sérüljön. Egy kacsázó biciklist nem védi a kaszni, szóval ha meg tudta ütni az autót akkor a rendőrök egyáltalán nem jártak el helyesen.

74
Sárki76 képe

_ezt akár még a közúti

_ezt akár még a közúti veszélyeztetés felé is el lehetne terelni :)
________________________________________________

***˙˙˙o˙˙˙***
***˙˙-=-˙˙***
***˙˙˙|˙˙˙***

... elo szovet a femvazon.

75
dova képe

Eddig szerzett "csekély"

Eddig szerzett "csekély" tapasztalatom alapján, úgy gondolom, hogy eddig a rendőröké az "igazság", mert nincs tanúd. :(

Szerintem, amit tehetsz az az, hogy mérnöki precizitással ízekre szeded az indoklásban (2. lap 2. bekezdés) szereplő "tényre" vonatkozó állításaikat.
Jobbra tartás kötelezettsége vs. veszélyes oldaltávolság tartása. A kivilágítatlansággal nem fog tudni mit kezdeni, hacsak nem lesz egy tanúd, aki látott kivilágítva közvetlenül előtte vagy akkor. Hamis tanúzástól tartózkodjon bárki is, nem ér annyit a rendőrök hazugsága.

Én a következőt tenném:
1. Pontos adatok begyűjtése.
A rendőrök nem arról híresek, hogy utána járnának az ügyeiknek. Biztos hogy nem lesznek olyan alaposan felkészülve mint Te, ezzel máris jó pontod/előnyöd lesz a bírónál, mert segíted vele az ítélkezést.
Helyszín fotózása (nyomtass egy képet A4, hogy ne kelljen elektromos kütyüvel babrálni a bíró előtt) és centire pontos felmérése. Sávok szélessége, nyomvályú távolsága az útpadkától. Esetleges csatornafedők és úthibák feltérképezése. A kerékpárod legszélesebb pontjának távolsága a menetirányú tengelyétől. Kinyújtott karod hossza szintén a tengelytől. (a két előbbi különbsége ugyebár az oldaltávolság, amit a rendőrök betartottak.)A sünök gépkocsijának szélessége. Az ablak (ahova ütöttél)távolsága a kaszni legszélesebb keresztmetszeti pontjától.
Mérj le egy hasonló autót!
A gépjármű nyilvántartásban lévő adata:

Rendszám: LRL-181
Gyártmány: FORD
Típus: DA3
Szin: FEHÉR
A jármű körözés alatt áll? NEM
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás adatai: A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) állásfoglalása alapján adat nem adható ki.
Egyéb: A lekérdezett jármű forgalomban van

2. Kérdés feltevése a tanúknak (jogod van hozzá!)
Először kérdezd meg, hogy miért állítottak meg? Talán elhibázzák és csak a "kacsázást" fogják megemlíteni. Sajnos csak ezzel szemben tudsz később védekezni. Lásd fentebb. :(

Készíts egy rajzot, minél nagyobb lapra.
A helyszín felülnézeti skicce, sávok, padka és az egész helyzete az úton. (jelölése arányosan) Jelezd, hogy milyen méretekkel bírnak a sávok. Rajzoltasd be velük külön, külön, hogyan történt szerintük az előzés. Hol haladtál te és hol haladtak ők az előzés során? Fontos még, hogy a "kacsázást" is konkretizálja a sün, mit ért alatta? Rajzolja be, milyen kilengéseket jelentett? Arra is érdemes figyelni, illetve rákérdezni, hogy milyen pozícióban állt le az autóval. (Állításod szerint leszorított, erre milyen oka lehetett? Bármilyen jelét mutattad annak hogy eliszkolnál? Akkor? :) )

2. Demonstráció a tárgyaláson
Aztán jössz Te.
Előveszed a méretarányosan legyártott autó felülnézeti képed (2D makett talán itt találsz képet hozzá: http://www.ford.hu/SBE/katalogus/p=1204914384763) és a kerékpárod stilizál felülnézeti, de méretarányos 2D makettjét és ráhelyezed az előbbi ábrára, amit már a sünök összefirkáltak. Plusz poénként berajzolhatod, hol vannak a csatornafedők és úthibák, amiről közben helyszíni fotókat mutatsz a bírónak.
Elmondod hozzá, hogy a rendőrök állításaiból az következik, hogy az előzésnél az oldaltávolság x cm volt és azt a bíróra bízod, hogy ez a távolság elégséges-e a kerékpáros biztonsága érdekében az előzéshez, mert a KRESZ sajnos nem rendelkezik a minimális távolságról?
x cm= Ez valószínűleg valami meglepően kicsi táv lesz, pl. 15-20 centi, ami alapján mindenki át fogja tudni érezni az állításod igazát. Itt csaljál egy kicsit és ne vedd figyelembe azt a lehetőséget, hogy a felsőtesteddel kihajolhattál a menetirány szerinti tengelyből és azzal is növelhetted az elérés távolságát.)
Ehhez még hozzá lehet tenni, hogy a sebességet is alulbecsülték. (Én tuti azt is lefotóznám, hogy nincs 20 km/h alatti felirat/vonás az autó kilométeróráján, így csak becslés amit a rendőrök tényként állítanak, neked viszont tizedes pontos órád van és az y km/h-nál történt.)

Ha minden jól megy, akkor a bíró látni fogja a felkészültségeden, hogy harcolsz az igazadért, ezzel szemben a rendőrök az eredetileg kitalált pár gyönge, de egybehangzó állításukon kívül nem igen fognak tudni bármi újjal előállni.

