Szomorúan tapasztalom - írja Menyhért Bálint -, hogy a városi közlekedésről folytatott közéleti diskurzusnak egyre inkább az autózás és a biciklizés szembeállítása válik a központi elemévé. Ezt jól illusztrálja a Népszabadság témában megjelent legutóbbi három cikke is, melyek szerzői ezen dichotómia foglyaként leegyszerűsítő és idealizált módon, a mindennapos budapesti tapasztalatoktól elrugaszkodva érvelnek vélt igazuk mellett.

(Az előző részek tartalmából: Kosz, bűz, zaj, fúj! - cikk és ellencikk, illetve Kedves "Ostoba Autós"!)

"Budapesten nincsen olyan közlekedési eszköz, amely a közlekedő számára egyértelműen nyerő és szórakoztató választás lenne a többi alternatívával szemben."

"Mindannyiunk érdeke, hogy
kívánt időpontban,
gyorsan és
kiszámítható módon,
olcsón,
biztonságosan,
kényelmesen és
ápoltan
jussunk el úti célunkhoz. Ha a fenti aspektusok bármelyike nem teljesül, akkor az számunkra tágan értelmezett költségként jelentkezik."

"Más-más költségtényezők válnak tehát hangsúlyossá akkor, ha bringázunk, autózunk vagy a BKV-t választjuk. Sokunk alapvetően szabadon választhatja meg, hogy rugalmasan és gyorsan utazik (ám szmogban és veszélyeztetve), vagy kényelmesen és biztonságosan (ám dugókban rostokolva és drágán), esetleg viszonylag olcsón és időtakarékosan (ám rugalmatlanul és másokkal összezsúfolva). Vagyis néhány kiemelt szempont érvényesítése csak más szempontok feláldozása révén lehetséges."

A szerző további gondolatai és a lehetséges megoldás a Dugódíjon olvasható.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
gaze képe

"Ezt jól illusztrálja a

"Ezt jól illusztrálja a Népszabadság témában megjelent legutóbbi három cikke is, melyek szerzői ezen dichotómia foglyaként leegyszerűsítő és idealizált módon, a mindennapos budapesti tapasztalatoktól elrugaszkodva érvelnek vélt igazuk mellett."

Klasszikus. Mintha ezzel a kijelentéssel már felül is emelkedne mindene, és a bölcs tanító kioktatja a civakodó lurkókat, akik azt hitték, majd az ő kicsiny agyacskájukban is ott lehetne a megoldás, pedig hát dehogy is.

Nem olvastam a cikket (még) de elsőre kapásból erre következtetek.

Utána tippem még a "jó dolog lenne kerékpározni, támogatom is, száljon ki mindenki az autójából, kivéve aki nem akar." Ezt a vonalat meg naponta láthatjuk.

Majd megnézem a megoldási javaslatokat.
Bár, ha Ubi cikkeiből valami beszűkültség és bizonygatási kényszer jött le a hochgeborenprofesszornak, akkor vannak kétségeim...

2
lord képe

öööhhm, ok, megvárom,

öööhhm, ok, megvárom, míg nyugiban elolvasod ;)

(személyes: anno én is sokadszorra futottam neki a 3. résznek, mert rögtön vörös ködöt láttam a "Nő, és kissé nagy a feneke? Biciklizzen." - féle érveléstől by Ubi. de aztán félre a mások előítéleteivel felkiáltással csak elolvastam)

az tényleg undok, hogy a dugódíjas cikk első harmada latinul van :)

3
aron képe

(nem hiszem, hogy ubi

(nem hiszem, hogy ubi gondolatai a fenék feszesség világrengető problematikája körül forogna, inkább egy találó példát hozott humorral)

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

4
lord képe

(előre szólok, hogy a

(előre szólok, hogy a vörös ködnek hiába érvelsz :)
én is próbáltam racionálisan, de hidd el, nem jobb, mert akkor az vezetődik le, hogy a nagy segg gond, ilyenje csak nőnek lehet, férfinak nem, és még ott sorakoznak a további kérdések, hogy ki dönti el mi a nagy, hogy miért is baj az és különben is ki határozza meg, mi a vicces. enivéj, ez csak a pata-féle problematika: nehezen tudok a szerző lényegi gondolataira koncentrálni, ha közben ilyenekkel akaszt meg.)

6
pata képe

pata-féle problematika Nem

pata-féle problematika

Nem tudom eldönteni, hogy örüljek-e neki hogy problematikát neveztek el rólam. Jobb lett volna utca, hegycsúcs vagy biciklialkatrész, de végülis valahol el kell kezdeni :-)

7
mcysh képe

Rólam érettségi tételt,

Rólam érettségi tételt, légyszi!... :-)
===
bácsi a biciklin

8
Hotyhogy képe

A pata-féle problematika

A pata-féle problematika meghatározása:

Egyszerű emberek logikai gondolkodásában rejlő tipikus hiba. Ennek eseteit megállapítandó, pata ezt az állítást jelenti ki egy nagymintás populációnak:

"Amikor süt a Nap, akkor én mindig a Kiskörtén rakom."

Egy napon a nagymintás populáció számos egyede járul patához, állításának hibáját próbálva kimutatni neki:

"Pata, te azt mondtad, hogy amikor süt a Nap, akkor te mindig a Kiskörtén rakod, pedig tegnap nem sütött hanem zuhogott az eső, de mégis a Kiskörtén láttunk téged rakni! Állításod tehát nem igaz!"

Pata ekkor megállapítja ezen egyszerű emberekről az őróla elnevezett emberi problematikát: "Hülyék!" :DDD

_________________

Hotyhogy?!

Amikor azt kiáltom, "brava!", ne mondd, hogy azt kiáltsam, "bravo!". Én határozom meg, hogy kit ünneplek.

9
Krisztab. képe

Azt a Kozák hozta fül, zi

Azt a Kozák hozta fül, zi hogy vki azért nem tud biciklizni, mer nő, és kissé nagy a feneke. Ubi csak válaszolt rá, hogy attól még biciklizhet (az már más kérdés, hogy lehetett volna úgy válaszolni, hogy egyben rávilágítson, mekkora taplóság Kozák részéről ez a mondat, ezt el is ismerte). Szóval még ebből a szempontból is Ubi a jóarc, és Kozák a gyász.

*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

10
Wolf képe

[ Az átalakítás miatt a

[
Az átalakítás miatt a régi NOL-linkek nem működnek. A kereső is elég béta. ubi leveleit megtaláltam, Kozák úrét nem.
http://nol.hu/archivum/archiv-507713 - "Kosz, bűz, zaj, fúj!" Európai autómentes nap: szeptember 22.
http://nol.hu/lap/velemeny/kedves_ostoba_autos_ - Kedves Ostoba Autós!
]

Az a baj ezzel a cikkel, hogy ugyanúgy kényszerképzetek foglya, mint oly sokan. Az első ilyen fixa idea az, hogy az autósok és a bringások azon kényszerképzetek foglyai, hogy csak az ő zászlójukon szereplő járművekkel lehet közlekedni. Ilyenről szó sem volt ubi leveleiben. És "bornírt, romantikus jelszavakról" sem. Az első levélben ubi felkért mindenkit, hogy vegyék komolyan az autómentes napot, és próbálják ki, milyen autó nélkül. A másodikban egy (valóban) bornírt (igazi jelentése: korlátozott, szűklátókörű) és szemtelenül szemellenzősen önző érvelés ellen állt ki.

