ubi blogja



Minden hír arról szól, hogy ülj bringára!

Észrevettétek, hogy minden második hír közvetve vagy közvetlenül arról szól, hogy "Itt az idő, hogy bringára ülj!"?

Nem lehet tiszta az öröm, hiszen az egyéni önkéntes szemléletváltás vagy a globális fenntarthatóságra való törekvés helyett az új trendek oka inkább a gazdasági bizonytalanság és a széleskörű fizetésképtelenség.

Ugyanakkor a jelenlegi magyarországi gazdasági helyzetet vehetjük spontán kialakult fenntarthatósági tanuló időszaknak is, amikor annak is ki kell próbálnia a BKV-t (amíg van még), a vonatot vagy a bringát, akinek nagyon nem volt ez korábban finnyás kedvére.  tovább »



Miért mennek a bringások a jobb szél helyett a két sáv között? Egy KRESZ anomália matematikai elemzése.

Előző bejegyzésemben beszámoltam egy Margit-hídi balesetről, amiben szándékos közúti veszélyeztetés bűntette során egy a dugóban araszoló feldúlt autós hátulról, önbíráskodva nekitolt az előtte álló autónak, mert nem bírta elviselni, hogy a két sáv között haladok előre.

A rendőrségi határozat megérkezett, benne az alábbi áll:

A hibás én vagyok, mert a két sáv között mentem, amit nem szabad, ezért fizessek is 10eFt-ot. Az autó "sávváltáskor a hátsó kerekemet érintette", de felelősséggel nem tartozik és semmiféle retorziót nem kap, a bringám 20-30 eFt-os kárának megtérítéséről szó sem esik.  tovább »



Kerékpár, bicikli, bringa, bicaj?

Épp várok a csajomra, hogy fejezze be a munkát - szombat van érted -, unalmamban eltöprengtem, hogy mennyire utálom az összes hivatalos papíron a "kerékpár" elnevezést. Rákerestem a google-ban gyorsan, hogy melyik kifejezést mennyire szeretik az emberek. Tudtok még másikat?

bicaj - 2 360 000 találat
bringa - 1 770 000 találal
kerékpár - 1 460 000 találat
bicikli - 1 220 000 találat
kecaj - 303 000 találat

/*

további szinonímák a beérkező commentekből (kösz):

bike 24 100 000 találat (site:.hu)
bicó - 15 400 000 találat
bájk - 1 280 000 találat
canga - 770 000 találat
keró 250 000 találat
bicigli - 109 000 találat
brinyó - 57 700 találat
drótszamár - 30 000 találat
cajga 22.300
binyigli - 4 860 találat

*/  tovább »



Elütöttek #3

...szerencsére semmi bajom, nem csámcsogós vérhorror blogot akarok írni, csak a tanulságokat levonni, hátha az hasznos lehet másnak is. Az történt ugyanis, hogy ma reggel némi kölcsönös üvöltözős előzmény után egy dühödt sofőr frusztrációjának csökkentése érdekében a Margit hídon a dugóban állva elvesztette az eszét és hátulról szándékosan felnyomott az előttem lévő autóra. A hátsó kerekem kampó vagy majdnem az, én jól vagyok, az előttem lévő autón egy nagyobb karcolás, más kár nincs, legfeljebb lelki. Kérdés, hogy ki a hibás és miért, illetve, hogy miként lehet az ilyen szitukat elkerülni, mit lehet belőlük tanulni?  tovább »



Minden eddiginél hatékonyabb CM toborzás statisztikus fizikai alapon

A legfrissebb (magyar vonatkozású) statisztikus fizikai eredmények szerint nagy kommunikációs hálózatokban az információ terjedési sebességét a hálózat spontán kialakult közösségi struktúrája nagymértékben lelassítja.

Ám a dolgot fordítva is nézhetjük: a lelassult információ terjedési sebességet hogyan lehet visszagyorsítani egy hálózat (azaz pl. Budapest és a CM közösség) összeköttetéseinek (azaz az egyes emberek kommunikációjának) finom hangolásával?

A CM közösség óriási lehetőség előtt áll: a világon első lehet egy modern statisztikus fizikai elv gyakorlatba ültetésével, ha sikerül egy giga bringás felvonulást szerveznie nagyon egyszerű szabályok betartásával.  tovább »



Rendőrségi razzia

Csengő helyett
Kezem a féken,
Bajban pedig
Ordítok szépen.
KRESZ ide-oda
szétösszevissza.



Kerékpárhasználati statisztikák a múltból és a jövőből

"Minden évben duplázódik a bringások száma" - kb. ennyit tudunk/képzelünk ma a budapestiek kerékpárhasználatának alakulásáról szóbeszéd szinten, mivel sem a fővárosnak, sem a civileknek nem áll rendelkezésére megbízható, hosszú távú statisztika a városban bringázók számáról.

A két keréken tekerők tényleg évről évre szemmel láthatóan egyre többen vannak, a hosszú távú városfejlesztésnek pedig számolnia kell minden ilyen újonnan megjelenő igénnyel/terheléssel. Vajon a fővárosunk mikor fog felnőnie ehhez a feladathoz, mikor fogja pótolni ezt az óriási forgalomszámlálási hiányosságát?  tovább »



Nincs a WikiPédián SZMOG szócikk

A SZMOG az angol "smoke and fog" szavak összevonásából keletkező ... na én itt elakadtam. Ki folytatja?

Na de viccen kívül! Kinek van tapasztalata Wiki-vel? Azért ez egy fontos szócikk! A durva magyar SZMOG és az intézkedések hiánya együtt egy újabb hungarikum, amiről nem írnak soha semmit. Legalább a WikiPédia mutassa meg!

Tudtátok pl., hogy 2010. jan 1-től nem 35, hanem 7 nap az évi EU által tolerált határértéktúllépések száma? Na mi már idén bőven 20 felett járunk...

Kiindulásnak:
http://en.wikipedia.org/wiki/Smog  tovább »



Légszennyezettség hasznos linkek és egy példa

Úgy érzem újra nagyon rá kéne pörögni a légszennyezettség témára, mert nagyon durvák a statisztikák. Összegyűjtöttem az összes hasznos linket, szerintem akár egy pert is érdemes indítani az alkotmányos jogainkra hivatkozva - jogászok segítsetek.

Ez az országos légszennyezettségi mérőhálózat honlapja, itt lehet részletes statisztikát, aktuális mérési adatokat és összefoglaló éves jelentéseket letölteni:
http://www.kvvm.hu/olm/index.php

Ez az országos meteorológiai szolgálat aktuális tájékoztatása a légszennyezettségről:  tovább »



Miért nincs szmogriadó?

Hogy van az, hogy januárban még nem tudtam úgy áttekerni a városon, hogy ne fulladozzak az undorító bűzben, a hó a városban fekete, a légszennyezettségi térképek folyamatosan pirosban izzanak, és mégsincs soha de sohase szmogriadó?  tovább »