Nekem egy hasonló szituban sikerült a két rendőr ellen nyernem, hasonlóan a felkészültségre alapozó módszerrel, igaz abban az esetben én autót vezettem, de tábla ellenére előzés volt a szabálysértés alapja, ami hasonlóan szubjektív tény volt a tanúk elmondása alapján, mint itt a kacsázás.

--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!

76
eszemel képe

ford focus teljes

ford focus teljes szélessége/tükör nélkül: 2020/1839
a ford honlapján lévő katalógus 27oldaláról

http://bit.ly/hLw6aG ebben az autóhírdetésben találsz jó képet a kmóráról (1.6os benzines kombi, mint a jardoké) 20alatt van még egy kis vonás

A szövegből nekem az nem jött le egyértelműen és lehet fontos, hogy a rajzokat külön lapra rajzoltasd a rendőrökkel. (vagy lehet ez hölyeség?)

remélem a te javadra fog dönteni a bíró, sdd!

77
dova képe

Köszi a hasznos

Köszi a hasznos kiegészítéseket.

Wow! Ahhoz képest hogy az első szakmám autószerelő (igen, lehet egy nagyot röhögni vagy pfujolni! :)))) ) lövésem nincs ezekről az kmórákról, még a modelleket sem tudom kikövetkeztetni. Olyan nőies a gondolkodásom e téren az autókról. :) Van piros, meg fehér, stb.... :))))

A rajznál tök mindegy, mert úgyis csak bólogatni fog a másik, de végül is a külön rajzoltatás még inkább elbizonytalaníthatja a tanúkat és a bírót is az egybevágóságról. ..vagy nem tartja fontosnak és nem engedi. (Sajnos ez is előfordulhat. Ilyenkor arra kell hivatkozni, hogy csak a két tanúvallomás áll rendelkezésre ami alapján a bírság született és ezt szeretnéd megismerni pontosabban, mert sok szubjektív állítás lett rögzítve, pl. 15 km/h.)

OFF
Volt olyan tárgyalásom, ahol a bíró megtiltotta, hogy valamelyik kérdésemet feltegyem, illetve annak átfogalmazását és indoklását követően megtiltotta a tanúnak a válaszadást. :(
Színjáték az egész, tökre mint a filmeken.
ON

--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!

78
zenmacska képe

Ha én lennék a másik

Ha én lennék a másik fél, engem ez zavarba hozna, az fix :)

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

79
sdd- képe

koszonom dova, ez nagyon

koszonom dova, ez nagyon nagy segitseg
csak azt nem tudom, hogy tamadnom vagy vedekeznem kellene majd, mert ez most a panaszom targyalasa lesz, aminek a targya (szerintem) a rendorok minosithetetlen hangneme es hogy megsertettek-e valamelyik alapjogomat. de mindenkepp nagyon hasznosak a tanacsaid, nagyon koszonom

80
sdd- képe

najo, asszem bele fog ferni

najo, asszem bele fog ferni az indokolatlan kurthasznalat es a szandekos kozuti veszelyeztetes is ;)

81
dova képe

Nagyon szívesen, de tény

Nagyon szívesen, de tény hogy benéztem a nagy igyekezetemben. :)
Ezek a szabálysértés fellebbezésére szántam, amit feltétlen meg kell tenned!

Elméletileg, a panaszodat külön kell hogy vizsgálják. Itt a gépkocsi megállása szerinti pozíciója lehet a leszorítás alátámasztására alkalmas. Sajnos az elhangzottakat nem fogod tudni bizonyítani, max. egymással szemben kijátszani a rendőrök vallomásait, de ez kemény dió. :(

A játékelméletben ezt pont a bíró/nyomozó teszi meg a két elítélttel. vagy mi.

--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!

82
Stefidzsi képe

Azt azért vegyük hozzá,

Azt azért vegyük hozzá, hogy hiába tizedes pontosságú a biciklis sebbességmérő, nem hitelesített mérőeszköz, így az általa mutatott értéket sem lehet tényként kezelni.

Persze a rendőrök sem mondhatják azt, hogy pont 15 km/h-val közlekedtek, mert a sebességmutatón 0-nál és 20-nál van nevesített érték. Illetve a szakasz felénél, amit vehetünk 10 km/h-nak.
Az meg megint egy másik kérdés, hogy mennyit csal az óra (főleg ebben az alsó tartományban...)
_______________________________
BringAlap-om
Újpest blogja - Terjeszd!
Városi cirkálóm

83
sdd- képe

foleg hogy nincs is

foleg hogy nincs is sebessegmerom

84
dova képe

Akkor mit hősködsz itt a

Akkor mit hősködsz itt a 18-as átlagoddal!?
:)))

--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!

85
sdd- képe

kiszamoltam ;]

kiszamoltam ;]

86
Vegha képe

az utók sebességmérője

az utók sebességmérője sincsen hitelesítve.

87
Györgyi képe

off dova én annyira

off
dova én annyira szeretlek
on
.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

88
dova képe

On Hááát, örülök neki,

On
Hááát, örülök neki, de mivel szolgáltam rá?
Off

--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!

89
Györgyi képe

hogy olyan okos vagy és

hogy olyan okos vagy és kedves és segítesz mindenkinek.

.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

90
dova képe

Nem osztom a véleményed,

Nem osztom a véleményed, de azért köszönöm. Jól esik és biztatásnak veszem. :)
Igyekszem jót, s jól...