Talán amiatt, mert ő maga gondolkodik dichotómiában, mindenesetre a cikkíró nem látja át a rendszert, és ez a másik nagy hibája. Egy példa: az "esős novemberi napon, a város másik végén megejtett nagybevásárlás..." szerinte jogos egyéni motiváció, amihez ugye nem jó a bicikli. Pedig inkább észre kéne venni, hogy ésszerűbben megválasztott közlekedési módokkal élhetőbbé válna a belváros, újra felvirágozhatna a kiskereskedelem, és nem kellene a város másik végén lévő bevásárlóközpontba járni.

Menyhért azt mondja: "a közösségi érdekek zászlója alatt „hadba vonuló” biciklis tábor nem vesz tudomást az egyéni motivációkról", és a vezetőktől várja, hogy ezeke a bizonyos, figyelmen kívül hagyhatatlan egyéni motivációkat kordában tartsák. Nem veszi észre, hogy a "biciklis tábor" (hm, csak nem dichotómia?) már rég túllépett ezen, és ezt nem a Kozák úrhoz hasonlóan bornírt politikusoktól, városatyáktól várja, hanem maga tesz érte. ubi plö azzal, hogy egy népszerű napilapban próbálja meggyőzni az embereket arról: kicsit több közösségi gondolkodás, kicsit kevesebb egyéni motiváció kéne.

11
lord képe

köszönöm! :) [az

köszönöm! :)

[az átállást tényleg elbaltázta a népszabi, szidom is őket eleget, de azért tároltan olvasható Kozák]

12
BeMark képe

Nem rossz ez a cikk. Sőt

Nem rossz ez a cikk. Sőt vannak benne jó gondolatok, pl:
"Legjobban természetesen akkor járunk, ha – doktriner álláspontunkat feladva – olyan közlekedési eszközt választunk, amelyik az adott utazás céljához legjobban illik."

Mert ez a lényeg! Ésszerűen kell megválasztani a közlekedési módot. Mi szerencsések vagyunk, bringával mehetünk, mert a körülményeink (munkahelyünk, távolságok, agyunk kapacitása) megfelelőek, más nem annyira szerencsés, és autóval kénytelen menni mindenhová, mert zongorát visz, nagy a sgge vagy egészen egyszerűen státus szimbólum az autó (azaz hülye).

13
lord képe

Írtam egy szép hosszút,

Írtam egy szép hosszút, erre azt mondja:

The comment you posted has been flagged as potential spam. It will not be visible until the site administrator has a chance to review it.

Kedves administrator, please.

14
aron képe

ha azt írod, hogy p0rnó,

ha azt írod, hogy p0rnó, akkor írd nullával, mert spamnek veszi, de így nem ismeri fel. gondolom hasonló témájú szavakat is meg kell hekkelni

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

15
Prof.gruppetto.hu képe

Sajnos arra hiába vársz :(

Sajnos arra hiába vársz :( Ha fontosnak érzed, kénytelen leszel újra megírni. Általában a hiperhivatkozások halmozása miatt szokta spam-nek minősíteni.

www.gruppetto.hu

16
lord képe

Kösz a tippet!

Kösz a tippet!

17
lord képe

Jó, bocsánat,

Jó, bocsánat, átfogalmazom. Tehát:

Árnyas fák közt bandukolok a Share The Road-on, fütyörészek néha, közben egy ubit majszolok. Hopp, egy pad. Lecsüccsenek, fészkelődök kicsit, nem értem, kinek tervezték ezt az alkotmányt, baromi kényelmetlen.
Vagy az én seggem túl kicsi? Esetleg túl nagy?
Újságot lapozgatok, beleolvasok itt-ott, jófejek és gyászok vitáznak, éppen belemerülnék, amikor hirtelen elpm10rzik mellettem egy kozák roham. Báván utánanézek és fölszisszenek, mikor fejjel egyenest belerohan egy zsákutcába.
Nagyot koppan, azután elhallgat.
("Szilárdságuk csak illúzió" - milyen szépen súgja ezt Agota :)

18
lord képe

Mek is nézem már, tudok-e

Mek is nézem már, tudok-e rajta segíteni, de úgy tűnik reménytelen: a kozák egy komplett úszómedencét szállított, legalább 50 méter hosszút, két gyereket, fejenként egy zongorával egy nagybőgővel, egyiknél vívó-, másiknál golfkészlet pluszban, hozzá másfél tonna nagybevásárlást, pár tucat hordó válságos állapotban lévő dízelolajat, minimum egy nagyon terhes nőt, de lehet, hogy kettőt, továbbá három létrát, negyven festékvödröt, két villanyszerelőt és mindennek tetejébe egy nagymamát, akinek szétgurultak a gyógyszerei.

19
lord képe

Szegény, szegény

Szegény, szegény kozák.

Ilyen körülmények között nyilván nem tűnt föl neki idejében, hogy vége az útnak.

Pedig szólott hozzá Gázár, Menyhért és Boltiár.

Fölcsatolom hát az SPD-patámat, gurulnék el a naplementébe azzal a túl nagy vagy túl kicsi seggemmel, de még épp idejében eszmélek, hogy az ubit meg otthagytam a padon, pedig nem akartam. (Az ubi jó, az ubi finom, az ubi különleges. Mmmmm, mmm.)

Vissza tehát. Óvakodva kikerülöm kozákék roncsait, bár metafizikai értelemben úgysem lehet kikerülni, másrészt nem is roncsok, logikailag meg egyik állítás sem bizonyítható, ahogyan ezt anno a Mcysh-tételnél tanultuk az érettségire.

A lényeg, hogy újra nyeregben (érezhetem magam). Indulhatok végre áron-bokron keresztül a gyönyörűen zord Pata-hegylánc felé, finoman érintve az elbájoló Krisztab-völgyet, zúgó Patakokon át.

20
pata képe

Ennél többször csak akkor

Ennél többször csak akkor szerepelhettem volna stream of consciousnessben, ha meghívom Joyce-ot egy kis disznóvesére :-)

21
Krisztab. képe

Hogy tessék, kérem? *CMS*

Hogy tessék, kérem?

*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

22
lord képe

pata és mcysh fentebbi

pata és mcysh fentebbi kéréseit igyekeztem teljesíteni, de más is belekerült a szórásba. Olyan, aki addig hozzászólt, így pl. te és aron, meg olyanok is, akik szóba kerültek, így ubi, Menyhért és Kozák.
Csak játék volt. Ha bántó, elnézését. Minden mással fordulj Joyce-hoz :)

23
mcysh képe

Jaj, lord, inkább vennél

Jaj, lord, inkább vennél egy Mercedes Benz-t!
===
bácsi a biciklin

24
aron képe

áron-bokron:P amcsi volt

áron-bokron:P
amcsi volt barátnőm mesélte, hogy egy nagyon ellenzéki barátnőjének volt egy olyan pólója, hogy "i don't respect any Bush, just my own":)

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

25
lord képe

ez jó :)

ez jó :)

26
mcysh képe

Megpróbáltam rákeresni.

Megpróbáltam rákeresni. Ilyet találtam: "Students for Choice: I Don't Trust Any Bush But My Own."
Ugyanez létezik kitűzőn is, de kép egyikről sem volt.
===
bácsi a biciklin

27
qkac képe

teljesen felesleges ez az

teljesen felesleges ez az állandó bicikli kontra autó vita. úgyis mindenki azzal fog közlekedni, ami neki jól esik. aki autózni akar, autózni fog, aki bringázni akar, az bringázik. egyikünk sem tud ezen változtatni, és szerintem teljesen felesleges is a változtatás. ha az emberekre rákényszerítünk valamit, sokkal jobban ellenzik azt, és soha nem fogják szeretni. mindenki közlekedjen csak azzal, amivel szeretne, és legyen boldog, ez számít. akit meg zavar a szmog, vehet maszkot, vagy elköltözhet vidékre. engem nem zavar, majd ha zavar, veszek maszkot (vidéken már voltam eleget). aki fél a biciklizéstől, vagy lusta hozzá, soha nem fog kerekezni, inkább ül a dugóban. és ha holnap úgy hozza kedvem, akkor én is kocsikázni fogok, és élvezni fogom az égett gumi és a benzingőz szagát...

28
pata képe

úgyis mindenki azzal fog

úgyis mindenki azzal fog közlekedni, ami neki jól esik

Butaságokat beszélsz. Árak (adók), szabályozás, infrastruktúra (pl több kerékpársáv, forgalomlassítás, P+R) mind befolyásolja ezeket a dolgokat.

akit meg zavar a szmog, vehet maszkot, vagy elköltözhet vidékre

Megint butaság. A szmog mindenkit zavar, mert egészségkárosító hatása van, és mindenki szeret egészséges lenni. Még azt is megkockáztatom, hogy a tiszta levegőért sok budapesti hagyná otthon az autóját. A gond azzal van, hogy jelenleg az egyén döntése kis befolyást gyakorol a szmogra, miközben neki kényelmetlen feladni az autót. Kb mint egy közlegelő probléma.
Normális városok erre rájöttek, és megfelelő beavatkozásokkal élhető környezetet teremtettek, ami mindenkinek jobb lett.

29
Horka képe

"A szmog mindenkit zavar" -

"A szmog mindenkit zavar" - ez a butaság. Engem pl. egyáltalán nem zavar. Bele születtem, megszoktam. Nem mondom, hogy hiányozna, ha eltűnne, de hogy ennek az legyen az ára, hogy soha sehova ne mehessek autóval? Hát az autózás nekem kifejezetten hiányozna!
Azt meg nagyon jól látod, hogy az egyén döntése nincs komoly befolyással itt semmire. Ez az autózásellenes propaganda engem furtonfurt arra emlékeztet, amikor Kínában kitalálták, hogy ha minden kínai minden nap megfogna egy legyet, akkor kipusztulna az országban ez az idegesítő rovar, és majdnem ki is adták mint törvényadta kötelességet. :)
Hanem azt őszintén remélem, hogy egyszer mégiscsakelrendelik a szmogriadót. Nem mintha abban bíznék, hogy ez egyszer s mindenkorra megváltja budapest lakosságát, sokkal inkább azért, mert így nagyon precizen meg lehetne állapítani, hogy a légszennyezettség mely hányada számazik a személyautóforgalomból, és mely hányada a fűtésből, tömegközlekedésből, ipari kibocsátásokból. Ha ezt pontosan tudnánk, az irányt mutathatna a levegő munkacsoportnak arra nézve, hogy mitől kellene megvédeniük a budapesti levegőt, és mitől nem!

30
pata képe

Engem pl. egyáltalán nem

Engem pl. egyáltalán nem zavar. Bele születtem, megszoktam.

Vagyis a szervezeted kifejlesztett egy védekező mechanizmust ellene, és a többi emberrel ellentétben nálad nem növeli a légúti betegségek kockázatát?

Akkor te valami orvosi csoda vagy, légyszi jelentkezz a SOTÉn hogy megvizsgáljanak.

de hogy ennek az legyen az ára, hogy soha sehova ne mehessek autóval

Ezt ki mondta? Érvelésed tipikus szalmabáb. Az autóhasználat korlátozása nem jelenti annak betiltását.

31
Horka képe

Úgy beszélsz, mintha ma

Úgy beszélsz, mintha ma Budapesten a légszennyezés lenne a domináns halálok, és a helyieknek számottevően alacsonyabb lenne emiatt a várható élettartama, mint a kisközségek lakóinak.
Nem így van!

32
pata képe

És? Értelmetlen amit

És? Értelmetlen amit mondasz. Irreleváns hogy mi a domináns halálok. Ha valami egészségkárosodást okoz és rontja az életminőséget, és módunkban áll tenni ellene valamit, akkor racionális vele foglalkozni.

33
Horka képe

Véleményem szerint pedig

Véleményem szerint pedig rangsorolni kell a problémákat az okozott egészségkárosodás mértéke és bekövetkeztének valószínűsége szerint, és a legsúlyosabbal kellene kezdeni. Valami marginális problémát kiragadni és százszor is visszaböfögve furtonfurt azon rágódni, az az értelmetlenség!

34
pata képe

Véleményem szerint pedig

Véleményem szerint pedig rangsorolni kell a problémákat az okozott egészségkárosodás mértéke és bekövetkeztének valószínűsége szerint, és a legsúlyosabbal kellene kezdeni.

Ez a gondolkodás azért hibás, mert feltételezi hogy az egyik problémával való foglalkozás kizárja a másik megoldását. Minden pillanatban van számos dolog, amit meg kell oldani, hülyeség azt mondani, hogy egyszerre csak egyről lehet beszélni (és ez ráadásul legyen az, amelyiket te akarod).

Valami marginális problémát kiragadni és százszor is visszaböfögve furtonfurt azon rágódni, az az értelmetlenség!

Miért? A mi időnk, rágódhatunk rajta amennyit akarunk. Ha nem tetszik, akkor nem kell részt venned benne.

Ráadásul sokak számára ez nem marginális probléma. Ha számodra igen, akkor foglalkozz azzal, ami neked fontosabb, mi meg foglalkozunk ezzel. Szerencsére nem te döntöd el, kinek mi a fontos probléma.

Ugyanakkor nagyon átsüt a hozzászólásaidon az autóbuzik összes értelmetlen érve. A szmog nem fontos. Talán fontos, de nem annyira fontos. Fontos, de vannak fontosabb dolgok, foglalkozzunk azokkal. Etc.