--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!

91
atomboy képe

Es

92
Tibor_Nesze képe

ez ígen!!!

ez ígen!!!

93
dova képe

dupla

dupla

94
AttentoRedaz képe

. Angelus Pali _ _ _ _ _ _ _

.

Angelus Pali
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

A magányos bicajos

95
sdd- képe

a kifogasom miatt a dorogiak

a kifogasom miatt a dorogiak atpasszoltak az ugyet a birosagra...

96
Vegha képe

ez most jó vagy rossz ?

ez most jó vagy rossz ? (szerintem jó)
de a rendőrség már nem is fog vele(d) foglalkozni vagy csak a helyszínt változtatták meg ?

97
sdd- képe

a rendorsegrol

a rendorsegrol (szabalysertes) atkerult a birosagra a kifogasom miatt, meg nem tudom milyen cimen, mert meg nincs a kezemben a level
elvileg ez most jo, csak kar hogy nincs bizonyitekom, igy csak a feljelentesben levo ellentmondasokra tudom felhivni a figyelmet

98
Vegha képe

nem értek hozzá, de én is

nem értek hozzá, de én is azt gondolom, hogy ez azért lehet jó, mert egy bíró pártatlan(abbul) viszonyulhat az ügyhöz.
Az időpont tehát nem változott ?

99
sdd- képe

ket szal van az ugyben: az

ket szal van az ugyben: az egyik a panasz, amit tettem, a masik pedig a szabalysertesi ugy, ami most birosagi lett. a panaszom targyalasa lesz 14-en, a birosagi ugyrol meg nincs tobb adatom

100
Icarus képe

így kis konstruktív

így kis konstruktív kritika:
Ha változtatod a szöveget, akkor jó lenne a végére írni mondjuk "Szerk. 1:", "Szerk. 2:" stílusban. Picit egyszerűbb lenne a változtatásokat a tartalomban észrevenni :-)

-----------------------------------------
Icarus blog [LINK]

101
sdd- képe

koszi, igazad van. igy most

koszi, igazad van. igy most mar jobb?

102
Icarus képe

Ezerszer :-) köszi

Ezerszer :-) köszi szépen

-----------------------------------------
Icarus blog

103
dova képe

No, azt a sok mindent erre a

No, azt a sok mindent erre a bírósági tárgyalásra szántam és nem a panasz kivizsgálásához.

A szabálysértési ügyben, az első fokú hatóság a rendőrség, aki két sün tanúvallomása és a feljelentés alapján hozza elsőfokú határozatát. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a rendőrségnek benyújtva de az ügyészségnek címezve fellebbezheted meg az ítéletet. Ezt ezek szerint megtetted. Szerencse, hogy nem csúsztál ki a 8 napból.
Azért a rendőrségnek kell benyújtani, mert ők még az alapján felülbírálhatják álláspontjukat, vagy akár további információkkal egészíthetik ki az anyagot és ezt követően továbbítják a fellebbviteli szervükhöz (vagy hogy hívják), az ügyészséghez. Az ügyészség megvizsgálja, hogy jogszerű-e a fellebbezésed és ha igen, továbbítja az anyagot a bíróságnak. Itt az ügyészség képviseli a vádat és ez esetben(szabálysértési és büntető ügyben) az államot.
Erről részletesen olvashatsz itt: http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900069.TV
...de van egy nemrég diplomázott jogászunk is ám, CsImi személyében! Ha valami nem megy, szerintem tőle is kérdezhetsz. :)

Jó ha tudod, a tárgyaláson ha valamit nem értesz, nem tiszta, akkor a bírótól is kérhetsz "kioktatást".
Ő köteles a releváns jogszabályokról és azok téged érintő következményeiről tájékoztatást adni.

Sikert!

--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!

104
sdd- képe

megvolt a panaszom

megvolt a panaszom targyalasa, reszletek fent ^^^

105
dova képe

Ha jól olvasom, a panasz

Ha jól olvasom, a panasz kapcsán felvett tanúvallomások egyikében sem említik azt a tényt, hogy nem voltál kivilágítva.
Ez csak azért fura, mert ez lenne az egyetlen objektív dolog, ami alapján el tudnának ítélni a szabálysértési ügyben. A kacsázás az nem ilyen, az teljesen szubjektív főleg mióta nincs szoros jobbra tartás.

(Persze, azt is jó lenne tudni, hogy lehet-e relevanciája ennek a szabálysértési vallomásokhoz, illetve ha felhívod rá a figyelmüket kiegészíthetik-e vele vallomásukat a tanúk. Jelen ismereteim szerint, nem és igen a válasz. :( )

--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!

106
bacskait képe

Nekem az az érdekes, hogy

Nekem az az érdekes, hogy az egyik (a sünmobil vezetője) az mondja, hogy a csattanásra a kollégája egyből azt mondta, hogy rácsapott a kerékpáros az üvegre.
A másik meg először azt hitte, hogy nekiütközött az autónak.
Nincs ebben egy kis ellentmondás?!

107
err képe

Azt nem ertem, hogy tud 2

Azt nem ertem, hogy tud 2 rendor egymasnak ellent mondani: az egyik szerint sdd a forgalmi sav kozepen haladt, majd kihuzodott jobbra, mikor ledudaltak. A masik szerint "kacsazott".

Erosen nem mindegy.