35
Horka képe

A te hozzászólásodon meg

A te hozzászólásodon meg a szektás gondolkodás süt át: aki nincs velünk, ellenünk van; akit nem zavar a szmog, az biztos "autóbuzi". Én ilyen alapon nem tudok tárgyalni. A minősítgetéseidet pedig kikérem magamnak!

36
pata képe

A te hozzászólásodon meg

A te hozzászólásodon meg a szektás gondolkodás süt át: aki nincs velünk, ellenünk van

Egyáltalán nem. A gondolkodásom érvekre alapul, amikből te éppen kifogytál. Nem érted, hogy azoknak is jobb lenne, ha nem kellene szmogot szívniuk, akik jelenleg autóznak, csak a szabályozás intézményei olyan rosszak, hogy jelenleg nem ez alakult ki mint egyensúly, és ezen egyéni döntésekkel nem sokat lehet lendíteni.

akit nem zavar a szmog, az biztos "autóbuzi"

Nincs olyan ember, akit ne zavarna a szmog, csak vannak akik maguk előtt is tagadják, mint pl te. Mindenesetre köszönöm Neked, hogy megajándékoztál egy csodálatos példával az emberi racionalizációs képességről, amikor leírtad, hogy te már "megszoktad" a szmogot és neked nem árt. Napokig élvezettel fogok felröhögni rajta.

37
Horka képe

Bruhaha, Okos Mákoskalács,

Bruhaha, Okos Mákoskalács, te már azt is jobban tudod, hogy engem mi zavar, és mi nem zavar? Innentől már tényleg nincs értelme folytatni, te tisztára lökött vagy, mint Don Quijote: az is várkastélynak látta a fogadót meg óriásnak a szélmalmokat, te is mindent és mindenkit olyannak látsz, ami a rögeszméidnek megfelel! :-D

38
adamekp képe

De, számottevően. üdv

De, számottevően.

üdv adamekp

39
Horka képe

Tisztelem a

Tisztelem a határozottságodat, de sajnos meg kell cáfoljalak: a halálozási statisztika azt mondja, hogy a légzőrendszer megbetegedései országosan 4,8%-ban, míg Budapesten 4,3%-ban volt az elhalálozás oka.

További adatok itt olvashatók:
http://portal.ksh.hu/pls/portal/ksh_web.tdb.view_cath?lang=HU&parent=23

40
adamekp képe

Egyes dimenziókra lehetett

Egyes dimenziókra lehetett szűrni, többes összefüggésekre nem adott választ. Mert lehet, hogy a halálokokat tekintve kisebb arányban vesz részt (mert pl. metrógázolás biztosan nincs vidéken), ám arra nem adott nekem választ, hogy a fővárosiak, akik a légszennyezettség miatt haláloznak el, milyen idősek voltak [frissítés a következő hozzászólásomban].
Sarkított példa arra, hogy statisztikailag kisebb az arány, de mások a következmények (hasraütés!):
Bp-en 4% meghal átlag 42 évesen, vidék 5%-a pedig 60 évesen. Levonhatjuk a statisztikus következtetést: a fővárosban egészségesebb élni, mert 1%-kal kisebb a légúti megbetegedésekből eredő elhalálozás.

üdv adamekp

41
adamekp képe

Nos köszönöm Horka, hogy

Nos köszönöm Horka, hogy beírtad a KSH-s linket. Paraméterek: halálozási szám a lakóhely (Közép-Magyarország), a kor (40-59 ill. 60-x) illetve a halálok (légúti megbetegedések) függvényében. A kimutatások alapján a következőket vonhatjuk le a 2004-2006-os időszakban:
az összhalálozáshoz képest a KpMo-i szám nagyon enyhén nőtt. A légúti bajok országosan valóban magasabbak voltak 0,3-0,5 százalékponntal KpMo-hoz képest. A kérdés azonban nem az volt, hogy mekkora az arány, hanem a korral való összefüggés.

A légúti megbetegedésekből bekövetkezett halálok aránya KpMo-n 3,75 százalékponttal (29,2%-kal) nőtt a 40-59-es korosztályban és 3,23 százalékponttal (3,8%-kal) csökkent a 60+ kategóriában. Ehhez képest az országos átlag azt mutatja, hogy csak 1,04 százalékponttal (6,8%-kal) nőtt a 40-59 éveseknél és 1,67 százalékponttal (2%-kal) csökkent a hatvan év fölöttieknél.

Tehát: akik a 60+ kategóriából estek ki, azok egyértelműen az eggyel alacsonyabb korosztályba lettek besorolva. Ez KpMo-n a 'szmoghalottak' 3,23%-a, országosan 1,67%, ám utóbbinál jegyezzük meg, hogy csak 1 százalékpontnyi a növekedés, a maradék 0,6 százalék a 40 éven aluliak kategóriájába esik.

Mintegy 48 közép-magyarországival nőtt azok tábora, akik a levegő miatt nem érték meg a 60. életévüket. Országosan ez 62 fő, tehát 14-en laktak a további hat régióban.

üdv adamekp

42
Horka képe

Örülök, hogy így

Örülök, hogy így elmélyedtél a dologban! Sajnos ez a statisztika csakugyan nem ad pontos választ a minket érdeklő kérdésekre. Engem pl. legjobban az érdekelne, hogy ezek közül a légúti megbetegedések közül hány volt erős dohányos?
Persze most sajnálhatjuk azt a 62 embert, aki lehet, hogy megéli a 60 éves korát, ha az alpokba születik, de én azt hiszem, hogy ez azért nem olyan nagy szám, ami miatt sürgősen teljesen át kellene szerveznünk kétmillió ember életét. Szembe kell nézni azzal, hogy az életnek halál a vége. Akit nem visz el a rák, azt elviszik a szív és érrendszeri megbetegedések, akit az sem, azt meg elüti a villamos. Ez egy ilyen világ.

43
adamekp képe

Nyilván nem lehet egy

Nyilván nem lehet egy lakossági adatbázisból ilyen mély következtetéseket levonni, ahol ilyen tágak a paraméterek. Egyszerűbb, látványosabb kimutatásokhoz persze elég a családban, de ilyen komoly összefüggésekre persze hogy nem derít fényt.
Pontosabb adatsorokkal árnyaltabb képet kapnánk arról is, hogy átlagos korok között mennyi a különbség. Természetes, hogy a dohányzás, vagy akár a városrendezés miatti relatív zöldfelülethiány is nagy szerepet játszik az okok között.
Valamiben egyértelmű, hogy meghalunk, de ha lehet, az élet minőségét javítsuk (Patch Adams). Már annyi is előremozdít, ha a dugó helyett elsétálunk a villamoshoz.