Arrol nem beszelve, hogy ki az, ki kihuzodik jobb szelre, beengedi maga melle az autot, csak azert kockaztatva az oldaltavon beluli elozest, hogy utana femdarabot utogessen?

Elmeseltek a teljes sztorit, de kifelejtodott belole a korabbi allitas, miszerint sdd balra huzodott, hogy racsaphasson az autora, pedig ez egy fontos momentum. ugyanugy ellent mond a logikanak, mint a fenti allitasuk...

Megkerdeznem toluk egyebkent, hogy minden kerekparost ledudalnak-e, ha nem tudjak megelozni, amikor szabalyosan kozlekedik, vagy csak akkor csinaljak ezt, ha epp unalmas napjuk van?

Lakott teruleten belul - akarhogy szepitik - a duda szabalytalan, ha nem balesetveszely miatt hasznaljak, marpedig egyikuk elmondta, hogy elozesi cellal dudaltak. Magyarul haladni akartak :/

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

108
Zsabor képe

Úristen, hát ez annyira

Úristen, hát ez annyira tele van ellentmondásokkal és nyilvánvaló hülyeségekkel, hogy így a teló kiszerelése után már nincs is bátorságom az összeset összeszedni.
Kissé elkeserített, hogy ennyire hülye embereknek kéne engem védeniük.

109
mic72 képe

Jelentem, hogy fenti napon

Jelentem, hogy fenti napon 8óra 00perctől 20óra 00percig gépkocsizó járőrszolgálatot láttam el az eligazításon, (vagy is a rendőrőrsön járőrözött a rendőrségi gépjárművel ) Most akkor hogy is van ez ? elhagyta a szolgálati helyét 8óra 00perctől 20óra 00 percig ez teljességgel tűrhetetlen :-) Ezek a darazsak hümmm

110
sdd- képe

megkaptam a hatarozatot a

megkaptam a hatarozatot a panaszom ugyeben, lasd fent ^

111
vilkas képe

Kezd átmenni abszurdba a

Kezd átmenni abszurdba a történet... Arra számíts, hogy ha fellebbezel, akkor már a bíróságon folytatódik a dolog. (Nem hiszem, hogy második körben hirtelen neked adnak igazat.)

Én itt adtam fel pár évvel ezelőtt. Azóta se sikerült eldöntenem, hogy bánom-e.

112
Zsabor képe

De hát ez még mindig tele

De hát ez még mindig tele van teljesen egyértelműen valótlan állításokkal és információkkal.

113
dova képe

Az senkit sem szokott

Az senkit sem szokott meghatni a jogi területen, a "szakmában".

--------Dova--------
elvetemült bűnöző
Ne ítélj elsőre! ... leszek én még büdös paraszt is!

114
err képe

Persze hogy tele van. Troll

Persze hogy tele van.

Troll szindroma: hazugsag mellett kitartani a vegletekig.

Ilyenkor mar nem lehet azt mondani, hogy ja nem, az megsem ugy volt, hanem...

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

115
Hilfy képe

Szerintem itt arra kellene

Szerintem itt arra kellene még (lehetne) fektetni a hangsúlyt, hogy de, ki voltál világítva, és nem, nem használhatja a dudát, és nem, nem előzhet meg azért 10 centire melletted elhaladva, mert az úttest nem a velodrom, ergo néhány úthibát ki kell kerülnöd, ha nem kívánsz állal végigszántani a körúton.
Ja, és nem, nem kell a forgalmi sávon belül történő irányváltoztatást jelezned sem, ahogyan a határozat kitér rá.
(Kérdés: most akkor van jobbra tarts, vagy nincs? Úgy értem én abban a tudatban voltam, hogy ha a forgalmi sávban melletted biztonsággal nem fér el egy másik jármű, akkor konkrétan köteles vagy elfoglalni a forgalmi sávot. És úgy is tudtam eleddig, hogy sávon belül ő nem előzhet meg, előzést csak forgalmi sáv váltással eszközölhet (vagy mi).)
Ezek ugye alapjában kérdőjelezik meg az intézkedés jogosságát, mert ha ki voltál világítva(itt lehet azzal kötekedni, hogy nem a rendeletben előírt módon, de azt a kocsiból ő viszonylag nehezen méri fel, és hát nem is azt állították, hogy nem megfelelően voltál, hanem hogy egyáltalán nem), és a párhuzamos közlekedés szabályainak megfelelően jártál el, akkor jogtalanul használt hangjelzést, amivel ráadásul nyilvánvalóan megrémisztett, csakúgy, mint a szabálytalan előzéssel, akkor teljesen felesleges azon szájkaratézni, hogy bemutatkoztak-e a jogtalan intézkedés megkezdése előtt.
Esetleg MK jogi állásfoglalás történt az ügyben?

116
otapi képe

Továbbra is van sávon

Továbbra is van sávon belüli jobbra tartás, annyi változott, hogy nem kell szorosan a padka mellett menni. Tehát adott esetben le lehet foglalni a teljes sávot, de messze nem kötelező.
Sávon belül lehet előzni egy nyomvonalú járművet (bicajt), ha - na, ezt szokták a kedves autósok elfelejteni - a biztonságos oldaltáv tartható még sávon belül. Ehhez jó széles sáv kell alapból, meg hogy a bringás ne a sáv közepén menjen.

117
blajo képe

Szerintem arra gondolt

Szerintem arra gondolt Hilfy, hogy ha adott egy 2,5 meteres sav, ami mellett kozvetlenul autok parkolnak, akkor gyakorlatilag kotelezo kozepen menned, igy a szabalyos autos nem is elozhet meg savon belul:

- A sav jobb szeletol kb. 1 meterre kell menj, mivel kikeruleskor a parkolo autotol ajtnyitasnyi tavot kell hagyni. (Ez kb. 80cm, biztonsagi tartalekkal jon ki 1m.)

- Az autos akkor elozhet meg savon belul, ha megfelelo oldaltavolsaggal (ami nincs definialva, tehat legyen 1cm...) elfer savon belul. A legtobb auto szelesebb a maradek 1,5m-nel, igy nem elozhet savon belul.

Es mar meg is valosult a sav kotelezo elfoglalasa.

118
otapi képe

Hát, így igen, de ez egy

Hát, így igen, de ez egy "speciális" esete a sávnak :)

119
kokusz képe

Hajrá, ne hagyd annyiban.

Hajrá, ne hagyd annyiban. Az ellentmondásokra kell felhívni a figyelmet, pl. a 15 km/h-ra, amit újfent megerősítettek, tehát nem elírás volt. A 15 km/h az lassú, igencsak ráérős kerékpárostempó, annyival nem tudtak volna megelőzni. Kösd az ebet a karóhoz, hogy ki voltál világítva, mindig így közlekedsz, nem szoktad megszegni a szabályokat, ezt mások is tanusíthatják. Ha rá tudtál csapni az autóra, akkor az nem tartotta meg az oldaltávolságot. Pláne, ha azt látta, hogy kacsázol (amit nem tettél), akkor a biztonság érdekében olyan nagy távolságot kellett volna tartania, hogy kizárt, hogy ráüthess, főleg az első ablakára. Az majdnem az autó eleje, nem vagy öngyilkosjelölt, hogy megkockáztatsd, hogy esetleg elékerülsz, de a reflexeid sem lennének olyanok. Ez az egész egyáltalán nem életszerű. De erre semmi esélyed nem is lett volna, mert a rendőrnek (autósnak) olyan távolságot kell tartania. Ha pedig megtartja a nagy oldaltávolságot, akkor csak úgy tudnád szándékosan megütni az első ablakát, ha gyorsan belefordulsz az autóba, ahhoz pedig olyan szög kell, amivel neki is hajtanál a kocsinak, de ez nem történt meg, nyilvánvalóan. Még egyebekbe is bele lehetne kötni. Ne add fel.

120
Fly képe

Abba a 15 km/h-ba nem lehet

Abba a 15 km/h-ba nem lehet belekötni: akkora tempó elég egy kikerüléshez (a jegyzőkönyvben az áll, nem előzés!). Ugyanis kikerülni álló járművet lehet a KRESZ szerint -az meg már más kérdés, hogy egy kivilágítatlanul álló kerékpárral hogyan lehet "kacsázni". És megnézném azt is, hogy valaki álló kerékpárral többször is irányt változtat. Az pedig, hogy rácsapott a rendőrautóra, éppen a rendőrök hibáját bizonyítja: nem megfelelő oldaltávval kerülte ki (főleg egy kiszámíthatatlanul kacsázva álló kerékpáros esetén), ami már igen közel van ahhoz, hogy fel lehessen őket jelenteni közúti veszélyeztetés miatt...
Arról nem is beszélve, hogy az intézkedés formai követelményeinek megsértését elismerték, így az egész intézkedés és feljelentés jogszerűtlen volt...

121
Sárki76 képe

_nem csapott rá, megijedt

_nem csapott rá, megijedt és rátámaszkodott...
________________________________________________

***˙˙˙o˙˙˙***
***˙˙-=-˙˙***
***˙˙˙|˙˙˙***

... elo szovet a femvazon.

122
Fly képe

Pontosabban:

Pontosabban: rátámaszkodott, hogy el ne essen, amikor megpróbálták fellökni.

123
monster képe

Talán meg lehetne bízni

Talán meg lehetne bízni egy hivatásos szakértőt a határozatban szereplő ellentmondások hivatalos kifejtésével. Sajnos azt neked kéne megelőlegezni, de talán utána ki kéne fizessék. Ha civilnek nem hiszik el, akkor talán a szakértőnek elhiszik.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

124
zenmacska képe

sajnos volt már rá példa,

sajnos volt már rá példa, nem is olyan régen, hogy nemi erőszak ügyben sem "hittek" az egyébként nagyon tekintélyes szakértőnek.
http://www.nol.hu/archivum/archiv-494197

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

125
eszemel képe

ebben a témában a

ebben a témában a legnagyobb Magyaroszágon :(

126
Icarus képe

nem tudom hogy sdd MK tag-e,

nem tudom hogy sdd MK tag-e, de ha igen, érdemes lehet beszélni az MK jogászával, hátha kiokoskodnak valamit.

-----------------------------------------
Icarus blog

127
sdd- képe

tegnaptol ujra tag vagyok,

tegnaptol ujra tag vagyok, szinten tegnap irtam neki, de szeptembertol idaig nem volt munkam, egyelore tobb az adosagom mint a penzem :(

128
Zsurmi képe

Akkor elég nehézkes

Akkor elég nehézkes helyzetből állsz neki a hatósággal hadakozni.

-
Zsurmi

129
dova képe

Sajnos, nem divat ma

Sajnos, nem divat ma mAgyarországon megfizetni a megelőlegezett ügyvédi és egyéb költségeket, ha esetleg nyer a szakmai/állami túlerővel szemben az emberfia. Erre ne számíts!