üdv adamekp

44
Horka képe

Bizony, a budapesti

Bizony, a budapesti levegőminőség élettani hatásai megérnének egy alapos kutatást. Nem olyan Lukács András féle hőbörgést, hanem egy rendes orvosi kutatást, témába vágó statisztika készítésével, egérkísérletekkel meg mittudomén, valami igazi, független forrás részéről (mondjuk SOTE) Szerintem sokan kíváncsiak lennének a végeredményére, és meglehet, hogy hatásosabb lenne mint bármilyen tüntetés vagy felvonulás. De én megértem azokat is, akik "eddig nem lett semmi bajunk tőle, eztán sem lesz" alapon gondolkodnak, hiszen a Pató Pál jelenség itt nem új keletű. :)
A villamosra szerintem felülnek az emberek, nincs ezzel gond. Én is fel szoktam. De holnap pl. pont egy autós napot tartok, mert reggel beviszek egy 40kilós masinát Erzsébetről Csillebércre, hogy fusiban megcsinálgassam a melóhelyemen, aztán délután kiugrok Vácra egy ablakért, majd hazafele fölkapok még egy konyhaszekrényt a Lehet térnél, és úgy jövök haza. Aztán majd a többi napokon villamosozok. De egy-két hetente van valami ilyen kör. Múlt szerdán egy óriástévét meg egy mikrosütőt vittem el Hatvanba. Ha nem vittem volna el, nem vette volna meg a srác, mert neki csak biciklije van. Két hete hétvégén meg kirándultam. Kocsival. Tudod miért kocsival? Azért, mert a vadregényes tájakon nem megy vonat, még sárga busz sem nagyon! Pont attól érdekesek számomra. Ahol vonat megy, ott a vadregény helyét ócskavas és szemétkupacok váltják fel. Szóval szerintem megvan az autózásnak is a maga létjogosultsága. Nem kell túlzásba vinni, de nem is kell ellene tiltakozni, mert még a régi világban is megvoltak a konflisok, fiakerek, mindenféle rendű és rangú lómeghajtású fuvarosok, akik a hétköznapi közlekedési igényeket kielégítették. Más volt a technológia. Hogy tisztább-e... nem kis gané és lóhúgy mennyiségek gyűlhettek össze egy komolyabb istállónál, nem is tudom, mit csináltak vele! (Mert a paraszt beszántja, de a kockakövön ezt aligha tudták megcsinálni.)

45
Nuvanda képe

Hol van az a hely, ahová

Hol van az a hely, ahová még a sárga busz se jár?

46
pata képe

Vidéken van egy csomó

Vidéken van egy csomó olyan hely, ahol a tömegközlekedés is borzasztó, mondjuk van naponta egy járat. És van olyan is, ahol 0. Szerintem nem kell számonkérni embereken, miért járnak itt kocsival, valószínűleg én is azzal mennék a helyükben (amennyiben nem biciklis táv, vagy szállítok valamit, etc).

Szerintem az autónak is megvan a helye. Még a nagyvárosokban is, ahol a legtöbb gondot okozza, hiszen nem a puszta létével van bajom, hanem a túlzott használattal.

Az a dogmatikus hozzáállás kezd terjedni ezeken az oldalakon, hogy ha valaki valahova autóval megy, egyesek automatikusan hörögnek, kioktatják hogy hogyan lenne jobb neki etc. Pedig van amikor az autó a legjobb megoldás, csak nem kell túlzásba vinni.

47
qkac képe

első alkalom, hogy

első alkalom, hogy valamiben egyet értek veled...

48
Horka képe

Pl. Gyűrűfűre nem megy se

Pl. Gyűrűfűre nem megy se busz, se vonat. De közelebb is van ilyen! Pl.: www.zablakert.hu A busz a tahitótfalusi hídig jár, aztán lehet kutyagolni a nagy semmiben.

49
adamekp képe

úgyis mindenki azzal fog

úgyis mindenki azzal fog közlekedni, ami neki jól esik.

Ld. a mai temetői dugót. Ha csak egy napon jut mindenkinek eszébe a rokona (erre ne reagáljatok),
a) nem gondolkodik, hogy más is így akar menni
b) még annyit sem képes megtenni, hogy begyalogol, pláne mondjuk busszal megy.
Kétlem, hogy mindenki a mozgásképtelen nagymamát furikázta volna.

üdv adamekp

50
pata képe

Kétlem, hogy mindenki a

Kétlem, hogy mindenki a mozgásképtelen nagymamát furikázta volna.

Nem, üvegtáblákat, festéket, nehézgépeket és akváriumot szállítottak a temetőbe, ráadásul gerincferdülésük és asztmájuk van (aminek köze nincs szmoghoz, sőt az gyógyítja).

OFF: azt hiszem úgy fogok végrendelkezni, hogy ha egyszer meghalok (ami remélem még messze van :-), hamvasszanak el és csináljanak belőlem szénszálas biciklivázat, aztán ha a leszármazottak emlékezni akarnak rám, akkor vegyenek elő a garázsból és kerekezzenek egy kicsit az aszfalton.

51
mcysh képe

csak egy napon jut

csak egy napon jut mindenkinek eszébe a rokona

A nagyszüleim sírkövét valaki egyszerűen fogta és odébbtette. (A hamvasztós részen nincsenek sírboltok, csak sírkövek. És úgy látszik, nem volt lerögzítve.) Így nagyobb hely lett a szomszéd sírnál. Nyilván népes család gyűlt össze (a mécsesek száma alapján biztosan), és a nagymama kerekesszékének is kellett a hely. Visszatenni meg minek? Jövőre is lesz Mindenszentek.

(erre ne reagáljatok)

No comment.

===
bácsi a biciklin

52
adamekp képe

(erre ne reagáljatok) Nem

(erre ne reagáljatok)
Nem akartam flamet generálni azzal, hogy kinek mennyire fontosak a halottai, vagy hogy mennyire csak kipipálandó hagyomány ez.

üdv adamekp

53
mcysh képe

Bocs, viccnek szántam.

Bocs, viccnek szántam. Pótolom a szmájlit: :-)
===
bácsi a biciklin

54
adamekp képe

Így már más. :) üdv

Így már más. :)

üdv adamekp

55
lord képe

A szembeállítás tényleg

A szembeállítás tényleg hülyeség, de az "Utálja a szmogot? Költözzön vidékre!" -duma is az.

Mintha nem vidéken építenének autópályákat. Mintha nem vidéken szüntetnék meg a vasutat. Mintha vidéken pöpec lenne a tömegközlekedés. Mintha nem vidéken lennének bányák külszíni fejtéssel. Mintha vidéken nem létezne átmenő forgalom. Mintha vidéken tiszta energiával fűtenének és nem fával meg szénnel. Mintha vidéken nem duplázódna meg (túlzás!) minden évben a kocsik száma.

Ugyanis a szmog nem csak fővárosi probléma, mint ahogyan az autókázás sem az.

ha az emberekre rákényszerítünk valamit, sokkal jobban ellenzik azt, és soha nem fogják szeretni.
Nem kell, hogy szeressék. Amúgy a szmogot szeretik? Meg a dugókat?