--------Dova--------
legfelsőbb fokú bűnöző

130
sdd- képe

az esztergomi birosag

az esztergomi birosag targyalas nelkul, meltanyossagi okbol 10e-re csokkentette a birsagomat. ugy erzem targyalast fogok kerni.

131
bacskait képe

Tudom, nem vagyok a

Tudom, nem vagyok a helyedben, de ha mégis ott lennék, én hagynám a francba az egészet.
Értem, hogy elvekről van sz (minden tiszteletem a Tiéd emiatt), mégsem ér annyit az egész (idő, bosszúság, stb.). Szerintem!

132
Sárki76 képe

_nem is olyan régen rám

_nem is olyan régen rám akartak verni egy nem megadott jobbkezes fordulót, kocsival voltam... kijött a rendőr, megnézte a két autót, beszélt a két tulajjal, kiderült, a másik tulaj rendőr volt... még csak fényképet sem csináltak, nemhogy helyszíneltek volna a kihangsúlyozott kérésemre sem!
Én nekimentem az igazságszolgáltatásnak, 3 tárgyalás után szakértői véleményt kértem... Ő a végén igazat adott nekem és nyertem :)
Én támogatom a kitartást és a elveket... AZ ELVEIT NEM ADHATJA FEL VALAKI, ATTÓL AZ, AKI...
________________________________________________

***˙˙˙o˙˙˙***
***˙˙-=-˙˙***
***˙˙˙|˙˙˙***

... elo szovet a femvazon.

133
dova képe

Jelen esetemben: legfelsőbb

Jelen esetemben: legfelsőbb fokú bűnöző :(

134
bacskait képe

Én is támogatom. Én nem

Én is támogatom. Én nem tudom, hogy kinek mit ér az ideje. Nekem ennél többet. Ettől még elfogadom, ha valakinek többet ér az elv.

135
Pontagy képe

én a helyedben befizetném

én a helyedben befizetném a 10e-t és hagynám a dolgot a továbbiakban, hátha meggondolják magukat, és esetleg rosszabbul jössz ki. Lehet, hogy ez megalkuvásnak tűnik, de hátha jobban jársz így.

136
otapi képe

Ez nem csak annak tűnik,

Ez nem csak annak tűnik, hanem az is.

137
Györgyi képe

ne hagyd magad, ne

ne hagyd magad, ne fizess,vagy nem lájkolom a macskád képit többé.
.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

138
sdd- képe

beszkenneltem a vegzest ^^^

beszkenneltem a vegzest ^^^ rohogjetek ti is

139
dova képe

Ez egy kissé fura, hogy

Ez egy kissé fura, hogy megalapozottnak tartja a kifogást, de még sem azt indokolja, hogy miért.
Ez a betűtípus meg nem kicsit sért hivatali szabályokat, szerintem.
Vicc az egész!
Egy nagy "L" betűt nyugodtan kitehetne a homlokára, aki ezt írta. :)

--------Dova--------
legfelsőbb fokú bűnöző

140
elfroland képe

Ez egyre jobb. :-D

Ez egyre jobb. :-D

141
Vegha képe

ez mi ? "Ha a tárgyaláson

ez mi ?

"Ha a tárgyaláson a tárgyalást kérő személy nem jelenik meg és elmaradását alapos indokkal előzetesen nem mentette ki, úgy kell tekinteni ..."

pl. pendrájvra ?

142
Györgyi képe

"abban elismerte a

"abban elismerte a vétkességét, hogy nem kellett volna megütnie a rendőrautót"

nem kellett volna, azt mondhattad volna bazsi, hogy stresszhelyzetben cselekedtél, az életedet féltetted, sőt védted, amennyire tudtad.

a végzés szövegén nagyon jókat röhögök, majd kinyomtatom és kijavítom a hibákat.

tényleg, azok a zsaruk, akik hivatalból olvassák a cmet, vajon mit szólnak?
remélem minimum ég a pofájuk, hogy ilyen iratokat adnak ki kollégák a kezük közül.

"Sajnos abszolút vesztésre állok"
abszolute nem állsz vesztésre! akkor állnál vesztésre, ha behúzott nyakkal elsomfordálnál a postára feladni a bünticsekket, és rágnád a körmöd magadban, hogy de nincs is igazuk.

.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

143
mic72 képe

Most tényleg-? 10.000,-

Most tényleg-? 10.000,- Ft-ért koldulnak ! Simán lezárhatták volna. Sok sikert a folytatáshoz. Már most többe vagy nekik :-)

144
Tomek képe

Szerintem ha nyilvános

Szerintem ha nyilvános tárgyalás lesz, akkor elmehetnénk rá jó sokan, felhördülő tömegnek, sajtósnak álcázott vakuvillogtatónak, vagy csak simán nézőnek! A bírók szeretik az ilyet!:)

145
Vegha képe

stresszteszt : )

stresszteszt : )

146
sdd- képe

postaztam a kerelmet

postaztam a kerelmet

147
Bikk képe

azért nem olvasnak a

azért nem olvasnak a rendőrök fejére, mert valótlant állítotttak?

148
sdd- képe

a panaszom miatt mar kaptak,

a panaszom miatt mar kaptak, a szabalysertesi ugyben megprobalom visszaalazni oket
de amugy nehez ezt bizonyitani

149
sdd- képe

nahh ki er ra majus 11-en?

nahh ki er ra majus 11-en? ;]

151
sdd- képe

a targyalas a szabalysertesi

a targyalas a szabalysertesi ugyben hajnali fel kilenckor, esztergomban

152
SzCiklon képe

Ne aggódj, addig lehet, nem

Ne aggódj, addig lehet, nem is tudják már üzemeltetni a bíróságot Egomban :)
****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!

153
zenmacska képe

Én spec ráérek, szívesen

Én spec ráérek, szívesen elkísérlek.
Többiek?

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

155
Györgyi képe

nem lehet kérni, hogy

nem lehet kérni, hogy délután legyen, addigra odaérnék.

.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

156
sdd- képe

szerinted? ;]

szerinted? ;]

157
Tomek képe

Tudsz róla, hogy fent vagy

Tudsz róla, hogy fent vagy az empamo honlapján, mint -idézem - "igazi sutyerák", ráadásul névvel együtt?

Itt a vélemények közt, középtájon:
http://empamo.gportal.hu/gindex.php?pg=33797186

Valamint itt az ügyirat egy része, névvel:
http://empamo.gportal.hu/picview.php?prt=692758&gid=2760276&index=4

159
zenmacska képe

Ha kérte az adatai zártan

Ha kérte az adatai zártan történő kezelését, akkor a rendőröket is elő lehet venni.

Áh, mennyi dolog van ezzel!

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

160
SzCiklon képe

Szerintem a végzést

Szerintem a végzést konkrétan ebből a posztból lopták.
****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!

161
Vegha képe

azé nem gyenge

azé nem gyenge hozzászólások vannak ott. már felmerült bennem a kérdés, hogy milyen kényszer hatására olvas valaki ilyeneket.

162
sdd- képe

koszi, mar levelezek veluk

koszi, mar levelezek veluk ;]

163
Icarus képe

Majd okulásul mesélj az

Majd okulásul mesélj az eredményekről :-)

164
sdd- képe

kitakartak a neveket,

165
Tomek képe

Haha, ez így vicces, hogy

Haha, ez így vicces, hogy az eredeti linken már nem az ügyirat van, hanem valami parkolótábla! Ezek aztán értenek hozzá hogyan járassák le saját magukat a saját honlapjukon!:) Nem is tudtam, hogy a Kürtiék meg igazából parkolótáblákat nevelnek!:)

166
sdd- képe

lol, toroltek a

lol, toroltek a regisztraciomat is :)))

167
toreki képe

Az eredeti linken forognak a

Az eredeti linken forognak a képek, mindig az utoljára feltöltött van elöl. Kattints néhányat jobbra.

168
dendru képe

Az EMPAMO-sok annyira

Az EMPAMO-sok annyira következetesek,hogy azt egyikük sem tudná talán megmagyarázni, milyen módon jön a parkolás emberivé tétele törekvésbe a biciklis nem a kerékpárúton megy szégyenfotó és természetesen ez az ügy. Nekem úgy fest ezek rugdosnak mindenkit, céltalanul végizk áldásos tevékenységüket, határozott irányt és ésszerű logikus viselkedést hanyagolva.

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

169
Tibor_Nesze képe

ezekkel is

ezekkel is kommunikálsz?
http://autosokszovetsege.gportal.hu/gindex.php?pg=33551650&nid=5902354

lap alja, a te linked van berakva

170
sdd- képe

bocsi, nem lattam ezt

bocsi, nem lattam ezt

172
stoffer képe

hhátez

hhátez gyönyörű

hiányolom a cikkből a brit tudosokra valo hivatkozást,illetve a rendszámot a gyalogosokra címü bekezdést

173
er13a18 képe

hogy neked mikre nincs

hogy neked mikre nincs energiád!
le a kalappal! s kitartást :)

174
sdd- képe

drukkoljatok holnap ;]

drukkoljatok holnap ;]

175
zenmacska képe

bazz, én ezt teljesen

bazz, én ezt teljesen elfelejtettem..... Aztán el ne aludj reggel! :)

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

176
kossuth képe

Hajrá! :) -- kossuth -

Hajrá! :)

--
kossuth - himmel.hu

178
Györgyi képe

éljen éljen

éljen éljen !

.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

179
Zsabor képe

Mivan mivan? Mi itt még nem

Mivan mivan? Mi itt még nem tudunk semmit.

180
sdd- képe

meggyoztem a birot es

meggyoztem a birot es megszuntette a szabalysertesi eljarast

181
Icarus képe

Gratulálok :) Örülök,

Gratulálok :) Örülök, hogy happy end lett a vége :-]

183
Zsabor képe

Gratulálok. Bár úgy

Gratulálok. Bár úgy tűnt, értelmetlen szélmalomharcot folytatsz, és végül úgyis bedarálnak a gépezet fogaskerekei, nem hunyászkodtál meg, és megvédted az igazad. Ez szép.
Most már csak az a kérdés, hogy vajon a rendőrök ellen lesz-e valamiféle eljárás hamis tanúzás miatt.

184
Györgyi képe

majd papírokat szkennelsz,

majd papírokat szkennelsz, ha nem is ide, fészbukra?

.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

185
sdd- képe

persze, de szoban hirdettek

persze, de szoban hirdettek iteletet, majd postazzak

186
elfroland képe

Ez gyors volt. Nem gondoltam

Ez gyors volt. Nem gondoltam volna hogy 5 hónap alatt ezt le lehet zavarni.