56
qkac képe

http://www.fvm.hu/download.ph

http://www.fvm.hu/download.php?ctag=download&docID=531

javaslom, hogy keress rá a vidék fogalmára

57
lord képe

Ok, induljunk ki ebből az

Ok, induljunk ki ebből az egyetlen meghatározásból. Kíváncsian várom a gondolataidat.

58
qkac képe

a lényeg annyi volt, hogy

a lényeg annyi volt, hogy vidéken tényleg tiszta a levegő. a vidék nem azt jelenti, amit a budapesti emberek vidéknek gondolnak (ami nem bp, az vidék). csak erre próbáltam rávilágítani...

59
mcysh képe

A szavak azt jelentik, amire

A szavak azt jelentik, amire a beszélői közösségek használják őket. (Az édesapám például Budapestet is vidéknek mondta; nála minden, ami nem Fehérvár, vidék volt. Ez egy baráti-munkatársi közösség közös -- felteszem, protestatív -- szóhasználata volt.)
===
bácsi a biciklin

60
qkac képe

ez tény, de ha én a valós

ez tény, de ha én a valós jelentését használom egy szónak, akkor nem tévedek, hogy ha nem azt értem alatta, amit egy közösség gondol...

61
mcysh képe

1. ez tény 2. a valós

1. ez tény
2. a valós jelentését használom egy szónak

Attól tartok, ez ellentmondás. Ha a jelentés az, amit a közösség szóhasználata szentesít, akkor nincs valós jelentés meg nem valós jelentés. (És akkor nem is szükséges olyanokat mondani, hogy pl. Pesten mindenki rosszul használ egy szót.)

Persze ez csak a köznyelvi szavakra érvényes. Te nyilván szakkifejezésként és akartad használni a vidék szót (mint ilyennek lehet kanonizált, pontos definícióban rögzített jelentése), csak nem szóltál előre.

===
bácsi a biciklin

62
qkac képe

nem bp-en nőttem fel,

nem bp-en nőttem fel, nálunk a vidék a definíció szerinti jelentéstartalommal bír.. ez pedig nem egy kizárólagosan bp-i portál.

63
lord képe

Köszönöm, hogy

Köszönöm, hogy tisztáztad a te vidék-definíciódat, mert valóban nem ez a köznyelvi értelme. Az egyszerűség kedvéért maradjunk ennél, innen fogalmazom meg két állításomat:

- baromi kicsi Magyarországon azok helyek aránya, mérete, területe stb bármilyen mérőszáma, ami megfelel az általad linkelt meghatározásnak. ti. a csekély lakósűrűség jellemzően mezőgazdaságból él, fenntarthatóság, biodiverzitás, közösségi funkciók, fittyfene.

- ha lenne is (sok) ilyen ideális hely, biztosan alaposan megváltozna és nem előnyére, ha nagy számban költöznének oda városlakók (definiáljuk a városlakó fogalmát,vagy jó lesz most így?), mert a városok által előállított problémák velük együtt költöznének. A vidék (akár a te, akár az én szóhasználatomban) védtelen az urbanizációval szemben.

Hogy rövidre zárjam: szerintem a szmog (zaj, kosz, baleset stb.) ellen nem az a megoldás, ha mindenki, aki megteheti vidékre költözik, mert akkor ott is szmog (zaj, kosz, baleset stb.) lesz, hanem inkább a 'vidéket' kellene visszahozni a városokba.

64
Horka képe

Engedjétek meg, hogy

Engedjétek meg, hogy közbeszóljak! Mind a kettőtöknek igaza van. Egy szó jelentése közmegegyezés kérdése ugyan, de ezt a közmegegyezést az MTA fekteti le az Értelmező szótár kiadásával. A szavak jelentése persze torzul, látványos példa a kommunista szó, melyet egyesek szitokként használnak, mások azt jelzik vele, hogy az illető a Kádár rendszerben tisztséget vállalt, holott a kommunista valami egészen más, talán leginkább a Krisna-völgybelieket vagy efféléket kellene értsük alatta (de ők persze kikérnék maguknak).
De minden köznyelvi szónak megvan a maga akadémiai definíciója, és aki igazán magyarul kíván beszélni, abban az értelemben használja, különben egyszerűen nem lesz közös nevező, csak bábeli zűrzavar.

Ami meg a vidéki levegőt illeti: nyáron szuper, de telente bizony igencsak illatos a vidéken még mindig nagyon elterjedt szilárd tüzelés miatt. Kiránduljatok csak bármelyik faluba januári hétvégén, hát ami ott van, az még bp-hez képest is súlyos. :)

65
Horka képe

Szerintem meg a városunkban

Szerintem meg a városunkban méltatlanul mellőzzük a lóközlekedést! Igenis lovas utakat kellene építeni minden főbb közlekedési útvonalra, vagyis olyan sávokat, ahonnan mindenfajta szilárd burkolatot fölszedünk, hogy ne terheljük feleslegesen az állat izületeit, és hogy a lócitrom természetes környezetébe olvadhasson. Továbbá lótárolókat kellene kialakítani, vagyis állásokat, mint a veszkófilmekben, korláttal és itatóvályúval. Ezen kívül meg kellene szüntetni a lovas fogatokat a főutakról tiltó kresz paragrafust is. A ló tökéletesen környezetbarát, természetes közlekedési mód. A kopott patkóvasakat 100%-ig újra lehet hasznosítani, nem úgy, mint a kopott bicikligumikat. A lócitrom a vályogtégla fontos alapanyaga, amelyről tudjuk, hogy rendkívül természetbarát építési mód, hiszen hulladéka újrahasználható, nem úgy, mint a kerámiák és betontörmelékek, amelyek legfeljebb az útalapba jók. Szóval én azt mondom, nyissunk új frontot: támogassuk a városi lovaglást!

66
aron képe

Igen! Pedig nagy múltja van

Igen! Pedig nagy múltja van a környezetet kímélő lóközlekedésnek! nem szennyezi a levegőt, nem rontja az utakat, sőt aszfalt sem kell neki, mert a közvetlen trágya előállításával termőföldet képez. érted, két csapás között lehetne ápolni az uborkát a nagykörúton!
És hát igen...a lovas pálya versenyzés is nagy múltra tekint vissza, de mára már csak pár renegát küzd a fennmaradásáért. Pedig lenne mire építeni, és ezt nagyon tudja a versenyek szponzora, a nagyhírű energiaital, a Lo Fast.

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

67
Horka képe

Szerintem meg tök aranyos

Szerintem meg tök aranyos állat. Délelőtt hamster oldalán nézegettem régi képeket Pesterzsébetről, ahol favázas vilik előzgetnek lovaskocsikat... királyság! Ott, apám, ott nem volt népbetegség a strokes, az tuti. :)

68
pata képe

Sőt, ha lovasítanánk

Sőt, ha lovasítanánk Budapestet, akkor a fellendülne a kereslete a 55-622-es rücskös külsőknek. Az bicikliboltok honlapján pedig olyasmiket olvashatnál, hogy "Continental lószargázoló külsők érkeztek!" És mindenki venne sárvédőt, csak lennének akik máshogy hívnák :-)

69
Horka képe

Nem kell, minek? Elmondom,

Nem kell, minek? Elmondom, hogy képzelem én az utcát: kívül menne egy gyalogjáró. Utána lenne egy görkoris sáv. Utána lenne egy segway sáv. Utána lenne egy lovassáv. Utána lenne egy porfogó zöldsáv. Aztán következne egy buszsáv. Utána az autósáv, és persze középen az elmaradhatatlan villamossín. Ellenirányba ugyanez visszafelé. Ez lenne csak a hungaricum! Csodájára járnának a világról!