187
Stefidzsi képe

Gratula! Várjuk a

Gratula! Várjuk a részletes beszámolót.
_______________________________
BringAlap-om
Újpest blogja - Terjeszd!
Városi cirkálóm

188
eszemel képe

grat! ez jó hír :)

grat! ez jó hír :)

189
vilkas képe

Én is gratulálok!

Én is gratulálok! Egyébként voltak drukkerek a tárgyaláson?

Meg az is érdekel, hogy nézett ki az egész. Milyen bíró volt (nem, kor kb.), hogy állt hozzád, kik voltak még, mennyi idő volt az egész, milyen hangulatban stb. Írd majd le légyszi mindenki okulására, ha lesz időd meg kedved.

190
sdd- képe

koszonom mindenkinek

koszonom mindenkinek (dova-nak es Vegha-nak kulon is!) a tamogatast, nelkuletek nem sikerult volna!

191
monster képe

Reméljük ez a hülye

Reméljük ez a hülye bíró, aki egy bringásnak ad igazat több rendőrrel szemben beleesik a kötelező nyugdíjbamenésbe! :-)
Lehet hogy a kizárólag rendőri vallomások alapján hozott ítéleteket megsemmisítő törvény hatálya alá estél?
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

192
er13a18 képe

:) és mizu a rendőrök

:)
és mizu a rendőrök elleni eljárással? az még áll?

193
sdd- képe

reszben helyt adtak a

reszben helyt adtak a panaszomnak es kiderult hogy egy torvenyt es egy miniszteriumi rendeletet is megsertettek az intezkedesuk soran... meg nem tudom milyen kovetkezmenyekkel jart ez nekik, de ki fogom deriteni (ott fent, a marcius 4-i resznel van)

194
CsImre képe

Ügyes vagy! Nem szabad

Ügyes vagy! Nem szabad beletörődni, mert az olaj a tűzre.

CSI

195
dova képe

GRAT! Csak keményen!

GRAT!
Csak keményen! :)

--------Dova--------
legfelsőbb fokú bűnöző

196
szoszke47 képe

És most akkor eltörölték

És most akkor eltörölték az indokolatlanul és szabálytalanul kiszabott bírságot?
És (főleg) bocsánatot kértek tőled, (a túlerős rágalmazásért) ha már panaszod helytadásával elismerték (vagyis bizonyították) a
túlkapást?
Érdekel mert hasonló esetemben engem is kikiáltottak (és keményen bűntetni akartak)
Kifogással meg szakértői elemzéssel vallomások időrendi ellentmondásainak rávilágításával elálltak a bűnvádtól.
DE bocsánatot nem kértek!
Pedig rászolgáltam!

197
Vegha képe

granulálok! alkalmasint

granulálok!
alkalmasint várjuk a részletes beszámolót : )

198
sdd- képe

megérkezett a végzés,

megérkezett a végzés, linkeltem fent ^ a végére

199
czappa képe

Grat! Jo, hogy vegig

Grat! Jo, hogy vegig csinaltad, nem csak duzzogtal a monitor elott.

200
dova képe

Gratulálok és örülök a

Gratulálok és örülök a sikerednek. :)

--------Már most is egy angyal vagyok. ;)
Támogass, hogy főállásban is az lehessek!
--------

201
Icarus képe

Gratulálok :)

Gratulálok :)

202
monster képe

Kár, hogy nálunk nem

Kár, hogy nálunk nem precedensjog van. Akkor lehetne erre hivatkozni más ügyekben.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

203
Vegha képe

nahát, újabb dolgot

nahát, újabb dolgot tudtunk meg: hiába vannak többen a rendőrök, ha nem tudnak egyéb tanúkat szerezni az eset bizonyítására ?
ha erről van több infód, igazán kirészletezhetnéd!

mi a helyzet a feljelentéssel ?

204
otapi képe

Igen, ez érdekes

Igen, ez érdekes kérdéseket vet fel: ha valaki tagadja a szabálysértés elkövetését, akkor a rendőrök szava nem elég ellene? Kvázi, két rendőr nem ér fel egy szemtanúval?
Mondjuk, jelen esetben teljesen jogos a dolog, gratula hogy végig vitted!

205
monster képe

A rendőrök ketten

A rendőrök ketten tanúsították, hogy milyen hülyék voltak (rádudáltak, közel mentek) ;-). Erre már nem tudott mit csinálni a bíróság!
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

206
err képe

Szerintem ez igy korrekt.

Szerintem ez igy korrekt. Filmekben is szamtalanszor lehetett mar hallani: bizonyitek?

Raadasul ezek extra gyepesek voltak. Annyira be akartak biztositani magukat, hogy teljesen egyertelmuve tette, hogy hazudnak...

Remeljuk keves ilyen van az utakon :P

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

207
tatabike képe

' Remeljuk keves ilyen van

' Remeljuk keves ilyen van az utakon :P '

Inkább sajnos kevés ' nem ilyen ' van...:/

- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -

Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...

208
Fly képe

Gratula. Asszem mindenkinek

Gratula.
Asszem mindenkinek példát mutattál...

209
lucika0615 képe

csak azon gondolkodtam, hogy

csak azon gondolkodtam, hogy hol az első hol a hátsó ablakról van szó. most mivan? :D:DD és egy rendőr autó ne dudáljon ha előzni akar hanem indekszeljen

210
bembo képe

"a magyar köztársaság

"a magyar köztársaság nevében!" comic sans-szel! hangosan röhögtem, amikor megláttam :)))

211
er13a18 képe

well done! :)

well done! :)