70
Nuvanda képe

Bocsi hogy beleszólok, de

Bocsi hogy beleszólok, de túl autós az elképzelésed:
1. villamos helyett lóvasút
2. segway helyett kerékpárossáv
3. pnd
4. az autós és buszsáv tök fölösleges, helyette kedvesen csörgedező patakokat akarok!

71
Horka képe

Jujj, most látom csak, hogy

Jujj, most látom csak, hogy a legfontosabbat, a biciklisávot kifelejtettem! Először leírtam ugyan, de aztán csomószor átszerkesztettem a sorrendjüket, hogy hogy is lenne a legjobb és végül valahogy kimaradt!
Lóvasút lehet, a patakoknak sem vagyok ellene, főleg ha még csónakázhatók is, mint hollandiában. De azért valami közúti sáv csak kell, ahol a bútorszállító meg szódáskocsik meg effélék elmehetnek, ha éppen arra van dolguk... ;-)
De mi a manó az a "pnd"?

72
pnd képe

az újabbak

az újabbak kedvéért:
PUNK's NOT DEAD!

ps:
Robot vagyok, de tudok számolnyi!bibibi!

73
Hotyhogy képe

London alkalmas

London alkalmas lovaglásra:

http://www.hydeparkstables.com/

Én bár furcsálkodva szemlélem a szokásos lovaglást.

Felöltözött emberek ülnek egy meztelen állaton; annak nagy, imbolygó, mezítelen segge groteszkül hat hátulról ahogy a lovas díszes lovagló ruhájában feszít rajta.

Miért nem vagy mindkettő meztelen, vagy mindkettő felöltözött? De Lady Godiva már inkább nekem tetsző módon jelent meg egy felöltöztetett lovon, megfordítva a hagyományt:

http://en.wikipedia.org/wiki/Lady_Godiva

_________________

Hotyhogy?!

Amikor azt kiáltom, "brava!", ne mondd, hogy azt kiáltsam, "bravo!". Én határozom meg, hogy kit ünneplek.

74
Horka képe

Eh, ilyen városi

Eh, ilyen városi lovardákért nem kell Londoba menni. Itt is van. Pl. www.nemzetilovarda.hu
Amúgy az állat nem meztelen. Szőr borítja. Főleg most, hogy kinőtt a téli bundijuk. Jó centi vastag ilyenkor a kültakarójuk, szó sincs meztelenségről, nincs szükségük ruhára. Sőt, ezek 6-7 celsius fok körül érzik csak igazán jól magukat! 25 fölött már olyan kábán kóvályognak, mint mi a kánikulában.
Ami meg a lovast illeti, mezitelenül ócska lenne. Ágak csapódnak az emberhez, meg minden. De a farmer+trikó Magyarországon teljesen elfogadott, nagyon ritkán látni idehaza olyat, aki a teljes angol bohócruhába beöltözik. Merem állítani, hogy kevesebb lovas öltözik be, mint ahány kerékpáros. :)

75
Hotyhogy képe

Látom, igazi lovasemberre

Látom, igazi lovasemberre találtam benned! El is hallgatok és nem mondok már több sületlenséget a állat meztelenségéről!

Különben olvastam valahol, hogy egy paradicsomban (?) élt két ember, akik ugyanúgy mint az állatok, ők is meztelenek voltak (vagy éppen ugyanúgy nem?)! Aztán rájöttek erre és elszégyellték magukat, és később ki lettek űzve! ;-)

Teljes angol bohócruha?!

H... h... hogy mered...?! :DDD

Érdekes hír volt amikor jó tíz éve vadász-szabotőrök zavarták meg a hagyományos piros kabátos, díszes lovas vadász-partyt.

Egy szabotőr úgy akart egy feketebőrű lovas vadász lelkiismeretére hatni, hogy azt kiáltotta neki:

"Száz évvel ezelőtt téged is így vadásztak, és most meg te vadászol az ártatlanokra!"

Mire a fekete ember, aki egy jópofa politikus és közéleti személy, ezt válaszolta vicces-titokzatosan:

"Száz évvel ezelőtt én ettelek téged!"

_________________

Hotyhogy?!

Amikor azt kiáltom, "brava!", ne mondd, hogy azt kiáltsam, "bravo!". Én határozom meg, hogy kit ünneplek.

76
Horka képe

Nem vagyok nagy lovas. De

Nem vagyok nagy lovas. De csak az anyagiak miatt. Nagyon jópofák ezek az állatkák. A városi embernek ragadozókhoz szokott: kutya, macska, esetleg vadászgörény... a növényevőnek, mint a ló, teljesen más a világlátása! Szinte teljesen hiányzik belőle az agresszió, ezért nagyon megnyugtató társaság egy lovacska.
Ami a beöltözést illeti: szerintem gáz. Elismerem, hogy a sportruházat sportcélra nagyon alkalmas, de én inkább a kevésbé alkalmas ámde sokkal univerzálisabb farmert kedvelem. Abban mindent lehet, biciklizni, lovagolni éppúgy, mint irodában ülni, sőt, manapság már akár esküvőre is el lehet benne menni.
Ami a lovas vadászatot illeti: tipikus beteg agyu angol sznobság. Hetekkel előbb elkezdik készíteni, kinézik a rókát, az összes többi rókát a környékről kifüstölik, nehogy zavarják, megosszák a mezőnyt, aztán utána szigorú hiearchiában elkezdnik kergetni szegény párát. Az egyetlen pozitívum az egészben az, hogy nem kifejezetten a vérengzésről szól a dolog, a végén a róka kegyelmet kaphat. (Más kérdés, hogy szegényke addigra már úgy tele van adrenalinnal, hogy három napig nem alszik, az tuti.)
Egyébként meg rühellem az angolokat, a belterjes sznob "arisztokráciájukat", meg a hipertahó prolijaikat, a rusnya téglahomlokzataikat, az ostoba esős időjárásukat, a "humorukat", szóval az egészet úgy ahogy van! Semmi pénzért nem költöznék oda! Inkább Románia vagy Abbházia vagy Ulánbátor, bármit, csak ezt ne! :)

77
Hotyhogy képe

Én is nagyon szeretem a

Én is nagyon szeretem a lovakat, rendkívül nemes és szép állatok.

Leigázásukat nem szeretem, de el kell fogadnom, hogy az emberi történelem során munka állatoknak fogták be őket, és ez a dolog még ma is megy.

Szegény vaksi bányapónik voltak föld alatti kényszermunkára fogva egészen a közelmúltig Európában.

Ha egy ló önkéntesen visz a hátán egy utast, az részemről jól van, rendben van. Ugyan nem kerestem lovak önkéntességére bizonyítékot, de látom az erdőben, a parkban, hogy ritkán akarja egy ló ledobni hátáról az utasát.

Tehát ez önkéntes lehet a ló részéről a lovas minden aggresszió nélküli elfogadásával a hátán. S a megülése jó is a lónak, ahogy hallottam magyarázatokat arra már!

De komolyan, a régi betörést nem szeretem, és a lósuttogó, szelíd szoktatást tartom elfogadhatónak ma már hátasló képzésre.

Lezser farmerban és ingujjban és rongyos thenész ruhában is lovagolnak az emberek, valóban. Én viszont sem ezt a szokást, sem az előkelő vagy díszes öltözetű lovaglást nem ítélem el. Ki-ki ízlése szerint öltözhet fel.

Fátyolos, rajtuk nőiesen ülő műlovarnőket is szép tánclépésekkel, ágaskodással, oldalvást mozgással szórakoztatják ezek a szelíd állatok.

Az angolok elleni útálatodat, ha belső békétlenséget okoz az a negatív érzés neked, sikerrel tudhatnád mérsékelni és elhagyni, ha azt egyszer akarnád.

Lehetetlen téged ismeretlenül látnom azt, mily benyomások érhettek. Nem tudhatom, hogy miért csak sznobul magukat felsőbbrendűnek érző, és teljesen ellenkező végletű műveletlen tahókat láthatsz az angolokban, akiket így útálatodat kiérdemlőknek érezhetsz.

Az is elgondolkoztat, hogy vajon mi lehet akkor a véleményed a németekről meg csatlósaikról, akik közül milliók szálltak meg más békés országokat, és akik rakétákkal meg bombázással döntötték romba az angol városokat?

Kérlek, gondold el, hogy az angoloknak vissza kellett vágni és szomorúan, de le kellett bombázniuk a szép német városokat, amiknek foghíjas képe most nekem súlyos depressziót okoz amikor látom, mert én szeretem a németeket és Németországot is!

Békélj meg az angolokkal, azt kívánom, de lakj vakolt falú házban, vagy ne nézz meg egy angol komédiát se, ha úgy tetszik.

Az ügyed a városi lovaglásra nekem tetsző dolog, és nem bánnám, ha a budapesti Margit szigeten vagy a Városligetben is lennének Londonéhoz hasonló lovagló fasorok, lovagló utak.

Hívhatsz sznobnak is ha azt mondom, hogy a szabadon úgy öltöző farmergatyás lovasok képe nekem nem lenne olyan kellemes látvány, mint amilyen a rendes angolos öltözetűeké.

Ha annak is hívnál engem, én akkor se hinném, hogy az én hagyományszerető ízlésem és szépérzékem alapja sznobság. :)

_________________

Hotyhogy?!

Amikor azt kiáltom, "brava!", ne mondd, hogy azt kiáltsam, "bravo!". Én határozom meg, hogy kit ünneplek.

78
Horka képe

Nos, a lónak megvannak az

Nos, a lónak megvannak az eszközei arra, hogy megszabaduljon a lovasától, ha akar. Hogy ezt miért nem teszi, azt pontosan senki sem tudja. Minden esetre súlyához és erejéhez képest nem nagy teher neki egy lovas.
A "betörés" már rég nincs szokásban. Fokozatos szoktatás van helyette. Először csak ráteszik a nyerget egy kicsit, aztán pár nap után, amikor a csikó látja, hogy nincsen ebben semmi rossz, akkor egyre hosszabb időkre, aztán valami könnyű lovas ráül, és így tovább, szépen, türelmesen, fokozatosan tanítgatják. A lóvon nem nehéz úrrá lenni, mert természetes hiearchia is van közöttük, és hajlandó elfogadni az embert "vezérnek." Az a baj vele, hogy borzasztó rettegi. Marha mélyen benne van, hogy minden új és ismeretlen elől elpucoljon, és hogy a többiek mellett a legjobb. Ha Winettou meglasszóz egy musztángot, nem azért őrjöng, mert nem akar hátas lenni, hanem egyerűen páni félelembe esik, és ilyen állapotban ön- és közveszélyes az állat. De aki szereti az állatot, nem hozza ilyen helyzetbe, türelemmel szoktatja. Van rá idő, hiszen egy saját nevelésű csikó 2..4 éves korában válik lovagolhatóvá.
Ami a hagyományokat illeti: magyarországon semmilyen hagyománya nincs az angol maskarának, ha már hagyományokat akarunk őrizni, akkor bő lengatyába meg pörge kalapban szőrin kéne lovagolnunk. De ezek a hagyományok sajnos már nagyon elvesztek, illetve állatvédelmi szempontból túlhaladottá váltak. A mai lovasélet inkább valami furcsa keverék, amolyan szabad fogású szórakozás, melyben a legkülönbözőbb célok, képzési technikák, sőt, még állatpszihológia is egy semmihez sem hasonlító eleggyé állt össze. Valahogy úgy aránylik ez a kétszáz évvel ezelőtti dolgokhoz, mint a "zenélő" Siemens villanymozdony stephenson lokomotívjához. Vannak bizonyos közös pontok, ez igaz, de azért igen furcsa volna, ha "hagyománytiszteletre" hivatkozva a siemens villanymozdonyt cilinderben és zsakettben vezetné a masiniszta, mint Stephenson a Racketet. :)
Ami meg az angolokat illeti, olyan nagyon nem kell őket sajnálni azért, amit hitlertől kaptak, mert éppenséggel ők sem bántak kesztyűs kézzel a gyarmataikon a néppel. Ha elolvasol egy Stanley vagy Landor vagy más múlt századi könyvet, a gyomrod háborog attól a pökhendi felsőbbrendűségtudattól, amellyel ezek az utazók a természeti népekről írtak! No persze ez Hitlert nem mentesíti, de azért az angolok sem voltak ártatlan báránykák. Pl. Curchill is alaposan kompromittálta magát a búr háborúban. Na mindegy, ez csak az én véleményem, nem kell átvenned.
Kérdésedre válaszolva: a németek sem vonzanak különösebben, de az osztrákoknál szeretek időzni, különösen Tirolban. Bár a pedantériájuk kissé zavaró, de ettől eltekintve kellemes, barátságos népnek találom őket. Igaz, ők a németeket nem nagyon szeretik... :-)

79
Hotyhogy képe

Válasz: Off

Válasz: Off 5

_________________

Hotyhogy?!

Amikor azt kiáltom, "brava!", ne mondd, hogy azt kiáltsam, "bravo!". Én határozom meg, hogy kit ünneplek.

80
Horka képe

Ezt hogy értsem?

Ezt hogy értsem?

81
mcysh képe

Itt a válaszod. === bácsi

Itt a válaszod.
===
bácsi a biciklin